a képviselőház febr. 26-iki ülésén.
T. képviselőház! Midőn a tárgyalás alatt levő tör-vényjavaslathoz. én is hozzászólni kívánok, távol áll tőlem még a gondolata is annak, hogy beszédembe az igazgató momentumoknak csak a legcsekélyebb részét is vegyítsem.
(Helyeslés.) Ha ennélfogva előad-isom nélkülözné a kívánt elevenséget, változatosságot, szinpompat s a hatást és ; érdeklődest keltő elokvenciának egyéb kellékeit; ha mon-dom száraz és egyhangú beszédemmel csak unalmas talal-nék lenni : bocsássa meg nekem a t. ház az untatást, mert jelen fejtegetéseimben egyedüli czélom egy-két higgadt tárgyilagos indokkal a nagyfontosságú kérdés tisztázásához járulni, nem pedig az amúgy is felzaklatott kedélyek
izga-tottságát még fokozni. (Altalános helyeslés.)
T. ház ! Ugyanazon okuk, amelyek engem arra bírtak, hogy a szabadelvű pártból kilépjek, nyújtják az alapot, amelyre tamaszkodva most a szőnyegen levő törvényjavas-lattal szemben állást foglalok. Ugyanis, midőn én a szabad-elvű pártból való kilepésemet bejelentettem, ezen elha-tározásomat azzal okoltam meg, hogy a szabadelvű párt programmjába, amelynek alapján én e párthoz csatlakoz-tam és képviselői mandátumot vállalcsatlakoz-tam, idő folytán olyan pontok vétettek fel — értem az egyházpolitikai reform-javaslatokat — amelyek abban az alakban és szellemben, amelyben beterjesztettek, nemcsak hitbeli meggyőződé-semmel homlokegyenest ellenkeznek, de amelyeknek ezen alakban és szellemben való megvalósítást macára az országra nézve is károsnak, sőt határozottan veszélyesnek hiszem és vallom. (Igaz ! Ugy van! a baloldalon)
T. ház ! Most is kijelentem nyíltan és őszintén, hogy a t. kormánynak egyházpolitikai törvényjavaslatai, úgy amint azok előterjesztve vannak, abban az alakban és szellemben többé-kevésbbé általában mind, de különösen az úgynevezett polgári házasságról szóló és most tárgyalás
alatt levő törvényjavaslat hitbeli meggyőződésemmel és az annak alapját és forrását képező kath. egyház hitelveivel kiegyenlithetlen összeütközésben állanak és a tervezet szerinti megvalósításukat magára az államra, magára az országra károsnak és veszélyesnek tartom, és épen ezért ezekhez általában, és a tárgyalás alatt lévő javaslathoz különösen szavazatommal nem járulok.
De legyen szabad ezen állásfoglalásomnak inditó okait részletesebben is fejtegetnem. (Halljuk! Halljuk!)
Azt mondottam t. ház, hogy a tárgyalás alatt levő tvjavaslat, mely a polgári házasságnak kötelező formában való behozataláról szól, ellenkezik hitbeli meggyőződé-semmel és az annak alapját képező katholikus hitelvekkel.
Ez annyira világos, annyira ismert dolog, hogy már ezen az alapon is, de meg azért is, nehogy itt a parlamentben kánonjogi értelmezést látszassam tartani, felmentve
érez-hetném magamat annak a bővebb fejtegetésétől, ha ujabb időben még ez az annyira világos és ismert tény is két-ségbe nem vonatott és több oldalról annak az ellenkezője
nem hangoztatott volna.
Nem szólok, t. ház, a hírlapokról, röpiratokról, az úgynevezett liberális katholikus gyűlésen és itt e házban is történt nyilatkozatokról, melyekben az a különös nézet, hogy a polgári házasság a katholikus hitelvekkel nem ellenkezik, többféle változatban, hol moll-, hol dur ská-lákban nyert igazán meglepő kifejezést. Magára a tisztelt miniszterelnök úrra hivatkozom, aki szintéu nem egyszer hangoztatta azt, hogy a tervbe vett reformintézmények a hitelveket nemcsak hogy sérteni, de még érinteni sem kívánják ; igy beszélt a miniszterelnök ur 1893. január 1-én a szabadelvű párt üdvözlő beszédére adott válaszá-ban és igy nyilatkozott nem egyszer a házválaszá-ban is.
Nehogy, t. ház, e téves nézet jóhiszemű hivőkre találjon és nehogy azok is, akik — nem tagadom, sőt készséggel elismerem — annak szintén jóhiszemülég kife-jezést adtak az által, hogy az e házban meg nem czáfol-tatott, ezen téves hitükben megerősödjenek: legyen szabad t. ház, ezen különben annyira ismert és világos dologban is rövid felvilágosító észrevételekre kiterjesz-kednem, (Halljuk ! Halljuk !) a miből reményiem, ki fog tűnni, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat a ka-tholikus hitelveket nemcsak, hogy igen közelből érinti, de azokat nagyon mélyrehatóan sérti is.
Vajay István : Ugy van ! (Egy hang a szélső bal-oldalon : Egyhangú helyeslés !)
Tóclor József: A házasság a katholikus egyháznak magán a szentíráson alapuló tanitása szerint magától Istentől a természet rendje szerint alkotott és szentesitett, tehát határozott és világos, félre nem ismerhető vallásos jelleggel biró intézmény. Vallásos jellegét, ethikai
tartal-mát é s vonatkozását elismerték az összes, a v a l l á s erköl-csi műveltségnek még legalacsonyabb fokán alló, eddig ismert népek is. De nohogy e tekintetben elfogultsággal vádoltassam, legyen szabad egy teljesen elfogulatlan tanura hivatkoznom, egy röpiratra, mely nem épen a legbarát-ságosabb kezekből került ki, a melyet Veridicus néven egy, a polgári házasságnak történeti adatokkal f e l v é r t e z e t t
erős harczosa bocsátott közre és a mely röpiratban ide vonatkozólag a következőket találjuk (Olvassa):
1 8 *
Az ős ember természetrendi házasságának törvé-nyességét külső formák nem szabályozták, később, midőn a törzsek megállapodva, a társadalom egyes alakulásának első csiráit vetették meg, a házasságkötések körül bizo-nyos külíormák kezdtek szokássá válni s a házasságkötési külformák a szomszédos törzsek szokásai közé is beha-tolván s ezek által kibővülést nyervén, a további házas-ságkötéseknél a külformák megszaporodott szertartásai kezdtek érvényesülni, ekép pedig lassan-lassan már az
ókor népeinél bizonyos népies, vallási színezetű, szimbo-likus vagyis jelvényes szertartások jöttek a házasságköté-seknél szokásba. Ez a vallásos színezetű külformákban jelentkező misztikus szertartások használata a házasságkö-téseknél, már a patriarchális társadalom első csiráiban feltalálható.
Az ókor népei között a jó korán társadalommá összeverődött zsidó népnél, mint tudjuk kezdetben a poligamia (többnejűség) volt szokásban s fő vagy első jogú asszonynyal való házasságkötésnél már is bizonyos külformák szertartásos szokásainak hódoltak azért is, mert az ettől leszármazó ivadék lőn a törvényes jogú örökös.
Midőn a törzsapák tartományai benépesültek és az egvea tartományok patriarchális kormányzata, több tar-tományok szövetséges egyesülése folytán is bizonyos szer-vezettel biró egységet kezdett felvenni, egy osztály kép-ződött, mely a szervezeti szolgálattal megbízatván, idők multával az u. n. papi osztálylyá fejlődött ; ekkor már ama papi személyek közbejöttével és ténykedése mellett a házasságkötéseknek is igen bonyodalmas és mindenfele kacskaringós czifraságokkal tarkított szertartásai kezdtek divatba jönni, azoknak eredetét egy felsőbb lény, Lten akarata és rendeletével kezdték kapcsolatba hozni; ekként a vallási szine/.etü burkolattal lett ellátva, már Ábrahám s a patriarchák utódainál.
A politheizmus, vagyis sok isten- és bálváuyimádó ó-kori népek más szervezettel biró legrégibb társadalmában szintén bizonyos vallásos színezetű szimbolikus szertartások fűződtek a házasságkötések külső formájához.
A rómaiaknál a házasságkötéseknél ténykedő pap az isteneknek 10 tanú előtt gabonát áldozván, a jegyesek ezalatt juhbőrön ülve „far" lisztből készült s csupán sós vizzel gyúrt pogácsa nevezet alatt ismert nemzeti eledelt ették ; ezen vallásos szinezetü szimbolikus szertartás a nő és férj között a testi-lelki egyesülést jelképezte s a „far"-ból eredett konfarreatio elnevezés alatt alkalmazott szer-tartás volt a házasságkötéseknél szokásban, miről PJinius is libr. 18. c. 3. e szavakkal emlékezik m e g : „nihil reli-giosius confarreationis vine ulo est", semmi sem valláso-sabb, mint a confarreatio, házasság kötése.
Más, politheista vallású népeknél hasonlólag bizo-nyos symbolikus szertartások gyakorlata mellett történtek a házasságkötések.
íme, a pogány népeknél szokásban volt házasság-kötési szertartások egynémelyike, melyek bár a házasság lényege és érvényére nézve épen nem voltak elkerül-hetlenek, de azért azokkal szoros összefüggésben állottak."
Es ez igy van, t. képviselőház ! Az emberiség leg-régibb szent emlékei, ép ugy, mint a világtörténelem
tanúbizonyságot tesznek ezen igazságról. És ezen igazság nem korlátoltatik az évszázadok által; nem állják útját még a tengernek sem : feltalálható az a Ganges vidékein, az Euphrát völgyében, az Amazon mentén, az ó-világban ugy, mint az újban és midőn Columbus fellebbente a fátyolt az uj világról ; Peru és Mexikó lakosai is az áldozó papok és Inkák előtt kötötték meg házasságukat.
Es amit a történelem, az életnek ezen ugyan meg-másítható, de meg nem vesztegethető nagy mestere, a megistra vitae elvitázhatlanul tanít, ugyanez okozatszerü-leg folyik magának a házasságnak jól felfogott és helye-sen értelmezett természetéből is. A házasság karakterisz-tikusan jellemzi az embert, ugy, a mint eszes és társa-dalmi lényt. Házasságot csak az ember köthet, családot csak az ember alapithat, az állatvilágban sem valódi há"
zasságról, sem a szó igazi értelmében vett családról szó nem lehet, mert a hol a szellem hiányzik, ott hiányzik maga a valódi házasság is. Azért nem is hasonlítható a házasság olyan múlékony összeköttetéshez, melynek vala-mint szülő oka, ép ugy megszüntetője is az érzékek ingadozására, a fellobbanó szeszély és szenvedély izgatott"
sága. Kölcsönös vonzalom, a szeretet képezi annak alap-ját és hozza létre a házasságot, ez az a mi a családnak egyes tagjait összefűzi, széttörhetetlen kapcsait pedig maga a hűségi eskü képezi. De ezen eskünek, mely a legkomo-lyabb és a legünnepélyesebb, épp oly szentnek, mint állan-dónak kell lennie és épp ezért ez az eskü magára az istenségre utalja az embert, mert az Isten az, akire eskü-szünk és Isten az, a kitől az eskünek ereje és szentsége és ennek alapján a házasságnak is állandósága és tartós volta függ.
Továbbá, t. ház, a házasságban a házasfelek kölcsö-nös jogot nyernek in corpus alterius ; már ha a házasság nem volna per eminenciám vallásos cselekmény, hanem, mint állíttatik, pusztán polgári szerződés, mikor a házas-felek ezen jogot kölcsönösen adhatnák meg egymásnak, de akkor mindegy volna akár egyszer s mindenkorra, akár huzamosabb vagy rövidebb időre, akár csak egy pár perezre részeltetnék egymást ezen jogokban, mert a szer-ződésnek lényegéhez maga az időtartam nem tartozik.
Világos tehát, t. ház, hogy ezen jogot maguk a házasfelek saját teljhatalomból kifolyólag egymásnak meg nem adhatják ; ezen jogot csak Isten adhatja meg nekik s ennélfogva a házasság már ezen alapon is Isten, vagyis a vallás fóruma elé tartozik, egészében és lényegében vallásos cselekmény.
De menjünk tovább és kérdezzük, mi a családnak a megteremtője? Talán az érzék? Hiszen érzékkel az állatok is birnak, de azért családot nem alapithatnak.
Talán az ész? Az egy bolygó csillag, mely inkább tün-dökölni, mint egyesülni vágyik. Vagy talán az érdekben találjuk fel a család alapját? Az igaz, manapság igen sokszor az érdek köti a házasságot; de tudja és érzi mindenki azt, hogy ez a családnak, a házasságnak tiszta kútforrása nem lehet. A családnak kútfeje, t. ház, sokkal nemesebb mint az érzék ; a házasságnak valódi és tiszta kútfeje: a sziv. A szivnek legszentebb érzelme, a legne-mesebb, legönzetlenebb szeretet épiti fel azon alkotást, melyet családnak nevezünk, felépiti a felséges pillanatban
161 midőn azt mondja: „tégedet egyedül és örökre." De ha
az igéret, ez a fogadás olyan szeretetet követel, amely holtig tart, a mely a sirnál végződik, a mely kiállja a própát azon viszontagságok között is, amelyeket az élet magával hoz, de ez a szeretet nem lehet a természetes, az érzéki szeretet.
Ezen szeretet, ezen természetes érzéki szeretet fen-sőbb szeretetté kell, hogy dicsőüljön, ezen szeretetnek olyannak kell lenni, hogy akkor is fogyatkozás nélkül megálljon, midőn a természetes szeretetnek feltételei már megszűntek. Ezen szeretet pedig sehonnan máshonnan nem meríthető, mint a vallásból. (Igaz!) Mert csak a vallás szolgáltatja a házas feleknek azon motívumot, a mely őket arra bírja, hogy minden körülmények közt a sírig szeressék egymást.
De t. ház, még csak egy momentumot erről. A há-zasság kölcsönös áldozat. A háhá-zasságban áldozatul hozza a nő legszentebb, legféltettebb földi kincseit, édes anyja gondoskodásának legfőbb tárgyait: zsenge szépségét, nem egyszer egészségét, gyakran életét. A férfi felál-dozza ifjúságának szabadságát, felálfelál-dozza azon előnyöket, melyekkel csak az ifjúság hajnalán bír, feláldozza egészen önmagát és rábízza arra, a ki őt szereti, bár csak gyenge nő az illető. Két kehely az, t. képviselőház. Az egyikben szépség, szemérem, ártatlanság, a másikban szabadság, önzetlen szeretet, odaadás, mind a kettőben sirig tartó önfeláldozás van ; de vallás nélkül nincsen áldozat, annál kevésbbé sirig tartó önfeláldozás.
A házasságot megteremtő természeti törvénynek is azt sürgetik és követelik tehát, hogy a házasság lénye-gesen vallási intézménynek tekintessék. De ez még nem minden, t. képviselőház. A Teremtőtől alkotott és az egység és felbonthatatlanság kettős pecsétjével szentesi-tett házasság nem maradt meg mindig eredeti tisztaságá-ban, mert a pogány népeknél a könnyelmű felbontáson kívül a többnejűség és némelyeknél a többférjüség is szokásba jött, sőt még a zsidóknál is s elvesztette eredeti jellegét és a mai nap is^szokásban lévő válás-levél mellett fel-bonthatóvá lőn a házasság. A kereszténységnek alapitója reformátori nagy működését a családra is kiterjesztette és nemcsak egységébe és felbonthatlanságába állította vissza a házasságot, hanem azon eddig is ugyan vallásos cselekményt, de természetes, szerződést, a szentség méltó-ságára emelte. Ezen természetes, törvényszerűen létrejövő szerződéshez természet feletti, isteni segitő kegyelmet csatolt a házasságból folyó súlyos kötelmek teljesítésére.
E kettős tulajdonságnál, t. i. a házasság vallási jellegé-nél és szentségi méltóságánál fog7a, az egyház a házas-ságot kezdettől fogva mindig mint egyházi intézményt, a saját jogkörébe tartozónak állította és állítja és azt ta-nítja, hogy a házasság lényege és érvénye körül forgó minden kérdés, tehát a törvényhozás és törvénykezés kizá-rólag az ő jogához tartozik. 0 hozzá tartozik megszabni az érvényesen kötendő minden házasság feltételét ; az ő jogához tartozik bontó akadályokat felállítani és ezek alól, ha szükséges, felmentést adni ; az ő jogkörébe vág az egyszer megkötött, de utólag megtámadt házasság felett birói Ítélettel dönteni.
Hermann Ottó : De csak egy felekezetüeknél !
Tódor József: A katholikus egyház tanításáról szó-lok. Nem szándékozom az egyház ezen állásfoglalását a házassággal szemben akár szentirati, akár hagyományi, akár hosszadalmas jogtörténeti adatokkal támogatni, csak egyszerűen konstatálom azt a tényt, hogy midőn a pro-testantizmus a házasságot szentségi jellegétől megfosz-totta és csak vallási jellegében ismerte el es a törvény-hozói hatalmat a világi hatóság kezébe tette le, a katholi-kus egyház ezen újításokkal szemben is, mindig ragasz-kodott azon tényhez és felfogáshoz, hogy a házasság szentség és annak lényege és érvénye körüli minden törvényhozás és törvénykezés az ő kizárólagos és elidege-nithetlen joga és ezen tan nyert aztán ünnepélyes kifeje-zést a reformácziót ellensulyzó tridenti zsinat egyik isme-retes kánonjában is.
De továbbá a katholikus tan szerint a házasság fel-bonthatlan, azaz egyszer megkötött és konsummált házas-ság csakis az egyik házasfél halálával oldatik fel. A katho-likus egyháznak e tanítása a szentírás következő szavain alapszik: „Nem olvastátok-e — szólott az Üdvözítő a házasság felbonthatóságát vitató zsidókhoz — hogy aki az embert teremtette, kezdetben férfiúvá és asszonynyá teremtette őket és feleségéhez ragaszkodik. Ketten egy testté lesznek, azért már nem kettő, hanem egy test.
A mit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válaszsza."
Szent Pál pedig igy fejezi ezt ki: „Azoknak pedig, kik házasságban élnek — nem én parancsolom, hanem az ur?
hogy a feleség el ne váljék férjétől, hogyha pedig el-válik, házasság nélkül maradjon és a férfiú el ne bocsássa feleségét."
Ezen ősrégi kinyilatkoztatáson alapuló tan iktatta-tott be a tridenti zsinat által ismét egy másik kánonba, amely azt mondotta ki, hogy : „Keresztények közt érvé-nyesen létrejött és végrehajtott házasság köteléke csak a házasfelek egyikének halála által oldatik fel és hogy az a kapocs, mig a hitvestársak élnek, semmi szin és ürügy alatt fel nem bontható."
Támogatja a kath. egyháznak ezen, megengedem, szigorú, de magának isteni alapitójának ajkairól vett ta-nítását magának a felbonthatatlanság elvének az emberi társadalomra nézve egyedül üdvös és magának a házas-ságnak természetével és czéljával is egyedül megegyez-tethető volna. Nem akarok ezen most már egy egész tudományos irodalmat képviselő thémának, a házasság felbonthatatlansága kérdésének jogi vagy épen jogbölcse-leti fejtegetésébe bocsátkozni, de egyet helyén valónak vélek megjegyezni és ez az, hogy a felbonthatóság hívei-nek egyetlenegy, nem mondom, elfogadható, demindenesetre számbaveendő érvök van s ez a szervezetlen, ugy szólván lét-alapjában megromlott házasság, mely érvet maga a t.
igazságügyminiszter ur is, a javaslatot beterjesztő beszé-dében, elismerem, sok hatással használt ki. Mondom ez az érv, a mely magából az életből van merítve, habár igen súlyos és számba veendő, de még sem fogadható el.
Parion Nisas 1803-ban a franczia tribunáius márczius 20-iki ülésében igy szólt :
„Azt mondják, hogy a vallások többsége megengedi a házasság felbontását. De nem a 'vallások többségéről
1 van szó, hanem a többség vallásáról. A polgári házasság
a házasság felbontásának engedélyével törvény által vetett csel a lelkiismeretek számára, mert egy kis töredék lelki-ismetfurdalás nélkül élne azzal, mindenkinek felajánljátok azt ? Miért nem engeditek meg egyszersmind a többnejü-séget is, hisz talán vannak, a kiknek vallásával s lelki-ismeretével ez nem ellenkezik. Miért nem állítottak fel törvényeket a nő elbocsátására, mint Jeruzsálemben, a gyermekek kitételére, mint Chinában ; a nő elégetésére a máglyán, mint Júdeában? Azt mondjátok: ezek a követ-keztetések őrültek. Oh nem, a ti elvetek a hibás." Es ugy is van. A törvények egyesek miatt meg nem változ-tathatók ; ez általános jogi axióma.
Ha a törvények megszüntethetők volnának egyesek viszonya miatt, ha azon megszorítással is, hogy e sza-badság csak ilyen és ilyen esetekben vehető igénybe, legyünk meggyőződve mindnyájan, hogy nap-nap után mindig többen fognak találkozni, akik szándékosan fog-ják megteremteni azon eseteket, amelyekben ezen szabad-sággal élhetnek. A törvényeknek számolniok kell az em-beri gyöngékkel, de nem azért, hogy ezekért szigorukból engedjenek, hanem azért, hogy a szenvedélyeket a kellő korlátok közé szorítsák: és ez a felbonthatlanság törvé-nyeinek a rivatása.
(Vége köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁS.
Budapest, márcz. 2. Még a Munkácsy képénél is nagyobb esemény, — hogy a katholikus elvek állás-pontja, melyen Magyarország keresztény léte alapszik, a képviselőházban, mikor éppen arról van szó, hogy elkereszténytelenedjék-e Magyaror-zág, vagy keresztény maradjon mint 900 éven át volt, — szándékosan csak gyengítve mondom, — elégtelenül van es igy tulaj-donképpen nincsen képviselve. Az insulficiens a dolog érdemére nézve semmi. Már régebben szemünkre lob-bantotta a „P. Hi.", hogy hát mit akarunk mi a mi katholikus jogainkkal, hisz annak sem jelene, sem jövője nincsen, mert nincsen képviselve a képviselőház-ban. Minden életre való érdek, valóban, gondoskodik róla, hogy a képviselőházban kellően, sőt imponáló erővel kép-viselve legyen. A mely érdek ott elegendően képkép-viselve nincsen, az nem számit. Kimondotta ezt világosan s ölő gúny kíséretében Wekerle miniszterelnök hétfői beszédé-ben, midőn sorba vette a kormány álláspontja mellett felmerült álláspontokat és azok elfoglalásának módját. A képviselőházban ülő kath. képviselők ugyanis nem gondos-kodtak arról, hogv valaki közőlük a kormány javaslatával szemben a katholikus joguk és érdekek álláspontját formu-lázta volna. Az tddig felszólalt katholikus urak, gróf Pongrácz K , Hortoványi J., dr Tódor József stb. megelé-gedtek annak a kijelentésével, hogy a kormány javaslatát nem fogadják el. Helyes, de nem elég. Tüzetes indítványt kellett volna tenni az iránt, hogy mi kell a katholikus egyháznak mint jogvédelemben részesülni jogosult „be-vett" vallásnak a házasságra nézve a jelen bonyodalmak-ból való kibontakozás reményével és ennek jogos igényé-ből kifolyólag. E mulasztásnak, igaz, nem ez vagy az a kath. képviselő az oka, hanem valamennyien együttvéve, sőt
okai vagyunk mindnyájan széles e hazában azért, mert nem gondoskodtunk a kath. vallásnak elegendő képvise-lés^ről a képviselőházban. Most e mulasztás miatt kény-telenek vagyunk a „P. H." és Wekerle miniszterelnök semmibe vevő gúnyolódását a múltra és a jelenre nézve egyszerűen zsebre vágni. A miniszterelnök a katholikus
okai vagyunk mindnyájan széles e hazában azért, mert nem gondoskodtunk a kath. vallásnak elegendő képvise-lés^ről a képviselőházban. Most e mulasztás miatt kény-telenek vagyunk a „P. H." és Wekerle miniszterelnök semmibe vevő gúnyolódását a múltra és a jelenre nézve egyszerűen zsebre vágni. A miniszterelnök a katholikus