Jelen konferencia, az „Életöröm és életmód 2002” széles spektrumú és egyedi té-mái közül egyedül „A fürdőkultúra” előadás utal a rendezvény helyére, a gyönyörű Bükfürdőre.
A fürdés történelmét hosszú lenne áttekinteni. Az ember fi zikai vágyai között jeles helyen állt mindig, de természetesen az ókorban csak a föld mélyéről feltörő és kellő hőmérsékletű vizeket tudták, úgy ahogy felhasználni.
Sokat sejtet a magyar nyelv értelmező szótárának meghatározása, fürdőzik = gyógyuláshoz üdülés végett fürdőhelyen tartózkodik. Vagyis a primer asszociációval szemben nem mindig gyógyulás a fürdő célja.
A víz hatásai a fürdő során a hőfok, az erőművi hatás és a vegyi összetétel for-májában jelentkeznek. Mindháromra vonatkozólag rendkívül fontos az időtartam.
Hévvizeknek, termálvizeknek a 25 oC felettieket nevezik, melyeket egy durva be-osztás szerint 30 oC-ig hűvös, 30-35 között langyos, 35-40 oC között meleg, és 40 oC felett forrónak nevezhetünk. Mint utalás történt rá, a földből feltörő vizek spontán képviselhetik ezeket a hőmérsékleteket, ha túlságosan melegek, akkor a modern világban hűtik őket, de meg kell jegyezni, hogy a vegyi hatás nélküli vízterápia, a hidroterápia a teljesen felmelegített vizekkel is létrejön. A kezelések során a 34 oC alattiakat hidegkezelésnek, a 34-35 oC közöttit indiff erensnek és a 36 oC felettit me-leg fürdőnek nevezzük. Tehát akár van egy víznek gyógyító hatású vegyi összeté-tele, akár nincsen, az erőművi hatása, a hidrosztatikus nyomás és ez által a könnyebb mozgás a vízben mindenképpen érvényesül. A vegyi hatás nélküli fürdőket hidro-terápiának, az ásványi anyagtartalom révén kémiai hatást is kifejtő vizek használa-tát balneoterápiának nevezik.
A fürdőzési szokások kultúrájáról, a leírásokon kívül nyilvánvalóan a képi megje-lenítések mondanak a legtöbbet. Ezért az előadásban 45 kép igyekezett bemutatni a régi, majd az újabb kori fürdőzési szokásokat.
Főleg a fametszetek ábrázolták a régi fürdők világát, amelyeket az egyszerű em-berek szinte kizárólagos olvasmánya, a Kalendárium tartalmazott. Ezekből a famet-szetekből is kitűnik, hogy egész más fürdőzési szokások voltak az uralkodóházakban és azoknak környékén. Az uralkodókat és az arisztokrata személyeket kiszolgálók segí-tették, és a fürdőhöz csatlakozó masszázs, dögönyözés, dörzsölés, stb. műveletekben részesítették.
A közös fürdőzés teljesen természetes volt – Európában. A törököknél – már pedig ott igen magas szinten állt a fürdőkultúra – soha nem fürödhettek a nők és a férfi ak együtt. Érdekes, hogy a szifi lisz betörése után kezdték megszüntetni a közös fürdő-ket azon hiedelem miatt, hogy a fertőzések ott történhetnek. Valamiért Magyarország egyes területén is elől jártak a szétválasztásban, mert Pozsonyban már a XVI. század elején csak külön engedélyezték a férfi ak és nők fürdőzését. Ugyanakkor a XVII. század végén Brown Edward angol utazó leírja, hogy a felvidéki Szkenón a férfi ak és nők közö-sen fürdöttek, az előbbiek tréfálkozásból még kígyót is bocsátottak a vízbe a nők közé.
Stubnyán látta, hogy a fürdőben esznek, isznak, alszanak az emberek.
Az idősebb Hans Bock nagyméretű festménye a baseli Kunstmuseum-ban talál-ható. Az ábrázolt fürdő szabadtéren van, fa állványzat választja el az arra sétálóktól, akik természetesen a korlátra könyökölve bámészkodnak, hiszen a képen 17 mezte-len alak tartózkodik a gőzölgő meleg vízben, mely a Vallis tartományban található
Leuk fürdője. 11 nőalak látható a képen, akik különböző aktivitásokat fejtenek ki a férfi fürdőzőkkel. Rendkívül komfortos, hogy a vízben nagy faasztal van, amin enni- és innivalók vannak, de van, aki olvas a vízben, s van, aki furulyázik.
Magyari-Kossa jelentős gyűjteményében olvashatjuk, hogy Esterházy Miklós 1627-ben levelet írt feleségének, Tarcsáról, ahol a fürdőben tartózkodott, hogy küld-je utána a kockajátékokat és a ostáblákat, mert a vízben töltött idő során ezzel sze-retné vidámabban elütni az időt. Orvosi szempontból persze eszünkbe kell jusson, hogy ilyen időtöltési cél mellett bizonyára a melegvíz hosszan való igénybevétele károkat is okozhatott.
A fürdőhöz sorolható speciális eljárás az izzasztó szekrény, melyet egy Lip-csében, 1689-ben megjelent könyv mutat be. Az izzasztó szekrénybe a szifi liszben szenvedőket csukták be, csak a fejük volt kinn, és olyan hőhatás érte őket, hogy a nagymennyiségű vízleadás révén gondolták, hogy eltávoznak a rossz nedvek a szervezetből.
Igen elterjedt eljárás volt a köpölyözés, amelyet a fürdőben végeztek. Előtte skarifi kálták a területet, jobbára a gluteus tájat, melyre utána felmelegített üveg-gömböt helyeztek, amely alatt jelentős mennyiségű vér szívódott ki az adott terü-letről. Igen szellemes eljárásokkal részfürdőket – például csak egy láb-, hátfürdőt tudtak kialakítani.
A mulatozás és a jókedv mindig hozzátartozott a fürdő köréhez, erről tanúskodó kép a XIX. századból Balatonfüreden is a fürdőzők mulatozását bizonyítja.
A Brit szigetről XVII. századbeli képek tanúskodnak, hogy igencsak nem mezte-lenkedtek annyira a fürdőben, mint a kontinensen.
Érdemes a magyarországi modern fürdőkultúrára fi gyelmet fordítani. A már XVI. században ismert Veli-bég fürdő környékén kialakult Császár-fürdőtől Délre mindig is a liszt és puskapor készítő malmok működéséhez használták fel a vizet.
Az 1848-49-es szabadságharc után igen szerény fürdőépületeket hoztak létre, ame-lyeket az akkor túlnyomóan használt német nyelv alapján Luck-bad-nak neveztek, lévén, hogy csak egy nyílást jelenítettek meg. Tulajdonképpen etiomológiailag eb-ből a szóból alakult ki a Lukács fürdő elnevezés. 1886-ban, egy mai szóval vállalko-zónak nevezett úr, Palotai Fülöp, hatalmas pénzösszegért örökáron megvásárolta a területet. Felépíttette Budapest egyik gyöngyszemét, a gyönyörű fürdőszállót, az uszodákkal és a minden igényt kielégítő fürdőkkel. Egyik különlegessége volt az új létesítménynek a természetesen feltörő iszapforrások kihasználásával létrejött iszap tófürdő. A belső berendezések az akkor honossá vált szecessziós ízlésvilágra jellem-ző gyönyörű fém és üvegmunkákban testesültek meg. A fürdőt végezetül az orvos-evangélista után Szent Lukács fürdőnek nevezték el.
Mint köztudott, a II. világháborúban súlyos bombakárok érték az épületet és a javítások nem teljesen adták vissza az eredeti állapotot. 1948-ban aztán az akkor
Szent Lukács Részvénytársaság tulajdonában lévő komplexumot államosították és később az Irgalmas Rend kórházával és épületeivel együtt létrehozták az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézetet (ORFI). A kórházhoz csak a fürdőszállóból kialakított fekvőbeteg osztályok jutottak, a többi rész a Fővárosi Fürdőigazgatóság keretében éli tovább életét.
A fürdőzés és a fürdőzők mindig kedvelt témája volt a képzőművészetnek, el-sősorban a meztelen női test okán. Jeles alkotás a Louvre-ban található, híres Ingres
„Fürdőzőnők” alkotás. Számtalan későbbi remekmű közül Cézanne és Renoir „Fürdő-ző nők” képeire érdemes utalni.
A ma modern világában már messzemenően nem csak a gyógyulás, hanem a re k reá ció érdekében történik a fürdőkultúra, messzemenően nem egymagában, hanem komplex eljárásként a fi zioterápia számos ágával. Nyelvtani érdekesség, hogy az élményfürdő – amely annyi örömet okoz a mai látogatóknak – kifejezés még nincs benne a magyar értelmező szótárában.