Az ősiség eltörlésének kimondásával nemesi magánjogunk, azon belül a ma-gyar tulajdon- és birtokrendszer átalakulását várnánk, miközben tudjuk, hogy az évszázadok alatt kialakult és a bírói gyakorlat által is megszilárdult kötött vagyonjogi rendszer egyik napról a másikra nem változik meg. Felvetődik a kérdés, hogy az ősiségi pátensnek, valamint az Osztrák Polgári Törvénykönyv-nek a hatálybalépése milyen módon befolyásolta a magyar tulajdoni viszonyok alakulását. Ennek bemutatására szolgáljon példaként a Kállay nemzetség osz-tatlan tulajdonában álló kaszaperegi birtok történetének egy apró epizódja.
A kaszaperegi puszta valamikor Csanád megye területén feküdt. A Kállay ősök egyike – Kállay Miklós – a török kiűzését követően az 1687. évi ország-gyűlésen felállított új szerzeményi bizottság előtt kívánta igazolni, hogy ez a birtok a török hódoltság előtt is a nemzetség tulajdonát képezte. Hosszú időre elnyúló pereskedés eredményeként a kaszaperegi puszta tulajdonjogát sikerült igazolni.
Az ősi birtokot visszaszerző Kállay Miklós halálát követően fiai Ferenc és Já-nos osztályt tettek1, aminek következtében a Kállay nemzetség két ágra szakadt, és ettől kezdve a család két ágát, a birtokközpontok alapján napkori és orosi ágnak nevezték. Ám meghatározott birtoktesteket, köztük a kaszaperegi pusz-tát is osztatlanul hagyták. Ennek oka egyrészt lehetett, hogy Kaszaper mesz-sze feküdt, másrészt a jó minőségű birtok haszonbérbeadásával a nemzetség mindkét ága biztos jövedelemhez jutott. A megosztozott testvérek leszármazói
* Homoki-Nagy Mária PhD, tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Ál-lam- és Jogtudományi Kar, Magyar Jogtörténeti Tanszék.
1 Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Csongrád-Csanád Megyei Levéltára (CSCSML) Makó IV.B.157.a 16/III/1855. „C”
anemesimagánjogszaBályainaktoVáBBélése… 131 az osztatlanul hagyott birtokrészek következtében anyagilag változatlanul szo-rosan összekapcsolódtak.
A jelenleg rendelkezésünkre álló adatokból arra következtethetünk, hogy különböző okok miatt a családot, illetve annak egyes tagjait terhelő adósságok az idő múlásával nem csökkentek. A 19. század elején figyelhető meg az a je-lenség, hogy Ferenc és János unokái közül néhányan az osztatlan kaszaperegi birtok őket illető „eszmei” hányadát, zálogba adták jelentős kölcsönösszegek fejében. A hitelezők több esetben ugyanannak a Lukács családnak a tagjai voltak, akik haszonbérlőként művelték a kaszaperi pusztát. A reformkorban a Kállay nemzetség egyes tagjai között keletkezett perek iratai bőséges bizonyí-tékot szolgáltatnak erre.2 E perek az 1848–1849-es forradalom és szabadság-harcot követően megszaporodtak. A Kállay nemzetség tagjai között kialakult viták mutatnak rá arra, hogy az ősiség eltörlését követően, tekintettel arra, hogy magánjogunkat egységesen szabályozó törvénykönyv nem volt, az osz-tatlan nemesi birtokot a tulajdonosok ugyanúgy tekintették, mint az 1848. évi XV. törvénycikk hatálybalépése előtt. A nemzetség egyik tagja az őt megillető birtokrészt haszonbérbe kívánta adni, míg mások megfelelő kölcsön fejében, a hagyományoknak megfelelően zálogszerződést akartak kötni.
Az 1848. évi XV. törvénycikk eltörölte az ősiség intézményét, ezzel a magyar nemesi tulajdont jellemző egyik korlátozás megszűnt. Szabaddá vált a birto-kok adásvétele, bérbe- vagy éppen zálogba adása. Az ősiség intézményének eltörlését már régóta kívánta minden reformer, de 1848 előtt erre nem sok esély adódott. „Itt egy család, mellynek egész vagyonossága azon egyetlenegy táblai pertől függött, mit ellene poros és rongyos régi oklevelek nyomán kez-dett egy másik család, melly ismét e per sikerétől várja gazdagulását; ott egy szegény ember, kinek pazarló atyja potom pénzért zálogba bocsátotta szép ősi birtokát s ki annak kiválthatásától reményli számos gyermekei jóllétét; egy má-sik, kinek kedves jószága, a hitelt megrontó hazai körülmények s azon törvény folytán, melly a nemesi birtokot nem engedte az árverési vevőnek tulajdonába átmenni, igaz értékének negyedrészén adatott el, s ki ezen bírói zálog mielőb-bi visszaválthatása után eped s a t. és ismét a nagy számú ugynevezett táblai ügyvéd, kik a táblai pereknek, kedvencz ápoltjaiknak, sorsát olly epedve ki-vánák ismerni!”3 Az 1848. XV. tc. után mindez megváltozhatott volna! De mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy tulajdonjogunk kötöttségei tényleg megszűnjenek, és a polgári társadalomnak és gazdaságnak megfelelő szabad, kötöttségektől mentes tulajdoni rendszer jöjjön létre?
2 Homoki-nagy Mária: Egy zálogszerződés története. (Acta Jur. et Pol. Tom. LXXIII. Fasc. 22.) Szeged, 2010, 347–358. p.
3 tótH Lőrinc: Az ősiségi nyíltparancs. Pest, 1853, 2. p.
132 Homoki-nagymária A nemzetség egyik tagja, Kállay Emanuel pénzszűkébe került, azt állítot-ta, hogy „a legközelebbi évek alatt szegény hazánkban véghezvitt dúlások s hadjáratok által, javaimban sokat szenvedvén, a legközelebbi törvénykezés által megszüntetett úrbériség miatt jövedelmeimben is tetemes veszteségeim lévén, mely miatt ősi, s közhivatalokban töltött éveim alatt tett magán adós-ságaim kamatjaim s családom feltartását fedeznem felette nehezemmé vált.”4 Az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc szép és nemes eszméi sem-mivé váltak abban a pillanatban, amikor az ősi családi vagyont a századok óta halmozódó adósságok tömegétől kellett volna megszabadítani. Az addig oly biztos jövedelmet jelentő jobbágy-paraszti szolgáltatások megszűntek.
Kállay Emánuel nem látott más kiutat, mint a régi, megszokott módszert, is-mét kölcsönt vett fel. A 11 000 ezüst forintot kitevő kölcsön összegét Vertán Andrásné, született Lukács Anna biztosította számára, akivel a régi szabályok szerint 1850. szeptember 16-án birtok-zálogszerződést kötött. A zálog tárgyát a „Csanád megyében fekvő és nemzetségemet a Nagykállói Kállay családom fiúi ágon örökös joggal illető Kaszaperegi pusztának néhai Kállay Albert úr kedves atyámtól egyenesen reám háramló és effectíve in concreto birodalmamban lévő 1/54 részemet ugyancsak földesúri joggal, hatalommal … én bírtam, bírnám avagy bírhatnám.” A zálog tárgyának meghatározása a szerződés szempont-jából megfelelő, de pontosításra szorul. Ez a meghatározás csak annyit rögzít, hogy a nemzetség tulajdonát képező birtoknak csak egy meghatározott eszmei hányada illeti a zálogba adót, de hogy ez a rész pontosan hol fekszik, mekkora, melyek a határai, azt a szerződésből nem tudjuk meg. Tudták ezt a szerződő felek is, ezért az adós a következő megjegyzést fűzte a zálogtárgy jellemzé-séhez: „a kaszaperegi puszta osztályos atyámfiai között osztatlan. Az I. R.60.
cikkely értelmében és útmutatásához képest, minden osztályos atyámfiait ezen zálog eránt praemoniáltatni kell.”5
A nemzetségek gyakran közösen birtokolták a tulajdonukat képező ingat-lant, és csak az egyes családtagokat mint tulajdonostársakat megillető tulajdoni hányadokat tüntették fel, illetve tartották számon. Így a zálogszerződés azon kitétele, hogy „effective in concreto birodalmamban lévő 1/54 rész” a való-ságban azt jelentette, hogy a közös, osztatlan tulajdonból az adóst ekkora nagyságú eszmei hányad illette. Az ősiség eltörlését kimondó törvény nem tette kötelezővé a nemesi osztatlan birtokok felosztását, az továbbra is közös tulajdonuk maradhatott. Ennek viszont az lett a következménye, hogy más szabály nem lévén, a Hármaskönyvben rögzített és évszázadok alatt meg-gyökeresedett szokásjogi normát követték. Az osztatlan birtokosokat, akiknek
4 MNL CSCSML IV.B.157.a. 25/III/1853.
5 czöVek István: Magyar hazai polgári magános törvényről írtt tanítások. II. Pest, 1822, 552. p.;
Frank Ignác: A közigazság törvénye Magyarhonban I. Buda, 1845, 367–368. p.
anemesimagánjogszaBályainaktoVáBBélése… 133 előzálogbavételi joguk volt, meg kellett kérdezni, hozzájárulnak-e a kérdéses birtokrész idegennek való zálogba adásához. Ez volt a praemonitio. Ennek elmulasztása érvénytelenné tette a szerződést, illetve szavatossági igénnyel léphetett fel a sérelmet szenvedett osztályos tulajdonostárs. Az ún. megintés-kor a vér- és jogközösségben élő osztályosok bármelyike ellentmondhatott, ezzel akadályozva a birtok elidegenítését. Ezzel egyidejűleg kötelessé vált a jelzett kölcsönösszeg átadására. Ő maga vehette zálogba a lekötött birtokot.
Ez annak a jogszavatossági kérdésnek a biztosítását jelentette, melyet a zálog-szerződésekben igen gyakran a következő fordulattal rögzítettek: „az evictiot minden törvényes háborgatók ellen magamra vállalván.”6 Kállay Emanuel ennek a szokásjogi szabálynak a betartására tett ígéretet, és biztosította hitele-zőjét, „ha valamelyik osztályos ezzel élni akar, akkor Lukács Anna asszonynak e folyó év november 15-én visszafizetni köteleztetem.”
A kérdéses puszta történetéhez hozzátartozik, hogy azt, a maga teljes egé-szében a Kállay nemzetség 1841-ben tíz esztendőre haszonbérbe adta. Ezért a hitelező Lukács Anna, csak a haszonbérleti szerződés lejártakor, 1851. áp-rilis 24-én léphetett volna ténylegesen birtokba. Ezt ígérte Kállay Emanuel:
„eltelvén a fent jegyzett haszonbér ideje, köteles leszek effective et specifice cum designatione metarum hiteles bizonyság előtt kivágatni.” Itt olvashatunk először arról, hogy az osztatlan birtokot a nemzetség egyik tagja földmérővel felméreti, s az őt illető eszmei hányadot adja át ténylegesen a hitelezőnek.
Amennyiben a zálogszerződés valamely pontját egyik vagy másik szerződő fél nem teljesítette volna, arra az esetre mindkét fél részéről egyezer pengő forint vinculum megfizetésére kötelezték magukat.7
Miután osztatlan birtokról volt szó, a Kállay nemzetség nevében, a nemzet-ségi javak akkori igazgatója, Kállay Rudolf is jótállást vállalt.
Ezt a zálogszerződést 1850-ben a régi normák betartásával kötötték. Mindez bizonyítja, hogy önmagában az ősiség eltörlésének a kimondása a nemesi ingat-lanok tulajdon- és birtokjogi helyzetét nem változtatta meg. Az érintettek vál-tozatlanul a megszokott szokásjogi szabályok alapján kötötték szerződéseiket.
Nem lett volna semmi baj e szerződésből, ha az abban foglaltakat mindenki betartja, illetve a nemzetségen belül kialakított szokást valaki váratlanul meg nem változtatja. A hitelező Lukács Anna 1851 tavaszán nem tudott ténylegesen a zálogba vett birtokba belépni. Ezért per útján kísérelte meg adósát, illetve annak nemzetségét arra kényszeríteni, hogy a szerződésben meghatározott 1/54 rész pusztát számára kimérjék, és a birtokba iktatás megtörténjen.
6 MNL CSCSML Makó IV.B.157.a 19/III/1854. „A”
7 A vinculum a magyar szerződési jogban hosszú évszázadok óta ismert biztosíték – kötésbeli büntetés – a szerződés nem vagy hibás teljesítésének esetére. Ebből a szerződési biztosítékból alakult ki később a bánatpénz, illetve a kötbér. Frank 1845, 595. p.
134 Homoki-nagymária Miért nem teljesítette Kállay Emanuel szerződésben vállalt kötelezettségét?
Az osztatlan nemzetségi birtokkal való gazdálkodás nehézsége mutatkozik meg e történet során. Bár a Kállay nemzetség két ágra szakadt, a kaszaperi osztatlan birtoktestet érintő bármilyen szerződéshez mindkét ág beleegyezésére volt szükség. A napkori ág tagjai szerettek volna a birtokból őket illető részekkel önállóan gazdálkodni, míg az orosi ág továbbra is az egész birtokot osztatlan állapotban kívánta tartani. Ehhez az ághoz tartozott Kállay Péter, aki a kasza-peri birtokot egészben kívánta tartani.
A Kállay nemzetség az 1841-ben kötött haszonbérleti szerződés lejárta előtt ismét árendába kívánta adni a birtokot a legtöbbet ígérő számára. Ez a nem-zetség által 1850. október 10-én Kiskállóban tartott családgyűlés jegyzőköny-véből ismert, ahol a javak igazgatója jelentette, „hogy a kaszaperegi pusztának országszerte kihirdetett haszonbérbe adása nem sikerült, mert a) a jelenlegi haszonbérlő Lukács család a Kállay nemzetség némelly tagjaitól zálogba vett részeket kihasíttatni, s a Péter atyafi által még ki nem fizetett épületeket előbb kifizettetni kívánta….”8 Ebből a jegyzőkönyvi bejegyzésből egyértelműen kitűnik, hogy a nemzetség tudtával és beleegyezésével kötötték meg koráb-ban a zálogszerződéseket. Így pl. Kállay Miklós és felesége Kállay Petronella 1848. január 27-én, Kállay Gáspár és felesége Kállay Ludovica 1848. augusz-tus 30-án, míg Kállay Emanuel 1850 szeptemberében.9 A kaszaperegi birtokot a Kállay nemzetség tagjai régóta a Lukács család tagjainak adták egyszer zálog-ba, máskor haszonbérbe. Mindkét szerződési típus érvényességének feltétele volt, hogy az árendás vagy hitelező birtokba lépjen.10 Ezért az 1848-ban illetve 1850-ben megkötött zálogszerződéseket mindkét fél a már megszokott gyakor-lat szerint értelmezte. Az adós megígérhette a kimérést és a birtokba bocsátást, mert a hitelezők voltak bérlőként a birtokban. A hitelezők pedig éppen ezen szerződésekben bízva hihették azt, hogy az 1851-ben lejáró haszonbérleti szer-ződés után is birtokban maradhatnak. Tehát a szerszer-ződésben megígért kimérést csak akkor lehetett volna elkerülni, ha a nemzetség ismét a Lukács családdal köti meg a haszonbéri szerződést. A Kállay nemzetség a családülésen azonban leszögezte – feltételezhetően a nemzetség akkori jogi igazgatója Kállay Pé-ter javaslatára –, „hogy a család egyes tagjai a közös javakba több jogot, mint maguknak volt a Lukács családnak nem adhatván, … a kaszaperegi puszta haszonbérbe adásának gátul tellyességgel nem szolgálhat, annál fogva utasít-tatik javak igazgatója, hogy … Kaszaperegre a Család ügyvédjével lemenjen,
8 MNL CSCSML Makó IV.B.157.a „F”; Ehhez lásd a Kállay nemzetség egyes tagjai ellen in-dított más pereket: MNL CSCSML Makó IV.B. 157.a.19/III/1854, vagy 71/III/1854
9 E szerződésekkel összefüggő iratok megtalálhatók: MNL CSCSML Makó IV.B. 157.a 27/
III/1853; IV.B. 157.a. 28/III/1853, IV.B. 157.a. 19/III/1854.
10 szlemenics Pál: Közönséges törvényszéki polgári törvény. III. 1823, 55. p.; czöVek 1822, 552–553. p.
anemesimagánjogszaBályainaktoVáBBélése… 135
nevezett pusztát belátása szerint mentül jövedelmezőbben, ha kívántatnék több tagokra osztva…közárverés utján 6 évre adja ki haszonbérbe.”11 Ennek a nemzetségi döntésnek azonban néhányan, úm. Tamás, Ödön, Emanuel és Kálmán ellene mondtak, mivel ők ekkor már minden osztatlanságot szeret-tek volna megszüntetni, és saját tulajdoni részükre önállóan zálogszerződést kötni. Ellentmondásuknak túl sok foganatja nem lett, mert egy újabb árverés következtében, 1850. november 4-én a kaszaperegi pusztát teljes egészében a közárveréskor legtöbbet ígérő Majthényi Flóriánnak hat évre ismét haszon-bérbe adták 38 270 ezüst forintért. A haszonbérleti szerződést a Kállay nem-zetség részéről Kállay Péter az orosi ágból és Kállay Rudolf a napkori ágból mint a nemzetség javai igazgatója írta alá. (A haszonbérbevevő pedig nem volt más, mint Kállay Péter sógora, aki az egész pusztát egyben bérelte ki. Ennek következtében a régi haszonbérlőknek, a Lukács családnak vissza kellett adni a birtokot.)12
Mielőtt bármit a továbbiakban elemeznénk, néhány tényt rögzítenünk kell.
Létezik egy ősi, osztatlan 14 938 holdból álló nemesi birtok, amelyet a maga egészében utoljára 1841-ben bocsátott haszonbérbe a nemzetség. A haszon-bérleti szerződést tíz évre kötötték. Kállay Emanuel a zálogszerződést 1850.
szeptember 16-án azzal a feltétellel kötötte meg Lukács Annával, hogy az elő-ző haszonbérleti szerelő-ződés lejárta után történik meg a birtokbaiktatás. Addig – ami ténylegesen egy évet jelentett volna – a hitelező, a Kállay Emanuelt illető haszonbért kapta meg. Ezt a szerződést Kállay Rudolf a nemzetség ja-vai igazgatója aláírásával megerősítette. Ezzel egyidőben az egész kaszaperegi pusztát a nemzetség egészének nevében – függetlenül attól, hogy a nemzetség néhány tagja ennek ellentmondott – Kállay Péter és Kállay Rudolf újabb hat évre 1850. november 4-én ismét haszonbérbe adta, melyet ők is szerződéssel erősítettek meg.
A két ágra szakadt Kállay nemzetség minden férfi tagjának a nemesi birtok elidegenítését, illetve zálogbaadását kísérő praemonitio alapján, a törvényes öröklés sorrendjében nyilatkoznia kellett, hozzájárul-e a szerződéshez vagy sem. A hozzájárulás megadására vagy megtagadására az ún. nemzetségi család-ülés megfelelő lett volna, de a pertestekhez csatolt iratok azt bizonyítják, hogy sem Kállay Péter által aláírt haszonbérleti szerződést, sem a Kállay Emanuel által kezdeményezett zálogszerződést a családülés nem támogatta egyhangúan.
Nemcsak a nemzetség két ágának, de az ágon belüli vérrokonoknak sem volt azonos az érdeke az osztatlan kaszaperegi birtok hasznosítását illetően.
Kállay Emanuel, aki ellene mondott a haszonbérbeadásnak, 1850. november 20-án újabb családülést hívott össze annak bizonyítására, hogy a kaszaperegi
11 MNL CSCSML Makó IV.B.157.a 19/71/III/1854. „F”
12 MNL CSCSML Makó IV.B.157.a 1851. május 3. beiktatás
136 Homoki-nagymária puszta haszonbérbeadása nem a család döntése szerint történt, mert „nem a ja-vak igazgatója – Kállay Rudolf – és ügyvéde által a helyszínén, hanem a család bizalmát épen nem bíró, az árverésre teljességgel meg nem bízott, és magát mai napig is iurium directorának hívő Péter atyafi által Tótkomlóson oly formán eszközöltetett, hogy a kaszaperegi épületek ára most is fizetetlen lévén, midőn ezért és a kimondott föltételek közti azon kis záradék miatt, hogy a haszonbéri összeg Pesten Kállay Péter kezéhez lesz fizetendő, a jelen volt … árverelők által méltán előmutattatni kívánt megbízását elő nem mutattatván, s emiatt az előre látó árverelők az árverést oda hagyván, Péter atyafi a magával Pestről hozott sógorának Majthényi Flóriánnak kezére játszotta.”13
Kállay Péter az általa megkötött haszonbérleti szerződést utólag jóváhagyatta Rudolffal, akit a nemzetség bízott meg a szerződés lebonyolításával. A szerző-désnek ellene mondók az orosházi járásbíróság előtt pert indítottak a haszon-bérleti szerződés megsemmisítésére, mivel állításuk szerint azt Kállay Péter nem köthette meg, mert az osztatlan birtokra nézve a nemzetség megbízását nem bírta.14 A bíróság ugyanakkor kimondta, hogy a Kállay Rudolf által adott megbízás Péter számára érvényes, a nemzetség részéről mind a ketten aláírták a szerződést (igaz, hogy Rudolf időben csak később tette ezt meg, de a bíróság e tényt nem vizsgálta), ezért a többi Kállay atyafi keresetét elutasították, a szer-ződést érvényesnek nyilvánították, és elrendelték a végrehajtást, azaz Majthé-nyi Flórián birtokba iktatását. Ez megtörtént 1851. május 3-án.15 Aki birtokban volt, azt a rendi magánjog normái szerint birtokvédelem illette meg.16
Lukács Anna, az általa kötött zálogszerződés tartalma szerint a korábbi ha-szonbérleti szerződés lejárta előtt, azaz 1851. április 24. előtt birtokba helyezé-sért pert nem indíthatott. A per megindításának a korabeli szabályok értelmé-ben előfeltétele volt, hogy a szerződő felet, azaz Kállay Emanuelt a szerződés teljesítésére megintse (admonitio)17. Csak ennek sikertelenségét követően
13 MNL CSCSML Makó IV.B.157.a 19/71/III/1854. „L”; IV.B.157.a 25/III/1854. Majthényi féle haszonbérleti szerződés Kállay Emanuelnek egyedül azt az állítását nem bizonyítja, hogy a haszon-bért Pesten kell fizetni. Minden más állítását nemcsak a tanúk, de ez a szerződés is alátámasztotta.
14 czöVek 1822, III. VI. rész
15 MNL CSCSML Makó IV.B.157.a 25/III/1853. „az egyrészről alperes Majthényi Flórián mint bérbe vevő másrészről pedig a N. Kállay Nemzetség mint bérbe adó között a kaszaperegi puszta iránt kötött haszonbérleti szerződés ezennel ítéletileg is jogosnak és érvényesnek kimondatik. … ami azon felperesi ellenvetést illeti, hogy az 1850. october 10ki család határozata által Kállay Ru-dolf a Család javak igazgatója és a család ügyvéde, s nem Kállay Péter küldetett ki, az tellyességgel elenyésztetik azáltal, hogy a pusztának haszonbérbe adásával megbízott javak igazgatója maga aka-dályoztatva lévén, az …okmány szerint Kállay Pétert az árverés megtartására megelőzőleg felkéri, s megbízza, utólagosan pedig a megtartott árverést és annak eredményét helyesli, s a szerződést aláírásával megerősíti.”
16 Frank 1845, 339. p.
17 Bónis György – degré Alajos – Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog törté-nete. Zalaegerszeg, 1996, 158. p.
anemesimagánjogszaBályainaktoVáBBélése… 137 fordulhatott bírósághoz. Ugyanakkor 1851. május 3-án az új haszonbérlőt már birtokba is vezették. Lukács Anna és Majthényi Flórián között semmilyen jogi kapcsolat nem volt, tehát Majthényi ellen Lukács Anna pert nem kezdemé-nyezhetett. Sőt az ekkor már birtokban lévő haszonbérlőt a szokásjog is védte.
A birtokon kívül levő hitelező csak és kizárólag adósa ellen fordulhatott azért, hogy a zálogszerződés teljesítését kikényszerítse.
E tények ismeretében felvetődik a kérdés: ki rendelkezhetett jogszerűen az osztatlan nemesi birtokról? Az osztatlan atyafiak közül egyik vagy másik önállóan köthetett-e szerződést saját eszmei hányada vonatkozásában? A nem-zetségi család ülése megakadályozhatta-e egyik vagy másik családtag által kö-tött szerződés végrehajtását? Mindezek olyan kérdések, melyekre csak az év-százados joggyakorlat ismeretében lehet választ találni. A Kállay nemzetség tagjai által kötött szerződések arra is rávilágítanak, hogy a napkori ág tagjai az osztatlan birtokrészeiket inkább zálogba adták, míg az orosi ág tagjai in-kább haszonbérleti szerződéseket kötöttek, s a befolyt bérekből kísérelték meg adósságaik csökkentését.18
Ebből a szempontból érdemes egy kis jogtörténeti kitérőt tenni. A haszon-bérleti szerződéseket mindig rövidebb időre kötötték, s ingatlan jószág ese-tében, főleg ha egész uradalomról volt szó, félévente előre kellett a bérleti díjat megfizetni.19 Ez azt jelentette, hogy félévente aránylag biztos összeg állt a bérbeadó rendelkezésére. Ezzel szemben, ha zálogba adtak egy birto-kot, akkor a zálog idejének kezdetekor ugyan egy nagyobb összeget kapott kölcsönbe az adós, amellyel egy másik adósságát teljesíthette, de az újabbtól nem szabadulhatott, ugyanakkor a nemesi uradalmakat igen gyakran 32 évre kötötték, s ezen idő alatt arról a tulajdonosa nem rendelkezhetett. Vagyis azt
Ebből a szempontból érdemes egy kis jogtörténeti kitérőt tenni. A haszon-bérleti szerződéseket mindig rövidebb időre kötötték, s ingatlan jószág ese-tében, főleg ha egész uradalomról volt szó, félévente előre kellett a bérleti díjat megfizetni.19 Ez azt jelentette, hogy félévente aránylag biztos összeg állt a bérbeadó rendelkezésére. Ezzel szemben, ha zálogba adtak egy birto-kot, akkor a zálog idejének kezdetekor ugyan egy nagyobb összeget kapott kölcsönbe az adós, amellyel egy másik adósságát teljesíthette, de az újabbtól nem szabadulhatott, ugyanakkor a nemesi uradalmakat igen gyakran 32 évre kötötték, s ezen idő alatt arról a tulajdonosa nem rendelkezhetett. Vagyis azt