Szabó József
1. A deviza alapú kölcsönök jellegadó vonásai
A devizahiteles parlamenti albizottság194 így fogalmazta meg 2012-ben a devizahitelezés történelmi hátterét: „A változó kamatozású, többféle devizában elérhető tőkepiaci (hosszú futamidejű) finanszírozás az 1980-as évek végétől, az ún.
xenopiacok felfutásával párhozamosan, az e piacon domináns londoni bankházak egyik meghatározó termék-innovációjaként világszerte elterjedt a bankközi piacokon és a nagyvállalati hitelezésben. A konstrukció lényege, hogy a kamatozó periódusok (tipikusan 3 vagy 6 hónap) elején az aktuális pénzpiaci feltételeket tükröző referencia kamatlábakhoz igazítják a kamatbázist, amelyhez a futamidő alatt nem változó, a konkrét adós hitelfelvételkor megbecsült bonitását tükröző kamatfelár adódik hozzá. Leggyakrabban a számos pénznemben (USD, EUR, CHF, JPY, stb.) jegyzett londoni bankközi kamatláb, az ún. LIBOR szolgál a kamatbázis meghatározására.
E konstrukciók az ugyanezeken a piacokon szintén elérhető professzionális kockázatmenedzselési technikákkal (különféle kamat, ill. devizafedezeti ügyletekkel) párosítva az adós számára legkedvezőbb pénznem/kamatozási mód portfóliók felépítését és folyamatos illesztését is lehetővé teszik. A magyar állam már évtizedek óta fedezi külső forrásszükségletét hasonló elven kibocsátott kötvények révén, és azok kockázatmenedzsmentje keretében is hasonló eszközöket használt és módszereket követett előbb az MNB, majd idővel a feladatokat átvevő ÁKK” (33.
oldal).
A lakáscélú devizahitelezés létrejöttét megismerhetjük az Állami Számvevőszék 2009-ben készült jelentéséből195: „2004-től megjelentek a hitelintézetek által nyújtott, a támogatott forinthiteleknél kedvezőbb kamatozású, de a forint árfolyam alakulásának kockázatától függő devizahitelek” (9. oldal). „A háztartások hiteleinek 2007. december 31.-én 59%-a, 2008. december 31.-én 68,5%-a devizahitel volt”
(12. oldal). „A devizahitelezés növekedésében szerepet játszott, hogy 2003-ban a lakáscélú állami támogatásokat a lakáscélú költségvetési kiadások ugrásszerű megnövekedése miatt szigorították” (17. oldal). „… a lakosság a korábban felvett lakáshiteleket egyre növekvő számban váltja át devizalapú kölcsönökre, és az új hitelszerződések döntő része devizaalapú” (30. oldal).
Az MNB adatbázisából megismerhetjük a lakáscélú devizahitelezés elterjedését. A saját készítésű 1. ábrán jól látható, hogy az államilag támogatott forint kölcsönök (szürke szaggatott vonal) folyósítása szinte teljesen megszűnt 2005-ben (a hitelállomány nem növekedett), a lakosság ezt követően közel 3.000 milliárd forint összegben vett fel deviza elszámolású lakáscélú kölcsönt (fekete folyamatos vonal).
194 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló albizottság összefoglaló jelentése - 2012 . január 25 .
195 Állami Számvevőszék – Jelentés a lakástámogatási rendszer hatékonyságának ellenőrzéséről – 2009. április
106
1. ábra lakáscélú hitelek állománya 2000 és 2013 között
A devizahitelezés azonban nem csak a lakáscélú kölcsönöknél volt jellemző. Az MNB adatbázisából készült 2. ábrán az összes lakossági kölcsön állománya látható.
A lakosság 2009-ig közel 9.000 milliárd forint értékben vett fel deviza elszámolású kölcsönt (fekete folyamatos vonal), míg a forintkölcsönök állománya nem változott (szürke szaggatott vonal).
2. ábra lakossági kölcsönök állománya 2005 és 2013 között
107
A lakosság praktikusan egy kölcsön kiválasztásánál azt nézi, hogy mekkora a havi törlesztő részlet. Azt nézi, hogy a jövedelméből ki tudja-e fizetni a kölcsön törlesztő részletet vagy sem. Senki sem olyan meggondolatlan (eltekintve azoktól akik eleve csalni kívánnak és „le akarnak lépni” a kölcsönnel), hogy tudatosan olyan kölcsönt választ, melyet teljesen biztosan nem tud visszafizetni. Jelzálogkölcsönök esetében ez fokozottan igaz, hiszen nem fizetés esetén elveszti a „zálogba helyezett”
ingatlanát, ingatlanjait és még továbbra is követelése maradhat a banknak (nincs elsétálási jog hazánkban). A legfontosabb kölcsön mutatószám, a Teljes Hiteldíj Mutató (THM), szintén a törlesztő részletek összegével („Ak” értékek a képletben) számolható ki.
A deviza alapú kölcsönök egyik jellegadó vonása az alacsony törlesztő részlet. Ez az a vonás, amit minden esetben elmondtak a banki ügyintézők. A másik jellegadó vonás a forintkölcsönnél alacsonyabb THM, ami automatikus következménye az alacsonyabb törlesztő részletnek. A harmadik jellegadó vonás az alacsonyabb induló kamat (ügyleti kamatláb). Ezekkel a tulajdonságokkal az adósok tisztában voltak, megfelelő tájékoztatást kaptak a banki ügyintézőktől.
A következő két jellegadó vonás esetében a bankok becsapták és félrevezették a lakosságot és az egész magyar társadalmat.
A negyedik jellegadó vonás a kamatkockázat. Mindenki számára könnyen belátható, hogy az infláció, a jegybanki alapkamat, a bankközi kamatláb, a banki betéti kamatok, a banki hitel kamatok, a béremelkedések között összefüggés van.
Egyrészt vannak logikai összefüggések, pl.:
• a banki betéti kamatláb jellemzően magasabb, mint az infláció (ha nem így lenne, akkor veszítene a bankban elhelyezett pénz az értékéből, az emberek nem a bankban kötnék le a pénzüket, hanem más lehetőség után néznének)
• a hitel kamatláb magasabb mint a betéti kamatláb (ha nem így lenne, akkor mindenki kölcsönt venne fel és a kapott pénzt egyből banki betétként elhelyezné – az ügylet végén mindenki visszafizetné a kölcsönt és megtartaná a kamatkülönbséget).
Másrészt egymásra is hatnak a gazdasági mutatók (ha nő az infláció, akkor a bérből és fizetésből élők béremelést harcolnak ki, mert szeretnék megőrizni a fizetésük értékét, a bérek emelkedése növeli az inflációs veszélyt).
CHF elszámolású kölcsönök ügylet kamatára a svájci infláció, a svájci bankok közti kamatláb (CHF LIBOR) a meghatározó. Óriási hibát követett el a Kúria és a Parlament, amikor ezt a tényt figyelmen kívül hagyta, ugyanis a devizahiteles törvények megszavazásakor a felvételi kamatszintet rögzítette, ahelyett hogy az elszámolás során CHF LIBOR követő kamatozást írt volna elő. A CHF LIBOR 2007-2008 környékén, amikor a legtöbb CHF elszámolású kölcsönt bocsátották ki a pénzintézetek 2,0-3,0 % volt. Ez csökkent 2008 végén 0 % környékére. A pénzintézeteink azonban a kölcsönszerződések ügyleti kamatlábát nem csökkentették, hanem jellemző módon emelték. A kamatláb emelésről kimondta a Kúria, hogy tisztességtelen, így a szerződéskötéstől a forintosításig mindenkinek azzal a kamatlábbal számolták újra a szerződését, amivel a kölcsönt felvette. Az adósok változó kamatozású kölcsönt vettek fel, a Kúria szempontjait figyelembe véve a törvényhozás ebből csinált fix kamatozású kölcsönt, majd a forintosítást követően újra változó kamatozású (forint)kölcsönt.
108
Az adósok elszenvedték az egyre emelkedő devizaárfolyamok káros hatását, miközben a kamatcsökkenés kedvező hatásából nem részesültek.
Mivel a „tisztességtelen kamatemelés” kérdését a „törvényhozás rendezte”, szinte semmi esély nem maradt arra, hogy valaki bíróságon elérje azt, hogy a kölcsönét CHF LIBOR-t követő ügyleti kamattal számolják újra – bármit is tartalmaz a kölcsönszerződésének a szövege. Ez a döntés így tehát kimondottan hátrányos volt a becsapott fogyasztóknak és előnyös volt az erőfölényükkel visszaélő pénzintézeteknek.
Mint az imént egy idézetből láttuk, az 1980-as években kidolgozott „változó kamatozású, többféle devizában elérhető tőkepiaci finanszírozás”, vagyis a deviza elszámolású kölcsönök alapvetően referencia kamatozásuk: „LIBOR szolgál a kamatbázis meghatározására”.
A bankok sokáig azzal érveltek, hogy forrásköltségek növekedése, az országkockázati felár kedvezőtlen változása miatt nem csökkentették (sőt gyakran növelték) az ügyleti kamatlábakat oly mértékben, mint ahogy a CHF LIBOR csökkenése ezt indokolta volna. Emlékeim szerint ezek az érvek a bankok-állam perekben nem állták meg a helyüket. A forintosítás után előírt „szerződésmódosulás”
már referencia kamatozást írt elő a bankoknak. Ez a megoldás védi az adósokat a bankok önkényes kamatemelésétől. Ilyen „védelem” lett volna indokolt a szerződéskötés – forintosítás időszakára is (úgy ahogy az 1980-as években kidolgozták Londonban).
Az ötödik jellegadó vonás a legfontosabb: a forint várható árfolyama. Azt, hogy miként fog valójában alakulni a CHF, az EUR árfolyama, teljes mértékben elhallgatták a devizahiteleket felvenni szándékozók elől. Közgazdasági alaptételről van szó: ha megnézzük két ország adatait (infláció, alapkamat, bankközi kamatok) és a két ország pénznemei közti árfolyamot, akkor az a törvényszerű, hogy annak az országnak a pénze romlani fog, amelyiknek az inflációja (alapkamat, bankközi kamatok) magasabb.
2007 táján készült az Erasmus programon belül (virtuális campus) egy tananyag nemzetközi szerzőkkel, Pucsek József vezetésével: „A deviza egyensúlyi árfolyamának becslésére háromféle módszer létezik. Származtatható :
- a vásárlóerő-paritás elméletéből, - a kamatparitás elméletéből és
- a fizetési mérleg oldaláról közelítve”196
„A vásárlóerő-paritás elmélete az « egységes árak törvényén » nyugszik, amely szerint egy kereskedelmi akadályoktól, szállítási és információs költségektől mentes világban az áruk árának a különböző országokban azonosnak kell lenni. Ha ez nem így van, akkor az adott áru esetében arbitrázs keletkezik. Tehát azt ott vásároljuk meg, ahol a legolcsóbb, és ott adjuk el, ahol a legdrágább, amíg az egyensúly újra helyre nem áll” .
„A kamatparitás elmélete. A kamatlábak és az árfolyamok közötti kapcsolat azt jelzi, hogy egy külföldi valuta törvényszerűen leértékelődik, amennyiben a külföldi kamatláb gyorsabban emelkedik, mint a hazai. A kamatparitás elmélete tulajdonképpen az egységes árak elvének pénzügyi piacokra történő alkalmazását
196 Pucsek József – Marie Perez – Jay Mitra –Michael Schleicher – Isabelle Klein – Erwan Le Saout - Nemzetközi Pénzügyek Finanszírozás és Pénzgazdálkodás – 134350-LLP-1-2007-1-HU-ERASMUS-EVC referenciaszámú projekt
109
jelenti. Elmélet, mely szerint a határidős és az azonnali devizaárfolyamok közötti különbség megegyezik a külföldi és a hazai kamatlábak közötti különbséggel”.
A kamatparitás elvéből levezett képlettel számolják ki a bankok a határidős árfolyamokat. A határidős árfolyamtól pedig jellemzően nem nagyon szokott eltérni a tényleges napi piaci árfolyam, mivel az un. arbitrázs lehetősége a napi, tényleges árfolyamot a korábban kiszámolt határidős árfolyam felé tereli. A rendelkezésemre álló szűk terjedelmi keretek nem teszik lehetővé, hogy elmélyedjünk a kamatparitással foglalkozó szakirodalomban, abban, hogy az előre számolt határidős árfolyam milyen körülmények között felel meg a tényleges napi árfolyamnak, milyen torzító-késleltető hatások vannak (pl. Balassa-Samuelson hatás), kik mikor ellenőrizték, hogy milyen különbség van a határidős árfolyam és a tényleges árfolyam között.
2004-ben a Budapesti Értéktőzsde az október havi elemzésében197 végzett egy számítást, melyben az állampapírok hozamai alapján számolt 10 évre előre CHF árfolyamot. A saját készítésű 3. ábra tartalmazza az MNB árfolyamait (vékony, folyamatos fekete vonal) és a BÉT árfolyam előrejelzését (szaggatott szürke vonal nagyobb pontokból).
3.ábra BÉT árfolyam előrejelzés és a tény CHF árfolyam
A CHF tényleges árfolyama kisebb-nagyobb kilengéssel, szórással követte a BÉT előrejelzését.
A parlamenti albizottság jelentése (2) így írja le a kamatparitást: „Két, azonos osztályba tartozó, de eltérő denominációjú pénzügyi eszköz (pl. azonos hátralévő futamidejű államkötvény vagy bankbetét) esetében a fedezetlen kamatparitás szerint az árfolyam várható változása kompenzálja a hozameltéréseket. Amennyiben azonban az egyik eszköz addicionális (pl. default vagy likviditási) kockázattal
197 Végh Richard, Budapesti Értéktőzsde – A devizahitelezés kockázati tényezői, és ezek csökkentése tőzsdei származékos termékekkel – BÉT havi elemzés 2004. október
110
rendelkezik, akkor a befektetők azon egy kompenzációt, a szakmában kockázati prémiumnak nevezett hozamkomponenst is elvárnak.
Ez azonban azt is jelenti, hogy a várható leértékelődés a kamatkülönbségnél kisebb. Egy példával szemléltetve: amennyiben a magyar államkötvény 8%, a német viszont 2% éves hozamot fizet, akkor azonos kockázat esetében a forint euróval szembeni 6%-os várható leértékelődése (egyfajta várt tőkeveszteség) kompenzálja a magasabb folyó jövedelmet.
Ha azonban a magyar kötvények esetében magasabb a kockázat, és a befektetők mondjuk 4% kockázati prémiumot várnak el a forintban denominált papírtól, akkor a várható leértékelődés már csak 2%. A devizában eladósodó magyar aktorok oldaláról szemlélve ugyane kockázati prémium létezése egyfajta költségmegtakarítást ígér, hiszen a várható árfolyamoldali veszteség kisebb, mint a kamatmegtakarítás”.
Valószínűleg Schepp Zoltán közgazdásztól, egyetemi docenstől származik a kamatparitás fenti leírása, aki részt vett a devizahiteles albizottság munkájában.
Schepp Zoltán 2013-ban társszerzője volt egy devizahiteles tanulmánynak198, ebben hasonlóan fogalmazott: „A fedezetlen kamatparitás szerint az azonos típusú, de eltérő denominációjú pénzügyi eszközök között fennálló hozameltéréseket az árfolyam várható változása kompenzálja.”
A számpélda ugyanaz ebben az írásában is, mint a devizahiteles albizottság jelentésében van (és amit már idéztem), azonban vannak további nagyon lényeges megállapítások is: „… gyakorlati tapasztalatok szerint rugalmas árfolyamrendszerben … a leértékelődés nem szokott bekövetkezni, sőt inkább a magasabb kamatot fizető eszközök devizája értékelődik fel. Előre meg nem határozható időközönként ugyanakkor a kamateltérést messze meghaladó árfolyamveszteségek is bekövetkezhetnek”.
Pontosan így történt hazánkban is, 2001 és 2008 közötti időszakra jellemző, hogy a „leértékelődés nem szokott bekövetkezni” így a „magasabb kamatot fizető eszköz devizája felértékelődik”. A forint valóban felértékelődött. Az „előre meg nem határozható időpont” 2008 vége lett, amikor is a „kamateltérést messze meghaladó árfolyamveszteség” bekövetkezett. Lásd a CHF árfolyamának az alakulását a 3.
ábrán.
Nem ismerem, hogy Schepp Zoltán pontosan milyen anyagot adott át a devizahiteles albizottságnak, egyértelműen úgy tűnik azonban, hogy a parlamenti képviselők nem vették észre a kamatparitás jelentőségét. Sajnálatos módon a devizahiteles albizottság nem vizsgálta meg, hogy a lakosság kapott-e tájékoztatást a kamatparitás elvéből adódó, egészen biztosan bekövetkező tartós és jelentős forintgyengülésről - valamint a forint meglévő jelentős felülértékeltségéről. Ezt a vizsgálatot kihagyta a Kúria is a jogegységi határozatok meghozatalakor és kihagyta a Parlament is később, amikor meghozta a devizahiteles törvényeket.
A Magyar Bankszövetség főtitkára 2013-ban állított össze egy részletes elemzést199, melyben egy grafikonon mutatja meg, hogy miben tér el a forint kölcsön és a devizahitel törlesztő részletének az alakulása. A 4. ábrán jól látható, hogy szerződés megkötésekor a forint kölcsön törlesztő részlete (fekete vonal) lényegesen magasabb, mint a CHF elszámolású kölcsön törlesztő részlete (szürke vonal). Ahogy múlik az idő, a CHF elszámolású kölcsön előnye egyre inkább
198 Pitz Mónika – Schepp Zoltán – A lakossági devizahitelezés problémája – Köz-Gazdaság 2013/3
199 Kovács Levente – A devizahitelek háttere – Hitelintézeti Szemle 2013. tizenkettedik évfolyam 3.
szám
111
csökken. A futamidő nagyobb részében többet kell fizetnie az adósnak, mintha
„drága” forintkölcsönt választott volna.
4.ábra A forint-és a devizahitel havi törlesztési összegének alakulása
„Végeredményben a teljes futamidőt tekintve reálértéken a forint és a svájcifrank-alapú hitelek törlesztési terhe hozzávetőleg megegyezik; a különbség az, hogy amíg a forinthitel törlesztési terhe (a magasabb kamatszint miatt) az első időszakban relatíve magasabb, a végső időszakban (a fixált forint törlesztő részlet elinflálódása miatt) viszont alacsonyabb. A devizahitel törlesztési terhe (az alacsonyabb kamatszint miatt) viszont alacsonyabb szintről indul, de a törlesztési időszak alatt a devizaalapú tőketartozás miatt (feltéve, hogy az árfolyam-emelkedés pontosan megegyezik a bér- és az árszintnövekedéssel!) reálértéken változatlan marad. A devizahitel törlesztési karakterisztikája kedvezőbb a családok számára, hiszen az első időszakban, amikor a családalapítás történik, nem jelent elviselhetetlen terheket; igaz, a gyerekek kirepülése után is marad még törleszteni való”.
A devizahitelek leglényegesebb vonása az, hogy a devizaárfolyam emelkedni fog!
A várható árfolyamváltozással kapcsolatban leginkább árfolyamkockázatot szoktak emlegetni: a forint árfolyam erősödhet is meg gyengülhet is, ha a forint gyengül, az tehernövekedést okozhat az adósnak...
Viszont nem egyfajta kockázat kérdéséről van szó, hanem teljes bizonyságról!
Amíg a forint banki kamat, a magyar infláció magasabb, mint a svájci banki kamat, a svájci infláció, addig törvényszerű, hogy forint gyengülni, a CHF árfolyama pedig erősödni fog. Az árfolyamkockázat ott jelentkezik, hogy a kamatparitás elméletéből számolt árfolyam irányvonalhoz (trend) képest a tényleges árfolyam mennyire tér el (kilengés, volatilitás). Lásd ismét a 3. ábra.
Jól látható, hogy 2006 és 2009 között a tényleges árfolyam alacsonyabb volt, mint az előre jelzett. Látszik, hogy a forint kevésbé romlott, mint az előrejelzés mutatta.
Később aztán, a forint elérte az előre jelzett értéket. Ebből az következik, hogy a forint romlását nem a „világgazdasági válság” okozta. Ha így lenne, akkor most, 10 évvel a válság kitörése után, ismét 150 forint lenne a CHF árfolyam (a válság elmúltával visszatért volna a korábbi „stabil” szinthez). Jelenleg azonban a CHF árfolyam 290 forint környékén mozog…
112
A 3. ábrán viszont az is nagyon jól látható, hogy a 2006. előtti években a CHF árfolyam nagyjából állandó volt. Ekkor miért nem gyengült a forint? Nem kellett volna a kamatparitás elmélete alapján gyengülnie?
Schepp Zoltán közgazdász arra a következtetésre jutott 2008-ban készült írásában200, hogy éppen az intenzív devizahitelezés a magyarázata annak, hogy a forintleértékelődés elmaradt: „Hazánkban jelenleg ugyanis épp az új hitelek felvétele révén folyamatosan újratermelődő devizakínálat az egyik fontos oka annak, hogy nem következik be az utólagos hozamkiegyenlítődést eredményező forintleértékelődés. A devizaadósokra az egyik legnagyobb veszélyt épp az jelentené, ha ezen hitelek kereslete hirtelen és jelentős mértékben visszaesne”.
A parlamenti devizahiteles albizottság jelentése (2) ír arról is, hogy a leértékelődés időben elcsúszhat: „a gyakorlati tapasztalatok szerint rugalmas árfolyamrendszerben utólag jellemzően nem szokott bekövetkezni a kamateltéréseket kompenzáló árfolyamváltozás, sőt inkább a magasabb kamatot fizető pénzek szoktak felértékelődni. Tudni kell azonban mindezek mellett azt is, hogy carry trade komoly kockázattal jár: bár a magasabb kamatú pénz az időszakok többségében nem értékelődik le, de előre nem meghatározható időközönként azért az aktuális időszak kamateltérést messze túlkompenzáló árfolyamveszteségek is be szoktak következni.
A pénzügyi piacok profi aktorai ezt tudva általában tartalékolnak is tőkét, de egy deviza alapú lakáshitelét a folyó jövedelmét kifeszítve törlesztő adós számára a hasonló időszakok végzetesek tudnak lenni” (40. oldal).
Az előre számolható forintgyengülés bekövetkezése több százezer családnak valóban végzetes lett.
A Magyar Bankszövetség 2006 januárjában készített egy lakossági tájékoztatót201, ebben megállapítja, hogy a forint kevésbé romlott, mint kellett volna: „Ha a 2000. évi átlagot 100-nak tekintjük, akkor – akár a fogyasztói árak, akár az ipari termelői árak alapján számított HUF/EUR reál effektív árfolyamindex 2005. októberig nagyjából 22%-kal erősödött. Másként ez azt jelenti, hogy a forint árfolyama 22%-kal kevésbé gyengült, mint ha az a hazai és az EU-s infláció különbözetének megfelelően változott volna.”
A bankszövetség 2007 évi tevékenységéről szóló beszámoló202 már nagyobb felértékelődésről számol be: „a forint/euró árfolyam 2000 és 2007 között a 253 forintos átlag körül ingadozott, viszonylag csekély szórás mellett.… A forint az euróhoz képest ebben az időszakban mindegyik reál effektív árfolyamindex alapján jelentősen felértékelődött (fogyasztói inflációk különbsége alapján megközelítőleg 30%-kal).”
A deviza alapú kölcsönök ajánlásakor, a szerződéskötés folyamata során az adósok azonban arról, hogy a forint jelentősen felülértékelt (vagyis az elmúlt években „kevésbé romlott”, mint a számítások szerint kellett volna), nem kaptak tájékoztatást a bankoktól.
Az adósok a bankoktól a devizahitel biztonságosságáról kaptak információkat.
A 2006-os bankszövetségi tájékoztatóban (9) így nyugtatják az adósokat: „Valós-e az a félelem, amit az utóbbi időben – kampánycéllal – a kormánypárti és ellenzéki
200 Schepp Zoltán – Néhány gondolat a változó kamatozású devizafinanszírozás kockázatairól – Hitelintézeti Szemle 2008. Hetedik évfolyam 1. szám.
201Magyar Bankszövetség – Tájékoztató a devizaalapú lakossági hitelek kockázatairól – 2006. január
20226. Magyar Bankszövetség – Beszámoló a Magyar Bankszövetség 2007 évi tevékenységéről – 2008.
május
113
oldalon egyaránt hangoztattak: „bekövetkezhet a forint tartós és jelentős mértékű gyengülése, s ha ez bekövetkezik, akkor a devizában eladósodottak törlesztési terhei akár elviselhetetlen mértékben is megnövekednek”. (2. oldal) „Hosszabb távon egyértelműen azzal kell számolni, hogy a forint árfolyama – legalábbis reálértelemben – folyamatosan felértékelődik.” „A hosszabb lejáratú hitelt felvenni szándékozók nyugodtan választhatják a pénzintézetek által kínált devizaalapú hitelkonstrukciókat is, a hitel futamideje alatt a hitel törlesztési terhét jelentősen és tartósan megnövelő árfolyammozgás valószínűleg nem lesz.”
A Bankszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményeiben203 is folyamatosan nyugtatgatták a lakosságot, a magyar társadalmat. A sajtó ezeket az „üzeneteket”
pedig tovább adta a saját kiadványaiban. Bankszövetség: „nem kell félni a devizaalapú konstrukcióktól” (MTI – 2006. január 31.). „A forint gyengülése miatt nem kell súlyos következményektől tartaniuk sem a devizaalapú hitelt felvevőknek, sem a bankoknak – mondta Nyers Rezső a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI-nek a forintárfolyam romlására reagálva” (MTI – 2008. február 7.).
A parlamenti albizottság jelentésében (2) a volt PSZÁF elnök irreálisan erős forintról beszélt: „Farkas István volt PSZÁF elnök: … A devizahitelek volumenének megnövekedésében az alapvető okot a kamatkülönbségek okozták alapvetően, de e mellett a forint irreálisan erős helyzete is közrejátszott” (24. oldal).
A parlamenti albizottság jelentésében (2) a volt PSZÁF elnök irreálisan erős forintról beszélt: „Farkas István volt PSZÁF elnök: … A devizahitelek volumenének megnövekedésében az alapvető okot a kamatkülönbségek okozták alapvetően, de e mellett a forint irreálisan erős helyzete is közrejátszott” (24. oldal).