A belső vándormozgalom más jellegű, mint a parancsutasítás-sal, állami akarattal és kényszerrel végrehajtott betelepítések. A belső vándormozgalom során a népesség polgári szabad akarat-ból, és nem állam-, kar- vagy párthatalmi kényszer folytán költö-zik. A gazdasági fejlettség az egyik tájegységet vonzóbbá teszi, mint a másikat, amelyik fejletlen, elmaradott és hátrányos hely-zetben van. A különböző tájegységek között állandó a gazdasági motiváltságú vándormozgalom. Az állami gazdasági intézkedé-sek serkenthetik vagy hátráltatják a belső vándormozgalmat. Az állam ezen intézkedései polgárjogi meghatározottságú erőforrás-okra támaszkodnak. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a belső vándormozgalom is elvesztheti szabad polgárjogi jellegét, ha az állami beavatkozás a gazdaságba túlméretezett.
A gazdasági érdeken kívül az embereknek számtalan más, a polgárjogi indíttatású okuk is van költözködésre, lakóhelyük meg-változtatására. A II. világháború utáni időszakban hosszú út ve-zetett a betelepítésektől (amelyek kizárólag állami kényszer és leplezetlen állami privilégiumok, előjogok és juttatások alapján történtek) a belső vándormozgalomig (amely kimondottan a ma-gánember szabad polgárjogi akaratából jött létre, és pusztán az egyén vagyoni helyzetéből adódott).
A JSZSZK-ban átgondolatlan iparosítás folyt évtizedeken ke-resztül. Az iparosítás egyirányú volt: a népességet átirányították
az újonnan létrehozott ipari központokba, és nem fordítva; nem az ipari létesítményeket telepítették oda, ahol a népesség élt. En-nek következtében állandóan csökkent az őshonos népesség aránya: 1948-ban a népesség 80,5%-a őshonos volt, 1981-ben már csak 59,0%. Ugyanakkor a vándormozgalomban résztvevő lakosság száma 19,5%-ról 41,0%-ra emelkedett. Szerbiában az autochton népesség aránya 78,9%-ról 57,8%-ra csökkent, a ván-dormozgalomban résztvevőké pedig 22,0%-ról 42,2%-ra nőtt.
Az 1991-es népszámlálás a következő arányt mutatja Szerbi-ában: 55,3% őshonos lakosság, 44,7% beköltözött. Szerbián be-lül Vajdaság népessége volt a legurbanizáltabb (Vajdaság telepü-léshálózatára és népességére már a Magyar Királyság idején jel-lemző volt a nagyfokú urbanizáltság; a városba költözés, mint ok, itt kisebb szerepet játszott). Vajdaságban, 1948-ban a népesség 63,9%-a volt autochton, 1981-ben 57,2%-a. Az 1991-es arány:
54,6 őshonos, 45,4% betelepült.
Az 1991-es adat szerint Vajdaságban 914 929 fő részt vett a vándormozgalom valamilyen formájában: 179 589 fő a község egyik településéről költözött a másikra (általában a községi szék-helyre), 439 353 fő Szerbia más községeiből új tartózkodási he-lyére, és 261 288 fő más tagköztársaság területéről Vajdaságba.
Ellenőrizzük ezt a hivatalos adatot: az 1961-es népszámlálás szerint a tagköztársaságokból, Közép-Szerbiából és Kosovóról 373 236 fő (köztük 286 426 szerb) települt be Vajdaságba; 1971-ben 400 872 fő (köztük 307 529 szerb), és 1981-1971-ben 362 451 fő (köztük 286 259 szerb). Vajdaság, amely Szerbia népességének csupán 20%-át adta, a más tagköztársaságokból Szerbiába be-vándoroltak felét kapta (605 091 fő, köztük 416 688 szerb).
Vajdaságba a többi tagköztársaságból az 1991-ben jegyzett 261 268 bevándorolt közül 191 527 fő szerb nemzetiségű volt, 13 389 Crna Gora-i, 17 739 szerb nyelvű jugoszláv és csak 3420 magyar. Lehetetlen megállapítani azonban az 1991-es népszám-lálás alapján a Közép-Szerbiából Vajdaságba bevándorolt szer-bek számát, az 1991-es adat ugyanis, amely 439 353 fő beván-dorlási adatát tartalmazza Szerbia más községeiből jelenlegi tar-tózkodási helyére, ezt nem tükrözi. Feltehető, hogy a fenti adat 30%-a vonatkozik a Közép-Szerbiából történő bevándorlásra.
A magyarok esetében más a helyzet: a községközi vándorlás-ban 71 230 fő vett részt (az összes magyar népesség 20%-a).
Biztosan állítható, hogy ez az adat kizárólag a magyarok Vajda-ságon belüli községközi vándormozgalmára vonatkozik (Közép-Szerbiában ugyanis nem él számottevő magyar). Általában Bá-nátból Bácskába, Szerémségből Bácskába és Dél-Bácskából Észak-Bácskába költöztek. Más tagköztársaságból Vajdaságba mindössze 3420 magyar telepedett át. (Különböző időszakokban telepedtek át, de az 1991-es népszámlálás együtt mutatja ki szá-mukat.)
Megállapítható tehát, hogy Vajdaságban az 1991-es nép-számlálás adatai szerint mintegy 300 000–320 000 bevándorolt szerb élt, akikről biztosan állítható, hogy a volt Jugoszlávia töb-bi tagköztársaságaiból, Közép-Szertöb-biából és Kosovóról teleped-tek be.
Nemcsak a szerbek bevándorlása ismeretes, hanem e ván-dormozgalom összesített mérlege is 1948-tól 1981-ig. (Az 1991-es népszámlálás adatait már nem lehet mérlegként kimutatni, mi-vel csak az ismert, hogy hányan vándoroltak be a többi tagköz-társaságból, az azonban ismeretlen, hogy hányan távoztak a töb-bi, volt tagköztársaságba). Az 1948-as népszámlálás szerint 284 558 szerb települt be Vajdaságba, és 41 071 költözött el más tag-köztársaságba; az 1981-es népszámlálás szerint 372 465 szerb érkezett Szerbiába és 92 911 távozott (a vándorlási koefficiens +4,0).
Az 1961–1981 összesített mérlege azt mutatja, hogy Vajda-ságba a többi tagköztársaságból, Közép-Szerbiából és Kosovó-ból 181 238 fő települt át: 138 537 szerb nemzetiségű, 6147 Crna Gora-i és 2255 magyar. Vajdaságból 122 657 fő költözött ki:
75 078 szerb, 5738 Crna Gora-i és 3696 magyar. E mérleg sze-rint Vajdaságban a betelepedési többlet 63 459 szerb, 409 Crna Gora-i, a hiány 2033 horvát és 1441 magyar. Vajdaságnak pozi-tív vándormérlege van Közép-Szerbiával és Kosovóval is, mert az említett időszakban innen is kapott mintegy 30 000 szerbet és Crna Gora-it. Megállapítható, hogy Vajdaság népességének szá-ma, a depopulációs folyamatok ellenére is, állandóan azonos szinten mozgott a bevándorolt népességnek köszönhetően. A
betelepítések után Vajdaságba bevándorolt szerb népesség ará-nya az össznépességben állandóan 15% körül van. A vajdasági magyarság nem volt jelentős tényező a tagköztársaságok közöt-ti vándormozgalomban. Jelentős volt viszont a Vajdaságon belüli vándormozgalma.
Ha összegezzük a többi tagköztársaságból, Közép-Szerbiából és Kosovóból 1918–1948 között betelepítettek és az 1948–1981 között beköltözöttek számát, megállapítható, hogy ma már Vajda-ság szerb népességének közel kétharmada jövevényből áll.
A belső vándormozgalomban sem szűntek meg a kolonizáció-ra emlékeztető jellegzetességek. Háttérbe került ugyan a politikai komisszárjog, a kormánybiztosi önkény, de megmaradtak a bete-lepítés korlátozott, a szerb csoportérdekeknek alárendelt formái:
a Harcos Szövetség például évtizedeken keresztül lakásokat osztogatott újonnan betelepülteknek, kizárólag boszniai munka-erőt alkalmaztak egész vállalatokban, a vezetői munkahelyeket nagyszerb érzelmű Crna Gora-iakkal töltötték be a magyarlakta településeken, foglalkoztatási kiváltságokat osztogattak, a délről kínálkozó munkaerőt előnyben részesítették, a délről származó igazgatók, vezetők és szakemberek elsőbbségi jogot élveztek a pályázatokon, stb. Az 1953–1990 közötti vándormozgalmat ezért csak bizonyos fenntartásokkal szabad vándormozgalomnak mi-nősíteni. Mozgatórugói között már jelen van a gazdasági érdek, amely azonban sohasem jelenik meg tiszta formában, hanem a betelepítési szándékot is hordozza.
Tanulmányunk elején megismerkedtünk Vladan Jojkić demog-ráfus világnézetével, aki a gazdasági érdekeltségű vándormoz-galmat tartotta a nemzetiségek feletti népességi többség létreho-zása legcivilizáltabb formájának. Mekkora volt e vándormozga-lom szerepe a vajdasági a szerb többség elérésében?
Az 5. táblázata nemzetiségek arányának százalékos változá-sait szemlélteti az 1948–1991 közötti időszakban.
Nem kétséges, hogy a szerbek folyamatos bevándorlással ér-ték el százalékarányuk növekedését Vajdaságban. A magyarok százalékos arányának gyorsuló romlását az elvándorlás idézte elő. A magyarok aránya az össznépességben, 1948-ban még 26,1%, 1953-ban 25,6%, 1961-ben 23,9%, 1971-ben 21,7%,
1981-ben 18,9 és 1991-ben 13,9%. Mire alapozható a feltétele-zés, hogy a szerb népesség folyamatos bevándorlása döntő sze-repet játszott százalékarányának javításában? Számos kutatás bizonyítja, hogy az őshonos vajdasági etnikumok természetes népmozgalmának mutatói egymáshoz közelállók voltak. Ez nem vonatkozik a bevándorolt szerb népességre, amelynek jóval na-gyobb volt a születési arányszáma, mint Vajdaság autochton né-pességeinek. A pártutasításra végrehajtott betelepítések után, 1948-tól kezdve, kezdetét vette még egy bevándorlási hullám, amelyet szekuláris vándormozgalomként ismer a demográfia. A Vajdaságba települők tovább is kapcsolatot tartottak fenn szülő-földjükön élő rokonaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel. Érthető, hogy ezek sok esetben az újraegyesülés lehetőségét keresték.
Végül is ennek hatására megindult egy utólagos, fordított irányú és kisméretű vándormozgalom is.12
A későbbi időszakok már egyértelműek. Az egyes népszámlá-lási adatok megvilágítják, hogy Vajdaság népességének hány százaléka települt be az ország más tagköztársaságaiból, Közép-Szerbiából és Kosovóból.
Össznépesség Betelepített, % bevándorolt
1948 1 640 757 ... ...
1953 1 699 545 ... ...
1961 1 854 965 373 236 20,1
1971 1 952 533 400 852 20,5
1981 2 034 772 382 451 18,8
1991 2 013 889 390 000 19,3
Megjegyzés: Az 1991. évi bevándorlási adat becslés.
A fenti adatok rámutatnak, hogy Vajdaság az elmúlt fél évszá-zadban kolonizációs régió volt, ahol a népesség 20%-a az ország más részeiből állandó utánpótlást kapott. A bevándoroltak halá-lozása ellenére Vajdaság népességének 20%-a Vajdaságon kí-vülről származott.
12 Darinka M. Kostić: Promene u društvenom životu kolonista, Beograd, 1963, 73-74. old.
Vajdaságba nemcsak betelepültek, de Vajdaságból el is ván-doroltak. Ha a bevándorlások és elvándorlások mérlegét elemez-zük, a népesség növekedéséről a következő képet kapjuk:
1953–1961 között
A népesség száma 1953-ban 1 699 545 A népesség száma 1961-ben 1 854 965 Tényleges növekedés 155 420 Ezen belül:
Természetes szaporodásból 120 206
Vándormozgalomból 35 214
1961–1971 között
A népesség száma 1961-ben 1 854 965 A népesség száma 1971-ben 1 952 533
Tényleges növekedés 97 568
Ezen belül:
Természetes szaporodásból 96 965
Vándormozgalomból 603
1971–1981 között
A népesség száma 1971-ben 1 952 533 A népesség száma 1981-ben 2 034 772 Tényleges növekedés 82 239 Ezen belül:
Természetes szaporodásból 79 009
Vándormozgalomból 3 230
1981–1991 között
A népesség száma 1981-ben 2 034 772 A népesség száma 1991-ben 2 013 889
Tényleges csökkenés -20 883
Ezen belül:
Természetes szaporodásból 11 457
Vándormozgalomból -32 340
A fenti adatokból látható a természetes szaporodásból és a migrációs szaldóból származó növekedés vagy csökkenés meg-oszlása.
E könyv Mellékletében a 20. számú táblázat azt mutatja, hogy milyen különbségek vannak a szerb kolonisták és bevándoroltak, valamint az őshonos szerbek és más nemzetiségek születési
arányszáma között. A betelepítéseknek az is céljuk volt, hogy ne csak közvetlenül, de közvetve is (a születések számának növelé-sével) javítsanak a szerb népesség arányán az össznépesség százalékában. Nem alaptalan a feltételezés, hogy a szerb telepe-sek és bevándoroltak a természetes szaporodásnak is legalább a húsz százalékát adták, hiszen elsősorban fiatal összetételű és családalapító népesség került Vajdaságba. Így például az 1953–1961 között bevándorolt szerbek legalább 25 000 fővel nö-velték a természetes szaporodást Vajdaságban; 1961–1971 kö-zött leszármazottjaikkal együtt legalább 18 000 fővel; 1971–1981 között 16 000 fővel. Még akkor is, amikor látszólag csökkent a bevándorlás mérete (1961 után) az előző időszakban megtörtént kolonizáció (220 000 fő) és a bevándorlási mérleg (35 214 fő) ha-tása a természetes szaporodásra nagy jelentőségű. Ebből a ván-dorlási mérlegből azonban nem látható, hogy az említett idősza-kokban folyamatos volt a nemzetiségi népesség elvándorlása, amely azt eredményezte, hogy végbement a vajdasági népesség lassú, de állandó cseréje. Csupán az 1981–1991 közötti időszak-ban az akkori Jugoszláviából külföldre 172 467 fő költözött ki, Crna Gorából 32 386 fő, egész Szerbiából 140 081 fő, Közép-Szerbiából 45 529, Vajdaságból 32 340 és Kosovo-Metohijából 62 212 fő.
Ha ki akarjuk deríteni, hogy az egyes időszakokban milyen szerepe volt a vándormozgalomnak a vajdasági magyarsággal szembeni majorizációban, meg kell vizsgálnunk a népesség nö-vekedésének, illetve csökkenésének jelzőszámait.
A szerb és magyar népesség növekedésének jelzőszámai
Bázis index (1953=100)
1953 1961 1971 1981 1991 Szerb népesség 100,0 117,5 125,8 127,9 132,1 Magyar népesség 100,0 101,7 97,4 88,5 78,0
Láncozott indexek
Szerb népesség - 117,5 107,0 101,7 103,4 Magyar népesség - 101,7 95,8 90,9 88,0
A számok a szerb népesség növekedését mutatják, amely az 1953-as évhez viszonyítva 32%-kal emelkedett; a magyaroknál több mint 22%-kal csökkent 1991-ig. A láncozott indexek azt mu-tatják, hogy a magyaroknál a csökkenés a legdinamikusabb volt 1981–1991 között: kétszer nagyobb, mint az előző évtizedben.
Mint látható, a csökkenés 1961–1971 között még csak 5% felé közelített, 1971–1981 között már 10% körül volt, 1981–1991 kö-zött pedig már meghaladta a 12%-ot.
A demográfiai adatok mutatják, hogy ellentétben a délszláv et-nikumokkal, a magyar népesség Vajdaságban őshonos a szülő-földjén: 1971-ben a vajdasági magyar népesség mindössze 2,1%-a (8518 fő) származott más tagköztársaságból; 1981-ben 2,8%-a (11 577 fő). Az 1971-ben bevándorolt 8518 magyar közül 3984 horvátországi volt, 2953 pedig Szerbia más részeiből költö-zött vissza Vajdaságba. Az 1981-ben bevándorolt 11 577 magyar közül 2051 fő Szerbiából tért vissza Vajdaságba, 2753 azt vallot-ta, hogy Horvátországból származik, 4713 pedig külföldről szár-mazott, ismeretlen helyről 948 fő.
Az 1991. évi népszámlálás szerint csak 3420 magyar települt be Vajdaságba az egykori Jugoszlávia tagköztársaságaiból, s ez az összes magyar népesség 1,3%-át adta; 3554 fő külföldi eredetű volt. Az 1991. évi népszámlálás szerint is a vajdasági magyar népesség 51%-a nem vett részt semmilyen vándormoz-galomban, akkori tartózkodási helye megegyezett születési he-lyével.
Egy többoldalú vizsgálódás alapján arra következtethetünk, hogy a magyar nemzetiséggel szemben a szerb népességi több-ség elérése voltaképpen 1961-re befejeződött, és aztán már csak állandó utánpótlásra volt szükség, hogy a kívánt szint megmarad-jon, és a tovább nőjön.
A szerb betelepítések közvetlen hatása igen nagy volt a nem-zetiségek életében 1961-ig. A szerb vándormozgalmak közvetett hatása a szerb etnikum természetes népmozgalmára is nagy je-lentőségű volt. Ha tudjuk, hogy a szerb őshonos népesség a két világháború között rosszabb természetes népmozgalmi mutatók-kal bírt, mint a magyar nemzetiség, úgy elmondhatjuk, hogy a ko-lonizációnak és a későbbi szerb vándormozgalomnak ott
mutat-kozott meg a hatása, hogy a beköltözött családok átlag 5-6 tagú-ak volttagú-ak; természetes szaporodásuk hovatovább nagyobb volt, mint az őshonos szerbeké. Az 1961 utáni vándormozgalom köz-vetett majorizációs hatása a természetes népmozgalomban úgy mutatkozik meg, hogy megjavította a szerbek születési arányszá-mát. Aki egyszer bevándorolt és letelepedett, többé nem számít-ható migráns elemnek, hanem állandó lakosnak.