EU-elnökség a médiatörvény árnyékában

Koltay András a törvény megszavazásának estéjén válaszolt: „Nem gondolom, hogy ma hajnalban Magyarországon megszűnt a szólás- és a sajtószabadság. Amint a törvény hatályba lép, és a hatóság alkalmazni fogja, a mai szigorú kritikusok is ráébrednek erre. Hidd el, a Médiatanács egyetlen tagjában sincs «rosszindulat, hataloméhség és bizalmatlanság». De még ha lenne is (mint ahogy nincs), döntéseinket akkor is felül fogja vizsgálni a független magyar bíróság. […] Az elfogadott törvény azon részeiről, amelyek a már meglévő szabályozáshoz képest újat alkottak, a médiajog kutatójának szemszögéből az a véleményem, hogy megfelel az alkotmányosság normáinak és az európai követelményeknek. Akik most tiltakoznak a médiatörvény ellen, jelentős részben politikai vagy valamely személyes indíttatásból teszik ezt, vagy azért, mert félinformációkból olyan rémképet építettek fel maguknak, ami nem felel meg a valóságnak, és méltányolható, de teljesen alaptalan félelem alakult ki bennük. […] De örülök, hogy ezen időszak véget ért. Innentől a mi dolgunk az, hogy lehántsuk magunkról a

«fideszes Médiatanács»jelzős szerkezet első tagját. Eddig csak rosszindulatúan vélelmezték rólunk, miként fogjuk az ellenzéki hangokat elnémítani. Januártól bizonyítanunk kell, hogy létezik a sajtószabadságnak olyan felfogása, amely képes valamennyi nyomós, szemben álló érdek megfelelő egyensúlyozására.”(Koltay, 2010.12.22.)

pedig elhamarkodottan ítélték el a médiatörvényt”. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Osztie Zoltán megdöbbent az országra zúduló „nemtelen támadások”

láttán. Szerinte ezeket az „itthoni hazaáruló körökből indult” kritikákat elsősorban az váltotta ki, hogy a kabinet hozzá mert nyúlni a „profit és a média uralmához”. Andris Mellakauls, az Európa Tanács média- és új hírközlési szolgáltatások operatív bizottságának lett elnöke arról beszélt, hogy a törvényt az előtt kezdték kritizálni külföldön, hogy annak hivatalos fordítását bárki megismerhette volna. Ez szerinte „nem fair”. Mellakauls megjegyezte, hogy a nyomtatott sajtó szabályozása hagyományosan elválik az elektronikus és online területek szabályozásától, ebből a szempontból Magyarország újonnan életbe lépett jogszabálya

„egyedülálló és ambiciózus”. (Bednárik-Blahó, 2011.01.13.)

Az év elején Magyarországról beszámoló külföldi újságcikkek többsége azonban kritikus volt.

A konzervatív The Times tudósítója, Adam LeBor és Rory Watson azt írta, hogy a Fidesz földcsuszamlásszerű választási győzelme óta „szerte Európában megszólaltak a vészcsengők”, mivel a kormány vagy felszámolta a független intézményeket, vagy átvette felettük az ellenőrzést. Példaként említette, hogy Orbán „a Fidesz egy volt európai parlamenti képviselőjét nevezte ki államfőnek, egykori Fidesz-képviselő vezeti az Állami Számvevőszéket, megszüntették a Költségvetési Tanácsot, megnyirbálták az Alkotmánybíróság jogkörét”. (Times, nol.hu, 2011.01.05.) A lap megszólaltatta Kovács Lászlót, az MSZP alelnökét, Magyarország korábbi EU-biztosát, aki azt mondta, hogy „A Fidesz elfoglalt minden olyan tisztséget, amelyeknek egy normálisan működő parlamenti demokráciában semlegesnek és függetlennek kellene lennie. […] Ha egyetlen uralkodó párt dönti el, hogy mik a nemzeti érdekek, és azokat hogyan kell képviselni, az de facto egypártrendszert jelent.” A The Times az elemzésekhez portét készített Orbán Viktorról.

Ebben a miniszterelnököt a térség „legkíméletlenebb” politikai irányítójának nevezte, aki

„személyes hűbérbirtokaként” vezeti a Fideszt. Az ország legnépszerűbb politikusa hazai közönségnek játszik, becsületes vidéki embernek állítja be magát, aki imádja a focit, a kiadós magyar kosztot, templomba jár, és családjának is szentel időt. Követői körében kultikus jellegű rajongást, ellenfelei között ugyanilyen erőteljes ellenszenvet kelt. (Orbán-portré, nol.hu, 2011.01.01.) A konzervatív Le Figaro cikkírója, Stéphane Kovacs szerint megválasztása óta Orbán számos európai vezető szemében vitatott személyiséggé vált. Az okok között említi, hogy kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött a kormányfő

„nekiment” mindennek Magyarországon, ami nem tetszett neki. A miniszterelnök úgymond államosította a magánnyugdíj-pénztárakat, válságadónak nevezett különadókat fogadtatott el, de a médiatörvény kellett ahhoz, hogy Európa figyelmeztesse Budapestet. (Orbán nekiment,

nol.hu, 2011.01.19.) A Handelsblattban Hans-Peter Sieben Haar Magyarország lesz a próbakő címmel bírálta a médiatörvényt: „Orbán Viktor miniszterelnök és jobboldali-nemzeti kormánya, amely kétharmados többséggel rendelkezik a parlamentben, gyakorlatilag társadalmi vita nélkül fogadott el egy olyan médiatörvényt, amely gúnyt űz a demokrácia értelmezéséből. Ennek értelmében a média – az újságoktól kezdve a rádió- és tévéadókig – olyan hatóság felügyelete alá került, amelynek tagjai százszázalékos hívei a jobboldali-konzervatív Fidesz pártnak. […]Első ízben tárja ki a kaput egy EU-tagország a cenzúra és az öncenzúra előtt.”(A sajtószabadság, nol.hu, 2011.01.06.)

Schmitt Pál köztársasági elnök külföldi nagyköveteknek adott újévi fogadásán ezekkel szemben azt mondta, hogy Magyarországon teljes és maradéktalan a sajtószabadság. Ezt szerinte mi sem bizonyítja jobban, mint hogy „harcos címlapos támadásokban lehet egyet nem érteni a kormány törekvéseivel vagy éppen a médiatörvénnyel”. (Bednárik, 2011.01.11.) Többhetes hallgatás után megszólalt Szalai Annamária is. A Magyar Nemzetnek arra a felvetésére, hogy „a Médiatanács tagjai egytől egyig fideszes kegyencek”, ezt válaszolta:

„Még ha a kormány a maga szája íze szerint nevezné ki a tanács tagjait, azzal sem volna semmi baj, hiszen Európában ilyesmire is van példa. Nálunk viszont az a helyzet, hogy a parlament kétharmada választja meg a tanács tagjait. Az, hogy ez a többség most a kormánypártoknál van, egy politikai tény. De semmiképpen sem a demokrácia halála.”

(Bodacz, 2011.01.21.)

A Bild című bulvárlap Orbán Viktorral készített interjút. A miniszterelnök megismételte, a médiatörvényben „egyetlen olyan szabályozás sincsen, amely így ne szerepelne más EU-állam törvényeiben”. Kijelentette, hogy a törvényt vizsgálva az Európai Bizottság sem juthat más következtetésre. Egyértelművé tette, hogy nem fog elfogadni Magyarországra vonatkozó különleges előírásokat, semmiféle diszkriminációt. „Nem hagyjuk, hogy nálunk megtiltsanak olyan előírásokat, amelyeket más EU-államok is alkalmaznak az ottani médiára vonatkozóan.” (Orbán ellenszélben is, nol.hu, 2011.01.16.)

Az uniós elnökség eseményeinek részeként együtt ülésezett az Európai Bizottság és a magyar kormány. A találkozót követően Orbán Viktor arról beszélt, hogy „rossz politikai viták”

árnyékolják be a soros elnökséget, és a médiatörvény kapcsán Magyarországot „komoly támadás érte”. A miniszterelnök szerint ezeket az „érzelemmel motivált reakciókat” az Európai Bizottság jogi vizsgálata tisztázza majd. Orbán szerint a magyar médiahatóság jogosítványai nem haladják meg más EU-tagállamok hatóságaiét, ezért semmilyen túlkoncentrált hatalmat nem hoztak létre. De amennyiben az Európai Bizottság jogi értékelése

mégis másként látná a dolgot, a kormány hajlandó „változásokat eszközölni”. Ha a józan ész megköveteli, változtatnak a jogszabályon, de erre önmagában semmilyen kampány vagy nyomás nem tudja rávenni a Fideszt. Ez a kijelentés lényeges elmozdulás a néhány héttel korábbi állásponthoz képest, amikor a miniszterelnök többször is megerősítette, hogy a médiatörvényen „eszünk ágában sincs” változtatni. (Bednárik-Csuhaj, 2011.01.07.) José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy a sajtószabadság szent érték az unióban, és a médiapluralizmus az európai társadalmak szerves része. Elmondta, hogy megkezdődött a médiatörvény vizsgálata, és Neelie Kroes az ő teljes támogatásával írt levelet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek. (Pócs, 2011.01.08.)

Neelie Kroes, a médiaügyekért felelős uniós biztos 2010. december 23-án írt levelet a magyar kormányhoz, amelyben aggodalmait fogalmazta meg a médiatörvénnyel kapcsolatban. Várta, hogy a jogszabály angol nyelvű szövege megérkezzen Brüsszelbe, és annak alapján ítélhesse meg, hogy az összhangban áll-e az EU-irányelveivel. Azt azonban Kroes nem sejthette, hogy a kormány az angol fordításból bizonyos részeket elhagyott. A Brüsszelbe küldött angol változat nem tartalmazta például azt, hogy a törvényben 2014 decemberére halasztották a digitális átállás határidejét. Hiányoztak az átmeneti rendelkezések, és voltak olyan paragrafusok, amelyek nem is szerepeltek az angol változatban. Az NMHH elismerte a hiányosságokat, de azzal érvelt, hogy „első lépésben” a törvény „lényegi részét” fordíttatták le. Kiderült, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapjára nem is a médiatörvény, hanem a médiaalkotmány angol változata került fel. A fordítással kapcsolatos kétségeket végül Brüsszel oszlatta el, amikor bejelentette, hogy a bizottság a saját szolgálatát kérte fel a jogszabály lefordítására, és azt a változatot vizsgálja majd.

Martonyi János külügyminiszter az angol fordítás mellé tizenegy oldalas összefoglalót készíttetett Az új magyar médiaszabályozással kapcsolatos hitek és tévhitek, európai példák címmel. Ebben sorra vette azokat a vádakat, amelyek a kormány szerint hamisak. Eszerint nem igaz, hogy a törvény kiterjed az internetes tartalmak jelentős részére, például a blogokra is. Nem igaz, hogy a szabályozás korlátozza a politikai nyilvánosságot, a demokratikus közvélemény kialakulását. Nincs szó cenzúráról, a sajtó előzetes korlátozásáról, a politikai vélemények elhallgattatásáról, vagy olyan mértékű utólagos büntetésekről, amelyek ellehetetlenítik a sajtót. A hatóság valamennyi döntését felülvizsgálhatja a független bíróság, a politikai befolyásolás lehetősége így eleve kizárt. Mindkét új törvényben felbukkanó kiegyensúlyozottsági szabály 1996 óta létezik a magyar jogrendben, és kizárólag az elektronikus médiára vonatkozik, a sajtóra nem. Nem igaz az sem, hogy „a Médiatanácsban csak fideszesek ülnek”, hiszen a tanácsot a parlament választja kétharmados aránnyal, a Ház

tagjai döntésükben nem befolyásolhatók (ennek ellentmond, hogy Szalai Annamária rendeletalkotási jogát szorgalmazó indítvány parlamenti szavazásánál a Fidesz kötelező voksolást rendelt el!), a Médiatanács tagjai feladataik ellátása során nem utasíthatók, nem hívhatók vissza, minden tekintetben függetlenek. A Médiatanács megválasztott tagjai nem állnak semmiféle formális, informális kapcsolatban a kormánypártokkal. Cáfolta, hogy az analóg médiaszolgáltatások frekvenciapályázatain a Médiatanács kedve szerint dönthet a nyertesről, vagy akár el is kerülheti a döntést. Csak bizonyos, jól körülhatárolt esetben lehet pályáztatás nélkül frekvenciahasználati jogosultságot biztosítani. Hamis az a vád is, hogy a médiaalkotmány korlátozza az újságírók azon jogát, hogy informátoraik kilétét titokban tartsák. Csúsztatás, hogy a média- és hírközlési biztos tetszése szerint „zaklathatja” az egyes médiumokat, valamint az is, hogy a médiahatóság és a Médiatanács hatalma példa nélküli lenne Európában. A közszolgálati médiumok egységesítése, a központosított hírszolgáltatás nem számolja fel a sokszínű közmédiát. A négy közmédium önállósága, függetlensége továbbra is megmarad, de működésük, gazdálkodásuk jelentősen racionalizált lesz. (A médiaszabályozással, mno.hu, 2011.01.04.)

A kormány érveiről a Népszabadság médiajogász véleményét kérte: A lap által megkérdezett szakértő szerint nem egyértelmű a sajtótermék fogalmának meghatározása, ezért ebbe bele lehet érteni a blogot is. A televíziók és a rádiók ráadásul „korlátozottan rendelkezésre álló erőforrásokkal” bírnak, vagyis meghatározott számú frekvenciát lehet kiosztani köztük, ezért lehet az államnak szabályozó szerepe. A nyomtatott sajtó és az internet viszont „korlátlan”, így az államnak ott nincs mit szabályoznia. A médiaalkotmány 17. § 2. bekezdése gyakorlatilag megtiltja olyan hírek közlését, amelyek alkalmasak lehetnek személyek, nemzetek, közösségek, bármely kisebbség vagy többség, egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére. A törvény lehetőséget ad bárkinek, hogy szubjektív sértettséget érezve eljárást kezdeményezzen a médiumokkal szemben. Sérelmezhető, hogy az írott sajtóra is vonatkozik a törvény 13. § első bekezdése, amely előírja: „A médiatartalom-szolgáltatók összességének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről.” Ennek az általános és szubjektíven értelmezhető törvényi cikkelynek a betartása a médiahatóság részéről mostantól konkrétan ellenőrizhető és szankcionálható. Orbán Viktor miniszterelnök nevezte ki kilenc évre Szalai Annamáriát, a Fidesz egykori tagját és parlamenti képviselőjét az NMHH elnökének, ő egyben a Médiatanács elnöke is. A tanács négy tagját kizárólag a Fidesz jelölte, és csupán a kormánypárti többség szavazta meg. A médiajogász szerint a pályáztatás nélküli

frekvenciaosztás lehetősége önmagában is visszaélésre adhat lehetőséget. A jogszabály azt tartalmazza, hogy kivételesen indokolt esetben az újságíró kötelezhető az informátor kiadására. A jogszabály azonban nem határozza meg, hogy mi számít kivételesen indokolt esetnek. A közszolgálati médiumok egységesítése során létrehozott központosított hírszolgáltatás felszámolja a sokszínű közmédiát, mert a televíziók és a rádió egy helyről kapják a híreket, nem lesz lehetőségük önálló, saját vagy a központitól eltérő információk feldolgozására, közlésére. (Bednárik, 2011.01.06.)