Alapvetések

A szociális ellátások megítélése a jogi, szociológiai megközelítés mellett közgazdasági szempontból a legjelentősebb. Közgazdászok az ellátások finanszírozására számos elméletet dolgoztak ki. A szociális alapjogoknak az ellátások szintjére konkretizálása szempontjából érdekes közgazdasági, elméleti megközelítés a játékelmélet alkalmazása. A különböző közgazdasági modellek elemzése a dolgozatomnak nem célja, itt kizárólag a kötelező állami szerepvállalás szempontjából említem meg a játékelméleti alapokat. Eszerint ugyanis a közösség feladata, hogy a jogilag társadalmi kockázatközösségként emlegetett elvárás alapján a társadalom (az élet, mint játék) veszteseinek az alapvető szükségleteit biztosítsa.

Az ellátásnak gazdasági indokai is vannak, melyek azon a jogszociológiai megközelítésen alapulnak, hogy a társadalom vesztesei körében a deviáns magatartások elszaporodása gyakoribb, így a kezeletlen szociális helyzet rengeteg erőforrást emészt fel. A megelőző szociális ellátások tehát arányba – méghozzá fordított arányba – állíthatóak a deviáns társadalmi magatartásokkal.

A szociális jogok társadalmi rendeltetése egyenesen következik a gazdasági szerepéből, hiszen a szociális jogok alapvetően a társadalmi problémák orvoslásának garanciális eszközei, magukon hordozva, ezáltal az alapvető szabadságjogoktól alapvetően eltérő jegyeket. Elég, ha például megemlítjük azt, hogy a szociális jogok is mindenkit megillető jogok, mégsem tekinthetők univerzális jogoknak, hiszen szociális jogi védelemre – a szociális jog védelmi jogi jellege miatt – nincsen mindenkinek minden körülmények között szüksége.³⁰⁵ Mindez annak ellenére igaz, hogy a szociális biztonsághoz való jog és az emberi méltósághoz való jog kapcsolata jogdogmatikailag általánosan elfogadott. Ezen szoros kötődés mellett az ezen jogok jellegének alapvető különbsége is egyértelmű, azáltal, hogy a szociális jog az állam pozitív, aktív fellépését igényli, a klasszikus szabadságjogok esetén pedig a jog biztosítását kifejezetten az állami szerep háttérbe szorulása jelenti. Hiszen a szabadságjogok szerepe véget ér a jogok biztosításánál.

Fontos azonban megemlíteni azt, hogy ez az állami pozitív szerepvállalás a jog érvényesíthetőségének korlátját is jelenti azáltal, hogy a bíróságokra kikényszeríthetetlen jogok mérlegelését bízza.³⁰⁶

A szociális jogokon belül a társadalombiztosításhoz való jog kiemelt szerepet élvez, hiszen az elsőként kialakult jogok közül való, noha elfogadottságának mértéke a mai napig is az államok teherbíró képességén alapszik. A szociális jogok közül a társadalombiztosításhoz való jog jelentősége abban is mérhető, hogy az állami kiadások legjelentősebb részét a társadalombiztosítási rendszer fenntartása jelenti. A társadalombiztosítás fiskális szempontból is meghatározó területe a nyugdíjbiztosítás, így külön kiemelten célszerű annak vizsgálatát elvégezni.

A társadalombiztosítás területeinek: a nyugdíjbiztosítás, az egészségbiztosítás és a balesetbiztosítás alapjogi és fiskális megítélésének kiindulási pontja azonos.

Nyílván okoznak eltéréseket a társadalombiztosítás ágainak specialitásai, azonban a

305JUHÁSZ [1996.]i.m.34. oldal

Juhász ebben a cikkében ezt kettős jogi mérceként említi. Az első generációs egyéni és kollektív jogok az univerzalitás absztrakt jogviszonyi szintjét jelentik, míg a szociális jogok vonatkozásában ezek relativizált jogviszonyt jelentenek.

306 SZIGETI [2001.], i.m. 262. oldal

szabályozás keretei azonos alapokon nyugszanak. Ennek igazolására legegyszerűbb tényként a balesetbiztosítást hozhatjuk, amely Magyarországon részben az egészségbiztosítás, részben a nyugdíjbiztosítás szabályozó rendszerébe került integrálásra, anélkül, hogy az ellátórendszerben rendszeridegen megoldásokat kellett volna kidolgozni. A társadalombiztosítás két nagy ágának alkotmányos háttere és nemzetközi megítélése is hasonlóképp alakul, sőt a finanszírozás is mindkét esetben két pillérre épül: biztosítási elven és szolidaritási elven is járnak ellátások, melynek forrása a jövedelemarányos járulékfizetés. Nem csak a nyugdíjbiztosításra, hanem az egészségbiztosításra is igaz, hogy egyidejűleg biztosítási elven járó és jövedelem-elosztó jegyeket hordoz magán.³⁰⁷

A nyugat-európai kötelező egészségbiztosítási modell hasonlóan általában a nyugdíjbiztosítási modellekhez egy szolidaritási elven alapuló kötelező, felosztó-kirovó elven működő alapbiztosításból és egy kiegészítő biztosításból áll, amely részben tőkefedezeti elven működik. A közjogilag kötelező egészségbiztosítás két pilléren nyugvó modelljére³⁰⁸ – hasonlóan a nyugdíjbiztosítás modelljeihez – több megoldás is rendelkezésre áll. A két alapmodell – a nyugdíj modellek kapcsán is ismert – bismarcki és a beveridge-i modell. A bismarcki modell a kötelező járulékfizetése alapuló egészségbiztosítás modellje, melynek tulajdonképpeni továbbfejlesztéseként – pozitívan értelmezett szélsőséges változataként³⁰⁹ – született meg a kötelező állami ellátást biztosító alanyi jogon járó beveridge-i egészségbiztosítás modellje. Az alapbiztosítási jelleg alapján is megkülönböztethetünk megoldásokat. Egyrészt a lakossági biztosítási modelleket – a skandináv államokban és Svájcban – ahol az alapbiztosítás lakóhelyhez kötött járulékfizetésen alapul és a hozzá kapcsolódó kiegészítő biztosítás a jövedelemforrás szerinti üzemi biztosítás. Míg a jövedelemforrás szerinti

307 Ezért az Alkotmánybíróság gyakorlatának bemutatásakor sem törekedtem a tényállások bemutatására, hiszen tulajdonképpen mindegy, hogy az Alkotmánybíróság egy egészségbiztosítási vagy agy nyugdíjbiztosítási, sőt sok esetben annak sincsen jelentősége, hogy egy szociális ellátórendszerbeli szabályozásra alapozva vont le következtetéseket.

308 PRUGBERGER Tamás: Egészségbiztosítási reform és alkotmányosság, Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2., 2008. 423. oldal (továbbiakban:

PRUGBERGER [2008.])

309 NÉMETH György: Egészségbiztosítási alapmodellek, Bismarck és Beveridge, Esély, 2007/5. szám, 49.

oldal

alapbiztosítás modellje – angol, francia minta – szerint az alapbiztosítás és a kiegészítő biztosítás is jövedelemarányos befizetéseket jelent.³¹⁰ Magyarországon az egészségbiztosítás – egy pillérben finanszírozva – hordozza egyaránt magában a biztosítási és a szolidaritási elven alapuló jegyeket, melynek szétválasztására számos reform koncepció született. Az elmúlt évek – meg nem valósult – egészségügyi reformjának is kulcskérdése volt az egészségbiztosítás finanszírozásának több pilléressé alakítása, amely önmagában elengedhetetlennek látszó. Azonban a hazai kormányzati tervezet a második pillért – jellegében a nyugdíjreform második pillérének kialakításához hasonlóan – privatizálva szándékozott átalakítani az egészségbiztosítást. A hazai egészségbiztosítási rendszer – nyugat-európai mintára történő – átstruktúrálása elengedhetetlen, azonban a tervezett reformot ért kritikák legfőbb alapja, hogy a szolidaritási jegyet megőrizve kell a reformot végrehajtani, úgy, hogy a második pillért megóvjuk a tisztán nyereségorientált biztosítási megoldástól.³¹¹ Az egészségügy reformjának elemzése azonban önálló doktori értekezés témájául is szolgálhat, így ennek részletes kifejtésére jelen dolgozat keretei között nem vállalkozom.

Dolgozatomban – terjedelmi korlátok miatt – szükséges volt a szociális jogok társadalombiztosítási jogokra szűkítésén túl további fókuszálást végezni.

Választásom a nyugdíjbiztosítás fenntarthatóságának részletes bemutatására esett, hiszen a szociális jogok érvényesülése szempontjából – a társadalombiztosítás másik ágához viszonyítva – meghatározó, egyben egyedülálló – kérdések és problémák itt merülnek fel. Sőt tényként kezelhető az is, hogy a nyugdíjbiztosítási ág – az érintettjeinek nagy száma miatt – hatást gyakorol az egészségbiztosításra is.

A dolgozatban azért tartottam a szociális jog általános bemutatását szükségesnek, mert a szociális jog különböző ágainak rendszerét összességében is szükséges vizsgálni. Ezt arra alapozom, hogy hazánkban például a munkanélküliség elkerülésére, helyettesítésére társadalmilag elfogadott megoldás az

310 PRUGBERGER [2008.], i.m. 423. oldal

311 PRUGBERGER Tamás: Egészségbiztosítási reform és az alkotmányosság, Polgári Szemle, 3. évfolyam, 11. szám, 2007. november, 8. oldal

egészségbiztosítási ellátórendszer a táppénz igénybevétele, vagy hosszabb távú megoldásként a rokkantsági nyugdíj igénylése esetleg intézményesítetten a korengedményes nyugdíjazás lehetősége. Felelőtlenség lenne tehát azt állítanunk, hogy külön-külön a szociális jog kiemelt területeinek áttekintése révén megfelelő következtetésekre juthatunk.

Az előzőekben történt felvetésekre figyelemmel a nyugdíjrendszer vizsgálatát a szociális jogi megközelítésen keresztül végzem el, melyhez alaptézisem, hogy a nyugdíjrendszer azon vonásai, amelyek a szociális jogok szempontjából kiemelkedőek, a nyugdíj biztosítási jellege szempontjából már rendkívül negatív következményekkel járnak. Hiszen a szociális ellátási jelleg kiteljesedése egy, a járulékfizetés szempontjából rendkívül igazságtalan, pazarló és a későbbiekben részletezetten fenntarthatatlan rendszert eredményez, melynek jellemzője még az öngondoskodási jegy tulajdonképpeni teljes kiiktatása.

A továbbiakban tehát a reform kapcsán szükséges azokat az elemeket is megtalálni és a rendszerbe beépíteni, amelyek egyensúlyba hozzák a biztosítási és az ellátási jegyeket és fokozzák az öngondoskodást is, mely az egyének szociális ellátórendszerek felé való kiszolgáltatottságát is képes csökkenteni, anélkül, hogy a szociális jogait az állam csorbítaná.

A nyugdíjrendszer finanszírozhatósága, fenntarthatósága szempontjából kiemelt jelentőségű kérdés továbbá, hogy a nyugdíjak közjószágok-e. Hiszen a közjószágok az állami feladatellátás tárgyai.

A közgazdasági megközelítés alapján a közjószágok definiálása több szempont figyelembevételével, több irányból történhet. A közjószágok fogalmának meghatározására számos közgazdász vállalkozott. Josph Stiglitz szerint: „A tiszta közjavaknak két döntő tulajdonságuk van. Először is, használatuk adagolása nem

valósítható meg. Másodszor, használatuk adagolása nem is volna tanácsos, célszerű.”³¹²

Amennyiben a közjószágok meghatározásakor nem a fogalom meghatározására törekszünk, hanem összegyűjtjük a főbb jellemzőket, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy a következő tulajdonságok adják a közjószágok jellemzőit:

Egyrészt, hogy nem versengő a fogyasztás: vagyis az egyik személy fogyasztása nem csökkenti az összes többi egyén hasznát; másrészt a kizárhatóság hiánya:

vagyis a fogyasztókat nem lehet kizárni a hasznokból. Ha a jószág rendelkezésre áll, akkor egyik egyén sem rekesztheti ki a másikat a fogyasztásból.³¹³

Amennyiben a fenti meghatározást a közjószágok fogalmaként elfogadjuk, akkor a társadalombiztosítási rendszer is közjószágnak minősül, mert a fogyasztása mindenki számára hozzáférhető és nem zárható ki senki sem az ellátásokból, amennyiben az ellátásra való jogosultság feltételeinek megfelel. A fenti tételből következően pedig a társadalombiztosítási rendszer az állami feladatellátás keretei között kell, hogy megvalósuljon, és ki kell jelölni annak határait is. Dolgozatomban az egyes kérdések elemzésekor ezeknek a határoknak a megtalálására törekszem.

312 STIGLITZ, Joseph E.: A kormányzati szektor gazdaságtana, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000., 143. oldal

313 MÉSZÁROS József: A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek mint közjószágok, Közgazdasági Szemle, 2005. március, LII. évfolyam, 277-278. oldal (továbbiakban: MÉSZÁROS [2005.])

III. 2. A közgazdaságilag fenntarthatónak tartott társadalombiztosítási