Az urbanizácónak azok a formái, amelyek a jugoszláv szocia-lista társadalomban helyet kaptak, a személytelen tömegtársada-lom jellegzetességei voltak. Olyan társadalmi típus fejlődött ki, amelyben, minden politikai nyilatkozat ellenére, nem a társadalmi erők önszervező és kezdeményező tevékenysége volt a primáris, hanem az állam szervező és mindent ellenőrző szerepe. A párt-állam, az uniformizált közgondolkodásra nevelő ideológia a társa-dalmi viszonyokat szétszaggatta, az emberek egymás közti kap-csolatát bontotta atomjaira: az egyén és az állam kapcsolata vált közvetlenné, az ember és ember közti kapcsolat helyett. A párt-állam és ideológiája tömegtársadalommá változtatta a társadal-mat. A tömegtársadalomra jellemző vonások, amelyeket oly nagyszerűen jellemeztek az amerikai szociológusok, legalább annyira kifejezésre jutottak a szerb társadalomban is, mint Nyu-gaton. A különböző nemzetiségű bevándoroltak nemzeti sajátos-ságaik és különállósajátos-ságaik temetőjeként jellemezték az amerikai városokat. A városok a nemzetiségek olvasztótégelyévé váltak (melting pot). Több szempontból is abszurdumnak tekinthető, hogy ugyanez történt a vajdasági városokban is, mert: 1. Nem egy város több száz éves történelmi múltra tekint vissza; 2. Tör-ténelmi népek részei élték meg a beolvadást; 3. Olyan népek ré-szeivel történt meg, melyeknek jelentős kultúrája, nagy hagyomá-nya volt, s őshonos városlakók voltak; 4. A folyamat a szocializ-musban zajlott le, amely a leghumánusabb erkölcsi értékek ápo-lására hivatkozott; 5. Állítólag csak a polgári nacionalista ideoló-gusok vágya volt, hogy homogén államnemzetet vagy nemzetál-lamot alakítsanak ki (ennek előtte a történelemben, a feudális
tár-sadalomban nem létezett etnikai, hanem monarchikus-dinaszti-kus függőség); az önigazgatású szocializmusban ilyen törekvé-sek állítólag nem voltak.
Mint az előző fejezetekben láttuk, a polgári nacionalista erők a két világháború között azon munkálkodtak, hogy a városokban meglegyen a szerb népesség többsége; a városok a szerb állam-alkotó nép hatalmi szimbólumává váljanak. A szocialista politikai államszerveződési formák sohasem mutattak nyílt nacionaliz-must. A fejlődés folyamán azonban nemcsak tehetetlennek bizo-nyultak, hogy ellenálljanak a többségi nemzet nacionalista nyo-másának, hanem hallgatólagosan szolgálatába álltak; a szerb többség létrehozását a városokban módszeresen előkészítették vagy folytatták, ugyanolyan javaslatokkal, mint a polgári naciona-listák a két világháború között. A városoknak az államalkotó szerb népességgel történő földuzzasztása elsőrendű jelentőségű volt. Ha ugyanis a városokban létrejön a szerb népesség több-sége, a nemzetiségek kiszorulnak a társadalom peremére, a gaz-daságilag és kulturálisan fejletlen területekre. Képtelenek lesznek közösségi és társasági életük megszervezésére. (Példaként em-lítjük Szabadkát, ahol a magyar fiatalok kiszorulnak a város kö-zösségi és társasági életéből, s a környező falvakba járnak szó-rakozni, stb.) A szerb majorizáció megvalósítása keresztezi a tár-sadalmi felemelkedés útját. Csak a szerb államalkotó nemzetbe való beolvadás útja vezet a felemelkedés felé. A szerb népessé-gi többség megnyitja a nemzetiségek beolvasztásának mindhá-rom lehetőségét: a természetes asszimilációt kizárja, a manipu-lált asszimilációt felgyorsítja, az erőszakos asszimiláció formáit fi-nomítja.
A magyar népesség jellemrajzához tartozik, hogy Vajdaság összes népességén belül nála tapasztalható a legalacsonyabb szintű területi mozgás (a népesség 66,7%-a autochton volt egé-szen 1991-ig); az 1991, évi népszámlálás is itt mutatta ki a legki-sebb áramlást, a népesség 51%-a továbbra is autochton. A kü-lönböző délszláv népességek, elsősorban a szerbek és Crna Gora-iak területi mozgékonysága volt a legnagyobb az elmúlt idő-szakban. Ez azt jelenti, hogy a magyaroknál fele akkora volt a vándormozgalom – a városba beköltözés is, mint pl. a szerb
né-pesség esetében. A magyarok Vajdaság vándormozgalmának különböző formáiban 12,8%-kal vettek részt, holott a magyar né-pesség száma 1981-ig Vajdaság össznéné-pességében 19% volt.
Vajdaság népességének (2 034 772 fő) majdnem fele (870 868 fő) részt vett a belső vándormozgalom valamelyik típusában. A vajdasági magyarok közül (385 356 fő) jóval kevesebb (111 064 fő) változtatta tartózkodási helyét és távozott szülőhelyéről. A magyarok esetében a vándormozgalom leggyakoribb formája a község valamely településéről való átköltözés a községi szék-helyre. A szerb népesség (1 107 378 fő) volt a vándormozgalom fő részese, 554 127 fő vett benne részt. Ez magyarázza a váro-sok nemzetiségi népességének gyorsuló majorizációját, a gyor-san romló nemzetiségi összetételt, a városok elszerbesedését. A magyar népesség aránya az össznépesség százalékában kife-jezve, mint ahogyan az az 5. táblázatbanáll, a következő volt:
1948-ban 26,1%
1953-ban 25,1%
1961-ben 23,9%
1971-ben 21,7%
1981-ben 18,9%
1991-ben 16,9%
A városokban a szerb népességi többség létrehozása a ma-gyar népesség kárára gyorsabban ment végbe, mint Vajdaság összes népességében. A 6. táblázatban Kocsis Károly számítá-sai alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar népesség 26,4%-a 1981-ben kisvárosokban, 19,5%-a óriásfalvakban, 16,5%-a nagyvárosokban élt. A legtöbb vajdasági magyart Szabadka vá-ros tömörítette (számuk 1981-ben 44 016, 1991-ben 39 749), a többi városban 10 000–20 000 magyar élt.
A szerb népességi többség elérése magyar nemzetiséggel szemben a városokban, különösen pedig a nagyvárosokban az asszimilációs folyamat motora volt. A nyugati és skandináv or-szágok gyakorlata azt mutatja, hogy a nemzetiségek nagyon eredményesen megőrizhetik etnikai azonosságtudatukat. A tár-sadalmi és államberendezés ezekben az országokban tág teret nyújt a társadalmi, politikai és minden más önszerveződési for-mának. Ott, ahol tartalommal töltődnek fel a városi önkormányzat
és önigazgatás formái, ahol él a polgári demokrácia, ahol az ál-lam nem ellenőriz minden társadalmi folyamatot, ahol az álál-lam nem éli a társadalom helyett a sokarcú közéletet, hanem a társa-dalom tagjai szabadon, állami nyugtalanítás, háborgatás és el-lenőrzés nélkül élik a maguk életét, intézményessé válik művelő-dési életük, általában minden etnikum képes megőrizni azonos-ságtudatát. A természetes asszimiláció ugyan jelen van a gazda-sági folyamatokban, az anyagi javak termelésében, a kereskede-lemben, a közlekedésben stb., de minden állami beavatkozás és erőszak nélküli. A polgári demokratikus országokban (Dánia, Svédország, Finnország, Németország, Spanyolország, de még részben az AEÁ-ban is) azt tapasztalható, hogy az etnikumok egyszerre nyitottak a társadalmi élet minden területén egymás iránt, de zártak is, amely nélkül nem maradhatnának meg, és nem tudnák megtartani etnikai jellegzetességüket. A nemzetisé-gek megmaradását lehetővé teszik az intézményesített önszer-veződési formák, a kor igényeihez alkalmazkodó korszerű mű-veltség, joguk művelődési és politikai szervezeteik létrehozására.
Ez természetes (és lassú) keretek között tartja asszimilációjukat.
Fordított volt a helyzet a szocialista Jugoszláviában, ahol a po-litikai demokrácia csak látszat volt. A társadalom önigazgatási formái fölött az állam gyámkodott. Ideológiai rögeszmévé vált a nemzetiségek bezárkózásának veszélye. A nemzetiségektől tel-jes nyitottságot követeltek, ennek következtében lehetetlenné vált nemzetiségi sajátosságaik megőrzése és ápolása. A nemze-tiségi kollektív jogok csak papíron léteztek. Az állami, rendőri vagy legjobb esetben pártellenőrzés határozta meg tartalmukat – pontosabban: tartalmatlanságukat, mivel megmaradtak az általá-nosság szintjén. Még anyanyelvi kérdésekben is csak jelentékte-len lehetőséget kaptak önszerveződésre. A kisebbségvédelem sikertelenségéhez hozzájárult az állandó veszélyeztetettség kényszerképzetének előidézése a szerb nép soraiban, a közhan-gulatban a nemzetiségektől való félelem szítása a tudatipar min-den módszerével, az idegenektől való elzárkózás. A közgondol-kodás manipulálása, a proletár internacionalizmus fogalmaival való visszaélés, a testvériség-egység internacionalista tartalmá-nak kiürítése, a nagyszerb nacionalizmus osztályos, marxista
fra-zeológiával való elkendőzése – mind a manipulált asszimilációt szolgálta.
Továbbéltek az erőszakos asszimiláció bizonyos módszerei is, de kifinomultak, csiszolódtak.