A XX. századi magyar orvoslás történetében példa nélkül áll, hogy a patológiában, tehát egy diagnosztikus szakmában országos hírnevet, magas tudományos minősí-tést és széleskörű megbecsülést szerző egyén – egyben egy klinikai ág meghatározó fellendítője legyen. Farkas Károly élete első 42 évében nem volt kapcsolatban a moz-gásszervek belgyógyászatával, de 1957-től, majd húsz éven át, mint a reumatológia országos intézetének főigazgatója, felvirágoztatta e klinikai szakma gyakorlati és tu-dományos működését, miközben patológusként, főleg a klinikopatológiai konferen-ciák révén a diag nosztikus szakmában is méltán alkotott maradandót.
ÉLETÚTJA
Újpesten, két évvel annak várossá válása előtt, 1905. november 19-én született. Is-koláit végig a lendületesen fejlődő városban végezte és 1924-ben érettségizett a Köny-ves Kálmán állami főgimnáziumban. Még abban az évben elkezdte orvosi tanulmánya-it a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Szorgos hallgató volt, tanulmányi versenyt
nyert, emlékéremmel tüntették ki, de egyben eredményes sportoló is volt. Rövidtávú síkfutásban és különösen a váltószámokban jeleskedett, többször nyert főiskolai baj-nokságot és 1930-ban a magyar bajbaj-nokságot nyert 4 x 400 m-es váltó tagja volt. A kór-bonctanhoz való elkötelezettségének kezdetét jelzi, hogy 1930-ban felvették díjtalan gyakornoknak a II. számú intézetbe. 1931-ben avatták orvosdoktorrá.
Több mint tíz meghatározó évet töltött a Balogh Ernő vezette intézetben, s köz-ben fővárosi kórházak kórbonctani osztályain is teljesített szolgálatot. 1939 első fél-évét a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Berlinben tölti kórbonctani tanulmá-nyok céljából. Egyetemi adjunktusi működése mellett 1941-ben nyert kinevezést az OTI Magdolna Baleseti Kórház kórbonctani laboratóriumának vezetésére. 1942 márci-usában Gyakorlati kórbonctani diagnosztika címmel kapta meg egyetemi magánta-nári képesítését.
1942-től az Uzsoki utcai kórházban laboratóriumi és kórboncnok főorvos, majd 1948-1957 között kórház-igazgató is. 1957-től egészen az 1976-os nyugdíjba vonulá-sáig az Országos Reuma- és Fürdőügyi (1968-től, éppen az ő elgondolásából Fizio-terápiás) Intézet főigazgatója és természetesen a kórbonctani-kórszövettani osztály vezetője. 1979. március 10-én váratlanul halálozott el Budapesten.
ALKOTÓI MUNKÁSSÁGA
Farkas Károly már az Uzsoki utcai kórházi időszakában hírnévre tett szert a kli-nikopatológiai konferenciák általa kifejlesztett formájának bevezetéséért. A nyilvá-nos konzíliumnak is nevezett összejöveteleket ő vezette, hallatlan felkészültséggel és logikával. Ezeknek anyagából 1958-ban, Molnár István belgyógyásszal közösen írt kötet jelent meg a Medicina gondozásában. Majd már az ORFI akkor 1180 ágyas, szinte minden szakmát képviselő kórházának ilyen irányú kiterjesztett tapasztalatai-ból, a ma is sok tanulságot adó „A leggyakoribb diagnosztikus tévedések” könyvük jelent meg 1961-ben. Sokan jelezték, hogy Farkas Károly klinikopatológiai konferen-ciái túl szigorúak. Ő azonban állította, hogy az orvosi hibák csökkentése, csak az ese-tek következetesen lefolytatott elemzésével lehetséges – „A téves kórismének – bár számszerűségében messze a helyes mögött marad – nagy a jelentősége”. Végezetül e tárgyban, 1965-ben a „Klinikai Pathologia”-ban megadta a betegágy és a boncasz-tal melletti gyakorlat szintetikus koncepcióját. Érdemes hűen idézni gondolatait:
„A betegségek keletkezésének feltételei változatosak, bonyolultak, már csak azért is, mert a kórképek keletkezésében a legtöbbször nem egy, hanem több élő vagy élettelen kórok szerepel. Minden kórtényezőt külön-külön és együttesen is érté-kelni kell. Nem elég tehát a kórokozó megismerése, ismerni kell a szervezetet, annak kapcsolatát a környezettel, továbbá a kórokozó és a szervezet összefüggését. Ezek a tényezők egyenként is bonyolultak, még inkább azzá válnak összefüggésükben, kap-csolataikban.
Figyelembe véve, hogy a medicina élő individuummal foglalkozik, a bizonyta-lanságok még mindig megmaradnak. A tudományos pontosság bármennyire uralko-dóvá is válik mesterségünkben, és háttérbe szorítja annak „művészi” jellegét, mégis ezt kiküszöbölni belőle aligha képes. Még mindig vannak bizonytalansági tényezők, amelyek kombinációja tág teret nyit az orvosi fantáziának, intuíciónak, vagyis még mindig van lehetőség az orvosi mesterség (a medicina) művészi gyakorlatára.
A sok bizonytalanság, a „rejtélyes kórképek” nap, mint nap olyan feladat elé ál-lítják az orvost, amelynek megoldása inkább művészet, mint tudomány!”
Mindezen magas szintű patológiai működése mellett, a zseniális emberre jel-lemzően, az általa is addig ismeretlen központi reumatológiai intézetbe kerülve, fel-ismerte a mozgásszervi betegségek jelentőségét és a klinikai reumatológián túl, a fi zioterápia és a rehabilitáció elismertetéséért és eredményesebb műveléséért is so-kat tett, mind az intézet falain belül, mind országosan. Alkotó részese lett az e tárgy-körökből kiadott szakkönyveknek: Az ultrahang 1959, Magyarország gyógyfürdői, gyógyhelyei és üdülőhelyei 1962, Rheumatologia 1966, Physiotherapia 1976. Mara-dandót alkotott az 1960 februárjában útjára indított Rheumatologia-, Balneologia-, Allergologia folyóirattal, melyet vasszigorral maga szerkesztett 19 éven át. Az adott korban pozitív volt összekapcsolni a folyóirat címében jelzett három diszciplinát, de Farkas professzor bizonyára megértéssel venné tudomásul, hogy a későbbiekben megtisztítottuk a fogalmakat, s az ő általa alapított újság Magyar Reumatológiaként éli további életét. Egyértelmű, hogy az ő koncepcionális hatására sikerült az ORFI-ban a megalakulás óta folytatott szak- és továbbképző munkának tanszéket állítani 1971-ben, az Orvostovábbképző Intézet keretei között.
Jelentős az orvostörténeti szervező munkássága is. Az Országos Orvostörténeti Könyvtár 1951-ben jött létre. Az intézmény 1956-ban kapta meg – az addig az ORFI kórházi osztályának helyt adó, Török utca 12. sz. épületet – melyben ma is működik.
Egy évvel később Farkas Károly került az ORFI élére, melyhez a könyvtár is tartozott, s több mint egy évtizeden át szívügyének tekintette az orvostörténelem templomá-nak tárgyi és intézményes fejlesztését. Farkas Károly, felismerve a továbbfejlesztés-ben rejlő lehetőséget, sokat tett az Apród utcai Semmelweis szülőház bevonásával létrehozott komplex orvostörténeti szervezetért. Antall Józsefnek, a későbbi igazga-tónak a szavai szerint: „Farkas Károly tekintélyével, szervezőkészségével hozzájárult a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár létrejöttéhez”.
Számos közleményt írt az Orvostörténeti Közlemények hasábjain. Már a MOTESZ megalakulása előtt elnöke volt az orvostörténeti szakcsoportnak.
ELISMERTSÉGE
A korábban megszerzett egyetemi magántanári képesítése alapján – a kor szo-kásainak megfelelően – 1952-ben megkapta az orvostudományok kandidátusa
cí-met, majd „A havi vérzés elmélete” műve alapján 1955-ben az orvostudományok doktora lett. Korábbi egyetemi oktató munkásságának elismeréseként 1960-ban címzetes egyetemi tanári cím használatára jogosult, s attól kezdve tanár úr helyett professzor úrnak szólíthattuk. Két alkalommal tüntették ki a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1972-ben nyerte el a MTA aranyérmét. Elnöke volt a Magyar Orvostörté-neti Társaságnak és a Magyar Pathologusok Társaságának.
E könyvsorozat oldalain a régi korok nagy embereiről csak közvetett bizonyíté-kok alapján lehet emlékezni. Szerencsésebb helyzetben van az, aki Farkas Károly in-tézeti igazgatása alatt dolgozhatott 14 éven át, aminek emléke bibliográfi ailag közös tudományos publikációban is fellelhető.
Félelmetes vezető volt, de „aki értette szakmáját és szorgalmasan dolgozott, annak nem volt félnivalója” – írja Antall József. Legnagyobb nagysága abban rejlett – ami megfelelő szavakkal nehezen írható le – hogy párját ritkító aurát teremtett a hatalmas kórházban, megkövetelve a napi munka pontosságát, művelve az átlátható és szisztematikus számonkérést, s mindenkit ösztökélve a tudományos munkára. A különleges embert és a különc magatartást, a kiemelkedő szakmai hitelesség miatt a felső vezetés messzemenően akceptálta, annak ellenére, hogy távol tartotta magát a politikai élettől, és nem kereste mások kegyeit.
1990-ben Farkas Károly emlékalapítvány jött létre. Többek között Antall József miniszterelnök is elnyerte a Madarassy Walter tervezte emlékérmet. Megható volt, amikor a díjátadáson, a betegsége miatt távollévő miniszterelnök – a korábbi szoros munkatárs – üzenetét magnófelvételről hallgathattuk meg. Idézet az 1993. január 13-án keltezett hét oldalas emlékezésből: „Farkas Károly patológusként, reumatoló-gusként és a tudomány szolgálójaként olyan nevet szerzett magának, ami szinte fe-leslegessé teszi, hogy méltatnunk kelljen életművét”. Mégis megtettük.