Bevezető gondolatok
1. Európai migrációs adatok
Az emberiség történelmének kezdeti szakaszában is voltak népvándorlások, melyektől egy közösség megmaradása függött.
Így például az angolszászok a IV. századot követően igázták le
Britannia kelta törzseit,1 s a vándorlásban részt vettek a hódítók és a leigázottak egyaránt.
A népvándorlások korában, 1000. körül telepedett le Európa népességének nagy része. Az ezt megelőző vándormozgalmak oka lehetett kikényszerített (hódítások, hódítások előli menekü-lés), vagy spontán, önkéntes (túlnépesedés folytán), mindkettőt természetesnek tekintjük, mert a közösségek biztonságot, élel-met, jobb éghajlati és életkörülményeket kerestek. Ma a tömeges vándormozgalomra felfigyelünk, hiszen megbontja egy népesség összetételét, szerkezetét, sőt gazdasági és politikai következmé-nyekkel jár. A nemzetközi vándormozgalmak újkori szakaszában, a XIX. és a XX. században, a tömeges vándormozgalmak okát az ipari fejlődésben (az emberi erőforrás foglalkoztatásának problé-mája, illetve a gazdasági migráció formája) és a politikai ténye-zőkben keressük. A tengerentúli (észak-amerikai) és a fejlett eu-rópai országok például vonzóvá váltak, míg a gazdasági fejlődés-ben és demokratizálódásban elmaradottabb államok taszító erő-vé. Az 1850-es évektől az I. világháborúig tartó vándormozgal-makról Heinz Fassmann és Rainer Münz2megállapítja, hogy ki-alakult egy kelet-nyugati3vándorlási irány, amely nemcsak az ipa-ri forradalom és politikai tényezők, hanem egy közép-kelet-euró-pai agresszív nacionalizmus következménye is lehetett. Az 1920-as évek körül mind határozottabban hat a nacionalizmus, különö-sen az I. világháborút lezáró békeszerződés nyomán, hiszen tíz-milliók állampolgársága változott meg egyik napról a másikra.
Több mint egymillió görög, vagy lengyel, vagy német, továbbá orosz, ukrán és fehérorosz és 400 ezer magyar hagyta el koráb-bi lakóhelyét. Az etnikai kisebbségek keresték új helyüket, de mozgásukban szervezett áttelepítések is közrejátszottak.
1 Tóth Pál Péter: Haza csak egy van, Püski Kiadó, Budapest, 1997., 5. oldal, ahol Hoffmann Tamástól idéz a szerző.
2 Fassmann és Münz foglalkozott a kelet-nyugati vándormozgalommal 1945-1992 között is, az International Migration Review folyóirat 28. számában 1994-ben is.
3 Heinz Fasmann, Rainer Münz: Geeschichte und Gegenwart europäischer Ost-West-Wanderung Österreichische Osthefte, Jg. 37. Wien 1995, Heft 3., 748–778.
A kelet-nyugat irányú migráció folytatódott a II. világháború alatt és után is. A kényszermigráció szenvedő alanya mintegy 30 millió lélek: először a zsidók, cigányok, majd vesztes nemzetként a németek (12 millióan szülőföld elhagyására kényszerültek, de 8 millióan Németországba telepedtek át a környező országokból), a magyarok. A háborút vesztett államokkal szomszédos orszá-gok etnikailag homogén népességre törekedtek. Ezt az időszakot az 1951. évi Genfi Egyezmény elfogadásával zárjuk.
Az 1950-es évektől kezdve napjainkig a vándormozgalmak új iránya is megfigyelhető: kelet-nyugat és dél-észak. Magyarok (1956), csehek (1968), lengyelek (1970-es évektől), kelet-néme-tek (1989), románok (1989), a volt Szovjetunió népei: zsidók, ör-mények, szlávok (1989-ben 235 000, 1990-ben 453 000, 1991-ben 335 000 stb.), jugoszlávok (1960-as évektől mérsékelten, 1990-től erőteljesen és folyamatosan) vettek részt ebben a migrációban.4 Európa nyugati és északi országaiba érkeztek a harmadik világ függetlenné vált országaiból is az ott alkalmazott gyarmatosító államok tisztviselői és támogatói is (Nagy-Britan-nia, Franciaország, Hollandia, Belgium). Ebben az időszakban jelennek meg a vendégmunkások is az iparilag fejlett államok-ban a Földközi-tenger menti országokból. A kőolajválság időköz-ben meg-megállította a bevándorlás ütemét (1970-től), de a tu-dósok, menedzserek, művészek, sportolók, az elit továbbra is emigrál. Vannak köztük, akik gazdasági vagy politikai okokra hi-vatkoznak, de elüldözöttek és menekültek is, akiket polgárhábo-rúk és etnikai tisztogatások késztettek vándorútra (máig 4,5 mil-lió jugoszlávról tudnak, akik részt vettek külső vagy belső ván-dormozgalomban). Németországban, 1985-ben a menekültek száma alig volt százezer, de 1992-ben ez a szám már megköze-lítette a fél milliót. Érdekes, hogy ugyanebben az évben, az USA-ban, Angliában és Franciaországban a menekültek száma nem haladta meg országonként a százezret.5Újabban a
gazda-4 F. W. Carter, R.A. French és J. Salt (londoni egyetem) tanulmányból ösz-szefoglalót készített Balla Kálmán a Kisebbség-kutatás folyóiratban (szemle a hazai és külföldi irodalomból), Budapest, 3 évf. 1994, 1. szám, 8–9 oldal.
5 Münz Reiner adatai 1994-ből: Bevölkerung und Wanderung in Europa. In:
Das Manifest der 60. Deutschland und die Einwanderung. Hrgs.: Klaus J. Bade.
Münchnen, C.H. Beck 1994. 110–111. old.
sági és politikai menekültek kategóriája mellett megjelentek a környezetkárosultak is.
Európában a vándormozgalmak a következő évszázadban sem állhatnak le, hiszen tanúi vagyunk azoknak a migrációt erő-sítő tényezőknek, amelyek előidézik a posztmodern migrációt:6
1. Szétestek azok a multikulturális és többnemzetiségű biro-dalmak, amelyek Európában a 16. század óta a nemzetközi rend-szer meghatározói voltak (Oszmán Birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia, Nyugat-Európa gyarmatbirodalmai), de újabban szét-estek a bolsevista föderalizmusok is (Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia).
2. A műszaki és tudományos fejlődés mai fokán mind nyilván-valóbb lett egy új, modern világgazdasági rendszer kialakulása, fejlett termelési, elosztási és eladási rendszerrel.
3. Mind több a környezetvédelmi probléma, ami globális öko-lógiai egyensúly megteremtésére és folyamatos együttműködés-re kényszeríti a különböző fejlettségű országokat, hiszen megje-lennek a környezetkárosultak menekülthullámai is.
4. A Föld népességének gyors növekedése (jelenleg 6 milliárd körül) továbbra is elindítja a sűrűn lakott szegényövezetek felől a lakosság vándorlását a jó egészségügyi és életszínvonalú kör-nyezetek felé.
5. Már Európában is felnőtt egy új minőséget és életstílust ke-reső nemzedék, mely életcélja elérésében nem kötődik egy hely-hez. Vannak, akik a hagyományos életformát elvetve új munka-hely és értékek keresése miatt települnek át. Tanúi vagyunk a gyors városiasodásnak, regionális fejlődéseknek, sőt földrészek közti vándormozgalomnak, ami még csak növekszik a közleke-dés fejlőközleke-désével.
Az egykor jellegzetesen befogadó államok: USA, Kanada és Ausztrália, Európában pedig Anglia, Franciaország, Németor-szág, Svájc (népességének 17%-a bevándorolt) mellett vannak új befogadók is: a skandináv államok, Spanyolország, Portugália, Olaszország, sőt Magyarország is. A bevándorlást az
EU-orszá-6 Cseresnyés Ferenc: Migrációs potenciálok és trendek Európában, Régió, Kisebbségi Szemle, 1996/4. 19–48 old.
gok közös programban és tervezhető formában kívánják szabá-lyozni. Csakis saját erőforrásuk hiányában hajlandók olyan mun-kaerőt befogadni, amilyenre az adott gazdasági fejlődés szaka-szában szükségük van. A munkajog teszi tehát lehetővé a vi-szonylag fiatal egyén, esetleg a családja bevándorlását. Legtöbb országban a bevándorlókat kategóriába sorolják:
a) Családegyesítés, rokonok befogadása, ami gyakran etnikai csoportok kialakulását is jelenti a befogadó országban: indiai, korzikai török, albán, szláv, román stb. negyedek és közösségek.
b) A hajdani gyarmattartók befogadása vagy éppen kiszorítá-sa, attól függően, hogy az ország munkaadói mennyire tartanak igényt munkájukra. Tapasztalható hátrányos megkülönböztetés, sőt posztkoloniális fajgyűlölet is (Anglia).
c) A munkaerő toborzása a 60-as években már hosszabb-rö-videbb időre tervezett befogadást jelentett: törökök, jugoszlávok települtek át Németországba, portugálok, észak-afrikaiak Franci-aországba. A hetvenes évek elején Svájc (1970), Svédország (1972), Németország (1973), Franciaország (1974) leállította a munkaerő-toborzást. A 80-as évek elején már néhány ország megkönnyítette a bevándorlást (Hollandia, Belgium, Svájc). Az évtized végén engedni kellett az újabb, keletről és nyugatról ér-kező bevándorló nyomásnak. Németországba ma is özönlenek a szakemberek, de a munkanélküli fizikai munkások is, ezért 1991 óta a külföldiek jogállását törvény szabályozza. Újabban Magya-rországot és Csehországot célozzák meg az ukrán, román és ju-goszláv állampolgárok.
A kelet-nyugat irányú migráció 1989-ben 1,3 millió embert érintett, 1992 májusáig félmillió menekült távozott, de Jugoszlávi-án belül még 2 millió ember hagyta el otthonát. Európában kiala-kul még egy megkülönböztetés a beutazók számára: az EU tag-országok állampolgárainak megkülönböztetett jogaik vannak a nem EU tagországok állampolgáraival szemben. Szigorúan ve-szik a beutazók státusát: az EU tagországok állampolgárainak szabad mozgást tesznek lehetővé, a többi külföldi vagy turista-ként, vagy munkavállalási, tartózkodási, letelepedési engedély birtokában tartózkodhat az országban. Aki legálisan akar beván-dorolni, menekült státust kénytelen kérni. A tömeges beáramlás
esetén persze csökken a befogadási hajlandóság, hiszen a célország köteles gondoskodni a jövevényről (schengeni és dub-lini egyezmény (1990). Emiatt például Nagy-Britannia 1993 óta alig fogad menekültet a szigetországba. Világossá vált, jobban, mint bármikor, hogy az európai országoknak szükségük van egy jogharmonizáló, egységes egyezményre az unión kívüliek státu-sával kapcsolatban, ugyanakkor erőfeszítéseket kell tenniük, hogy segítségükkel otthon maradjanak a migrációra készülő tö-megek: a szegénység és a környezetrombolás felszámolása, a válságos és fejlődésképtelen társadalmak megsegítése, emberi erőforrások átképzése, konfliktusok feloldása, emberi és kisebb-ségi jogok nemzetközi védelme stb.