A cseldráma

4.2. A cseldráma

A cseldráma kifejezés, akárcsak a konzultációs drámáé, nem a dráma témáját határozza meg, hanem dramaturgiai megvalósítási módját. Mind a vígjátékokban, mind a tragédiákban szervező elemmé válhat, ez utóbbiakban főleg „palotás” cseleket látunk, vagyis az udvari hatalmi intrikák egyik eszköze az ellenfél megtévesztése, félrevezetése. A tragédiákon belül minden drámatípusban megjelenhet: a mártírdrámákban például az uralkodó

610 A szerző a történeti hűséget két ponton változtatta meg: Szofija a cár nagynénje volt, és Nagy Péter nem kivégeztette, hanem kolostorba zárta.

611 KILIÁN 1975, 190.

612 Argumentum declamationum. [Ladislaus Corvinus.] = VARGA 1988, 269–270. A latin szöveg lelőhelye:

Pozsony, Liceálna knižnica, jelzete: n. 43.

613 Argumentum declamationum classis secundae.[De bello russis indicendo] = VARGA 1988, 271. A latin szöveg lelőhelye: Pozsony, Liceálna knižnica n. 43.

gyakran csel alkalmazásával akarja kideríteni, hogy alattvalója (fia) keresztény lett-e vagy sem, vagy csellel próbálja rávenni a hite megváltoztatására. A csel lehet „tisztes színlelés”

(kivárás, elhallgatás, az ellenfél megtévesztése), de lehet gonosz, démoni ármány is, amelynek célja az ellenfél becstelenné tétele, sőt elpusztítása.⁶¹⁴ A cselek alkalmazására épül több bibliai dráma is, de a „klasszikus” cseldramaturgia leginkább a világi történelmi drámákra jellemző.

A cseldrámát Nagy Imre a középpontos dráma egyik válfajának tekinti.⁶¹⁵ Eszerint a dráma centrumában az intrikus áll, ő mozgatja a szálakat, az őhozzá való viszony határozza meg az egyes szereplők életsorsát. Ebben a felfogásban a cselvetés maga is „élettény”, az emberi lét mindenkori velejárója, de még inkább jelen van az álságos udvari világban, ahol a színlelés és a rejtőzködés (a korabeli drámaszövegek meghatározása szerint: az „álorca”) az egyéni érvényesülés legfontosabb életstratégiája. A cseldrámában a központi figura, az aktív hős olyan szituációt hoz létre, amely az ellenfelek számára csapda lesz, illetve úgy manipulálja őket, hogy a saját érdekeikkel ellentétesen, az ő érdekei szerint cselekedjenek.⁶¹⁶ A 19. század eleji darabokban (pl. a modellül használt Katona József-drámákban, köztük a Monostori Veronka című regényadaptációban) jól látszanak ennek a típusnak az ismérvei.⁶¹⁷

Ez a modell a jezsuita és a piarista történelmi drámák egy részére nem érvényes. A

„csel” ugyanis sokszor csak eszköz a szemben álló felek akaratának érvényesítésére, miközben két jól elkülönő hatalmi csoport küzd egymással egy meghatározott célért, a konfliktusos drámamodellnek megfelelően.⁶¹⁸ Itt a főszereplő az ellenfél által teremtett szituációban nem képes élni, ezért arra törekszik, hogy azt megszüntesse, s a két szemben álló akarat egymás elleni tettváltás-sorozata maga a drámai harc.⁶¹⁹ Ahogy Elida Maria Szarota írja, a jezsuita drámák mindig fekete-fehérek, nincs bennük kompromisszum, tétovázás, ingadozás vagy kétely.⁶²⁰ Ezekben a drámákban a történelem gazdag példatárát a színpad számára úgy teszik alkalmassá, hogy „nem epikus történetmesélésről van szó a drámában, hanem egy végletekig kiélezett drámai szituációban fogalmazódik meg a történelmi pillanat, ennek megfelelően valamilyen hatalomváltás vagy arra tett kísérlet jelenik meg a drámákban a történetírók igazságának megfelelően, de »játékos költeménnyel«, fiktív elemekkel

614 Nagy Imre Torquato Accetto reneszánsz kézikönyvét idézve megkülönbözteti a „dissimilatio onesta”

fogalmát, amelyhez az okos csel (inganno) tartozik, amelyet a jószándékú segítő alkalmaz a főhős érdekében, és a gonosz ármányt (frode), amely becstelenséggel párosul. NAGY I. 2007, 13.

615 NAGY I.1993,146.

616 DEMETER 2009.

617 NAGY I.1993,141–148.

618 BÉCSY 2001, 68–71.

619 Uo., 68–69.

620 SZAROTA 1976, 37., NAGY I. 2007, 13.

megtoldva” – írja Czibula Katalin.⁶²¹ A hatalomvágy, mint a hübrisz egyik jele, nemcsak a férfiakra jellemző, hanem a női főszereplőkre is (Athália, Leonina⁶²² stb.), akiknek ez a vágya mindenképpen és szükségszerűen abnormális lesz a férfiak uralta politikai erőtérben, és szüleiket, gyermekeiket, unokáikat elpusztító szenvedéllyé válik.⁶²³

Bécsy Tamás általánosságban a modern cseldráma jellemzőit (melynek megszületését Macchiavelli Mandragora című vígjátékához köti)⁶²⁴ így határozza meg: a cselekmény teleologikus akció (vagyis határozott célja van), a tételezett cél elérése tervet, és ezt végrehajtandó, egységes cselekvéssort ír elő. A főhős a tételezett cél megvalósításához először eszközt keres. Ez az eszköz elsődlegesen egy segítő (szövetséges – aki lehet szolga vagy egyenrangú társ, barát). Az eszköz(ök) kiválasztása után a gyakorlati cselekvés következik: az ellenfél megtévesztése félrevezető manőverekkel, hamis tények igaznak állításával, hamis bizonyítékokkal stb. Akár két-három párhuzamos cselekvéssorozat is elindulhat, hogy a célhoz elvezessen, vagyis, hogy a tervezett célból tételezett cél legyen. A drámai szituáció statikus viszonyai innentől kezdve mozgásba lendülnek és dinamikus viszonyrendszerré alakulnak át, amíg el nem jutnak a dráma nyugvópontjáig.⁶²⁵

Bécsy szerint Machiavelli ezt a modellt a történelemből vette: a vígjátéka előtt írt történelmi műveiben, például A fejedelemben „számtalan olyan cselekvéssort ír le, amelyet az uralkodók, zsarnokok, fejedelmek, hadvezérek, pápák, zsoldosvezérek stb. teleologiától vezéreltetve hajtottak végre. Sőt: igen sok helyen azt is leírja, hogy a gyakorlati cselekvés során mikor, miben, hol, hogyan hibáztak, aminek következtében előre kitűzött céljukat nem sikerült elérniök.”⁶²⁶ Machiavelli tehát a történelemben látott példák nyomán először alkot meg egy olyan drámamodellt (s ebben az esetben számunkra mindegy, hogy ez egy vígjáték), amely már nem a prologusban elmesélt, hanem a dráma világán belül megjelenített szituációra épül, és egységes cselekménysorozatot mutat be (a hármas egység szabályának is megfelelve).

A drámákban a csel lehet egyszeri, de alapvető mozzanat, de vannak olyan darabok is, amelyek lényege egy cselsorozat, amikor a közösen kialakított tervbe újabb és újabb cselek szövődnek bele, vagy a szereplők egymástól függetlenül újabb cseleket vetnek be, kihasználva a véletlen (fátum) nyújtotta lehetőségeket is.

621 CZIBULA 2007, 337.

622 Kertsó Cirják: Leoninus és Leonina. Kanta, 1773. Minorita iskoladrámák 1989, 437–492.

623 A hatalom témaköréről lásd: DEMETER 2003.

624 BÉCSY 2002A.

625 Uo., 39–41.

626 Uo., 42. Bécsy itt még a Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről-re és a Firenze történetére hivatkozik.

Az egyszerűbb, egyetlen cselre épülő dráma jó példája Illei János Salamon című darabja, amelyben azonban mindkét fontos elem ott van: az intrikus (bizalmas), aki a főhős helyett megszervezi a cselvetést (Zabolts), és maga a csel (katonák elrejtése egy barlangban, akik egy titkos jelszó megadása után előjönnek a rejtekhelyükről). László erre a tervre ellencsellel válaszol, ami rejtve marad Salamon előtt: ugyanarra a jelszóra (amelyet Salamon továbbra is titkos, saját jelszavának tart) László saját katonái jönnek elő. Ugyanígy egyetlen cselre épül a szintén statikus Joás, Benyák Bernát darabja is, mindkét műről lesz még szó a továbbiakban.

A bonyolult cselsorozatra Puhóczy Márton (1711–1762) darabja a példa: Az ártatlan Fedardus⁶²⁷ egy vetélytársától hamisan megvádolt udvari főember (minister) története:

Navarrában játszódik, I. Henrik király udvarában.⁶²⁸ A második jelenetből kiderül, hogy Fedardus és egy másik udvari ember, Madattus már régóta ellenségek, ezért párbajba keveredtek egymással az udvarban. Emiatt a király mindkettőjüket halra ítélte, de a királyné kérésére megkegyelmezett nekik. Sőt, amikor Selimus (a „Szerecsenek Fejedelme”) Navarra ellen indul, a király – amíg ő hadakozik – legfőbb bizalmasára, Fedardusra bízza az országot,

„kit-is hadi övel, arany-lántzal, pecsétes-gyűrűvel, ugymint Királyi méltóságnak jelében megajándékoz”.⁶²⁹ Madattus a mellőztetés miatt halálos bosszút forral Fedardus ellen, de barátja, Massaeus rábeszéli, hogy inkább a szolgáját, Cyrillust küldje el (álruhában) Fedardus házába, hogy orvul meggyilkolja őt. A szolga véletlenül a királyné házába lopakodik be, a királyné felriad, és a segítségére siető Fedardus elűzi a merénylőt, aki menekülés közben otthagyja a pallosát. A királyné hálából neki adja a gyűrűjét, a pallosról pedig ráismernek Madattusra, és értesítik a királyt. Most már Massaeus akar végezni Fedardussal, ezért maga megy el hozzá, de nem találja otthon. Ott van viszont a gyűrűje, így egy hamis levelet készítenek, amelyben Fedardus felajánlja szolgálatait Selimusnak, lepecsételik a gyűrűvel, és elküldik a királynak Fedardus árulásának bizonyítékaként. A III. felvonásban Fedardust bebörtönzik, s közben Madattus megtalálja nála a királynétól kapott gyűrűt is. A királyné szeretné kiszabadítani Fedardust, ezért bizalmas emberét, Clarinust küldi hozzá a tömlöcbe, aki máshogy nem tudja teljesíteni a feladatot, csak úgy, hogy maga marad ott helyette.

Madattus dühében megöli Clarinust, s a királytól kapott hatalmi jelvényekkel (öv, kard, aranylánc) együtt elküldi szolgáját, hogy ölje meg a hazatérő királyt. Cyrillus véletlenül

627 A színlapon csak latin címe van: Nihil cum fraudibus sIVe FeDarDVus Innocens fraUDe et CasV prassVs, non oppressVs. A program latin–magyar–német nyelvű. Modern kiadása: Piarista iskoladrámák II. 2007, 271–

286. S. a. r. KILIÁN István.

628 A hivatkozott forrást eddig nem sikerült azonosítani: „Reg. Capitulum 35. de bello Rel.” Uo., 275.

629 Uo., 278.

korábban süti el a fegyvert, mint ahogy kellene, és elmenekül, de mivel otthagyja Fedardus jelképeit, a király azt hiszi, hogy Fedardus volt a merénylő. Őt is, feleségét is halálra ítéli. A két összeesküvő a király megölésére készül, de amikor rajtaütnek, a király felébred, és elfogatja őket. Henrik látva, hogy kik az igazi bűnösök, az utolsó percben meg tudja menteni ártatlan feleségét és Fedardust a haláltól, Massaeust és Madattust pedig száműzi az országból.

A darabnak csak a színlapját ismerjük, a kivonatos tartalomból azonban jól látható a cseldráma minden sajátossága: a szituáció egy feloldhatatlan ellentét a két főhős, Fedardus és Madattus között. Madattus célja, hogy elpusztítsa vetélytársát, majd egy újabb célt tűz ki maga elé, el akarja pusztítani a királyt is. (Ennek oka nem teljesen világos a szövegben, de valószínűleg az elvesztett pallos miatt félnek a megtorlástól, bár visszatérése után a király nem vádolja meg őket semmivel.) Ehhez a célhoz a legfőbb eszköze a szolgája, Cyrillus, és a barátja, Massaeus. Amint megvan az eszköz, megindul a cselekvéssorozat. A célhoz vezető legrövidebb út a gyilkosság lenne, ez azonban kétszer is meghiúsul, a véletlen azonban olyan újabb eszközöket (tárgyakat) ad a kezükbe (a két pecsétgyűrűt és a hatalmi jelképeket), amelyek segítségével újra megkísérelhetik elérni a célt. Ennek érdekében a szereplők színlelnek (tehát beszédükkel, viselkedésükkel megtévesztik a királyt), álruhát öltenek, hamis bizonyítékot (levél) írnak, és folyamatosan módosítják a tervet, amikor szükségét látják. A kétféle cél elérését azonban nem egyeztetik össze: nem várják meg Fedardus kivégzését, hanem ugyanakkor akarnak végezni a királlyal is, így mind a két céljuk meghiúsul.

Van egy olyan kéziratos latin nyelvű drámánk, amely a cseleknek egy másfajta alkalmazására épül, a címe: Ferdinandus Cortesius in Mexico.⁶³⁰ Előadásáról nem tudunk.⁶³¹ Az egyébként is szövevényes cselekményt, amely a megszálló csapatok és a bennszülött mexikóiak közötti ellentétre épül, további konfliktusok feszítik: Montezuma ellen fellázadnak saját alattvalói, így elmenekül, és elrejtőzik a közeli erdőkbe. Fia (Tanascus) és testvére azonban helyette is küzd a spanyolok ellen, így Corteznek is el kell rejtőznie. Végül (tudtukon kívül) mindketten ugyanarra a rejtekhelyre bújnak el, így Cortez kihallgatja azt, amit a spanyol kalózvezér mond Montezumának (vagyis hogy ne aggódjon, mert Cortezt a saját fia, Károly fogja megölni, hogy egyeduralkodó lehessen), illetve Montezuma is kihallgatja, amit Károly mond az apjának, amikor az hálátlansággal vádolja (vagyis azt, hogy ne aggódjon, mert ez csak csel, Montezumát akarták félrevezetni ezzel a hírrel). A két fiú újabb és újabb

630 CZAPÁRY 1891, 49–51. A kézirat lelőhelye a Zirci drámagyűjtemény, a kötet 11. darabja. Forrásaként Brictius Joannes S.J. (1664-1710) művét jelöli meg.

631 Staud adattárában nincs ilyen címmel adat, egyelőre nem találtam meg a piarista és a többi katolikus adattárban sem. Juharosnál van adat arról, hogy Budán játszottak Nova in Mexico Hispania címmel 1762-ben, de a történet valószínűleg nem azonos. JUHAROS 1933, 30.

cselt eszel ki, hogy az apját megmentse, álruhában és álhírekkel, szövetségeseket keresve próbálják elérni a céljukat (Károly szövetségese egy kalózkapitány, Tanascusé pedig a nagybátyja). Hol Cortez, hol Montezuma esik fogságba, de a véletlennek köszönhetően mindig megmenekülnek. Az utolsó jelenetben látszólag Montezuma győzedelmeskedik, mielőtt azonban kivégeztetné Cortezt, megérkeznek a spanyol katonák. Montezuma elmenekül, és a tengerbe öli magát, a fiának azonban megkegyelmeznek, és spanyol udvarba küldik. Ahogy Czapáry írja: „Az egész darab csupa alakoskodás és félreértés. Jellem egy sincs benne kidomborítva, sem cselekvénye nincs drámailag alakítva; a történeti háttérben az európai emberies bánásmódot törekszik föltüntetni e dramatizált történet, a barbár tyrannismussal szemben; a hűséget helyezi oda ellenképül a bennszülöttek állhatatlansága mellé.”⁶³² Láthatjuk, hogy ez egy másfajta modell: nem egy cél van, hanem két, egymással ellentétes akarat és cél küzd egymással. Mindkét fiúnak vannak segítői (eszközei), és mindketten hosszú cselszövénysorozatot indítanak el, hogy a kezdeti szituációit feloldják, és a saját céljukat elérjék. Kettejük küzdelme egy igaz tettváltás-sorozat, amelyet a véletlen események is befolyásolnak.

A cseleknek a bibliai témán belüli alkalmazására jó példa Kozma Ferenc (1728–1806)

„szomorú szabású víg kimenetelű játék”-a, a Jekoniás.⁶³³ Nabuzardán, Asszíria „megöregzett gonoszságú politikusa” cselt vet Juda királya, Jekoniás ellen. A bűnös azonban megbűnhődik egy hirtelen fordulat után, a nemes lélek pedig diadalmaskodik, „mert erkölcs volt szószólója, Isten pedig pártfogója”. A darab csak a gonosz képmutatást ítéli el, de a jó ügy érdekében a

„titkos hallgatást” és az udvari ravaszságot nem. „A szereplők jelenetről jelenetre szinte felmondják egymásnak a jezsuita politikai bölcsesség közkeletű szentenciáit” – állapítja meg a darabról Tarnai Andor.⁶³⁴ Az intrikus itt látszólag Boldizár, aki a „Fejedelemnek hitetlen ötse: nevendék gonoszságnak tüköre. Közben-járója Jekoniásnak, hogy őtet testvér Báttya ellen magához tsatolhassa.” Boldizár elhatározza, hogy magának szerzi meg a trónt, s ehhez Jekóniást akarja felhasználni. Társa Nabuzardán, „Fő-Vezér: meg-öregzett gonoszságú Politikus. Hitetlen mindenhez, Ismaelt kivéve.” Van az udvarban egy „Okos Politikus” is, Arakses, aki mindenkihez hű, Nabuzardánon és Ismaelen kívül.⁶³⁵ A „Királyi Lakásnak udvarló palotájában” (egyetlen színhelyen) zajló játék tehát egy politikai cseldráma. Maga a

632 CZAPÁRY 1891,51.

633 Győr 1754, Modern kiadása: Jezsuita iskoladrámák I. 1992, 771–850. S. a. r. ALSZEGHY Zsoltné.

634 MIT II. 1964, 586. Néhány példa: „nints olly könnyű állapot, a’melly leg-terhessebnek ne tűnyék, ha akaratod ellen való.” „melly sokszor tsillagnak látszik a’ levegő égben, a’mi nem tsillag: hanem tsak szemfény vesztő tündérség”, „a köz-nép sokszor azon fejedelmeit holtok után szokta imádni, kiket leg-inkább gyűlölt életek idejében,” „tsendes időn nemnagy mesterség kormányt tartani” stb.

635 Jezsuita iskoldrámák I. 1992, 773.

néző is azt hiszi, hogy a szálakat Boldizár mozgatja, a harmadik jelenetben azonban nyilvánvaló lesz, hogy ő is áldozat, Nabuzardán manipulációjának áldozata. Boldizár gúnyolva kérdezi tőle: „Talán bizony te keressz magadnak e’képen koronát?”, Nabuzardánnak a nézőkhöz való kiszólásából megtudjuk, hogy valóban ez a terve („tsúfolni akart, azomban az igazat mondta”), így Nabuzardán ígérete („Uj fejedelmet fog még ma Babilon szemlélni”) saját magára, nem pedig Boldizárra vonatkozik.⁶³⁶ A tervben szövetségese Ismael, a cél pedig Evilmerodák király és Boldizár elvesztése, előtte pedig Jekóniásnak és barátjának, Osiásnak a megölése. Ehhez az eszköz Jekóniás kardja, amelyet elloptak tőle, s amellyel Ismael már elkövetett egy gyilkosságot. Elhitetik Osiással, hogy apjának megölésére Jekóniás adott parancsot, és ő adta át a kardot Ismaelnek. Ezután az udvari intrika jelenetei következnek:

mindenki titkol valamit, minden beszélgetés kétértelmű, a színpadi dialógus mellett a szereplők folyamatos dialógust folytatnak önmagukkal és a nézőkkel, azonnal reflektálva minden mondatra és kinezikus jelre. „A nyelv sem mindenkor szívünknek magyarázója” – mondja Jekóniás, amikor Evilmerodák faggatni kezdi.⁶³⁷ Az összesküvők azt hiszik, hogy első céljuk teljesült (Jekóniást börtönbe vetik, Osiás pedig belezuhan a folyóba), de hamarosan kiderül, hogy Osiás megmenekült, és titokban kihallgatja Nabuzardán és Ismael tervét a király megölésére. A hűséges Arakses kiszabadítja Jekóniást a fogságból, aki éppen jókor érkezik Osiással együtt, hogy meghiúsítsa Nabuzárdán merényletét: Nabuzardán azonban elhiteti az álmából felébredő királlyal, hogy nem ő, hanem Jekóniás a merénylő, így a király mindkettejüket halálra ítéli. A tervet így Ismaelnek kell végrehajtania, de tévedésből nem a királyt, hanem annak egyik főemberét öli meg. Boldizár megrendül a (téves) halálhírtől, és amikor kiderül, hogy a király él, bevallja a mesterkedését. Mielőtt azonban Nabuzardán szerepét is tisztázhatná, megérkezik a fővezér a katonákkal – Evilmerodák azt hiszi, hogy segítségére jön, ő azonban meg akarja ölni. Az utolsó pillanatban azonban megérkezik Jekóniás, Arakses és Jóanan serege. A darab nemcsak a gondviselés működését, hanem a világ csalárdáságának a megmutatását is pedagógiai célul tűzte ki: „Nosza! tehát ne bánnyátok, / Kik itt múlatoztatok; / Se az időt ne szánnyátok, mellyet fel-áldoztatok / Már ennek hasznát vettétek / Hogy ha jól meg-ismertétek / Mind az erkőlts szépségét, / Mind világ tündérségét.”⁶³⁸

636 Uo., 786.

637 Uo., 809.

638 Uo., 846.