Az első Orbán-kormány és a média

Az Orbán-kormány programjában a médiáról mindössze néhány sor szólt: „a kormány alapvetőnek tartja a média függetlenségének megőrzését, és intézkedéseivel a kommunikációs jogok kiegyensúlyozott rendszerének megteremtésére törekszik. A kormány lépései arra irányulnak, hogy a sajtó politikától és gazdasági érdekcsoportoktól való függetlenségét garantálja, és ezáltal megakadályozza, hogy az állampolgárok hiteles tájékoztatáshoz való joga veszélybe kerüljön.” (Kéri, 2000. 290.p.) Új sajtótörvényt és új médiatörvényt ígértek.

Az első Orbán-kormány médiapolitikájáról Haraszti Miklós azt mondta, hogy az a médiaháború második szakaszaként értékelhető. (Haraszti, 1999.) A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) is ezt a kifejezést használta 2001-ben, amikor Televízió a tönk szélén címmel jelentést készített a magyar médiahelyzetről. Az Európai Bizottságnak, és az Európa Tanácsnak is megküldött összefoglalóban az állt, hogy „Orbán Viktor kormánya új médiaháborút indított.” (Kronológia, 2005. 336.p.) Aiden White, a nemzetközi szervezet főtitkára hangsúlyozta, hogy a pártoknak ki kellene vonulniuk a közszolgálati intézmények irányításából és ellenőrzéséből. Ezt elmondta 2000-ben, majd 2001-ben is. Ez utóbbi alkalommal úgy fogalmazott, hogy „a köztévé működése méltatlan a magyar demokráciához.”

2002-ben Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a csatlakozási tárgyalások sikere érdekében változásokat sürgetett a médiatörvényben. Luis Queiro az Európai Parlament raportőre 2001-ben azt jegyezte meg, hogy „a magyarországi média problémás ügyeinek rendezése alapvető fontosságú, meghatározza a közhangulatot, azérintett intézmények életét, ezért néhány kérdést a lehető leghamarabb meg kell oldani az Országgyűlésben.”

(Kronológia, 2005. 337.p.)

3.6.1. A médiaegyensúly

Az Orbán-kormány egyensúlyt kívánt teremteni a jobb és a baloldali média között. Ennek koncepcióját a miniszterelnök médiapolitikai tanácsadója, Elek István dolgozta ki. Úgy érvelt, hogy „a polgári kormány […] elődeivel ellentétben a közjó érdekében aktív szerepet készül vállalni a médiapiaci kínálat és kereslet alakításában, valamint a médiapiaci infrastruktúra és működési rend szabályozásában egyaránt. […] E szándék jegyében hirdette meg a kormány a polgári sajtó pozitív diszkriminációját.” (Elek, 1999. 430.p.) Az Orbán-kormány ugyanazt tette, mint az elődei: az állami tulajdonú vállalatok és bankok hirdetéseit átterelte a jobboldali sajtóhoz. Bajomi-Lázár Péter idéz egy adatot Vásárhelyi Mária közlése alapján: „a Napi

Magyarország hirdetési bevételei fél év alatt megnégyszereződtek: míg a lap 1998 májusában 15 millió forintot keresett hirdetésekből, ugyanezen év decemberében már 60 milliót.”

(Bajomi, 2001. 121.p.)

A jobboldali napilap létrehozására tett első kísérletet Jürg Marquard laptulajdonos elhárította, amikor közölte, hogy „A Magyar Hírlap nem eladó!” Később a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet összevonásával egyesítették az addig egymás konkurenciájaként megjelenő két lapot. A Magyar Nemzet évtizedek alatt kialakított polgári szemléletét és a hazai piacon jól csengő nevét a Napi Magyarország radikalizmusa váltotta fel. És hogy a sportkedvelők se maradjanak ki, a lapba „belefűzték” a Sportfogadást is.

Az Orbán-kormány megalakulása után a Postabank úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a korábban felvásárolt sajtóportfoliójába tartozó veszteséges lapokat. Legalábbis azokat nem, amelyek nem tartoztak a pozitív diszkriminációra érdemes körbe.

Felfüggesztették a Kurir megjelenését és erre a sorsra jutott a Magyar Narancs is. Nem váltak meg viszont a szintén veszteséges Magyar Nemzettől. A lap a Postabank sajtóvállalkozásához, a P & B Média Rt.-hez került, és 2000-ben, a Napi Magyarországgal történt fúzió után vette át a Napi Magyarországot kiadó Mahir Kft. A laptól 105 embert bocsátottak el.

A médiaegyensúly újabb állomásaként a kormány 1,5 milliárd forint állami támogatással létrehozta a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt, amely Heti Válasz címmel indított hetilapot. A szerkesztői crédo szerint a lap „mértékadó és pártoktól független orgánum lesz, amelyben hangsúlyosan jelenik meg a szabadelvű konzervatív értékrend.”

(Kronológia, 2005. 334.p.)Felelős kiadója Elek Istvánlett.

Miközben a médiaegyensúly megteremtésén dolgozott a kormány, a Fidesz folyamatosan bírálta a médiát, mondván, az ellene van. Ez történt az Antall-kormány alatt is. Akkor Csurka István követelt új médiaegyensúlyt. A Fidesz bírálatát Kövér László mondta ki: „Az előző ciklushoz képest a Fidesznek van egy hátránya: a médiában nem csupán nem élvezi azt a támogatást, amelyet az előző kormány még a Bokros-csomag idején is megkapott, hanem azóta két kereskedelmi televízióval és néhány kereskedelmi rádióval súlyosbítva, a vele szembe fúvó médiaszél erősebbnek és metszőbbnek tűnik. […] A magyar közvéleményt befolyásoló erők 90 százaléka nem elég, hogy nem a Fideszt támogatja, hanem kifejezetten a Fidesszel szemben orientálja a közvéleményt.” (Kéri, 2000. 228-229.p.)

Ezekben az években újságírók megfélemlítésére is volt példa. A kormányzati ciklus elején az Orbán által bejelentett megfigyelési üggyel kapcsolatban Juszt László Kriminális című lapjában dokumentumokat tett közzé, amiért eljárást indítottak ellene, a műsorát

megszüntették, a lakásán házkutatást tartottak, az útlevelét bevonták. A legfőbb ügyész által indított vizsgálat végül eredménytelenül zárult. A következő évben a Postabank VIP-listája került nyilvánosságra. A sajtóban olyan közéleti szereplők, politikusok névsora jelent meg, akik jelentős kedvezménnyel jutottak hitelekhez. Az ORFK nyomozói házkutatást tartottak a Világgazdaság szerkesztőségében. Az érintetteket felszólították, hogy a kedvezményes hitelük után fizessék be a különbözetet. A felhívásnak egy politikus, az MDF-es Herényi Károly tett eleget: „Napvilágot látott akkoriban egy sajtóhír, hogy a bank kérésének egy érintett tett eleget, de banktitokra hivatkozva a nevem nem jelent meg.” (Gyuricza, 2002. 100.p.)

Az Élet és Irodalom hasábjain 1998 augusztusában jelent meg a Fiúk a bányában című, az Orbán-család bányaügyeit elemző írás, amiért az érintettek beperelték a lapot. Első fokon a bíróság helyreigazításra kötelezte az ÉS-t, a másod fokon ítélkező Fővárosi Bíróság úgy döntött, hogy a lap nem kötelezhető helyreigazításra.Az ítélet kihirdetése után néhány nappal kézigránát robbant a lap szerkesztőségének is helyet adó irodaház udvarán. (Beszedics, 2005.

332.p.) Később a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a Fidesz pert nyert a hetilappal szemben.

3.6.2. A csonka kuratóriumok

A médiatörvény úgy rendelkezett, hogy a közszolgálati intézmények kuratóriumának elnökségét négy évre kell megválasztani, és ha a kormánypárti és ellenzéki tagok aránya megváltozna, akkor azt mindig egyenlő létszámúra ki kell bővíteni. A ’98-as kormányváltás után a kuratóriumi elnökségek kormánypárti tagjait a Fidesz, az FKgP és az MDF delegáltjai adták, az ellenzéki oldalon az MSZP, az SZDSZ és új parlamenti erőként a MIÉP tagjai. Az előző ciklusból viszont ott maradt az MDNP és a KDNP képviselője is, akik a kormánypártokkal azonos értékrendet képviseltek. A vita azért robbant ki, mert nem sikerült definiálni, hogy egy szervezet vagy annak delegáltja mikor kormánypárti és mikor kell az ellenzékhez sorolni. Vagyis automatikusan ellenzékivé válik-e mindenki csak azért, mert nem tagja a koalíciónak? A másik vita a MIÉP miatt robbant ki. Egyrészt vele kapcsolatban sem egyértelmű, hogy kinek az ellenzéke, miután az amúgy klasszikusan ellenzékhez sorolt MSZP-t és az SZDSZ-t ellenzéki pozíciójában is élesebben bírálta, mint az aktuális kormányt.

A 14 képviselőt parlamentbe juttatni képes MIÉP azonban 2-2 főt kívánt a közszolgálati intézmények kuratóriumaiba juttatni, ugyanannyit, mint a 134 fős MSZP frakció, vagy kétszer annyit, mint a 20 képviselőből álló SZDSZ. Ha a MIÉP igényét teljesítették volna, akkor a testületeken belül a kormánypárti javaslatok kétharmados többségbe juthattak volna.

Elsőként a Magyar Televízió kuratóriumát kellett megválasztani, hiszen az előző grémium feloszlatta magát. Négy kormánypárti és négy ellenzéki delegált kerülhetett a testületbe. A kormánypártok megegyeztek saját jelöltjeikről, és ugyanezt várták az általuk ellenzékinek minősített összes többi frakciótól is. Miután azonban az ellenzéki oldalon nem sikerült megegyezni, csak a kormánypárti névsort terjesztették a parlament elé, és arról szavaztak is.

Az MSZP és az SZDSZ szorgalmazta, hogy az ellenzéki frakciók jelöltjeiről is döntsön az Országgyűlés, erre azonban a kormányoldal nem volt hajlandó. A parlament 1999 februárjában a Magyar Televízió kuratóriumába négy kormánypárti tagot választott meg, vagyis csonka kuratóriumot. Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordult, az SZDSZ pedig már korábban, az előző kuratórium önfeloszlatása után a legfőbb ügyészhez. A kuratórium feloszlatása utáni helyzetet Györgyi Kálmán törvénytelennek ítélte, de megjegyezte, hogy ennek megszüntetése érdekében a legfőbb ügyész nem indíthat eljárást. Györgyi Kálmán a csonka kuratórium kérdésében az Alkotmánybírósághoz fordult, kezdeményezte, hogy a testület vizsgálja meg a médiatörvénynek azt a mondatát, amelyre hivatkozva a kormánypárti képviselők elfogadhatónak tartották, hogy csak az egyik politikai oldal került be a kuratóriumba. A törvény 55. § 8. bekezdésében ez állt: „nem akadálya a kuratórium elnöksége megalakulásának, ha a kormánypárti vagy az ellenzéki oldal valamelyike nem állít jelöltet.”

Györgyi Kálmán később kijelentette, hogy „a parlament a médiatörvény előírásaitól eltérően hozta létre a Magyar Televízió csonka kuratóriumát.” (Beszedics, 2005. 333.p.)

A Fővárosi Cégbíróság úgy határozott, hogy a négy kormánypárti kurátor valamennyi döntése jogellenes. Itt is a jogerős ítéletre vártak, vagyis annak eldöntésére, hogy a csonka kuratórium jogszerűen működik-e vagy sem. További jogvitára adott okot, hogy a februárban megválasztott televíziós kuratóriumot a Fővárosi Bíróságon még be se jegyezték, ugyanakkor a testület komoly döntéseket hozott, például kiírta az elnöki pályázatot. A vitának az Alkotmánybíróság határozata vetett véget: „az elnökség egyoldalú megalakulása alkotmányos szempontból «kisebb veszélyt» jelent a véleménynyilvánítás szabadságjogára, mint az, ha az elnökség megalakulásának hiányában a közszolgálati médiakuratóriumok egyáltalán nem működnek.” (Kronológia, 2005. 317.p.)

Hamarosan a Legfelsőbb Bíróság is jogerős végzést hozott. Kimondta, hogy a Cégbíróság nem volt illetékes annak megállapítására, hogy törvénysértően alakult meg az MTV Közalapítvány kuratóriuma és döntései érvénytelenek, és megváltoztatta a kuratórium törvényellenességét kimondó cégbírósági határozatot.

A többi médiakuratórium négyéves mandátuma 2000 februárjában járt le. A forgatókönyv nem változott. Az Országgyűlés mindenütt megválasztotta a kormánypárti kurátorokat, de az

ellenzéki frakciók által felsorolt öt névből nem jelölte ki azt a négyet, akik a közszolgálati intézmények kuratóriumainak ellenzéki delegáltjai lehettek volna. Állandósult a csonka kuratórium rendszere. A hírek szerint ezért mondott le Györgyi Kálmán. A távozó legfőbb ügyész nem indokolta a távozását.