súly-pontokkal a Fidesz-Magyar Polgári Párt/Szövetség, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Lehet Más a Politika alkották, melyek összessé-gükben és átlagosan a választópolgárok közel felét, 48,5%-át vonzották. Az erő telje-sen polgárosodott megyékben és településeken rendelkeznek legnagyobb befolyással,
ugyanis főként a tulajdonos, gazdálkodó-vállalkozó, a menedzser- és szabadfoglalko-zású rétegek, valamint a humánértelmiségiek érdekeit fejezik ki. Eszmeiségüket te-kintve a balközép és polgári liberálisoktól a keresztény-nemzeti-konzervatív jobbkö-zépen át az ideológiamentes polgárokig igen vegyes társaságot alkotnak. A polgári középpártok befolyása Nyugat- és Közép-Dunántúlon, a fővárosban és agglomeráció-jában, valamint más Duna-menti körzetekben erős (7. ábra).
6. ábra
A MAGYAR SZOCIALISTA PÁRTRA ESŐ ÁTLAGOS LISTÁS SZAVAZATARÁNYOK AZ 1990 ÉS 2010 KÖZÖTTI ÁLTALÁNOS ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKON*
Országos átlag: 30%
*Területi bontásban, százalékban, kerekítve. A megyék nevét lásd az 1. ábrán.
7. ábra
3. A többi pártot a radikális, populista, szélsőséges és töredékpártok tömege te-szi ki, amelyek többnyire faji, vallásos, nacionalista (internacionalista) ideológiákra épülnek, közös jellemző tulajdonságaik, demagóg politikájuk, antidemokratikus alap-állásuk nyomán, némi általánosítással radikálisoknak nevezhetjük őket, miután vá-lasztóikat csaknem teljes egészében a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt (2006-ig bezárólag), a Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a (Magyar Kommunista) Mun-káspárt tudta mozgósítani. (A jobboldali radikálisokról lásd Benkő 2000, 148.) To-vábbi jellemző vonásuk az antiglobalizmus, a helyi nacionalizmus, amely – A.
Giddens szerint – a „globális tendenciák reakciójaként támad fel, ahogyan gyengül a nemzetállam tartóereje” (Giddens 2000, 23). A két évtized hat listás szavazásán bő egyötödnyi, átlagosan 21,5 százaléknyi voksot gyűjtöttek össze. Általában az ország kevésbé fejlett tájain arattak sikereket, mert főként a deklasszált, egzisztenciájukat vesztett és elmaradott rétegek, a különböző fundamentalista eszmékben hívő tömegek vágyait fejezik ki. A radikális erők befolyása a Dunától keletre eső nagyobbik ország félen, Hunniában jelentős, ahol a nacionalista hatás számottevően erősebb, mint Pan-nóniában (8. ábra).
8. ábra
A RADIKÁLIS ÉS TÖREDÉKPÁRTOKRA ESŐ ÁTLAGOS LISTÁS SZAVAZAT-ARÁNYOK AZ 1990 ÉS 2010 KÖZÖTTI ÁLTALÁNOS
ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKON*
Országos átlag: 22%
*Területi bontásban, százalékban, kerekítve. A megyék nevét lásd az 1. ábrán.
Az eddigiek során felsorolt ismérvek szerint is három politikai makrorégióra osztható Magyarország (1. ábra):
1. Északnyugat-Dunántúl jellegzetes történelmi neve a római korszak óta: Felső -Pannónia (a mai Somogy és Komárom-Esztergom megye nélkül) Győ r-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyékből áll, de ide sorolható Budapest és agglome-rációja is. (Bibó István 1971-es településhálózat-fejlesztési koncepciója Veszprém
Alacsony Közepes Magas
27
24
25 23
17 21 21 18
19 19 21
23
22
24
23 22
22
24
25 25
megyét az északnyugat-dunántúli tervezett régióhoz illesztette, Zalát viszont nem – Szegvári 2000, 406-407). A főváros és agglomerációjának a poltikai makrorégióhoz társítása a közös ismérvek alapján annak ellenére indokolt, hogy területileg nem függ őssze Északnyugat-Dunántúllal, ugyanis a szimbolikus tér egységeinek pontos föld-rajzi kiterjedése sok esetben nem adható meg, illetve nem alkot összefüggő térséget (Lengyel-Rechnitzer 2004, 27). A makrorégió fő jellemzője a választási részvételnek az országos átlagnál szignifikánsan nagyobb aránya, a stabilitás, a polgári közép-pártok magas, 50% körüli befolyása, valamint általában (a fővárost kivéve) a radiká-lisok közepes és a szocialisták alacsony népszerűsége. E politikai nagytérség nem vé-letlenül fedi a két legfejlettebb tervezési-statisztikai régió területének legnagyobb ré-szét.
2. A Dél- és Kelet-Dunántúlt magába foglaló Alsó-Pannónia Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna egészét és Pest megye egy részét öleli fel.
Szignifikáns jellemzői mind a választási részvétel, mind a pártorientációk országos átlag körüli értékei, kivéve északi és déli körzeteit, ahol erős az MSZP és gyengébbek a centrista, polgári erők. Politikai stabilitása szilárd. Jellegzetesen átmeneti térség nemcsak politikai, de gazdasági-társadalmi fejlettség tekintetében is.
3. Az ország nagyobbik felét alkotó Alföld és Észak-Magyarország egyik törté-nelmi neve Ady Endre nyomán: Hunnia. Leglényegesebb ismérvei: a parlamenti vá-lasztási részvétel alacsony szintje; északon vegyes, középen stabil, délkeleten instabil politikai orientáció; a polgári pártok átlag alatti vonzereje, a radikális pártok erő -sebb befolyása és a szocialisták igen változatos népszerűsége. Hunnia az ország há-rom – a többihez képest leszakadt – elmaradottabb tervezési-statisztikai régióját öleli fel, néhány fejlettebb, szigetszerűen kiemelkedő megyével (Heves és az ezredforduló előtt Csongrád) tarkítva.
A választások által kirajzolódó nagyméretű politikai régiók megjelenése – egy-egy országon belül – mondhatni világjelenség. Nézzünk meg néhány jellegzetes álla-mot! Nagy-Britanniában a nehézipari jellegű, sűrűnlakott Nyugat-Közép-Angliában, Közép-Skóciában, a nemzetiségi körzetek bányavidékein és általában a városokban a Munkáspárt dominál; a ritkábban lakott, vidékies térségek legnagyobb részét, vala-mint a nagyvárosok családi házas elővárosait és London belvárosát a konzervatívok uralják (Agg-Takács 1998, 63, Butler 1997, 145, 146). Ha az ország 2005-ös választá-si térképére pillantunk, a nagykiterjedésű választókerületek kékre színezése miatt azt gondolhatjuk, hogy a jobboldal nyert, pedig a kisméretű rózsaszín körzetek több vá-lasztópolgárt takarnak, ugyanis a Munkáspárt győzött. Németország dél-délkeleti, ka-tolikus vallású felét, ahol az átlagosnál nagyobb a farmergazdálkodás, egyáltalán az élelmiszergazdaság jelentősége, rendszerint a jobboldali, konzervatív pártok uralják.
Pl. Bajorországban több mint fél évszázada leválthatatlan a Keresztényszociális Unió.
Az ország észak-északnyugati, protestáns vallású, nehézipari jellegű, nagyüzemi me-zőgazdaságú fele a baloldal által befolyásolt nagyrégió. Ezeken belül a nagyvárosok – köztük Bajorország fővárosa: München is – szociáldemokrata fellegvárak, míg a pa-raszti községekben a keresztény-konzervatív pártok dominálnak (Észak… 2005, 9, Mann 1986, 100).
Kelet-Közép- és Kelet-Európában a magyarországi első szabad választásokon ki-rajzolódott politikai térképhez hasonló térbeliséget tapasztalhattunk Ukrajnában és Lengyelországban. Északkeleti szomszédunknál a 2004-ben lezajlott „narancsos” for-radalmat követő parlamenti választásokon a középkorban évszázadokig, majd a két világháború között is Lengyelországhoz (az újkorban részben Ausztriához) tartozott, eredetileg római és görögkatolikus vallású, fejlettebb Nyugat-Ukrajna a nemzeti libe-rális és ukrán nacionalista, Európa felé tekintő pártokat preferálta. A Dnyepertől kelet-re eső – részben oroszlakta – országfél, amely egykor tatár, török, majd cári fennható-ság alatt állt, főként a reform- és európaellenes (balos-konzervatív), oroszbarát párto-kat támogatta (Németh 2006, 19, 2006a, 30). Lengyelországban a 2005-ös és 2007-es parlamenti választásokon kezdetektől németek által uralt, előbb a Német-római Biro-dalomhoz, a lovagrendekhez, majd a XX. század közepéig Porosz-, illetve Németor-szághoz tartozott fejlettebb, ma is gazdagodó délnyugati és északi vajdaságok a libe-rális polgári pártot részesítették előnyben, míg a középkorban tatár, majd török táma-dásoknak kitett, az újkorban másfél évszázadig Oroszország által uralt, napjainkban lemaradó középső és délkeleti régiókban a konzervatív és populista pártokat preferál-ták. Mint 1990-ben Magyarországon: északnyugaton europeer-liberális, délkeleten nemzeti-konzervatív dominancia (Lengyel 2007, 5, Miklós 2007, 9).
Az Amerikai Egyesült Államokban egy évszázada ugyancsak a rendszerváltó Magyarországéhoz hasonló jellegű politikai nagyrégiók rajzolódtak ki. A nagy tavak vidékétől az Atlanti óceánig terjedő, fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkező, sűrűn lakott északkeleti óriásrégióban a demokratikus, liberális, reformer (akkor köz-társaságpárti) erők domináltak, s mind a mai napig meghatározó a szerepük. Az inten-zív, ültetvényes gazdálkodást folytatató, egykor rabszolgatartó délen a konzervatív, retrográd (akkor demokrata párti) irányzat a jellegadó (Avar 1980, 24, 26-27, 30, 136, 144, 147). A kontinensnyi ország nyugati felében, amelynek az indiánok és a mexikó-iak rovására történt betelepítése egy évszázada még javában folyt, s félnomád, külter-jes gazdálkodás dívott, egy harmadik párt, a populisták arattak sikereket. A Peoples’
Party kiállt – többek között – a nemrég felszabadult négereket minden bajért felelő s-nek tartó szegény fehérek radikális követelései mellett. Az USA imént felsorolt három politikai nagyrégiójának elnevezése ma is általánosan használatos, azzal a tartalmi különbséggel, hogy a XX. század közepétől a Dél mellett a Nyugat is – kivéve a Csendes óceáni partvidék – a már alapvetően konzervatív republikánus párt befolyása alatt áll. (Ahogy hazánkban is az ezredfordulótól 2009-ig a radikális-populista szava-zók jelentős része a vezető konzervatív pártot preferálta.) (Archer et al. 1988, 13-14, Kulcsár 2009, 340-348, Sellers-May-McMillen 1999, 239, 240.)
A feminizmus politikai térbeliségének kérdéskörét régiók szerint vizsgálva is megállapíthatók hazánkra az elmaradottság jellemzői. Akadnak megyék, ahol a rend-szerváltást követően egy-másfél évtizedig nem választottak „honanyát” (2002-ig He-ves, 2006-ig Nógrád), de máshol sem haladja meg a 10-14%-ot (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna). Miután mindkét változatra példának hozott térségek többnyire a baloldal erősségei és különböző fejlettségűek, megállapítható, hogy a regionális megoszlás nem politika-, vagy társadalomfüggő.
Inkább az lehet a magyarázat, hogy ahol a vezetőszervekben karizmatikus, kormány-zati téren ismert hölgyek (Dávid Ibolya, Lendvai Ildikó, Szili Katalin, Borsodban töb-ben is) tevékenykedtek, általában jelölttársaik között is nagyobb számban szerepeltet-tek nőket. Országos szinten a politikai oldal már differenciáló tényező. A baloldali pártok országgyűlési és megyei képviselőinek 10-11%-a, a jobboldaliaknak 5-7%-a nő. A rendszerváltás óta megválasztott „honanyák” fele szocialista, közülük legtöbben (42-en) akkor ültek a parlamentben, amikor 1994-1998 között az MSZP abszolút többséggel rendelkezett. (2010-ben az MSZP súlyos vereségével, amely a baloldali értékek feladásából következett, a női participáció nemcsak az egész országgyűlésben, de az MSZP frakcióban is csökkent, aránya ekkor 9,1 illetve 8,5%, tehát a baloldal pártja – eddig példátlanul – az átlag alá süllyedt.) A megyei közgyűlésekben hasonló az arány: a képviselőnők egyharmada jobboldali, több mint fele baloldali, a maradék civil szervezetekhez sorolható. Megyei szinten egyébként hullámzó tendencia mutat-ható ki: amíg 1994 és 2006 között 9,9 százalék az átlag, 2006-tól a közgyűlési képvi-selő-asszonyok aránya 12,1, 2010-től pedig 11,3 százalék. A megyei/fővárosi és me-gyei jogú városi közgyűlések feminitásának aránya is alapvetően a politikai oldalak regionális befolyásától függ: általában a tartósan baloldali orientációjú térségekben találunk legnagyobb arányban női képviselőket (6 és 9. ábra). (A 2010-es választások kivételt képeznek: az SZDSZ kiesett a parlamentből és a területi önkormányzatokból, az MSZP-ben pedig a női képviselő oly ritka, mint a fehér holló.)
9. ábra
A NŐI KÉPVISELŐK ARÁNYA
A KÖZÉPSZINTŰ TERÜLETI EGYSÉGEK KÖZGYŰLÉSEIBEN 1994 ÉS 2010 KÖZÖTT
A politikai életet meghatározó gazdasági-infrastrukturális–szociális–kulturális fejlettség nívója és fejlődés dinamikája tekintetében – a tervezési-statisztikai és mezo-régiók szintjén – az 1990 és 2009 közötti évekből származó statisztikai adatokat 14
Alacsony Közepes
Magas
ágazatban/változóban és négy félévtizedes időszak viszonylatában, összesen 180 vetü-letben átlagoltam és vizsgáltam behatóan (11. mellékletek). Egyébként valamennyi in-dikátor területi rangsorát 1990 és 2009 között minden évről regisztráltam (17-30. mel-lékletek). A sokdimenziós és sokmutatós jelleget visszatükröző eljárás során különböző komplex mutatókat állíthatunk elő az adott fogalom mérőszámaként, arra törekedve, hogy az így kapott értékek a jelenség összes lényeges oldalát tartalmazzák. Ez az út két nagyobb irányra bomlik, jómagam az egyszerűbb számtani, statisztikai műveletekkel előállított mutatókat alkalmaztam (Nemes Nagy 2009, 297). Miután indikátoraim nem fogják át a társadalom minden területét, nem a komplex, csupán a globális jelzőt al-kalmaztam (globális=az egészre kiterjedő – Magyar értelmező… 1987, 465).
A KSH területi adatokkal jellemzett és időbeli összevetésre alkalmas, kutatási ta-pasztalataim alapján a politikai kultúrát valószínűleg befolyásoló, jelzésértékű ágaza-tok, változók (indikátorok) fejlettségének átlaga és átlagsorszáma (a sorrendek sorrend-jének a sorrendje) megadja a régió globális fejlettségének szintjét. (A táblázatokban az összpontszámok és/vagy az átlagok skálája látható, az ábrakészítésnél az átlagok sor-rendjét vettem alapul.) Az indikátorok a következők: a gazdaságból: a fajlagos beruhá-zások, az ipari alkalmazottak és a turizmus; az infrastruktúrából: a közutak, a vízveze-ték- és csatornahálózat, illetve e kettő hányadosa (közműolló), a távközlés és a sze-mélygépkocsi-állomány; a kulturális életből: a mozi- és színházlátogatás; az életminő -ségre: az öngyilkossági, a munkanélküliségi ráta és az átlagkeresetek. A GDP és az is-kolázottság mutatóit – mint a komplexitás szempontjából fontosakat – külön és (a ren-delkezésre álló adatok miatt) részben más évekből vettem figyelembe (v. ö. Hajdú 2006, 162). A vetületek táblázatai az 1990-1994, az 1995-1999, a 2000-2004 és a 2005-2009 közötti félévtizedek adatait, valamint a változások mutatóit tartalmazzák (11. mellékletek). A következtetések levonása során más hasonló vizsgálatokat, méré-seket és számításokat is figyelembe vettem (8. melléklet). A kutató kollégáktól, intéz-ményektől átvett megállapításokat, adatokat, táblázatokat és kartogramokat hivatkozás-sal közlöm, kivéve Buskó Tibor László által 2003-2005-ről végzett kistérségi számítá-sokat, amelyeknél 11, részben az enyémektől eltérő indikátorokat alkalmazott (lásd Benkő-Buskó 2007, 99). Azok az adatok, amelyeknél nem található forrásmegjelölés, vagy jómagam, illetve Buskó számításain, vagy pedig a KSH, illetve az Országos Vá-lasztási Iroda közlésein alapulnak.
Az említett 14 (Budapesten 13 – itt a közúthálózat sűrűségét nem vettem figye-lembe) változóval mért globális fejlettségi szint adatai szerint az ország három makro-régióra oszlik: az átlagosnál fejlettebb Budapest és Északnyugat-Dunántúl, alacso-nyan fejlett a Dunától és a főváros-környéki agglomerációtól keletre fekvő terület leg-nagyobb része, köztük pedig egy közepes fejlettségű övezet húzódik. Akadnak az adott nagytérség átlagától szignifikánsan eltérő fejlettségű megyék is, Tolna például inkább az elmaradottabb Kelet-Magyarországhoz sorolható, Csongrád és Heves megyék vi-szont a közepes szinten állókhoz (10. ábra, 2. melléklet).
A statikus fejlettségtől meg kell különböztetnünk a fejlődés dinamikáját, ütemét, hiszen az utóbbi hosszabb távon magában hordozhatja az előbbi kategória megválto-zását, amellett, hogy kihangsúlyozzuk: a politikai kultúrát túlnyomó részben az adott
gazdasági-társadalmi színvonal határozza meg. Az 1990-es évtizedben főként az É-szak-Dunántúl és az Alföld északi fele fejlődött dinamikusabban, s mérsékeltebb tem-pót vettek fel a déli, délkeleti mezorégiók és a nehézipari térségek (11. ábra, 11/I.
melléklet). Ebben az évtizedben még döntően a relatíve fejlett megyék növekedtek gyorsabb ütemben.
10. ábra
A KÖZÉPSZINTŰ TERÜLETI EGYSÉGEK ÁTLAGOS GLOBÁLIS FEJLETTSÉGI SZINTJE 1990 ÉS 2009 KÖZÖTT
11. ábra
A KÖZÉPSZINTŰ TERÜLETI EGYSÉGEK
GLOBÁLIS FEJLŐDÉSÉNEK DINAMIKÁJA 1900 ÉS 1999 KÖZÖTT
Alacsony Közepes
Magas
Lassú Közepes
Gyors
Az ezredfordulótól számított évtizedben azonban az ország egésze szempontjából – úgy tűnik – kedvező változás bontakozott ki, főként az elmaradott térségek kapcsol-tak nagyobb tempóra, amíg a magasan fejlettek többségének gyarapodása erőteljesen mérséklődött, s a közepesek jórésze differenciálódott. Különösképpen figyelemremél-tó legtöbb elmaradott északkelet-magyarországi és déldunántúli megye megnöveke-dett dinamikája és a fejlettebbek zömének valamelyest lemaradása (12. ábra, 2/II. és 11/III. melléklet). Így tehát a nyugati és a keleti országrész között az előző évtizedben mélyülő szakadék mintha sekélyesedni látszana, bár arra belátható időn belül – mint jeleztem – nem számíthatunk, hogy az elmaradott mezorégiók beérik a fejlettebbeket, mert relatív fejlettségi szintjük szignifikánsan nem változik. (Nincs köztük jelentős fejlettségbeli különbség a két évtized viszonylatában.)
12. ábra
A KÖZÉPSZINTŰ TERÜLETI EGYSÉGEK
GLOBÁLIS FEJLŐDÉSÉNEK DINAMIKÁJA 2000 ÉS 2009 KÖZÖTT
Utolsó részkérdésként a kockázati tényezők körére terjed ki tanulmányom, amelyhez hazánk egyes régióinak a politikai stabilitás szempontjából vizsgált (stabil, vagy instabil) helyzetének alkalmazása szükséges. Határainkon belül a kockázati té-nyezők mértéke igencsak változatos: a Dunántúl e tekintetben is kedvezőbb helyzetű régió. A politikailag instabil térségek (az Alföld területének többsége) az átlagosnál is nagyobb mennyiségű kockázati tényezőt hordoznak. Instabilnak minősülhet az a me-gye, ahol a politikai garnitúra (vezetőszemélyek és országgyűlési képviselők) a vá-lasztási ciklusok többségében kicserélődik (13. ábra, valamint 6, 13 és 14. melléklet).
Kockázati tényezőt jelentenek a radikális politika erők is, melyeknek nagyobb mérté-kű befolyása – akárcsak nemzetközi viszonylatban – mindenirányú bizonytalanságot szül. A radikalizmus az általános elmaradottságból táplálkozik és egyben konzerválja a fejletlen viszonyokat (8. ábra).
Lassú Közepes
Gyors
Az imént összefoglalt ismérvek alapján kockázati szempontból nem osztható nagyrégiókra az ország, ugyanakkor megállapítható, hogy a nyugati fele viszonylag kevés kockázati tényezőt hordozó térség, a Tisza menti megyék pedig – Hajdú-Bihar, valójában csak Debrecen kivételével – kockázati szempontból veszélyesnek minő síthe-tők, legbiztonságosabb a következő négy mezorégió: a főváros, valamint, Heves, Vas és Veszprém megyék (14, 5. ábra és 32. melléklet).
13. ábra
A KÖZÉPSZINTŰ TERÜLETI EGYSÉGEK
ÁTLAGOS SZAVAZÁSI KÖVETKEZETESSÉGE 1990 ÉS 2010 KÖZÖTT*
*Az általános országgyűlési, megyei és megyei jogú városi önkormányzati választások alapján.
14. ábra
A KÖZÉPSZINTŰ TERÜLETI EGYSÉGEK KOCKÁZATI BESOROLÁSA 1990 ÉS 2010 KÖZÖTT*
*Az általános országgyűlési, megyei és megyei jogú városi önkormányzati választások alapján.
Instabil Vegyes Stabil
Magas Közepes Alacsony
Ha végső összegzésül a középszintű területi egységek komplex helyzetét vizsgál-juk meg, a következő képet kapjuk: az imént elemzett főbb komponensek többségé-ben jól csak Budapest teljesít, jó közepes szinten a Dunántúl északi felének megyéi, valamint Heves állanak (15. ábra és 34. melléklet), minthogy a főváros a négyből há-romra jó értékelést kapott, a megyék átlaga pedig jobb a közepesnél. Mindazonáltal ezeknek a térségeknek a jelenét és jövőjét tekinthetjük egyaránt biztatónak. Hat me-gye átbillent a me-gyenge, me-gyenge-közepes kategóriába. Közülük két dél-alföldi mezoré-gió állapota és perspektívája elszomorító, a leggyengébb, Békés megye a haladás leg-főbb motorjához, autópályához belátható időn belül nem jut, ezért emiatt is borúlátóan ítélem meg helyzetét. A többi érintett kelet-magyarországi megye gyenge közepes, vagy közép gyenge, helyzetük nem reménytelen. A megyék harmadáról átlagkörüli képet festhettem, ezek bármilyen irányba mozdulhatnak.
15. ábra
A KÖZÉPSZINTŰ TERÜLETI EGYSÉGEK KOMPLEX ÉRTÉKELÉSE 1990 ÉS 2010 KÖZÖTT*
*A globális fejlettség az 1990-2009, a globális fejlődés a 2000-2009, a politikai aktivitás és a kockázati tényezők az 1990-2010 közötti időszak alap-ján. A megyék nevét lásd az 1. ábrán.
Gyenge Jó, jóközép