A pattintott kőkor kis-ázsiai, anatóliai emberének nyomait véletlenül fennmaradt szór-ványleletek őrzik.
Çatal Hüyük neolitikus leleteiről már olvashattunk, itt említsük meg Hacilar és Çayönü Tepesi Kr. e. 7500-5000 közé keltezhető, tehát hasonló korú feltárásait. A korai kőrézkor legfontosabb anatóliai lelőhelyei szintén Çatal Hüyük és Can Hasan.
A Kr. e. V-IV. évezred és az érett kőrézkor legfontosabb lelőhelye Beycesultan XL-XX, erre utal a lelet kerámia-anyaga, a réz- és ezüstfeldolgozás.
Beycesultan korai leletei a Kr. e. V. évezred majdnem szomszédos Trójájának műveltségéhez hasonlítanak. Trójában – a mai Hissarlik-dombon, Törökországban, a térképek is csak a hajdani Trója romjait jelzik –, a régészek kilenc település romjait tárták fel egymás felett. Alulról fölfelé számítva, a Trója I-V. bronzkori települések, a Trója VI. rétegtől indoeurópai népesség veszi át az őslakók helyét, Trója VII. a homéroszi események városa, Trója IX. és egyben a település végleges elpusztítói pedig Kr. e. 1200 táján élnek, valószínű, a titokzatos, máig azonosítatlan ‘tengeri népek’.
Trója II. egykorú azzal a népességgel, amely a Kr. e. IV-III. évezred fordulóján Közép-Anatóliában, a mai Ankarától mintegy 200 kilométerre keletre, a mai Alacahöyük központtal – más helyesírással Alaca Hüyük néven találjuk meg a település nevét – alapított erős bronzkori államot.
Kr. e. 2300 táján ez az állam elpusztul; a tény nincs összefüggésben azzal, hogy a térségben – mindenekelőtt a Halys völgyében már sokkal korábban létrejött Kanis városállam-ban (ma Kültepe domb) – megnövekszik az asszírok befolyása. Sőt, az asszír kereskedelmi jelenlét nem jelent védettséget a hettita hódítás ellen.
A Kr. e. XXV. század folyamán a helyi és a sztyeppék felől érkező, indoeurópai erede-tű, hettita törzsek fokozatosan kialakítják az első nagyobb, saját törzsszövetségi központokat.
Kr. e. 1700 körül ANITTA, a hettita „ősállam”, Kussara uralkodója elfoglalja a környék jelentősebb városállamait. Az első nagy hettita állam fővárosává I. HATTUSILIS teszi az elfoglalt Hattusát (Ma Boghazköi/Bogazkala, Törökországban). TLABARNA király ennek a századnak a fordulóján elfoglalva az egész országrészt, megalapítja a hettita nagykirályságot,
A hettiták őseinek egyik csoportja sztyeppi, indoeurópai nyelven beszélő nép. Nyelvük, a nesai, az úgymond ékírásos hettita, amely eltér a hieroglifikus hettitától, illetve a palątól és a lúwitól, a hettita két, távolabb, de szintén ebben a térségben beszélt nyelvjárásától. Az őslakosságtól még beszélt hatti nyelv annak a protoindoeurópai népnek az idiómája, amely-nek a nevét a hettitát, ezek a nesait, a paląt és a lúvit beszélő indoeurópai hódítók felvették.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a helyben talált másféle, a majdani urartuiakkal közös elődök, Subartu népe, a szintén nem indoeurópai hurriták is helyet kapnak a hettita arisztokráciában, ugyanis ők a hettitákhoz kötött hadászati újdonság, a „gépesített fegyvernem” energiaforrása, a harci kocsik lovainak betanítói, és nyelvüket, a hurrit a második évezred közepéig használják is.
Kr. e. 1650 körül I.HATTUSILIS király létrehozza a hettita Óbirodalmat, fia uralkodása alatt a hettiták elérik és átlépik az Eufrátesz vonalát, I. MURSILIS – HATTUSILIS unokája – elfoglalja Babilont.
Kr. e. 1740 körül hosszas trónviszály után TELEPINUS – újabb olvasat szerint TELIPINUS
– szerzi meg a hatalmat. Több évtizedes uralkodása idején gazdaságilag és politikailag egyaránt megerősödik a hettita állam, a király hatalmát a főurak tanácsa korlátozza,
Kr. e. 1750-1200 között fénykorát éli az újbirodalom, az úgymond nagybirodalmi kor, a hettita regionális nagyhatalmi korszak. Megalapozója és felvirágoztatója I. SUPPILULIUMAS, illetve II. TUDHALIJA, akiknek hadserege megakadályozza az egyiptomiak szíriai hódításait, elfoglalja Mitannit és Amurrát.
MUTTAWALIS korában a kadesi csatában (Kr. e. 1312) összecsap a kor két legjelentősebb katonai hatalma, II. RAMSZESZ Egyiptoma és a Hettita Nagykirályság. A Kr. e. 1296-os béke Asszíria hatalmának megerősödését eredményezi a hadviselő felek rovására.
A birodalom legnagyobb kiterjedését III.HATTUSILI (uralk. Kr. e. 1284-1250 között) éri el, mikor is Babilont sikerül szövetségre kényszerítenie Asszíria ellen.
Kr. e. 1200 körül nagyjából egyidőben támadnak a hettita államra a ‘tengeri népek’ és az asszír nagyhatalom, előidézvén annak bukását és apró államokra való szétesését. Közép-Anatóliába fokozatosan – mintegy 400 év alatt – benyomulnak a frigek (egy, nyelvileg a trákkal és a makedóniaival – nem a makedónnal, amely a bolgár-szláv egyik nyelvjárása – rokon nyelvet beszélő indoeurópai népesség), akik újból betelepítik a 300 évig lakatlan Hattusát, amelyet aztán Kr. e. 547-ben KROISZOSZ lüd/líd király – a legendák KRŐZUSA – végleg lerombol.
Dél-Kisázsiában és a mai Szíriában tovább él a hettita műveltség, hordozói a bibliai Hét nép, a hitteusok (1Móz 10,15; 1Krón 1,13; ill. 1Móz 26,34; Józs 9,1; Bír 3,5-6; 1Kir 11,9;
Ezsd 9,1), akik államocskáikban, városállamaikban (Maldija, Gurgum, Jaudi, Kargamis, Adana stb.) továbbéltetik azt az első igazi nagyhatalmak színrelépéséig.
Anatólia protohettitáiról és a hettita műveltségről, így vallási képzeteikről a régészeti leletek, tárgyak, épületmaradványok, különféle képzőművészet alkotások és az írásos emlékek tanúskodnak.
Mint pár oldallal előbb írtuk, a pattintott kőkor kisázsiai, anatóliai emberének nyomait véletlenül fennmaradt szórványleletek őrzik, mint a Beldibi-barlang ugró szarvast ábrázoló sziklakarcolata, a Karain-barlang emberfejet formázó csontfaragványa, vagy néhány barnás-vörös sziklarajz.
A mezolitikum alig kutatott, annál több lelet maradt fenn az anatóliai neolitikum településein. Çatal Hüyük leleteiről már olvashattunk, itt említsük meg Hacilar és Çayönü Tepesi Kr. e. 7500-5000 közé keltezhető, tehát hasonló korú feltárásait.
A korai kőrézkor legfontosabb anatóliai lelőhelyei szintén Çatal Hüyük és Can Hasan.
Ez utóbbiról mondjuk el, hogy az itt talált kerámiaálarc sírmelléklet szinte biztosan kultikus kellék volt. Az érett kőrézkor legfontosabb anatóliai lelőhelye Beycesultan XL-XX, erre utal a lelet kerámia-anyaga, a réz- és ezüstfeldolgozás. Ugyanitt, a következő – Beycesultan XIX-VI. – rétegek a korai bronzkort, a XIX-VI. rétegtől a középső, majd a késői bronzkort képviselik.
Időben ez a Kr. e. III., illetve II. évezred.
A bronzkor különböző fázisaiból megszámlálhatatlan mennyiségű lelet maradt fenn országszerte, ilyen szempontból, a vallásos képzeteket illetőleg (is!) mérvadók a mai Ankará-tól mintegy 200 kilométerre keletre, a mai Alacahöyük – más helyesírással Alaca Hüyük – helyén feltárt erős bronzkori állam központjában talált leletek.
Kézzel formált – nem korongolt – kerámiájuk ugyan nem árulkodik fejlett társadalom-ról, ám ennek ellentmond fejlett fémfeldolgozásuk. A bronzot éppúgy ismerik és feldolgoz-zák, mint a nemesfémeket – megmunkálják az aranyat, ezüstöt és a kettő ötvözetét, az elektrumot –, mi több, ismerik és feldolgozzák a III. évezred végén a vasat.
Fémből – bronzból – formázzák a legtöbbször sírokban talált bika és szarvasábrázolá-sokat – totemeket (?), amuletteket (?). Ezeknek a legkülönfélébb változatait fedezték fel a régészek, a magányosan álló, hatalmas agancsot viselő gímszarvastól, addig az állatig, amely mögött hálóval osztott, a Nap jelképeként értelmezett korong áll, vagy a három szarvas alkotta csoportos ábrázolásig. Nem utolsó sorban találtak hadijelvényként, vexillumként használható, majd fél méter magas, ezüsttel díszített bronzszarvast. Bikatiszteletük közvetlenül vezethető
le a Çatal Hüyükben felfedezett bikakultuszból és köztes láncszemként magyarázza a hettiták, a bevándorló indoeurópaiakra amúgy korábban nem igazán jellemző bikakultuszát.
Ugyancsak fémből – főként nemes fémekből – formázzák azokat a sematikus nőalako-kat, amelyek meztelenségét alig takarja valami. Viszont nemi jellemzőiket se hangsúlyozzák ki annyira, mint a korábbi nőszobrokon, amelyek a termékenység kultuszát voltak hivatva szolgálni.
A halott hettitákat zsugorított testhelyzetben, arccal Nyugatnak fordítva temették el, kőkamrás, gerendákkal és földdel lefedett sírokba. A sír fölött állatokat áldoztak a halott szellemének. Sírmellékletként a halottal temették fegyvereit – nő esetében szépítőszereit – és a már említett kultikus – totem(?) – szobrokat, amelyek bronztestét gyakran nemesfém-rátéttel díszítették.
Előreszaladva az időben másfélezer évet, a szarvast, mint jelképet összefüggésbe hozva a horoztepei sistrum – csörgő – lelettel, magától adódik a párhuzam a sztyeppi nép szkíták szarvashite – egykori saját nevük ‘szaka’, ‘szarvas’ volt –, s a dr. BAKAY Kornél felfedezte, majd értelmezte nagytarcsai csörgők és csengők, pontosabban megannyi szkíta csörgő és csengőlelet, mint a pusztai népek kultuszának, a sámánhitnek a tartozékai közötti – nagyon általános és nagyon mély – összefüggés. Erről azonban még lesz alkalmunk szólni.
A II. évezred elejéről származó – alapjában véve a kanisi, (egy Hattusatól délkeletre mintegy 200 km-re fekvő város, ma Kültepe domb, Törökország) asszír kereskedőtelepen, illetve a Hattusában talált írásos emlékekre és leletekre alapozva megállapítható, hogy ugyan a Kr. e. 1780-ban Kanist, nem sokkal később a majdani fővárost elfoglaló hettiták feldúlják a korábbi hatti településeket, ám hamar újjá is építik ezeket, saját világi és kultikus igényeiknek megfelelően.
Az új, világi építkezés e korból származó hattusai nyomai a fellegvár erődítései.
Ugyanebből az időszakból származik öt templom, amelyek közül az ún. I. számú az alsóváros szívében áll, mesterséges teraszon, templomkörzetben. Az épületegyüttes belsejében rituális fürdőmedencét körülvevő, valószínűleg emeletes, kőből és téglával kitöltött favázas szerkeze-tű irodák és raktárak voltak, a földszint alól, 1-3000 literes, cserépből készült, beásott, lezárható tárolóedények kerültek elő, amelyekben folyadékot tarthattak. A templom szentélyé-ből két istenszobor – feltehetően TESUB viharisten és felesége, HEBAT, a sugárzó Nap megtestesítője – szobrainak hettita talapzata került elő.
A várkapukat szfinxek és – gyakran szárnyas – oroszlánok őrzik, az asszír-babiloni-kisázsiai hagyományok szellemében és a kapuk őrizőinek milyensége összefügg az égtájak-kal: a déli kaput szfinxek, a nyugatit oroszlánok őrzik, a keleti előtt – ez lehetett a főkapu – kőbevésett emberalak áll, rövid szoknyájával, szarvkoronás, kultikus sisakjával, csatabárd-jával éppúgy lehet a várat védő alsóbbrendű istenség, mint mitikus király.
Az előkerült istenábrázolások zöme bronzból, aranyból készült kis szobor. TESUB
viharistent bika hátán álló, apró férfialakként ábrázolják – majd a rómaiak egyik Jupiter-ábrázolási módja követi ezt a mintát –, a kései hettita birodalomban szívesen ábrázolják szobor formájábanKUBABA szerelemistennőt, TARHUN termékenységistent.
A hettita pecsétnyomókon legtöbbször az isteni állatnak tartott sas tűnik fel, gyakran stilizáltan, címerszerű ábrázolásban – csak mellékesen tudjuk megjegyezni, hogy a kétfejű sas ábrázolása itt tűnik föl először –, de ábrázolja szépen faragott kisszoborként is értelmezhető elefántcsont pecsétnyomó például PISAISA hegyistent.
A hettita kultikus művészet legszebb emlékei azonban a Hattusától nem messze, autóval öt perc járásra levő Yazilikaya – törökül Írott követ jelent – ortosztátjai. Az ortosztátok valamilyen épület falainak alját, vagy ahhoz vezető utat díszítő domborműves ábrázolások.
Ezek előzménye – nyersebb és kopottabb formában – az egykori Alacahöyük vár/város – ma egy, a hajdani Hattusatól, a mai Bogazkaletől hozzávetőlegesen 40 km-re északnyugatra levő település – kapujához vezető utat szegélyező domborműsorozat. Az út a várkapuhoz, onnan a
hajdani település központjába, a királysírokhoz, illetve a velük szemben fekvő romkerthez, a hajdani templom maradványaihoz vezet. A nyugati kaputorony mellett az áldozópapként tevékenykedő király és a királynő lépnek az áldozati oltár elé, az oltár mellett ott áll a TESUBnak szentelt bika. A király mögött papok vezetnek áldozati állatokat az oltárhoz, s zenészek vagy akrobaták teszik látványossá az áldozati ünnepet. A keleti kaputorony oldalán egy istennőt üdvözöl az őt ünneplő tömeg. A képszalagokat valószínű szintén kultikus jelentőségű vadászjelenetek gazdagítják.
Yazilikaya ortosztátjai egy hajdani hettita kultikus központot díszítnek. A két termé-szetes eredetű szikla-tisztás – egy nagyobb és egy kisebb – ortosztátjait IV.TUDHALIYA nagy-király halotti szertartásai számára képezhették ki, a kisebbikben megvannak a világító-eszközök helyéül szolgáló fülkék, a kutatók égőáldozatot bizonyító hamurétegre is bukkantak.
A 30 méteres nagyobbik tisztást – a szentélyt – két oldalán és a záróoldalon istenalakok díszítik, balra istenek, jobbra istennők, van közöttük méteresnél alacsonyabb és kétszeres életnagyságú, összesen 66 alak. Az istenek és félistenek között felfedezhető TESUB főisten, felesége, HEBAT, a Nap megtestesítője és fiuk, SARRUMA, a Napisten és a Holdisten, SZAUSGA,a háború istennője, különböző hegyi istenek és természetesen maga a király.
A kisebbik – szertartási – tisztás bejáratát démonok őrzik, a több istentől körülvett uralkodót a jóval nagyobbnak ábrázolt SARRUMA karja oltalmazza, közelében ott van az oroszlánfejű Kardisten, az Alvilág megtestesítője.
A hettita birodalom kultikus művészetének legfejlettebb pászmája, a monumentális művészet és ezen belül is az ortosztátok faragása túléli a nagybirodalom bukását. Mi több, ihletődik az asszír világ művészetéből, a Kr. e. VIII. században faragott, az Ivriz mellett felfedezett domborművön VARPAVALA király – egy késő-hettita uralkodó – asszír módon ajánlja magát az attribútumaival ábrázolt TARHUN termékenységisten kegyelmébe.
A hettita hitvilág legfontosabb forrásai azonban az írott dokumentumok. Az első hettita szöveg 1872-ben, a szíriai Hamath városkában került elő, s anélkül, hogy amerikai felfedezői tudták volna, a hieroglifikus hettita írással örökített meg hettita szöveget. Később Egyip-tomban gyakran került a kutatók elé – főként a Tell el Amarna-i fáraói levéltár felfedezése után Hatti országára utaló, babiloni ékírással, és ezen, az akkor diplomáciainak számító nyelven írott szöveg. A két, ún. Arzawa-levelet pedig nem is sikerült a kor tudósainak megfejtenie.
1834-ben felfedezték Hattusa romjait és fél évszázad után agyagtáblák kezdtek előkerülni, amelyek zömét az Arzawa-levelek nyelvén és azok írásmódjával, más részüket babiloni nyelven és ékírással írták. Ez utóbbiak között előkerült az egyiptomi hieroglifikus szövegből már ismeretes, Kr. e. 1296-ban, a kadesi csata után kötött békeszerződés.
Hamarosan kiderült, hogy a mintegy 20 000 agyagtábla a hettita királyok ‘állami levéltára’ és rengeteg izgalmas, a kor történelmére vonatkozó adatot tartalmaz, csak éppen meg kellene fejteni az ismeretlen, kihalt hettita nyelvet, valamint annak hieroglifikus és ékírásos, tehát a táblákon előforduló két változatát.
Bedřich HROZNÝ cseh filológus szabályos rejtvényfejtő munkával felismerte a táblák indoeurópai nyelven írott voltát és ma már a tudósok folyamatosan olvassák az ékírásos hettitát. A hieroglifikus szöveget 1947 táján sikerült végleg megfejteni, mikor Helmuth BOSSERT egy hieroglifikus hettita – föníciai kétnyelvű szöveget fedezett fel, amely megerő-sítette a korábbi kutatási eredményeket. Minden esetre, a hettita nyelvemlékek a legrégebbi, indoeurópai nyelven írott szövegek és a legkorábbi írott forrásaink ennek a népességnek a művelődéséről.
Ugyanis a Hattusa-i levéltár nemcsak diplomáciai szövegeket tartalmaz, sőt. A hettiták, mint azt jeleztük, beolvasztották saját indoeurópai civilizációjukba a hurrik/hurrita és a hattik civilizációját. A hódító indoeurópai és a hatti őslakosságból létrejövő, magát hettitának tudó népesség átveszi a Taurustól a Zagroszig terjedő hegyvidék hurri lakosainak műveltségét,
amely, lévén, hogy a hurriták az ezen a vidéken kialakuló államok mindegyikének meghódí-tott népe – ma azt mondanánk, kisebbsége – amely az államiság évezredei alatt asszimilálja a Folyamköz civilizációjának alapelemeit, így annak istenvilágát – és mitológiáját – hettita is. A hettiták tehát egyfelől ‘készen’, tehát írva és irodalmi formában kapják a mezopotámiai hitvilágot, és annak hiedelemanyagát, mítoszait, másfelől a maguk indoeurópai-hatti hiedelemvilága elemeivel gazdagítják Elő-Ázsia népeinek művelődését.
Lévén, hogy kialakult, kanonizált mitológiai anyagot vesznek át, a mítoszok cselek-ménye mögött háttérbe szorul azok spekulatív eszmei tartalma, a korábban főként vallásos tartalmú szövegek elirodalmasodnak, a mítoszok irodalmi, költészeti alkotásokként rögzülnek, különösen, hogy az írásbeliség lehetővé teszi leírásukat, így az eltérő változatok rögzítését.
Ezzel – bár nem tudatosan – kezdetét veszi a mitográfia, a mítoszok összehasonlító tanulmányozása. Egyazon táblán sokszor ugyanannak a mítosznak több változatát is rögzítik, és előfordul, hogy az egyik változat emberi, a másik isteni szereplőkkel mondja el ugyanazt a cselekményt. Emiatt témákként, motívumként szolgálnak más, rokoni, vagy szomszéd népek mitológiája számára, az ugariti mitológiában például gyakori a hettita mitológiából átvett motívum, nem beszélve arról, hogy a rokon görögök kozmogóniája hettita előképre megy vissza. Az más kérdés, hogy ez az előkép a maga során akkád megalapozottságú.
A hettiták eredetileg egy SIUSUMMI nevű istenséget imádtak egy ANITTA király idejéből származó feljegyzés szerint, ugyanez mondja el, hogy a főváros feletti hatalmai átadta Halmasuitta istennek. Utána a birodalom főistenének, a hettita nagykirályság védelmezőjének VURUNSEMU istennőt, „Hatti országa királynőjét, az ég és a föld királynőjét, Hatti ország királyainak és királynőinek úrnőjét” tartották, akinek alakja később HEBAT alakjával olvadt egybe.
Nincs lehetőségünk itt arra, hogy minden, a hettitáktól tisztelt istenséget név és funkció szerint felsoroljunk. Összesen mintegy 1000 istent és istennőt imádtak, ezek egy része szomszédos, vagy rokon népek kultúrájából ismert. Mi itt főként csak a sajátosan Hatti országában tisztelt isteneket mutatjuk be vázlatosan.
ALALU az ég királya, az első istennemzedék tagja. Trónjáról kilenc évnyi uralkodás után fia, ANU kergeti el.
ANU ALALU fia, apja ellen lázad, a Földre kergeti trónjáról.
Ellene fia, KUMARBI lázad föl, leharapva az Ég felé menekülő apja hímtagját.KUMARBI
ANU fia, az isteni pohárnok, fellázad apja ellen, megnyomorítja és kineveti. Apja megátkozza, megjósolja, hogy spermájától terhes lesz a Viharistennel, a Tigris folyóval és a Sorsistennel.
KUMARBI erre kiköpi a leharapott testrészt, így a Földistennő szüli meg a három gyermeket.
Hogy azok le ne taszítsák az istenek trónjáról, lenyeli gyermekeit, kivéve a Viharistent, TESUBot, aki harcba indul apja ellen. KUMARBI ekkor a WASITTA nevű sziklaistennővel gyer-meket nemz, fiúk, ULLIKUMMI azonban elveszti a háborút, KUMARBI helyett TESUB lesz a főisten.
TESUB KUMARBI fia, aViharisten. Apja egyedül őt nem nyeli el, harcot indíthat zsarnok-sága ellen, a „fiatal”, másképpen „új” istenek támogatásával legyőzi féltestvérét, ULLIKUMIt és főisten lesz. Mikor ILLUJANKA, a Sárkánykígyó és gyermekei megtámadják,INARA istennő és HUPASIJA – egy földi ember – segítségével megöli őket.
ULLIKUMMI KUMARBI és aWASITTA nevű sziklaistennő fia, TESUB féltestvére, kőóriás, a TESUB elleni küzdelem egyik főszereplője. A földet tartó óriás, UPELLURI jobb vállán 15 nap alatt hatalmas kősziklává növekszik. A Napisten észreveszi, jelenti TESUBnak, aki megrémül tőle. ISTÁR sikertelenül próbálja elcsábítani – ULLIKUMMI ekkor még vak és süket –, az istenek a villámok segítségével próbálják legyőzni ám ULLIKUMMI erősebb. Ekkor ÉA
figyelmezteti az isteneket, hogy ULLIKUMMI az óriás vállán van. Az istenek ekkor azzal a kősarlóval, amely az ősidőkben az Eget a Földtől elválasztotta levágják UPELLURI válláról, mire U erejét veszti, s az isteneknek sikerül legyőzniük.
UPELLURI a földet tartó óriás. WASITTA sziklaistennő, KUMARBI élettársa, ULLIKUMMI
anyja.
ILLUJANKA a TESUBot megtámadó Sárkánykígyó. A főisten lánya és HUPASIJA
segítségével győzi le.
INARA TESUB lánya, HUPASIJAval együtt segíti apját ILLUJANKA legyőzésében. Bele-szeretHUPASIJAba, de mikor az egyszer az istennő távollétében kinéz az ablakon és elhagyott családjára gondol, a haragos INARA megöli.
Sárkánykígyó HEDDAMU is. A tengerben él és falánkságával a városokat pusztítja. A szolgálónőitől kísért ISTÁR szépen felöltözve kimegy a tengerpartra, mikor HEDDAMU fel-bukkan, az istennő meztelenre vetkőzik előtte, elcsábítja és ezzel megszelídíti.
TESUB fia TELIPINU/TELIPUNA/TELEPINU apjától örökölte az eső, a villám, a mennydör-gés isteni adományát. Ezen felül ő a növények, az állatok, az emberek szaporítója, a termé-kenység istene. Amikor megharagudott az emberekre bűneik sokasága miatt, eltűnt. Ennek következtében megállt az élet, az istenek és az emberek éheztek, szomjaztak. A Napisten keresésére küldte a Viharistent és a sast, ezek nem találták meg, viszont rálelt aludva a Viharisten szent ligetében HANNAHANNA, a születés és az anyaság méhecske formájú isten-nője. Csípéseivel felébresztette, és bár TELIPINU az istenek kérésére nem hajtott, az emberek engesztelő áldozata azonban kielégítette, visszatért Hatti földjére, továbbra is gondoskodva a termékenységről.
Kívüle termékenységistennő KUBABA/KUBABAT is. Derekán tőrrel, kezében nyulat, máskor tükröt, ritkábban gránátalmát tartva, bika hátán meztelenül állva ábrázolják. Szintén termékenységistennő HEBAT/HÉPET/KHIBA, TESUB felesége, SARRUMA anyja. A Nap
Kívüle termékenységistennő KUBABA/KUBABAT is. Derekán tőrrel, kezében nyulat, máskor tükröt, ritkábban gránátalmát tartva, bika hátán meztelenül állva ábrázolják. Szintén termékenységistennő HEBAT/HÉPET/KHIBA, TESUB felesége, SARRUMA anyja. A Nap