A Quanta cura enciklika (1864. 12. 08.)

315 „Ex qua omnino falsa socialis regiminis idea haud timent erroneam illam fovere opinionem Catholicae Ecclesiae animarumque saluti maxime exitialem a rec. mem. Gregorio XVI. Praedecessore Nostro deliramentum appellatam, nimirum «libertatem conscientiae, et cultum esse proprium cuiuscumque hominis ius, quod lege proclamari et asseri debet in omni recte constituta societate, et ius civibus inesse ad omnimodam libertatem nulla vel ecclesiastica, vel civili auctoritate coarctandam, quo suos conceptus quoscumque sive voce, sive typis, sive alia ratione palam publiceque manifestare, ac declarare valeant.” ASS 3 (1867) 162.

114

Jóllehet IX. Piusz (1846-1878) nem állt ki olyan határozottan a restaurációs politika mellett, mint elődje tette, de XVI. Gergelyhez képest ő sem mutatott nagyobb vonzódást a liberális államformák iránt. Ezzel összefüggésben az Egyház és az állam kapcsolatáról alkotott elképzelései sem sokban különböztek az elődje által lerakott alapoktól. 1846-ban lett pápa, és az akkori európai mozgolódások csak fokozták a bizalmatlanságát a modern szabadságeszménnyel szemben. Ezek a krízisek ugyanakkor azt is megmutatták számára, hogy a hagyományos társadalmi rend mennyire megrendült. A katolikus világnak a XIX. században újabb és újabb kérdésekre kellett tudnia helyes válaszokat adni. Ilyenek a kirobbanó polgári forradalmakkal kapcsolatos állásfoglalás, vagy az országokban megszülető emberi és polgári jogi deklarációkhoz való hozzáállás. Ezek a nyilatkozatok általában a vallásszabadság jogát is magukban foglalták. A forradalmak abban az évben néhány hónap alatt egész Európán végigsöpörtek és az 1789-es eszméket szembeállították a régi renddel. A legtöbb katolikus erre adott válasza az volt, hogy a hagyományos rendet meg kell erősíteni, és hogy a változásokon csak egy megerősített és az állam által is támogatott államegyház tud hatékonyan úrrá lenni.

A társadalom egy másik része, a parasztság, akik a társadalom legnagyobb többségét alkották, már nem akartak annyira a régi rendhez visszatérni.³¹⁶ Ehhez szorosan kapcsolódott a pápa szuverenitásának és a Pápai Állam függetlenségének a kérdése is. Vajon a piemonti államvezetésnek szabadna-e ilyen liberális politikát folytatnia, amely nemcsak a pápa birtokait veszélyezteti, hanem adott esetben az állam teljes laicizálásával fenyeget? A szerzetesrendek megszüntetése, az iskolák államosítása mind-mind aktuális kérdéssé válhatott bármikor. A Risorgimento emellett szabad utat akart engedni Olaszországban a protestáns propagandának is. A liberális eszmék iránti növekvő szimpátia egyre több fejtörést okozott a pápának, hiszen a liberálisok bárhol jutottak is hatalomhoz, ott egy erősen egyházellenes politikát képviseltek.

A pápát nyugtalaníthatta az is, hogy a liberális eszmék mellett a gallikán és febroniánus mozgalmak hatására ismét felerősödtek a konciliarista nézetek. A Jézus élete-kutatás, pedig ebben az időszakban egy kifejezetten laicizált úton inult el Ernst Renan Jézus élete című könyvének sikere következtében. A francia forradalom kapcsán megerősödő enciklopédista mozgalom, az ateista filozófia népszerűségét növelte. Ezek a hatások nyilvánvalóan erősítették egymást és erősítették az egyházi ellenérzések megszületését is. Így alakulhatott ki a pápában az elképzelés, hogy a „liberalizmus az évszázad nagy tévedése”, és hogy mident meg kell tennie azért, hogy az

316 IX. Piusz első körlevele a Qui pluribus (1846.11.09.) is ebben a szelemben született, megcáfoladnó az egyház által képviselt társadalmi berendezkedést ért kritikákat.

„Tudjátok, hogy a keresztény név ellenségei azttanítják, hogy vallásunk szentséges titkai csak emberek kitalációi és koholmányai, és, hogy a katolikus Egyház tanítása az emberi társadalom javával és érdekeivel ellenkezik, sőt magának Krisztusnak és Istennek megtagadásától sem rettennek vissza. És, hogy képesek legyenek a népeket minél könnyebben becsapni, és elsősorban az óvtlanokat és a járatlanokat megtéveszteni és tévedéseikbe magukkal rántani, azt állítják, hogy kizárólag ők vannak a boldogsághoz vezető út birtokában.” DH 2775-2786.

115

Egyház és a társadalom rendjét megóvja. Számos katolikus mozgalom is akadt, elsősorban Franciaországban és Itáliában, amelyek szimpatizáltak a liberális elvekkel. Egyre inkább úgy tűnt ezen folyamatok hatását szemlélve, hogy egy sürgős riadó elkerülhetetlen. Ez a riadó a Quanta cura enciklika és a hozzá fűzött Syllabus formájában született meg. Jóllehet ez utóbbi a műfaját tekintve csak egy melléklet, de hatása összemérhetetlenül nagyobb és tartósabb volt, mint magáé az enciklikáé.³¹⁷

A kor jelentős tévedéseit tárgyaló enciklika és az azokat összefoglaló lista előkészítése már 1859-ben elkezdősött, így az 1864. decemberi megjelenése alaposan előkészítettnek mondható. A főbb tévedések összegyűjtésére utal már IX. Piusz pápa 1854-es Singulari quadam kezdetű beszéde is, de ez a jelleg figyelhető meg egészen a Maxima quidem című, 1862-es beszédén. A lista elkészítését egyébként Gioacchino Pecci, Perugia érseke, a későbi XIII. Leó pápa javasolta egy spoletói tartományi zsinaton 1849-ben, és az első elképzelések szerint a Szeplőtelen Fogantatást kihirdető dogmához csatolták volna, azonban 1854-re nem készültek el vele. 1852-ben a Fornari bíboros által vezetett bizottság összeállított egy 28 tévedésből álló listát, de egy évvel később ezek a munkálatok a Szeplőtelen Fogantatás dogma kidolgozása miatt félbe maradtak. 1860-ban Gerbert, perpignani püspök a saját egyházmegyéje számára egy körlevelet adott ki, melyben 85 tézisben ítélte el a kor tévedéseit. Ekkor a pápa egy új bizottságot hozott létre, amelynek tagjai már Gerbert jegyzéke alapján dolgoztak. A Caterini bíboros által vezetett tanács 61 tétet minősített tévesnek, és azok teológiai minősítését is közölte. Ezek a Gerbert-féle 85 tétel összesűrített változatát képezik. Ezt 1862-ben bemutatták a japán vértanúk boldoggá avatására összegyűlt 300 püspöknek. A komisszió a végső lista összeállításakor végül 80 tévedést foglalt össze. A tévedéseket IX. Piusz pápa enciklikáiból gyűjtötték össze, az egyes tételek tehát a pápa más megnyilatkozásiban is megtalálhatóak.

A kiadás sokat váratott magára, aminek az volt az oka, hogy több tévedés vonatkozott a modern államra, elsősorban az olaszra, amely így nyomást próbált gyakorolni az Egyházra és a sajtóra. Az utolsó pont például így hangzik: „A római püspöknek a haladással, a szabadelvűséggel és a modern civilizációval össze kell és lehet barátkoznia és ki kell és lehet egyeznie.” Ezt a tévedést a pápa 1831. március 19-én, a Jamdudum cernius kezdetű beszédében találjuk meg, amely a piemonti udvar elképeléseit támadja a haladásról és a modern államról, amely magában foglalta a szerzetes házak bezárását, a laicizált oktatást és egy erős antiklerikalizmust is.

317 Vö. AUBERT,Die Religionsfreiheit, 587.

116

A Quanta cura³¹⁸ enciklika elején a pápa hivatkozik arra a számtalan korábbi megnyilatkozására, melyekben aggodalmát fejezte ki a kor tévedései miatt. Így utal az 1846-os első enciklikákájára (Qui pluribus), az 1854. december 9-i beszédére (Singulari quadam) és az 1862. június 9-i beszédére (Maxima quidem). Az enciklikában nemcsak a Katolikus Egyház rendjét és tanítását félti, amely által az Egyház mindig is hiteles közvetítője volt a természetjognak, hanem a civil társadalom rendje miatt is aggódik. Hiszen ez a táradalom nem akar együttműködni a vallással, és az igaz és hamis vallásokat nem különbözteti meg egymástól.³¹⁹ Minden a társadalomra vonatkozó hamis elképzelés, pedig veszélyezteti egyben az Egyház küldetését is, amely az örök üdvösség hirdetése.

A pápa ezután beszélt a lelkiismeret- és a vallás-, valamint a véleménnyilvánítás szabadságáról, arra hivatkozva, hogy azokat már XVI. Gergely pápa is kárhoztatta.³²⁰ Ahol ugyanis a társadalomban a vallás nem foglalja el az őt megillető helyet, ott a társadalom rendje és a jog is csorbát szenved. Sokan képtelen módon azt állítják, hogy a népekarat (voluntas populi) alkotja a törvényt, amely így minden isteni és emberi jogtól elszakad és maga a népakarat által emelkedik jogerőre. Azonban a vallástól és a valódi igazságosságtól eloldott társadalom csak arra jó, hogy egyesek könnyen tulajdont szerezzenek. A vallást nem csak a társadalomból, hanem a magánéletből is ki akarják űzni. A kommunizmus és a szocializmus azt tanítja ugyanis, hogy a család pusztán a polgárjogtól nyeri az értelmét.³²¹ Mások azt szeretnék, ha az Egyház alá lenne vetve a polgári hatalomnak és elvitatják az Apostoli Szék legfőbb tekintélyét. Pusztán a polgári rendben gondolkodva az Egyházat, mint a társadalom részét, megtagadva annak isteni jogait, a polgári hatalom alá akarják rendelni. Azt is állítják, hogy az Egyház törvényei, amennyiben azokat a polgári hatalom ki nem hirdette, semmit sem érnek. Azoknak minden esetben polgári szentesítésre, jóváhagyásra, vagy legalább hallgatólagos egyetértésre van szükségük. Hirdetik, hogy a Szentszék ítéleteitől és határozataitól bármilyen módon el lehet térni, és a hitvallást minden következmény nélkül meg lehet tagani. Azt is hangoztatják, hogy az Egyház hatalma nem önálló és a társadalmi jóváhagyás nélkül nem létezik.³²²

318 Szövegét lásd ASS 3 (1867) 1620-1628.

319 Vö. „… optimam societatis publicae rationem, civilemque progressum omnino requirere ut humana societas constituatur et gubernetur, nullo habito ad religionem respectu, ac si ea non existeret, vel saltem nullo facto veram inter falsasque religiones discrimine.” IX. Piusz, Quanta cura, ASS 3 (1867) 162.

320 „libertatem conscientiae, et cultum esse proprium cuiuscumque hominis ius, quod lege proclamari et asseri debet in omni recte constituta societate, et ius civibus inesse ad omnimodam libertatem nulla vel ecclesiastica, vel civili auctoritate coarctandam, quo suos conceptus quoscumque sive voce, sive typis, sive alia ratione palam publiceque manifestare, ac declarare valeant…” Uo.

321 „… societatem domesticam seu familiam totam suae existentiae rationem a iure dumtaxat civili mutuari;

proindeque ex lege tantum civili dimanare ac pendere iura omnia parentum in filios, cum primis vero ius institutionis, educationisque curandae.” Uo. 164.

322 „Ecclesiasticam potestatem non esse iure divino distinctam et independentem a potestate civili, neque eiusmodi distinctionem, et independentiam servari posse quia ab Ecclesia invadantur et usurpentur essentialia iura potestatis civilis” Uo. 165.

117

Ezután következnek a Syllabus pontjai, felsorolva a tévedéseket, melyekben a Katolikus Egyház minden gyermeke köteles kárhoztatott tanokat látni.