Ahogy a mindennapi életben, úgy Horus rovatunkban is előszeretettel emlékeznek meg a kerek számot jelző évfordulókról. Ez elsősorban személyekre, azok születésé-re vagy elhalálozására, másodsorban intézményekszületésé-re vonatkozik. E szokástól elütő, hogy ez a centenáris visszaemlékezés egy képzőművészeti kiállításról szól, de annak vonatkozása teljesen medicinális.
A katalógus szecessziós díszítésű címlapja tanúsítja, hogy 100 éve Budapesten egy különleges képzőművészeti kiállításra került sor. Szeptember és október hónap-ban a Hősök terén álló, akkor még csak 6 éves Műcsarnok összes (12) termében a hazai és külföldi, régi és modern festő- és szobrászművészek különleges becses
da-rabjait tekinthette meg a látogató közönség, a Budapesti Orvos-szövetség kiállítása keretében.
A kiállítás létrejöttének eredete meghatóan érdekes lehet a mai orvostársa-dalom számára. 1902. január 6-án a nevezett Műkiállítás Végrehajtó Bizottságának aláírásával levél ment nem csak jeles orvosokhoz, hanem közismert műgyűjtőkhöz, országosan ismert személyekhez és közgyűjteményekhez, azzal az elgondolással, hogy a Végrehajtó Bizottság kérésének eleget fognak tenni. A megvalósult gyönyö-rű kiállítás a kérés teljesítésére utal.
Érdemes néhány részt a levélből pontosan idézni.
„Hazánk nem talaja a művészetnek. A magyar nem érti meg az örök becsű al-kotásokat. A művelt embernek oly fenséges gyönyört okozó eszményi törekvés: a szépnek kutatása a természet és lélek minden ágában, a materiális küszködéseken való felülemelkedés népünket nem ihlették meg … így mondják legalább rólunk el-leneink.
… Kell, hogy a magyar társadalom a műkincsek egész halmazával bírjon, mely-nek eredete már a letűnt századok homályába vész el s lassanként gazdag és ragyo-gó bizonyítékává nőtt népünk műszeretetének.
… Ez a gyűjtemény azonban magányosok házaiban szétszórva rejtőzik. Kulturá-lis fontossággal bírna tehát, ezt a felhalmozott kincset feltárni, önmagunkkal megis-mertetni, bebizonyítani, hogy van hazánkban kiképzett műérzék, s megtudni, hogy a művészet irányításában, pártolásában a nagy nemzetek között mily részt kapott kicsiny hazánk?
Ily ideák foglalkoztatták a Magyar Orvosok Országos Szövetségét, amikor nemes hivatásuknak áldozatul esett orvosoknak és nyomorgó, mindenkitől elhagyatott özve-gyeinek, árváinak sorsán enyhítendő, társadalmi actio megindítását határozta el.
Nem könyörületi adományok gyűjtése a czélunk. Ez nem volna rendünkhöz méltó. Nem a szánakozó szívhez, hanem a fejlődni vágyó lélekhez akarunk fordulni.
Egy hozzánk méltó, magas kulturális czélokat szolgáló actiót akarunk indítani, mely humánus czélunknak némi hasznot is hajtson ugyan, de fi lléreiért minden adakozó-nak lelkébe örökös becsű, magasztos impressiókat ültessen.”
E nemes gondolatok megpendítésével fordult tehát a Végrehajtó Bizottság a nagyérdemű közönséghez és január 23-án Tekintetes Székesfővárosi Tanács címmel (a kézírásos levél másolata levéltári anyagban fellelhető), dr. Elischer Gyula bizottsági elnök kérte, hogy a főváros a tulajdonában lévő művek kölcsönzésével járuljon hoz-zá a kiállítás sikeréhez. A levéltárban fellelhető előadói ív tanúskodik róla, hogy az 1902. június 26-án tartott tanácsülés, melyen Halmos János polgármester elnökölt, kedvező döntést hozott és felsorolja azokat a műveket, amelyeket a nemes célra át
kíván adni. Magát a kiállító helyiséget az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat bocsátotta a Budapesti Orvos-szövetség rendelkezésére.
A kiállítás katalógusa szerint 864 műtárgy került kiállításra. A katalógus átta-nulmányozása alapján állítható, hogy a kiállítás felért, de helyenként meghaladta egy múzeum anyagának kvalitásait. A régi mesterek közül keveset tudna az olva-só említeni, aki nem volt képviselve, bizonyítékul kiragadva sorolom fel Caravaggio, Correggio, van Dyck, Frans Hals, Murillo, Rembrandt, Rubens, Tintoretto nevét. Ma-radva még a külföldieknél, a modern mesterek választéka a kor szellemének felelt meg: Bastien-Lepage, Courbet, Lenbach, Millet, Pettenkofen, Segantini, Vereschagin, Waldmüller. Az szinte természetes, hogy a magyar művészek közül a teljes leltár sze-repelt. Kiragadva: Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Fadrusz János, Lotz Károly, Markó Károly, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József, Székely Bertalan, Vaszary János, Zichy Mihály. A katalógus egyébként 55 reprodukciót közölt.
Külön érdekességet rejt magában, ha a pontosan összeállított betűsoros név-jegyzékből a kiállított művek tulajdonosait tanulmányozzuk. Megtagadva az ábécé sorrendet, első helyen „Ő Felsége a király” áll, akinek hét műtárgya került kiállításra.
A társadalom közismert tagjai közül gróf Andrássy Gyula, dr. Beöthy Zsolt, dr. Falk Miksa (Erzsébet királynő magyar nyelvtanára), dr. Kohner Adolf, a legendás műgyűjtő (45 műalkotással!), gróf Tisza István (Mészöly Géza: Naplement a Tisza mentén képe), Wolfner Gyula bőrgyáros, neves műgyűjtő szerepel többek között. Természetesen az is érdekes a ma orvosa számára, hogy az általa ismert régi híres kollégák közül itt kik szerepeltek. Dr. Bókay Árpád, aki éppen orvoskari dékán volt, 14 alkotással szerepelt.
Természetesen a Végrehajtó bizottsági elnök Elischer professzor, sőt még további három családtagja is megtalálható a listán, jelentős számú alkotás képviseletével. Ke-nyeres Balázs, az Igazságügyi Orvostan professzorának birtokából Vastagh György:
Faj-bika szobra, Kétly Károly, Országos Orvosszövetség elnökének birtokában Poussin:
Alvó nymphák szatyrok által meglepve, Korányi Frigyes Lotz Károly: Ámor és Psyche-jével, és Ritóok Zsigmond belgyógyász három műtárggyal szerepelt.
Ami az egész kiállítás jótékonysági célját illeti, a hozzáférhető iratokból nem de-rül ki, hogy a bevétel hogyan volt tervezve és hogyan alakult. Mivel a kiállítási ka-talógus címlapján látszik, hogy annak ára 60 fi llér volt és ez már a második kiadás, feltételezhető, hogy a katalógusok eladása is bevételt jelentett. Nem tudjuk, hogy belépőjegyet kellett-e fi zetni, és az hozzájárult-e a bevételhez. Az azonban bizonyos, hogy a mai kor előfutárának tekinthetően a katalógusban a három borító oldalon kívül még 23 hirdetés szerepel. Jó szívvel feltételezhető, hogy ezek – a ma már meg-szokott módon – árbevételt jelentettek. Mivel akkor még nem volt a gyógyszeripar olyan meghatározóan fejlett és ezért „szponzorképes”, mint manapság, a hirdetők között a Salgó-Tarjáni Kőszénbányát, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot, a Szt. Lu-kácsfürdőt, Calderoni és Tsa optikusokat, valamint további iparosokat is fellelhetünk.
A mai szemmel disszonánsnak tűnhet, hogy a „főhelyet”, a hátsó borítót, Mauthner Ödön hirdetése foglalja el.
A gyógyszereket csak a Purgó (dr. Vámossy egyetemi magántanár páratlan fel-fedezése) és két további hashajtó, valamint a tyúkszemre, bőrkéregre és bőrkemé-nyedésre használható Magyar turista-tapasz, a kozmetikumokat pedig a Blaha Lujza pipere-créme képviseli.
A levéltári anyagok beszerzéséért Nagy Anitának és Varga Benedeknek mondok köszönetet.