Budapest, jan. 9. Jókai-jubileum bábeli eszmesav ar-ról és Polónyi robbantó bombájával. —
Jókai megérdemelte az ünnepeltetést. Lángeszét nem hevertette, nem ölte szórakozásba, mulatságba és ezeknél százszorta rosszabb időpazarlásba, hanem bámulatos szel-lemi gazdagsággal, meseszerű bőkezűséggel kamatoztatta félszázadon át irodalmi működésének könyvtárrá
felszaporo-dott termékeiben. Petőfi a páratlan magyar lyrikus és Jókai a felülmúlhatatlan termékenységü magyar regényiró, világ-hírűvé tették a magyar szépirodalmat. Jókai tehát meg-érdemelte, hogy ötvenéves Íróságának jubileumán az egész ország ünnepelje. Es megünnepelte őt az egész ország a fény és napsugár kábító pompájával, ugy mint halandót életében Magyarország talán még egyet sem. Jókai ünnepe az egész világ figyelmét reánk fordította ; rendkívüli ünne-peltetése rendkívüli szellemességének megfelelő elismerése vala. Egyéniségének kedvessége és varázsa ezen az ünnepen is oly nagynak bizonyult, hogy most, az ünnep után, bátran fel lehet Jókai személyes kedvességére való tekin-tetben vetni a kérdést, hogy mi nagyobb : az egész ország ünneplése-e, vagy maga az ünnepelt ember?
Maga az ünneplés és annak országos méretei és ragyogása ellen tehát nincs és nem lehet senkinek semmi kifogása. Az, igy véve a dolgot, örvendetes és lelket emelő esemény Magyarország történetében. A szellemi nagyság tisztelése, az érdemek elismerése, mindenkor emeli a nem-zeteket . . . Ámde e földön hiába való minden igyekezet, mely tiszta fényt akar — árnyék nélkül — előállítani. A legjobb és legszebb igyekezetek alkotásából épp ugy el nem távolitható a hiány, a tökéletesség hiánya, mint ma-gából az emberi természetből a gyarlóság és tökéletlenség.
A tökéletlenség szellemünknek vele született féloldala, mely ugy kiséri lehető legjobb tevékenységünket, mint árnyék a fényes tárgyat.
Mi a Jókai-ünnepnek erről az árnyékoldaláról még
egy ideig hallgatni óhajtottunk, hallgatni akartunk. De nem hallgattak róla a minden lében locsi napilapok. Mindjárt az ünnep estéjén neki estek a királyi trónnak, hogy oly alakban és nem másképen szólott közbe a királyi felség a nemzet ünnepébe. S két nap múlva, jan. 8-án, a „Magyar-ország" *) már igy kezdett a dologról szólni: „A tömjén füstje elszállott, az ünnepi ódák elhangzottak, a szivek fel-ocsúdtak az elfogódottság édes mámorából s elfoglalta újra jogát a kérlelhetetlen Ítélet. Nem akartuk a keserű való ürömcsöppjeit belevegyiteni az ünneplők serlegébe, nem akartuk az ünnep magasztos összhangját a kritika disszo-nancziájával zavarni; de kötelességünk észrevételeinket meg-tenni ma, a mikor az aranyfüst immár elszállott/" S a
„Magyarország" kritikája kettőt kifogásol: a királyi leiratot és az ünnep rendezőinek szerinte abbeli „tapintatlanságát,"
hogy „az egész ünnepélyt irodalmi ünnepléssé változtatta át."
' A királyi leirat dolgában még minden végleges lenni akaró ítélet elhamarkodott ítélet. Még nem ismerjük annak hátterét és összes rugóit. Tény, hogy a király szive meg-nyilatkozott s részt vett a nemzet ünnepében. Hogy miért tette ezt oly — hogy mondjam csak? — tartózkodó begom-bolkozással, azt csak a király tudja maga és, vagyis talán találóbban mondva, vagy Tisza Lajos gróf ur. Éppen azért, mert a dolog háttere nem világos, nem lehet azt most még plein-airben lefösteni. Majd eljön ennek is az ideje. S ez az idő tulajdonképp nem is oly messze van már. Hiszen, a kik nem alszanak, a hátterek világos látá-sának napját már láthatták a látóhatár szélén, magának Jókainak egyik ünnepi beszédében — feltűnni.
A „Magyarországának nincs igaza abban, hogy a rendező-bizottság „tapintatlanságot" követett el, midőn a Jókai-ünnep „irodalmi" jellege fölött egész a legutolsó pillanatig oly gondosan őrködött. Éppen ellenkezőleg, a rendező-bizottságnak, s annak élén b. Eötvös Lorándnak, az Akadémia elnökének, nagy tapintatosságára és finom társadalmi érzékére vall az, hogy a Jókai-jubileumot „iro-dalmi"- jellegében megtartva, országossá, impozánssá tudta fejleszteni. Köztudomásu dolog, hogy az üdvözlő szónokok közt a legutolsó napokig nem lehetett olvasni a — kormány nevében szólásra kijelöltet. Csak az utolsó pillanatban vegyült be ünnepbe, a kormány felszólalása által, a poli-tika. S gróf Csáky kényes feladatának — szívesen el-ismerjük — ez esetben tapintatosan felelt meg. Bár oda-állították őt az irodalmi ünnep élére politikai szereplőnek, ő a tulajdonképpeni politikát, a szabadelvű politika szolgá-latát ez esetben ügyesen kikerülte. De már Jókai maga, a kultuszminiszter üdvözletére mondott válaszában bele-esett a kulturharczos szabadelvű pártpolitika stagnáló vizébe nyakig, s csak többi remek szónoklásainak köszönheti, hogy dicsőségesen került ki az ünneplésből. Mert mit mondott Jókai gróf Csákynak s a szabadelvű párt szabadelvű kor-mányának üdvözletére felelve ? Igazi poétái licentiával meg-tette az emberi kulturát kultuszszá vagyis istentiszte-lésé, vallássá. Aztán pedig végzetes csalódással, mint Tisza hive s a szabadelvű párt vezérembere, azt hivén, hogy a jelenlegi kormány valláspolitikai törvényjavaslatai —
alko-tás, még pedig nagy, és nem rombolás, még pedig óriási, azt mondotta, hogy „kormányunk egy év alatt végezte ötven
*) Jan. 9. sz
év munkáját.11 A szabadelvű pártnak dicsekvése, önbálvá-nyozása, Jókai büvüs-bájosan beszélő' ajakára bizva! Jókai-nak eme szavaiban sütött ki a királyi tartózkodás sötét hátterének megvilágitó plein-airja, az olympusi ködöket szét-verő' királyi nap. Nagy volt az igyekezett Jókai „irodalmi"
jubileumából politikai tőkét csinálni s a Jókait ünneplő „egy-séges" nemzetet ugy tüntetni fel. mintha az a Jókai által támogatott szabadelvű pártpolitikának „egységesen" hódoló és tapsoló nemzete volna! A király a királyi trón magas-latán akart maradni s jónak látta a pártpolitika eszközévé le nem szállni.
A kath. papság részvétele az ünneplésben megfelelő és méltóságos volt — a megjelenést s a távolmaradást együttvéve. Jókait bámulva tiszteljük; de „szabadelvű"
párti járom nem kell.
A polgári házasság ellen való szavazásra reversait sokat adott honatyákra vonatkozó bábeli eszmezavar jellemzését kénytelenek vagyunk ma térszüke miatt átugrani s csak Polónyi bombáját és annak hatását mutatjuk be futólag.
Átadjuk a szót a jelenetről a figyelemre méltó „Ma-gyarországának. Ugrón G. lapjának :
„Megjegyzésre méltó körülmény, a polgári házasság-gal foglalkozó igazságügyi bizottság jan. 8-iki tárgyalásá-ról szólva, hogy a javaslatnak alig van paragrafusa, melyet az eredeti szövegezésben meghagynának; ha másnak nem, hát a miniszternek magának mindenesetre van módositani valója. Ez a körülmény legjobban mutatja, mennyire ala-pos konssiderálás előzte meg a javaslat készitését. Leg-inkább kitűnt ez azonban annál az inczidensnél, mely a mai ülést, ugy mondhatnók, szétrobbantotta. Elbeszélve ennek az inczidensnek a históriáját, nem adhatnánk neki találóbb czimet mint ezt:
A Polónyi bombája.
A tanácskozás a 28. §-hoz ért, mely az egyházi fo-gadalmat, mint házassági tiltó akadályt tárgyazza. Polónyi abból indulva ki, hogy az egyházi fogadalom az osztrák törvény szerint bontó akadály, kifejtette ama képtelensége-ket, melyek a magyar és az osztrák házassági jog külön-bözőségéből a trónöröklés rendjére nézve származhatnak.
A csupán egyházilag kötött házasság Ausztriában törvényes, nálunk törvénytelen ; az egyházi fogadalom ellenére kötött házasságból származó gyermekek nálunk törvényesek, Ausztriában törvénytelenek. Már most tekintve, hogy a magyar és az osztrák korona elválaszthatatlan birtoklására csakis törvényes leszármazó van hivatva, felhivta a kormányt, terjeszsze elő e részben a programmját.
Szilágyi hetykén odavetette :
— Tárgyalják előbb a §-t, azután majd beszélhe-tünk erről.
Letárgyalták a §-t, de a ki a programmal adós ma-radt, az Szilágyi volt.
Polónyi megsürgette a választ.
Az igazságügyminiszter hangja kérővé vált:
— Ne tartsuk fel a tárgyalást; végezzünk előbb a fejezettel, majd nyilatkozom akkor.
És letárgyalták a fejezetet is s Szilágyi még mindig nem nyilatkozott.
A gonosz Polónyi azonban minden áron hallani akarta a programmot.
Az igazságügyminiszter felállt a helyéről és szólott r
— Ma már nem érünk rá — már elmúlt két óra.
Majd beszélünk róla holnap.
Polónyi nevetett és kihúzta az óráját:
— Az óra még nem kettő, kegyelmes uram, csak fél kettő; még volna időnk meghallgatni ebben a fontos kér-désben a kormány nyilatkozatait.
Szilágyi nem felelt rá semmit, hanem kérte a bizott-ságot, hogy holnapi ülését ne délelőtt, hanem délután 5-kor kezdje el.
Addig van ideje a minisztertanácsnak törni a fejét annak a dilemmának a megoldásán, hogyan állhatnak az uralkodóház tagjai két különböző házassági jog uralma alatt."
Hogy bábeli eszmezavar lepte meg az emberek elméjét, a mely alól még legokosabb embereink is alig tudnak sza-badulni, mutatja az, hogy Magyarország legeszesebben szer-kesztett napi lapja, a „Budapesti Hirlap" is áldozata lett már az elmék határtalan konfúziójának mai számának vezér-czikkében, midőn nagy komolyan kivágva a mellét, azt mondja, hogy a Polónyi által felvetett kérdés „nem is fontos, nem is komoly, sőt nincs ráczió se benne." Homéri ka-czajra méltó az állítás megokolása. A két állam (Ausztria és Magyarország) házasságjogának eltéréseiből a (királyi családbeliek) házasságának érvényességére s a gyermekek törvényességére absolute semmi konfliktus nem következik."
Most következik a pyramidális képtelenség ! „Ebből (hogy a királyi csalág tagjai nálunk is Ausztriában is otthono-sak) következik, hogy az osztrák törvény szerint kötött házasságukat mint érvényest Magyarországon is, a magyar törvény szerint kötött házasságukat Ausztriában is respek-tálni kell."
Már most, mi következik — ebből?
Az, hogy, — például csak egyet vegyünk, — hogy a királyi család tagjainak házassága Ausztriában is, Magyar-országban is egyszerre felbonthatatlan és felbontható lesz, fehér is, fekete is. így fog kelleni azt „respektálni" itt is, ott is. Ausztriában felbonthatatlan lesz az ottani törvény szerint, de felbontható is lesz egyúttal a „Budapesti Hir-lap" okosságából kifolyólag az ott respektálandó magyar törvény értelmében. Viszont Magyarországban felbontható lesz a magyar törvények szerint és egyúttal felbonthatatlan is lesz — az itt „respektálandó" osztrák törvény szerint.
Bábeli bolond beszéd!
És ezek az urak most akarnak — kodifikálni!
Mit?. . .
Ha királya volnék most Magyarországnak, ezt mon-danám a szabadelvű törvényhozó uraknak :
Uraim! az Istenért, menjenek haza — pihenni és tanulni. Hisz nem képesek okosan gondolkozni ! ??
Kalocsa. Az orsz. kath. nagygyűlés jelentősége. — E czim alatt a Mócsy Antal szerkesztése alatt meg-jelenő lelkes „Kalocsai Néplap" a következő vezérczikkel üdvözli a katholikusság ébredését hazánkban :
„Hazánkban minden vallásnak hivei szervezkedve vannak és szükség esetén ezen szervezet alapján, sorom-póba lépnek vallásuk jogainak, érdekeinek védelmére. Mi katholikusok meglehetősen oldott kévét képezünk s azért
23-szavunk, panaszunk elhangzik, annak daczára, hogy
magunk többen vagyunk az országban, mint más vallású polgártársaink együttvéve.
Mig a kath. vallás államvallás volt, addig nélkülöz-hettük a szervezkedésben rejlő erőt ; mióta azonban az államvallással járó előnyöket elvesztettük és csak az ál-lamvallás hátrányai maradtak meg számunkra (pl. ja-vainkat az állam kezeli s annak gyámsága alatt állunk), azóta jogaink, érdekeink napról-napra csorbittatnak, s már most halaszthatatlan a szervezkedés, a világi ka-tholikusoknak tömörülése, hogy szavuk felemelésével pásztoraikat támogassák. Elleneseink szeretik a dolgot ugy föltüntetni, mintha pásztoraink nyáj nélkül álla-nának, s mintha csak a saját érdekeiket védelmeznék, midőn a kath. vallásról van szó. Meg kell mutatnunk, miszerint él bennünk az a tudat, hogy a kath. vallás nemcsak a pásztorainké, hanem a mienk is, sőt, hogy minket, mint családos embereket, az még jobban ér-dekel.
Ennek kimutatására, alkalmasabb szervezett hiányá-ban, kínálkozik az 1894. január 16-ikán Budapesten meg-tartandó országos kath. nagygyűlés.
E nagygyűlésen szó lesz a katholikusok kötelessé-geiről a magán- és közéletben, a kath. egyház autonó-miájáról, a házasság kérdéséről, a kath. tan- és nevelés-ügyről stb.
Nem azért szervezkedünk, hogy támadjunk ; mert hisz a katholikusok türelmesek; ha nem volnánk azok, többségünkkel a többi vallásfelekezetek fölött uralkodhat-nánk — és mivel ennek sok tekintetben az ellenkezője, áll, bizonyítja azt, hogy igen is türelmesek voltunk, va-gyunk. Ha nem akarunk végképen háttérbe szoríttatni, leg-főbb ideje, hogy jogaink, érdekeink védelmére tömörüljünk.
Isten látja lelkünket, hogy mások lelkiismereti szabad-ságát nem kívánjuk sérteni, de ideje, hogy megköveteljük, miszerint a mi lelkiismereti, vallási szabadságunkat is kí-méljék. Nem kívánjuk a másét, de ideje, hogy a magunkét ne hagyjuk, s a mit eddig elvettek tőlünk, azt is vissza-követeljük. Követeljük, hogy egyenlő mértékkel mérjenek.
Sérelmeink épen nem kicsinyek.
Vegyes házasságban a gyermekek — a természetes jog ellenére — nem lehetnek katholikusokká, ha mindkét
szülő kívánja is.
Közép-iskoláink a kormány közvetlen vezetése alatt állanak, mintha csak az államéi volnának ; nem így a felekezetekéi. Vallási s tanulmányi alapjainkat a kormány kezeli ; minden más felekezet maga kezeli azokat. A va-sárnapi munkaszünet oly „bölcsen" van rendezve, hogy a kath. munkások ezrei alig tehetnek eleget az Isten és az anyaszentegyház abbéli parancsának, hogy szent misét hall-gassanak, mert délig szabad dolgozni, csak délután kell a munkától tartózkodni. Most meg a házasságot kívánják ugy rendezni, hogy az a rendezés homlokegyenest ellen-kezik a katholikus házassággal.
Törvényhozásunk így halad egy idő óta folytonosan, talán épen tervszerűen a kath. érdekeket sértve. Talán Bzért, mert eddig éppen a hithű katholikusok voltak leg-megbízhatóbb támogatói a kormánynak ? Mintha csak szándékosan akarnák a katholikusokat elidegeníteni.
Hát mindig csak mi engedjünk ?
Ez nem mehet folytonosan igy ; hisz vannak dol-gok, melyekben nem is engedhetünk, mert az engedés, illetve hozzájárulás egyenlő a hittagadással. S mivel mi érezzük azt, hogy szent vallásunk sohasem hozott s nem is hozhat minket ellentétbe hazafiúi érzésünkkel, sőt tud-juk és érezzük, hogy annál jobb hazafiak vagyunk, minél inkább ragaszkodunk szent hitünkhöz és minél inkább megtartjuk annak parancsait ; mert épen szent hitünkből merítjük az erőt, az önmegtagadást a sokszor nehéz ha-zafiúi kötelességeknek zúgolódás nélküli teljesítésére : nem hisszük, nem hihetjük el, hogy javára szolgáljon hazánk-nak az, mi sérti vallásunkat, lelkiismeretünket.
A házasságot rendezni kívánják ; mert e téren sok a hiba nálunk. Jól teszik, ha rendezik ; mi katholikusok panaszkodhatnánk a legtöbbet és legjobban a házassági visszaélések miatt. De miként akarják rendezni? Ugy, hogy abba, mi katholikusok, meg a görög-keletiek is (kikkel együtt az ország lakosságának háromnegyed részét teszszük), bele nem nyugodhatunk ; mert nálunk a házas-ság szentség, a rendezők pedig, a protestáns álláspontra helyezkedve, azt akarják, hogy csak szerződés legyen, mely a községi jegyző előtt az irodában köttetik és ez a valami legyen az egyedül érvényes házasság, az a házas-ság pedig, mely Isten oltára előtt a pap által köttetik az egész életre, semmi.
Ha protestáns atyánkfiai belenyugosznak az ilyen irodai házasságkötésbe — bár ők is bizonyára szent dolognak tartják a házasságot — az az ő dolguk ; mi katholikusok bele nem nyugodhatunk ; s mert a házas-ságnak ez a formája — mely t. i. semminek tekinti a templomban kötött házasságot — minket vallásunkban, lelkiismeretünkben sért, nem szabad a kormánynak a törvényhozásnak rajtunk ezt a sérelmet elkövetnie, annál inkább nem, mert van arra mód, hogy az állam a maga érdekeinek szempontjából, a házasságot a vallásosság sé-relme nélkül rendezze.
Ezt tudtára adni a törvényhozásnak egyik czélja a január 16-iki kath. nagygyűlésnek.
Vannak, kik mi eredményt sem várnak a nagy-gyűléstől.
Hát hiszen, ha az valami jelentéktelennek bizonyulna, bizony alig lenne hatása ; de ha megtelik a fővárosi Viga-dónak nagyterme a vallásuk érdekeiért buzgó katholiku-sok ezreivel, lesz annak nyomatéka annál inkább, mert nyilvánvaló, hogy tél közepén időt, kényelmet, pénzt áldozni, esetleg egészséget koczkáztatni csupán azért, hogy lelkiismeretünk által indíttatva, szent vallásunk védelmére keljünk, meg fogja győzni másvallásu és nézetű honfitársainkat, különösen a hatalom kezelőit arról, hogy az ország többségét képező katholikusok valahára felébred-tek és készek a katholikus érdekek védelmére kelni, nem lesz tehát tanácsos azokat sérteni.
Ismerve azon előzményeket, melyek után adta csak király Ő felsége ahhoz beleegyezését, hogy a kath. érde-keket sértő egyházpolitikai javaslatok, különösen a pol-gári házasság alkotmányos tárgyalás alá vétethetnek, — feltételezhetjük, hogy ezen beleegyezés nem adatott i volna meg, ha az ország katholikusai kellő számú
nagy-gyűlések tartása által figyelmeztettek volna arra, hogy az ország lakosaágának többségét képező katholiku-sok lelkiismeretükben sértve érzik magukat a terve-zett polgári házasság által. Ám ennek kifejezést adni még mindig hasznos lehet. Lám, midőn Tisza alatt a pol-gári házasság első izben került hazánkban szőnyegre,
„a keresztények és zsidók közötti házasság" formájában, azt a képviselőház csaknem egyhangúlag fogadta el, a főrendiház pedig csak 4 szavazattal vetette el. A tavasz elején a főrendiházban már 25 szavattöbbséggel nyilvá-nította a főrendi ellenzék (mely egyéb kérdésekben tulaj-donképen kormánypárti) az egyházpolitikai javaslatok iránti nem tetszését. Most a képviselőházban már jócskán fognak ellene szavazni, s még többen fognak tartózkodni a szavazástól. Mindkét csoportbeliek száma annál nagyobb leend, minél impozánsabban fog az ébredő kath. öntudat a nagygyűlésen megnyilatkozni — s a főrendiházi ellen-zék annál inkább fog e javaslatoknak visszavetésére fel-buzdulni.
Nincsen tehát még minden veszve ; és ha esetleg ezen nagygyűlés nem is lenne képes ez úttal megaka-dályozni az egyházpolitikai javaslatoknak törvényerőre való emelését,*) a nagygyűlésnek mégis roppant hordereje lesz ; mert az előbb-utóbb minden bizonynyal győzelemre vezető szervezkedésre a szükséges lépések meg fognak tétetni.
Azért félre a csüggedéssel ; tegye meg minden értelmes, öntudatos katholikus a magáét, és végre is ki fogjuk igazaink, jogaink elismerését, tiszteletben tar-tását vivni. Egyelőre a legközelebbi teendő s a jelszó:
minél többen vegyünk részt a január 16-iki katholikus nagy gyűlésen !
Pécs. Főpásztori szózat a kormány valláspolitikai tvjavaslatai következtében beállandó vallás-erkölcsi vihar-ban tájékozásul és erősítésül:
A pécsi egyházmegye tisztelendő papságának és híveinek üdvöt és áldást az Urban.
Krisztusban kedvelt Testvéreim és híveim !
A viharnak, mely vészt hord méhében egyházunkra és hazánkra egyaránt, s immár összecsapni készül fejünk felett, csak előszele volt, mikor mult évi nagyböjti pász-torlevelemben lelkipásztori lángbuzgalmatokat a fenyegető romlás ellen való tevékenységre irányítottam és serken-tettem, ho^y készületlenül ne találjon benneteket és fegy-vertelenül Sión ostrománál a veszedelem.
A kath. lelkek közijedelme immár igazolt félelemmé vált amiatt, hogy a vallás nélkül szűkölködő lelkiismere-tek felszabadítása a kath. lelkiismerelelkiismere-tek békójává lesz.
A m. kir. magas kormány egyházpolitikai pro-grammjának sorozata konkrét törvényjavaslatok alakjában a törvényhozás döntő ítélete alá bocsáttatott.
A sejtelmek, aggódó reménykedések baljóslatszerü-ségét a valóság szemmel látható, kézzel tapintható
vész-teljessége tölti be.
Ennek képe sötét, fenekén meginog az egyházi és hazai társadalom, a bonyodalmak szövevényességéből hiányzik a kivezető fonal.
*) Dehogy nem !
A vallás szabad gyakorlatában a vallástalanság tör-vényesitése is bennfoglaltatik.
Mintha nem a vallás lenne a tiszta erkölcs alapja, mely ha megdől, Róma ledől és rabigába görnyed!
Mintha a szétmálló válog is lehetne alapkő, melyre a magyar társadalmi jogrend nagy épületét építeni kellene.
A zsidó vallás reczepcziója, a zsidó vallásnak a ke-resztény vallásokkal teljes viszonosságba való hozatala a ker. dogmának, a szent keresztség eltörülhetetlen jelle-gének megtagadása, a keresztény nép erkölcsei megha-misításának utja, lejtője.
A polgári anyakönyvezésről szóló törvényjavaslat egyházunk anyakönyveire szerzett jogainak konfiskácziója és papjaink lelkiismeretének ujabb kínpadra húzása.
Az általánosan kötelező polgári házasságról benyúj-tott törvényjavaslat pedig mindezeknek alapja, kiépítése és betetőzése ; a család elkereszténytelenitése ; az egy személyben egyesitett polgár és keresztény közti hadi-lábonlét, e vészes dualizmusnak az emberekre való ráerő-szakolása ; azon vár, melyet ugyanazon ember polgári ke-zével épit és keresztény keke-zével leront és viszont
Az általánosan kötelező polgári házasságról benyúj-tott törvényjavaslat pedig mindezeknek alapja, kiépítése és betetőzése ; a család elkereszténytelenitése ; az egy személyben egyesitett polgár és keresztény közti hadi-lábonlét, e vészes dualizmusnak az emberekre való ráerő-szakolása ; azon vár, melyet ugyanazon ember polgári ke-zével épit és keresztény keke-zével leront és viszont