A jászkun földtulajdon és a hozzákapcsolt redemptus előjogok védelmét szol-gálta az országos jogtól eltérő öröklési rendszer. A kerületekben általános gya-korlat volt a végrendelkezés, megszabott alaki, személyi, őrzési és kihirdetési feltételei a helyi szokásokban gyökereztek, illetve az 1715. évi 27. tc-ben, mely-re sokszor hivatkoztak az örökösödési pemely-rekben. A speciális jászkun jogokat a Jászkun Statutum más néven Nádori statútumok 13 statútuma kodifikálta.
Konkrétan a successióról szóló IV., az özvegyi jogról szóló V., az adásvételekről szóló VI. és a kiköltözésekről rendelkező VII. statútum.10
A Jászkun Statutumban megszabott öröklési rend szerint a földtulajdont a fiúk örökölték. A szigorú fiúági öröklés Kiskunhalas népi jogéletének kuta-tója szerint a II. világháború előtt még élt a köztudatban és az öröklési gyakor-latban.11 A Nagykunságban a 19. század második felében, amikor az örökség felosztásában már elismerik a lányok öröklési jogát, a föld helyett pénzt adnak nekik, „kifizetik” őket.12 Szabó László 11 jász település 1838. évi örökösödési perét elemezte, és megállapította, hogy „a fiúági örökösök úgyszólván mindig megváltják a jogok forrását jelentő tőkeföldet”.13 Saját kutatásaim mindezt alá-támasztják. Bizonyos, hogy a IV. statutum a helyi jogszokásokra támaszkodott, és talán éppen a jászkunok kollektív nemességét szem előtt tartva igazodott a nemesi ősiség elveihez, bár részletekben eltért attól.
Az 1799. évi IV. statútum 1 §-a kimondta: „Meg-hagyatván kinek-kinek az a szabadsága, hogy a maga által keresett javakból szabadon rendelkezhessen;
Hogy ha az ilyen Acquisitor Testamentom nélkül halna meg, és Özvegye nem
10 kele 1903, 351–394. p.
11 papp László: Kiskunhalas népi jogélete. Budapest, 1941. Országos Táj- és Népkutató Intézet
12 örsi 1994.
13 szaBó László: A jászsági nagycsalád és az öröklésjog (a leányrész). In radics Kálmán (szerk.):
Vármegyék és szabad kerületek I–II. Debrecen, 2001, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, 221–230. p.
örökösödésijogésgyakorlatajászkunkerületBen 1745 után 57 maradna, annak minden Ingó Java Fiai és Leányai között egyenlően osztasson el; az Ingatlan javak, vagy fekvő-jószágok pedig a Fiakat illetik; ugy mindazon-által, hogy ezek a magok Leány testvéreit, azoknak jussok, vagy részek szerént, annyi Summából, a mennyin a fekvő Jószág szereztetett, pénzül fizessék ki”.14 Meghagyta a statútum azt a lehetőséget, hogy ha az örökhagyónak csak leány gyermekei maradnának, azok úgy tekintessenek, mintha fiúk volnának, de ő-utánuk ismét a fiú gyermekükre maradjon az ősi föld.
Külön kell említenünk a közszerzemény kérdését.15A jászkunok körében a közszerzemény jogi elismertsége részben a nemesi, részben a parasztpolgári szokásjogot tükrözi, igazodik a jászkun mentalitáshoz. Számos jászkunsági vég-rendeletben olvasható a „közösen szerzettük” fogalom, hagyományozások is történtek e címen. Kunszentmárton Liber Fundijában több olyan bejegyzés található, ahol a földváltó házaspár nő és férfi tagja meghatározott összeget fi-zetett a redempcióba. Az ilyen földtulajdon esetében a végrendelkező a közös szerzeményre hivatkozva örökíti a föld bizonyos hányadát, a közszerzemény okirattal igazolható, tehát az öröklési jog kivételezett körébe tartozik. A min-dennapok szokásrendje szerint azonban nem tekintették kivételesnek az ilyen bejegyzéseket, az adásvételeknél mindig feltüntették az örökvallásokban, ha a feleség is földszerző volt. A közszerzemény hiteles dokumentálása a férj halála esetén különösen fontossá válhatott, s perdöntő lehetett az özvegy öröklésében.
Dankó Katalin férje végrendelet nélkül halt meg. A gazdaságot a férj halála után az özvegye irányította. Katalin 1769-ben végrendelkezett, írásba foglal-tatta: „valamink vagyon azonban mind edgyütt szerzettük”.16 A jogbiztosító megjegyzést követően a közösen szerzett föld felét, mint saját tulajdonát, két leányának hagyta, a másik felét pedig fiának. A végrendelet ellen az örökösök nem protestáltak. Kis Dobos Mátyás17 1797-ben földjének megjelölt részét és tanyáját – „mivel ő véle kerestem” – feleségére hagyta, a többit öt fiának.
A földvagyon végül hat egyenlő részre osztódott, azaz szinte megegyezett a két év múlva hatályba lépő statútum rendelkezésével. A feleség azonban az egy gyermek részt örökbe kapta, nem használatba, sőt földje nagyobb értékű volt a többinél, mivel ott állt a gazdálkodáshoz fontos tanya.
Az özvegyasszonyok örökösödési szabályait a jászkun V. statútum az orszá-gos jogtól eltérően állapította meg. A nem közszerző özvegyasszony, ha ismét férjhez ment, hitbérén, jegyajándékán és hozományán kívül előző férje ingó-ságaiból csak egy gyermekrészt követelhetett, az ingatlan örökléséből pedig
14 kele 1903, 371. p.
15 csizmadia Andor – koVács Kálmán – asztalos László: Magyar állam és jogtörténet. Buda-pest, 1972, Tankönyvkiadó, 290. p.
16 Bács Kiskun Megyei Levéltár (MNL BKML) Kiskunfélegyháza levéltára (Kf. lt.) No 18 Capsa 1 Fasc. 2 No 34 / 1769. február 21.
17 MNL BKML Kf. lt. No 18 Capsa 1 Fasc. 1. No 29. / 1797.
58 BánkinémolnárerzséBet
kizáratott. A hitbér a kerületben a redimált földbirtokhoz igazodott, s a meg-váltási ár arányában állapították meg. Azokban az esetekben, amelyekben a férj a vagyoni aránynál magasabb hitbért kötött ki, az örökösök megtámadták, megtámadhatták a végrendeletet.
A Jászkun kerületben az özvegyasszony nem volt tulajdonos a férj vagyo-nában, csak haszonélvező, de a férj a haszonélvezettől is megfoszthatta a vég-rendeletében. További megszorítása a statútumnak, hogy a haszonélvezeti jog csak a közkeresményekre vonatkozott. Ezt a IV. statútum is erősítette, ami szerint az ősi vagy adományos javakra haszonélvezeti jog nem létezett, azt a fiúk örökölték, s a lányokat pénzben kifizették. A statútumot 1861-ben az Országbírói Értekezlet 17. §-a részben az általános magyar jog szabályai-hoz igazította. De kimondta, hogy „a hitvestársi öröklésre, özvegyi öröklésre, s özvegyi jogra nézve – a jászkun kerületekben fennállott szabályok ott jövőre is zsinórmértékül fognak szolgálni.”18 Figyelemre méltó az özvegyasszonyok ősi vagyonból történő kizárásáról Reiner János19 magyarázata, aki szerint mivel a vagyoni jog alapja a redempcióban való részvétel: a befizetés és a katonás-kodás, de utóbbit a nő nem tudta vállalni, tehát nem kaphatott ugyanolyan jogot, mint a férfi. Reiner magyarázata, különös tekintettel Kunszentmárton földváltóira, kiterjedtebb kutatást igényel.
A jászkun nő számos esetben földtulajdonos. A Jászkunságban az özvegy vagy a női hitves a Liber Fundiban nevére bejegyzett föld felett szabad ren-delkezési jogot nyert életében és halála utánra. Ha azonban másként nem rendelkezett, halála esetén vagyona a férj vagyonának tekintetett.20
Az általános örökösödéssel foglalkozó VIII. statútum a redempcióból ere-dő jog szerint a magvaszakadt hagyatékát az eredeti tulajdonosra, a községre szállítja. Nem érinti a jászkun ősiséget mégis, mint a földtulajdonlás feltételét befolyásolót, itt kell megemlíteni a VII. statútumot, ami a kiköltözésekről ren-delkezik, s az engedély nélküli kiköltözést megtiltja. A redimált földet – például
18 Hitvestársi öröklés (successio conjugalis)
14. § Hitvestársi öröklésnek a magyar törvény szerint helye van: a) a szerzeményi javakban, ha leszármazó egyenes örökösök nincsenek: b) az öröklött javakra nézve, ha sem leszármazó, sem felmenő, sem oldalagos örökösök nem léteznek. Özvegyi öröklés (successio vidualis)
15. § Az özvegyi öröklést szabályozó magyar törvények változtatlanul fennmaradnak. Özvegyi jog (Jus viduale)
16. § Az özvegyi jog tekintetében a magyar törvények rendeletei ujra hatályba lépnek; azonban e jog megszorítását csak a leszármazó egyenesörökösök követelhetik.
17. § A 14., 15. és 16. §-okban foglalt hitvestársi öröklésre, özvegyiöröklésre, s özvegyi jogra nézve - a jászkún kerületekben fennállott szabályok ott jövőre is zsinórmértékül fognak szolgál-ni; egyéb tekintetben mindazonát az itt szabályzott öröklési rend a jászkún kerületekre is kihat.
19 reiner János: A jász-kunok özvegyi s hitestársi öröklése és özvegyi joga. Jogi Szemle, 1892.
14. sz. 497–505. p. Uő. Jogi Szemle, 1892. 15. sz. 544–551. p.
20 krenner Zoltán: A jász-kun statutum mai érvényében. Kir. Közjegyzők Közlönye, 1941. 8. sz.
161–174. p.
örökösödésijogésgyakorlatajászkunkerületBen 1745 után 59 a hajdúk gyakorlatától eltérően – tulajdonosa a kiköltözés után is megtarthatta.
Sőt, a kiköltözött jászkun megtarthatta azt a földet is, amit a kiköltözése után örökölt, csupán a közterheit kellett viselnie. A kiköltözés esetén eladott föld-tulajdont viszont nem lehetett visszakövetelni.
A szőlőföld öröklése
A szőlőföldet a település osztatlan közös redimált földjéből szakították ki, és a tőkeföld utáni járulék volt, ezért mindenkor bizonyos szolgáltatási kö-telezettségek terhelték, amelyeket a tanács vagy a kerületi közgyűlés szabott meg. A puszta parcellák megvásárlására redemptus jogon adtak lehetőséget, de a szőlővel betelepített föld elveszítette a redempcióban hozzákapcsolt jogokat.21 A szőlőföld és a tőkeföld tulajdonjoga abban különbözött, hogy a szőlőföld megszerzése soha nem tehette redemptussá tulajdonosát. Az örök-hagyónak tehát lehetősége volt arra, hogy leány gyermekét szőlőbirtokhoz juttassa. A szőlőparcellák öröklésére vonatkozó szokásjogot az 1799-es sta-tútum nem kodifikálta, mint természetes öröklési lehetőség gyökeresedett meg a jászkunok gyakorlatában, hiszen a tőkeföld öröklésének szabályozása a szőlőre nem vonatkozott.
A szőlőföld a legkevesebb kötöttséggel adható, vehető, örökölhető, zálogol-ható szabad földtulajdon volt Jászkun kerületben. A szőlőtelepítésre kijelölt terület felett a tanács – a birtokos közösség képviseletében – mindaddig gyako-rolta a tulajdonosi jogokat, amíg a „szőlőépítéssel” e jogok át nem szálltak az új tulajdonosra. A szőlőre a jászkun öröklés fiúági prioritásai nem vonatkoztak, a lányok is örökölhették, az irredemptusok, sőt a zsellérek is birtokolhatták.
A szőlőparcellák félegyházi forgalmazását megvizsgálva, az elővételi jogok közül a szomszédsági és vérségi előjog érvényesítésére találtam a legrégeb-bi adatokat. Körülbelül ugyanannyi szőlő kelt el, mint tőkeföld. Történtek próbálkozások az ősiségi jog érvényesítésére. Például 1792-ben az eladó fia ugyanazon az ősiségi jogon, ami a szántókra vonatkozott, megpróbálta évek múltán visszaszerezni az apja által eladott szőlőskertet, de a pert elveszítette.
Az ítélet kimondta, hogy a „szöllő földek ily húzamos idő közben olly formán nem vetethetnek, mint a szántó földek”, az alperes saját szorgalmas munkájá-val puszta földből alakította ki a vitás szőlőskertet, amit egyébként is a felperes apja fassióval örökösen adott el. A föld tehát az alperes tulajdonában marad-hatott.22 Máskor a fiúgyermek azért fordult a tanácshoz, hogy akadályozzák
21 Bánkiné molnár Erzsébet: A jászkun autonómia. (Dél-Alföldi Évszázadok 22.) Szeged, 2005, Csongrád Megyei Levéltár, 222–231. p.
22 MNL BKML Kf. lt. Protocollum Politicum 8. kötet, 214/1792.
60 BánkinémolnárerzséBet
meg az édesanyját abban, hogy apjáról maradt szőlőbeli jussát eladja. Az íté-let az anya javára döntött, mert az anya a szőlő jussába mint coaquisitrix jutott.
Az anya tehát jogosult volt az eladásra, a fiúnak elővételi jogot engedtek, hogy ha tetszik, 15 nap alatt magának megtarthatja. Más példák is igazolják, hogy a szőlőre nem érvényesíthették az ősiségi jogokat.
A kiskunfélegyházi levéltárban összesen 314 végrendelet található a 18. szá-zadból. Minden olyan végrendeletet megvizsgáltam, amelyikben szőlőbirtok-ról rendelkezett az örökhagyó. A források szerint a félegyházi gyakorlat nem igazolja, hogy az apák kihasználták a lehetőséget, hogy a szőlőt leányuk is örökölhette.
Czakó Andrásnak két fia és három leánya élt az apa 1769-ben történt ha-lálakor. Czakó azonban nem örökített szőlőt a leányainak, akik közül ketten már férjnél voltak. Kiszner András redemptusi jogon kapott osztott szőlőjét 1770-ben a fiára hagyta, aki „erkölcstelensége miatt” már kivette magát az apai hatalom alól, két leánya csak 100-100 forint készpénzt örökölt, és az apai in-telmet, hogy amint lehet, szolgálatra adódjanak. A többi vagyon a két kiskorú fiúra szállt, a malommal együtt. Három olyan végrendelet maradt meg, ame-lyikben az örökhagyó szőlőbirtokos nő. Ezek az asszonyok inkább juttattak a szőlőjükből leányaiknak, mint fiú örökösüknek.
A Jászkun kerület levéltára az 1710-es évektől folyamatosan szinte minden település anyagában őriz végrendelet csomókat. Mindenütt nagyobb szám-ban a redempció után írottakat, amikortól a földtulajdon jelentősége több szempontból megnőtt. Az 1799 előtti korszak végrendeletei – bizonyságául a jogszokások szokásjoggá alakulásának – ugyanazt a szemléletet tükrözik, mint a majdani Jászkun Statutum rendelkezései. Az 1799 utáni időszakban a leányok kizárása a tőkeföldből és sokszor a szőlőföldből, annyira meggyökeresedett, hogy az oldalág akkor is megtámadta az örökséget, ha fiúgyermek hiányában az apa a statútum szerint fiúnak tekintendő leányának örökítette a földet.