Az államvallás kérdése

Ebből az is következik, hogy az állam nem gyámkodhat egyetlen vallás felett sem. Lényegénél fogva nem lehet a népek vallási egységének az előmozdítója. Azt már kijelentettük, hogy az igaz vallás a társadalomban a közjó megvalósításának alapja. Ez csak akkor valósul meg, ha az állam tiszteli a vallási közösség szabadságát, és felismerve az igaz vallást, az így vezeti el azt a közjó megvalósítására. Tehát az Egyház szabadsága és az igaz vallás megléte egyszerre lényegesek. A reformáció után a katolikus és protestáns hercegek dolga volt a cura religionis, az igaz vallás támogatása. A tanítás továbbfejlődött, változott. Az állam kötelessége nem a vallás védelme, hanem a vallás szabadságának a biztosítása. A közjó csakis úgy valósulhat meg, ha az Egyház a társadalomban szabad.

A régi rendben, a katolikus monarchiában az államvallás a katolikus vallás volt. Később ez már nem volt így a nem katolikus államokban. Ezért alakult ki az államvallásra vonatkozó tézis-hipotézis elmélet annak érdekében, hogy a Katolikus Egyház jobban tudja érvényesíteni az érdekeit. Leó pápa, uralkodásának kezdetén közelebb állt a katolikus vallás államvallási státuszának tanításához. Idővel ez a nézete – úgy tűnik – enyhült. Tanítása meglepően nyitottá

353 Vö. MURRAY, Leo XIII: Two Concepts, 557.

354 Nem a császár, hanem Péter kapta meg ugyanis Jézustól a Mennyek Országának kulcsait. Vö. „Dubitari vero salva fide non potest, istiusmodi regimen animorum Ecclesiae esse assignatum uni, nihil ut in eo sit politicae potestati loci:

non enim Caesari, sed Petro claves regni caelorum Iesus Christus commendavit.” XIII. Leó, Sapientiae christianae, ASS 22 (1889/90) 396.

133

vált elődjéhez képest. El tudott vonatkoztatni az igaz vallás társadalmi támogatásának szükségességétől, még akkor is, ha ezzel a közjó veszélybe kerül. Felismerte azt, hogy a kikényszerített vallás nem szolgálja többé a köz javát, valamint azt, hogy a vallás szabadsága érdekében akár egy ideálisnak vélt helyzetről is le kell tudni mondani. Ezek a felismerései nyilvánvalóan jellemének nyitottságából, ugyanakkor jó megfigyelőképességéből és olvasottságából is fakadtak. A II. Vatikáni Zsinat tanítását nem tudnánk a Syllabus-ból levezetni. A két megközelítés között hidat képzett Leó pápa bölcsessége.

Nehézséget jelent ezek után értelmezni azt, hogy az igaz vallásnak az állammal való szoros szövetségét több megnyilatkozásában védelmezte és elismerte az államvallás privilégiumait. A felekezeti állam eszméjére nézve sajátos nézetei voltak. Az biztos, hogy nem tartotta elfogadhatatlannak az államvallás régi elvét. De közfelfogás időközben változott: az emberi méltóság védelmének szükségessége egyre inkább tudatosult az emberekben és ez a politikai változásokat is befolyásolta. Az állam vezetésének egyre inkább oda kellett figyelnie az állampolgárok iránti felelősségre. A szemléletváltozást a pápa is érzékelte és reagált is rá. De a világlátását meghatározta a történelmi és kulturális adottságokból és elődeinek szellemi örökségből álló premisszák sokasága is. Neki nemcsak a demokratikus mozgalmak elveit kellett figyelnie, hanem elsősorban a rábízott lelki javakat kellett megvédenie. Ha pedig a hit igazságának védelme a katolikus államvallás védelmét és támogatását igényelte, akkor azt támogatnia kellett és meg kellett védenie, ahol csak lehetett.³⁵⁵ Az Egyház, még ha meg is engedhette a polgári életben a tolerancia egy fokát, de a dogma tekintetében mindig intoleránsnak kell maradnia, a lényegénél fogva. Így, ha a dogma javát a meglévő államvallás biztosította, akkor azt a rendszert, amennyire csak lehetett, fenn kellett tartani.

XIII. Leót erősen befolyásolta ugyanakkor a politikai hatalomnak az a formája, amely a hatalom birtoklását egyetlen emberhez kötötte. Ez a paternalista modell a társadalmat úgy képzelte el, mint egy nagy családot, melynek az élén az uralkodó áll. A Libertas praestantissimum a társadalom vezetőinek azt a tanácsot adta, hogy atyai szeretettel vezessék a népeket.³⁵⁶ A fejedelem a pater patriae, akinek a birtokában van a patria potestas. Ezek a kifejezések is a monarchirára, mint államformára tett egyértelmű utalások. Ugyanakkor a francia forradalom a

355 Az államokban a katolikus beállítottságot nem volt könnyű megvédeni. Először is még a múlt század forduláján is Európa perifériáján 70 % körüli, míg Franciaországban, a Monarchiában, vagy Belgiumban is leglább 30 %-os volt az írástudatlanság. Az emberek nyomorban éltek, és sem a vallásuk tekintetében, sem más összefüggésben nem voltak képzettek. A kezdődő libralizmus sokszor valláspótlékként tudott megjelenni azzal az ígéretével, hogy a régi rend helyére új jogokat állít, amely majd megkönnyíti az emberek életét. A laicizált állam pedig ateista és laikus erkölcsöket szült. Egy ilyen helyzetben nehéz volt tartani a régi, hagyományosan katolikus államok katolikus beállítottágát. Vö.

MURRAY, Zum Verständnis, 143.

356 XIII. Leó, Libertas praestantissimum, in ASS 20 (1887/88) 603.

Vö. továbbá: „Principes a Deo optimo maximo, unde sibi auctoritas data, exempla sumant: eiusque imaginem sibi in ad ministranda republica proponentes, populo praesint cum aequit a te et fide, et ad eam, quae necessaria est, severitatem paternam caritatem adhibeant.” XIII. Leó, Enc., Diuturnum illud, 1881.06.29., in ASS 14 (1881) 8.

134

népszuverenitás elvét tette a társadalom alapjává. A két elképzelés: a monarchia és a népszuverenitásra épülő demokrácia azonban olyannyira különbözött, hogy még időbe telt, amig a kettő között az Egyház tanítása átmenetet tudott találni.

A valásszabadság törvénybe iktatása a liberális államberendezkedés számára általában a politikai élet teljes laicizálását jelentette: hogy nyilvánosan ne essék szó a vallásról, sőt semmilyen vallási vonatkozásról sem. Ez a hit száműzésének szándéka a közéletből. De ha az államot megfosztják a vallástól, akkor annak erkölcsi alapjait is kockára teszik.³⁵⁷ Az istentelen állam az igazságoság és a józan ész ellen van. A pápa megjegyzi azonban azt is, hogy éppen így az az elképzelés is ellenkezik a józan ésszel, amelyik minden vallást egyformán elismer, és mindegyiknek egyforma jogokat akar biztosítani.³⁵⁸ Ez utóbbi kijelentés hátterében nyilvánvalóan a nemzetállami berendezkedés is meghúzódik. Általában ugyanis Európában egy politikailag önálló területet egy nép fiai népesítettek be, amelyek vallása is közös volt. Így a vallási hovatartozás etnikai és politikai homogenitással is párosult. Ez a modell nyilván nem katolikus dogma, hanem ezek történeti tényezőkből származó premisszák, de a kor gondolkodását és teológiáját jelentősen meghatározták.³⁵⁹ Az államnak gondoskodnia kell az Egyház egységéről és arról, hogy az Egyház a hitet és az erkölcsöt megfelelően tanítani és hirdetni tudja. Ez a közjó záloga. Azt világosan kell látnunk, hogy a pápa természetesen katolikus államvallásról beszélt. Csak a katolicizmus lehet államvallás, és csak katolikus államban gondolkodott. Nyilvánvalóan ezek a kívánalmak azokra az államokra vonatkoztak, ahol a Katolikus Egyház volt olyan helyzetben, hogy a saját hitét érvényesíteni tudta. Más vallású, vagy más beállítottságú politikusokra ezek a gondolatok nem vonatkoztak. Azokról a pápa egyáltalán nem is beszélt: zárójelbe tette azokat. (A háttérben meghúzódik a tézis és hipotézis elmélete.) Az igazságnak van joga ahhoz, hogy védelmezzék és terjesszék, de a hazugság és a tévedés, ami a társadalom pestise, nem tarthat igényt arra, hogy az

357 Vö. „Huc accedit, virtutem veri nominis nullam esse sine religione posse: virtus enim moralis est, cuius officia versantur in iis, ad Deam, quatenus homini est summum atque ultimum bonorum; ideoque religio quae operatur ea, quae directe et immediate ordinantur in honorem divinum.” XIII. Leó, Libertas praestantissimum, in ASS 20 (1887/88) 603-604.

358 Vö. „Vetat igitur iustitia, vetat ratio atheam esse, vel, quod in atheismum recideret, erga varias, ut loquuntur, religiones pari modo aifectam civitatem, eademque singulis iura promiscue largiri.” XIII. Leó, Libertas praestantissimum, in ASS 20 (1887/88) 604.

359 Vö. „Cum igitur sit unius religionis necessaria in civitate professio, profiteri eam oportet quae unice vera est, quaeque non difficulter, praesertim in civitatibus catholicis, agnoscitur, cum in ea tamquam insignitae notae veritatis appareant.” Uo.

Az állam egységét a vallás egyégével kívánta megalapozni. A vallási egység hiánya az állam egységét is lehetetlenné teszi. A vallást tehát a társadalomra nézve konstruktívnak tartotta. A katolikus országok esetében az állam feladata egyszerű, hiszen az igazságot csak el kell ismernie. Az államférfiaknak éppen ezért ezt a vallást kell keresniük és megőrizniük.

135

állam védelmezze, hiszen annak kárára van.³⁶⁰ Mindez igaz a vallási nézetekre is. A hamis vallásnak nincs joga a léthez, még kevésbé ahhoz, hogy az állam megvédje azt.

A liberális állam azt szeretné, ha minden nézet teljes szabadságot nyerne. A katolikus tanítás szerint ugyanakkor az állam feladata lenne, hogy a helyes nézeteket támogassa. A szabadság ugyanis soha nem meghatározatlan, hanem meghatározza azt az igazság. Ennek az igazságnak a Katolikus Egyház van a birtokában. Különbség van tehát aközött, amit a század eleji állami jogalkotás a vallásszabadságról gondolt és aközött, amit a pápa tanított ugyanarról. A katolikus tanítást az igazság határozta meg, míg az állami törekvéseket a szabadság eszméje.

Leó pápa az írásaiban nem jogászként gondolkodott – jóllehet doctor utriusque iuris volt – hanem moralistaként. Nem a jogalkotó szemével tekintett az alapvető emberi jogokra, hanem a teológus és a morálfilozófus szemével. Az emberi törvénytől és a politikai cselekvéstől függetlenül tekintett az erkölcsi igazságra. Ugynakkor ez az erkölcsi rend hatással van a politikai rendre, hiszen az állam feladatának tartotta, hogy a közjóról és a szellemi javakról, vagyis az igazság társadalomban való megjelenéséről gondoskodjon. Az államnak a sokszor képzetlen tömegek felett, de azok érdekében is meg kellett jelenítenie ezt az erkölcsi igazságot. Az állampolgárok ugyanis egymaguk képtelenek megvédeni a hitet és az erkölcsöt, és így megteremteni a közjót. A hit és az erkölcs védelme az állam vezetésének a feladata az állampolgárok érdekében.

Ezekre az alapokra építette fel az elméletét a szabadságjogokkal szemben. Azokat teológiai, erkölcsi, vagy politikai tévedéseknek tatotta, amelyek így rombolóak mind az egyénre, mind a társadalomra nézve. A katolikus államokban, ahol adott egy politikai helyzet, amely katolikus alapokon áll, ezek a szabadságjogok rosszak és károsak. Éppen ezért az általa vázolt ideális rendben élő államok vezetőit a határozott és kemény törvénykezésre buzdította annak érdekében, hogy a meglévő rendet a szerteágazó szabadságokkal szemben meg lehessen védeni. A törvény ereje majd megőrzi az állam rendjét az anarchiával szemben.³⁶¹

Leó pápa gondolatrendszere mögött a katolikus állam ideális elképzelése állt. Amikor saját rendszerében gondolkozott, akkor nem politikus volt, hanem moralista. Morális szempontból az szolgálja az állam javát, ha az igaz vallást követik az állampolgárai. A pápa szavai között gyakran kerül elő a concordia, egyetértés kifejezés. Mert az igaz vallás és az eszmei állapot keresését úgy

360 Vö. „Quae vera, quae honesta sunt, ea libere prudenterque in civitate propagari ius est, ut ad quamplures pertineant; opinionum mendacia, quibus nulla menti capitalior pestis, item vitia quae animum moresque corrumpunt, aequum est auctoritate publica diligenter coerceri, ne serpere ad perniciem reipublicae queant.” Uo. 608.

361 Vö. „Hoc vero est etiam gravius, quod non habent principes in tantis periculis remedia ad restituendam publicam disciplinam pacandosque animos satis idonea. Instruunt se auctoritate legum, eosque, qui rempublicam commovent, severitate poenarum coercendos putant. Recte quidem: sed tamen serio considerandum est, vim nullam poenarum futuram tantam, quae conservare res publicas sola possit.” XIII. Leó, Diuturnum illud, in ASS 14 (1881) 12.

136

törekedett megvalósítani, hogy az állammal mind inkább békés viszony alakuljon ki.³⁶² Az igaz vallást nem lehet senkire sem rákényszeríteni, hanem fel kell fedezni azt. A pápa alapvetése nem az volt, hogy polemizáljon. Nem lehet azt mondani, hogy nem próbálta megérteni az egyes államok konkrét politikai helyzetét. Külpolitikája arról tanúskodik, hogy a napi politikában igenis nagyon éleslátó volt, és a politikai eszményt, melyet képviselt, adott esetben háttérbe is tudta helyezni. Realista politikus volt. De amikor társadalomfilozófiáját kidolgozta, akkor nem járt a fejében talán egyetlen konkrét állam helyzete sem, csak egy eszmény, amelyet következetesen levezetett az evangéliumból és a katolikus hagyományból. A katolikus hit törvényes államvallássá tétele, és a többi vallási közösséggel szembeni törvény által szabályozott intolerancia is egyenesen következett az általa képviselt eszményből. Ezt az eszményt fent egyszerűen tézisnek neveztük.

Ennek alapja, pedig a szívéből fakadó vágya volt, hogy az emberiség legfőbb javát minél inkább előmozdítsa.