Bevezetésként le kell szögezni, hogy a nemzetközi jog nem ismer feltétlen jogot a kisebbségi nyelv használatára.84 Igaz, számos olyan emberi és szabadságjog létezik, amely védi az emberek szabad nyelvhasználatát, de nemzetközi jogilag jelenleg nincs kifejezetten a kisebbségi nyelvhasználatot védő jogalap.
A következőkben azokat a kidolgozott és – többé-kevésbé – elfogadott nemzetközi törekvéseket és dokumentumokat mutatom be, amelyek politikai és erkölcsi normákat teremtenek a kisebbségi és nyelvi jogokat illetően; de nem
84 Varennes: Kisebbségi Jogok a Nemzetközi Jogban, Hunsor, 1996
kötelező erejűek. A következő dokumentumok mint soft law használatosak, az államok érdekeinek és lelkiismeretességének függvényében.
Az ENSZ által kidolgozott rendelkezések
Mivel a kisebbségi és nyelvi jogokat garantáló egyezségokmányok száma tiszteletre méltóan magas arányt képvisel, ezért ezen okmányok közül csak a legfontosabb egyezményeket mutatjuk be.
A korábbiakban említett UDHR85 nem tesz említést a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól. Csupán a megkülönböztetés tilalmát említi az okmány 14. cikkelye. A hiányosságot a már említett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pótolta 1966-ban86 a 27. cikkelyben foglaltakkal.
Az ENSZ Közgyűlése által aláírt Egyezmény a Népirtás Büntettének Megelőzése és Megbüntetése Tárgyában87 (1948) jelenti a leghatásosabb védelmet a nemzeti és etnikai kisebbségekre nézve, mely rendeltetéséből fakadóan védi a kisebbségeket – a megsemmisítéstől illetve a genocídiumtól – melynek megszegése esetén nemzetközi jogi bűncselekmény elkövetésének vádjával gyanúsítható az elkövető.
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) által 1960-ban elfogadott Egyezmény az Oktatásban Alkalmazott Megkülönböztetés Elleni Küzdelemről88, melyben az aláíró tagállamok szavatolják a nemzeti kisebbségek tagjainak azon jogát, hogy saját oktatási tevékenységet folytassanak, beleértve a saját iskolák fenntartását, saját nyelvük használatát és oktatását is.
Az ENSZ keretében jött még létre az Egyezmény a Faji Megkülönböztetés Valamennyi Formájának Kiküszöböléséről89, amely elítéli a faji megkülönböztetés bármely formáját, és kötelezettségeket vállalnak az aláíró tagállamok a megkülönböztetés tilalmának betartására. Ezen egyezmény számunkra azért jelentős, mert kimondja a faj, bőrszín, származás mellett a nemzeti és etnikai származás alapján történő diszkrimináció tilalmát is.
1992-ben az ENSZ Közgyűlése megalkotta a 47/135. számú határozatot90, mely kihirdette a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól Szóló Nyilatkozatot. Ezen kisebbségi határozatot a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 27. cikke ihlette meg, azzal a céllal, hogy a kisebbségek jogainak biztosítása és védelme hozzájáruljon az államok politikai
85 Megnyugvásul: az Európa Tanács által kidolgozott Emberi Jogok Európai Egyezménye sem tesz említést ezen jogokról.
86 Mindössze 18 év szükségeltetett ennek meghozatalára. (Biró, 1995) 87 Bíró, 1995: 49.
88 Uő. 1995: 50.
89 Uő. 1995: 51.
90 Balázs – Ódor, 2006: 88.
és társadalmi stabilitásához. A Nyilatkozat 1. cikkének (1) bekezdése kifejezi, hogy az államok saját területükön védik és biztosítják a nemzeti és etnikai kisebbségek létezését, vallási, kulturális és nyelvi identitását. A Nyilatkozat 2. cikkének (1) bekezdése már a kisebbségek szabad és megkülönböztetés nélküli vallásgyakorlását, kultúrájuk ápolását és saját anyanyelvük használatát írja elő. A 4. cikk (1) bekezdése a törvény előtti egyenlőséget szavatolja a kisebbségek számára, melyet az államok saját intézkedéseikkel biztosítanak. Ugyenezen cikkely (3) bekezdése rendelkezik az államok azon intézkedéseiről, melyek garantálják a kisebbségek számára saját anyanyelvükön való oktatás alternatíváját. Szorosan kötődik az előbbi bekezdéshez a (4) bekezdés, mely a kisebbségek történelmének, hagyományainak, nyelvének és kultúrájának megismerésére ír elő állami garanciákat intézkedések formájában.
Az Európa Tanács szabályozása
Az Európa Tanács Jogi Bizottsága általi érdemi küzdelem 1961-ben vette kezdetét a kisebbségben élő nemzetiségekre vonatkozóan, melynek eredményeképp megszületett a 213. számú91 és a 285. számú Ajánlás.92 Húsz év munka eredményeképpen született meg a 928/1981. számú Ajánlás93 a kisebbségekkel kapcsolatban, mely heves ellenállást váltott ki egyes országok körében, de ennek ellenére egy olyan folyamat vette kezdetét, melynek sikere a Chartában csúcsosodott ki, melyet 1992. június 22-én fogadott el a Miniszteri Bizottság. (a későbbiekben kitérek erre is)
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (továbbiakban: ETPK) által elfogadott 1134. számú Ajánlás (1990) felszólítja a Miniszteri Bizottságot, hogy kiegészítő jegyzőkönyvet fogalmazzon meg az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, a kisebbségek jogainak védelme érdekében. Az ETPK 1992-es 1177. számú Ajánlása (1992) nemzetközi közvetítői mechanizmus felállítását szorgalmazza, mely ellenőrzési és megfigyelési funkciót látna el.
Az egyik jelentős vívmány az ETPK által megfogalmazott 1201. számú Ajánlás94, melyet 1993-ban fogadtak el, és az UDHR-hez csatolt kiegészítő jegyzőkönyvtervezet teljes szövegét tartalmazza. Az Ajánlás felkérte egyben a Miniszteri Bizottságot, hogy mielőbb fejezze be a Charta kidolgozását, valamint dolgozzon ki a kisebbségek jogairól szóló kiegészítő jegyzőkönyvet.
Az Ajánlás 1. Fejezetének (Meghatározás) 1. cikke megfogalmazza a „nemzeti kisebbség” fogalmát.95 A 2. Fejezet (Általános elvek) 2. cikkének (1) bekezdése
91 A Miniszteri Bizottság hívta fel a tagországok figyelmét a kétoldalú egyezmények megkötésére a kisebbségek stá-tusának rendezése érdekében.
92 Megállapítja, hogy a tagállamok területén más csoportok is élnek, melyek tudatosan vallják eltérő nemzeti identi-tásukat. (Bíró, 1995: 67.)
93 Mely nem a nemzeti identitásra helyezte a hangsúlyt, hanem a nyelvi identitásra; anyanyelven való oktatás, hely-ségnevek saját nyelven való feltüntetése, a kisebbségi nyelv közigazgatásban való hivatalos használata.
94 Bíró, 1995: 69.
95 Az adott állam területén élnek, és azon állam állampolgárai; sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi
kifejti, hogy a nemzeti kisebbséghez való tartozás az egyén szabad döntésétől függ.
A 3. cikk megállapítja, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozó személynek jogában áll teljes szabadsággal kinyilvánitani, megőrizni és fejleszteni vallási, etnikai, nyelvi és/vagy kulturális önazonosságát, és akarata ellenére nem vethető alá semmiféle asszimilációs kísérletnek. A 4. cikk a törvény előtti egyenlőségre utal, miszerint a nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van a törvény előtti egyenlőséghez, és semmilyen hátrányos megkülönböztetésnek nem lehet alanya az illető személy.
A 3. Fejezet (Anyagi jogok) 7. cikke (1) bekezdése garanciát biztosít a kisebbségek számára saját anyanyelvük használatához, mind a magánéletben, mind pedig a nyilvánosság előtt, szóban és írásban egyaránt. A (2) bekezdés biztosítja a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeket saját családnév és utónév anyanyelven való használatához, hivatalosan is. A (3) bekezdés biztosítja a nemzeti kisebbségeket saját anyanyelvük használatához a közigazgatási szervekkel való kommunikációban, valamint a bírósági és joghatósági eljárások során, amennyiben meghatározó a nemzeti kisebbségek aránya az adott térségben. A (4) bekezdés szintén biztosítja a nemzeti kisebbségeket saját anyanyelvükön való helységnevek, cégtáblák, feliratok és tájékoztatók feltüntetését, amennyiben az adott térségben meghatározó a nemzeti kisebbségek aránya.
Az Ajánlás 8. cikkének (1) bekezdése szavatolja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy tanulhassák saját anyanyelvüket, valamint, hogy anyanyelven való oktatásban részesüljenek. A (2) bekezdés pedig a kisebbségiek azon jogát garantálja, mely lehetővé teszi oktatási intézmények és képzési intézmények létrehozását, és működtetését. A Jegyzőkönyv (Ajánlás) által oltalmazott jogok megsértése esetén jogában áll – a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek és szervezeteknek – jogorvoslati kérelmet benyújtani az állami jogszerveknél. A 11.
cikk pedig biztosítja a nemzeti kisebbségek azon jogát, miszerint – amennyiben többséget alkotnak az adott körzetben – sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő az állami törvénykezéssel összhangban autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek.
Ezen 1201. számú Ajánlás (Jegyzőkönyv) 1-től 11-ig terjedő cikkeit az Egyezmény96 kiegészítő cikkeinek tekintik, amelyek ebből kifolyólag ugyanúgy érvényesítendőek.97
ismertetőjegyekkel rendelkeznek, valamint kellő létszámot képviselnek, bár számuk kisebb az illető állam, vagy az állam egy térségének többi lakosához viszonyítva, régóta meglévő, szilárd és tartós kapcsolatot tartanak fenn az illető állam-mal. 1201/1993. számú Ajánlás (Balázs – Ódor, 2006: 273.)
96 Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény.
97 Az 1201. számú Ajánlás 17. cikkelye fogalmazza meg.
A – fentiekben már említett – 1992. június 22-én elfogadott, és 1998. március 1-én hatályba lépő98 Charta99 az európai kisebbségi vagy regionális nyelveket Európa kulturális örökségének és szerves részének tekinti, és védelmezi. Ebből kifolyólag a kulturális kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, és a politikai szempontokat szándékosan mellőzi.100 Az „a la carte” I. Részének (Általános rendelkezések) 1.
cikke (Meghatározások) definiálja a regionális és kisebbségi nyelveket, hogy mely nyelvekre értendők a Charta rendelkezései. A 2. cikkely a Kötelezettségvállalásokat tartalmazza, mely szerint az aláíró Felek vállalják és teljesítik az 1. cikkelyben definiált regionális és kisebbségi nyelvekre vonatkozóan vállalt kötelezettségek teljesítését.
A II. Rész (Célok és elvek) 7. cikkelyének bekezdései az I. Rész 2. cikkelyének (1) bekezdésének megfelelően a célokat és az elveket írja elő. Ezek közül a (1/a) bekezdés előírja a regionális vagy kisebbségi nyelveknek, mint kulturális gazdagság kifejezésének az elismerését. Az (1/b) bekezdés az érintett kisebbségi terület földrajzi körzetének tiszteletben tartását,101 az (1/d) bekezdés pedig a kisebbségi nyelveknek a magánéletben és a közéletben, szóban és írásban való használatának megkönnyítését és/vagy bátorítását írja elő a Felek számára. Említésre méltó még ugyanezen 7. számú cikkely (1/f) bekezdése, mely a regionális és kisebbségi nyelvek oktatását és tanulását, megfelelő formáinak és eszközeinek biztosítását írja elő. Az (1/g) bekezdés – az előzőhöz kapcsolódván – előírja azon eszközök biztosítását, mely lehetővé tennék a kisebbségi nyelvet nem beszélők számára a kisebbségi vagy regionális nyelv elsajátításának lehetőségét. A regionális nyelvek használatát az egyetemeken és felsőoktatási intézményekben a 7. cikk (1/h) bekezdése írja elő, mely magába foglalja még a kisebbségi nyelvek kutatását és tanulását is.
A Charta II. Részének 7. cikkének102 (2) bekezdése kifejezi az indokolatlan megkülönböztetés, kizárás, megszorítás tilalmát, amely valamely regionális vagy kisebbségi nyelvet érinti, s célja a nyelv megőrzésének és fejlesztésének megakadályozása.
A (3) bekezdés a megfelelő eszközök biztosítását írja elő a Felek számára, melyek elősegítik az adott ország összes nyelvi csoportja számára a kölcsönös megértést, toleranciát és egymás nyelvének tiszteletben tartását.
98 Aláírta és ratifikálta: Horvátország, Magyarország, Dánia, Finnország, Németország, Liechtenstein, Hollandia, Norvégia, Szlovénia, Svédország és Svájc. Aláírta még: Ausztria, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Franciaország, Izland, Olaszország, Luxemburg, Málta, Románia, Spanyolország, Macedónia volt Jugoszláv Köztársaság, Ukrajna és Nagy-Britannia. Azerbajdzsánt és Bosznia-Hercegovinát a Charta aláírására és ratifikálására kérte fel a Miniszteri Bizottság.
Bratinka, 2002: 10.
99 Amíg az emberi jogok és szabadságok védelme az egyénekre vonatkozik, addig a Charta rendelkezései a nyelvekre összpontosítanak, nem az egyének jogaira. (Varennes, 2001: 57. )
100 Bratinka, 2002
101 Annak érdekében, hogy az esetleges közigazgatási felosztás ne képezze a kisebbségi nyelvek támogatásának akadá-lyát. Charta, 1992
102 Charta, 1992; A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok nemzetközi forrásai, 2006, 260.
A Charta III. Részének 8. cikkelye előírja a kisebbségi nyelvek használatát az oktatásügy területén, amely magába foglalja az általános iskolák, középiskolák tanrendjébe való kisebbségi nyelvek beiktatását. A 9. cikk az igazságszolgáltatásban biztosít kisebbségi nyelvhasználatot, amennyiben az adott terület lakosság-összetétele megkívánja azt. A 10. cikk a közigazgatás területén ír elő kisebbségi vagy regionális nyelvhasználatot, amennyiben a közigazgatásban dolgozó alkalmazottak munkáját megkönnyíti a saját nyelven való kommunikáció vagy ügyintézés az ügyféllel szemben. A további cikkekben a Charta kitér a tömegtájékoztatás (11.
cikk), kulturális tevékenységek és létesítmények (12. cikk), gazdasági és társadalmi élet (13. cikk), illetve a határokon túli cserekapcsolatokban (14. cikk) való kisebbségi nyelvhasználat szabályozására.
A Charta nem foglal állást az egyéni jogok–kollektív jogok elméleti vitájában, csupán állami kötelezettségeket rögzít, s egyben elismeri a kisebbségekkel szembeni pozitív diszkriminációt. Igaz, ezek betartását a kontrollmechanizmus103 ellenőrzi, mely a Miniszteri Bizottság megállapításaiból és a nemzeti jelentésekből áll, amelyek – mint a ratifikáció és hatálybalépések is – országonként eltérőek lehetnek.104
A Charta ratifikálása és annak hatálybalépése minden országban eltérő időpontra tehető.105 Magyarország 1995-ben ratifikálta, míg Szlovákia 2001-ben tette meg ugyanezt. Szerbia 2006-ban ratifikálta, és 2007. júliusában került sor az első kormányjelentésre, viszont annak monitoringja még nem publikus.
Még kiemelendő – a fenti okmányokon kívül – a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről106, amelyet 1995. február 1-én fogadtak el Strasbourgban, és 1998. február 1-én lépett hatályba. Ez az első többoldalú egyezmény, amely kötelező érvényű európai szerződésnek felel meg, amely a nemzeti kisebbségek védelmére szolgál. A Keretegyezmény I. fejezetének 1. cikke szavatolja a nemzeti kisebbségek és a hozzájuk tartozó személyek jogainak és szabadságainak védelmét,
103 A Charta gyakorlati alkalmazását egy független szakértőkből álló bizottság követi figyelemmel, a szerződő felek által az Európa Tanács főtitkárához benyújtott időközi jelentéseken keresztül. A Szakértői Bizottság dönthet úgy, hogy lá-togatást tesz az adott ország hatóságainál, és személyesen tesz kitekintést a Charta kötelezettségeinek betartását illetően, majd jelentést készíthet a Miniszteri Bizottság részére.
104 Tekintettel a határon túl élő magyarság jogainak betartatására; a kontrollmechanizmus megfigyelése és vizsgálata különös jelentőséggel bír számunkra, viszont más országok számára kevésbé.
105 Érdekességként megjegyzendő, hogy Nyugat-Európában a Chartát nem minden állam írta alá, nem minden ál-lam ratifikálta, s nem mindenhol lépett hatályba. Franciaország nem írta alá, mint ahogy Belgium sem, ezáltal a rati-fikáció, ebből következtethetően a hatálybalépés sem valósulhatott meg. Ratifikáció hiányában szenved Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia. Kiemelendő példát jelent Luxemburg és Svájc, ahol mind a három stádium megvalósult.
(Trócsányi–Juhász, 2010)
106 Ratifikálták: Albánia, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Ciprus és a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Németország, Magyarország, Írország, Olaszország, Liechtenstein, Litvánia, Málta, Moldávia, Norvégia, Románia, Oroszország, San Marino, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Macedónia, Ukrajna, Nagy-Britannia, Örményország, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina. Aláírták: Grúzia, Görögország, Izland, Lettország, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország és Portugália. Andora, Franciaország, Törökország és Belgium nem írták alá.
amelyek mint emberi jogok a nemzetközi jogi védelem szerves részét képezik. Talán még nem a nyelvi jogokhoz kapcsolódóan, de fontos rendelkezés a II. fejezet 4. cikk (1) bekezdése, amely a törvény előtti egyenlőséget szavatolja a nemzeti kisebbségek számára, és a megkülönböztetés tilalmát. Ezen fejezet 5. cikkely (1) bekezdés már kitér a nemzeti kisebbségek kultúrájának, nyelvi és vallási identitásának, hagyományainak és kulturális örökségük megőrzéséhez szükséges feltételek garantálására.
A számunkra fontos nyelvi jogok szabályozását a Keretegyezmény II. fejezetének 10. cikkelyének bekezdései tartalmazzák. Az (1) bekezdés rendelkezik a felek azon kötelezettségéről, mellyel biztosítják a nemzeti kisebbségek nyelvének szabad és beavatkozás nélküli használatát. A (2) bekezdés szavatolja mindkét fél számára a közigazgatási hatóságok közötti nemzeti kisebbségi nyelvek szabad használatát. A (3) bekezdés pedig biztosítja a kisebbséghez tartozó személy azon jogát, hogy saját nyelvén, díjmentesen, tolmács segítségével védekezhessen, abban az esetben, ha bírósági eljárás folyik ellene.
A 11. cikkely (1) bekezdése jogalapot biztosít a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek számára saját család- és utónevének kisebbségi nyelven való hivatalos használatára, írásban és szóban egyaránt. A (2) bekezdéssel elismerik a kisebbségek azon jogát, miszerint kisebbségi nyelven engedélyezett a cégtáblák, tájékoztatók és információk közzététele a nyilvánosság számára. A (3) bekezdés jogalapot teremt a nemzeti kisebbségek számára a hagyományos helységnevek, utcanevek és a közösség számára fontos földrajzi elnevezések kisebbségi nyelven való feltüntetésére, az adott aláíró Állam jogrendszerével összhangban, amennyiben az adott közösség azt igényli.
A 14. cikk107 (1) bekezdése szavatolja a felek azon kötelezettségét, mely szerint biztosítani kell a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát a kisebbségi nyelv megtanulására, elsajátítására. A (2) bekezdés pedig szavatolja a nemzeti kisebbségek számára a saját nyelven való oktatás lehetőségét.
Az EU „közösségi szabályai”
Az Európai Unióban108 élő nemzeti kisebbségek kérdése igen összetett, bonyolult válaszokra enged következtetni. Fontos leszögezni, hogy az Európai Unió intézménye elsősorban gazdasági integrációs célt szolgált a kezdetekben, amelyben a tagállamok feláldozták és átruházták – több-kevesebb tetszéssel – saját szuverenitásukat egy szupranacionális szervezet számára. Ezeken a területeken a közösségi hatáskör dominál. Ezzel párhuzamosan minden tagállamban önálló jogi területeken, önálló jogi rendelkezések vannak életben; ugyanúgy a kisebbségvédelmi rendszerek terén is, amelyek tagállamonként eltérő fejlődési szintet és szabályozási formát jelentenek.
107 Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről; A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok nemzetközi forrásai, Magyar Országgyűlés Hivatala, 2006: 257.
108 Szajbély – Tóth, 2001: 520.
Kizárólag az Unió hatáskörén keresztül három aspektusból szemlélhetjük a kisebbségek védelmét. Közvetlenül az uniós politikákon keresztül, amelyek alig foglalkoznak a nemzeti kisebbségek jogaival, csupán mint az emberi jogokért való elkötelezettség részeként jelenik meg. Közvetett módon; a megkülönböztetés és a rasszizmus tilalma, és a kulturális sokszínűség fenntartása érdekében született közösségi normákon és politikákon keresztüli szabályozás. A harmadik módja a kisebbségi rendszerek védelmének a két módozat vegyítése. Ami segítséget nyújt az Uniónak ezen kérdésben, az a már fentiekben említett Európa Tanács, illetve az EBESZ által kidolgozott dokumentumforrások. Az EU önmagában nem elkötelezett a kérdést illetően, mivel – ahogy már a fentiekben említettem – az Unió gazdasági célt szolgált, nem politikait. Így sem az Unió, sem a tagállamok nem voltak érdekeltek a kisebbségvédelem terén előrelépni, közösségi hatáskört kialakítani.
Másrészt, a tagállamon belüli nemzeti kisebbségi jogok biztosítása már az állami szuverenitás csorbulásának minősíthető, a szupranacionális szervezetben pedig kettős csorbulásnak, amelyet a tagállamok félelemből nem mertek meglépni109.
A kisebbségi védelmi rendszerek nem tudtak kialakulni az Unióban, mivel egyes országok – Franciaország vagy Görögország – nem ismerték el a kisebbségek létezését. Viszont a nyelvi jogok terén mutatkoztak előrelépések110, mivel a kisebbségi nyelvek létezése már vitathatatlan volt Európában.111
Megállapítható, hogy külön uniós hatáskör jelenleg nem létezik a kisebbségvédelem terén, viszont az uniós politikákat kiegészítendő ajánlások, ENSZ egyeszségokmányok, és az EBESZ rendelkezéseinek összessége jelentik a kisebbségvédelmi rendszer szilárd oszlopait ma az Európai Unióban.
Összegzésként elmondható, hogy a nemzetközi kisebbségvédelem nem jelent általános megoldást minden kisebbség minden problémájára. Az is elmondható, hogy – ellentétben az 1989-ig tartó felfogással – a nemzeti kisebbségek helyzete ma már nem belpolitikai kérdés, vagyis nem tekinthetők az államok sajátos belügyének, hanem nemzetközi szintű megoldást követel. Ebből kifolyólag az általánosan elfogadott standardok és normák a következők: a hátrányos megkülönböztetés tilalma, nyelvhasználati jogok széles skálája, anyanyelvű oktatáshoz való jog, politikai, gazdasági és szociális életben való részvétel joga. A gond az, hogy ezen normák „puha jognak” számítanak, melyek nem kötelezőek az államok számára, továbbá semmilyen szankciók nincsenek kilátásban ezen „puha jogok” megsértése esetén.
109 Már azért sem merték meglépni, mivel az alapszerződésekben lefektetett nemzeti kisebbségi jogokat az Európai Unió Bírósága szigorúbb értelmezésének köszönhetően komolyabban vette volna, mint azt a tagállamok tervezték.
110 A Kevéssé Használatos Nyelvek Európai Hivatala (EBLUL) 1982-ben alakult meg a nyelvek sokszínűsége és védelme miatt. (Győri Szabó, 2006: 106.)
111 Körülbelül 40 millió uniós polgárt érintő kérdés a kisebbségek kérdése.
Be kell látnunk azt, hogy a kisebbségi és nyelvi jogok kérdése politikai érdekek és manőverek eszközéül szolgál ma Európában, melyek védelme az egyes nemzetközi dokumentumoknak köszönhetően valósul meg, de sajnos, sok esetben kizárólag a jogszabályok keretein belül, csak papíron nyerik el érvényüket. A gyakorlati megvalósítás még várat magára.
Zárszó
Látható, hogy számos nemzetközi okmány, szerződés, alkotmány és törvény van jelen a mindennapjainkban, amely védi a kisebbséghez tartozók nyelvi és emberi jogait.
Mégis elmondható, hogy ma Európában a kisebbségek jogainak és nyelvezetének megőrzése nem valósítható meg csupán a nyelvi jogok és a megfelelő nyelvpolitika biztosításával,112 mivel vannak olyan területek,amelyeket ezen tényezők nem befolyásolhatnak. Elsősorban nagyon fontos a többség elfogadó magatartása, a többség együttműködése, amely lehetővé teszi a pozitív diszkriminációt az
Mégis elmondható, hogy ma Európában a kisebbségek jogainak és nyelvezetének megőrzése nem valósítható meg csupán a nyelvi jogok és a megfelelő nyelvpolitika biztosításával,112 mivel vannak olyan területek,amelyeket ezen tényezők nem befolyásolhatnak. Elsősorban nagyon fontos a többség elfogadó magatartása, a többség együttműködése, amely lehetővé teszi a pozitív diszkriminációt az