• Nem Talált Eredményt

A központi költségvetés elfogadásának folyamata

A költségvetési gazdálkodás, a költségvetési tervezés alapvető általános elve, hogy Ma-gyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét érvényesíti, amelyet az államháztartás mindkét alrendszerében működő valamennyi szerv köteles tiszteletben tartani. A kiegyensúlyozottság a kiszámítható állami működést, az át-láthatóság a tájékozott és felelős polgárok részvételével zajló demokratikus közéletet, a fenn-tarthatóság a jövő nemzedékek sorsáért való felelősségvállalást szolgálja.

A tervezés olyan folyamat, amelynek nyomán a döntés-előkészítők a döntések alap-jául szolgáló bevételi és kiadási előirányzatokat kidolgozzák. Az Alaptörvényben fog-laltak értelmében az Országgyűlés minden évre vonatkozóan törvényt alkot a központi költségvetésről.

15. táblázat A költségvetési ciklus

Szakasz Időbeli elhelyezés Főbb felelősök Feladatok

Döntés-

előkészítés Április–szeptember Fejezeti irányító szerv, állam-háztartásért felelős miniszter, Kormány KT

Költségvetési egyenlegcél, tervezés, törvényjavaslat Döntés Október–december Állami Számvevőszék,

Országgyűlés Fő összegek meghatározása, törvény elfogadása

Végrehajtás A költségvetési év Kormány, fejezeti irányító

szerv, költségvetési szervek Elemi költségvetések készítése, előirányzatok teljesítése Ellenőrzés Költségvetési évet

követő év Kormány, Állami

Számvevő-szék, Országgyűlés Zárszámadási törvény előkészí-tése, elfogadása

Forrás: a szerző saját szerkesztése

A költségvetés megalkotásának előkészítő szakaszában a Kormány meghatározza a gaz-daság- és pénzügypolitika fő irányait, illetve előrevetíti azok jövőbeni várható alakulását.

Ebben a szakaszban kialakulnak a költségvetés fő irányszámai (bevételek, kiadások, hi-telfelvétel).

Az államháztartásról szóló törvény alapján az államháztartásért felelős miniszter ki-dolgozza és az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi a központi költségvetési tervezés részletes ütemtervét, kereteit, tartalmi követelményeit. A fejezetet irányító szervek

a közzétett tájékoztatóban foglaltak szerint elkészítik költségvetési tervüket, és egyeztetik azt az államháztartásért felelős miniszterrel. A miniszter ezek alapján elkészíti a központi költségvetésről szóló törvény tervezetét, amelyet a Kormány elé terjeszt.

A döntési szakaszban a Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot benyújtja az Országgyűlésnek, amely azt az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Ta-nács véleményével együtt tárgyalja meg.

A Költségvetési Tanács2 az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogató szerv, amely a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja. A tanács közreműködik a köz-ponti költségvetésről szóló törvény előkészítésében, és a törvény elfogadásához az előzetes hozzájárulása szükséges. A kapott jogosítványok segítségével érdemi hatást gyakorol arra, hogy a költségvetés az alaptörvényi követelményeknek megfeleljen, különösen az állam-adósság mértékére vonatkozó előírások betartását ellenőrzi.

A Kormány által benyújtott törvényjavaslatot az országgyűlés elnöke kiadja az állandó bizottságoknak véleményezésre. A javaslatot minden bizottság külön véleményezi, de végül a Költségvetési bizottság foglalja össze, és terjeszti az országgyűlés elé. Ezt követően indul meg a tervezet általános vitája, módosító javaslatokat a vita végéig van lehetőség benyújtani.

Az általános és a részletes vitát követően a törvényjavaslatot a házelnök megküldi a Költségvetési Tanácsnak véleményezésre, hogy az megfelel-e az államadósság-szabálynak.

A döntési szakasz lezárásaképpen a zárószavazással az Országgyűlés elfogadja a következő év költségvetését. Ezek után először az országgyűlés elnöke, majd a köztársasági elnök írja alá, legvégül pedig kihirdetik a Magyar Közlönyben.

2 A Tanács tagja a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke. A Tanács elnökét a köztársasági elnök nevezi ki hat évre.

Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 24. §.

(továbbiakban: Gst.) A Költségvetési Tanács – 10 napon belül – véleményezi a központi költségvetés tervezetét.

Alaptörvény 36. cikk (1)

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 22. § (2) (továbbiakban: Áht.)

A Kormányszeptember 30-áig benyújtja az Országgyűlésnek a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, illetve megalapozásáhozszükséges törvénymódosításokat tartalmazó törvényjavaslatot.

HHSZ 98. § A házelnök kiadja minden állandó bizottságnak.

HHSZ 101. § Általános vita

(módosító javaslatok benyújtása: az általános vita lezárásáig - HHSZ 102. § (1)

HHSZ 121/A. § (2) Részletes vita I.

(a költségvetési fejezeteinek bevételi és kiadási főösszegét, a hiány és többlet mértékét érintő módosító javaslatokról)

HHSZ 121/A. § (2), (3)

Határozathozatal a módosító és kapcsolódó módosító javaslatokról (a részletes vita I. részében tárgyaltakról) HHSZ 104. § (1)

Az Országgyűlés dönt a részletes vitára bocsátásról.

HHSZ 121/A. § (4)

Határozathozatal a Költségvetési bizottság módosító javaslatairól [Áht. tv. 22. § (7) szerint november 30-áig]

HHSZ 121/A. § (5)

Részletes vita II. - (a részletes vita újbóli megnyitása)

(a részletes vita I. részében nem tárgyalt és/vagy fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításokat érintőekről)

Alaptörvény 6. cikk (3), HHSZ 108. § (1)

Az Országgyűlés elnöke aláírja öt napon belül.

HHSZ 121/B. § (2), (3) Záróvita

(a Kormány által benyújtott módosító javaslatok megtárgyalása)

HHSZ 121/C. § Zárószavazás (a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása

megadását követően)

Határozathozatal a zárószavazás előtti módosító javaslatokról

Alaptörvény 6. cikk (3)

A köztársasági elnök aláírja öt napon belül.

Alaptörvény 6. cikk (3)

A Magyar Közlönyben kihirdeti.

Gst. tv. 25. § (3), (4)

A Tanács megvizsgálja, hogy az egységes javaslat megfelel-e az államadósság szabálynak, majd véleményéről – 3 napon belül - írásban tájékoztatja az Országgyűlés elnökét.

Alaptörvény 6. cikk (5) HHSZ 110. §

Alaptörvény 6. cikk (4)

HHSZ 120. § (3)

Minden bizottság külön véleményezi a törvényjavaslatot, majd a Költségvetési

Határozathozatal a módosító javaslatokról (a részletes vita II. részében tárgyaltakról)

Egységes javaslat

Alaptörvény 6. cikk (2)

A házelnök megküldi a Költségvetési Tanácsnak.

[Gst. 25. § (2)]

A házelnök megküldi a Költségvetési Tanácsnak.

[Gst. 25/A. § (2)]

A Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulásának megadásával.

Gst. 25/A. § (3), (4)]

A házelnök - 1 napon belül- tájékoztatja a Költségvetési Tanácsot az elfogadott fejezeti főösszegekről, valamint bemutatja az elfogadott módosító indítványokrészletes számszaki hatását. [Gst. 25. § (1)]

A Tanács megvizsgálja, hogy a zárószavazás előtti módosító javaslatok megfelelnek-e az államadósság szabálynak, majd véleményérőlm – 1 napon belül – írásban tájékoztatja az Országgyűlés elnökét.

Az OGY – a törvény kezdeményezője, a Kormány, illetve az OGY. elnöke zárószavazás előtt – azelfogadott törvényt az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára megküldheti az Alkotmánybíróságnak.

Ha a köztársasági elnök a törvénnyel vagy annak valamely rendelkezésével nem ért egyet – és az Alaptörvény 6. cikk (4) bekezdés szerinti jogával nem élt - a törvényt aláírás előtt észrevételeinek közlésével 1 alkalommal megfontolásra visszaküldheti az Országgyűlésnek.

Ha a köztársasági elnök a törvényt vagy annak valamely rendelkezését az Alaptörvénnyel ellentétesnek tartja – és az OGY. az Alaptörvény 6. cikk (2) szerinti jogával nem élt –, a törvényt az Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak megküldi.

A bizottságok megtárgyalják a módosító javaslatokat. A bizottság még nyújthat be módosító javaslatot.

A bizottságok megtárgyalják a kapcsolódó módosító javaslatokat. A bizottságok még nyújthatnak be módosító javaslatokat.

A Költségvetési bizottság – az OGY.

döntésének megfelelő számszaki átvezetéseket tartalmazó – módosító javaslatot készít a központi költségvetés egyenlegére, ill. a költségvetési fejezetek bevételi és kiadási főösszegére.

A Költségvetési bizottság – haladéktalanul – tájékoztatja az OGY-t a központi költségvetés egyenlegéről, a költségvetési fejezetek bevételi és kiadási főösszegéről és azok számszaki hatásáról.

A Költségvetési bizottság újabb ajánlást készít a részletes vita I. részében nem tárgyalt és/vagy az újból megnyitott részletes vita megnyitása után érkezett módosító és kapcsolódó módosító javaslatokról.

A Tanács véleménye szerint az egységes javaslat elfogadása az államadósság-szabály megsértését eredményezné, a Kormány zárószavazás előtti módosítót nyújt be ennek Gst. tv. 25/A. § (3) (4) kiküszöbölésére.

A zárószavazás megkezdése előtt írásban – legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt 48 órával, amely ülésnap napirendjén szerepel az adott törvényjavaslat zárószavazása - módosító javaslatot nyújthat be, melyeket az elnök kiadja az Alkotmányügyi bizottságnak.

16. ábra

A költségvetési törvény megalkotásának folyamata

Forrás: az Országgyűlés honlapja: www.parlament.hu/fotitkar/tvalk/koltsegvetes.pdf (A letöltés dátuma: 2018. 07. 10.)

A költségvetés elfogadásának egyes állomásaival kapcsolatos határidők megjelölésénél az államháztartási törvény az országgyűlési választások évében eltérő határidőket szab meg. Ennek az az oka, hogy az új Kormány általában május végén teszi le a hivatali esküt, és innentől kezdődik meg a munka átadása, átvétele.

3.3. A helyi önkormányzatok gazdasági önállóságának alkotmányos alapjai