Bevezetés
A pénzszolgáltatási szerződések, mint magánjogi szerződések joga, és a kereskedelmi banki hitelpénz létrehozásának, mint puha-jegybankpénznek, mint közjogi jogi tárgynak a kollíziója, nem feltárt a jogtudományban. Ezért a mind a tudományos (jogi, közgazdasági) közgondolkodástól eltérő nézeteket vallunk a devizaalapú hitelről, és eltérően írjuk le ezt a pénzterméket a tények és a jogrend szabályai alapján. Azonban ezek minden eleme mind a közgazdasági, mind jogi gondolkodásban léteznek.
A tanulmány szerzői tényeknek tekintik azt, amelyek megtalálhatók a valóságban a pénzintézetek számvitelében pénztermékeik (hitel, kölcsön, lízing) szolgáltatásával kapcsolatban. Tehát a bankoknak és a pénzügyi vállalkozásoknak a könyvelésében, a mérlegében, és mérlegmagyarázataiban. Ezek az adatok az adósokkal szembeni követelésjoguk számszaki adatai, és az adatok közötti műveletek és azok eredményei. Követelésük joga ezeken a számlákon, számlavezetési adatokon, és könyvelési adatokon alapulnak. Nekünk is, de a bíróságoknak is az a feladata, hogy e tényeket megismerjék. Mert ezekből következik az, hogy egy adóssal szembeni és könyvelési adatként létező számla-követelésjog milyen jogviszony alapján válik az adós tartozáskötelezettségévé. És ez a követelésjog milyen pénztermék követelésjoga. Ez alapján vizsgálható, hogy egy pénztermék követelésjoga milyen jogszabályon alapul, és milyen jogalanyt hatalmaz fel ilyen követelésjog érvényesítésére, ilyen pénztermék szolgáltatására. Mely jogszabályok és melyik jogágba tartoznak, melyek magánjogiak, és melyek a közjog alá tartozók. Ebből következik, hogy a pénz mint termék, jogszerű vagy jogellenes, és annak szolgáltatása közjogi értelemben jogszerű, vagy jogellenes, egy adott szerződéses jogviszonyban.
Tehát megkülönböztetjük a szolgáltatási szerződést, mint magánjogi jogviszonyt, annak tárgyától a pénzterméktől, mind közgazdaságilag, mind jogi értelemben. Ez a különleges termék:
a) a közjog hatálya alá tartozó kereskedelmi jegybankpénz létrehozására szóló pénzkínálat;
b) különlegesen szabályozott mind ez a pénz, mind a kínálata (ÁSZF), mind a szolgáltatása (hitelszerződés),
c) hitelszámla-követelés formájában létező hasznot hajtó pénz: negatív tőke.
Ezért a pénztermék egy magánjogi perben és a magánjog alapján nem értelmezhető, és nem is írható felül a pénzszolgáltatási szerződés jogértelmezése alapján, jogegységi határozattal sem, mert közjogi jogi tény, és jogalakító tény is:
eleve közjogi követeléspénz, és követelésjog. Ez maga az adósság.
A pénztermékben egy hitelintézet által létrehozni kívánt kereskedelmi jegybankpénz banki követelésjog és adósi tartozáskötelezettség egysége. Tehát jogviszony formájában létrejövő közpénz-jogviszony kínálat. Létrejöttének a feltétele, hogy ilyen, az ilyen közjogi hitel-pénz szolgáltatására magánjogi pénzszolgáltatási szerződés jöjjön létre egy kereskedelmi hitelintézet, és egy ilyen hitelpénzt igénylő adós között.
Egy adott polgári peres eljárás tárgya a szolgáltatási szerződés, de a szerződés tárgya a közjog hatálya alá tartozó közpénz.
53
Hitel a neve magának a szolgáltatásnak is, de hitel, pontosabban hitel-pénz (lehetne) a neve a szolgáltatás tárgyának is. Mindkettő, külön jogi és közgazdasági tény, és a hitelintézet számviteli nyilvántartásának tényadataiban találkoznak.
Ennek a pénztőkének ez a jellege nem köztudomású. Míg a magánjogban a hitelszolgáltatás köztudomású, a hitelpénz közjogi, vagyis számviteli követelés formájában való létezése nem közismert. És az sem, hogy mivel eleve jogviszony, a hitelintézet követelésjogát nem a szerződés tartalmazza, hanem a különleges negatív-tőke speciális és közjogi számviteli joga.
A pénz, mint termék a pénzszolgáltatási szerződés tárgyaként maga is egy jogviszony. Nem dolog, nem tárgy. (Tisztában vagyunk azzal, hogy – bár ez tény – nehezen emészthető mind a közgazdasági, mind a jogi közgondolkodásban. Ezért ezt később részletesen is kifejtjük.) A pénzszolgáltatási szerződések a szolgáltatás és ellenszolgáltatás jogosultsági, és kötelezettségi tartalmát határozzák meg, de nem a szolgáltatás tárgyát. Így azt sem, hogy mi a számviteli követelése az adóssal szemben egy hitelintézetnek, vagyis mennyi a negatív tőkéje egy adósnak.
A szerződésből le sem vezethető. És ez sem köztudomású!
A szerződés tartalma az, hogy hogyan szolgáltat egy pénzintézet, és hogyan teljesít az adós. Azt, hogy mit követelhet egy pénzintézet és mit köteles teljesíteni egy adós, azt a jogviszonyt a pénztermék közjoga tartalmazza, amely tehát a szerződésből nem vezethető le. Pedig az adósnak a szerződési akarata kialakításakor tudnia kellene azt is, hogy hogyan, és mit kap, és hogyan és mit fizet meg egy banknak, vagy mit fizet vissza egy pénzügyi vállalkozásnak. Mind a pénztermék követelésjogának, mind a szerződési akarat kialakítása körülményeinek, mind a szerződés tartalmának, a magyar és az EU joga szerint is jogszerűnek kell lenni. És a jogszabályokból levezethetőnek kell lenni. A jogalkalmazásnak is ugyanezen feltételeknek meg kell felelnie az ilyen pénztermék utólagos felülvizsgálatakor. A devizaforrás nélküli devizaalapú Ft-hitel pénztermék esetében ezek a feltételek mind hiányoznak! Ami a tényeket illeti, egy pénzintézet könyvelésében tényadatként nincs benne, az nem is követelhető, függetlenül a szerződés írott tartalmától, vagy annak értelmezésétől. De ami könyvelési adatként benne van, annak jogszabályon kell alapulnia. És ami benne van, azon túl nincs más elemi bizonyíték arra, hogy mit követel egy pénzintézet hitel-szolgáltatása során adósságként az adóstól, és hogy a pénzszolgáltatási szerződés tárgyaként mit szolgáltatott. Erről kell megállapítani, hogy miért, és hogyan, és miért azt az összeget, és abban a pénznemben követeli az adóstól közjogi jogosultságaként. És ezt jogszerűen teszi-e? És ha nem, melyek a jogkövetkezmények. A perekben e releváns tényeket a bíróságok nem vizsgálják indítványra sem, mert a legfelsőbb magánjogi bíróság ezt megtiltotta a bíráknak.
A hitelintézetek közjogi beágyazottságú pénzjogi logisztikai szolgáltatást végző magánjogi társaságok. Közjogi felhatalmazással bírnak negatív hiteltőke, azaz követelés formájában kereskedelmi jegybankpénz (puha jegybankpénz)
„kibocsátására” jogosultak, és annak kivonására is a megtermelt pénzzel megfizetett hitel arányában, a bevételükkel. A semmiből bevételt, valóságos tőkét állítanak elő a negatív követelés tőke szolgáltatásával.
A negatív tőkét is tartalmazó hitel tőkerészének a jele az a csereeszköz, amit az adós negatív tőkéjére tekintettel a hitelintézet köteles kifizetni az adósnak (ez a csereeszköz valóban dolog): tehát sosem kölcsönzik a bankok a saját
„pénzeszközüket”, sem a betéteseik pénzeszközét, hanem az adós saját tőkéjének jelét kötelesek a hitelintézetek kifizetni az adósoknak.
54
A negatív, még nem létező hitel-tőkének vannak közjogi feltételei, és közjogi számviteli feltételei, amit a banknak teljesítenie kell, többek között az, hogy a hitel tőkerészét kérje egy tartozáskötelezettséget vállaló adós, és kifizesse a bank ennek a nem létező, még negatív tőkének a jelét, mint a hiteltőkéjére hivatkozó adós követelését vagy bankjegy, vagy jóváírás formájában az adósnak. Amit dologi formában ekként kapott az adós, az az ő tulajdona, ezért ez nem kölcsön, nem is ezt fizeti vissza, mert ezzel nem tartozik, hanem a hitelét fizeti meg és nem „vissza”.
Mivel ez a sajátja az adósnak, ezért nem is ezt fizeti vissza, hanem a negatív hiteltőkéjét fizeti meg pozitív megtermelt valóságos pénzzel. És a hiteltőkéje, valójában nem a megkapott „jel” összege, hanem a futamidő végéig számítható kamatos kamattal (tőkésített mindenkor esedékes kamattal) megnövelt tőke. A futamidő végéig megfizetendő, és a bank által bevételként privatizálható jövőbeli tőkeösszeg. Az adós ezt a negatív tőkéjét termeli meg a valóságban, részletekben, és fizeti meg a negatív hiteltőkéjét csökkentve, elemésztve. Ezt a tőkéjét a bank kezeli, míg ki nem vonja azt a megtermelt pénz arányában a gazdaságból.
A hitelintézetek közpénz formájában, kereskedelmi jegybankpénzt hozhatnak létre kiváltságként (mint valamikor csak a jegybankok), követelés, negatív tőke formájában. Ennek a szerződéskötéskor kifizetett tőkerész-jele juttatásával az adósnak, jogosulttá válnak a jövőbeli pozitív tőke megfizettetésének, követelésére.
Ez a jog a szerződés tárgya: pénztermék a neve. És ezért jogviszony a pénz és nem dolog.
Az így értelmezett teljes visszafizetendő összeget a pénzszolgáltatási szerződésnek tartalmaznia kellene. Nem elegendő az, hogy a hiteltőke terhére nyújtott csereeszköz összegét, és az algoritmust tartalmazó képletét közli a hitelintézet az adóssal a teljes visszafizetendő pontos összeg közlése helyett. Ha ez a pontos összeg nem közölhető, mert devizaárfolyamtól függ annak összege, akkor ezt az ügyleti (és nem pénzpiaci) kockázatot, és annak tartalmát és okát az adósnak fel kell tárni az ÁSZF-ben, és azt a jogviszonyt is, amelyből ez az ügyleti devizaárfolyam kockázat ered. Valamint azokat a körülményeket is, amelyek ezt kockázatot növelik, vagy csökkentik. A hitelintézetek un. kockázatfeltáró sablonjai ezeket nem tartalmazzák.
I. A hitelpénz
1. Minden modern pénz negatív hiteltőke formájában jön létre, pénztermék kínálattal. A hiteltőke nem dolog, nem tárgy, és nincs valóságtartalma, mert nem jött még létre mint manifesztum, hanem csak a jövőben megtermelendő megtestesülésre vonatkozó számlakövetelése egy hitelintézetnek.
2. A jegybankok is hitelpénzként állítják elő egy állam költségvetése számára a kemény-jegybankpénzt, ahogyan a kereskedelmi bankok is fogyasztási célokra, vagy tőkepótlásként a puha-jegybankpénzt.
3. Ez a kétféle jegybankpénz a pénzpiacon nem különbözik egymástól.
4. Mindkét jegybankpénz pénztermékként jön létre, és létrejöttét a közjog szabályozza: a jegybanktörvény a kemény-jegybankpénzre vonatkozóan, és a kereskedelmi hitelintézetek által a kereskedelmi célra kínált puha-jegybankpénzt, a hitelintézetekre vonatkozó rendelkezések.
5. A kereskedelmi banki pénztermék minden esetben a számviteli nyilvántartás szabályai szerint a hitelintézet könyvelésében számviteli adat, és számlapénz. (A költségvetés pénze a költségvetési törvény szerint a kemény jegybankpénz számvitelét és működését szabályozza. A továbbiakban ezzel nem foglalkozunk.)
55
6. A számlapénz a valóság elve alapján tényleges nominális értéket, és pénznemet tartalmaz. Minden, a nemzeti valutától eltérő számviteli adatot és ezek összegzését a mérlegben az eltérő pénznemre vonatkozóan is Ft-ban kell megadni, és a devizára vonatkozóan is nyilván kell tartani, ha ez a deviza valóságos. Tehát külön kell kezelni a Ft, és a deviza forgalmat, de a devizaforgalmat a mérlegben Ft-értéken is meg kell jelölni, és a devizaforgalom devizában bonyolódik akkor is, ha Ft-teljesítés esetén tényleges deviza-átváltás történik.
7. A hiteltőke nyilvántartása lehet egyben a hitelintézeti követelésjog közjogi felhatalmazása is (Számviteli tv., Hpt. Tőkepiaci Tv., Befektetések törvényi szabályai). De lehet csak nyilvántartási szabály, és a követelésjog szabályozását más közjogi szabály hordozza (Ft-hitel esetében a Számviteli tv. nyilvántartás szabályai, a valóság elve alól adott „mintha devizában” követelésjogot szabályozó 250/2000.Korm rendelet 9.§. (19) bekezdése).
8. Minden számlán nyilvántartott hiteltőke-követelés(pénz) a futamidő alatt, és a megtermelt pénz, és likviddé tett dolog, dologi értékű jog hitelintézeti bevételezésével és a bevételezés arányában kivonódik a pénzpiacról azzal, hogy a megtermelt valóságos pénz, hitelintézeti bevételként lép a helyére.
9. A hitelintézetek kizárólagos közjogi jogosultsága, hogy számlakövetelés formájában a semmiből negatív hiteltőkét hozzanak létre követelésként, és e követelésjogukat mint jogviszonyt valamilyen pénztermék formájában létrehozzák, mint kereskedelmi kínálatot (ÁSZF-ben meghirdetve előre). Majd azt szolgáltassák egy magánjogi szerződés által közvetlenül, vagy pénzügyi vállalkozásokon keresztül közvetve.
10. E követelésjognak vannak számviteli és jogi feltételei:
a) számviteli feltétele az, hogy bár a magánjogi szolgáltatási követelés majdan később jön létre, kínálati oldalon a közjogi követelésjog előbb jön létre egy jövendőbeli adóssal szemben a bank mérlegében, mint hogy a banknak ehhez bevételre lenne szüksége előzetesen. Tehát a semmiből teremti ezt a negatív tőkét az adósnak, mint banki eszközt; a mérlegben mégis szerepeltetnie kell számviteli igényként forrás oldalon ugyanakkora értéket (legalább egy pillanatra). A forrás számviteli szakszó, vagyis a valóságban a negatív követeléspénznek más kapcsolata nincs a „forrással”, nem abból ered: külön-külön bejegyzett könyvelési adatok. Csak mérlegadatok, nominális megfelelés értéken, de nem a forrásból lesz a követeléspénz, és az sem, ami az adóshoz kerül egy hitelintézettől bankjegy, vagy számlajóváírás formájában kifizetésként. Ennek a csereeszköznek a likviditását a hiteltől függetlenül, nem a hitelből (mert az csak követelés) teremti meg a bank, de az adós hiteltőkéjére tekintettel kifizetési kötelezettségként, mint a negatív hiteltőke tőkerészének jelét.
Ennek ellenére a hitelkövetelés „forrás oldali finanszírozásának” hívja a szakirodalom, holott a hétköznapi értelemben nem finanszíroz a forrás semmit. A hitel eszköz oldali adatával szemben forrás oldali adatot kell megjelölnie, de más kapcsolat nincs közöttük, nincs tőkemozgás, csak tőkemegfelelés. A forrásoldali finanszírozás tőkekockázatos logisztikai tevékenysége a banknak. A hitelintézetek jogosultak arra, hogy forrásoldali finanszírozás helyett, eszköz oldali ellentételezése legyen a Ft-hitelszámlának.
56
A szakirodalom ezt is „finanszírozásnak”, sőt a számviteli zsargonnal is ellentétben, az eszköz oldali ellentételezés helyett (ahogy kezdetben még nevezték ennek) „forrásnak”, deviza esetén „devizaforrásnak” nevezik meg ezt, ami sosem volt forrás, sem számviteli, sem jogi értelemben: csak leplezése egy gazságnak ez a fogalmi cinizmus.
1. ábra – A bankrendszer finanszírozási rése
Az MNB ábráján megjelenő finanszírozási rés, a Ft-hitelezéshez szükséges klasszikus hitelforrások hiányát mutatja meg. A vízszintes koordináta a hitelkihelyezések növekedését mutatja, a források negatív tartományba haladása pedig azt, hogy a kihelyezett hiteleknek nincs klasszikus devizaforrása. A negatív mezőben nyíló olló, a távolság a kihelyezett hitelek koordinátájától a hiányzó források szükséges mértékét mutatja, amit a szintetikus deviza eszköz tölt ki a devizaforrás helyett. Ezt a növekvő rést tölti ki, a szintetikus deviza pénzeszköz (mint devizaforrás-helyettesítő pénzeszköz), mint a forinthitelt ellentételező, és forráspótló befektetési ügylet.
(Balás Tamás−Móré Csaba: Likviditási kockázat a magyar bankrendszerben 13. o.; Jelentés a pénzügyi stabilitásról – 2006. április MNB 49. o.)
A Ft-hitel számlapénzből és szerződésből származtatott derivatíva, így ez a származtatott befektetési ügylet beágyazott a Ft-hitel-jogviszonyba. Ráadásul, szemben a klasszikus forrásokkal, ez forrásdeviza-kockázatot egyáltalán nem jelent a banknak, devizatőke hiányában, miközben az adóst a piaci árfolyamkockázatot meghaladó ügyleti kockázat terheli, amely a Ft elleni shortolás a pénzpiacon.
57
De erről majd a devizaalapú hitelnél írunk bővebben, mint e tanulmány tárgyáról.
b) A negatív hitel követelésjogának a jogi feltétele pedig az, hogy ez a közjogi szabályozottságú kereskedelmi hitelpénz (negatív)tőke, közjogi jogosultságokkal felhatalmazott magánjogi társaságok (hitelintézetek) által kötött magánjogi szerződések útján, pénzszolgáltatási szerződések által kerül a pénzpiacra, válik az adósok tőkéjévé. Vagyis magánjogi hiteljogviszony jön létre hitelező és adós között a közjogi közpénz szolgáltatására. E szerződések a szolgáltatás és ellenszolgáltatás jogviszonyát, módját, és hogyanját, és ennek a jogosultságait és kötelezettségeit szabályozzák. De nem a szolgáltatás tárgyát! Mivel a tárgya maga is jogviszony, hitelintézeti követelésjog formájában létező, amely számlakövetelésként létező kereskedelmi jegybankpénz, valamilyen módon létrehozott puha jegybankpénz (pénztermék), amely egyben adósi tartozáskötelezettség is. Tehát a magánjogi pénzszolgáltatási szerződések tárgya, a hitel, közjogi szabályozottságú. A hitel szó jelenti a közjogi hitelpénzt, és jelenti a hitelezést, vagyis a hitelpénz magánjogi jogviszony keretében való szolgáltatását.
Tehát az adós szerződéses kötelezettsége a magánjogi pénzszolgáltatási szerződés alapján az, hogy ellenszolgáltatásként hozza létre és fizesse meg megtermelt pénzzel a hitelintézeti pénztermékbe foglalt, és közjogi követelésjogként a hitelintézet által létrehozott puhajegybankpénzt. Ez a követelésjog arra közjogi felhatalmazás, hogy a hitelintézet a számviteli szoftverjében az adóssal szemben negatív, majd a jövőben megteremtődő adósi tőkét kezeljen, amelyet a pénzszolgáltatási szerződéssel szolgáltat a futamidő végéig, és a törlesztésekkel arányban ki is von gazdaságból. A megtermelt pénzt pedig saját tőkéjeként (a létrehozott köz(hitel)pénz helyett)
„elsajátítsa”, privatizálja bevételként.
Amikor a pénzszolgáltatási szerződést aláírják a felek, akkor a negatív hiteltőke összege nem csak az adós által kért szolgáltatandó összeget, a hitelnek a tőke részét, hanem a futamidő végéig, az aláíráskor számítható kamatos kamatát, vagyis a tőkésített (időről időre még meg nem fizetett kamatát) IS tartalmazza. Már a szerződés aláírásának a pillanatában a hitelintézet könyvelése ezt a követelést tartalmazza hitelkövetelésként. Ezért a negatív hitel összege, megegyezik a hitelintézetnek az adós által majdan összesen megfizetendő, és a hitelintézet által majd bevételként összesen elkönyvelhető privát tőkével. Közpénzből így lesz privatizált pénz, a bankok közjogi kiváltságaként, cserébe a logisztikai tevékenységükért. Kérdés, hogy elég alázatosak-e, és hálásak-e a társadalmaknak és a társadalmak államainak ezek a szolgáltatók? És más tanulmányra tartozik, hogy hogyan lettek ezek a szolgák a világ igazi urai? És pótolhatatlanok-e?
58 II. A deviza alapú hitel
Jogalanyok közötti ügyletekben devizában való szolgáltatás, vagy ellenszolgáltatás a szocialista rendszerben, és a rendszerváltoztatást követően is, csak miniszteriális, illetve MNB engedély alapján volt lehetséges. A magyar devizagazdálkodás kötöttsége és tervezhetősége érdekében megkülönböztette a devizabelföldi és a devizakülföldi fogalmát. Az EU-ba történő belépésünkkel azonban le kellett zárni a pénzpiaci rendszerünk, és a pénzgazdálkodásunk teljes átalakítását. Ennek részeként a devizában való szolgáltatás számviteli rendjét is meg kellett teremteni. A pénzintézetek esetében is. A Számviteli tv. általában a gazdálkodó szervezetekre, és a Szt. felhatalmazása alapján a pénzintézetekre a 250/2000. sz. rendeletében a Kormány teremtette meg ennek számviteli szabályait. A devizaalapú Ft-hitel szempontjából csak jelezzük, hogy ez a pénztermék a magyar hitelpiacon, csak 2003. utolsó hónapjaiban jelent meg, így ezt nem is szabályozta és nem is szabályozhatta e két jogszabály. (Téves az az állítás, hogy ez a kormányrendelet hozta létre a devizaalapú hitel követelésjogát és számvitelét, már 2000-ben. A rendelkezések csak deviza forgalomra, ezen belül a forrásdeviza forgalomra vonatkozott.)
A pénzintézetek számára a devizaforrású Ft-hitel számviteli alapját teremtette meg, és nem a „mintha deviza-alapúságot”.
Egy hitelintézet három klasszikus devizaforrást rendelhet egy Ft-hitel mellé, ha nem forint-forrást használ.
a) A devizabetétek meghatározott és szabályozott százalékát devizaeszközként használhatja a hitelintézet, és forrásként könyvelheti a Ft-hitel könyviteli feltételeként a mérlegében. (Megjegyezzük, hogy ez a megfelelés egyes hitelek megfelelése – Ft-hitel-eszköz és devizaforrás között – de a mérlegben mindig az összes szerződésre vonatkozó megfelelés.)
b) Jelzálogszerződés esetén a kereskedelmi hitelintézet jelzálog-értékpapírt állíttat elő arra jogosult pénzintézettel, és devizáért értékesítve jut devizaforráshoz.
c) külföldi banktól devizahitelt kér – ami a hitelkérő tartozásaként jelenik meg, a hitelnyújtónál követelésként jelenik meg dologi tőkemozgás nélkül –, amely banki devizakockázat, valós devizatőke kockázat, mert devizában tartozik egy külső partnerbanknak.
Devizaforrás esetében a bank a devizatőke kockázatát, a saját devizatartozását mérlegen kívül kezeli derivatív (a hitelezésből származtatott) ügyletben egy partnerbankkal. Ezt az un. árfolyamkezelést nem tekintette az EUB a Lantos féle ügyben befektetésnek, azon túl is, hogy az elhibázott bírósági kérdésre az volt a jogértelmezése, hogy a hitel, a devizahitel nem lehet befektetés. Nem is az. A devizaalapú hitel ugyanis befektetéssel vegyes Ft-hitel, hibrid jogviszony. Erre kellett volna rákérdezni, ha a magyar bíróság a tényállás, és a bizonyítási eljárás lefolytatása után kért volna jogértelmezést. A Luxemburgi bíróság észlelte is ezt.
Mégis, a Lantos ügyből a magyar bíróságok azóta is csak azt hallják ki az ítéletből, hogy a devizaalapú Ft-hitel nem befektetés. És ha idézik is az EUB rendelkezéseit, sosem idézik azt, hogy a Luxemburgi Bíróság minden magyar bíróságra kötelező erővel írta elő azt is, hogy a tényállást fel kell tárni, a bizonyítást le kell folytatni, utána lehet jogértelmező kérdést feltenni!
Ahogy írtuk, a tények a hitelintézet könyvelésében vannak, közjogi követelésjogot jelentő adatként, az adóssal szembeni hitelszámla követelésként: egyszerre
Ft-59
követelésként és egyszerre devizakövetelésként. Két számla, két követelésként. Ezt tárhatná fel a bíróság, és ennek a közjogi eredetét. Ezeknek az adatoknak, számlaforgalmaknak az összevetését kellene elvégeznie a szerződéssel, és a jogszabályokkal.
Nem azt, amit a bankok állítanak erről, vagy a számlaforgalomról, hanem amelyek valójában a könyvelésben vannak. Ugyanis azok a tények.
A 6/2013-as jogegységi döntés azonban éppen ezt tiltja meg! Pedig nem vitás az, hogy a közösségi jog részét képező precedensjog, és jogértelmezés elsődleges az EU jog sérelme esetén. És a bíróságoknak ezt a jogsérelmet kötelességük elbírálni
A 6/2013-as jogegységi döntés azonban éppen ezt tiltja meg! Pedig nem vitás az, hogy a közösségi jog részét képező precedensjog, és jogértelmezés elsődleges az EU jog sérelme esetén. És a bíróságoknak ezt a jogsérelmet kötelességük elbírálni