A chinchilla — vagy ahogy a hölgyek a divat mindent elferdítő nyelvén nevezik: a dzsindzsula-prém — egyike a legkeresettebb és legszebb pré^
meknek.
Már a régi inkák korában is annyira becsülték, hogy csak! magának a királynak és a főnemeseknek volt szabad ezt a prémet viselni és a belőle készült szövetek, amelyek selyemfényben és lágyságban versenyeznek a hires cashmir-sálokkal, Peru ősiparában a legjobban keresett és legdrágábban fizetett czik-kek voltak; a spanyol udvarnál és az ország szépei között, mint Acosta és
Molina irják, valóságos forradalmat idéztek elő azok a chinchilla-prémek, de különösen a szövetek, amelyeket Pizzaro és Almagro az udvarnak és szivük választott hölgyeinek küldtek a mesés aranyországból!
A chinchilla (Eriomys lanigera) a rágok rendjébe, a nyülegerek család
jába tartozó, majdnem hörcsögnagy állatka. Színezete: felül sötéten fuvallt, gyengén kékesbe játszó fényes ezüstszürke, alul fehér és bundája fényben, lágyságban és puhaságban vetekedik a legfinomabb selyembársonynyal . . . Hazája a délamerikai Gordillerák nyugoti része, hol Peruban, Chilében és Bolíviában van legjobban elterjedve.
Ott, ahol a növényzet már csak szórványosan van képviselve, a hegység 2000—3000 m. magasan fekvő részén, a legvadabb szakadékok, kopár hegy
lejtők, sziklacsompókkal beszórt zord magaslatokon van az ő igazi hazája és ő az, mely ennek a zord, vad és elhagyatott hegyi tájéknak derűst életet é3 karaktert ád a szó szoros értelmében . . .
A tiszta és derült napokon, kivált a reggeli és hajnali órákban, midőn még a természet is szunnyadni látszik, kiülnek lyukaik elé és életteljes, nagy, fekete szemeikkel kíváncsian figyelnek mindenre, mi körülöttük történik.
A legkisebb zaj, mozgás, vagy valamely idegenszerű tárgy rögtön fölkelti figyelmüket és a legcsekélyebb gyanút orrontva, valódi szemfényvesztő gyor
sasággal tűnnek el a lyukak, hasadékok és sziklák tömkelegében. Ahol az elébb még százak és százak játszottak, futkároztak tarka összevisszaságban, az a
hely egy szempillantás alatt élettelenné, üressé változik; mert egy állat sem árti jobban náluknál, mint kell minden legkisebb e-sövájta lyukat, odut, repe
dést felhasználva, egy kilencz-tiz méter magas, egészjn függélyes ós sima sziklafalon felmászni, a legelső üregben eltűnni, azért is a hegységnek mindig
176 A C H K C H 1 L L A V A D Á S Z A T A
az a iésze a legkedvenczebb tartózkodási helyük, amely legjobban össze-vissza van fúrva mindenféle üreggel és hasadékkal. Ez okból szereti az árnyékot is,
amelybe szinte beleolvad ködszürke bundájával és kerüli a napsütötte oldalakat.
Természetére nézve a kényességig tiszta és mosakodó. Lyukában és magán semmiféle piszkot meg nem tür, hanem lombos farkát elnyújtva, evet
ként a hátsó lábaira ül és igy tisztogatja, fésülgeti bársonypuha bundájának minden legkisebb szőrszálát Szaporodását még eddig nem igen sikerült alaposan megfigyelni, de a chinchilla-vadászok véleménye szerint a párzás nincs időhöz kötve és a nőstény 2—4, vagy 3—6 kölykét vet, amelyeket vakon hoz a világra és nem valami nagy anyai szeretetet tanusit irántuk, mert mihelyt a kicsinyek a lyukból kijönnek, attól a percztől fogva magukra hagyja őket, ha pedig megtámadják, fiait minden aggály nélkül magukra hagyva, elmenekül.
Eledelét szintén evetként, első lábaival viszi a szájába. Ez az eledel a sziklahegységek kopár kebelén tenyésző füvek, mohfajták és különféle gyöke
rekből áll, azért jófajta szénával, minden különösebb gondozás nélkül, a fog
ságban könnyen el lehet tartani.
Félénk ós minden neszre megriadó természete daczára, hamar és köny-nyen megszelídül, ugy, hogy szabadon lehet futkározni hagyni a szobákban és a ház körül. Észtehetség dolgában nagyon korlátolt, körülbelül egy fokon áll a tengeri malaczokkal és nyulakkal és ápolója iránt se hálát, se ragaszkodást nem mutat, de bármi kedves legyen is fürge és mozgékony természetével, kíván
csisága és tolakodása néha szinte terhessé válik, miután minden útjába kerülő tárgyat megvizsgál, megforgat, székekre, asztalokra, ágyakra felmászkál, sőt nem ritkán gazdájának vagy vendégeinek még a nyaka közé is ugrik, szóval egészen a tolakodásig barátságos, de ezt nem ragaszkodásból, hanem kíván
csiságból és nyughatatlan természeténél fogva teszi.
Természetesen, keresett szőrméje miatt annyira vadászszák, hogy azokon a helyeken, hol nemrégiben még bőven volt található, ma már csak szórvá
nyosan mutatkozik és innen is mindinkább magasabbra, a legrejtettebb és leg-hozzáférhetlenebb sziklarégiókba vonul vissza, ahová csak a legtapasztaltabb és legedzettebb benszülött indián vadászok merészkednek.
Ezek, hogy ez a keresett és drága prém be ne véreződjék és ez által értókét ne veszitse, vagy veszendőbe ne menjen, nem puskával lövik, mint a tapasztalatlan európai vadászok vagy telepesek, hanem nyíllal. De még ily módon is sok prém megy veszendőbe, mert a megsebesített chinchilla, hacsak ott nem marad, utolsó erejével a legközelebbi üregbe vonszolja magát és ekkor elveszett a vadászra nézve, ha pedig ott marad, a széles vas- vagy
kova-nyílvessző oly nagy lyukat üt a bőrön, hogy e miatt tetemesen vészit az értékéből . . .
Ez okból vagy menyéttel szokták vadászni, vagy pedig hurokkal fogják a chinchillákat.
Az elsőhöz a benszülött vadászok rendesen egy perui menyétfajt (Mus
tela agilis) szoktak használni, amelynek betanításához remekül értenek. Ez
amilyen fürge és eszes, épp olyan vérszomjas állatka, valóságos szenve-délylyel kutatja a chinchilla nyomait és követi a lyukába. Ez előtt nincs oly meredek sziklafal, amelyre fel ne kúsznék; nincs olyan tekervényes és szük üreg, amelybe karcsú és kigyóformán elnyúló, hajlékony testével fürge gyik-módjára be ne fúrná magát, sőt még a halálosan sebesült, vagy a lyukában megdöglött chinchillákat is kihozza a gazdájának és legfeljebb a vérét szopja ki, alig észrevehető lyukat harapva a nyakütér táján. Ezt azonban egy jól iskolázott cobenteros-nak vagy huron-nak — igy nevezik e menyéteket — nem szabad tenni, mert ellustul s hanyaggá és megbizhatlanná válik.
A ohinchillavadászat másik módja a hurokkal, vagy a csaptatóval való fogás. A hurkokat agavé rostokból, de leginkább lószörből fonják és kora haj
nalban, vagy napszállat után azok elé a repedések, lyukak vagy sziklahasa
dékok elé rakják le, amelyekben a chinchillák tanyáznak. Másnapra kelve azután, az indián hurokvetőnek nincs egyéb dolga, mint a beléjük akadt állat
kákat összeszedni és az orrukra mért ütésekkel megölni.
A csaptatóval való fogás még egyszerűbb, mert ez nem áll egyébből, mint egy darab kővel sulyositott és olyan könnyedén feltámasztott deszka
vagy fadarabból, mely a leggyengébb érintésre is azonnal összeomlik és az alája kerülő állatkát agyoncsapja. Sok esetben csaptatóul csak egy ilyen módon feltámasztott szikladarabot használnak, mely épp olyan jól beválik, mint a fadarab.
Az indián vadászok a chinchillák természetére számitva, a hurkokat és csaptatókat együttesen helyezik el. Mert ez az ezüstös prémü állatka egészen a butaságig kíváncsi. Minden idegenszerű tárgy, furcsán elhelyezett kődarab, rögtön feltűnik neki és akkor aztán addig vizsgálja, lökdösi, tapogatja és jár-kel körülötte, mig beléje nem akad.
Persze, a vadászatnak ehhez a módjához indián kitartás, türelem és szivósság szükséges. Mert amilyen kíváncsi természetű a chinchilla, éppen olyan félénk, ijedős és óvatos is és sokszor megesik, ha megriasztják, vagy, ha a vadász közeledtét megsejti, 2—3 napig, oda se nézve a koplalásnak, se búvik elő a lyukából, valamint a lyukában marad a borult, ködös és szeles napokon is és ilyen esetekben azután a hurokvető nem tehet egyebet, mint búvóhelyén türelmesen várakozni, amit a Gordillerák zord és változékony időjárású szaka
dékaiban csakis egy edzett indián vadász tud vasnyugalommal és edzettséggel kitartani.
Végre, van még a chinchillavadászatnak egy másik módja is, amelyet a benszülött indián vadászok használnak és ez a fúvócsővel való vadászat.
A vadászatnak ezt a módját leginkább a gran-cachobeli indiántörzsek és a rengetegeket lakó tupis-, tupinamba-, botokud-, borore-, marali- és a cheistörzsek gyakorolják . . .
Ez a fúvócső egyszerű, vagy mondjuk ártatlan kinézése daczára a leg-félelmesebb fegyverek egyike, mert az a kis szálka- vagy tüskeszerü löveg, mely belőle kirepül és alig okoz nagyobb sebet, mint egy tüskekarczolás, menthet-lenül halált okoz, miután hegye méreggel van bekenve. Ez a méreg a Gurara vagy Urare és egyes liánfajták nedvéből és kigyómérgekből van összefőzve.
Donászy: Tengereken innen, tengereken rul. 1 2