A Mirari vos arbitramur enciklika (1832. 08. 15.)

1830-ban polgári felkelések rázták meg Róma városát, melyek után a pápa a liberális agitáció veszélyeire sokkal keményebben odafigyelt.³⁰⁵ Sokak szerint az itt kialakított merev álláspontja és a modern elvektől való félelme indította el azt a folyamatot, amely végül az Egyházi Állam széteséséhez is elvezetett. Gergely pápa belülről teljesen a régi rend embere volt, aki minden újítást és felkelést elvetett.

A körlevél tartalmában több olyan kérdést is érint, melyeket a fent említett mozgalom a zászlójára tűzött. A pápa intette a püspökökket, hogy a hit tisztaságát és a hitletéteményt mindenekfelett őrizzék meg, ragaszkodva a pápai tekintélyhez, melyről a Firenzei Zsinat kijelentette, hogy az egész Egyházat kormányozza és irányítja szerte a világon Krisztus tekintélyével. Sokan megpróbáltak ugyanis a püspökök hitétől eltérve tanítani az Egyházban, és nagy zavart keltettek a tanításukkal. Ezek újítóknak tűnnek ugyan, de az emberiség hagyományos alapait próbálják megrendíteni. Ezek a gondolkodók papok, akik megpróbálják az egyházi tanítás alapjait szétzúzni³⁰⁶- tanította a pápa. Az indifferentizmus veszélyeire is felhívta a figyelmet, melyen azt értette, hogy a lélek bármilyen hitvallással képes elnyerni az örök üdvösséget, ha betartja az erkölcsi szabályokat és jószándékú.³⁰⁷ A lelkiismeret szabadságához való jogot sokan éppen ezen az alapon követelik.

Az indifferentizmus képtelen és poshadt forrásából fakad ugyanis – a pápa tanítása szerint a – lelkiismereti szabadság joga. Szerintük a lelkiismeret szabadságát mindenkinek biztosítani kell, és erre a téves nézetükre hajlítják el a hívő emberek hitét. Ezzel megzavarják a Katolikus Egyház

forradalmat robbanhatnak ki. Lamennais azonban meg volt arról győződve, hogy rábeszélheti a pápát a demokrácia támogatására. Vö. CHADWICK,A History,18.

305 Vö. CHADWICK,A History, 4-9.

306 „Hic autem vestram volumus excitatam pro religione constantiam adversus foedissimam in clericalem coelibatum coniurationem, quam nostis effervescere in dies latius, connitentibus cum perditissimis Nostri aevi philosophis, nonnullis etiam ex ipso ecclesiastico ordine, qui personae obliti munerisque sui, ac blanditiis abreptivoluptatum, eo licentiae proruperunt, ut publicas etiam atque itératas aliquibus in locis ausi sint adhibere Principibus postulationes ad disciplinam illam sanctissimam perfringendam. Sed piget de turpissimis bisce conatibus longo vos sermone distinere, vestraeque potius religioni fidentes commitimus, ut legem maximi momenti in quam lascivientium tela undique sunt intenta, sarctam tectam custodiri, vindicari, defendi, ex sacrorum canonum praescripto omni ope contendatis.” ASS 4 (1868) 340.

307 „Alteram nunc persequimur causam malorum uberrimam, quibus afflictari in praesens comploramus Ecclesiam indifferentismum scilicet, seu pravam illam opinionem, quae improborum fraude ex omni parte percrebuit, qualibet fidei professione aeternam posse animae salutem comparari, si mores ad recti honestique normam exigantur.” ASS 4 (1868) 341.

110

hitét és annak egységét is. Amit azonban Péter székétől elragadnak, az nem tud élni. Éppen úgy, mint a szőlővessző, amelyet lemetszettek a szőlőtőről: a formája ugyanolyan marad, de mit ér ez, ha nem tud élni a gyökerekből? Ezek a nézetek széles körben elterjedtek, és mind a civil társadalom, mind az egyházi közösség romlására vannak, még akkor is, ha némelyek azt álllítják, hogy ebből a vallás számára valamilyen előny származik. Pedig már Szent Ágoston is tanította, hogy vajon lehet-e rosszabb halála a léleknek, mint a tévedés szabadsága?³⁰⁸ Az indifferentizmusból következő lelkiismereti szabadság a lelkek deformálását, a fiatalok alávaló megrontását jelenti, amely a népben a szent dolgok és törvények megvetését, a közügyek helytelen értelmezését hozza magával.

Ezután megemlítettte a pápa a sajtó szabadságát, amely ugyanilyen rossz. Bármilyen írások szabad terjesztése oda vezet, amint már látni is lehetett, hogy erkölcstelen kiadványok terjednek az egész földön.³⁰⁹ Az Egyház hagyományában pedig az apostoli időktől megvan a tévedéseket terjesztő könyvek elítélésének szokása, gondoljunk csak az Index librorum prohibitorum-ra. Akik a sajtó szabadságát állítják, azok egyben elvitatják az Egyház cenzúrához való jogát. Ha azonban az Egyház valóban az igazság letéteményese és Krisztus igazságának szemlélője és megjelenítője a földön, akkor ahhoz is joga van, hogy egyes, téves nézeteket elvessen, vagy azok terjesztését akár írás formájában is megtiltsa.

Akik ezeket az eszméket terjesztik, egyben viszályokat és ellenségeskedést terjesztve meg akarják rengetni az uralkodókba vetett bizalmat, hogy aztán elűzzék őket.³¹⁰ Látni szeretnék, hogy az Egyházat és az államot szétválasztják, elveszítve ezzel a kölcsönös egyetértést, pedig az állam és Egyház békéje mindkettő számára kedvező és üdvös.³¹¹ Már az eslő századok keresztényei is tudtak szolgálni a hitetlen császárnak. Tudták, hogy Isten az egyetlen úr, a császárnak pedig engedelmeskedtek az evilági rend érdekében. A földi uralkodók hatalmának szilárdsága az Egyház javát szolgálja, hogy az teljesíteni tudja küldetését. Ezért azon kell munkálkodnunk, hogy az államokban rend és békesség legyen. Különösen fájdalmas az, hogy vannak csoportok, amelyek

308 „Atque ex hoc putidissimi indifferentissimi fonte absurda illa fluit ac erronea sententia, seu potius deliramentum, asserendam esse ac vindicandam cuilibet libertatem conscientiae. Cui quidem pestilentissimo errori viam sternit plena illa atque immoderata, libertas opinionum, quae in sacrae et civilis rei labem late grassatur, dic tantibus per summam impudentiam nonnullis, aliquid ex ea commodi in religionem promanare. Atquae peior mors animae, quam libertas erroris? inquiebat Augustinus” ASS 4 (1868) 341.

309 „Huc spectat deterrima illa ac numquam satis exsecranda et detestabilis libertas artis librariae ad scripta quaelibet edenda invulgus, quam tanto convicio audent nonnulli efflagitare ac promovere. Perhorrescimus, Venerabiles Fratres, intuentes, quibus monstris doctrinarum, seu potius quibus errorum portentis obruamur, quae longe ac late ubique disseminantur ingenti librorum multitudine libellisque et scriptis mole quidem exiguis, alitia tamen permagnis, e quibus maledictionem egressam illacrymamur super faciem terrae. Sunt tamen, proh dolor!” ASS 4 (1868) 342.

310 „Quocirca et divina et humana iura in eos clamant, qui turpissima perduellionis seditionumque machinationibus a fide in Principes desciscer e, ipsosque ab imperio deturbare connituntur” ASS 4 (1868) 343.

311 „Neque laetiora et religioni et Principatui ominari possemus ex eorum votis, qui Ecclesiam a regno separari, mutuamque imperii cum Sacerdotio concordiam abrumpi discupiunt. Constat quippe pertimesci ab impudentissimae libertatis amatoribus concordiam illam, quae semper rei et sacrae et civili fausta extitit ac salutaris” ASS 4 (1868) 344.

111

tagjai között mindenféle vallási nézeteket – akár tévedéseket is – valló emberek gyűlnek össze, akik mindenki számára a teljes szabadságot óhajtják, zavargásokat szítva ezzel a szent és a polgári hatalom ellen.

Mindezek tükrében a pápa végül arra kérte a püspököket, hogy a békességet és a rendet munkálják, különösen odafigyelve azokra, akik a teológiai és filozófiai tanulmányoknak szentelték magukat. Biztassák őket és adjanak nekik tanácsot, hogy munkájuk ne oktalan és öncélú legyen, hanem mindig igazodjon az Isteni Bölcsesség útjához.

Az indifferentizmus vádja, amely összefügg a vallásszabadság igényével, valamint a sajtószabadság és az állam és Egyház szétválasztására tett utalások az enciklikában mind a megszülető új teológia és egyháztan jellegzetességei voltak. Az, hogy a pápa kiknek címezte a sorait, anélkül is egyértelmű, hogy neveket említett volna. Felületes ítélet volna azonban azt mondani, hogy a pápa a modern szabadságjogokat teljesen elítélte. Nem tette meg ezt például Belgiumban, ahol 1831-ben egy az állam és Egyház szétválasztásáért küzdő csoport került előtérbe a megszülető belga állam alkotmányának elkészítésekor.³¹² Jóllehet Róma a belga helyzetet kivételnek tartotta. Hiszen az állam és Egyház szoros együttműködése a legtöbb európai országban még megvolt és jól működött. Lamennais ezt a meglévő rendet akarta erővel megszüntetni. Ennek azonban valóban több kára lett volna abban a helyzetben, mint haszna, így erről a követelésről Róma hallani sem akart. Egyébként az enciklika nem dogmatikus körlevél, de a pápa össze akarta foglalni azt, amit az Egyház a liberalizmus alatt ért, még akkor is, ha ezeket a kijelentéseit az adott politikai helyzetben félre lehet értelmezni.

A teológiai tanács, melyet azzal bízott meg, hogy az Avenir téziseit elemezze a katolikus doktrinát tekintve arra a következtetésre jutott, hogy a népszuverenitást, az állam és Egyház szétválasztását, valamint a kultusz- és sajtószabadságot el kell marasztalnia. Ez a következtetés nem csak azért született meg, mert a legtöbb országban a meglévő együttműködés nagyon jó volt az állam és az Egyház között, és mert az egyházi intézményrendszer egybeolvadt az államival, és szinte szétválaszthatatlanná vált attól az Egyház és az állam kölcsönös javára. Az ítélet okaként a tanács azt is megfogalmazta, hogy ezek a nézetek szemben állnak a hatalom eredetéről vallott hagyományos tanítással is, amelynek szerves része volt, hogy az államnak támogatnia kell az Egyházat, hogy annak igazsága a társadalomban is megjelenjen. A vatikáni álláspont ugyanis az volt, hogy csak akkor lehet tolerálni a modern szabadságjogokra épülő modellt, ha az elkerülhetetlen és akkor is csak úgy, ha az Egyház jogait nem károsítják.

312 Ez akkor még, a Mirari vos előtt Lamenais egyik sikere volt, hiszen nézetei és az ő és körének írásai erőteljesen hatottak a Hollandiával szemben álló, majd megszület új Belgiumben. Vö. CHADWICK,A History, 16

112 1.4. A Singulari nos enciklika (1834. 06. 25.)

A Mirari vos enciklika megelenése után Lamennais több levelet is írt a pápának. Sok vívódás után ezekben a levelekben végül teljesen alávetette magát a Mirari vos tanításának. Azonban csendben maradnia nem volt annyira egyszerű. Lehetett rá számítani, hogy tollat ragad.

Hamarosan megírta a Paroles d’un croyant című könyvét, amelyben összefoglalta és ismét védelmezte a tanait. Erre válaszul adta ki a pápa Lambruschini bíboros államtitkár javaslatára 1834. június 25-én a Singulari nos körlevelet³¹³, amelyben egyszersmind Lamennias könyvét már a nevén nevezte. A könyv talán nem volt olyan veszélyes, mint amekkora ellenlépéseket tett a pápa egyetlen könyv ellenében egy enciklika kiadásával. Lamennais-t mindenesetre nem közösítette ki, annak könyve pedig hatalmas példányszámban kelt el. Metternich és a francia püspökök folyamatosan nyomást gyakoroltak a pápara a modus vivendi megőrzése érdekében és minden olyan katolikus szerző ellenében, aki a köztársaságot támogatta.

A Mirari vos, amely a liberalizmus egyes tételeivel foglalkozott, ismertebbé vált, ami érthető is, mert ez a levél kifejezetten egy francia pap nézetei ellen íródott, amennyiben azok ellene mondanak az Egyház tanításának azzal, hogy a liberalizmus elveit és az állam és Egyház szétválasztását hirdetik. A két enciklikában megjelenő velemény XIII. Leó pápaságáig nem változott a hivatalos Egyház részéről.

Amivel Róma véleményét megindokolhatjuk, az az aggodalom. Az indiferentizmus ugyanis az ember emancipációját fogja hozni minden téren, előbb-utóbb Istennel szemben is. A megzabolázatlan szabadság pedig nem szabadság, hanem rabság. Az Avenir írói filozófikus elveket kerestek az indiffrentizmus mögött, és nyilvánvalóan nem az ember Istentől való elidegenedését akarták szolgálni. Ennek a teoretikus indifferentizmusnak azonban olyan gyakorlati következményei vannak, amiket nem lehetett előre belátni.³¹⁴ Lamenais egy olyan Egyházat akart, amely független az államtól, éppen azért szállt síkra az Egyház tévedhetelensége mellett és amellett, hogy az Egyháznak önszántából le kell mondania arról, hogy összekapcsolódik az állammal. De ezek az elméletek az Egyházon kívül alakultak ki és születtek meg, számos olyan következményt magukkal hozva, amely nem szolgálta az Egyház javát.

Az Egyháznak az állampolgárokhoz való viszonyát ebben az időszakban az is meghatározta, hogy az Egyház kötelességének tartotta, hogy az isteni jogot megismertesse az emberekkel és tanítsa őket arra, hogy mind az isteni, mind pedig a legitim polgári jogot be kell tartani. Ezért az Egyház kötelességének érezte nemcsak azt, hogy megfékezze az erkölcstelenséget, hanem, hogy

313 Eredeti szöveget lásd Acta Gregorii XVI, Ausg. Bernasconi, Roma 1901, 1, 434.

314 Vö. AUBERT,Die Religionsfreiheit, 586.

113

megfékezzen és elnémítson minden olyan embert is, aki ilyen nézeteket tanít. A vallási tévedésekkel ezért nem szabad egyetérteni, és az államnak is segítenie kell az ilyen tévedések visszaszorításában, mert ezek az erkölcs és a rend ellen vannak. Ebben az elvi rendszerben éltek a XIX. századi katolikusok, így a hozzáállás nem egyedül XVI. Gergely pápáé, hanem a kor megközelítése volt.

Róma álláspontja tehát megérthető és elfogadható. Azonban ez az álláspont ellenállást váltott ki a társadalom egyes részeiben, és ezekben az években Róma elszigetelődését hozta magával.

2. IX. Piusz, Quanta cura (1864)

Az olasz egységmozgalom erősödésével az Egyházi Állam egy olyan folyamat kellős közepén találta magát, amelynek a kimenetelét nehéz lett volna felmérni. Mindeközben a liberális politikát folytató államokban sorra egyházellenes törvényalkotás folyt. Az európai államegyházi modell örökségeként eközben az állam megtartotta minden régi kompetenciáját az egyházi ügyekben. A törvényhozás liberalizálódott, de szemben az amerikai modellel Európában az állam és az Egyház nem szakadtak el. Ebben a légkörben született meg IX. Piusz pápa Quanta cura kezdetű enciklikája és a közvetlenül ahhoz fűzött melléklet, a Syllabus. Az enciklika és a melléklet teljesen kontinuitásban van a XVI. Gergely pápa által vázolt államelmélettel és az emberi szabadságról alkotott képről. A Syllabus-ban megtaláljuk többek között a vallásszabadság elítélését, a kultuszszabadság, a lelkiismereti- és vallásszabadság elítélését, valamint azt, hogy aki tagadja az államvallás szükségességét, az téved. A Syllabus egyik pontja tévedésnek minősítette azt az igényt is, hogy Róma püspökének a haladással, a szabadelvűséggel és a modern civilizációval össze kellene barátkoznia, és ki kellene egyeznie. A Quanta cura meg is jelölte forrásként XVI. Gergely pápát, amikor tévedésnek minősítette azt az állítást, hogy minden embernek egyéni joga volna a lelkiismereti- és vallásszabadsághoz.³¹⁵

2.1. A Quanta cura enciklika (1864. 12. 08.)

315 „Ex qua omnino falsa socialis regiminis idea haud timent erroneam illam fovere opinionem Catholicae Ecclesiae animarumque saluti maxime exitialem a rec. mem. Gregorio XVI. Praedecessore Nostro deliramentum appellatam, nimirum «libertatem conscientiae, et cultum esse proprium cuiuscumque hominis ius, quod lege proclamari et asseri debet in omni recte constituta societate, et ius civibus inesse ad omnimodam libertatem nulla vel ecclesiastica, vel civili auctoritate coarctandam, quo suos conceptus quoscumque sive voce, sive typis, sive alia ratione palam publiceque manifestare, ac declarare valeant.” ASS 3 (1867) 162.

114

Jóllehet IX. Piusz (1846-1878) nem állt ki olyan határozottan a restaurációs politika mellett, mint elődje tette, de XVI. Gergelyhez képest ő sem mutatott nagyobb vonzódást a liberális államformák iránt. Ezzel összefüggésben az Egyház és az állam kapcsolatáról alkotott elképzelései sem sokban különböztek az elődje által lerakott alapoktól. 1846-ban lett pápa, és az akkori európai mozgolódások csak fokozták a bizalmatlanságát a modern szabadságeszménnyel szemben. Ezek a krízisek ugyanakkor azt is megmutatták számára, hogy a hagyományos társadalmi rend mennyire megrendült. A katolikus világnak a XIX. században újabb és újabb kérdésekre kellett tudnia helyes válaszokat adni. Ilyenek a kirobbanó polgári forradalmakkal kapcsolatos állásfoglalás, vagy az országokban megszülető emberi és polgári jogi deklarációkhoz való hozzáállás. Ezek a nyilatkozatok általában a vallásszabadság jogát is magukban foglalták. A forradalmak abban az évben néhány hónap alatt egész Európán végigsöpörtek és az 1789-es eszméket szembeállították a régi renddel. A legtöbb katolikus erre adott válasza az volt, hogy a hagyományos rendet meg kell erősíteni, és hogy a változásokon csak egy megerősített és az állam által is támogatott államegyház tud hatékonyan úrrá lenni.

A társadalom egy másik része, a parasztság, akik a társadalom legnagyobb többségét alkották, már nem akartak annyira a régi rendhez visszatérni.³¹⁶ Ehhez szorosan kapcsolódott a pápa szuverenitásának és a Pápai Állam függetlenségének a kérdése is. Vajon a piemonti államvezetésnek szabadna-e ilyen liberális politikát folytatnia, amely nemcsak a pápa birtokait veszélyezteti, hanem adott esetben az állam teljes laicizálásával fenyeget? A szerzetesrendek megszüntetése, az iskolák államosítása mind-mind aktuális kérdéssé válhatott bármikor. A Risorgimento emellett szabad utat akart engedni Olaszországban a protestáns propagandának is. A liberális eszmék iránti növekvő szimpátia egyre több fejtörést okozott a pápának, hiszen a liberálisok bárhol jutottak is hatalomhoz, ott egy erősen egyházellenes politikát képviseltek.

A pápát nyugtalaníthatta az is, hogy a liberális eszmék mellett a gallikán és febroniánus mozgalmak hatására ismét felerősödtek a konciliarista nézetek. A Jézus élete-kutatás, pedig ebben az időszakban egy kifejezetten laicizált úton inult el Ernst Renan Jézus élete című könyvének sikere következtében. A francia forradalom kapcsán megerősödő enciklopédista mozgalom, az ateista filozófia népszerűségét növelte. Ezek a hatások nyilvánvalóan erősítették egymást és erősítették az egyházi ellenérzések megszületését is. Így alakulhatott ki a pápában az elképzelés, hogy a „liberalizmus az évszázad nagy tévedése”, és hogy mident meg kell tennie azért, hogy az

316 IX. Piusz első körlevele a Qui pluribus (1846.11.09.) is ebben a szelemben született, megcáfoladnó az egyház által képviselt társadalmi berendezkedést ért kritikákat.

„Tudjátok, hogy a keresztény név ellenségei azttanítják, hogy vallásunk szentséges titkai csak emberek kitalációi és koholmányai, és, hogy a katolikus Egyház tanítása az emberi társadalom javával és érdekeivel ellenkezik, sőt magának Krisztusnak és Istennek megtagadásától sem rettennek vissza. És, hogy képesek legyenek a népeket minél könnyebben becsapni, és elsősorban az óvtlanokat és a járatlanokat megtéveszteni és tévedéseikbe magukkal rántani, azt állítják, hogy kizárólag ők vannak a boldogsághoz vezető út birtokában.” DH 2775-2786.

115

Egyház és a társadalom rendjét megóvja. Számos katolikus mozgalom is akadt, elsősorban Franciaországban és Itáliában, amelyek szimpatizáltak a liberális elvekkel. Egyre inkább úgy tűnt ezen folyamatok hatását szemlélve, hogy egy sürgős riadó elkerülhetetlen. Ez a riadó a Quanta cura enciklika és a hozzá fűzött Syllabus formájában született meg. Jóllehet ez utóbbi a műfaját tekintve csak egy melléklet, de hatása összemérhetetlenül nagyobb és tartósabb volt, mint magáé az enciklikáé.³¹⁷

A kor jelentős tévedéseit tárgyaló enciklika és az azokat összefoglaló lista előkészítése már 1859-ben elkezdősött, így az 1864. decemberi megjelenése alaposan előkészítettnek mondható. A főbb tévedések összegyűjtésére utal már IX. Piusz pápa 1854-es Singulari quadam kezdetű beszéde is, de ez a jelleg figyelhető meg egészen a Maxima quidem című, 1862-es beszédén. A lista elkészítését egyébként Gioacchino Pecci, Perugia érseke, a későbi XIII. Leó pápa javasolta egy spoletói tartományi zsinaton 1849-ben, és az első elképzelések szerint a Szeplőtelen Fogantatást kihirdető dogmához csatolták volna, azonban 1854-re nem készültek el vele. 1852-ben a Fornari bíboros által vezetett bizottság összeállított egy 28 tévedésből álló listát, de egy évvel később ezek a munkálatok a Szeplőtelen Fogantatás dogma kidolgozása miatt félbe maradtak. 1860-ban Gerbert, perpignani püspök a saját egyházmegyéje számára egy körlevelet adott ki, melyben 85 tézisben ítélte el a kor tévedéseit. Ekkor a pápa egy új bizottságot hozott létre, amelynek tagjai már Gerbert jegyzéke alapján dolgoztak. A Caterini bíboros által vezetett tanács 61 tétet minősített tévesnek, és azok teológiai minősítését is közölte. Ezek a Gerbert-féle 85 tétel összesűrített változatát képezik. Ezt 1862-ben bemutatták a japán vértanúk boldoggá avatására összegyűlt 300 püspöknek. A komisszió a végső lista összeállításakor végül 80 tévedést foglalt össze. A tévedéseket IX. Piusz pápa enciklikáiból gyűjtötték össze, az egyes tételek tehát a pápa más megnyilatkozásiban is megtalálhatóak.

A kiadás sokat váratott magára, aminek az volt az oka, hogy több tévedés vonatkozott a modern államra, elsősorban az olaszra, amely így nyomást próbált gyakorolni az Egyházra és a sajtóra. Az utolsó pont például így hangzik: „A római püspöknek a haladással, a szabadelvűséggel és a modern civilizációval össze kell és lehet barátkoznia és ki kell és lehet egyeznie.” Ezt a tévedést a pápa 1831. március 19-én, a Jamdudum cernius kezdetű beszédében találjuk meg, amely a

A kiadás sokat váratott magára, aminek az volt az oka, hogy több tévedés vonatkozott a modern államra, elsősorban az olaszra, amely így nyomást próbált gyakorolni az Egyházra és a sajtóra. Az utolsó pont például így hangzik: „A római püspöknek a haladással, a szabadelvűséggel és a modern civilizációval össze kell és lehet barátkoznia és ki kell és lehet egyeznie.” Ezt a tévedést a pápa 1831. március 19-én, a Jamdudum cernius kezdetű beszédében találjuk meg, amely a