A vádlottak kitartó és következetes tagadása /

„közelebbről vagy pontosabban meg nem határozható időpontok”

Jelen pont a kutatási eredmények egyik legfontosabb sarokpontját tartalmazza. A döntések az eljáró bíróságok előremutató - az ilyen ügyeket tárgyaló bírák, de természetesen az ügyészek és a védők számára is -, megfontolást érdemlő indokolásait tartalmazzák, ezért a bűncselekmény jogalkalmazásának elősegítése érdekében a kérdéskörre kiemelt hangsúlyt fektettem. Sokak számára talán meglepő, de számtalan esetben mérlegelnek a sértettek javára a bíróságok, noha az ügyészségek - érthető okokból - tartanak az ilyen jellegű vádemelésektől. Az országos eredményekre való rálátást megelőzően, a kutatás kezdeti stádiumában az ügyészek úgy vélekedtek, hogy bizonyára csak akkor születik bűnösséget kimondó ítélet, ha a vádlottak beismernek, álláspontjuk szerint ellenkező esetben „lehetetlen ezeket még vádra is elvinni, nemhogy jogerőig”⁵⁶⁸ - azonban ennek ellenkezője igazolódott be. A kapcsolati erőszak vonatkozásában a vádlottak általában és összességében tagadnak (vagy legalábbis a rendszeres elkövetést mindenképpen tagadják), ez azonban nem gátja a bíróság elmarasztaló döntésének. A cselekmények hátterét, dinamikáját és ciklikusságát ismerve szinte természetesnek mondható, hogy 8 napon belül gyógyuló sérüléseikkel a sértettek nem igazán mennek orvoshoz, nem készíttetnek látleletet, így orvosi irat jobbára

568 Elhangzott: az empirikus kutatás megkezdése előtt az ügyészekkel történt fókuszcsoportos szakmai egyeztetés során.

177 csak az utolsó bántalmazásról van (ha van egyáltalán). Ilyen mennyiségű irat vizsgálata alapján ehelyütt nem tehetek mást, mint hogy azt állítom: a vádlottak tagadásától vagy beismerésétől függetlenül mindezzel a bíróságok is tisztában vannak. A bűncselekmény egyik jellemvonása kiemelt hatással van a jogalkalmazási gyakorlatra (leginkább a bizonyításra), hiszen az elkövetési időpontok konkretizálásának lehetetlensége már az eljárások elején szembetűnő. Ezzel összefüggésben úgy találtam, az eljáró bíróságok sem várják el napra és percre pontosan a „mikor” meghatározását, hiszen éppen a rendszerességre, a többszöri elkövetésre figyelemmel ez nem teljesíthető. A kutatás egyik leghangsúlyosabb megállapítása, hogy nem foghat helyt azon „kifogás”, miszerint ha nincs látlelet vagy orvosi dokumentáció, ha nincs közvetlen tanú vagy egyéb bizonyíték, lehetetlen a jogerős elítélésig jutni. Visszalépve a látlelethez, nyomatékosítani szükséges, hogy az orvosi dokumentáció a vádlott bűnösségét korántsem bizonyítja, csupán azt rögzíti, hogy a páciensnek sérülése keletkezett, de hogy azt számára ki okozta, éppúgy kérdéses lehet.

Hiszem, hogy ezekben az ügyekben a jogalkalmazók akkor lesznek sikeresek, ha hozzátartozó sérelmére történő elkövetéskor szinte természetesnek veszik, hogy a lehúzott redőnyök mögött, tanúk nélkül véghezvitt cselekményeiket a gyanúsítottak/vádlottak aligha fogják beismerni. Miért is tennék? Az elkövetők is bíznak, bizakodnak, csak ők az ellentábort erősítik. Éppen abban reménykednek, hogy magatartásuknak nem lesznek, és nem is lehetnek következményei, mert a körülmények miatt viselkedésüket sosem lehet bizonyítani (és ezt hangoztatják is: egy állítás-egy tagadás). Kirajzolódik az iratok által, hogy a vádlottak éveken keresztül szidalmazzák, bántalmazzák, megöléssel fenyegetik a sértetteket, akik rendőri intézkedést - félelmükben vagy kiszolgáltatottságuk okán - nem kezdeményeznek, őket még kiskorú gyermekkel a kezükben is megütnek, ráadásul hiába az eljárás megindítása vagy szakértő kirendelése, mert minden fórumon tagadnak, terelnek.

a) Az egyik vádlott pszichiáter szakértőnek adott válaszai: „Szidalmazás az volt, volt amikor tényleg söröztem és veszekedtünk, de tettlegesség az nem. Olyan volt, amikor elcsúszott vagy elesett, de azt mondtam is a bírónőnek, hogy az baleset, bárkivel előfordulhat, szobaajtó betört véletlen, az kezét vágta vagy bármi. Nem bántottam soha. Bárkivel történhet baleset.”

- De Ön nem bántotta? - kérdezte a szakértő, mire a vádlott azt mondta: „Nem, nem, nem.⁵⁶⁹ b) „U. Zsolt - pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően - rendszeresen, kezdetben havonta, majd 2015. évtől K. Nikoletta sértett elköltözéséig, 2017. szeptember 17.

napjáig hetente bántalmazta a sértettet közös otthonukban.

569 Gyulai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály 04030/159/2014. bü., Gyulai Járási Ügyészség B.399/2014., Gyulai Járásbíróság 6.B.205/2014/6.,

178 A vádlott ezen alkalmakkor ököllel, valamint tenyérrel az arcán megütötte, a karját megszorította, a bántalmazásoknak rendszeresen szemtanúja volt kk. K. Tímea sértett és kk.

U. Zsófia Dóra is.”- rögzíti a bíróság. Az ítélet a későbbiekben felsorolja a sértett bántalmazásait, és az utolsó kivételével mindegyiket úgy jelöli meg, hogy „pontosabban már meg nem határozható időpontban”, „közelebbről meg nem határozható időpontban”, de ugyanez igaz a gyermek bántalmazására is („ezen felül több, pontosan nem meghatározható alkalommal”).

A vádlott tagadta, hogy a volt élettársát rendszeresen bántalmazta volna és azt is tagadta, hogy a gyermekeket vagy a gyerekek előtt az anyjukat bántotta volna. Védekezése arra irányult, hogy amennyiben a sértetti állítás igaz lenne, miért nem jelentette fel őt előbb a sértett.⁵⁷⁰

c) „A vádlott a sértettel és annak gyermekeivel közös lakóhelyül szolgáló ingatlanban az általa kezdeményezett veszekedés során S. Editet a gyermekek jelenlétében több alkalommal tettleg bántalmazta, ennek során tenyérrel és ököllel testszerte megütötte, megrúgta, nadrágszíjával, hajvasalóval és egy alumínium létrával ütlegelte, két alkalommal izzó cigarettát nyomott az arcába. December hónapban - pontosabban nem ismert időponttól - őt a szabad mozgásában korlátozta oly módon, hogy a lakás bejárati ajtaját állandóan bezárta és a kulcsot magánál tartva a sértettet egyedül nem engedte ki. S. Edit csak K.

Sándorral együtt hagyhatta el a lakást, így a bántalmazások következtében elszenvedett sérülések miatt orvosi vizsgálaton megjelenni nem volt lehetősége. A vádlott ugyanezen időszakban a sértett mobiltelefonját is eltulajdonította, így a sértettnek a bántalmazások miatt segítséget kérni telefonon sem volt lehetősége. - rögzíti a bíróság indokolása.

A vádlott egy alkalommal nyitva hagyta a bejárati ajtót, így a sértett el tudott menekülni és értesítette a rendőrséget. Később a vádlott a sértett kislányával Franciaországba távozott, ahol a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt elítélték (emberrablás, személyi szabadság korlátozása, prostitúcióra kényszerítés, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett nemi erőszak), a kiskorú végül Strasbourg egyik gyermekotthonában került elhelyezésre. K. Sándor a nyomozás során tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, a tárgyaláson távolléte miatt vallomást nem tett. A brutalitás nagyon magas foka jelenik meg ebben az ügyben is, ami a vizsgált ügyek függvényében nem egyedi elkövetési magatartásként jellemezhető. A vádlott a sértettnek azonban nem a bántalmazásokkal okozta a legnagyobb fájdalmat, hanem hogy elrabolta a gyermekét, őt prostitúcióra kényszerítette, és megerőszakolta.⁵⁷¹

Az iratokat egymás után kézbe véve a tényállásoknak ez az általános sajátossága, a bűncselekmény és a jogalkalmazás viszonyának egyik legtipikusabb faktora. Elmondták az ügyészek a szakmai egyeztetések során, hogy tényleg vannak kétségeik az elkövetési időpontok pontos meghatározásának lehetetlensége miatt, de a következő pont tényadatai ismeretében talán megnyugtatóan kijelenthető, hogy ez országos viszonylatban ekkora problémaként nem rögzíthető.

570 Marcali Járási Ügyészség B.940/2015., Marcali Járásbíróság 4.B.93/2016/39., Kaposvári Törvényszék 1.Bf.257/2017/7/I. (helybenhagyja)

571 Dombóvári Járási Ügyészség B.33/2014., Dombóvári Járásbíróság 2.B.75/2017/16.

179 2.8.3. Bizonyítottság hiánya miatti felmentés, vagy mégsem?

A bűncselekmény attribútumára és a jogalkalmazók kétkedésére tekintettel azt gondolhatnánk, hogy teljesen eltérő az egyes bíróságok gyakorlata, amiért az egyik megyében elítélik, azért a másikban felmentik a vádlottakat, de ez sem igazolódott. Az előzetes szakmai fórumokon ugyanezt gondolták az ügyészek is, többen említették, hogy

„nálunk ez biztos nem menne át / a helyi bíróságon ez nagyon kevés lenne”, de erre rácáfoltak az országos kutatási eredmények. Láthatjuk a statisztikai adatokból, hogy vannak megyék, akik ezt a bűncselekményt teljes mértékben háttérbe szorítják (így csak feltételezéseik lehetnek erre vonatkozóan), míg mások törvényesen, a hatályos Btk. szerint minősítenek, és nem tehetnek mást, mint bíznak a bíróságok életszerű mérlegelésében, és az eredményes vádemelésekben.

Az alábbi diagram tűpontosan rögzíti, hogy a háromévnyi vizsgált iratok mennyiségéhez képest a felmentések száma elenyésző.

5. ábra: Felmentés, megszüntetés és elítélés a bírósági döntéssel befejezett ügyekben (db; % / 3 év)

411 esetben, vagyis a vádlottak 93 %-ában (n=443) jogerős elítélés történt a kapcsolati erőszak bűncselekményét illetően, mindössze a vádlottak 4 %-át (18) mentette fel a bíróság.

17 ügyben (4 %) úgy ítélte meg a bíró, hogy a vádlott bűnössége kétséget kizáróan nem bizonyítható, míg 1 ügyben a vádlott kényszergyógykezelését kellett elrendelni. 14 vádlott vonatkozásában (3 %) nem született ítélet, az elkövető időközben bekövetkezett halála miatt a büntetőeljárás a bíróság megszüntető végzésével zárult.

17; 4% 1; 0%

14; 3%

411; 93%

Felmentés, bizonyítottság hiánya

Felmentés,

kényszergyógykezelés elrendelése

Eljárás megszüntetése, elkövető halála

Jogerős elítélés

180 A bizonyítás lényegében az a tevékenység, amely révén a már megszerzett és közölt ismeret igaz volta felől igyekszünk meggyőzni a taláros testületet.⁵⁷² Abban a néhány ügyben, amelyben a bíróságok álláspontja szerint nem nyert bizonyosságot, hogy a vádlott közös lakóhelyükön vagy másutt a sértettet rendszeresen bántalmazta volna, a kapcsolati erőszak tekintetében felmentő rendelkezést hozott; de ilyenkor többnyire az utolsó bántalmazásban (általában súlyos testi sértésben) kimondták a vádlottak bűnösségét.⁵⁷³ Ilyen arányú jogerős elítélés alapján határozott álláspontom szerint megdőlt azon hipotézis, hogy a vádlottak tagadására nincs ellenszer, felelősségre vonásukra nincs remény. Az aktavizsgálatok megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy azokban az ügyekben, amelyekben a jogalkalmazó pontosan ismeri a hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekmények bizonyításának megoldókulcsát sikerrel járhat, kevés az esély arra, hogy nem. Ha a kérdést ehelyütt nem rendőri, ügyészi és sértetti, hanem védői és elkövetői oldalról közelítem meg, vissza kell utalnom az egyezségnél felhozott „kedvezmények” lehetőségére. A fenti diagram ismeretében célszerű végiggondolni a beismerést és elfogadni az esetlegesen enyhébb joghátrányt, mert a bíróságok bizonyítékhiányos felmentésében alappal bizakodni konok tagadás és orvosi dokumentációk, valamint közvetlen tanúk hiányában sem feltétlenül lehet.