Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ RÓKA ENIK

245  Letöltés (0)

Teljes szövegt

(1)

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

RÓKA ENIKİ

ERNST LAJOS GYŐJTEMÉNYE ÉS AZ ERNST MÚZEUM

Mővészettörténet Doktori Iskola

A Doktori Iskola vezetıje:

Dr. Kelényi György egyetemi tanár

A bizottság tagjai: Dr. Kelényi György egyetemi tanár Dr. Sisa József, Dr. Passuth Krisztina, Dr. Ágoston Julianna Bírálók: Dr. Keserü Katalin egyetemi docens, Dr. Tímár Árpád

Titkár: Dr. Eörsi Anna

Témavezetı: Dr. Sinkó Katalin

Budapest, 2008.

(2)

Tartalomjegyzék

Köszönetnyilvánítás 5

Bevezetı 7

I. Ernst győjteménye 12

I. 1. Családi háttér 12

I. 2. Ernst Lajos mőveltsége, inspirációi és a győjtés kezdete 16 A Történelmi Képcsarnok és a Nemzeti Múzeum inspirációja 18

Jankovich Miklós példája 25

A millenniumi kiállítás és Ernst 28

I. 3. Ernst győjteménye 1898-ban 34

I. 4. A győjtés módja 36

I. 5. Vázlatok 40

II. Ernst és a századvég nemzeti ideológiája 44

II. 1. Ernst politikai álláspontja 51

II. 2. Modern nemzeti mővészet. De hogyan? 56

Beöthy Zsolt, Pekár Károly, Palágyi Menyhért, Malonyay Dezsı 57

Lázár Béla 62

II. 3. Ernst publikációi 70

III. Ernst és a Nemzeti Szalon 1901–1909 76

III. 1. Az elızmények 77

III. 2. Tárlatok 85

III. 3. 19. századi sorozat 86

III. 4.Modern Magyar Mővészek 88

III. 5. Grafika a Nemzeti Szalonban 93

III. 6. A Nemzeti Szalon új otthonában és a MIÉNK 96

III. 7. Külföldi képzımővészet 107

(3)

III. 8. Ernst kibuktatása a Nemzeti Szalonból 118

IV. Mőgyőjtés és zsidó asszimiláció 125

V. Kísérletek a győjtemény állandó kiállítására 131

V.1. Kérvények a fıvároshoz 131

V.2. A Vágó testvérek múzeumterve 135

VI. Az Ernst Múzeum megnyitása 138

VI.1. Az épület programja 139

VI.2. A győjtemény kiállítása 143

Történeti termek 144

Mővelıdéstörténeti termek 152

VII. Az Ernst Múzeum kiállítási programja 1912–1919 között 158

VII. 1. Az indulás éve, 1912 158

VII. 2. A magyar mővészet múltja 161

VII. 3. Kortárs kiállítások, külföldi mővészet 165

VIII. Aukciók 171

IX. Az Ernst Múzeum 1920–1937 között 179

IX. 1. A győjtemény újrarendezése 179

IX. 2. Kiállítások, mővésztársaságok 183

IX. 3. Kapcsolat a múzeumokkal 190

IX. 4. Anyagi válság 193

X. Ernst győjteménye a Nemzeti Múzeumban 196

XI. Tárgyalások az állammal és öngyilkossága 203

(4)

Elsıdleges irodalom és egykorú nyomtatott források 213

Korabeli kiállítási katalógusok 217

Nemzeti Szalon 217

Ernst Múzeum 221

Bibliográfia 237

Források rövidítéseinek jegyzéke 245

(5)

Köszönetnyilvánítás

Mindenekelıtt szeretném megköszönni témavezetımnek, Sinkó Katalinnak ösztönzését, segítségét, tanácsait, és hasznos kritikus megjegyzéseit, melyekkel irányította munkámat.

Az ı gondolatébresztı tanulmányai nyomán kezdtem Ernst Lajos győjteményével foglalkozni, szemlélete nagy hatással volt rám, s úgy gondolom, hogy az általa az elmúlt évtizedekben felvetett problémák nemcsak az én generációm, de a jövı nemzedék számára is bıven nyújtanak még feladatokat. Hálával tartozom Keserü Katalinnak, aki a 2002-es Ernst Múzeumban rendezett kiállítást lehetıvé tette, s a kiállításban közremőködı muzeológusoknak, hogy az anyag összegyőjtésében segítettek. Elsısorban Lichner Magdolnának köszönöm, aki noha kezdetben csak egy tanulmány írását vállalta, ám végül mint az iparmővészeti anyag „felelıse” a rendezésbıl is jelentıs mértékben kivette a részét, sıt a kiállítás koncepciója is vele folytatott beszélgetések során formálódott. Hasonlóan aktívan közremőködött Szücs György, Basics Beatrix, Dávid Ferenc, Gömöry Judit, Földes Mária, Kalla Zsuzsa és Kiss Erika, lelkesedésük, ötleteik és tanácsaik nagyban segítették akkor a munkámat. A továbblépéshez, a disszertáció megírásához óriási segítséget nyújtott Tímár Árpád azzal, hogy rendelkezésemre bocsájtotta kritikai győjtését. Ernst Nemzeti Szalon-beli tevékenységének elemzése jelentıs részben az ı anyagára épül, ezúton szeretném megköszönönni önzetlenségét. Hálás vagyok Bakos Katalinnak az elmúlt évtizedben folytatott beszélgetésekért, melyekbıl annyit tanultam, s köszönöm, hogy elsıként elolvasta szövegemet. Köszönöm Földi Eszternek a sok beszélgetést –

„szakmázást” –, a tanácsokat, a szövegem javítását és a több mint egy évtizedes közös munkát. Kopócsy Annának az Ernst Múzeum két világháború közötti mőködésére vonatkozó megjegyzéseit köszönöm. A Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályán dolgozó munkatársaimnak pedig a szolidaritását, hogy míg én a doktorit írtam oly sokszor helyettesítettek. Elsısorban Zsákovics Ferencnek köszönöm, aki ebben az idıszakban rengeteg győjteményi feladatot átvállalt tılem. A Magyar Nemzeti Galéria vezetıségének a tanulmányírás idején tanusított türelméért, és a számos lehetıségért tartozom köszönettel.

Végül, de nem utolsósorban köszönöm a különbözı kutató intézetekben dolgozó kollégák

(6)

segítségét: Dörögdi Sándorné (Szépmővészeti Múzeum Adattár), Debreczeni-Droppán Béla (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattár), Nagy Leventéné (Mővészettörténeti Kutató Intézet Adattár), Orbán Lívia (Magyar Nemzeti Galéria Adattár), Szikszay Béla és Tímár Judit (Magyar Nemzeti Galéria Könyvtár), Tamási Balázs (Országos Széchényi Könyvtár Plakáttár).

Ezen kívül köszönöm családomnak és barátaimnak, hogy – mint mindig – most is mellettem voltak.

(7)

Bevezetı

Ernst Lajos hajdani múzeumának falai között, az épületben mőködı utódintézmény, a Mőcsarnoktól ebben az idıszakban függetlenné vált Ernst Múzeum 2002 tavaszán Egy győjtı és győjteménye. Ernst Lajos és az Ernst Múzeum címő kiállítással emlékezett meg a megnyitás 90. évfordulójáról.1 A tragikus sorsú múzeumalapító győjteménye még a második világháború elıtt szétszóródott, s anyagának összegyőjtésében, rekonstruálásában 2002-ben számos múzeum munkatársa közremőködött. Keserü Katalin, a kiállítóhely igazgatója támogatta az egykori Ernst Múzeum múltjának feltárását, s biztosította a kutatások hátterét. Ekkor több mint 450 tárgyat győjtöttünk össze a kiállításhoz, melyeknek többsége az egykori győjtemény anyagából került ki. Ezek mellett, mintegy felidézve Ernstnek a modern mővészet pártolásában játszott szerepét is, a Japán asztaltársaságra vonatkozó tárgyakat, valamint az akkori kortárs kiállításokról válogatott mőveket is láthatott a közönség, utalásképpen a múzeum szélesebb közegére, és a fıváros mővészeti életében 1912 és 1937 között játszott szerepére is.

A kutatás – és a 2002-es kiállítás – egyik elızményéül az 1981-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Válogatás magyar magángyőjteményekbıl címő kiállítás szolgált. Ez volt ugyanis az az idıszak, amikor, a társadalmi változásoktól korántsem függetlenül, a magyarországi mőgyőjtés története ismételten a mővészettörténeti érdeklıdés homlokterébe került.2 A magángyőjtemények és a múzeumtörténet összefonódó históriája jelent meg az 1985-ben Belitska-Scholtz Hedvig által szerkesztett Jankovich Miklós a győjtı és mecénás címő kötet tanulmányaiban. Az 1981-es kiállítás és ez a kidavány mondhatni tudománytörténeti fordulatot hozott a mőgyőjtés és magángyőjtemények kutatása terén.3 A rendszerváltást követıen a mőkereskedelem

1 EGY GYŐJTİ2002.

2 A magyarországi mőgyőjtemények anyagát vette számba közvetlenül a második világháború után a Szépmővészeti Múzeum kiállítása: Régi mesterek magyar magántulajdonból (Összeállította: Garas Klára és Pigler Andor) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 1946. 1963-ban a Magyar Nemzeti Galéria a modern magyar mőgyőjteményeknek szentelt egy tárlatot: XX. századi mővek budapesti magángyőjteményekbıl. Bp., 1963.

3 Az 1969-tıl a Képcsarnok Vállalat által kiadott Mőgyőjtı címő folyóirat számos rövid cikket közölt a hazai mőgyőjtés múltjáról, megjelenése mutatta a mőgyőjtés hivatalos megítélésének változását; Válogatás magyar

(8)

sokszínőségének kialakulásával és a mőgyőjtés fellendülésével párhuzamosan szélesebb körben is megnıtt az érdeklıdés a győjtéstörténet iránt. Számos publikáció jelent meg, melyek bemutatták a 19. századi és a századfordulón kialakult győjteményeket, valamint a kortárs mőgyőjteményeket.4 A kutatás tárgyává vált a múzeumi győjtés múltja is, a kiállítások figyelmet fordítottak a múzeumokban ırzött tárgyak eredeti kontextusára. Újabb kutatási szempontnak számított a múzeumok ideológiai közvetítı szerepének elemzése és értelmezése, a múzeumok, kiállítások által közvetített történelemkép megváltozása az idık során.5

A kutatásoknak ebbe a folyamatába illeszkedett Ernst győjteményének fentebb említett részleges rekonstrukciója 2002-ben. A közgyőjteményekben és magántulajdonban fellelhetı, Ernsttel kapcsolatos mőtárgyak legfontosabb hányadát a kiállításra összegyőjtöttük. A tárlatot követıen világossá vált, hogy a további anyaggyőjtés alapvetıen nem módosítana az Ernst győjteményérıl kialakult képen, inkább további adalékokkal szolgálna az eddigi ismeretekhez. Fontosabb volt annak a látszólagos diszkrepanciának az értelmezése, amely Ernst tevékenységének két oldala, históriai győjteménye és a modern mővészet pártolása között húzódott. Ezért doktori dolgozatomban nem a győjtemény további tárgyainak felkutatására, hanem annak értelmezésére helyeztem a hangsúlyt.

Szándékom az volt, hogy feltárjam Ernst történelem-, és mővészetfelfogásának ideológiai hátterét, együttesen vizsgálva magát a győjteményt és – az eddigi kutatásokban ez utóbbival szinkronban nem elemzett – mővészetszervezıi munkásságát, rámutatva a két tevékenység közötti szerves összefüggésre. Ernst történeti felfogásának forrásául a Nemzeti Múzeumi győjtemények, a millenniumi kiállítás történeti tárlata, valamint Jankovich

magángyőjteményekbıl. (Rendezte: Sinkó Katalin és Mravik László) Magyar Nemzeti Galéria Kat. Bp., 1981.; BELITSKA-SCHOLTZ 1985.

4 GESKÓ–MOLNOS 2003.;MRAVIK 2001.;MRAVIK 2003.;JANKOVICH 2002.;HORVÁTH 2007.;NÉMETH 2003.;

NÉMETH 2004.; Pulszky Ferenc (1814 – 1897) emlékére. Kat. Magyar Tudományos Akadémai Mővészeti Győjteménye. Bp., 1997.; Sinkó Katalin: Győjtemények változó világa. In: A magyar festészet rejtızködı csodái. Válogatás magyar magángyőjteményekbıl I. 1853–1919. (Szerk.: Virág Judit, Törı István) Mő- Terem Galéria. Bp., 2004. 9-40.; A 20. századi győjtésrıl: Ébli Gábor: Magyar mőgyőjtemények 1945–2005.

Bp., 2006.; Ébli Gábor: Mőgyőjtés, múzeum, mecenatúra – esettanulmányok a jelenkori magyar győjtéstörténetbıl. Bp., 2008.; Ébli Gábor: Budapest: Mőgyőjtık városa. Beszélı, X/3. 2005. március–

április, 16-28.

5 Pulszky Károly emlékének. Kat. (Szerk.: Mravik László) Szépmővészeti Múzeum, Bp., 1988.; Radványi Orsolya: Térey Gábor, 1864–1927: egy konzervatív újító a Szépmővészeti Múzeumban. Kat. Szépmővészeti Múzeum, Bp., 2006.; A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum győjteményei. (Szerk.: Pintér János) Bp., 2002.;

SINKÓ 1995.;Ébli Gábor: Az antropologizált múzeum. Bp., 2005.; 1994-ben a Café Bbel folyóirat szentelt egy külön számot a mőgyőjteményeknek és múzeumoknak: Café Bábel, 1994/4.

(9)

győjteménye szolgált. Győjtésében megnyilvánuló szemléletét már a korábbi dolgozatomban körvonalaztam, ám Ernst modern mővészethez való viszonyáról – Szücs György 2002-es tanulmányát leszámítva6 – eddig kevés szó esett. Ebben a tekintetben legjelentısebb az 1901–1909 közötti idıszak volt, amelyet Ernst a Nemzeti Szalon ügyvezetı igazgatói posztján töltött el, itt formálódtak ki ugyanis kortárs mővészetrıl vallott elképzelései. Fontos ez az idıszak azért is, mert a Szalonban megvalósított kiállítási programot Ernst következetesen továbbvitte az Ernst Múzeum tárlatain. Ezért került hangsúly a mostani kutatás során fıként a Nemzeti Szalon kiállításpolitikájának feltárására.

Feltételezésem szerint Ernst tevékenységének mindkét oldala, azaz győjteménye, valamint kiállításszervezı munkája számos ponton kapcsolódott a konzervatív nacionalizmus 1880-as évektıl egyre inkább teret nyerı ideológiájához. A nemzetek között zajló „kultúrharc” elképzelései (Ernst és kortársai a „faj” fogalmát is használták kulturális és nem biológiai értelemben), a „szociál-darwinizmus” eszméi, valamint a századforduló politikai és kulturális nacionalizmusa is nyomon követhetıek Ernst történelemszemléletében. Már maga a győjtemény is a kultúrnacionalizmus jegyében született, de a modern mővészetet pártfogoló akciói mögött is konzervatív eredető nemzetkarakterológai elképzelések húzódtak meg. A korszak pozitivista fejlıdéselméletének talaján a múlt és jelen, a történelem és kultúrtörténet, valamint a modern mővészet eszméi szorosan összekapcsolódtak, s a nemzeti kultúra folytonosságának bizonyítékául szolgáltak. Ernst nemzeti kultúrafelfogásában a konzervatív vonások ellenére ugyanakkor egyfajta nyitottság is megragadható, amennyiben a mővészetben felfedezett magyar karaktervonások hangsúlyozása mellett fontosnak tartotta a külsı hatások befogadását, a nyugat-európai kulturális eredmények megismerését és beépítését is. Ernst Nemzeti Szalonban végzett munkája mutatja kulturális nyitottságát, emellett bizonyítja a modern mővészet népszerősítésében és elfogadtatásában betöltött jelentıs szerepét, tágabb értelemben pedig részben új megvilágításba helyezi a hazai modernizmus recepciójának eszmei hátterét is. Példája tanúsítja, hogy a konzervatív nacionalista ideológia egyes elemeivel való azonosulás nem feltétlenül jelentett ízlésbeli konzervativizmust, sıt, egy alapvetıen nacionalista közegben a kultúrnacionalizmusból táplákozó érvrendszer felhasználható volt a modern mővészet propagálására is.

6 Szücs György tanulmányában elsısorban az Ernst Múzeum programjáról volt szó és nem a gyökerekrıl a

(10)

Ernstnek a század elsı évtizedében született, viszonylag kevés írásából, valamint mővészetszervezı tevékenységébıl szemléletének körvonalai részben megrajzolhatóak voltak. Tekintettel arra, hogy Ernst 1902-ben már biztosan kapcsolatban állt Lázár Bélával, támaszkodni lehetett az ı munkáira is, annál is inkább, mivel 1912-tıl az Ernst Múzeumban ı volt Ernst legközelebbi munkatársa. A modern mővészet propagátoraként a század elsı éveitıl fellépı Lázár vállalta az „ideológus” szerepét Ernst mellett, s így több évtizedes közös tevékenységük, valamint írásaik alapján feltételezhetı, hogy a magyar mővészetrıl vallott elképzeléseik alapvetıen hasonlóak lehettek. Ez a dolgozat ugyanakkor nem vállalkozhatott Lázár Béla munkásságának szélesebb körő elemzésére, hanem csupán a modern nemzeti mővészetrıl vallott elképzeléseinek rekonstruálását tőzte ki célul, mintegy kiegészítéseképpen Ernst mővészetrıl vallott nézeteinek értelmezéséhez. Nem tehetı azonban még a nézeteket tekintve sem kettejük közé egyenlıségjel. Ernst szemlélete erısen kötıdött a 19. század végének romantikus historizmusához, amennyiben minduntalan a nemzeti nagyság példáit emelte ki a múltból, s ezeket hangsúlyozta győjteménye tervezett és megvalósított kiállításain. Nemzeti mővészetre vonatkozó nézetei kevésbé voltak kidolgozottak, szisztematikusak. Lázár nemzetkarakterológiára építı mővészetelmélete alapvetıen a pozitivizmus milieuelméletének hatása nyomán formálódott ki.

Ernst indulása, pályája, a győjtemény kialakulása, valamint kollekciójának sorsa, és személyes tragédiája a különbözı levéltári és adattári források, korabeli sajtóban megjelent cikkek alapján rekonstruálható volt. Ilyen források a modern mővészetet illetı nézeteirıl minimális mennyiségben álltak rendelkezésre. A nemzeti mővészet fogalmának elemzéséhez ezért az egykorú szerzık mőveit hívtam segítségül, azokat a szerzıket, akik hatást gyakoroltak Lázár Bélára, s valószínőleg Ernst személyes ízlésére, továbbá Lázáron keresztül az Ernst Múzeum programjára is. Noha Lázár írásait a szorosabban vett, vagy egyetemi mővészettörténet-tudománytörténet nem a tényleges tudományos teljesítmények, hanem csupán a „publicisztika” körébe sorolja, ezen dolgozatok hatása azonban igen jelentıs volt a mővészeti közgondolkodás területén.7 A mővészetre vonatkozó azon nézetek, melyek Lázár és Ernst világképét egyaránt meghatározták, nem csupán sajátjaik

Nemzeti Szalon idıszakáról. SZÜCS 2002.

7 Marosi Ernı: A magyar mővészettörténeti gondolkodás korszakai. In: A magyar mővészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból. (Szerk.: Marosi Ernı) Bp.,1999. 344.

(11)

voltak, hanem a korszakéi is. Mondhatni a populáris mővészeti irodalmon túl a szaktudomány egyes szereplıinek a nemzeti mővészetrıl vallott elképzeléseihez is alapul szolgáltak.

A dolgozat megírásánál jelentıs mértékben támaszkodtam az általános-, a mőgyőjtés-, és múzeumtörténeti szakirodalmon kívül a hazai filozófiatörténet és történettudomány újabb eredményeire is. Ez utóbbi segítségével lehetett azt a történeti, politikai, ideológiai közeget felrajzolni, amelyben Ernst győjteménye kialakult, s segítségével feltárultak Ernst győjteményének, illetve kiállításuk módjának koncepcióváltásai. Ernst mővészetpolitikai tevékenysége szoros kapcsolatban állt nem csak kora kultúrpolitikájával, hanem a köztörténet eseményeivel is. Ernst zsidó származása, ugyanakkor propagatívan hazafias győjteménye, valamint a nemesi cím megszerzésére irányuló lankadatlan törekvése, a társadalmi felemelkedés iránti vágya indokolta, hogy pályájának ezeket a társadalomtörténeti aspektusait is röviden felvázoljam.

(12)

I. Ernst győjteménye

1912. május elején megnyitotta kapuit az Ernst Múzeum a Nagymezı utcában. Az épület elsı emeletén 14 teremben kiállították Ernst mintegy 25 éve gyarapodó győjteményének válogatott anyagát, s az utcai fronton a már több egy bı évtizede a magyar modern magyar mővészet atyjaként kanonizálódott Szinyei Merse Pál tárlata kapott helyet. Ettıl kezdve a nemzeti szellemő történeti, kultúrtörténeti győjtemény és a kortárs kiállítások párhuzamosan voltak láthatóak, hangsúlyozva a múlt és jelen kontinuitását. Milyen út vezetett idáig, milyen forrásokból táplálkozott Enst nemzeti szellemő győjteménye és hogyan jött létre? Mi volt az ideológiai háttere, s milyen történelem és kultúra szemléletet közvetített? Hogyan kapcsolódott össze győjteménye és modern mővészetpártfoló szerepe?

A dolgozat ezeknek a kédéseknek a megválaszolására tesz kísérletet.

I. 1. Családi háttér

Ernstre és családjára vonatkozó dokumentumok sajnos nem maradtak ránk. Csak késıbbi visszaemlékezésekre, újságcikkekre, illetve néhány levéltári adatra hagyatkozhatunk. A visszaemlékezések közül talán a legérdekesebb az a valószínőleg közvetlenül Ernst Lajos halála után megjelent kis könyv, amelyet egy Valér Grant nevő szerzı adott közre, és amely Ernst életútját kíséri végig8. Viszonylag kevés konkrét adatot tartalmaz, viszont személyes, néhol egészen lírai hangvétele közeli ismerıst sejtetett. Az írói álnévlexikon feloldása szerint Grant Valér neve mögött egy Grünwald Valéria nevő szerzı rejlik, akirıl a családi ingatlanok kutatása során derült ki, hogy Ernst Lajos unokahúga volt.9 Grant

8 GRANT 1941.

9 BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Damjanich utca 26/b. 10293 helyrajzi számú ingatlan 4263 számú betét tulajdoni lap. Ezt az ingatlant 1914-ben vásárolta Ernst Mór és felesége, Steiner Róza. Ernst Mór halála után a három gyermek, Ernst Lajos, Ernst Sándor és Grünwald Vilmosné Ernst Paula örökölte. 1915-ben a testvérektıl és a fele részt birtokló anyától Grünwald Vilmos megvette a telket és a rajta álló házat. 1917-ben Grünwald Vilmos meghalt és az ingatlan tulajdonjogának fele Ernst Paulára, másik fele két kiskorú gyermekükre, Grünwald Andorra és Valériára szállt.

(13)

Valér, alias Grünwald Valéria szerint Ernst Lajos 1872. április 20.-án született az Üllıi út egyik régi házában. Apja Ernst Mór, zsidó származású lisztkereskedı volt. Más források vagyonos pesti nagyvállalkozóként és ingatlantulajdonosként emlegették, de voltak, akik egyenesen uzsorásnak tartották.10 Felesége, Steiner Róza három gyermeket hozott a világra: Sándort, Paulát és Lajost. Gyermekei jövıjét az atya, kereskedelmi ügyletei mellett, jó ingatlan-befektetésekkel igyekezett megalapozni. 1877 és 1914 között kilenc ingatlanvásárlási, eladási, illetve csereügyletérıl tudunk, de valószínőleg ennél több telekkel és házzal is rendelkezett. Az üres telkeken két-háromemeletes bérházakat építtetett. Ezeket részben eladta, és a pénzbıl újakat vásárolt, részben megtartotta és gyermekeire hagyta ıket. Két ingatlan esetében feltőnı, hogy a vásárlás után néhány évvel – anélkül, hogy jelentıs építkezéseket folytatott volna – nagy haszonnal adott túl tulajdonán, ami már az ingatlanspekuláció gyanúját veti fel.11 Ernst Mór a század második felének jellegzetes budapesti kereskedıje volt, aki a kiegyezés után rohamosan fejlıdı vasúthálózat következtében Budapesten kialakult és fellendült malomipari ágazat termékének kereskedelmébıl gazdagodott meg.12 Az ı esetében is kimutatható az a jelenség, amelyre Budapest legnagyobb adófizetıinek tanulmányozása kapcsán Vörös Károly mutatott rá: a korszakban a kereskedelmi tıke nagy mértékben fordult a háztulajdon felé. Az ingatlanbirtoklás ugyanis amellett, hogy jelentıs jövedelmet biztosított, a vagyoni helyzet stabilitását jelezte és a kereskedı társadalmi tekintélyének növekedését jelentette.13

10 Pesti Hírlap, LIX/83. 1937. április 14. 5.; Interjú Fränkel Józseffel MTA MKI Adattár MKCs C-I-150/3.

178.; Bende János: A mővészeti egyesületek története. Kézirat MTA MKI Adattár MDK C-II-20. 194.

11 BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Akácfa utca 59. 34090 hrsz. 4833 sz. betét; Vay Ádám (volt Thököly utca) utca 4. 34761 hrsz. 5948 sz. betét; Erkel utca 20. 36815. hrsz. 9420 sz. betét; Üllıi út 53/a-b, 37117- 37118 hrsz. 9225 sz. betét; Üllıi út 57-Páva utca 41, 37125 hrsz. 9139 sz. betét; Üllıi út 91/a-b, 37183- 37184 hrsz. 13680 és 1400 sz. betét; Dohány utca 57. 33657 hrsz. 4517 sz. betét tulajdoni lapjai; BFL VII.

6/C Budai telekkönyvek Alkotás utca 21. 1452/2 hrsz. 9021 sz. betét tulajdoni lap, valamint lásd 2. sz jegyzet. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok II. 456/1900 lev. sz. 2715/1900; VI. 415/1906 lev.sz. 42298/1906;

X.2195/1906 lev.sz. 93471/1906; III. 2134/1905 lev. sz. 207250/1905. A továbbiakban a tárgyalt ingatlanok esetében nem jelzem újra ezeket az adatokat, csak ha ettıl eltérı iratról van szó.

12 Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása 1839–1880. In: Tanulmányok Budapest Múltjából XIII. Bp., 1959. 374-380. A terménykereskedelemben és malomiparban nagy számban vett részt a hazai zsidóság, részben a korábban tevékenységüket korlátozó intézkedések miatt. Magyarország története 1848–

1890 Bp., 1987. I.k. 590-591, II. k. 1267.

13 Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetıi 1873-ban. In: Tanulmányok Budapest Múltjából XVIII.

Bp., 1971. 252., 259., 276-284. A virilistákról szóló nyomtatásban megjelent tanulmányokban nem találtam nyomát, hogy Ernst Mór virilista lett volna. Lásd: Vörös Károly fent, valamint uı. Budapest legnagyobb adófizetıi 1903–1907. In.: Tanulmányok Budapest Múltjából XVII. Bp,. 1966.; Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetıi 1873–1917. Bp., 1979.; Magyar Almanach 1888. (Szerk.: Máté J. Lajos) Bp., 1888.

(14)

Ernst Mór általunk ismert elsı ingatlanvásárlására 1877-ben került sor. Ekkor vette meg 19 763 forintért az Üllıi út és Páva utca sarkán (Üllıi út 57. illetve Páva utca 41.) azt a telket, amelyre 1889-ben kétemeletes házat építtetett, és amelyben az Ernst család élt.14 További vásárlásainak egy része is ehhez a környékhez kötıdött: a következı három évtizedben még három ingatlant vett az Üllıi úton és közvetlen környékén. Ezek közül számunkra talán csak az Üllıi út 53. számú telek érdekes. Ezt 1889-ben ingatlancserével szerezte meg Ernst Mór, és 1892-ben két háromemeletes házat építtetett rá, majd a kettıs épület felét 1901-ben fiának, Lajosnak és menyének, Ekler Elzának adta nászajándékba. Az ingatlantól Ernsték csak 1912-ben váltak meg, az újonnan épült Nagymezı utcai múzeum költségeinek fedezése kényszerítette erre ıket15.

Ezen a néhány adaton kívül Ernst Mórról semmit nem tudunk, mint ahogyan felesége személye is teljesen homályban marad. Semmi nyoma nincs annak, hogy a mővészet szeretetét és a magyar történelem iránti érdeklıdését Ernst Lajos otthonról hozta volna, ilyen indíttatást kapott volna a szülıi házban. Sıt Grünwald Valéria leírása szerint Ernst Mórtól idegen volt fia „fellengıssége”.16 A család szívesebben látta volna, ha a gyermekük tisztes polgári szakmát választ, avagy az üzleti vállalkozást viszi tovább. Ezt a késıbbi visszaemlékezések is megerısítik, amikor így szólnak: „...a reális élető vagyonos kereskedıcsalád eleinte megdöbbenéssel nézte ezt a munkakerülı úri passziózást.”17 Maga Ernst így írt errıl: „Atyám ki üzletember volt és vagyonszerzésre fordította egész idejét nem igen lelkesedet (sic!) az efféle passzió iránt, melyet ugyan szép dolognak tartot (sic!), de nem ilyen szegény ember részére valónak tartotta, mind (sic!) mi voltunk.”18 Az ifjú rajongónak kezdetben ágya alatt kellett rejtegetnie győjteményét és köpenye alatt

14 A telken valószínőleg volt egy korábbi, bizonyára kisebb épület is, hiszen Ernst Mór 1882-ben már ezt jelölte meg lakóhelyeként a cím és utcajegyzékben. Noha az ingatlant 1902-ben a Pozsonyi Elsı Takarékpénztárral elcserélte 320 000 korona értékben, lakásukat a házban mégis fenntartották, hiszen a cím és névjegyzékben még 1909-ben is ez szerepel Ernst Mór lakcímeként. Budapesti czim és lakásjegyzék. Bp., 1882; Bp., 1909.

15 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok III 444/1905 lev. sz. 17831/1905; VI. 3090/1901 lev. sz. 74097/1901.

16 GRANT 1941. 15.

17 JESZENSZKY 1938. 158.

18 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211. . Kézirata datálatlan, de valószínő, hogy a század elsı évtizedében keletkezhetett kapcsolatban a fıvároshoz intézett beadványaival, melyekben önálló múzeuma felállításához kért helyet.

(15)

hazacsempészni újabb szerzeményeit19. A helyzet csak házasságát követıen változott meg, amikor az Üllıi úti házat megkapta: „részben felszabadultam a folyamatos pénz kérésektıl, és ez idı alat (sic!) csinált adósságaimat is kifizethetem. (sic!) Igen sokszor már ugy volt, hogy elárverezik a dolgaimat” Az egyre nagyobb győjtemény számára egy külön lakásra volt szükség, s ezért – kéziratának tanúsága szerint – évente kétszer költöztetnie kellett anyagát apja bérházainak egyik éppen üresen álló lakásából a másikba.20 Nem csoda, hogy a század elejétıl kezdve Ernst Lajos állandó kiállítási helyiséget keresett győjteményének.

Annyi azonban bizonyos, hogy az anyagi bázist, amely lehetıvé tette Ernst Lajosnak, hogy szenvedélyének, a mőgyőjtésnek, majd a mővészetszervezésnek hódoljon, az atya teremtette meg, aki, ha nem is értett egyet fia pályaválasztásával mégis jó ideig támogatta ıt. Még 1912-ben, az Ernst Múzeum felépítésekor is 100 000 korona kölcsönt adott fiának, melyet azonban hivatalosan az ingatlan teherlapjára is rávezettetett.21 Ezután azonban már nem sokáig volt lehetısége fia segítésére. Az ingatlanok irataiból tudjuk, hogy 1914-ben elhunyt. A ránk maradt 1915 augusztusában keletkezett hagyatéki végzés szerint tulajdonát gyermekei között arányosan osztotta szét. Az Akácfa utca 59. számú bérházat feleségére hagyta azzal a kikötéssel, hogy halála után kétnegyed részben Lajos, egynegyed-egynegyed részben Sándor és Paula örökölje. A Dohány utca 57-ben levı házat Sándor, az Üllıi út 91/a és b ikerházat Paula örökölte. A Damjanich utca 26/b-ben található ingatlan felét, mely Ernst Móré volt, a három gyermek arányosan örökölte, majd szinte rögtön az apa halála után, 1915-ben a feleség, Steiner Róza fele tulajdonrészével együtt Ernst Paula férje, Grünwald Vilmos vásárolta meg. A hagyatéki irat utolsó tétele az Ernst Múzeum épületére terhelt 100 000 korona kölcsöntıke elengedését tartalmazta.22 Ezek szerint csak Lajos nem örökölt egész ingatlant, hiszen ı már korábban kapott nászajándékba egy fél házat, és a Nagymezı utcai épület elkészülését is bizonyára – a bejegyzett kölcsönön túl is – segítette az apa. Az Akácfa utcai ház, melynek kétnegyed

19 Maga Ernst visszaemlékezve győjtésének kezdeteire a család ellenállásáról számol be. „…szüleimtıl emiat (sic!) sok kellemetlenségem volt, verés, koplalás stb.-vel büntettek ha rajtacsíptek hogy képeket vágok ki az ujságokból és felragasztom ıket” Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211.

20 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211.

21 BFL VII 12/D Pesti telekkönyvi iratok 29356 hrsz. 3941 betét szám Nagymezı utca 8.

22 BFL IV. 1407/b III. 3263/1915 lev. sz. 90376/1915.

(16)

részét Ernst Lajos örökölte, egyenlıre az anya kezében maradt, és csak az ı halála után, 1922-ben vált elidegeníthetıvé, ekkor a tulajdonosok nyomban el is adták.23

I. 2. Ernst Lajos mőveltsége, inspirációi és a győjtés kezdete

Ernst Lajos tanulmányairól eddig kevés, és igen ellentmondásos adattal rendelkeztünk. İ maga egyáltalán nem beszélt iskoláiról, a kortársak pedig ködösen fogalmaztak.24 1898-ban a Vasárnapi Ujság egy egész számot szentelt Ernst Lajos győjteményének és ebben Esztegár László, a cikk szerzıje pontosan meg nem határozott „szorgalmas egyetemi tanulmányokról” beszélt.25 A halálakor megjelent egyik nekrológ egyetemi mővészettörténeti tanulmányokat említett, a zsidó lexikon pedig csak egyszerően egyetemet írt.26 A rokon Grünwald Valéria nem utalt semmiféle egyetemi tanulmányra.

Szerinte Ernst rendszertelenül tanult, az üzlet pedig egyáltalán nem érdekelte.27 Bende János – a mővészeti egyesületek történetérıl írott és kéziratban maradt összefoglalójában, az általa használt forrás megjelölése nélkül – azt állította, hogy „Ernst nem volt nagymőveltségő ember. Iskolai tanulmányait korán befejezte, illetve abbahagyta és serdülı éveit atyjának lisztkereskedésében töltötte.”28 Az újabban elıkerült irattári anyagok alapján azonban ennél jóval pontosabb kép rajzolható meg. Az egyik tanulmányaira vonatkozó biztos adatunk, hogy 1898-ban Wlassics Gyula miniszter egy levelében azzal az indoklással utasította el Kammerer Ernı javaslatát, melyben a győjtı kitüntetését kérte, hogy „Ernst Lajos (…) jelenleg harmadéves bölcsészhallgató, csak huszonhét éves, amiért is a legfelsıbb kitüntetését ezidıszerint még korainak tartom.”29 Ernst nyolc évvel ezután, 1906-ban, majd 1907-ben újra azzal a kéréssel fordult Kammerer Ernıhöz, a

23 Az Akácfa utca 59.ingatlan tulajdoni lapjáról tudjuk Steiner Róza halálozási évét.

24 Egyetlen egy fennmaradt piszkozat-kézirata van, mely hemzseg a helyesírási hibáktól. Ennek két magyarázata lehet, hogy vagy nem magyar tannyelvő iskolába járt, vagy valakinek diktálta a szöveget és nem az ı kézírása. PIM Kézirattár 22f - V. 2211.

25 ESZTEGÁR 1898. 722.

26 Pesti Hírlap, LIX/83. 1937. április 14. 5.; Magyar Zsidó Lexikon (Szerk.: Ujvári Péter) Bp., 1929. 238- 239.

27 GRANT 1941. 9.

28 Bende János: A mővészeti egyesületek története. Kézirat MTA MKI Adattár MDK C-II-20. 192.

29 Wlassics Gyula levele Kammerer Ernınek, 1898. szeptember 15. SzM Adattár 1898/307.

(17)

Szépmővészeti Múzeum igazgatójához és a Történelmi Képcsarnok vezetıjéhez, hogy nevezzék ki a képcsarnok rendes múzeumi ırének. Kammerer miniszterhez írt soraiból kiderül, hogy Ernst öt reál és kereskedelmi iskolai osztály után kezdte meg egyetemi tanulmányait. Ernst leveléhez mellékelte bizonyítványait, ezek szerint 1896–1898 között összesen hat félévet végzett rendkívüli hallgatóként a budapesti m. kir.

tudományegyetemen. Beöthy Zsolt esztétika, Pasteiner Gyula mővészettörténet, Dr. Békefi Remig magyar mővelıdéstörténet, Hampel József görög szobrászat, Dr. Czobor Béla középkori mővészet óráit látogatta. Úgy tőnik azonban, hogy noha Ernst levelében állította, hogy befejezte tanulmányait, valójában ez sosem történt meg, mert Kammerer „Ernst Lajos úr elméleti képesítettségének fogyatékosságára”, „qualificatio” hiányára hivatkozva 1906- ban csak „tiszteletbeli ır” cím megadását javasolta. 1907-ben az intézmény anyagi helyzetére hivatkozva már ezt sem tartotta megvalósíthatónak.30

Hamar világossá vált, hogy Ernst Lajos nem fogja továbbvinni apja vállalkozását.

Visszaemlékezése szerint ifjú korában sokat rajzolt és festett.31 Nyiladozó győjtıszenvedélyérıl és a magyar történeti képek iránti érdeklıdésérıl így írt 1912-ben:

„Már kora ifjúságomban is csak az lelkesített, ami magyar volt. Ez az érzésem abban nyilvánult elsı sorban, hogy minden magyar vonatkozású tárgyat, amit képes lapban láttam, kivágtam és összegyőjtöttem. Tizenötéves koromban már jól ösmertem a pesti régiségkereskedıket, akiket gyakran felkerestem. Kezdtem litografiai lapokat és metszeteket vásárolni. Szorgalmasan eljárogattam a Nemzeti Muzeumba, ahol elsısorban a képtárban levı magyar történeti képek ragadták meg a figyelmemet.” Ezek szerint 1887 körül elkezdett győjteni, és leírása alapján azt gondolhatjuk, hogy ez ekkor még csupán ösztönös szenvedély volt és csak késıbb vált tudatossá. A Nemzeti Múzeumot látogatva fokozatosan ismerkedett meg Jankovich Miklós győjteményével és „nemzeti kultúrában gyökerezı gondolataival”. A múzeum régiségtárának és könyvtárának tanulmányozása, ahogyan késıbb megemlékezett róla: „lelkesedésemet egy komoly és csendesen elmerengı gondolatvilágba mélyítette.”32

De mit láthatott ez a fogékony fiatalember az 1880-as évek végén a Nemzeti Múzeumban, milyen szemléletet közvetített neki a múzeum akkori kiállítása? Milyen

30 Kammerer a múzeumi szabályzat összeférhetetlenségi passzusa alapján problematikusnak találta azt is, hogy győjtıként múzeumi funkcióba kerüljön. SzM Adattár 958/ 1906., 1084/1907.

31 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211.

(18)

példát látott Jankovich Miklósban? Mit tudhatott a nem sokkal korábban a Történelmi Képcsarnok felállítása körül kialakult elméleti vitáról és ha ismerte, befolyásolta-e ez késıbbi győjtését?

A Történelmi Képcsarnok és a Nemzeti Múzeum inspirációja

A 19. századi múzeumok gyakran nem csupán a múlt tárgyi anyagának voltak győjtıhelyei, de a nemzet nagyjainak arcképcsarnokát is magukban foglalták. Ezek a korábbi nemesi ısgalériákkal szemben nem egy család, a rendi nemesség ısiségét voltak hivatottak alátámasztani, hanem a polgári nemzet identitását erısítették. A nemzeti múlt nagyjai – akiknek jelentıs része a korábbi nemesi-nemzet kiemelkedı tagjaiból került ki – cselekedeteikkel, dicsıségükkel példát szolgáltatnak a jelen számára, így emlékük megörökítendı és megırzendı. Múltbéli tetteik morális üzenetet hordoznak, dicsıségük immár az egész nemzet nagyságát jelzi, ezért az épület, ahol képmásaikat összegyőjtik, szakrális jelleggel bír. Ilyen jellegzetes, nemzeti-szakrális funkciójú épületek voltak a nemzeti pantheonok is. E fogalom, szőkebb értelemben, neves férfiak temetkezıhelyét, avagy kifejezetten azok portréinak elhelyezésére és ırzésére emelt épületet jelent. A pantheon tehát „olyan kvázi-szakrális alkotás, melynek az a funkciója, hogy egy nemzeti mitológia temploma legyen”, ahová elzarándokolva a kései honfiak elelmélkedhetnek eleik nagyságáról, kik így együtt, hamvaikban, vagy képmásaikban együvé hordva, magát a nemzeti géniuszt testesítik meg.33 Azonban már a 18. század végétıl, 19. század elejétıl létezett a szónak egy másik, tágabb értelmezése is, mely szerint minden, erényes férfiak képmásait tartalmazó győjtemény pantheon.34 Így a pantheon megjelenhetett a múzeumban is, ha annak csupán egy részét töltötte is ki.

A Magyar Nemzeti Múzeum esetében már az alapítás idején felmerült egy képes pantheon felállításának gondolata az épületben.35 Az 1820-as évektıl sokszorosított grafikai sorozatok népszerősítették a magyar történelem kiemelkedı alakjainak arcképeit,

32 ERNST 1912. 4-5.

33 VADAS 1989. 159-160.

34 SINKÓ 1995. 22.

35 1807-ben Müller Jakab Ferdinánd fogalmazta meg az országgyőlés elé terjesztett múzeumalapítási javaslatában. FEJİS 1957. 37.; SINKÓ 1995. 22.; SZVOBODA DOMÁNSZKY 1997. 61-62.

(19)

amely kifejezte és fenntartotta a mőfaj iránti érdeklıdést.36 A múzeum, az alapítás 1808-as törvénybe foglalása után csak majdnem negyven évvel késıbb, 1846-ban nyitotta meg kapuit. Ekkor újra elıtérbe került a pantheon eszme, s a múzeumban nemzetünk nagyjainak szobrait kívánták felállítani. 1859-ben a Nefelejts címő lap egy, az épület körül felállítandó Walhalla javaslatával állt elı. Végül, 1867-ben egy, a magyar mővelıdés kiemelkedı alakjainak büsztjeibıl álló sorozatot állítottak fel a múzeum díszlépcsıházában a falak mentén.37

De továbbélt a pantheon gondolat a múzeum épületétıl függetlenül is. Az 1870-es évektıl kezdve többször felmerült egy nemzeti pantheon építésének gondolata, immár a millennium megünneplésével kapcsolatban. Az 1890-es évek elején az is szóba került, hogy a tervezett szoborsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum elıcsarnokában helyezzék el, visszakanyarodva eképpen a „pantheon a múzeumban” kézenfekvı és viszonylag olcsó megoldásnak ígérkezı eszméjéhez.38 A millenniumi pantheon körüli javaslatokról és vitákról a lapok rendszeresen beszámoltak, a nemzet nagyjai képmásainak ilyen kultikus és heroikus elhelyezése, beállítása mindenki – így Ernst Lajos – számára is ismert lehetett.

A Nemzeti Képcsarnok Alapító Egyesületnek az a törekvése, hogy neves férfiak arcképeit beszerezze és a múzeumban elhelyezze, az alapítás kori pantheon elképzelés folytatásának tekinthetı. A Nemzeti Múzeum akkori igazgatója és az egylet egyik létrehozója, Kubinyi Ágoston, következetesen törekedett arra, hogy lerakja egy történeti arcképcsarnok alapjait. Ennek a leendı portrégalériának a célját szolgálta az a lépése is az 1850-es években, hogy felszólított magyar mővészeket: önarcképükkel gazdagítsák a képtárat.39 Az egylet már 1847-ben elhatározta, hogy a mővészképmásokat a történeti portrékon belül, külön csoportként kezeli és győjti, Kubinyi néhány évvel késıbb valójában ezt a döntést igyekezett megvalósítani.40 A mővészportrék győjtésének ténye, ilyen hangsúlyos szereplése az egylet munkásságában jól tükrözi a mővészek magyarországi

36 Ehrenreich Ádám Icones Principium rézmetszetsorozatának kiadását feltehetıen maga József nádor támogatta. Másik példa Marczinkey Elek 13 darabból álló történelmi portrésorozata. SZVOBODA DOMÁNSZKY 1997. 65-66.

37 SINKÓ 1995. 22.

38 VADAS 1989. 165.; Vadas Ferenc: Millenniumi piramis és Gellért-hegyi Akropolisz. Budapesti Negyed, II/1. 1994 tavasz, 98-101.

39 FEJİS 1957. 40-41. Ebben a felszólításban nem csak arcképekrıl volt szó, Kubinyi kérte a mővészeket, hogy más mőveikkel is gazdagítsák a múzeum győjteményét. Mővész arcképgyőjtésrıl még: BASICS 2001. 7- 8.

(20)

kultuszának kialakulását és a múzeum hozzájárulását a kultuszhoz. A portrégyőjtésen kívül a Nemzeti Múzeumban az 1860-as években, majd 1880 körül kialakított Markó-, Zichy- és Munkácsy-emlékszobák is a mővészkultusz múzeumi jelenlétére, általánosabban a múzeumi kiállítás és emlékhely szoros kapcsolatára, és a múzeum, mint a dicsıség csarnoka értelmezésre utalnak.41 Az 1880-as években a Munkácsy- és Zichy-termet láthatta Ernst a múzeumban, mővészekrıl készült sokszorosított grafikai portrék és portrésorozatok már a 19. század közepén elterjedtek, példányszámuk miatt széles körben ismertek voltak, és ezek is a mővészek kultuszának kialakulását szolgálták.42 Ezek ismeretében Ernst Lajos már a győjtésének kezdetén törekedett a magyar mővészek arcképeinek megszerzésére. A század közepén kiadott litográfiai sorozatok közül többet megvásárolt.43 1898-ban kollekciójának egy jelentıs és különálló csoportját ilyen tárgyú képek tették ki, és győjteményének késıbbi kiállításain e festmények és grafikák külön teremben, mint önálló mővészpantheon jelentek meg.44 A Nemzeti Múzeum kezdettıl fogva feladatának tartotta mővészek relikviáinak, életükre, tevékenységükre vonatkozó dokumentumoknak a beszerzését. A múzeum könyvtárát bújó fiatal Ernst innen meríthetett inspirációt, hogy maga is magyar képzımővészek leveleinek, dokumentumainak győjtésébe kezdjen.45

A múzeumban külön metszetgyőjtemény is létezett, ennek fejlesztésérıl Kubinyi, igazgatósága alatt gondoskodott. Fontosnak tartotta a köteles példányok beszolgáltatását, kiemelve, hogy az újonnan nyomott litográfiák majd az utókornak hiteles történeti forrásul fognak szolgálni. Kubinyi e kijelentésében, valamint Bubics Zsigmondnak, a grafikák rendezıjének és elsı publikálójának elıszavában a szemlélı erkölcsi nemesedését

40 Csernitzky Mária: Önarcképek, mővészképmások In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 185.; A mővészek portréinak győjtése végsı soron a firenzei Uffizi azonos tárgyú győjteményére vezethetı vissza.

41 SINKÓ 1995. 25.; A magyarországi mővészkultusz kialakulásáról, annak antik elızményeirıl lásd: Király Erzsébet: „Laudatio arti” 19. századi képzımővészetünk dicséretének egykorú emlékei. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 56-73.

42 Csernitzky Mária: Marastoni József mővészképmás-galériája 1858–1868. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 192-196.; Már az 1820-as években megjelentek költık, írók litografált portréi, majd a negyvenes években Barabás Miklós litográfiái népszerősítették hazánk jeles mővészeit. Gerszi Teréz: A magyar kırajzolás története a XIX. században. Bp., 1960. 22, 24, 50, 54.

43 Ezek konvolutumból kerültek az 1939-es aukción a Fıvárosi Képtárba, onnan a Magyar Nemzeti Galériába. Lásd: Barabás Miklós litográfiái MNG Grafikai Osztály Ltsz.: 1955-4373-4388.

44 ESZTEGÁR 1898. 724-725.; PETROVICS 1931. 1.

45 Szabó László: Mővész-relikviák, egyesületi rekvizítumok. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995. 197.;

FEJİS 1957. 39.; ESZTEGÁR 1898. 722.

(21)

elsıdlegesnek tartó, idealizáló pantheon gondolattól eltérı, immár tudományos szempont, a történeti hitelesség követelményének felmerülését érhetjük tetten.46

1882-ben a Magyar Írók és Mővészek Társasága tervezetet készíttetett egy új történelmi képcsarnok létesítésérıl, mely szerint a hazafias szellem ápolására, a nemzeti eszme terjesztésének érdekében és a történetírás életszerőségének biztosítására kell e győjteményt megteremteni. A képek kiválasztásánál a terv szerint három szempontot kellett volna szem elıtt tartani: az ábrázolt történelmi fontosságát, a kép mővészi vagy viselettörténeti értékét. A kritériumok között nem szerepelt a történelmi forrásérték. A szerzık egy „nemzeti Pantheum” létrehozását képzelték el, a győjtemény illusztratív és morális jelentıséggel bírt volna. A tervezettel szemben Pulszky Károly, az Országos Képtár ıre szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy dönteni kell: egykorú, hiteles képmásokat, vagy modern festık képzelete által „elferdített” arcképeket akarnak-e kiállítani. İ maga a korabeli ábrázolások mellett foglalt állást, elvetve az elavultnak tartott pantheon eszmét. A képcsarnok győjtési körét – már mint a tervezet kidolgozásával megbízott felelıs személy – a történeti, irodalmi, mővészeti szereplık arcképeiben, a viselet és a családi élet ábrázolásaiban, valamint várak, városok és események képeiben határozta meg. A kiállítás a Nemzeti Múzeum anyagából 1886-ban a Várkert-bazárban nyílt meg elıször.47 A kép tárgyának és hitelességének elsıdlegessége különítette el e kiállítást a korábbi múzeumi bemutatóktól. A rendelkezésre álló tíz teremben a 15–16. századtól a kiegyezésig mutatták be az anyagot.48 Az 1884-ben az Országos Képtár és a Történelmi Képcsarnok igazgatójának kinevezett Pulszky Károly törekvéseit tükrözte, hogy e kiállításon az esztétikai szempont és romantikus történelemszemlélet helyébe objektív történettudományos értékrend került, legalábbis elméletben. Mivel szisztematikus történeti ikonográfiai kutatásokról azonban egyenlıre nem lehetett beszélni, inkább az egykorúság, mint a hitelesség elve érvényesülhetett. A korai idıszakra vonatkozóan azonban még ezt is nehezen lehetett megvalósítani, ezért a 15–16. századi anyagban nagy számban szerepeltek másolatok.49

46 FEJİS 1959. 285.

47 BASICS 2002.111-114.

48 FEJİS 1959. 287.; RÓZSA 1984. 173-174.; SINKÓ 1995. 32.; VAYER 1940. 283-285.

49 A másolatok mővészeti oktatásban betöltött szerepérıl, valamint múzeumi jelenlétérıl: RÉVÉSZ 2004.

(22)

Nem tudjuk biztosan, hogy Ernst Lajos látta-e az 1886-os kiállítást, hiszen megnyíltakor még alig volt tizennégy éves. Az 1890-es évek elején azonban már biztosan kapcsolatba került a Történelmi Képcsarnokkal, mert 1894-ben, amikor a falak nedvesedése miatt a Várkertben korábban lebontott kiállítást a városligeti régi mőcsarnokban (ma Palme-ház) és királypavilonban Pulszky Károly és Peregriny János vezetésével újrarendezték50, Ernst Lajos kölcsönadott 59 mőtárgyat a kiállításra. Ezen a kiállításon már az Árpád házi királyoktól a jelen koráig mutatták be a történeti arcképeket 11 teremben. Ahogyan az 1886-os képcsarnoki bemutatón, itt is külön termet kaptak a költık, írók, mővészek portréi, melyek Ernst anyagának is fontos részét tették ki a késıbbiekben, s kiállításain is külön helyiségben szerepeltek. Maga Ernst 1906-ban megemlítette, hogy fáradozásait Pulszky Károly ekkor nagyra értékelte, s felszólította, hogy lépjen be a Történelmi Képcsarnokba, sıt, ıt bízta meg leíró lajstrom elkészítésével.

Valószínőleg azonban ez csak saját termének anyagára vonatkozott.51

A hetedik teremben külön egységként szerepeltek Ernst Lajos letétben levı mőtárgyai.52 Az ekkor 22 éves Ernst eszerint már jelentıs győjteménnyel rendelkezett, és olyan arcképek, csataképek, íróportrék is birtokában voltak, amelyek megfeleltek a Történelmi Képcsarnok Pulszky Károly által vázolt kritériumainak. Nagyra becsülhette Pulszkyt, hiszen Székely Bertalan Pulszkyt ábrázoló rajzát ırizte győjteményében.53 A történeti hitelességrıl vallott elveivel is egyetérthetett annyiban, hogy törekedni kell egykorú, hiteles képek megszerzésére.

1898-ban a Vasárnapi Ujságban Ernst győjteményérıl megjelent cikk több 15–16.

századi portrét és viseletképet közölt. A szerzı megjegyezte: „Összegyőjteni politikai és szellemi életünk jeleseinek egykorú eredeti képmásait, a nemzeti történelem nagy eseményeit a mővészet eszközeivel megörökítı alkotásokat s mindezeket a tudomány és mővészet számára mennél hozzáférhetıbbnek tenni: erre törekszik ı...”54 A cikk szerint a hiteles portrékat a történettudomány forrásként tudja használni, de hasonlóan szolgálják a

50 A városligeti régi mőcsarnok és királypavilon az 1885-ös országos kiállításra épült, ma Palme-ház.

51 Ernst Lajos levele Kammerer Ernınek. 1906. május 31. SzM Adattár 958/1906.

52 ESZTEGÁR 1898. 722.; FEJİS 1959. 287.; A kiállításnak ezúttal készült katalógusa, melyben külön függelékben van jelezve a VII. teremben levı Ernst győjtemény. PEREGRINY 1894.

53 E mővet Ernst 1933-ban a Szépmővészeti Múzeumnak ajándékozta. Tudjuk, hogy Ernst ekkor már jócskán el volt adósosdva, s hogy szorult helyzete ellenére mégsem eladta, hanem ajándékozta mutatja Pulszky iránti tiszteletét. Inkább lemondott a jövedelemrıl, de mindenképpen múzeumban akarta tudni a portrét. Ma Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztály, Ltsz.: 1933-2524.

(23)

mővészeket, akik történeti vásznaikhoz e képek ábrázolásaiból meríthetnek inspirációt.

Ernst győjteményének ezt a Történelmi Képcsarnok szemléletével és Pulszky Károly törekvéseivel egybecsengı vonását az utókor mintha elfelejtette volna. Pedig a történeti hitelesség kritériumainak megfelelı mővek győjtését bizonyára fontosnak tartotta, csakhogy ezzel nem elégedett meg. Ez volt a nehezebb feladat, hiszen nyilvánvalóan jóval kevesebb egykorú, legalábbis a kor kutatásának színvonalán hitelesnek tekinthetı ábrázolás állt rendelkezésre, mint késıbbi mő. Másrészt Ernst kiindulópontja a magyar múlt iránti rajongás volt, tehát elsısorban nem esztétikai, hanem tartalmi alapon vásárolta mőtárgyait, de emellett legalább annyira lelkesítette a kortárs nemzeti mővészet, mint a história. A 19.

század második felének legkedveltebb, egyben a hagyományos akadémiai szemlélet szerint a legrangosabb mőfaja a történeti eseményábrázolás volt, melyekben a győjtı rajongásának tárgya, a nemzeti mővészet és történelem összekapcsolódott. E mőfaj az 1870–1880-as években jutott népszerősége csúcspontjára, amikor az állam történeti kompozíciókat rendelt mővészetıl, és pályázatokat hirdetett meg történeti témákban, az 1890-es években pedig a millenniummal összefüggésben keletkeztek nagy számban reprezentatív történeti festmények.55 Jelentıs történeti vásznak kerültek a Nemzeti Múzeumba, melyeket Ernst még tizenévesen láthatott kiállítva. Kézenfekvı volt tehát, hogy éppoly lelkesen győjteni kezdte a régmúlt eseményeket megidézı akadémista történelmi pannókat, mint a hiteles ábrázolásokat. Koncepciójáról a század elején így írt: „Történelmi képeknél pedig arra kell törekedni, hogy minden király, fejedelem, hadvezér stb. történeti fıbb esemény meg legyen festve, egykoru viselet képek gyüjtése, karikatúrák és szobrok még peddig (sic!) büsztök és történelmi jelenetekre egy formán nagy sulyt kell fektetni.”56

A Nemzeti Múzeumba az 1850-es évektıl folyamatosan kerültek be történeti festmények részben a Pesti Mőegylet57, részben magánszemélyek és testületek ajándékaként, vásárlás és megrendelés révén. A múzeum reprezentatív felsı világítású nagytermében 1888 körül olyan kulcsfontosságú történeti vásznak voltak láthatók, mint

54 ESZTEGÁR 1898. 722.

55 Sinkó Katalin: Az állami történeti képpályázatok. In: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK 1995.313-314.

56 Ernst Lajos: Győjtésem története. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211.

57 A mőegylet 1852-ben alelnökévé választotta Kubinyi Ágostont, aki egyben a Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egylet helyettes elnöke is volt és mőegyleti befolyását felhasználta a Nemzeti Múzeum képtárának gyarapítása érdekében. A Pesti Mőegylet, miután évente egy festményrıl mőlapot adott ki az eredetit a múzeumnak adományozta. Így 1866-ig sok, részben történeti témájú festmény került a múzeum

(24)

Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése (1875), Székely Bertalan Egri nık (1867) és II. Lajos holttestének föltalálása a mohácsi csatatéren (1859), Madarász Viktor Hunyadi László siratása (1859), vagy Liezen-Mayer Sándor Magyarországi Szent Erzsébet (1882) címő festménye, de a képtár többi termében is számtalan további történeti vászon győlt össze a nyolcvanas évek végére.

A Nemzeti Múzeum kiállításai egyértelmően hatottak Ernstre, innen ered a történeti festészet iránti rajongása, a nemzet nagyjai arcképeinek győjtésére irányuló törekvése. Itt találkozhatott elıször történelmi személyiségek és mővészek kultuszával, annak múzeumi megjelenítésével. Nagy hatással volt rá a múzeum kiállításai által sugallt heroizált, idealizált történelemkép. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint saját, korábban idézett vallomása, és az a tény, hogy késıbb törekedett a múzeumban látott, emblematikussá váló mővek vázlatainak illetve változatainak a megszerzésére. Így a legfontosabb történeti mővek közül megszerezte Than Mór Imre király elfogja pártütı öccsét Endrét 1204-ben, valamint Kun László és Habsburg Rudolf találkozása, Orlai Petrics Soma: Zách Felicián, Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán, valamint Hunyadi László siratása, Székely Bertalan: Dobozi Mihály és hitvese, valamint II. Lajos holttestének föltalálása címő mővek vázlatait, melyeknek kész változatai a Nemzeti Múzeum képtárában függtek.58 Ugyanakkor ismerhette és értékelhette a Történelmi Képcsarnok tudományosabb, a hitelességet immár fontos szempontnak tartó szemléletmódját is. Bár győjtötte az egykorú, forrásértékő mőtárgyakat is, mégsem ez vált győjteménye jellemzıjévé. A hitelesnek nevezhetı mővekkel egyenrangúan kezelte a múlt században keletkezett történeti festményeket, melyek számban is felülmúlták a kortárs ábrázolásokat, különösen a régebbi idık történetére vonatkozóan. Késıbbi kiállításain nem választotta szét eredetiség szempontjából az anyagot, ahogyan ezt a századfordulón megjelent történeti munkákban sem tették meg a tudós szerzık és szerkesztık. Ezekben a könyvekben éppúgy megtalálhatók a történeti festmények, mint az oklevelek másolatai, egykorú metszetek

kiállítótermeibe. SINKÓ 1995. 20.; Szvoboda Dománszky Gabriella: A Pesti Mőegylet története. A képzımővészeti nyilvánosság kezdetei a XIX. században Pest-Budán. Miskolc, 2008.

58 Than Mór: Imre király elfogja pártütı öccsét Endrét 1204-ben. Olaj, vászon, MNG Ltsz.: FK 4510, Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán. Olaj, vászon, MNG Ltsz.: FK 4110, Székely Bertalan: Dobozi Mihály és hitvese. Biszter, fedıfehér, papír, MNG Ltsz.: 1955-5650, valamint II. Lajos holttestének föltalálása Olaj, fa, MNG Ltsz.: 6822.

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Kapcsolódó témák :