szüksége.
Az autonómia eszméjének fejlődésében három időszak külön-böztetendő meg. Az első mozgalom esik az 1848-iki évre. A második a kiegyezést követő időpontra, mely az 1870—71. évi első szervező kongresszust eredményezte. A harmadik időszak az egyházpolitikai törvények bejelentésével kapcsolatosan vette kez-detét s a legközelebb egybeülő második szervező kongresszus összehívását tette szükségessé.
E mozgalmak tárgyalásánál nem hagyható figyelmen kívül azon feltűnő körülmény, hogy a kath. egyház az autonomiát, ugy, miként azt Magyarországban, a világi hivek bevonása mellett tervezik, közel kétezer éves múltja daczára, sehol nem ismeri, nem szervezte. Némi hasonszerüsége az 1827. évi február hó 19-én kelt királyi rendelvénynyel életbelépett szászországi szervezetben található fel. de e szervezet nem mérkőzhetik jelentőség, terjede-lem tekintetében a hazai példával és ezt a szervezetet is világi törvényhozó hozta létre.
A most érintett feltűnő jelenség rávezet az autonómia szónak kétféle értelmezésére.
Jelenti az autonómia első sorban a kath. egyháznak, mint az államtól czéljaira és eszközeire különböző társulatnak, saját, hie-rarchikus szervezetéből folyó önrendelkezési jogát, mely értelemben a kath. egyház mindenkor és mindenhol követeli magának az autonómiát, az államok pedig, souverainitásuk épségben tartása mellett, azt elismerik. Szent István a kath. egyház autonómiáját iktatta, ezen értelemben, törvénybe, a mikor dekretumába fog-lalta : „Episcopi habeant potestatem res Ecclesiasticas providere, regere, gubernare atque dispensare secundum Canonum auctorita-tem." (II. 1. II. c 2.)
Különbözik az autonómia ezen fogalmától a jelenben létesíteni szándékolt intézmény, a mely kath. jellegű ugyan, de mint ilyen az egyház világi vonatkozású ügyeinek rendezését ismeri fel-adatául. A hierarchikus egyházi szervezetnek nem folyománya, hanem csupán járuléka. A kath. egyháznak nem esszencziális kelléke. Lényegileg nem is a kánonjog követelménye.
Az autonómiát mindenkor ugy állították előtérbe, mint az egyház és állam közti kapcsolat szabályozására szolgáló tényezőt, minélfogva az autonómia kérdése el nem birálható a két hatalom között létező viszony történelmi fejlődésének méltatása nélkül.
Miként Közép-Európa egyéb államaiban, ugy Magyarországon is az egyház és állam viszonyát szabályozó modern jogfejlődés az államegyház rendszerének bukásával veszi kezdetét. E rendszer a múlt század utolsó két tizedétől 1848-ig a josefinizmus neve alatt érvényesült a kormányzatban. Jellemző sajátsága volt, hogy az egyházat, névleges szabadsága mellett, alárendelt viszonyba helyezte, a mennyiben mindazt, a mi nem tartozott szorosan a hitelvekhez, az apostoli székkel való érintkezéstói kezdve, a theologiai oktatáson át a katekizmusok kiadásáig, állami rende-letekkel, kormányhatósági intézkedésekkel szabályozta.
*) Ebből látszik, hogy nem pusztán egy minister vagy ministerium, hanem az egész Bánffy-kormány tervéről van a szó.
Ugyanazon okok, melyek az államegyház elvét Európa-szerte megdöntötték Magyarországban is érvényesültek.
Az 1848. évi nagy politikai átalakulás idejében nem volt tisztában a magyar püspöki kar azzal, hogy a parlamentáris ministerium felállítása mellett minő hatalmat t a r t fenn magának ő felsége és minő lesz a felelős ministerium hatásköre ? Feliratban fordult tehát a koronához, kérve ő felségét, hogy apóst. kir.
jogait magának továbbra is fentartván, gyakorolja azt egy, e végre egyháziak és világiakból álló vegyes bizottság által, melynek hivatása legyen az alapokat kezelni és az iskolákat igazgatni ; ha pedig ő felsége legfőbb kegyúri jogát, az események hatalmának engedve, fenn nem tarthatná, felügyeleti jogának épségben tar-tása mellett, biztositaná az egyház önkormányzati jogát.
E folyamodásra a fele'et azon válasz volt, a mely Bécsből 1848. évi márczius hó 29-én, a felelős minisztérium tárgyában bemutatott törvényjavaslatra érkezett A leirat szerint ő felsége a legfőbb kegyúri jogot legmagasabb királyi személyének továbbra is fentartani és a bécsi udvari kanczellária u t j á n gyakorolni szán-dékolta. De a kanczellária fentartása ellenkezett a nemzeti kívá-nalmakkal, miért is a leirat el nem fogadtatott, hanem abban történt megállapodás, hogry az érsekek, püspökök, apátok, pré-postok kinevezését ő felsége, a felelős miniszter ellenjegyzése mellett, magának t a r t j a fenn ; minden egyéb egyházi ügyben, melyben eddigelé a kormányszékek j á r t a k el, ezután a végrehajtó hatalmat kizárólag csak a felelős minisztérium utján fogva gya-korolni. (1848. III. t.-cz. 6. és 7. §§ ok.)
Az országgyűlésen egybegyűlt püspökök a III. t.-cz. folytán a felelős minisztériumra átszállott hatáskört szabályozandónak vélték, főkép a később XX. t.-czikké vált törvényjavaslat bemu-tatása után, a melyben kimondatott minden bevett vallásfelekezet teljes egyenlősége és kijelentetett, hogy minden bevett vallás-felekezet egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek. (1. és 2. §§ ok.)
Az utóbbi kijelentésben a kath. főpapok egyházuk ellen irányuló támadást láttak, attól tartva, hogy a kath. egyház java-dalmait s a kormány kezelése alatt levő alapokat fogják a többi felekezetek dotácziójára felhasználni. Ezzel szemben a főpaoság világi híveinek bevonását vélte igénybeveendők, azok közreműkö-désében remélvén feltalálhatni a támaszt, melyet a parlamentáris kormányban elveszettnek hitt. Tényleg a püspökök az o r s z á g -gyűlés tekintélyesebb világi katholikusaival tanácskozásra gyűl-tek, s megállapodásaikat „peticzió" alakjaban a nemzet képviselői elé terjesztették. A peticzió négy kérelmet terjesztett, ugyanannyi pontból álló és a XX. t,-czikkhez függesztetni szándékolt tör-vényjavaslat kíséretében az országgyűlés elé. Kívánta pedig : 1. A kath. egyház szabadságát korlátozó kormányrendeletek megszün-tetését. 2. Zsinatok és egyházi gyülekezetek szabad tartását.
3. Iskolák alapítása és igazgatása feletti szabad rendelkezést. 5. A helytartótanács alatt álló egyházi, iskolai és más alapítványok kezelésének egy vegyes bizottságra való átruházást, a m. kir.
tudomány-egyetem kivételével.
Április hó 6-án kelt a peticzió, a melyet másnap este a rendek kerületi ülésében" tárgyalás alá vettek de mint „elkésett"-et mellőztetni határozták. E r r e a püspökök és világiak ujabb tanács-kozásra gyűltek, a melynek az eredményeit feltüntető „Emlékirat"
újból az alapok és iskolák védelmét jelölte ki az egyházi és világi katkolikusok főfeladatának. E czélra szükségesnek nyilvánította egy vegyes bizottság behelyezését, azonfelül a világi elem bevo-nását czélozta plébániai, esperesi, egyházmegyei bizottságokba olykép, hogy a világiak kétharmad számarányban legyenek kép-viselve. A „peticzió" és „Emlékirat" hirdetik legelsőbb a speczifikus magyarországi kath. autonómiát.
A közbejött politikai változások ezután egy időre az osztrák egyházpolitikai alakulásokhoz kötik a magyarországi kath. egyház sorsát. Ausztriában az 1848. év mozgalmai szintén megdöntötték az államegyház rendszerét, minek következtében szükségessé vált, hogy az egyház és állam között a viszonyt u j alapon szabályoz-zák. Az u j időszaknak előhírnökei voltak az 1849. évi márczius hó 4-én kelt császári nyilt parancs s az egyidejűleg életbelépte-tett alkotmány. Ezek minden elismert vallásfelekezet számára biz-tosították a szabad vallásgyakorlatot: a polisikai és polgári jogok élvezetét függetlenítették a vallási hovatartozástól; a bevett val-lásfelekezeteknek megadták a jogot, hogy belső ügyeiket önállóan rendezhessék, egyben megerősítették azokat összes egyházi, iskolai
és jótékonysági alapitványaik birtokában.
Az 1850-ben Esztergomban ülésező magyar püspöki kar ter-mészetszerűleg nem tárgyalhatta az autonomia kérdését ; de alkal-mazkodva az ügyek változott rendjéhez, óhajtása, minek a felség-hez intézett két emlékiratban adott kifejezést, az volt, hogy a kath. alapok és iskolák ügyeinek ellátására, miként 1848. előtt a helytartótanácsban, egyházi bizottság szerveztessék cum sufficienti activitatis independentia.
A magyar püspöki kar kérelme egy részletkérdés körül mozgott, a mely a többi rendezésre váró egyházi kérdések össze-függő lánczolatából kiszakítható nem volt. Hasonlókép a befe]e-zetlenség bélyegét viselték magukon azon kormányrendeletek, a melyeket az egyházi szabadság javára, az u j kormányzati szellem-nek megfelelően kibocsátottak.
Yégre is, öt évi előmunkálat után, az 1855. évi augusztus hó 13-án kötött konkordátum eszközölte az egyház és állam közti viszony gyökeres újjárendezését. A régi kormányrendszert minden vonatkozásaiban egy ujjal helyettesítette, melyben az egyház önrendelkezési jogának ritka nagy mértékét nyerte az állatn befo-lyása, a mennyiben az összevont terjedelemben még f e n t a r t a t o t t , egyházi elismerésben részesült.
Négy csoportra oszthatók a k o n k o r d á t u m megállapodásai : 1. Vannak olyanok, melyek az egyház hierarchikus autonómiáját biztosítják; 2. vannak az államtól az egyháznak, és 3. fordítva, az egyháztól az államnak adott engedmények ; végül 4. oly h a t á -rozmányok. melyek az egyházi és állami hatáskör elkülönítése mellett a kettő között a határvonalat állapítják meg.
Az 1. és 2. pontot illetőleg elismerte a konkordátum az egyház önrendelkezési j o g á t ; a pápának a k a t h . hitelvekbői kifolyó állását és h a t a i m á t ; a püspökök csonkittatlan jogát egyházmegyéik kormányzására. El van benne fogadva az elv, hogy az államfőt a főpapok kinevezési joga apostoli kiváltság alapján illeti ; megerősíti az egyház önálló bíráskodási j o g á t egyházi ügyekben, az egyházi szabványok érvényét a szerzetesekre nézve, a vagyonszerzés jogát, az egyházi vagyon szabad kezelését. A kath. vallásoktatást az összes iskolákban a püspökök felügyelete alá rendeli, valamint annak eszközeit, a tankönyveket és a papnevelés, igazgatást. A papok nem egyházi vétségeire nézve különös rendszabályokat állapit m e g ; az állam kilátásba helyezte a papneveldék és a szegényül javadal-mazott lelkészek segélyezését; a főpapságnak megadatott a szabad végrendelkezési jog. A fejedelem a káptalani első méltóság ado-mányozását átengedte a pápának ; papnövendékek, szerzetesjelöltek a katonáskodás alol felmentettek.
Ezekkel szemben az egyház kikötötte, hogy a püspökök tartoznak körleveleiket kibocsátás előtt, tudomásulvétel végett, a kormánynak bemutatni, az egyházi zsinatokat s azok határoza-tait bejelenteni ; u j plébániák felállításánál a kormánynyal egyetértőleg eljárni. A pápa megerősítette a fejedelemnek f ő p a p -kinevezési jogát, valamint a vallásalap kegyurasága alatt levő plébániákra nézve a bemutatási jogot. A püspökök köteleztettek, hogy a plébániákra és theol. tanszékekre politikailag kifogástalan egyéneket alkalmaznak, kik a fejedelem előtt kedvelek ; kiköttetett, hogy csakis a fejedelemmel egyetértőleg történhetik u j szerzetes-rendek behozatala, az egyházi javadalmak megterhelése. A vallás-és tanulmányi alapok kezelvallás-ésére az államkormánynak a felhatal-mazás egyházi részről is megadatott.
A hatarvonalak tekintetében a papok polgári pereire, bűn-ügyeire kimondatott a világi bíróság illetékessége. Az egyházi kegyurak vitás ügyei egyházi, a világiaké polgári bíróság elé utaltattak. A házassági perekben a kötelék feletti bíráskodásra az egyházi, a polgárjogi következményekre nézve a világi bíróság illetékessége állapíttatott meg.
A konkordátumból, miként most vázolt t a r t a l m a m u t a t j a ,
az állammal egyenrangú fél minőségében egyezkedő és szövetkező egyház képe lép előtérbe.
Ezen nevezetes egyezmény — mely törvényes Magyarországon sohasem volt — a kiegyezés után Magyarországon, k ö / j o g i szem-pontok miatt hatályon kivül helyeztetett ugyan, mindazonáltal tagadhatatlan, mély hatással volt a k a t h egyházra azon rövid idő alatt is, a míg gyakorlatilag érvényben volt. Némely haf ározmá-nyai — igy az első káptalani méltóság adományozására, a főpapok szabad végrendelkezési j o g á r a vonatkozók — sokkal élesebb ellen-tétben állottak a magyar j o g g y a k o r l a t t a l és tételes törvényekkel, semhogy gyökeret verhettek volna. De az egyház szabadságának kedvező többi határozatok átmentek az életbe, sőt a kiegyezés után, az egyház javára s az állami befolyás rovására, tágultak is.
Igy az egyháznak e népiskolára vonatkozó autonóm jogait törvény *biztosította (1868. : X X X V I I I . t.-cz.) ; az 1868. : L I I I . t.-cz.
24. §-a alapján kezdetét vette azon gyakorlat, melynéfogva u j plebaniákat az államkormány közbejötte nélkül alapítanak s ala-kítanak át. Hasonló szabadság kapott lábra u j szerzetesrendek behozatala körül, minek eredményeként számos kongregáczió műkö-dik az országban, a nélkül, hogy betelepítésük alkalmával a régebbi országos törvények által is kívánt királyi engedély kiké-r e t e t t volna. Az egyház kezelése alatt álló nagyszámú alapítvá-nyok úgyszólván teljesen ki vannak vonva a főfelügyelet alól, elannyira, hogy a mig az autonóm felekezetek alapitványai leg-alább a nyilvánosság ellenőrzése alá helyezvék, addig a káptala-nok által kezelt alapítványok egyedüli ellenőrei, a nyilvánosság kizárásával, a megyés püspökök. Lelkészek alkalmazásánál a püs-pökök bejelentési kötelezettsége gyakorlaton kivül helyeztetett;
ellenben a nagyszámú kincstári plébániák betöltésénél a püspökök hármas kijelölési joga hatályosabbá tétetett, egy 1867-ben kelt leg-felsőbb elhatározással kimondatván, hogy ha 2000 f r t o t megha-ladja a plébánia évi jövedelme, vagy a felelős miniszter mást kiván bemutatni, mint a kit a püspök első helyre kijelölt, ő Felségének teendő jelentés.
A felsoroltak után a püspöki k a r r a kényelmes helyzet állott elő, a mennyiben az egyház önálló, szabad életnyilvánulásának minden feltetelét kezeihez kapta, küzdelem, vagy konfliktusok nél-kül. Ily viszonyok közt az autonómia jelentése is változott az episzkopátus szemében. Az nem jelentette többé, miként 1848-ban az egyház szabadságának kivívásához segítő eszközt, miután a hierarchia cselekvési szabadsága a hivek bevonása, vagyis az auto-nómia nélkül előállott. Ennélfogva az episzkopátusnak az autonó-miához fűzött czélzata a konkordátum óta nem más, mint a főpapi j a v a k biztosítása mellett az alapok és az alapokból fentartott
köz-oktatási intézetek megszer/.ése. A főpapság előtt ezen czélzatok valósítására nem lebeg valamely képviseleti alapon szervezendő autonómia, hanem oly természetű vegyes bizottság, melyben a világi elemnek egyedüli szerepköre az, hogy az egyház igényét az állammal szemben elfogadhatóbb alakban juttassa kifejezésre.
Kezdetét veszi a püspöki kar akcziója a konkordátumot követő időszakban Scitovszky herczegprimás 1865. évi ő Felségé-hez terjesztett emlékiratával, melyben az alapok kezelésére egy vegyes bizottságot oly „valóban kath. világiakból" kivánt alkot-tatni, „kiket ő Felsége, mint a magyarországi kath. egyház fővéd-nöke a püspökök felterjesztése alapján nevez ki". A kérelmet a püspöki kar nevében Bartakovics Béla egri érsek is megismételte, de minden következmény nélkül.
U j fordulatot az autonomia ügye a kiegyezés után vett. Az Erdélyben megindult autonómikus mozgalmak kapcsán báró Eötvös József 1867. évi julius havában nyílt levelet intézett a herczeg-primáshoz, melyben, utalva az erdélyiek példájára, kívánatosnak jelezte, hogy Magyarországon is a kathoLkusoknak az iskolai s egyházvagyon kezelési ügyekben befolyás adassék. Mély benyo-mást g r a k o r o l t a miniszter e levele a közvéleményre főkép abban a részében, a hol az önkormányzatot a vallási közöny orvossága és a vallási buzgalom föllendülésének eszközeül állította.
Simor J á n o s herczegprimás e levélre adott nyilt válaszában a világi elem érvényesülhetésének akadályául a kormányt á'Jitotta előtérbe, ugyanannak rovására írván az iskolaügy hátramaradását.
E g y é b k é n t kijelentette készségét az autonomia felkarolására.
Ugyanazon év őszén már foglalkozott a püspöki kar egy auto-nomia-tervezettel, mely abban csúcsosodott ki, hogy az au'onomia hatáskörét nem terjeszti ki a személyi kinevezésekre, hanem lénye-gileg az alapok kezelésére és az iskolaügyre. A szervezetbea há-rom tagozatot — plébániai, egyházmegyei s országos főtanács — állit fel, de a tanácsok mellett működő gyűléseket nem ismer.
3 RELIGIO.
Y égül a számarányt egyháziak és világiak közt felesen álla-pítja meg.
A püspöki tervezetet 1868. év őszén az országgyűlés k a t h . tagjai közül egybehívott tanácskozmány elé terjesztették, a mely azonban, Deák Ferencz indítványára, tartózkodott a szervezet megállapításától s c;-upán a választási szabályzat megállapítására szorítkozott. E szabályzat alapján j ö t t egybe 1869. évi junius hó 24-én egy „előkészítő kongresszus", melynek feladata volt a későbbi „szervező kongresszus" számára a végleges választási módozatot megszerkeszteni.
A képviselet elvét Deák Ferencz javaslatára t a r t o t t á k szem előtt. Indokolását Deák eme szavaiban n y e r t e : „A katholikus autonómia az egész katholikus egyházat illeti. A róm. katholikus egyház pedig a róm. kat.b. va'lást követő egyháziak és világiak összesége. Ezen összeségnek van joga az autonómiát megállapítani s annak jogait gyakorolni ; ma, miután azt egész össztségeben nem teheti, képviselet által kell gyakorolnia.
E gondolatot szívesen karolta fel a nagy közönség, saját hajlamainak kielégítését látván a haza bölcsének álláspontjában.
1870. évi október hó 20-án gyűlt egybe a kongresszus és a szer-vezeti szabályzat elkészítése után a következő évi márczius hó 27-en fejezte be működését. Feladatát azzal vélte megoldani a kongresszusi többség, hogy a főkegyúri jogot az autonomia javára kisajátította. Ezenfelül a kisebbség hajlandóságot árult el ahhoz, hogy a hierarchikus jogokat hasonló elbánásban részesítse; e törek-vést azonban a világiak konzervativebb részével egyesült egyhá-ziak megakadaly ózták. /
Az episzkopatusz megvalósítva látta a kongresszus elfogadott munkálatában régi törekvéseinek tárgyát, az alapok és iskolák kiadására vonatkozó p r o g r a m m j á t . De e siker a kongresszuson szerzett tapasztalatok után, inkább aggodalommal, semmint meg-nyugvással tölthette el. Nyilvánvaló lett ugyanis, hogy az episz-kopátusz és a világi elem különböző elvi alapokon vállalkoztak a kath. egyházi ügyekben még fenmaradt kormánybefolyás kiküszö-bölésére. Mig a szabadelvű vi ágiak abban első lépést láttak, melyet folytatólagosan követett volna az egyházi élet, a hierarchi-kus kormányzati forma demokratizálása, addig a püspöki kar csakis a kormány befolyása ellen kívánta a világiak ostromló kedvét mozgósítva látni, ellenben perhorreszkálta, hogy a hierar-chikus jogok érinthetők legyenek. Ily belső ellenmondáson, két, egymástól teljesen idegen áramlatnak merően külső kapcsolatán épült fel a munkálat, minélfogva hitelének össze kellett omlania.
A püspöki kar nem is sürgette jóváhagyását. E helyett alkalmilag megismetelt beadványaiban visszatér régi kedvencz eszméjéhez : a vallás- és tanulmányi alapok mellett szervezendő vegyes bizottságok tervéhez.
Másf-lől azonban a kongresszusi munkálat alkalmat szolgál-t a szolgál-t o szolgál-t szolgál-t arra, hogy a képviselőház hosszasan foglalkozzék az alapok jellegével. Az ekként kifejlődött viták több bizottság kiküldetését eredményezték, melyek jelentéseiket letették a Ház asztalára, a nélkül a/.ónban, hogy le is tárgyalták volna. Legfontosabb s gya-korlati eredménye a vitáknak az voir, hogy Trefort miniszter elő-terjesztésére az 1880. évi május hó 21-én kelt legfelsőbb elhatá-rozással kineveztetett, a mai napig n űködő : a vallás- és tanul-mányi a'apokra felügyelő és azokat ellenőrző bizottság.
A középiskolai (1883: XXX. t.cz.) törvényjavaslat t á r g y a -lása kapcsán Haynald érsek, az episzkopátusz képviseletében, 1882-ben tanulmányi bizottság felállítását kérte. Két év multán, 1884-ben, a főpapság az alapok kiadását kívánja s ez alkalommal említi fel újra az autonómiát.
Mindeme beadványai a püspöki karnak a nyilvánosságot érintetlenül hagyták s az autonómia ügye pihent a legújabb időkig, a mig a parlament nem tűzte ismét napirendre.
Már az 1890. évi állami költségvetés tárgyalásakor a kath.
autonómia élénk vita tárgyát képezte a képviselőházban. Ez alka-lommal az akkori kormány tartózkodó álláspontra helyezkedett,
• miután a kérdés a közvéleményt minden tekintetben előkészület-I lenül találta. Lényegesen megváltozott azonban az egyházpolitikai
helyzet három év multán. Az u. n. elkeresztelési rendeletből keletkezett mozgalmak mindinkább előtérbe állították annak szük-ségét, hogy az egyház és állam közt összeütközésre okot szolgál-tató kérdesek, a hatáskörök külön választásának alapján törvény-hozási uton rendeztessenek ; minélfogva az akkori kormány
fèl-; állította a házassági jogra s azzal kapcsolatos egyházpolitikai
tör-• vényekre vonatkozó programmját. Egyidejűleg a programm
beje-• lentésével, az 1893. évi budget tárgyalásakor Fenyvessy Ferencz
képviselő, a szabad^lvüpárt előleges hozzájárulásával oly értelmű határozati javaslatot terjesztett a képviselőház elé, a melyben a képviselőház utasitá a kormányt, hogy a kath autonómia szerve-zése czéljából egy kongresszus egybehívására törvényes hatásköré-ben a korona engedélyét eszközölje ki. E javaslatot a képviselő-ház 1893. évi márczius 17-én t a r t o t t ülésében egyhangúlag elfo-gadta s ezzel az autonómia kérdését visszavonhatlanul napirendre tűzte. A képviselőházi határozattal utasított kormány mindenek-előtt előkészítő bizottság egybehivását tartotta szükségesnek.
Ehhez gróf Csáky Albin akkori kultuszminiszter, a herczegprimás előleges csatlakozása mellett kieszközölvén a legfelsőbb engedélyt, a bizottság 1894. évi február 24-én a herczegprimás elnöklete alatt összeült. Feladata volt a következő két kérdésben nyilat-kozni: 1. Milyen módozat mellett legyen egy u j szervező kon-gresszus egybehiva? 2. Az 1870—71. évi konkon-gresszus munkálata
Ehhez gróf Csáky Albin akkori kultuszminiszter, a herczegprimás előleges csatlakozása mellett kieszközölvén a legfelsőbb engedélyt, a bizottság 1894. évi február 24-én a herczegprimás elnöklete alatt összeült. Feladata volt a következő két kérdésben nyilat-kozni: 1. Milyen módozat mellett legyen egy u j szervező kon-gresszus egybehiva? 2. Az 1870—71. évi konkon-gresszus munkálata