A Sárospataki Reform átus Teológia
1. Célkitűzések
A Sárospataki Református Teológiát* 9 * *' a „pataki szellem" hatotta át Barcza József történész, pataki diák ezt úgy sűrítette össze, hogy „Isten szuverenitását hirdetve tagadta a hamis em beri tekintélyelvet, mert nem leh et az em bereknek puszta függvén yé'. Hagyománytiszteleten készít - gette a jövendőt, „nem p e d ig a magukat bárm ikor; bárkinek eladó zsoldoskatonák módján elvért, bérért, hanem Isten dicsőségére i égzi"."
Az Erdélyből meghívott Mátyás Ernő újszövetségi professzor evan
géliumi teológus volt. (Elhunyt Sárospatakon 1950. május 29-én). Az 1930-50-es évekről tanította, hogy a teológia „csak az Ige forrásaiból s az azzal való intenzívebb foglalkozásból újulhat meg. am iből kifolyólag teológiánkat öntudatosan az Ige teológiájának m ondottuk ". Nagy Barna igazgató utolsó beszédében azzal jellemezte Patakot, hogy ..teológiánk rendezte az e ls ő országos konferenciát az egyházi ébredéssel ka/k sola
tos problém ák teológia i tisztázása végett. Itt született m eg az orszá
g os m issziói m unkaközösség'. Református ébredés járta át a Főiskolát,
„hasznosan összeolvadva a hagyományos történeti íz ű kegyesség és a Patakot jelle m ző kiegyen lítő szellem egységével'. Tanárok és diákok közakaratából és egységével arra törekedett, hogy „kollégium unk m in
denestől lelki-szellem i-anyagi létének m inden szálával az eddiginél is teljesebben összeforrjon a gyülekezetekkel, s m inden ízében... egyházi iskolává teljesedjék
„Patakon jellegzetes karakterű, színes, fantáziadús, nagy tudású professzorok tanítottak és neveltek. Darányi Lajos lelkigondozástan óráin a betegekért imádkoztunk. Tanár és diák között testvén, evangé
liu m i szeretetszálak fonódtak'. A professzorok pedagógiai, szakmai és irodalmi tevékenységét 1940-51 között külföldön is sokra értékelték.9”
Gondosan ápolták az iskola és a gyülekezetek kapcsolatát. Nagy- Barna kollégiumi igazgató 1950. III. 9-én körlevélben fordul az egy
házmegyék és a kerület vezetőihez, hogy az Akadémián 2-3 éves gyü
lekezeti munkásképző indítassék. Ilyen alsó- és középfokú képzés világszerte fontos feladat. A zsidó és pogány misszió szolgálatára is felkészít, az anyagi feltétel biztosított. Javasolja, hogy Makkai László 95 A továbbiakban: Sárospataki Református Teológia: SRT.
9' Barcza József. A pataki szellem. Pataki füzetek, 3 o. é n . 99 TiREL 3i 1951. V ili. 31.
96 B ojtor István. Diósgyőri Napló, 1983. 47.o, Pa A TiREL 2a 704/1950.
legyen az igazgatója, aki örömmel fogadta el a megbízatást.97 Az Aka
démia lelkésztovábbképző szabályzatát 1950. VI. 28-án dolgozták ki, amit a Konvent 1022/1950. szám alatt tárgyalt. A továbbképző célja, hogy az önkéntesen jelentkező lelkészek elmélyüljenek a református igei alapokban. Teológiai professzorok és felkért előadók tanítanak benne, akadémiai szaktárgyakat. Felügyelő szerve a Tiszáninneni Re
formátus Egyházkerület.98 A kéthetes időtartamú lelkésztanfolyamokat 1950 nyarán is megrendezték Sárospatakon. A tanári kart megcsapja a történelmi vihar kavargó szele, és fölkészülni, fölkészíteni sietnek.99 100
A gyülekezetekhez különféle szálakkal kötődnek. Tanárok és diá
kok látogatnak el a gyülekezetekbe, és „derék teológusok” egy-két hónapos exmisszióra mennek. A diákok ismerkednek református né
pünkkel, gyülekezetek pedig az Akadémiával. A Főiskolát olyannak tartják, amilyenek a professzorai és diákjai. Az exmisszió anyagi elő
nyökkel járt. A lelkész nélküli gyülekezetek megismerhették a hozzájuk érkezett exmissziós legátus diákok által az esetleg megválasztandó lelkipásztorukat. A gyülekezetekben örömmel fogadták az igehirdető professzorokat is, akik szívesen kiszálltak parányi és nagy helyekre. A szuplikáció adománygyűjtésekor is erősödött a gyülekezetek és iskola kapcsolata.’00 A kommunizmus tetszetős jelszavai közé tartozott, hogy
„minden hatalom a dolgozó népé!” Sárospatakon is tudták, hogy az iskolának gyökerei a gyülekezetekbe nyúlnak. Onnan szívnak tápláló erőt, és oda viszik a gyümölcsöket.
A Sárospataki Református Teológián referensi intézményt szervez
nek azzal a céllal, hogy' a kerület egyházmegyéiből lelkipásztorok utaz
zanak félévenként Sárospatakra, ismerkedjenek az Akadémiával és az Akadémia ismerkedjék a gyülekezetek problémáival101. Enyedy Andor püspök fölkéri a tanári kart, hogy az egyházmegyei közgyűlésekre ta
nári képviselőt küldjön102
2. „E g y elháríthatatlan feladat”
Dr. Ferenczy Károly debreceni lelkész 1950 májusában a Konvent elé terjeszti az „Egy elháríthatatlan feladat” című munkáját, amelyben számszakilag igazolja, hogy a magyarországi teológiák számát csökken
teni kell, amely „feladatot egyházunk... m inden hitben já ró tagja világo
san látja, és teljes m értékben át érzi ezt a parancsoló szükséget’. A négy teológia fenntartása túlhaladja egyházunk teherbíró képességét, vala
mint „az egységes s z e re z e t és egységes vezetés érdeke... a magyar
97TiREL 2e 704/1950.
98 Uo. 2e 1022/1950., 9d 219/1950.
99 Uo. 3) 1041/1950.
100 Uo. 7b 421/1951.
101 Uo. 3j 1009/1951.
102 Uo. 9d 689/1950.
reformátusság lelk i egységének... vitán fe lü li érdeke. Teljesen uj hely
zetbe és új viszonyok közé kerültünk. Idejében magunknak k ell lebon
tanunk mindent, egyházi életünk egész területén". Ferenczy Csikesz Sándorra, Révész Imrére, Vasady Bélára hivatkozik, akik már 1930-ban látták ezt a feladatot. Az adófizető állampolgárok anyagi helyzetére tekintettel, ennyi egyházi intézmény fönntartása lehetetlen.
Nagy Barna konventi teológiai szakreferens 1951. V. 18-án reflektál Ferenczy írására.10' Azok álláspontját képviseli, akik mind a négy ma
gyar református teológiához ragaszkodnak. Emlékeztetett rá. hogy a teológiai tanárok országos konferenciája 1950-ben egyhangúlag visz- szautasította Ferenczy Károly álláspontját. Hitvallását azzal fejezi be.
hogy „ bízzuk Istenre, A k i teológia i képzésünk m űhelyeit századokon át fenntartotta, és ö n e rő b ő l is m űködhetnek Isten kegy elm e által
A Konvent elnöksége már eldöntötte két teológia megszüntetését, mindazonáltal Ferenczy' javaslatát elküldték a négy egyházkerület el
nökségének.* 104 Módszerbeli kérdésről volt szó, mint az iskolák és a földek államosításánál, hogy' a „vallásszabadság korában' az egyház
„saját érdekében” forduljon az államhoz olyan kéréssel, hogy iskolája megszűnhessék azzal a reménnyel, hogy az állam teljesíti a kívánságát.
A Konvent Sárospatakot megszüntető tárgyalásain Pap Béla izzó szere
tettel szólalt fel a Kollégium védelmében.105 3. É vzáró
Az ötödéves teológusok 1951. VI. 16-án délben a boltíves bejáratnál tartott istentiszteleten búcsúztak az alma matertől. Az ünnepély Kiss Pál felolvasásával (50. zsoltár) és imájával kezdődött. Alázatosan könyör- gött Istenhez, Aki szerető Édesatyánk lett Krisztusunk gy öt mimes és gyalázatos kereszthaláláért. „Köszönjük, h ogy idehoztál a pataki te o ló giára, és itt adtad a Te kegyelm ed ajándékait a Jézus Krisztus által.
Köszönjük, h ogy hitben, reménységben, szeretetheti és tudomány ban érett testvéreket és barátokat adtál professzorainkban. "
Az 1951/52-es tanévre Bárdos Zoltánt választották szeniornak, ő szólt az öreg diákok képviseletében. „Úgy jöttü n k ide öt evvel ezelőtt, m int egy ítéletes id ő sebesültjei, hogy... Krisztusban találjunk m eg
nyugvást, békességet és gyógyulást... Ebben a rendkívül étdekes k or
ban tetszett az Úrnak, h ogy éppen ebben az időben hozzon lelki m eg
újulást teológiánkon is... professzorainknak nemcsak a hajléka hanem a szíve is m indig nyitva volt előttünk.” Az elhunyt Mátyás Ernő és az USA-ba távozott Zsíros József professzorok élete kitörölhetetlen a szí
vünkből. Előre nézünk Krisztusra, Aki „sehol sem ígért tanítv ányainak 105 Uo. 2e 1048/1951.
104 Uo. 903/1951.
105 „A vörös éra nagy mártírjai között a helye, és Pataktól legalább egy emléktáblát érdemel*
- Szabó Lajos közlése, 1993 IV. 12.
kényelmes életet. Az övéinek az útja...áldozatnak, kereszthordozásnak az útja, ah ol sok az akadály, a tövis..."
Bárdos Zoltán új szenior átadta helyét Kőrössy József új ifjúsági el
nöknek, aki beköszöntőjében utazásról beszélt. „Felkészültél erre az útra?... O tt van-e Krisztus a ti szívetekben?” Csak a Golgotánál lehel kezdeni és innen tovább. Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Jézussal együtt járjuk a csúcsokat és nyomorúságokat, s nem tud
juk, miért zár le Isten más utakat előttünk. "Veszélyes utunkon vér- cseppek piroslanak... Jézus erősíti a csüggedőket. A félszívűek, a gyá
vák, a félénkek, az érdek keresztyének kiesnek e b b ő l a versenyből.
M ost búcsúzom tőletek ötödéves testvéreim. Utoljára vagyunk így együtt veletek... ez a mai nap határvonal... jó l vizsgáld m eg magad, h ogy vajon valóban hitben vagy-é?.. Nemsokára bezárul m ögöttetek az ősi iskola kapuja'.""*
„Búcsúzom tőletek,” „bezárni az iskola kapuja", e szavakat tanárok és diákok csak egy rövid időre értették, nem gondoltak az iskola negy
ven éves bezárására. A szénior és ifjúsági elnök bizonyságtétele között a teológus énekkar, Szepetneki János ( t 1555) „bátorítás a halál ellen”
szerzeményének két versét adta elő Szabó Ernő tanár vezetésével:
I m h o l v a g y o k é d e s U r a m Is te n e m ,
K é s z v a g y o k m in d e n b e n n é k e d e n g e d n e m , S z e n t n e v e d é r t s z ö r n y ű h a lá lt s z e n v e d n e m , C s a k a z ig a z h itb e n n e h a g y j T ő le d e le s n e m .
O d a m e g y e k , a h o v a p a r a n c s o lo d , A k á r tű z r e , a k á r v íz r e a k a r o d .
V a g y ' fe g y v e r r e , t ö m lö c r e T e k í v á n o d : L e g y e n U r a m I s te n v a la m in t T e a k a r o d ,1 ° '
Az imádság, a bizonyságtételek, a kórus szolgálata profetikus volt.
Alig beszéltek a múltról, annál többet a sötétnek látszó jövendőről.
Istentisztelet után tanárok és diákok vidám, fölszabadult szívvel léptek ki az ódon épületből. És akkor 40 évre bezárult mögöttük az iskola vaskapuja.