--- --- --- ---
Krimin o lógia és kriminálpo litik a a j ogáll a m szo lgál at áb an
Szerkesztette:
Bárd Petra Borbíró Andrea Gönczöl Katalin
Tanulmányok Lévay MikLós tiszteletére
ISBN 978 963 489 106 2
A kultúremberiség kinevezetlen nagykövete volt – mondják Vámbéry Rusztemről. Lévay Miklós jogtudós, kriminológus, tanszékvezető egyetemi tanár, volt alkotmánybíró, a Vámbéry-díj többszörös kitün- tetettje méltó utódja a nagy elődöknek. Lévay Miklós professzor neve fogalom, amely egyet jelent a professzionalizmus, a szakmai szigor, a következetesség és egyben a megértés, a kompromisszumkészség, az emberség rendkívül rokonszenves és ritka kombinációjával. Egy igazi polihisztor, aki példát mutat a fiatalabb generációnak, a szakmai életművére pedig csak a legnagyobb elődök munkásságának folytatá- saként tekinthetünk.
A kötetet egy személyes hangvételű szakmai interjú nyitja, amelyből megismerhetjük a kivételesen impozáns életút és a meggyőző tudo- mánymetriai adatok mögött álló embert. A tanulmányokat a Lévay professzor úr szakmai érdeklődési körébe eső hat nagyobb témakör- ben csoportosítottuk. Az első rész történeti tárgyú tanulmányokat tartalmaz, a második a fiatalkori bűnözés egyes kérdéseivel foglal- kozik. A harmadik rész a kábítószer-problémát tárgyalja, továbbá kriminálpszichológiai kérdéseket vet fel, a negyedik egy klasszikus kriminálpolitikai rész. Az ötödik részt az alkotmányos büntetőjog- nak szenteltük, a hatodik pedig a büntető eljárási garanciákról és a büntetőjogi részkérdésekről szól.
. . .
Hatvanötödik születésnapján e kötettel kívánnak Lévay Miklósnak, a hazai kriminológia meghatározó professzorának sok boldogságot, alkotó jókedvet, jó egészséget barátai, kollégái, tisztelői.
Tan ul m án yo k Lé va y M ik Ló s ti sz te le té re Kriminológia és KriminálpolitiK a
a jogállam
szolgálatában
Levay_unnepi_borito.indd 1 2019.06.30. 21:06:31
Kriminológia és kriminálpolitika a jogállam szolgálatában
Tanulmányok Lévay Miklós tiszteletére
Kriminológia és kriminálpolitika
a jogállam szolgálatában
Tanulmányok Lévay Miklós tiszteletére
Budapest, 2019
Szerkesztette:
Bárd Petra Borbíró Andrea Gönczöl Katalin
A kötet megjelenését támogatták:
Magyar Kriminológiai Társaság
Bárándy Péter, a Magyar Kriminológiai Társaság elnökségi tagja Vermes Miklós Alapítvány a Magyar Kriminológiáért
A borító id. Pieter Bruegel Gyermekjátékok című festményének felhasználásával készült.
© Szerzők, 2019
© Szerkesztők, 2019
ISBN 978 963 489 106 2
www.eotvoskiado.hu
Felelős kiadó: az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja Szakszerkesztők: Borsos-Szabó Ágnes és Bérci Ildikó
Kiadói szerkesztő: Brunner Ákos Projektvezető: Sándor Júlia Tördelés: Bornemissza Ádám Borítóterv: Csele Kmotrik Ildikó Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Kft.
Tartalom
Előszó 9 INTERJÚ LÉVAY MIKLÓSSAL 13
ELSŐ RÉSZ
JOGTÖRTÉNETI ÍRÁSOK
Balogh Elemér: A magyar büntetőjogi kodifikáció kezdeti eredményei
– Adalékok alkotmányfejlődésünk építőköveihez 43 TóTh Mihály: Egy nehéz ember – Vázlatok Csemegi Károly portréjához 53 PodoleTz Léna: A hajléktalanság kriminalizálásának megjelenése
a 20. század előtti Magyarországon 64 Mezey Barna: Az európai börtönügyi tudományosság a 19. század kezdetén 73 Bárd Károly: Fritz Bauer szemben az árral 84
MÁSODIK RÉSZ
FIATALKORI BŰNÖZÉS, FIATALKORÚ ELKÖVETŐK
rosTa Andrea: A kötődéselmélet kriminológiai vonatkozásai, különös tekintettel
a fiatalkorú bűnözésre 97 CseMáné Váradi Erika: 21. századi kihívások, 20. századi válaszok?
Interdiszciplináris gondolatok a „más elbánás” elve apropóján 108 inzelT Éva: A gyermek- és fiatalkori bűnözés megelőzésének tendenciái
a bűnmegelőzési stratégiák és a hazai gyakorlatok tükrében 118 VaskuTi Gergely: A gyermekprostitúcióból való kilépés esélye
– Egy esetleírás tanulságai 129 Eszter Párkányi: A Drifting Policy and Practice in Dealing with Minor Delinquency
of Juveniles in Hungary 141 Ferenc sánTha: The New Legislation on the Age of Responsibility
in Hungarian Criminal Law 152 róTh Erika: A fiatalkorú elleni büntetőeljárás (részben) új szabályai 162
HARMADIK RÉSZ
KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA, KRIMINÁLPSZICHOLÓGIA
korinek László: Drogok és emberek 175 ráCz József: Bagoly mondja… – A tudományos kutatások torzító hatása
és a kábítószerpolitikai mindset 187 Krzysztof krajewski: Controlling New Psychoactive Substances in Poland 196 Virág György: A rendhagyó gyanúsított, avagy mi várható
a kriminálpszichológiától a 21. században? 206 szaBó Judit: A pszichopátia fogalma és kriminológiai jelentősége 213 NEGYEDIK RÉSZ
KRIMINÁLPOLITIKA
Farkas Ákos: Kriminálpolitikai dimenziók a 20. század végén, 21. század elején 223 kerezsi Klára: A józan ész politikája és a tudomány racionalitása 234 Berei Róbert: A magyar rendőrség modernizációjának problémái
– A közösségi rendőrségi modell alkalmazásának egyes kísérletei
a 2000-es években Magyarországon 243 Michael Tonry: Penal Policy and the Rule of Law in Disrupted Societies 253 BorBíró Andrea: Elrettentés és jogi kultúra: kérdések a kriminológia számára 262 ÖTÖDIK RÉSZ
ALKOTMÁNYOS BÜNTETŐJOG
kiss László: Az alkotmányos büntetőjog követelményének érvényesülése
Lévay Miklós alkotmánybírói munkásságában 275 holló András: Büntetőjog az alkotmánybíráskodás célkeresztjében
(kezdeti évek…) 285 nagy Ferenc: A jogállami és a szimbolikus büntetőjogról 297 Fogarassy Edit: Alkotmányos büntetőjog és visszamenőleges igazságszolgáltatás,
különös tekintettel az elévülés problémájára 307 FleCk Zoltán: Az autonómiák strukturális akadályai 317 kukorelli István: A háromdíjas (tandíj, vizitdíj, kórházi napidíj) népszavazás
(2008. március 9.) 324 Bárd Petra: Jogállam, büntetőjog, Brexit 336
HATODIK RÉSZ
BÜNTETŐELJÁRÁSI GARANCIÁK, BÜNTETŐJOGI KÉRDÉSEK PaCzolay Péter: Szabadságtól való megfosztás az országba történő belépés
megakadályozása céljából az EEJB gyakorlatában 349 koósné MoháCsi Barbara: A személyi szabadsághoz való jog érvényesülése
az életfogytiglani szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények miatt
folyó büntetőeljárásokban alkalmazott letartóztatással összefüggésben 358 kadlóT Erzsébet: A védelemhez való jog védelmében 368 gellér Balázs – Bárányos Bernadett – aMBrus István: Az elkövetési érték, a kár
és a vagyoni hátrány megítélésének legújabb joggyakorlati és alkotmányossági problémái 379 gula József: A kriminálpolitika (tév)útjai a gazdálkodás rendjét sértő
bűncselekmények körében 390 jaCsó Judit: Gondolatok az Európai Unió pénzmosás elleni büntetőpolitikájáról
a hatodik Pénzmosás elleni uniós irányelv tükrében 401 LÉVAY MIKLÓS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE 411 A kötet szerzői 425
Előszó
A kultúremberiség kinevezetlen nagykövete volt – mondják Vámbéry Rusztemről. Lévay Miklós – a jogtudós, a kriminológus, a tanszékvezető egyetemi tanár, a volt alkotmánybíró, a Vámbéry-díj többszörös kitüntetettje – méltó utódja a nagy elődnek. Lévay Miklós profesz- szor is a kultúremberiség magas rangú képviselője. Neve fogalom, amely egyet jelent a pro- fesszionalizmus, a szakmai szigor, a következetesség és egyben a megértés, kompromisz- szumkészség, emberség rendkívül rokonszenves és ritka kombinációjával.
Lévay Miklós 1980-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Rövid, de megha- tározó ügyészségi fogalmazói időszakot követően a jogtudomány felé fordult. 1992-ben védte meg kandidátusi értekezését. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott.
1998-ban habilitált. 2003–2004-ben a Köztársasági Etikai Tanács tagjaként is tevékenyke- dett. 2000 és 2004 között a Miskolci Egyetem jogi karának dékánja volt. 2004-ben került az ELTE Kriminológia Tanszékére, ahol nem sokkal később tanszékvezető lett. 2006–2007- ben az ELTE általános rektorhelyettesi pozícióját töltötte be. A 2011-ben, az országban első- ként az ELTE jogi karán elinduló kriminológus mesterszak alapítója. A 2012-ben induló Doctorate in Cultural and Global Criminology (DCGC) című nemzetközi PhD-program magyar felelőse. 2007-ben az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta. Okta- tott és kutatott a Pennsylvaniai Egyetemen, a Rutgers Egyetemen, illetve a bostoni North- eastern Egyetem Kriminológiai és Büntetőjogi Karán is.
Kutatási területei a fiatalkori bűnözés, a fiatalkorúak igazságszolgáltatása, a kábítószer- fogyasztás és a bűnözés összefüggései, valamint az alkoholfogyasztás büntetőjogi vonatko- zásai. Szakmai érdeklődése a kriminológia és a büntető jogdogmatika mellett átível a széle- sebben vett kriminálpolitikai területekre is. Foglalkozott a közép-európai rendszerváltozás, a demokratizálódás bűnözésre gyakorolt hatásával, alaposan elemezte és rendszerbe fog- lalta az 1989. évi fordulatot követő magyarországi kriminálpolitika fejlődését, kriminológiai kutatás tárgyává tette a társadalmi kirekesztettség jelenségét Szakmai odaadással és nagy alázattal dolgozta fel magyar kriminológusok életművét.
Lévay professzor azonban nemcsak hazánkban, hanem a nemzetközi szakmai közélet- ben is elismert szaktekintély. Széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki, elnöke volt a Bűnmegelőzéssel és a Bűnözés Kontrolljával foglalkozó Európai ENSZ Intézet (HEUNI)
Előszó
tanácsadó testületének, tagja a Nemzetközi Kriminológia Társaság Igazgató Tanácsának.
2009–2012 között az Európai Kriminológiai Társaság elnöke volt. A European Journal of Criminology szerkesztőbizottságának tagja.
Számos díjjal, elismeréssel értékelték munkáját. A Hajnóczy Emlékérem, a Signum Aureum Universitatis kitüntetés, a Mestertanár kitüntetés és az ezzel együtt járó Fáy András- Díj, a Ferenczi György Alapítvány emlékérem, a Kabay János-Díj, a Safárik Egyetem Pavel Jozef díjának, valamint a Miskolci Egyetemért Érdeméremnek a tulajdonosa. Nemcsak a Vám - béry Rusztem emlékérem II. és I. fokozatának birtokosa, hanem a büntetőjogi szakmában kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek Visky László emlékérmét is megkapta a Ma - gyar Kriminológiai Társaság Elnökségétől. A Deák Ferenc-díjat a Deák Ferenc-díj Testület évente adományozza a jogászi hivatásrendek kiemelkedő képviselőinek. 2018-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága előterjesztésére jogtudós kategóriában Lévay Miklós kapta a szakmai díjat
És hogyan látjuk őt mi, közeli munkatársai? Lévay professzor az, aki tudományos ügyek- ben nem ismer barátságot, a szakmai vitákat közvetlenül is inspirálja, ugyanakkor ő is szíve- sen veszi a kritikát. Vezetőként kiegyensúlyozott, nyugodt, derűs környezetet teremt, függet- lenül a külső körülményektől vagy az esetleges belső feszültségektől. Demokratikus légkörben valósítja meg a többgenerációs, nemzetközi kapcsolatokra is nyitott tanszéki együttműködést.
A szakmai utánpótlás szervezését, a fiatalok bátorítását kiemelt feladatának tartja. Tanácsai mindig megalapozottak, hasznosak, iránymutatóak, mély szakmai tudásról és életismeretről tanúskodnak, az adminisztratív ügyek intézésében pedig a megfontoltság, a körültekintés és a pontosság jellemzi. Mintha minden határidő jogvesztő volna, fejben tartja azokat, és folya- matosan rendelkezésre áll. Elegánsan ötvözi a hagyományt és a mo dernséget. Ez tükröződik munkásságában, amelyben a kriminológia hazai történetének részletes feldolgozása és a leg- újabb elméletek egyaránt szerepelnek. Ő az a nemek egyenlőségében mélyen hívő feminista, akitől kolléganőként jól esik a nőnapon átadott virág. Ő az, akinek, ha kedvére való egy tudo- mányos írás vagy publicisztika, személyesen gratulál vagy telefonon hívja fel a szerzőt. Egy igazi polihisztor, européer, aki példát mutat a fiatalabb generációnak. Szakmai életművére csak a legmeghatározóbb elődök munkásságának folytatásaként tekinthetünk.
40 éves jogászi karrier, 222 magyar és idegennyelvű tudományos közlemény, 24 dokto- randusz, 4 év dékánság a Miskolci Egyetemen, 15, az ELTE Kriminológia Tanszékén eltöltött év, 9 év alkotmánybíráskodás, ennek keretében 167 tárgyalásra előkészített határozat-terve- zet, 18 határozat a jogállamiság, az alkotmányos büntetőjog alapelveiről. Gönczöl Katalin Lévay Miklóssal folytatott több mint nyolc órás beszélgetéséből készült, a kötetet nyitó inter- júból megismerhetjük a kivételesen impozáns életút, a meggyőző tudománymetriai adatok mögött az embert
A gyűjteményes könyvbe szerettük volna meghívni mindazokat, akik gondolkodásmód- jára hatással volt, akár mint oktatójuk, akár mint kollégájuk, vagy alkotmánybíró-társuk. Egy ilyen Festschrift azonban több kötetet tett volna ki. Ezért szükségszerűen a gazdag tudomá- nyos életút egy-egy állomásának csak néhány meghatározó egyéniségét kerestük meg. A ter- jedelmi korlátok és véletlen okán a kötetből kimaradtaknak csak a megértésében bíz hatunk.
Előszó
Szerkesztői koncepciónk szerint Lévay tanár úr szakmai érdeklődési körébe eső átfogó témákat érint a kötet, így hat nagyobb témakörben csoportosítottuk az írásokat. Az első rész történeti tárgyú tanulmányokat tartalmaz, a második a fiatalkori bűnözés egyes kérdéseivel foglalkozik. A harmadik rész a kábítószer-problémát tárgyalja, továbbá kriminálpszicholó- giai kérdéseket vet fel, a negyedik egy klasszikus kriminálpolitikai rész. Az ötödik részt az alkotmányos büntetőjognak szenteltük, a hatodik pedig a büntetőeljárási garanciákról és a büntetőjogi részkérdésekről szól.
Isten éltessen sokáig, kedves Miklós, fogadd szeretettel barátaid, kollégáid, tisztelőid egy töredékének írásait. Kívánjuk, hogy sok alkalmunk legyen közös beszélgetésekre, vitákra, szakmai együttműködésre és ünneplésekre! Azt kívánjuk, hogy őrizd meg alkotó jókedvedet, egészségedet, légy nagyon boldog kis és tágabb családod körében.
A szerkesztők
Interjú Lévay Miklóssal
Készítette: Gönczöl Katalin Gönczöl Katalin
G. K.: 1975-ben kezdted el jogi tanulmányaidat, zsebedben egy autóvillamossági sze- relő szakmunkásoklevéllel. Nem álltál egyedül ezen a téren, tudtommal Györgyi Kál- mán és Bárándy Péter zsebében is ott lapult egy hasonló oklevél. Téged mi késztetett a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére?
L. M.: Egy évig jártam ipari tanuló iskolába. Autóvillamossági műszerésznek tanultam, ezt abbahagytam, majd szakközépiskolába mentem, és gépjármű-technológusi oklevelet szerez- tem. Viszont a munkakönyvemben autóvillamossági műszerész szakma van bejegyezve, hiszen egyetemi éveimben nyaranként ebben a szakmában dolgoztam.
Meddig?
1973-tól 1974-ig egy évet dolgoztam „teljes állásban”. Elsős és másodikos egyetemista vol- tam, amikor még visszamentem a Volán vállalathoz egy hónapra nyári munkára. Azt kérdez- ted, hogy mi késztetett arra, hogy szakmunkás legyek; én most helyesbítek, szóval ki kész- tetett: az édesapám volt. Általános iskola után én tanár szerettem volna lenni, és ennek megfelelően gimnáziumba akartam menni. A papám azonban elment az általános iskolai osztályfőnökhöz, aki azt mondta, hogy szerinte én nem tudok elvégezni egy gimnáziumot, tehát ne adjon gimnáziumba. És akkor a papám azt mondta, hogy mégis kell valami megél- hetés, az autóvillamossági műszerész egy jó szakma, neki van ismerőse egy kőbányai szövet- kezetnél, menjek oda
Hogyan ismerhetett ennyire félre az osztályfőnököd?
Nem tudom
Hallgatag gyerek voltál?
Amikor negyedikes lettem, akkor még igen, de utána már nem A reáltárgyak kivételével tulajdonképpen jó jegyeim voltak. Az osztályban hallgattak rám. Ez az osztályfőnöki véle- mény nekem akkor nagyon rosszul esett. Kétszeresen is. Rosszul esett az osztályfőnöktől és az édesapámtól is. Apám hamarosan megbánta a döntését, és szerencsémre korrigált.
Nagyon jó tanuló voltam az ipari tanuló iskolában Nem szerettem, amit csináltam, de sok dicséretet, pénzjutalmat kaptam, és a mesterem is jó volt. Akkortájt történt, hogy a papám- nak, aki fodrász volt, egy kuncsaftja mondta, hogy ugyanezt a szakmát elérhetné Miklós
Gönczöl Katalin
érettségivel, és van itt egy jó szakközépiskola a IX. kerületi Mester utcában, a Fáy András, miért nem adod inkább oda, lesz legalább érettségije. No, akkor a papám azt mondta, hogy akkor hagyjam abba az ipari tanuló iskolát, és menjek a szakközépiskolába.
Összesen hány évet vesztettél?
Általános iskola után egyet és a középiskola után is egyet, mert dolgoztam, és akkor volt még a katonaság, de az utóbbit már előfelvételesként abszolváltam.
Miért pont a jogot választottad, hiszen tanár akartál lenni?
Ebben meghatározó volt egy barátnőm meg egy barátom, akik 1974-ben jogra jelentkeztek.
Ők hívták fel a figyelmem arra, hogy ez a szakma nekem is való, jelentkeznem kéne. A felvé- teli tájékoztatóban foglaltak nagyon felkeltették az érdeklődésemet. A felvételire való fel- készülés jelentős változást hozott az életemben. Egyrészt beiratkoztam a TIT magyar és történelem előkészítő tanfolyamára, ahol akkor olyan emberek tanítottak, mint például a történész Hahn István vagy az irodalmár Szegedy-Maszák Mihály. Azt gondolom, hogy nekik ez a munka akkor keresetkiegészítést jelenthetett, számunkra pedig, akik részt vettünk az előadásaikon, hatalmas szellemi élményt. Volt még valaki, aki a gondolkodásomat alapve- tően átformálta és végül elvezetett ahhoz az úthoz, amelyen ma is haladok: egy akkor negyed- éves joghallgató, Erdélyi Zsuzsa, a neves történész, Ormos Mária lánya. Egyébként egy barátom hívta fel Zsuzsára a figyelmemet, aki egyetemistaként újsághirdetésben keresett felvételi előkészítőre jelentkezőket. Zsuzsának akkor a Bástya mozi melletti házban volt egy nagyon hangulatos lakása, ott voltak heti sűrűséggel az óráink. Nemcsak ismereteket, hanem jó könyveket is kaptam tőle. Például Vercors-nak A tenger csendje című művét vagy Jorge Semprún A nagy utazás című regényét. Az én környezetemben ilyen könyvek nem nagyon fordultak addig elő.
Hányan voltatok a TIT-csoportban?
Az előadásokon sokan voltunk, mintegy 80-100-an, a szemináriumokon csak 10-en, 15-en, azokat már inkább középiskolai tanárok tartották. Heti két óra előadás volt és négy óra sze- minárium. Az intenzív tanulás mellett autóvillamossági műszerészként kezdetben sokat és mostoha körülmények között dolgoztam. Mint fiatal, nőtlen embernek mindig nekem szóltak, ha bent kellett maradni. Így teltek a napok, majd összetalálkoztam egy osztálytársammal, és akkor elmondtam, hogy elég rossz körülmények között, tehát a szabadban kell dolgozni hatalmas buszokon, minden olajos, koszos. Ezt hallván hívott abba a műhelybe, ahol ő dolgo- zott, s ahol meleg volt, és viszonylag kevés munka. November 1-jétől oda mentem. Minden nap kettő után szabad voltam, és tanulhattam a felvételire, ami elsőre sikerült.
Hát elég kanyargós és kalandos út vezetett az egyetemre. Mondd, a történelem iránti érdeklődésed olvasmányok alapján alakult ki?
Ezt egy tanáromnak köszönhetem a szakközépiskolában. Ott nagyon jó magyar- és történe- lemtanárok voltak
Interjú Lévay Miklóssal
Lehet, hogy 1956 után büntetésben dolgoztak szakközépiskolában?
Lehet, szinte biztos.
Tehát te ahhoz a korosztályhoz tartozol, amelyik így „profitált” ’56-ból?
Igen, igen
Milyen volt a gyerekkorod, kik voltak a barátaid? Úgy tudom, hogy néhányukkal ma is tartod a kapcsolatot
Igen, három sráccal, akivel együtt nőttünk fel, élő a kapcsolatom, ebből egy testvérpár, egy pedig közülük disszidált 1974-ben, mielőtt engem felvettek az egyetemre. Franciaországba ment, de rendszeresen jár haza, és időről időre találkozunk. Zuglóban, egy lakótelepen, a Nagy Lajos király út mögött, a Mogyoródi úton fantasztikus gyerekkorom volt. Az a ház, ahol mi laktunk, az ötvenes évek végén épült, és a környéken úgy hívták, hogy gangos ház, mert ennek a kétemeletes, 90 lakásos háznak nyitott folyosója volt. Állítólag eredetileg munkás- szállónak épült, általában másfél szobás, 33 négyzetméteres lakásokkal. Hát én ebben a ház- ban nőttem fel. Meg az udvaron, ahol három gyerekcsoport volt, ezen belül azok, akik a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején születtek, aztán voltak a Ratkó-gyerekek, majd az 1950–56 között születettek. Létszámban és arányban mi voltunk a legtöbben. Voltak még az ’56 után született gyerekek, őket már nem vettük emberszámba, kicsik voltak, velük már nem játszottunk. De a nagyobbakra felnéztünk. A környéken „bolgár zöldséges földek”
voltak. Nagy rét, mező, szabad terület, nem volt forgalom, és hát az udvar. Szombaton a fel- nőtteknek az udvar őrjítő volt, ott nyüzsgött vagy ötven gyerek. Többségünk focizott, a lá - nyok kidobóst játszottak, volt kergetőzés. Nagyon-nagyon élveztük. Igazából ez középisko- lás koromig tartott Akkor a kapcsolatok megszakadtak, kivéve az említett testvérpárt és a külföldre került fiút, de azért nem hagytuk el egymást. 2014-ben ebből az udvari közösség- ből hárman lettünk 60 évesek, és az egyik közülünk megszervezte, hogy legyen egy közös születésnap. Elmentünk a Mogyoródi úti házba, ahol eléggé kicserélődtek a lakók, a mosta- niak gyanúsan nézegették, hogy kik ezek az emberek, akik megjelentek az udvaron. Így tudogattunk egymásról Kamaszként már a középiskolai osztálytársaimmal barátkoztam Nagyon szép középiskolai négy évem volt egyébként, egy összetartó osztályközösséggel, két jó osztályfőnökkel.
Élted és átélted a Pál utcai fiúk életét.
Nagyon beletaláltál, ez a kedvenc olvasmányom, ha nem is olvasom el minden évben, mint azt Megyesi Gusztáv tette, de meghatározó élmény volt számomra.
Egy ilyen múlttal kerültél be az ELTE-re. Nekem azt mondtad annak idején, hogy meg- hatott maga az épület és az, hogy te mostantól idetartozol. Ezt tényleg így érezted, vagy én emlékszem rosszul?
Nem, tényleg így éreztem, így érzem ma is. Először is nekünk, fiúknak, sajátos szocializá- ciós közeg volt az a bizonyos tizenegy hónap katonaság. Ott későbbi évfolyamtársaimmal
Gönczöl Katalin
voltam együtt, de egy kicsit meg is ijedtem. Megismerkedtem ugyanis nálam magabiztosabb, tájékozottabb, értelmiségi szülők gyermekeivel. Végül is többen, akik aztán évfolyamtársak lettünk, még a katonaság ideje alatt jóban lettünk, olyan barátságok születtek, amelyek máig megmaradtak. Ebben nagy szerepe volt a focinak.
Akarsz neveket említeni?
Máig tartó barátok vagyunk Kálmán Andrással, aki a filmiparba került, és ma is ott dolgozik, Bíró Lászlóval, aki kiváló ügyvéd, aztán Szabó Vilmossal, aki egy nagy nemzetközi tanács- adó cég magyarországi ügyvezető igazgatója.
Érdekes, hogy barátaid közül többen nem a jogi pályán haladtak. Hogy ért téged az első évfolyamon a jogdogmatika, a sok történeti tárgy?
Jaj, nagyon nehéz volt! Az első hetekben azt gondoltam, hogy én ezt nem fogom bírni. Emlék- szem, hogy egyetemes állam- és jogtörténetből zárthelyi dolgozatot írtunk, és az enyém szé- gyenszemre hármas lett.
Pedig ebből a tárgyból jó jegy volt az!
Mégis nagyon el voltam keseredve, a középiskolában ilyen tárgyakból soha nem kaptam hár- mast. Ráadásul tanultam is a zárthelyire, ha nem is túl nagy szorgalommal, mert úgy voltam vele, hogy évközben hagyjanak engem békén, a vizsgaidőszakban úgyis végig tanulni fogok.
Hallgattad az előadásokat?
Igen
Kik volt a kedvenceid?
Az első évben Brósz Róbert és Bihari Mihály. Bihari nagy élményt jelentett azoknak, akik a politika iránt érdeklődtek. A politikai berendezkedés élményszerű magyarázatát adta. A fel- sőbb évfolyamokon nagyon szerettem Békés Imre, Eörsi Gyula, Kulcsár Kálmán, Schmidt Péter előadásait.
Mi volt a rokonszenves oktatói viselkedés számotokra?
Döntőnek az adott oktató előadói, szemináriumvezetői teljesítményét tartottuk. Tankörünk- nek (1-es csoport) szerencséje volt, hiszen olyan szemináriumvezetőket kaptunk, mint pél- dául Kállay István, Szalai Éva, Süveges Márta, Németh János, Schlett István. Olykor hatot- tak külsőségek is. Így például az, hogy valaki pulóverben adott elő. Máig emlékszem Bihari Mihály pulóvereire, akit a lányok ezért különösen kedveltek. A kapitalizmus politikai gazda- ságtanából Foltyn Ferenc volt a szemináriumvezetőnk, aki akkor jött vissza ösztöndíjas útról Amerikából. Bejött egy fiatalember farmerben, pulóverben, kihajtott ingben, amelyek nagyon divatosak voltak és olyan dolgokat mondott, amik akkor (1976-ban) hihetetlennek tűntek, hogy elhangozhatnak. Néha azt éreztük, hogy provokál. Az egyik barátom mondta is: te, ez a Foltyn vagy ilyen bátor, vagy „mondhatja”.
Interjú Lévay Miklóssal
Bekapcsolódtál vagy valahogy beestél a diákkörünkbe. Mi keltette fel az érdeklődé- sedet?
Ennek a története megint egy lányhoz kapcsolódik. Csoporttársam volt Hazai Zsuzsa, akivel nagyon jóban voltunk. 14 fős volt a csoport, amellyel akkor együtt jártunk vizsgázni. Egyik alkalommal Hazai Zsuzsa kérdezte, hogy nincs-e kedvem bekapcsolódni a kriminológia- diákkör munkájába, ahol ő már elsősként is dolgozott. Bajban volt, utógondozó párja elhagyta a diákkört, és szüksége lenne rám. Így kerültem az első diákköri ülésre.
Kivel találkoztál ott először?
Azt hiszem, veled. Meg is ijedtem.
Miért? Én is farmerben voltam
Attól nem ijedtem meg. Másodéves voltam, és akkor elég szigorú hangnemben elmondtad a követelményeket. Például azt, hogy az utógondozó munkáról naplót kell vezetni, azt be kell mutatni, ti szakmailag fogjátok értékelni. Na, ekkor újra előjött belőlem a bizonytalanság, hogy tudom-e én ezt csinálni. De felülkerekedett bennem a felismerés, hogy ez nagyon érde- kel. Akkor gondoltam először arra, hogy tulajdonképpen ezért jöttem ide. Érdekel a tantárgy, a kriminológia, ráadásul a diákkörben még valami értelmes dolgot is lehet csinálni. Hazai Zsuzsával két srácot kezdtünk utógondozni a tököli fiatalkorúak börtönében.
Mikor először beléptél a börtönbe, mit éreztél?
Nyomasztó volt, pedig először Tökölt láttam, később eljutottam Márianosztrára meg egyéb hazai börtönökbe is.
Érezted-e, hogy ezek az emberek éppen bűnhődnek?
Éreztem, de erre mondják, hogy ez nagyon jó kérdés. Ezt folyamatosan még ma is mondani kell magamnak
Ugye ez a csoport segítőként alakult, és viszonylag kevés szó esett arról, hogy a pártfo- goltjaik mit követtek el. Sok volt közöttük az állami gondozott. Az első, a tietek is állami gondozott volt?
Nem, ő tíz percre lakott tőlünk Zuglóban. Volt ott egy vízválasztó, az akkori Pillangó utca.
A Pillangó utcáig az alsó középosztály élt, a Pillangó utcában és környékén viszont inkább szegény emberek laktak. Pártfogoltunk egy roma család gyereke volt, ahonnan a papa elment.
Édesanyja sokat küszködött, próbálta fenntartani a többgyermekes családot, és hát Janival volt a legtöbb baj
Jani volt a legidősebb?
Nem, ő volt a második a sorban.
Gönczöl Katalin
Amikor utógondoztatok, akkor a családban elvárták, elfogadták az általatok nyújtott segítséget, egyáltalán jártatok náluk?
Jártunk, én nagyon sokszor jártam, hiszen közel laktak.
Az anyuka jó néven vette?
Igen, nagyon, nagyon hálás volt.
Az volt a követelmény, hogy a pártfogoltat kint kell várni a börtönkapuban Mert azt hittük, hogy a szabad életben az első 24 óra a kritikus.
Igen, hajnalban vártuk Janit a szabadulásakor Tökölön, aztán együtt mentünk az anyukájához.
Mit csináltatok az első nap?
Segítettünk neki beszerezni minden igazolványt, igazolást a hivataloktól, ezekre a helyekre elkísértük Janit. Utána még vagy három hónapig követtük a sorsát. Egy idő elteltével elmen- tem az anyukájához, hogy mi történt Janival. Azt mondta, hogy időközben újabb bűncselek- ményt követett el
Annak ellenére, hogy csalódás ért, hiszel a kortárssegítésben?
Nagyon, mély meggyőződéssel.
Nem volt kétséged afelől, hogy ilyen fiatalon egy másik fiatalnak képes vagy segíteni, és hallgat rád?
Nem. Elég sok mindenben szoktam kételkedni, de itt nem volt semmi szorongás bennem.
A diákkör összetétele időről időre változott. Amikor te voltál diákkörös, az utógondozá- son kívül volt-e más szakmai élményed?
Igen, különösen a szakdolgozatvédések. Akkor a diákkör titkára Tihanyi Zsuzsa volt, én másodéves voltam, és meghallgattam egy szakdolgozatvédést. Az előadásmód magával raga- dott, és azt mondtam magamban, hogy ha én ilyen dolgozatot tudnék írni… Ez Kerezsi Klára védése volt. Egy évvel később Tihanyi Zsuzsi dolgozatát már én opponáltam.
És akkor a diákkör teljes létszámban jelen volt?
Igen
Meg kell mondanom, nagyon sokat kellett harcolnom, hogy ez már a hetvenes években így történjen, de ezek szerint nem volt rossz ötlet.
Nem, abszolút nem, sőt.
Lehet, hogy egy-két esetben most is érdemes lenne nyilvános védést szervezni. Diákköri kiránduláson vettél-e részt? Mondtad, hogy jártál Márianosztrán.
Az előbbieken kívül Sopronkőhidán.
Interjú Lévay Miklóssal
Melyek voltak a rivális diákkörök?
A Hegedüs András és Kabódi Csaba által vezetett büntető eljárásjogi diákkör nem egysze- rűen diákkör volt, hanem szakmai klub is, a hallgatók körében nagyon népszerű. Akkor nagyon szerették a hallgatók a magyar jogtörténeti és a polgári jogi diákkört is.
A kriminológia az 1960-as évek végén már nem volt tiltott tudomány. Egy előadásodban úgy fogalmaztál, hogy a bűnözés értelmezésében a hatalmi-ideológiai megközelítést fel- váltotta a tudományos, és hogy egyensúly jött létre a kriminálszociológiai és a krimi- nálpszichológiai jellegű kutatások között. Ez már diákként is érzékelhető volt?
Részben. A kriminológia tudásanyaga ugyanis az 1970-es években a tankönyvhöz képest már jóval több volt, és ez az előadásokon derült ki. A hallgatók, amikor megismerkednek egy tárggyal, tudományterülettel, akkor az alapvető eligazodást a tankönyvből szerzik. Ezért a tankönyvnek nívósnak kellene lennie. Azt éreztem, hogy érdemes az előadásokra eljárni és a diákköri közösséghez tartozni.
Hallgató korodban volt-e alkalmad kriminológiai társasági vagy más szakmai rendez- vényeken az egyetemen kívül tevékenykedő olyan szakemberekkel találkozni, beszél- getni, mint például Szabó András, Vermes Miklós, Viski László?
Sajnos Viski Lászlóval nem találkoztam, Vermes Miklós viszont nagy hatással volt rám. Elő- ször is, ahogy fogadott, ahogyan szóba állt velem. Azt éreztem, hogy egyenrangú félként beszélget velem, sőt kíváncsi a véleményemre. Akkor írtam a szakdolgozatomat, és konzul- táción jártam nála
Milyen témából írtad a szakdolgozatodat?
A társadalmi mobilitás és a bűnözés összefüggéseiről. Tökölön 78 szabadságvesztését töltő fiatalkorúval készítettem interjút. Majdnem bent laktam a börtönben. Egy nyáron át naponta jöttem-mentem, és ez rengeteg élményt, tapasztalatot jelentett. Nem te voltál a konzulensem, azzal az indokkal, hogy a diákkör miatt túl közeli a kapcsolatunk, ezért nem tudnád objektí- ven megítélni a munkámat. Témavezetőm így Tauber István lett
Aki éppen ezzel foglalkozott.
Módszertanilag, a kérdőív összeállításában sokat segített. Amikor már láttad, hogy mire készülődöm, összehoztál Vermes Miklóssal, akivel hosszú órákat beszélgettünk végig.
Hogyan védted a disszertációdat, ki volt az opponensed?
Nyilvános védés volt, az opponensem pedig, ha jól emlékszem, Langó Kati. Ott volt Vermes Miklós, és te is. Akkor már – Tihanyi Zsuzsi és Kerezsi Klára után – én voltam a diákköri titkár
Úgy emlékszem, hogy Vermes Miklós nagyon megdicsérte a munkádat.
Meg, és érdemben Akkor nagyon boldog voltam
Gönczöl Katalin
A társadalmi rétegződéssel foglalkoztál, ami azért volt számunkra nagyon érdekes téma, mert a szociológusok szinte velünk egy időben kezdtek ezzel foglalkozni. Úttörő vállalkozás volt a fiatalkorúak börtönében kutatni ezt a témát. A diploma megszerzése után viszont nem sikerült bekerülnöd a Kriminológia Tanszékre. Én nagyon sokat har- coltam azért, hogy idekerülj Ha akarod, beszéljünk erről is.
Nem túl szerencsésen alakultak a dolgok. Egy barátom az akkori Magyar Hírlapnál dolgo- zott, ahol Bálint B. András készített egy sorozatot Közéleti arcok címmel A barátom java- solta, hogy érdemes lenne velem is beszélgetni, mert kollégája megrajzolhatná egy tipikus pályakezdő értelmiségi portréját, aki akkor fiatal házas volt. Bálint arra kérdezett rá, hogy tényleg minden jó volt az egyetemen? Tényleg nincs semmi negatív élményem? A válaszom- ban, ha jól emlékszem, talán a kari közéletről mondtam valami negatívat, és utaltam arra, hogy a hallgatók között nem mindenkinek sajátja, hogy a tanulás mellett valami más haszno- sat is csinál, ennek ellenére ezek az emberek előbbre jutnak, mint a közösségben gondolko- zók. Az interjú szövegét jóváhagytam, majd annak megjelenése után hívattak a dékáni hiva- talba, pedig már nem voltam hallgató. Az akkori dékánhelyettes fogadott, aki azt mondta, hogy a dékán nagyon haragszik rám, mert visszamenőleg leminősítettem az egész itt töltött időszakot meg az ELTE jogi karát. Ez azt is jelenti, folytatta, hogy a tanszékre kerülésemmel kapcsolatos terv nem valósítható meg. Nagyon megviselt ez a reakció, ez a döntés, hiszen biztosnak tűnt, hogy a végzés után a Kriminológiai Tanszéken folytathatom oktatóként a pályafutásomat. Pár hetes volt a kislányunk, és egyetemista feleségemmel izgultunk, hogy mi is lesz velünk. Szüleim szintén aggódtak, ami teljesen érthető volt azok után, hogy rok- kantnyugdíjasként minden tőlük telhető támogatást megadtak, hogy nyugodtan járhassak egyetemre
Szerencsére akkor már volt egy párhuzamos pályázatom az ügyészségre, mert azt taná- csoltad, hogy tartsak több vasat is a tűzben. A pályázatom sikeres volt, így 1980 nyarán ügyészségi fogalmazó lettem a Fővárosi Főügyészségen. Szakmailag nagyon jó helyre kerül- tem, a VIII. kerületi ügyészségre, amelynek vezetője Schäfer Annamária volt Sokat tanul- tam instruktoromtól, Friedrich Lajostól, a fiatal ügyészek, különösen Turi András és Illés Irén segítettek a beilleszkedésben. 1981 tavaszán azonban Kratochwill Ferenc hívott, hogy menjek oktatni Miskolcra, az ott megalakuló új jogi karra. Az ötlet tetszett, a feleségemmel – akinek ugyancsak oktatói állást kínált a kar első vezetője, Kratochwill tanár úr – megbe-
széltük, hogy elfogadjuk a meghívást.
Profitáltál valamit abból, hogy ügyészségi fogalmazó voltál?
Miskolcon Horváth Tibor professzor volt a bűnügyi tanszék alapító vezetője, hozzá tartozott a büntetőjog, a kriminológia, a büntető eljárásjog és a kriminalisztika. Tudta, hogy én krimi- nológus érdeklődésű vagyok, de azt mondta, hogy nem baj, először végig kell tanítanod a büntetőjogot, utána majd foglalkozhatsz a kriminológiával. Szerintem akkor azt remélte, hogy a kriminológia a reformok következtében eltűnik a tantervből. Az első két évben így büntetőjogot kellett tanítanom, és ott nagyon jól jött az, hogy voltam ügyészségi fogalmazó, a tárgy további oktatása szempontjából pedig, hogy bírói-ügyészi szakvizsgát tettem. Ami-
Interjú Lévay Miklóssal
kor 2004-ben az ELTE-re kerültem, és még több időm és energiám volt, jeleztem Gellér Balázsnak, a Büntetőjogi Tanszék vezetőjének, hogy szeretnék büntetőjogot is tanítani. Kap- tam is egy csoportot, amit végig vittem. Nagyon jó emlékeim vannak erről a két évről.
Mi motiválta a fiatalkori bűnözés iránti érdeklődésedet? Ezt a társadalmi jelenséget abban az időben már tekintélyes szakemberek (Huszár Tibor, Szabó András, Vigh József, Molnár József) munkáiból ismerhette a szakmai közönség.
A szakdolgozatra készülve az általuk írt könyveket elolvastam. Mindegyikben találtam olyan gondolatokat, amelyek nagyon megfogtak. Mégis úgy éreztem, hogy ezek a monográfiák már nem a 80-as évekről szólnak, és ezt a korosztályt én jobban ismerem. Már a szakdolgozat írása közben fölkeltette az érdeklődésemet a társadalmi egyenlőtlenség, az, ahogyan nyílik az olló az egyes rétegek között. Vigh József még arról írt, hogy a szocializmusban is vannak társadalmi ellentmondások, amelyek hozzájárulnak a fiatalkori bűnözés reprodukciójához.1 Te a Valóságban már a hátrányos helyzet és a bűnözés összefüggéseivel foglalkozó tanul- mányt publikáltál 2 Emlékeztem azokra az esetekre is, amelyek korábban a környezetemben fordultak elő. Ezek motívuma pusztán a vagánykodás volt, és a viselkedés egy meghatározott szubkultúrához kötődött.
Személyesen élted át, hogy fiatalkorban milyen vékony mezsgye van a rosszalkodás és a bűncselekmény elkövetése között. Utógondozó munkádban is észlelhetted ugyanezt.
Monográfiádban jogdogmatikai megállapításokat is tettél.3 Nem egyszerűen egy mód- szertanilag nagyon megalapozott empirikus kutatás eredményeit tetted közzé, hanem kriminálpolitikai összefüggéseket is feltártál. Most miért tartod fontosnak a fiatalko- rúak önálló büntető igazságszolgáltatását? A magyar büntetőpolitika 1908-ban, majd 1913-ban alapozta meg a fiatalkorúak különleges szakismeretet igénylő igazságügyi rendszerét. Ez mára sajnos csak nyomokban létezik. Szerinted milyen kriminálpolitikai következményei lesznek ennek a folyamatnak?
Azon túl, amit már elmondtam, igen nagy hatással volt rám az 1908. évi büntető novella (I. Bn.) és az azt követő 1913. évi VII. törvénycikk a fiatalkorúak bíróságáról. Az I. Bn.-t4 tartalmazó Corpus Juris Hungarici vonatkozó kiadása5 ott van a könyvtáramban Végigol- vastam a törvény indokolását, a kapcsolódó anyagokat. Ezek kiváló dokumentumok, mert a parlamenti bizottságok és a plenáris ülés vitaanyaga is teljes egészében megismerhető. A ko - rabeli felfogásban világosan kifejezésre jutott az a felismerés, hogy a fiatalkorúak nem ugyanazzal az érettséggel, felelősséggel és személyiséggel rendelkeznek, mint a felnőttek.
Ha pedig így van, akkor ezt deklarálni kell a büntetőjogi felelősség- és szankciórendszerben.
1 Vigh József: Fiatalkori bűnözés és a társadalom. Budapest, 1964.
2 gönCzöl Katalin: A hátrányos helyzet és a bűnözés. Valóság, (1982) 8., 61–72. o.
3 léVay Miklós: Kábítószerek és bűnözés. Elméleti kérdések és a hazai helyzet. Budapest, 1992. 270. o.
4 1908. évi XXXVI. törvénycikk a büntetőtörvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítésé - ről és módosításáról.
5 Corpus Juris Hungarici – Magyar Törvénytár, 1909.
Gönczöl Katalin
Én máig érvényesnek tartom Franz von Lisztnek azt a tételét, amely a javíthatók körébe sorolja a fiatalkorúakat. Liszt szerint a velük szemben történő büntetőjogi beavatkozásnak, a szankciórendszernek a legfontosabb célja a javítási szándék, eszköze pedig a nevelés.
A fiatalkorúak és felnőttek közötti különbség azonban nemcsak a személyiségfejlődésben nyilvánul meg, hanem a fiatalkorúak körében érvényesülő szociális egyenlőtlenségben is. Az ismertté vált fiatalkorú bűnelkövetők körében a világon mindenütt felülreprezentáltak a sze- gények és a kisebbséghez tartozók, miközben biztos vagyok abban, hogy a fiatalkori devian- ciák előfordulásában ez már nem igaz. A bűnügyi statisztikákból hiányoznak a jobb módú és a többségi társadalomhoz tartozó fiatalok „botlásai”. Ha ez így van, akkor legalább a bünte- tés tartama alatt biztosítani kell számukra a szocializációs defektusok korrekcióját vagy éppen a re szocializációt. Ebben az erre a célra kiképzett hivatásos pártfogó felügyelőknek és a büntetés-végrehajtásban dolgozó nevelőknek lenne szerepük.
Hiszel abban, hogy egy meghatározott életkor fölött bűn következmény nélkül nem maradhat? De abban is, hogy különleges szakértelem kell ahhoz, hogy a fiatalkorúak bűnhődése megvalósuljon?
Igen, a nyomozástól a büntetés-végrehajtáson át az utógondozásig.
Tehát szerinted a fiatalkorúakkal szemben alkalmazott büntető igazságszolgáltatásá- nak önálló rendszerben kell működnie? Olyan büntetőpolitikára van szükség, amely nálunk, főleg Balogh Jenő munkásságának eredményeként, a 20. század elején már megvalósult?
Igen. Jelentősége van annak, hogy a büntetőeljárásban közreműködők különleges szak- értelemmel rendelkezzenek a nyomozásban, a vádképviseletben, a bíróságon és a büntetés- végrehajtásban. A javítóintézetekben is komoly szakmai követelményeknek kell megfelelni az ott dolgozóknak. A minimális elvárás pedig az, hogy ne kerülhessen fiatalkorú a felnőtt korúval ugyanabba a büntetés-végrehajtási intézetbe.
Milyen következményét látod annak, hogy ezt a rendszert nálunk szépen lassan le - építették?
Ez elég aggasztó, de a jogszabályok szintjén még megvan a fiatalkorúak büntetőpolitikája, gondolok itt különösen az új, 2017. évi büntetőeljárási törvényre, annak a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásról szóló XCV. fejezetére
Megfelelünk még az ENSZ gyermekjogi egyezménye elvárásainak?
Nem vagyok annyira jártas a mindennapi gyakorlatban, de azt tudom, hogy az ügyészség még tartja a frontot, ott még van külön gyermek- és fiatalkorúak osztálya vagy részlege.
Ahol sajnos valami elromlott 2011-ben, az a bíróság. Nagyon jónak tartom, hogy van fiatal- korúak büntetőjogi szakjogász képzése. Mivel az esetek jó részében a végső szót a bíró mondja ki, nekik mindenképpen rendelkezniük kellene ezzel a képesítéssel.
Interjú Lévay Miklóssal
Hogyan fogalmaznád meg a fiatalkorú elkövetők reszocializációjának lényegét? Hiszel-e pszichológiai beavatkozások hatékonyságában? Vagy a hangsúly inkább a társadalmi integrációhoz feltétlenül szükséges praktikus tudáshiányok, készségek pótlásán van?
Hosszabb távon az utóbbin van a hangsúly. Szükség van a hatékonyan működő, fiatalkorúak- kal foglalkozó pártfogó felügyeleti rendszerre, amely eredményes lehet a továbbtanulás szer- vezésében, a munkahely megszerzésében vagy éppen a speciális programok kínálatában.
Nagy élmény volt Angliában, amikor azzal szembesültünk, hogy ott működnek erre a fel- adatra specializálódott NGO-k. A civil szféra sokat fejlődött Magyarországon, de érdekes módon nem a büntető igazságszolgáltatás területén.
Volt-e módod az 1990-es években a kutatási tapasztalataid szakmapolitikai hasznosítá- sára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatban?
Ez jelentős szakmai élményem volt. Az ENSZ gyermekjogi egyezményének a magyarországi átültetése érdekében létrejött egy szakmai bizottság, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat égisze alatt. A szakmai bizottság vezetője Frenyó V. László, az Állatorvostudományi Egye- tem akkori rektora és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője volt.
Akkor már publikáltam a fiatalkorúak büntetőjogáról, bűnözéséről, így meghívtak ebbe a bizottságba. Máig nagy becsben tartom az ott szerzett tapasztalatokat, élményeket. Jó volt együtt dolgozni, gondolkodni a gyerekvédőkkel, a gyermekorvosokkal, a pedagógusokkal.
A bizottság feladata az volt, hogy átalakítsa a hazai gyermekvédelmi rendszert, valamint a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerét, annak érdekében, hogy az megfeleljen az ENSZ gyermekjogi egyezménye követelményeinek. Én a fiatalkorúak büntető igazság- szolgáltatásával kapcsolatos anyag felelőse voltam, a tervezet elkészítésében szabad kezet kaptam. A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának reformjáról írtam egy nagy szakér- tői anyagot, amelynek során nemcsak az egyezményt, hanem az ENSZ tárgykörre vonatkozó pekingi szabályok című dokumentum előírásait is figyelembe vettem. Nagyon emlékezetes siker volt ennek az anyagnak a nyilvános vitája, a bizottsági megítélése, a kollégák fogadta- tása. A büntetőpolitika képviselői kevésbé voltak lelkesek, akkor sem ezt tartották a kri - minálpolitika legfontosabb feladatának. Az 1993-as Btk.-módosításban viszont láttam, hogy annak, amit leírtam, volt bizonyos foganatja. A fiatalkorúak körében a vádelhalasztás intéz- ményét akkor vezették be Magyarországon
Sokat és alaposan foglalkoztál a kábítószer-bűnözéssel. A könyvedben megjelent, álta- lad megalkotott tipológiát akár alkalmazhatta is a korabeli szakpolitika. Volt-e módod a szakmai munkára a kábítószerügyi tárcaközi bizottságban, hatottál-e az első magyar drogstratégiára?
1997-ben az Országgyűlés létrehozott egy kábítószerügyi tárcaközi bizottságot Juhász Gábornak, az MSZP országgyűlési képviselőjének a vezetésével. Ebbe a bizottságba felkér- tek szakértőnek. Aztán végül is úgy alakult, hogy a szakértői stáb munkáját én fogtam össze, a tervezeteket is én készítettem Sokat segített Frech Ágnes bírónő. Juhász Gábor jól vezette ezt a testületet, és fontosnak tartotta azt, hogy ez a bizottság letegyen valamit az asztalra.
Gönczöl Katalin
El is készítettünk egy terjedelmes jelentést, amelyre később az első magyar kábítószer-straté- gia készítői hivatkoztak. Én úgy érzem, alaposan merítettek is belőle. Amúgy az ország első kábítószer-stratégiáját az első Fidesz-kormány alatt fogadták el. Ez színvonalas szakmai dokumentum volt 6
Mi volt a véleményed ennek a stratégiának a megvalósításáról? Különösen a központi és helyi drogkoordinációs bizottságokról?
Topolánszky Ákos és Felvinczi Katalin, valamint a rendőrségen dolgozó bűnmegelőzési szak- emberek vezették ezt a munkát, amelynek azonban fokozatosan elhalványult a segítő és a közösségi jellege. Azt éreztem, hogy kezd elfelejtődni egyrészt az, hogy az együttműködés tárcaközi, másrészt az, hogy drogprobléma nem tartozik rendőrségi hatáskörbe. Az idők folyamán fokozatosan csúszott az ügy és az eljárás a rendőrhatóság felé. Nem kezelték feltét- lenül bűnüldözési feladatként, de kifejezték azt, hogy a drogproblémának igazán jó helye a rendőrségnél van. A stratégiai irányítás és a megyei tárcaközi bizottságok túlzottan admi- nisztratív módon és bürokratikusan működtek. A valódi szakértők lassan ezekből a testüle- tekből ki is maradtak.
Érezted-e már ekkor is azt, hogy a gyermekvédelmi szakma igyekszik megszabadulni a magatartási veszélyzónába került, problémás gyermekektől és fiataloktól, és inkább a szociális rászorultakra kívánt összpontosítani?
Igen, emiatt vállaltam munkát a FICE-ben,7 a nevelőotthonban nevelkedett gyermekek nem- zetközi szervezetének magyar tagozatában. Így folyamatosan megmaradt a kapcsolatom a gyermekvédelemmel. Ott is azt képviseltem, hogy a gyermekvédelem rendszerén belül, de elkülönült intézetekben kell szakszerűen foglalkozni a még nem bűnelkövető, de már maga- tartási problémákkal küszködő gyermekkel.
Már az 1990-es években megjelent a nemzetközi dokumentumokban a fiatal felnőtt korú – 18–21/24 éves – elkövetőkkel való speciális foglalkozás. A hazai szakirodalom- ban te és Váradi Erika is foglalkoztatok ezzel a kérdéssel. Mi a véleményed, manapság mennyire aktuális ez a kérdés Magyarországon?
Inkább megoldandó kérdésnek és megvalósítandó feladatnak tartom. Nagyobb jelentőségű szakmai kérdésnek, mint a felelősségi korhatár leszállítását. Ebben a német megoldás mel- lett voksolok, mert azt tartom szakmailag megalapozottnak. Németországban a 18 és 21 évesek körében úgy rendelkezik a fiatalkorúakról szóló törvény, hogy az elkövetett cselek- mény jellemzője (a cselekmény a fiatalkorúakra vagy a felnőttekre jellemző-e inkább) alap-
6 Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására. A Kormány kábítószer-ellenes stra- tégiájának koncepcionális alapjai. Az anyagot a Kormány 2000. július 4-én, az Országgyűlés 2000. december 5-én fogadta el.
7 1948-ban az UNESCO támogatásával alapították a FICE-t, a családon kívüli nevelés – különösen a nevelőotthoni nevelés – minden progresszív törekvését felkaroló és népszerűsítő nemzetközi szakmai szervezetét (http://www.fice.hu/).
Interjú Lévay Miklóssal
ján kell eldönteni a bírónak, hogy nevelő jellegű szankciót alkalmaz vagy a felnőttekre vonatkozót
1981-ben a miskolci jogakadémia késői utódjaként, hosszú szakmai előkészítő munkála- tok után megalakult az NME Állam- és Jogtudományi Kar. Feleségeddel, Fazekas Judittal alapító oktatói voltatok az új intézménynek. Fiatalok voltatok, rövidesen lakás kaptatok, és ezt követően 23 évet töltöttél oktatóként Miskolcon. Itt lettél tanársegéd, adjunktus, docens, egyetemi tanár, később intézeti igazgató, majd dékán. Nem csoda, hogy kötődtél Miskolchoz, pedig ízig-vérig pesti srác voltál. A szakmai sikereken kívül mi volt vonzó ebben a városban? Miért volt olyan nehéz az elszakadás akkor, amikor már Budapesthez kötött minden?
Visszatekintve is azt gondolom, hogy nagyon jó döntés volt Miskolcra menni. Stipta István alapító kollégám megírta a kar történetét. Ebből is kiderül, hogy többünk számára a szakmai pálya alakulásában jelentős volt a miskolci indulás. A miskolci jogi kar sikerének hátterében biztosan ott volt az, hogy nem utazó oktatókból állt a tanári kar, hanem mindenki lakást kapott. Folyamatosan alakult ki az a stabil oktatói gárda, amely életkortól függetlenül bizo- nyítani akart. Az, hogy mi, lényegében pályakezdők, bizonyítani akartunk, természetes.
A nálam kicsit idősebbek, mint például Szabó Miklós vagy Stipta István jogalkalmazói mun- kájukat cserélték el egyetemi oktatói státusra, hogy alapvetően elméleti érdeklődésüknek megfelelően, végre kutathassanak, taníthassanak. A vezető oktatókban is érezhetően élt bizonyítási vágy. Tanszékvezetőnknek, Horváth Tibornak például elég nehéz dolga volt az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében Viski László, Szabó András, Wiener A. Imre és Vermes Miklós főnökeként. Miskolcon felszabadult a nyomás alól, és egy új, zömmel fiata- lokból álló műhely vezetője lehetett. Gondolj bele, hogy a szakmában nemsokára mit jelen- tett Görgényi Ilona, Farkas Ákos, Róth Erika, Váradi Erika, Gula József és Sántha Ferenc neve. Horváth Tibor számára is egy új, alkotó folyamat kezdődött.
Nagyon hamar bekövetkezett az, hogy a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete lett ezen a téren az ország legjobb műhelye.
Ehhez mindenekelőtt az kellett, hogy az ÁJK-t a többi kar elfogadja, befogadja. Sok segítsé- get kaptunk az egyetem vezetőségétől. Kezdetben volt egy kis feszültség, el kellett dönteni azt, hogy anyagilag milyen mértékben támogassa az egyetem a jogi kart, ami nem produkált bevételt. A műszaki karok akkor az úgynevezett KK-munkából jelentős anyagi támogatás- hoz jutottak.
Czibere Tibor a kar megalapítását követően meghívta az alapítással megbízott bizottsá- got az egyetemi tanács ülésére, és ott kijelentette, hogy a Miskolci Egyetem (akkori nevén Nehézipari Műszaki Egyetem) anyagilag is megengedheti magának azt, hogy eltartson egy jogi kart
A rektori vezetésnek ez a hozzáállása kellett ahhoz, hogy megszilárdult a kar helyzete, és viszonylag rövid idő alatt a jogászképzés elismert intézményévé váltunk. Persze ez nem
Gönczöl Katalin
történhetett volna meg, ha a maga területén nem végez mindenki intenzív munkát, egyúttal nem jön létre egy viszonylag szoros kapcsolat a munkatársak között
Fokozatosan barátságok alakultak ki. A kar oktató és nem oktató dolgozói az 1980-as évek második feléig családostul minden évben elmentek két napra Hollóstetőre, az egyetem vendégházába. Ennek fontos összetartó ereje volt. Tudtunk egymás családjáról, láttuk, ahogy a gyerekeink mennek óvodába, iskolába… Horváth professzor úr a kezdeti időkben rendsze- resen meghívta a tanszék munkatársait a lakásukra, egy teára, később vacsorára.
Értem, de mi volt az a motiváló erő, ki volt itt a mester, vagy továbbra is ragaszkodtatok a régi szakmai kapcsolatokhoz, benne maradtatok az országos vérkeringésben?
Én azért benne maradtam a régi kapcsolati világomban is, mint ahogy ez másokra szintén jellemző volt. Számomra rengeteget jelentett a Magyar Kriminológiai Társaság, amelynek abban az időben titkára voltam. Így a mi kettőnk kapcsolata sem szakadt meg. A társaságban annak idején gyakoribbak voltak a rendezvények, több kiadvány jelent meg Akkoriban a társaságnak 300 aktív tagja volt, pedig az országban nem volt 300 kriminológus. Az MKT az 1980-as és 1990-es években a büntetőpolitika és a bűnügyi tudományok egyetlen működő hazai fóruma volt. Ami a mestert illeti, Horváth Tiborral sajátos volt a viszonyom, ő ugyanis – ahogyan erre már utaltam – nem tartotta sokra a kriminológiát. Ráadásul nagy volt a korkü- lönbség közöttünk. Lényegében azonos korosztályt képviseltünk Farkas Ákossal, aki egy évvel később került oda, és Görgényi Ilonával, aki 1983-ban jött a tanszékre. Később belé- pett hozzánk Szük László, aki egyik napról a másikra otthagyta az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékét. Szük László érkezése változást hozott a tanszéki személyi viszonyokban. Jó bará- tok lettek Tiborral, akivel életkorban is közelebb álltak egymáshoz. A két ember nagyon egymásra talált, és ettől kezdve Laci volt a közvetítőnk. Aztán, ahogy elment Miskolcról, Horváth Tibor is jobban nyitott felénk. Az irántam való érdeklődése akkor alakult ki igazán, amikor elkezdtem publikálni. Ezt követően közösen szerkesztettük a kriminológiai szakiro- dalom-gyűjteményt, amely 1990-ben jelent meg.8 Életem első külföldi tanulmányútja 1985- ben egy háromhetes lengyelországi tanulmányút volt, és Horváth Tibor javasolta azokat a helyeket, amelyeket érdemes meglátogatni. Órát nem hagyhattunk ki, ebben nagyon szi- gorú volt. Amikor eredményesen nyelvvizsgáztunk, akkor azt értékelte, a szakvizsgát kevésbé. Tiborral azután kerültem igazán jó viszonyba, hogy nyugdíjba ment. Többször meglátogattam, akkor érzékeltem, főleg az alkotmánybírósági határozatokkal kapcsolatban, hogy értékeli, amit csinálok.
Igen sok PhD-hallgatótok volt. Sikeres, jó hangulatú szakmai vitákat, nemzetközi ren- dezvényeket rendeztetek, mások mellett a Nemzetközi Kriminológiai Társaság regioná- lis konferenciáját. Ez a motiváltság nyilván a bennetek levő energiából táplálkozott és
8 horVáThTibor – léVay Miklós: Kriminológiai szakirodalom-gyűjtemény I–II. Válogatás a ma- gyar kriminológiai irodalomból. Budapest, 1990.
Interjú Lévay Miklóssal
abból az anyagi támogatásból, amit a Miskolci Egyetemtől kaptatok. Fel tudod-e idézni azt a fiatalos lendületet, ami akkor az egész szakmára kihatott?
Görgényi Ilona, Farkas Ákos meg én azt éreztük, hogy az előre lépéshez szükséges soron következő feladatokat teljesítenünk kell. Ápolni kell a nemzetközi kapcsolatokat, erre ekkor már bőven volt lehetőség. Az egyetem támogatása is nagyon fontos volt. Minden jelentős szakmai konferencián jelen lehettünk, a hozzánk meghívott kollégák előadói díjat kaptak.
A négy rektor, Czibere Tibor, Kovács Ferenc, Farkas Ottó és Besenyei Lajos, továbbá a Kar aktuális dékánjai, Kratochwill Ferenc, Horváth Tibor, Novotni Zoltán, Kalas Tibor minden kezdeményezésünk mellé állt. Számomra nagy örömöt jelentett, hogy dékánként segíteni tudtam a Nemzetközi Kriminológiai Társaság említett, 2003. évi regionális konferenciájának megrendezését
A tehetséggondozásban is élen jártál, 16 védett PhD-hallgatód van. Miskolcon még pro- duktívabb voltál, mint később. Honnan jött ott az utánpótlás?
Egy idő múlva tudomásul kellett venni, hogy már nem mi vagyunk a fiatalok. Ettől kezdve nagyon figyeltünk a tehetséges, érdeklődő hallgatókra. Nagyon jól működött a konzulens- rendszer az évfolyamdolgozatnál, a TDK-dolgozatnál, szakdolgozatoknál és Miskolcon is ren- deztünk rendszeresen TDK-konferenciát. Szerencsére az új generáció tagjai is ambiciózusak voltak, így Róth Erika, Váradi Erika, Gula József, Sántha Ferenc, Jacsó Judit, Fogarassy Edit. Edit aztán elment az ombudsmani hivatalba, de a többiek a kar oktatói lettek. Hajtott bennünket az is, hogy minden tárgyra legyen elég oktató. A létszám emelkedésével mi is jobban tudtunk mozogni a szakmában. Már nem egyetlen feladatunk volt az oktatás, hanem vállalhattunk különböző szakmai munkákat, szabadabban mehettünk külföldre. Taníthat- tunk büntetés-végrehajtási jogot, Horváth Tibor ezt komolyan ambicionálta. Ennek köszön- hetően került a tanszékre Lőrincz József. Vezető gyakorlati szakemberek is tartottak nálunk órákat, ami csökkentette az óraterheinket.
2004-ben nehéz szívvel hagytad ott Miskolcot.
Judit a 2002-es választások után az Igazságügyi Minisztériumba, Miskolci Bodnár Péter a versenytanácshoz, Kovács Péter a Pázmányra, illetőleg a Külügyminisztériumba került.
Én nagyon jól éreztem magam az egyetemen és a városban is, 2004. június 30-ig pedig tartott a dékáni mandátumom. Mindezek ellenére, amikor 2004-ben adódott a lehetőség, hogy visz- szajöhetek az ELTE ÁJK-ra, akkor elég rövid gondolkodás után mondtam igent az invitá- lásra, amelynek az ötlete, ha jól tudom, tőled származott. Először részfoglalkozásban, majd a dékáni mandátumom lejárta után, 2004. július 1-jétől teljes állású oktatóként jöttem az ELTE-re. A döntésemben személyes tényező is szerepet játszott, ekkor a szüleim már idősek voltak és betegek, szerettem volna a közelükben lenni. De hát akkor még nem költöztünk Budapestre, jó darabig ingáztunk
1991-ben fél évig voltál ösztöndíjas az Egyesült Államokban, 1993–94-ben egy évig ismét Amerikában voltál tanulmányúton. Személyes kapcsolatod volt Marvin Wolfgang
Gönczöl Katalin
intézetigazgató professzorral, később pedig Gerhard Muellerrel és Freda Adlerrel, a híres kriminológus házaspárral. Ők mindig szívesen és sokat segítettek a magyar kutatóknak a számukra idegen környezetben. Viski László és Molnár József is hálás volt baráti támogatásukért. Neked milyen szakmai élményt, tudásgyarapodást jelentet- tek az amerikai tapasztalatok?
Lengyelország után rendszeresen külföldre jártam, minden második évben, hosszabb időre.
Voltunk együtt Judittal, meg külön is. A megpályázott ösztöndíj az IREX volt, amelyet az Egyesült Államokban a volt szocialista országok fiatal kutatói számára hoztak létre. 1990-ben Budapesten járt Albert J. Reiss, a híres amerikai professzor, aki veled együtt azt tanácsolta, hogy Marvin Wolfgang intézetébe menjek Philadelphiába, amely longitudinális vizsgálatai- val lett híres. Ez az intézet valamikor a kriminológia egyik vezető műhelye volt, de 1991-re, mire megérkeztem, ennek a korszaknak már vége lett. Marvin Wolfgang idős ember volt, de még fakultatív kurzust tartott kriminológiából, ahová az egyetem összes karáról jelentkeztek.
Bejártam az óráira, ahol lehetett tanulni. Emlékszem, hogy Lombrosoról úgy beszélt, mint a kriminológia első nagy személyiségéről, mert az olasz kriminológus mérések alapján tör- vényszerűségeket állapított meg. Ettől kezdve szerinte a kriminológia a természettudomá- nyokkal vette fel a versenyt. Wolfgang megismertetett William Lauferrel, aki már az első találkozáskor a kezembe adta 1991-ben kiadott első tankönyvüket, amit Freda Adlerrel és Gerhard Muellerrel írt.9 Elolvastam, és úgy éreztem, mintha Amerikában elvégeztem volna egy mesterszakot. A többlettudás mellett hatott rám az új szemlélet és az újszerű oktatási stílus. Laufernek köszönhetően abban az évben eljutottam San Franciscóba, az Amerikai Kriminológiai Társaság kongresszusára, ott megismertetett Gerhard Muellerrel. Amikor Judit Fulbright-ösztöndíjának köszönhetően második alkalommal voltam Amerikában, a Rutgers University School of Criminology and Criminal Justice intézményében, Gerhard Mueller volt a mentorom A szakma egyik legnagyobb könyvtára is itt van, ott töltöttem a legtöbb időt. Mueller végig figyelemmel kísérte a munkámat, programokat kezdeménye- zett, ott voltam az óráin, részt vettem a konzultációin Az egyik alkalommal megmutatta a tankönyvük új változatának japán kiadását, ami éppen akkor jelent meg. Arra gondoltam, hogy ezt jó lenne itthon is megjelentetni. Erre Gyurgyák János, az Osiris tulajdonosa vállal- kozott, a kiadást pedig a felejthetetlen szerkesztő, Gábor Luca gondozta 10 Mueller éppen Budapesten tartózkodott nem sokkal a magyar változat megjelenését követően, és mindket- tőnk nagy örömére jelen volt a könyv bemutatóján.
Mennyire sikerült az amerikai életformát követni, megszokni?
Ez a második alkalom minden szempontból ideális volt. Megengedhettük magunknak, hogy autót vegyünk, anélkül nem is éltünk volna meg. A kislányunk ott járta ki a nyolcadikat, és jól érezte magát. Érdekesnek tartottuk az amerikaiak mentalitását, például azt, hogy az emlí- tett személyeken kívül mások különösebben nem foglalkoztak velünk, aztán egyszer csak
9 adler, Freda – Mueller, Gerhard O. W. – lauFer, William S.: Criminology. New York, 1991.
10 adler, Freda – Mueller, Gerhard O. W. – lauFer, William S.: Kriminológia. Budapest, 2000.
Interjú Lévay Miklóssal
meghívtak magukhoz vacsorára. Ez olykor nem is a személynek szólt, hanem annak, hogy egy távoli ismeretlen országból jöttünk.
1996-ban fél évet a Leuveni Katolikus Egyetemen töltöttél. Akkortájt sokat emlegetted Françoise Tulkens professzor asszonnyal való szakmai kapcsolatodat. Neki milyen hatása volt a munkásságodra?
Tulkens kriminológiát és büntetőjogot tanított, foglalkozott a büntetőhatalom, a büntető igaz- ságszolgáltatás alapjogi korlátaival. Ezek a kérdések akkor már nálunk is napirenden voltak.
Tulkens Luck Hulsmannal és Nils Christie-vel állt vitában, az egyik az abolicionizmus mar- káns képviselője volt, a másik a radikális irányzat „fejedelme”. A professzor asszony hozzá- juk képest a megtestesült (jogi) józanság volt, nem véletlenül választották később az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájává
Életednek ebben a szakaszában többször voltál Németországban és Nagy-Britanniában.
2004-ig a magyar kriminológusokat a nyugati demokráciákban a tenyerén hordozta a szakma. Szerinted képesek voltunk az összegyűjtött tudásmennyiséget idehaza hasz- nosítani? Aprópénzre tudtuk váltani azt a tudást, gyakorlati ismeretet, amit akkor bőséggel adtak át nekünk?
Szerintem igen. Ezek az országok jogállamok. Azt tapasztalhattuk meg, hogy miként alakít- ják arrafelé a kriminálpolitikát, hogy mit jelent a résztvevők közötti párbeszéd, a szakmaközi együttműködés. Ennek köszönhetően felkészülten vehettünk részt a hazai vitákban. Ismer- tük azoknak az intézményeknek a működését, amelyeknek csak csírái voltak meg a hazai kriminálpolitikában, gondolok itt például a pártfogói felügyelet szerepére a bűnismétlés megelőzésében. Megismertük azt is, hogy a kriminológia nemcsak tudomány, hanem szakma is. Beláttuk azt, hogy ha Magyarországon a kriminológiát magasabb szintre akarjuk emelni, ha szakmaként akarjuk elismertetni, akkor olyanfajta kriminológusképzésre van szükség, amelyet Nagy-Britanniában, Hollandiában, Németországban vagy Belgiumban láttunk.
A megszerzett gyakorlati tapasztalatokkal másképpen olvastuk a szakirodalmat Nem vélet- lenül vittek végig Angliában a rendőrjárőrtől a pártfogói felügyelőig a büntetőeljárás minden intézményén. Az angliai tanulmányút végén egyébként vizsgázni kellett a tanultakból, ami nem volt éppen egyszerű.
Miközben jártad a világot, egyre nagyobb érdeklődést mutattál a kriminológia hazai múltja iránt. Tevékenyen közreműködtél abban, hogy a Magyar Kriminológiai Társa- ság kiadványában, a Kriminológiai Közlemények különszámában megjelenjenek Vám- béry Rusztem, Balogh Jenő, Hacker Ervin, Irk Albert válogatott tanulmányai. Akkor, amikor kinyílt számunkra a szakmai horizont, késztetést éreztél a visszapillantásra is.
Ez a fiatalabb nemzedékekre nem jellemző. Mi motiválta a szakmai múltunk iránti máig tartó érdeklődésedet?
Számomra a meghatározó élmény a Vámbéry-kötet megismerése volt. Meglepett, hogy egy tudós nyolcvan évvel ezelőtt milyen szakmai műveltséggel elemezte a kriminológiai jelen-
