A tongerek elérhetetlen mélye a csudák egész világát és az ismeretlen állatfajok egész tömegét rejtegeti magában, a melyekből, sajnos, hogy csak a véletlen játéka folytán ritkán és elvétve kerül egy-egy a tengerek mélyéből fel a napvilágra.
Ilyen állat a krák is, a hogy a régiek azokat az óriási nagyságura nőtt polypokat nevezték, melyek hordó nagy testükkel és szálfanagyságu, szivó-köpölyökkel ellátott nyolcz karjukkal, rémei voltak a tengereknek.
A tudomány ezeknek a kolosszális nagyságú szörnyeknek a létezését jó ideig tagadía, ma már azonban létezésük kézzelfoghatólag be van bizonyítva
és Monfort Benis, ki egész életét a polypok megfigyelésére szentelte, igen érde
kes dolgokat ir ezeknek a szörnyeknek az életmódjáról.
Már1 alakjuk és kinézésük is oly félelmes és visszariasztó, mintha a ter
mészet nem a teremtés gyönyörétől áthatott inspirátiójában, hanem a szörny-alakoktól gomolygó lázálmok őrjöngő deliriumában teremtette volna meg!
Mert zsákalaku bibircsós testükön, gömbölyű szivóköpölyökkel végig
rakott nyolcz kigyóformán terjengő fogókar ül egy ormótlan fej társaságá
ban, melynek kidülledő dudorain két mozdulatlan nagy szem villog, borzal
mat és irtózatot gerjesztő, hideg, álnok kifejezéssel.
Színezete szürkés, mint azoké a szikláké, melyek tartózkodási helyein: a Földközi- és Atlanti-tenger és az Ind-oczeán partvidékének a fenekén talál
hatók, de ez a szin haragjában és fölgerjedésében élénk téglavörössé, sötét
barnává és violaszinné változik rohamos gyorsasággal . . .
A sziklák hasadékai, barlangjai és a fenék homokja egyformán kedvencz tartózkodási helyei, valamint azok a kráterszerüen mélyedő lyukak, a melye
ket terjengő karjaival összehordott kövekből, maga készit magának.
Ezekbe rejtőzködik és szivóköpölyökkel ellátott karjaival a kövekbe kapaszkodva, les zsákmányára: a halakra, rákokra, csigákra és mindenféle puhányokra, melyeket fogókarjaival magához ránt és papagálycsőr görbe szá
jával összeőröl s magába temet. Megtámad és rárohan mindenre, a mi él. a mi mozog és közelébe kerül! Álnok szemeit, fenyegető merevséggel a közeledő prédára szegezve, hátrafelé vágódó lökéssel indul feléje, azután villámgyors-san megfordulva, tigris ügyességgel veti rá magát. Nagysága különböző. A kis dió nagyságtól, ököl, vagy kisebb tök nagyságúig változik, de vannak olyan colosszális óriások is, melyeknek nyálkás, kautschukszivós teste 2000 kilo
grammot is nyom!
Ezeket a kicsinyeket Olaszországban, Ghinában, Indiában csemegeként eszik s azt mondják, hogy fiatal korukban nagyon ízletesek, vén korukban ellenben rágósak, szívósak és ehetetlenek. Sőt a régi görögök és rómaiak is olyan nagyra becsülték, hogy Plautus nagy csudálattal emliti, hogy Viternius lakomáján egész hekatombé volt a fűszerekkel töltött polypokból. Hogy meny
nyire drága és inyenczfalatnak tekintették, mutatja Philorenusnak, a hires evőnek és nyalánk tobzódónak az esete, ki Syrakusában egy három láb nagy
ságú polypot egymaga megevett. Ettől a nehéz emésztetü nyalánkságtól azon
ban oly rosszul lett, hogy orvosai a halálát várták. Erre behozatta a polyp-nak még megmaradt fejét és azt is megette, mondván:
— Most már készen vagyok az alvilági útra, mert nem hagyok itt sem
mit, a mit sajnálhatnék . . .
Ereje, szivóssága és támadó dühe még a legkisebbnek is bámulatos.
Monfort szokásos sétáját végezte a tengerparton egy nagy dognak a társaságában, mely különösen a puhányok felkutatására volt betanítva, midőn egyszerre annak ugatása riasztotta fel gondolataiból.
Oda sietve, látta, hogy egy polypot kerülget, mely háromláb hosszú kar
jaival, mint valami ostorral védekezett s a kutya hiába igyekezett egyiket vagy a másikat a fölötte suhogó karoknak elkapni. Néhány perczig érdeklődve
nézte ezt a furcsa párharczot, mert a kutya olyan hatalmas és erős állat volt, hogy egy izben egy éhes farkast teritett le rövid küzdelem után. Ennek daczára a polyp nem akart menekülni, sőt inkább dühe perczröl-perczre fokozódni lát
szott, midőn azonban a tudóst megpillantotta, taktikát változtatott és lassan a mélyebb viz felé kezdett vonulni. Ezt a kutya felhasználta és egyik kevésbé gyorsan suhogó karját megragadta fogaival, mire a polyp négy karjával vil
lámgyorsan belekapaszkodott. A kutya hiába védekezett minden erejéből, a
S Z Í V Ó S ölelésből nem birt szabadulni és utoljára félelmében és fájdalmában panaszosan üvölteni kezdett, a polyp pedig, melynek szemei dühös villámokat szórtak és színezete a sötét violából vörösbe s ebből vörösbarnára változott, ellenállhatatlan erővel a mély viz felé hurczolta, hempergette az üvöltő és rugkapálódzó ebet.
Ekkor már neki is közbe kellett lépni, ha kutyáját elveszíteni nem akarta.
Neki vetve hátát a sziklafalnak, sikerült is egy erős rántással a polyp két karját leválasztani. A felbőszített bestia erre olyan hangot hallatott, mely hasonlított egy harapós kutyának a morgásához és karjaival dühösen csap
kodva, Monfort is megragadta a két karjával olyan erősen, hogy a fájdalomtól felordított, mire a kutyája is újult dühvel kezdte tépni és marni a polypot, mig végre kettőjük erőlködésének nagy nehezen sikerült a félelmes dögöt ártal
matlanná tenni, de ettől kezdve Monfort megfogadta, hogy megfelelő fegyver nélkül tóbbé nem fog polypvadászatra indulni és hasonló nagyságú polyppal kikezdeni, pedig ennek a teste sem volt nagyobb egy kisebbfajta töknél.
Beale hajóorvos pedig a következőket beszéli el a polypok vesze-delmességéről:
Midőn hajójuk a Bonin-szigeteknél horgonyzott, apály idején a partra sétált, kagylókat és moszatokat gyűjteni.
A kövek és sziklák között keresgélve, egyszerre egy ökölnagyságu, külö
nös alakú állatot vett észre, mely hátráló lökésekkel, a tovább húzódó hullá
mok felé lökte magát mind a nyolcz karjával.
Megismerte a polypot, mely, midőn feléje közeledett, riadtan igyekezett a mentő hullámokat elérni. Természeténél fogva undorodott ugyan az efféle állatoktól, de ennél nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egyik lábával annak IV2--2 lábnyi hosszú tekergő karjára ne hágjon, az azonban oly erővel hányta-vetette magát, hogy a nedves homokon minduntalan kicsu szőtt a talpa alól és midőn undorodását legyőzve, egyik karját kezeivel ragadta meg, a polyp a többivel ugy belekapaszkodott a közelben álló szik
lába, hogy minden erejével se bírta onnan lerántani.
Hiába húzta, rángatta mindenfelé, nem engedett; egyszerre azonban fejét felemelve, egy pillanatig rámeredt dühtől izzó szemeivel, a másik pilla
natban pedig a sziklát eleresztve, villámgyorsan mezítelen jobb karjára teke-rődzött, amelyről a ruhát csigakeresés közben a válláig felgyűrte.
Azonnal érezni kezdte, mint mélyednek szivóköpölyei erősen a kar
jába és látta, mint kattogtatja görbecsőrü száját, hogy húsába haraphasson.
Az orvost az undortól és irtózattól az ájulás kerülgette és önkénytele
nül elkiáltotta magát és ezt a kiáltását szerencséjére a sziklák túlsó .részén
Tengeri pókok lakomája.
a szintén kagylókereséssel foglalkozó kapitány meghallotta és gyorsan segít
ségére sietett, azután a kikötött csónakhoz vezetve, mialatt az orvos másik kezével a dög fejét rángatta félre, hogy ne haraphasson, a kapitány dara
bonként metélte le róla a ráfonódott szivókarokat és késével felhasította az undok dög testét.
Monfort beszéli, hogy egy izben neki egy polyp az oldalába harapott.
A seb nagyon fájdalmas volt és hasonlított egy éles ollónak a vágásához, a szivóköpölyöknek a helyén pedig napokig kék véraláfutások voltak láthatók és azoknak helye is szerfelett fájdalmas maradt jó ideig.
Az indiai-oczeán partvidékén a fürdőknek és búvároknak állandó rémei, mert a tengerfenék minden mélyedése és sziklaürege polypoktól van lakva. A madagaszkári partok sziklás helyein senki se merészkedik a hullá
mok közé, mert majd mindegyik benszülött tud olyan esetet, hogy a polypok a íürdőzőket a viz alá rántották. A Közép-tengerben ritkán nőnek akkorára, hogy az emberekre nézve veszélyessé válhatnának, mégis nemrégiben az olasz partokon bebizonyult annak a közmondásnak az igazsága, hogy: „az elővigyázatot mindig jó szem előtt tartani".
Egy hajóskapitány több barátja társaságában fürdött a parti sziklák közelében és szerteszét úszkálva, egyszerre csak a kapitány segélykiáltását hallották felharsanni. Vetekedve siettek mindannyian a segítségére, de még mielőtt elérhették volna, hajmeresztő sikoltás között valami láthatatlan erő a viz alá rántotta. Az utána bukók jó ideig hiába keresték a fenéken, íugy három óra múlva azonban rátaláltak egy sziklaüregnek a torkában. Egy polyp tartotta átfonva rettenetes karjaival és már akkor testének egy részét fel is emésztette. A kik a kapitány kétségbeesett halálküzdelmét látták, ugy vélekednek, hogy a polyp először a lábainál, azután pedig a jobb karjánál fogva ragadta meg a szivóköpölyeivel, midőn azzal ki akarta magát szaba
dítani és midőn a baljával lefelé nyúlt, a szörnyeteg azt is elkapva, a viz alá rántotta. Másként nem lehetett, mert azon a helyen a viz nem volt mélyebb öt lábnál!
A czethalászatról hazatérő hajósok ujabb időben megint emlegetni kezdték a mesének tartott óriási polypok létezését, mert midőn az egyik
másik busa-szöketót (Physeter macrocephalos) megszigonyozták, ez kínjá
ban gyomrának egész tartalmát kiadta.
Ennek tartalma nagyobbrészt kedvencz eledeléből, a molhuszkák min
denféle fajából állott, de voltak közöttük olyan polypkarmaradványok, melyeknek vastagsága egy ember vastagságát megütötte*
Egy ehhez hasonló darabot hoztak nemrégiben Angliába, melynek hossza hat láb, átmérője pedig két lábat tett ki és szivóköpölyei akkorák voltak, mint egy csemegetányér.
Ez az eset akkoriban nagy zajt ütött a tudós világban és midőn az angol alsóházban Goffin kapitányt az ámbra keletkezése felől megkérdezték.
* A b u s a s z ö k e t ő n e k , a b á l n á v a l , v a g y i s a c z e t h a l l a l e l l e n t é t b e n , o l y a n bő t o r k a v a n , h o g y a k k o r a f a l a t o k a t k é n y e l m e s e n e l n y e l h e t , e l l e n b e n a c z e t h a l s z ü k t o r k a m i a t t c s a k a p r ó á z a l a g f é l é t képes e l n y e l n i .
többek közt elmondta, hogy egy általa elejtett cachelotnak, azaz busa-szöketőnek a torkában egy nagy kígyóhoz hasonló testet talált, midőn azon
ban kivették, kiderült, hogy az egy polypkarnak a maradéka volt.
Ez a maradék huszonnyolcz láb hosszú volt és szivóköpölyei pedig tányérnagyságuak voltak, e mellett látszott, hogy az a maradék nem köz
vetlen a fejnél volt leharapva, hanem feljebb és a vége is hiányzott. Mekkora testnek kell lennie, mely nyolcz ilyen 28 lábnyi hosszú karnak megfelel ós mekkora szörnynek, mely ilyen testből és óriási karokból áll?
Az egész világ által ismert „nantucketi Ben Johnson, a vén czethalász"
egy cachelot torkából 35 láb hosszú polypkart emeltetett ki, mely vastag
ságában vetekedett hajójának legvastagabb árboczával, Reynolds kapitány ellenben 45 lábnyi darabot 2Y2 láb átmérővel, de mivel egy csepp olajat se birt belőle kisajtoltatni, a tengerbe visszalökette.
Fries A. norvégiai lelkész az eklézsia évkönyveibe 1680-ban feljegyezte, hogy a vihartól korbácsolt dagály hullámai egy óriási krákot a tengerszoro
sok egyikébe sodortak, mely a szük szorosnak sziklacsucsai között megfene-kelve, nem birt szabadulni. A parton álló fákat belekapaszkodott karjaival gyökerestől kitépte, és midőn óriási teste rothadni kezdett, másfél óra járás
nyira pestissé tette a levegőt undok bűzével heteken keresztül.
Pennant kapitány és testvére, a hajóorvos beszéli, hogy az indiai-oczeán óriási krákokat rejteget mélyében s azt állítják, hogy szavahihető egyének erősitik, miszerint olyan gigánticus példányok is léteznek, a melyek kiterjesz
tett karjukkal 120 lábnyi hosszúak.
Az indiai-archipelagus benszülöttei valahányszor csónakjaikban a tengerre szállnak, egy éles bárdot visznek magukkal, hogy a csónakjukba kapaszkodó polypkarokat menten elvághassák, különben veszve lennének, mert az óriási karok a könnyű csónakot a mélybe rántanák alá.
Deus Magnus John, egy dünkircheni hajóskapitány az afrikai partvidék közelében a szélcsendtől meglepetve, vesztegelt hajójával és ezt az időt arra használta fel, hogy a hajó oldalait a reátapadt tengeri hínártól, moszatoktól tís kagylóktól letisztogattassa.
E czélból több matróz kaparókésekkel ellátva, a lebocsátott kötélhágcsó
kon majdnem a viz színéig leereszkedett és midőn javában dolgoztak, egy
szerre a viz színén egy óriási polyp jelent meg és egyik karjával két embert átkapva, a másikat egy harmadik után nyújtotta, ki éppen akkor a fedélzet kötélzetén a nagy árboczra készült mászni.
Szerencsére a polyp tekergő karja annyira belebonyolult a kötélzet közé, hogy egyhamar nem bírta kiszabadítani, igy az átfogott matróznak ideje maradt segélyért kiáltani, mire néhány bátor társa éles bárdjaikkal az óriási kart darabokra vagdalva, kiszabadították, néhányan pedig a szörnyeteg óriási testébe hajigálták szigonyaikat, hogy két társukat is kimenthessék a halálos ölelésből . . .
Ez azonban nem sikerült, mert a szörny a két szerencsétlen hajmeresztő sikoltozásai között lassan a viz alá merült- Hiába eresztette utána egy da
rabig a kapitány a szigonyok köteleit, mlert midőn húzni kezdték, a
szörnye-teg egy pillanatra ujra megjelent ugyan a viz szinén, de mindjárt reá oly gyorsan alámerült, hogy a megfeszült kötelek egymásután elszakadtak.
A st. maloi kikötőben a Szent Tamásnak szentelt kápolnában egy ha
sonló eseményt ábrázoló fogadalmi kép van a főoltár fölé akasztva.
A háromárboczos „Aigle" éppen horgonyait készült felvonatni a nyu
gat-afrikai partok közelében, midőn a tenger csendes hullámai egyszerre nagy háborgással kétfelé nyíltak és egy kolosszális polyp rettentő karjait suhog
tatva, jelent meg a viz szinén és egyikkel két matrózt megragadva, magasan a levegőbe kapta, a többiekkel pedig oly erővel kapaszkodott a kötélzetbe és az árboczokba, hogy a hajó majdnem féloldalra dőlt.
Szerencsére a legénység a jegesztő rémület daczára sem veszítette el a fejét, hanem tengerészbárdokat ragadva, először két társukat szaba
dították ki, azután pedig a polyp többi karjainak esve, addig vagdalták, mig a szörnyeteg a hajót eleresztve, visszamerült a hullámok mélységébe.
Midőn a hajó Szt. Malo kikötőjébe szerencsésen bevitorlázott, a hajó
személyzet lefestette a szörnyű jelenetet és azután a képet ünnepélyes kör
menetben védőszentjének a kápolnájába vitte, hol a hálaadó szent mise után, fogadalmi képül a főoltár fölé akasztották, a hol a mai nap is látható.
A cachelotokban gyakran talált polypkar-maradványokból méltán lehet következtetni, hogy ez az óriási tengeri emlős nemcsak ellensége, hanem méltó ellenfele is a krákoknak.
A cachelot fogakkal fegyverzett s hegyesen megnyúlt alakú, óriási alsó állkapcsával hatalmas fegyverrel bir ez ellen az óriási fejlábu ellen, mely a tengerek kikutathatlan mélyeit és algaerdőkkel benőtt sziklavölgyeit lakja, hol óriási karjaival az aczélkemény koralitörzsek, vagy sziklacsompók ormaiba kapaszkodva, tányérnagyságu mozdulatlan szemeivel leskelődik préda és mar
talék után . . .
Midőn a cachelot gözhajónagyságu teste megjelenik, a rettentő karok a hullámokat paskolva, csapnak le rája, ez azonban nem sokat törődik vele, hanem hegyes alsó állkapcsával a kráknak testét, mint valami lándzsával átdöfve, rettentő állkapcsaival egymásután harapdálja le a fogai közé került tekergő karokat, azután egy-kettőt lökve magán, óriási testsúlyának a lódi-tásától. a sziklákhoz és korallcsompókhoz tapadt karok lefoszladozva, a
vonagló test óriási falatokban eltűnik a cachelot szobanagyságú gyomrában, mely állítólag a polypokban lévő szépiától termeli a mesés drágaságu ambrát, a régi keleti bölcseknek és bűvészeknek ezt az örökifjitó és halottébresztő gyógyszerét.