Ernst gy ő jteménye a Nemzeti Múzeumban

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ RÓKA ENIK (Page 196-200)

elsısorban mővészi kvalitásait emelték ki, Munkácsy Honfoglalás-vázlatait pedig, mint a

„mester tervezı-módszerébe” bepillantást engedı mőveket értékelték.

A második helyiség az Árpádházi királyok korának emlékeit tárta a nézı elé, szintén az 1912-es kiállítás szellemében, bár a kéziratok, korabeli kódexek úgy tőnik, nagyobb számban szerepeltek, és ide került Tintoretto képe is. A terem leírásánál a szerkesztık Lázár Béla 1922-es katalógusához hasonlóan külön kiemelték II. Endre említett oklevelét, mely „cáfolat a románság autochton voltának legendájával szemben”. A termet ismertetı szövegben a szerkesztık fontosnak tartották megemlíteni, hogy csak „a mővész csapongó képzelete tud a kor emberérıl megfogható képet nyújtani.”, s hogy ezért a „teremben párhuzamosan találjuk az egykorú, eredeti tárgyakat és késıbbi, nagyrészben jelenkori mővészi alkotásokat.” Különösen érdekes Brocky és Markó megítélése: „A terem fıfalán függ Brocky Károly lebilincselı alkotása, az Aranybulla. A messze földre szakadt nagy mester képén már tagadhatatlanúl érezhetı az idegen hatás; mégis ez a hatalmas vászon erıteljes vallomás, amellyel a nemzetéhez hő mővész odamondja az utókornak:

Magyar voltam! Majdnem ezt lehetne elmondani id. Markó Károly a IV. Béla menekülése címő pompás kis képérıl.” A század elejének irodalmát – s valószínőleg Ernst véleményét – visszhangozzák a sorok az idegenné lett magyar mesterekrıl, akiknek nemzeti történelmet idézı képeiben azonban mégis felcsillan valami a nemzeti géniuszból.655

A harmadik teremben Magyarország fénykorát mutatták be az Anjou uralkodóktól a mohácsi vészig, így összevonva az Ernst Múzeum korábbi három termét. „Minél inkább elıre haladunk az idıben, annál jobban kezdenek a jelenkori mővészet alkotásai háttérbe szorulni.” – írták a bevezetıben. A mosóci szárnyasoltár656 kapcsán a terem összefoglalásában és külön a tárgyleírásnál is megemlítették, hogy azt Mátyás kincstartója, Ernst János készíttette. Bár szó nem esik arról, hogy Ernst Lajos e család leszármazottja lenne, hiszen a szöveg szerint a 15. században született a család utolsó férfiivadéka, mégis elgondolkodtató a névrokon többszöri szerepeltetése. Talán nem túlzás állítani, hogy Ernst Lajos történelmi elıdöt, példát látott a régi Ernst családban, hiszen a kiállított oltár a középkori Ernstek mecénási tevékenységének bizonyítéka. Nagy Iván magyarországi nemes családokról írt, közismert könyve szerint az Ernstek svéd, avagy zsidó (vagy

655 A késıbbiekben a kép leírásából kideerül, hogy az emigrációban festett és Kossuth és Pulszky rejtett portréját tartalmazó alkotást 1880 körül angol tulajdonból szerezte meg Ernst.VARJÚ-HÖLLRIGL 1932.20-21.

mindkettı) származású budai polgárok voltak. Innen emelkedett fel Ernst János a kincstartósági posztra Mátyás idejében, gyermekei pedig már bánok, püspökök, udvarnokok lettek.657 A család története a felemelkedés, saját erıbıl, saját tehetséggel kiküzdött karrier, egyben a nemessé vált zsidó polgárság történelmi szerepvállalásának példája lehetett Ernst számára, aki nyilván ismerte Nagy Iván összefoglalóját.658

A negyedik helyiségben a török háborúk korszakának anyagát lehetett látni. A katalógus bevezetı elsı sorai az 1926-os Mohácsi emlékkönyv pátoszát idézték: „A magyar szenvedés és hısiesség másfél századának emlékeit egykorú és késıbbi mővészeti és ipari alkotásokban tárja elénk a terem.” A kiállításnak ebben a részében tőntek fel elıször iparmővészeti tárgyak – köztük pl. az ún. Rákóczi kupa, vagy Báthory Zsófia kannája –, melyeket tárlókban helyeztek el.659

Az ötödik teremben a kurucvilág kapott helyet. Ez utóbbi az 1912-es kiállításon nem szerepelt külön teremben, hanem a Habsburg uralkodókkal együtt volt bemutatva. Az elrendezés változását a teljesen más beosztású teremsor indokolta, s nem valószínő, hogy bármilyen konkrét többletjelentést tulajdonítottak volna neki. Késıbb az irodalmi teremnél meg is jegyezték, hogy a „döntı tényezı ezúttal is a helyiségek mérete volt.”.

A hatodik teremben, mely a szatmári békétıl a szabadságharcig tartó idıszakot ívelte át viszonylag kevesebb volt a nem egykorú tárgy és ábrázolás, mert e korból

„kultúrális és történeti emlékek nagyobb mennyiségben maradtak” fenn. A bevezetı a Védegylet korából említett olyan szekrényeket „amelyeknek vonalvezetése egykor Lechner Ödönt elragadta.” Lechner, aki Ernst szoros köréhez tartozott, nyilván jól ismerte anyagát, ugyanakkor ez a megjegyzés utal arra is, hogy a szövegeket részben Ernst közlései alapján írták a szerzık.

A hatodik terem után megszakadt a kronológiai sor és a hetes számú folyosón a magyar irodalmi és színháztörténeti emlékek egy részét helyezték el. A folyosó legvégén az utolsó szakaszban Ferenc Józsefre és Erzsébet királynéra vonatkozó mőtárgyak és relikviák zárták a kiállítást.

656 A mosóci oltár 1937-ben került a Szépmővészeti Múzeumba. Ma MNG Ltsz.: 52.645-647.; MNM Történeti Adattár T.O. 14/1937.

657 Nagy Iván: Magyarország családai. Bp., 1858, 1987. IV. k. 73-74.

658 Nagy Iván cikkeire hivatkozik: ERNST 1910.9.

659 Kiss Erika: Ötvöstárgyak az Ernst-győjteménybıl. In: EGY GYŐJTİ2002.169.

E tárlat sem volt teljes, de elıször fordult elı, hogy az iparmővészeti anyag felsorakozott a képzımővészet mellett. A leíró lajstromból úgy tőnik, lényegesen nagyobb számban és hangsúllyal szerepeltek a kéziratok, oklevelek, dokumentumok is, mint a korábbi tárlatokon. Ami a győjtemény rekonstrukciója szempontjából igazán fontos, hogy az erre a kiállításra megjelent alapos, tudományos igényességő katalógus tartalmazza a mőtárgyak adatait, mely a korábbi lajstromokra nem volt jellemzı.660

A közölt enteriırfotókon látszik, hogy igyekeztek a többsoros akasztással, mőtárgyak érzékeny csoportosításával, tárlókkal és bútorokkal elegáns tereket kialakítani, ugyanakkor a termek nagyobb mérete, s eltérı arányai miatt elveszett az Ernst-Múzeum rendezésének intim jellege. Eltőntek az 1912-es kiállításon látható kultikus elemek is, a harmincas évekre ez a megközelítés a múzeumi közegben már idıszerőtlenné vált.661

Varjú Elemér a katalógus bevezetıjében Ernst győjteményét „a nemzeti múlt múzeumának” nevezte, a korábbi kritikusokhoz hasonlóan nagyra értékelte teljességét, hogy „folyamatos, összefüggı képet tud adni az elmúlt századokról. (...) Benne a magyar századok úgy peregnek le a nézı elıtt, mintha a régmúlt alakokat a mozgó film szalagjáról vetítenék a falakra.” – írta. Ennek az „életeleven” megjelenítésnek rendkívüli közmővelıdési, népnevelési jelentıségét emelte ki. A győjteménynek mőtörténeti és a

„történelmi hangulatot aláfestı tárgyak”, dokumentumok szempontjából is meglevı óriási értékére hívta fel a figyelmet. Szövegében élesen elválasztotta a közgyőjteményi és magángyőjtıi szerzeményezés szempontjait és lehetıségeit: „Szerencse, hogy Ernst Lajost győjtımunkájában senki se szoríthatta korlátok közé. A közgyőjteményeket mindenféle, sokszor nem is jogosúlt tekintetek gátolják. Hiába szeretné a vezetı a megkívánható kultúrképet kikerekíteni, ha más közgyőjtemények vélt vagy valódi jogcímei, néha tudományos vaskalaposságból folyó „elvek”, kényszerő álszemérem és sok más, aminek részletezése nem lenne helyénvaló, megkötik a kezét. A magángyőjtı elé nem tornyosúlnak efajta akadályok. Az eredmény meglepı. Ha a kétféle győjtemény között megvonjuk a párhuzamot (amire a mostaninál jobb alkalmat képzelni is alig lehetne), akkor világossá válik, mi az a plusz, amelynek a közgyőjteménybıl szükségképpen hiányozni kell és aminek a közmővelıdés szempontjából mégis jó lenne nem hiányozni.” Véleményét ezt követıen egy találó példával támasztotta alá: „ E látszólagos ellentétet példával lehet

660 Ez alól egy kivétel:CSÁNYI 1926.

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ RÓKA ENIK (Page 196-200)

Related documents