Hogy az élet művészetre termett birodalmából milyen jusst hasított ki az idén a magyar művészet, a téli tárlatból nehéz volna megállapítani. Egy-részt azért, mert sokan a jobbak közül ezúttal elmaradtak, másEgy-részt, mert egy fejlődő s most még forrongásban levő generáció munkásságába nem tekinthetünk bele. Művészetükről annak egy ilyen töredékén át ítélkezni kényes dolog.
Az izgatás munkája folyik, s a valódi művészet élvezésétől sem vagyunk megfosztva, bár egy korhadóban levő művészi iskola összeomló, görcsösen támogatott palotája minduntalan agyonütéssel fenyeget. S bár a pénzkér-dés és az érvényesülés nehéz munkája sok ifjú erőt is elcsábít a kényelmes, széles útra. A láz pedig mintha elült volna; aki megtalálta önmagát, megy az útján, fejlődik önerejéből, s akik beszegődtek az iskolába — itt az irónia
—, ma, vén fejjel, talán professzor létükre is csak azok, amik elemista ko-rukban. S így van alkalmunk látni művészetünket gazdagító, értékes alko-tások mellett hétköznapi, vásári munkákat.
A művészet maga az élet, s ezért nincs benne megállás. A fejlődés legter-mészetesebb megnyilatkozása, ahol ez hiányzik, oda már a hlál tette be a lábát. A művészetben és az életben a megállás csak halált jelenthet; aki ezt nem érzi, az vagy nem él, vagy nem művész. A Műcsarnok ez idei kiállítása a legvilágosabb példa erre. Aki Stetka Gyula1 Fejérváry-portréjában egy
csöpp életet tud felfedezni, az nem látott még semmi elevent, legyen az akár egy béka, akár elefánt.
Azt hiszem, művészetünknek az a kora, melyet most élünk, történe-tünkben egyike lesz a legjelentősebbeknek. A magyar képírás úttörői most fejlődnek, akik feláldozzák jólétüket, kényelmüket, az elismerést az esz-méért, melynek szolgálatába szegődtek. A fa zajtalanul nő, s nem érezzük, amikor gyökere keresztül-kasul jáija lábunk alatt a talajt, hogy életet szív-jon magába. A cinóberpiros tábornoki atillákon pedig egy titkos féreg foga
rág — ezt már halljuk, de a kezek bágyadtan csüggnek alá, s nem nyúl sen-ki a zacherlinért,2 hogy kiöljék a gyilkos fenét. így válik a pusztítás mun-kája vidám halotti torrá.
Balló E d e3 pedig telefestheti halottjaival Magyarország minden vásznát, a művészet nem fog tudni róla soha. A rossz szobadíszek sorsa ismeretes.
A mesterség csak pillanatnyi érték, amelyet föl lehet ugyan váltani apró-pénzre, de maradandóságra sohasem. Balló Ede már sokkal többet ártott ugyan a művészetnek, semhogy neve egyhamar feledésbe menjen: egy lehe-tetlen generáció került ki a keze alól, mely megfullad a szabad levegőnek a beáradásától, melyet új művészetünk munkásai nyitottak meg. Sok „érvé-nyesülés" és sok tönkretett élet van ebben a generációban, s az ifjú gladiá-torok nap-nap után intenek búcsút a haldokló cézárnak.
Stetka Gyulára éppúgy süt az Isten napja, éppúgy szívja a levegőt, mint akárki más, mégis, amelyik fejet ő lefösti, meg van az fagyva örökre, s nem lélegzik az többé sohasem. Ennek az embernek a keze Szibériában szüle-tett: amihez hozzáér, rögtön jéggé mered.
Innocentről4 szólni idő- és hely vesztegetés. Sokkal szomorúbb a Kacz Endre5 tragikomikus sorsa. Kacz Endre még egész fiatal ember, mégis egy-két év alatt teljesen megőszült; nem t u d o m , jövőre élni fog-e még. Kacz Endrének mikorra kinyílt a szeme, máris bezárult. Szomorú, megsiratni való sors, mikor egy művészember nem lát élő embert, nem lát egy fejben semmit, nem látja a napot, nem érzi a levegőt, nem tud örülni semminek, és nem fáj neki semmi: akkor beül a műterembe, ráírja egy vászonra:
Chopin, s odaföst egy fekete lukat, mely belefúl valami sárga gyermek-krémbe, kétoldalt pedig hihetetlen gimnazistaábrándokat, amelyek meg-vannak, mert látni őket. Ez után a kép után Kacz Endrének a haját tépve kellene kiáltoznia a műtermében: van-e tehetségem?! — s akkor még tudna talán valamit fösteni is.
Boruth Andor6 szánalmas példája annak, hogy a nagy egyéniségek mennyit ártanak a gyönge művészembernek. Boruth elment Spanyolor-szágba piktúrát tanulni, s hazajött onnan, mint kész spanyol. Amire csak ráveti a szemét, amihez hozzányúl, a levegő, amelyben járt, a fülébe ordít-ja: spanyol, spanyol! de ő kérlelhetetlen, mert ő spanyolul akaija végigélni
az életet. Mert Velázquez a bűnös, aki a zöldes-szürkés barnában hatalmas színskálát talált, s Boruthra mégis nem hagyott örökül mást, mint szürke-séget, barnaságot... zöldséget. Csak egy pillanatra esnék le Boruth
szemé-ről a hályog, hát előragadná spanyol tőrét, s keresztüldöfné vele a spanyol lovagjait.
A tájképfestők közül Ujváry Ignác7 szerepel nagy gyűjteménnyel, s iga-zolja azt, hogy fejlődhetik vissza az ember oda, ahonnan kiindult. Zom-bory Lajos8 ökrös képeiben sok az erő, megérzi a szabad levegőt, de vala-hogy Zügel9 mesternek is van része a munkájában. Knopp Imre1 0 belga és német kontúros plein-airisták képeitől szédült meg, s nevével jelzi más em-berek látását. Berkes Antalban1 1 sok a poézis, s határozott tehetség for-málódik a képein, bár ő meg angol tájképfestőket, különösen Constable-t láthatott sokat mostanában. Mégis az említettek közül ő a legegyénibb, legfejlődésképesebb, aki, ha teljesen megtisztul, tiszta, önálló művészi munkát fog produkálni. Magyar Mannheimer Gusztáv nagy tömegben, szé-lesen látó temperamentumos művészember, akinek képeiről olaszos tűz árad felénk, perzselő verőfény, mely bejárja a táj minden zugát: olasz be-folyás alól azonban nem szabadult, s Szüret című képének női feje határo-zottan megfelel Tiziano Ferrari-Dianti képe aranyszőke szépségének. íme csak néhány festő s mégis mennyi különböző idegen áramlat hajtja őket munkára.
Finom, nemes költészet művelője Gulácsy Lajos. Különös poézis; me-lankólia, keserű, fájdalmas, emlékezésszerű minden képe, régiek és fakók, mint sárga, fakult fóliánsok egyszerű, titokzatos meséi. A titok, a hangulat könnyen fellebbenthető, egy kis érzés, szívbeli melegség, s az ember együtt érez az álmodó művésszel. Technikája agyafúrt, roppant öntudatos, s bizo-nyos kiforrottságnak jele, hogy nem kiabál, hogy megmarad technikának, a művész magasabb céljai szolgájának. Kacziány Ödön1 2 technikája is ör-dögi, a hangulat mégis, amit szolgál vele, egyszerű, misztikuma mélységes, nyugodt, harmonikus. Koszta József alkonyati levegőjű képein széles for-mában nyugalmas fény- és színhatásokkal kap meg, s főként a meleg leve-gővel, mely dolgozó asszonyait körülfogja, mint valami vibráló fluidum, mely puhít, melynek érintése lágy, s alóla meleg, dús tónusok fakadnak.
A grafika kiváló mestere, Glatz Oszkár ezúttal különösen nagy arcképcso-portjával szerepel, melynél ugyan érdekesebbek tanulmányai. Száraz és precíz, rajzbeli finomság sok van benne, s olajképén is a grafikus erényei vannak túlsúlyban. Rajzkészsége roppant fejlett, bár nem mond el vele annyit, mint amennyit lehetne. Kis, színes rézkarcai vannak Wagner Gézá-nak, egy jól rajzoló festő ember első grafikai munkái, kisigényű, de meleg, bíztató dolgok.
Tornyai János széles vonalai, merész hajlásai, lélektől, izgalomtól len-dülő hatalmas futamai sokat gyönyörködtetnek. Menyecske a műterem-ben képe darabos egyéniségével sok enteriőr-finomságot rejt; egy jó meg-figyelő öntudatos kézírása ez a kép.
A nagy poéták sorát Grünwald Bélán kezdhetjük. Selymes levegőjű szo-bában, árnyékos oldalával felénk érdekes nőalak áll. Fehér ruhájának haj-lása összeforr a szoba lágy fehérségével: egy mozdulat, s rezzen minden, változik a beállítás, változik minden hatás, s a levegő másként fonja körül
a nőt. Mély technikai problémák megoldása itt minden fény- és színfolt, mely a legteljesebb harmóniában olvad össze szerves egésszé. Az ablakon beszűrődő napsütés fehér függönyökön áttörő lágy fénye széjjelszóródik a szoba fehérségében, megváltoztatja, életre kelti a szoba halott fehér szí-neit, s színt, életet visz magával mindenhová. Kibontja a változó tónusok gazdag skáláját, s e mozgásban halk melódiáknak zümmögése rezzen el.
A szabad levegőn járó parasztleány élénk színű, fényteljes impresszióit adja Csók István mélyen átérzett, de gyöngébben megrajzolt képein. Egy nagy színérzékű festőművész minden erénye és hibája megtalálható képe-in, melyeket a színek izzó ereje, húsainak melegsége s a formák izgató megmintázása tesz közvetlenné. Közvetlenek, mert lelkük természetes, észrevétlenül ellesett, szinte annyira élénk, hogy mellette a művésznek már ideje sincs a pontosságra, összenőnek a fűvel, amelyet taposnak, a bokor-ral, amely alatt heverésznek, s lényük eredeti tartozéka mindaz a ragyogó napfényfolt, amely aranyát rájuk hinti. Közvetlenül a természet teremtmé-nyei, a harmatos földé, melyen felüti fejét a mezei virág, s bennük van az illatozó anyaföld buja tenyészete, a földhöz simuló, hajlékony derekuk-ban, halvány ingükön áttüzelő kaijukban s a fű közül elővillanó szemük mély csillogásában. S ezekben a fekvő, semmittevő Évákban több az ero-tika, mint a Márk Lajos13 kéjt játszó bűnbarlang-alakjaiban.
A felhők mögött aláhanyatló nap aranyszínű sugárzásában hangtalanul siklik alá a folyó. Tükre sima, mint a nyugodalmas lélek, s a domboldal ko-pár őszi fái benne látják haldoklásukat. Hátrább a messzeségben száraz ágú fák vesznek el a hamvas levegő homályában, s a nap szikrázó pompájában úszó borongós felhőzet átfogja a végtelenséget. A nagy, harmonikus nyu-galmában élő természet mélyét érezzük megnyilatkozni Mednyánszky Őszi világ-ában. Ez a nagyszerű halál, minőt csak a természet tud megálmodni a letűnő nap s az éjbe vesző nappal őszi pusztulásában. Ez a kép nem kint a szabadban készült, ezt Mednyánszky megérezte, s érzését festette vászonra hatalmas poémává. De látta, amit festett, mert a látott, megfigyelt és meg-tanult természet nyitja meg csak így kincseit a panteistának, ki a legkisebb virág szirmában is gyönyörűségét leli, s megtanulja azt hűen visszaadni, megformálni, újrateremteni. És neki is soká kellett megállania az igaznál, amíg a széphez elérkezett.
Ferenczy Károly... az eleven életben gázolok gyönyörűsége, a termé-szettel örök közlekedésben álló művészlélek mámorszerű ihlettsége elve-zette őt a fejlődés tökélyére. Kétszer nem léphetünk ugyanazon folyóba
— s Ferenczy az idén újra egy fejjel n ő t t , mert többet látott meg, s min-denre képes technikájával többet fejezett ki. Ferenczy Károly ma már eleven embereket s eleven természetet teremt, s megnemesült l'art pour l'art-ja az emberi lélek legrejtettebb kincseit is élő értékké varázsolja. Az egyöntetű látás ereje biztosítéka a felületek széles megmintázásában meg-nyilatkozó rajztudásának, s azért Ferenczy sem tájképfestő, sem figuralista
— egy ember, aki számára létezik a látható világ. Gondolatok, eszmék és fogalmak helyett újra képeket s pusztán képeket nyújt a léleknek, mint
amilyen csodás Őszi fürdés-e. Kobaltkék kabátot vet le magáról egy folyó-parton álló férfi, csak egy mozgás van benne, mely végigmegy egész testén, hátrahajlított derekán s mozgó két kezén, s mégis, ha egy pillanatra le-hunyjuk a szemünk, azt hisszük, a következő percben már aktban fog ott állni. Ennek a mozgásnak a nemes tisztasága valahogy klasszikus görög szobrok töredékeit hozza elém, talán Vénuszt, aki lehulló szoknyája után hajol, vagy Apollót, akinek letört karjai helyén még ott érezzük a lantot, amelyből csodás hangok pattannak el. Ez a lant, ez a szoknya, ez a két kabát, egy egyszerű színnel odaföstött színfolt, mely bent fekszik az őt körös-körül átfogó levegőben. — A Festő és modell műteremkép, tisztára képprobléma, ami mélység és erő van benne, az mind a festőé, aki szélesen lendülő vonalak ritmikus mozgásába egész formavilágot zár be, egy egész női testet, annak minden tartalmával, külsejével és belsejével, anatómiájá-val és felületváltozásaianatómiájá-val, kemény csontjaianatómiájá-val s a hús izgató, gyönyörteli lágyságával. Esti levegő a témája a Nyári esí-nek, ahol minden a levegő kedvéért van: a bársonyos puha terítő, az álmodozva ülő nő s a fehér nad-rágos férfi, aki a vadgesztenyefa lehajló, élénkzöld levelei közé nyúl.
A poézis nincs hangsúlyozva, s az érzés természetszerű, mint a valóságban.
A főerő: a levegővel bevont tónusok és színek tökéletes beállítása. Feren-czy ma mindent tisztán lát meg, s meg t u d csinálni mindent, amit akar.
A PRÓFÉTA ALMA
Rég nem volt arra eset, hogy egy fővárosi színház olyan darabot állított volna a közönség elé, mint Mérei Adolf darabja, A próféta álma. Különö-sen azonban a Népszínháznak nem lett volna szabad ezt az ízléstelenséget elkövetnie, mikor a A lőcsei fehér asszony-nyal újra helyet adott a törté-neti drámának, és — sikert is aratott, tehát komoly, tisztességes hangú darabbal. A próféta álma a budapesti orfeumok erkölcseinek jegyében szü-letett, ízléstelenségeit csak vaskos obszcenitásai múlják fölül, s kétértelmű-ségeit is lehetetlenné, elfogadhatatlanná teszi a bennük megnyilatkozó szellemtelenség. Hogy milyen elmésségeken épült ez a darab, álljon itt jel-lemzőül a következő példa:
Egy barátom, egy pap, épp akkor mondta az áment, azután a templomba bément,
s a fejére esett egy darab cément, ezt ugyan később
dément-álták, de mikor e-ment, megevett egy darab ément-áli sajtot, aztán fément stb. stb.
Fő kára azonban a darabnak, hogy jól indul, ad valami értékesebbet, él-vezhetőt — s aztán hanyatt-homlok rohan bele az ízléstelenségbe. A nagy próféta, Juszuf a hetedik égben ülve unatkozik a földi gyönyörűségek mennyei egy formaságában, az örökös huritáncok, nargilé stb. úntatják.
A színház igazgatója jelmezekben, női szereplőkben és világításban pazarul állítja elénk az igazhívők menyországát. De aztán bekövetkezik a fordulat
— a próféta zálogba csapja aranyóráját, hogy a földre szálljon le új, hamisí-tatlan hurikért. Ezeket természetesen az orfeumban találja meg - s a többi már elképzelhető. Az utolsó felvonás meg éppen egy uszodában játszik, persze a leplezetlenségek kedvéért, de ez is csak kínos vergődés a kibonta-kozni nem tudó szellemtelenség nyűgében.
Ami a zenét illeti, roppant sok benne az ismert motívum. Érdemes mű benne azonban a hangszerelés. Márkus J e n ő , a zene szerzője az első és utolsó felvonásban különben sikeresen próbálkozott török motívumokkal, s a második felvonásban könnyed tánczenét ad. A főbb szerepeket Kom-lósi Emma, Dóri Margit és Kápolnai Irén játsszák.
»
A Népszínház tegnap esti bemutatójával, A próféta álmá-vaX egy darab orfeum vonult be a magyar színpadra. Ez magában nem volna baj, a fő hiba ott van, hogy az új darab nem nyújtotta az orfeumi játékok ötletessé-gét, hanem csak világítási pompáit, öltözékeit, táncait s lehetetlen helyze-teit, anélkül hogy a kellő hatást kelteni t u d t a volna. Már rámutattunk teg-nap arra, hogy milyen szellem vonul végig a szójátékokra épített darabban, ma csak azt konstatálhatjuk, hogy a közönség előre látható érzéketlenség-gel is fogadta. A karzat s a klakk fülsiketítő zajjal működött, úgyhogy el-hallgattatására, már a közönség s a darab további sorsa érdekében is meg kellett jelenniök a szerzőknek a színpadon. Mérei Adolf határozottan min-den önkritika nélkül vihette a színpadra A próféta álmá-t, pedig nem hi-szem, hogy a Népszínház nézőterén lett volna tegnap egy ember is, aki j ó tanácsokkal ne szolgálhatott volna neki — megkímélésünkre. Márkus Jenő élénk, sok helyütt tüzes muzsikája többször felvillanyozta a közönséget, bár az ismert motívumok keltette kedves emlékek sokszor elfelejttették ve-lünk — a jelent. A szereplők közül Komlóssi Emma szép h a n g a keltett tet-szést, hatása volt Dóri Margit és Kápolnai Irén tüzes táncainak. Kovács pompás komikuma zajos derültséget keltett minduntalan. A szereplők ál-talában mind nagy igyekezettel dolgoztak, a fő érdem azonban mégis a tánc- és énekkaré, a díszleteké s a szép ruháké. A darab is csak ezekért ké-szült, s ezért is hozták színre.
MALONYAY DEZSŐ: A MAGYAR KÉPÍRÁS ÚTTÖRÖI A magyar művészettörténeti irodalomba a Franklin Társulat hozzájá-rulásával korszakalkotó, hatalmas munkával nyitott be Malonyay Dezső, hogy egyrészt pótolja a hiányt, amelyet a régi magyar festőművészet isme-retlen volta okozott, másrészt pedig, hogy egy csapással művészetünk csak egyes, nagy távolságokban élő művészeknek munkásságából álló rövid fej-lődésében tükröztesse a nemzeti eszme megszületését, öntudatra ébredését
75 és határozott kialakulását, egyszóval mindazt, ami nélkül művészetünk mai alakjában jóformán meg sem érthető. Malonyay Dezső mai művészeti irodalmunkban irányt képvisel, a magyar művészet létjogosultságáért és érvényesüléséért dolgozik. Mindennapi munkásságának alapja ez, művésze-ti eseményeinkről szóló cikkei ennek a gondolatnak a jegyében születnek meg: egyenesen ő volt tehát hivatva arra, hogy ahhoz a korhoz, az elődök korához nyúljon, ahova erős magyar lélek, a magyar gondolkozásnak mélységes ismerete szükséges, mert épp ezek a művészeink majd mind ide-genben fejlődő, ideide-genben működő és ideide-genben vesző mostohái a magyar-ságnak. Történetünk egyáltalán nem kedvezett a művészetek fejlődésének, s festőink közül nem egy elismerten az idegenekhez tartozik, s a külföldi művészettörténeti írók jóformán tudomást se vesznek magyar voltukról;
Malonyay újra visszahozza őket hozzánk, mert megtalálja azt az eltéphe-tetlen fonalat, mely őket örökre a magyarsághoz fűzi. Felvonul előttünk Kupeczky János, Mányoky Ádám, Markó Károly, Brocky Károly, Barabás Miklós, Ligeti Antal, Than Mór, Liezen-Mayer Sándor élete és működése s végül a hozzánk legközelebb álló két nagy alakja a modern magyar festő-művészetnek, akik mintegy összefűzik a régit az újjal: Mészöly Géza és Munkácsy Mihály. Hogy művészetünk mai álláspontját tisztán átértsük, helyzetét a magyar gondolkodás szellemi területén s viszonyát a külföld művészeti irányainak kialakításához, feltétlenül ismernünk kell azokat, akik az utat megnyitották, akik a talajt előkészítették; mert abban a föld-ben, amelyen mi járunk, ott feküsznek ők, s lépten-nyomon találkozunk szellemükkel; föltámasztásuk Malonyay Dezső érdeme, aki nemcsak művé-szettörténetet, hanem forrásmunkát is nyújtott új könyvében. A Franklin Társulat a tárgyhoz s Malonyay munkájához méltón állította ki a hatalmas teijedelmű könyvet, bemutatva a feldolgozott festők főbb alkotásait pom-pás kivitelű színes másolatokban. A könyvet kötése, papíija, nyomása és Nagy Sándor festőművész könyvdíszei is valóságos bibliográfiai eseménnyé avatják. A magyar képírás úttörői kétféle köntösben jelent meg: bőrkötés-ben bronzdomborverettel és díszes kartonkötésbőrkötés-ben; az első ára 120, a má-sodiké 80 korona. Különben pedig a könnyebb megszerezhetés kedvéért a Franklin Társulat havi részletfizetésre is hozzáférhetővé teszi a művészet iránt érdeklődő úri magyar közönségnek.