Az epidemiológia története

Az epidemiológia tudománya a betegségek történetével párhuzamosan fejlődött.

Bár az epidemiológia, mint tudomány a második világháborút követően válik igazán jelentőssé, az epidemiológia kialakulása több évezredes múltra tekint vissza. Amint az orvostudomány, úgy az epidemiológia, a betegségek természetének, terjedésének megismerésére való törekvés is az ókori görögökhöz nyúlik vissza. Ez egybe esik az úgynevezett első nagy epidemiológiai korszaknak a kezdetével is, amelyet elsősorban a nagy járványok és az ezekből adódó magas halálozási arány jellemzett. Ennek megfelelően az epidemiológia egyik ősatyjának Tuküdidészt tekintik, aki megfigyelései alapján először írta le részletesen a pestis terjedését és a betegség jellemzőit. Amint az orvostudomány, úgy az epidemiológia egyik ősatyjának is az i.e. 400 körül élt Hippocratest tekintjük. Hippocrates volt az, aki szakított azzal a nézettel, hogy a betegségek természetfeletti erőknek köszönhetőek, és így csak természetfeletti erőkkel gyógyíthatóak. Hippocrates a betegségek kialakulását természetes okokban kereste, és kezelésükre is racionális gyógymódokat alkalmazott. Azzal, hogy gyógyítási módszereit a gondos megfigyelésre és a tapasztalati tudásra alapozta, tulajdonképpen a modern epidemiológia alapjait vetette meg. Szintén a modern epidemiológiai szemlélet jelenik meg Hippocrates azon nézetében, mely szerint az életmód (evés, mozgás, lelki állapot) és a fizikai környezet hatással van a betegségek kialakulására, illetve az egészség megőrzésére (Friis, Sellers 2009).

A középkor társadalmának egészségi állapotát a nagy járványok határozták meg. A születéskor várható átlagéletkor 30-35 év volt, de az 1346-1352 években, amikor 20-30 millió ember – Európa népességének egyharmada halt meg a nagy pestis járvány következtében, a születéskor várható átlagéletkor csupán 18-20 év volt.

2. Az epidemiológia tudománya

A pestishez hasonló más nagy járványok és betegségek (influenza, tífusz, himlő, tuberkulózis) szintén hozzájárultak a középkor népességének meglehetősen alacsony átlagéletkorához. Bár a maihoz hasonló időskori betegségek szintén előfordulnak, de az összhalálozásban betöltött szerepük rendkívül kicsi volt a fertőző betegségekhez képest (Szántó 2002).

Az epidemiológia és a statisztika fejlődésében is meghatározó volt John Graunt, aki 1662-ben jelentetett meg tanulmányt

„Natural and Political Observations Made Upon the Bills of Mortality” címmel. Ebben a munkában Graunt először készít részletes leírást a születési és halálozási adatokról, azok szezonális ingadozásairól, a gyermekhalálozásról, és először írja le a férfiak nőket meghaladó halálozási arányait. Graunt az elsőként mutatja be a főbb népesedési jellemzőket kvalitatív eszközökkel, és ezért szokták őt a statisztika Kolumbuszának is nevezni (Friis, Sellers 2009).

Az 1700-as évek elején Edward Jenner a himlő elleni oltás felfedezőjeként vonult be az orvosi és az epidemiológia szakirodalomban. Egy ősi ázsiai módszert átvéve próbálta a himlővel történő enyhe fertőzéssel megelőzni a súlyosabb fertőzés kialakulását. Kísérleteit először elhagyott gyerekeken és bűnözőkön végezte, majd amikor az eljárás biztonságosnak és eredményesnek bizonyult a királyi család is beoltatta magát. Jennernek köszönhetjük tehát azt a felfedezést, hogy egy betegséggel történő enyhe fertőzéssel kialakítható a betegséggel szembeni immunitás.

William Farr Graunt munkásságát követve 1800-ban szisztematikusan összegyűjti és elemzi a Brit halálozási statisztikákat.

Számos olyan módszert dolgoz ki, amelyet mai napig alkalmaznak a népmozgalmi statisztikákban és a betegségek osztályozásában. Elemzései során összefüggést mutat ki a népsűrűség és a halálozási arány között.

A XIX. században, a korábbi járványszerűen terjedő megbetegedések mellett egyre gyakrabban jelennek meg a nagy városokban koncentrálódó, és a rossz higiéniás viszonyokhoz, vagy kifejezetten a szegénységhez kötődő betegségek. A rossz minőségű víz és a kolera kapcsolatának felfedezése John Snow nevéhez kötődik, akit az epidemiológia atyjaként is szoktak hívni. Snow a kolera terjedésének okait kereste az 1849. évi londoni kolerajárvány idején. Vizsgálódását azzal kezdte, hogy feltérképezte, hol laknak azok, akik kolerában meghaltak. Mivel feltételezte, hogy a víz kapcsolatban állhat a kolera terjedésével, ezért különös figyelmet fordított a közkutakra. A halálozási adatokból készített ponttérkép és a közkutak elhelyezkedése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a megbetegedések annak a két vízellátó társaságnak a kútja körül sűrűsödtek, amely a Temze erősen fertőzött részéről vette a vizet. Snow tehát arra a következtetésre jutott, hogy a fertőzött víz összefügg a kolera terjedésével. Ennek hatására az egyik vízellátó társaság a vízgyűjtő helyét a folyó kevésbé fertőzött részére tette át. 1854-ben egy újabb kolera járvány egyfajta természetes kísérletként lehetőséget adott Snow hipotézisének ellenőrzésére. A haláleseteket és a kutak elhelyezkedését Snow az alábbi térképen jelölte (1. ábra):

2. Az epidemiológia tudománya

1. ábra A kolera miatti halálozások ponttérképe London, Golden Square környékén 1854-ben

Priciples of Epidemiology in Public Health Practice U.S. Department of Health and Human Services p: 1-1 – 1-81 A térképen jól látható, hogy a fertőzések egy kút körül sűrűsödnek, mégpedig annak a vízellátó társaságnak a kútja körül, amely továbbra is a fertőzött vizet használta.

Mivel Snow eredeti feltételezése az volt, hogy a fertőzés terjedése a vízzel van összefüggésben, bejelölte a közkutak helyét is a térképre. Jól látható, hogy a haláleseteket jelző pontok a Broad streeten található „A”-val jelölt kút körül sűrűsödnek. Snow korábbi hipotézisének ily módon történt megerősítése a fertőzött vizet adó kút megszüntetését eredményezte. A feltételezés további megerősítéseként a kút megszüntetés után a fertőzés rövid időn belül megszűnt.

Snow az epidemiológia ma is alapvetőnek tekintett módszereit alkalmazta a két londoni kolera járvány idején:

megfigyeléseket végzett, kvantitatív adatokat gyűjtött, az információkat logikusan rendszerezte, és hipotézisei ellenőrzésére ismételt megfigyelést végzett. Nemcsak azt bizonyította be, hogy a fertőzött víz hozzájárul a kolera terjedéséhez, hanem azt is, hogy az epidemiológiai elemzések és információk megalapozhatnak, közvetlen és gyors egészségügyi beavatkozásokat (Priciples of Epidemiology).

2. Az epidemiológia tudománya

A XIX. század közepétől kezdődően a korábbi évszázadokat jellemző több országra, vagy egész földrészre kiterjedő nagy járványok mérséklődtek, sőt többnyire megszűntek. A helyi járványok és a fertőzéseken alapuló megbetegedések azonban változatlan jelentős szerepet játszottak a halálozási arányokban. Ennek megfelelően ebben az időszakban a figyelem kevésbé a betegségek terjedésére irányult, hanem inkább a betegséget, fertőzést kiváltó kórokozók feltárásra helyeződik a hangsúly (Szántó 2002).

A magyar Semmelweis Ignácot nem csak az orvostudomány, hanem az epidemiológia is a meghatározó személyek között tartja nyilván. Azzal, hogy megfigyelte, hogy az orvosok, orvostanhallgatók boncolás vagy más betegek vizsgálata után kézmosás nélkül vizsgálják meg a gyermekágyas anyákat, és ebből azt a logikai következtetést vonta le, hogy ezzel maguk az orvosok fertőzik meg őket, és okozzák halálukat, alapvető epidemiológiai módszert alkalmazott.

Semmelweishez hasonlóan az orvostudomány mellett az epidemiológia is a fontos elődök között tartja számon Robert Koch-t, akinek először sikerült kitenyészteni a tuberkulózis és a kolera kórokozóit. Jelentőségét többek között abban látják, hogy először bizonyította be, hogy bármilyen betegség esetén közvetlen kapcsolat mutatható ki valamilyen mikroorganizmus, és a betegség között (Friis, Sellers 2009).

A XIX. században az epidemiológiai módszerek elsősorban a betegségek lefolyására és a fertőzések kialakulására koncentrálták, a betegségek okaként pedig legelterjedtebbé az immunológiai és bakteriológiai magyarázatok váltak a század végére. A XX. század jelentős változása a korábbi századokhoz képest, hogy a fertőző betegségek szerepe lényegesen csökkent a halálokok között. Ennek megfelelően elsősorban a 30-as, 40-es évektől kezdődően a figyelem egyre inkább a nem fertőző betegségek és más egészségügyi problémák felé fordult.

A második világháborút követő időszakban előtérbe kerülnek a krónikus, degeneratív megbetegedések, és így az epidemiológia módszereiben és elméleti megközelítéseiben is jelentős fejlődés következett be. E fejlődésben jelentős mérföldkőnek szokták tekinteni Doll és Hill tanulmányát, amely először mutatta ki a dohányzás és a nyelvrák közötti összefüggést, vagy az 1948-ban, Frahmingen város lakói körében végzett kutatást a szívkoszorúér megbetegedések okairól.

Ezt követően egyre szélesebb körben készülnek olyan epidemiológiai vizsgálatok, amelyek a különböző megbetegedések kialakulásának biológiai és társadalmi okait vizsgálják. Az egészségkárosító magatartások elterjedtségére és kiváltó okaira vonatkozó kutatások szintén a második világháborút követően, elsősorban a hatvanas évektől kezdődően jelennek meg nagyobb számban. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben újabb fertőző betegségek is megjelentek, mint a HIV vagy az Ebola, amelyek az epidemiológia számára is újabb kihívásokat jelentett.

Feladatok

• Mit jelent az epidemiológia fogalma?

• Milyen társadalmi tényezők befolyásolhatják az egészségi állapot alakulását?

• Mi a különbség a pandémia és az epidémia között. Keressen példákat pandémiákra és epidémiákra a XX. század történetéből.

Ajánlott irodalom

[1] Friis, Robert H. és Sellers, Thomas A.. Epidemiology for Public Health. 2009. Jones and Bartlett Publishers. Sudburry, Massachusetts. 4th ed.. 717.

[2] Principles of Epdeimology in Public Health Practice. An Introduction to Applied Epidemiology and Biostatistic. US Department of Health and Human Services. Third Edition. http://www.ihs.gov/medicalprograms/portlandinjury/

pdfs/principlesofepidemiologyinpublichealthpractice.pdf .

[3] Szántó, Zsuzsa. Betegség, gyógyítás, társadalom. in: Szántó Zs., Susánszky É. szerk.: Orvosi szociológia. 2002.

Semmelweis Kiadó. Budapest. 15-32.

2. Az epidemiológia tudománya

[4] Pikó, Bettina. Az orvosi szociológia múltja és jövőbeli kihívásai: az elmélettől a gyakorlatig. in: Bagdy E., Demetrovics Zs., Pilling J. (szerk): PoliHISTÓRIA Buda Béla 70. születésnapjára. 2009. Akadémia Kiadó. 163-178. letöltés ideje: 2009. november 14..