• Nem Talált Eredményt

Az elsı világháború kitörése után a helyzet megváltozott. A Szent György Czéh lapja, A Győjtı 1915-ben arról számolt be, milyen meglepı sikerrel járt elızı év végén rendezett aukciójuk, a gazdasági pangás mennyire nem éreztette hatását e piacon.566 A hazai mővásárló közönség anyagi ereje tehát nem csappant. Ez azonban csak az egyik tényezı volt, amiért Ernst bízhatott abban, hogy vállalkozása sikeres lesz. Más részrıl ugyanis az inflációtól félı tıkeerıs vásárlók maradandó értéket, jó befektetést láttak a mőtárgyvásárlásban, a határok lezárásával pedig az egész európai mőpiac átalakult. A központi hatalmak országai számára olyan fontos lelıhelyek záródtak el, mint Itália, Franciaország, vagy Anglia, ami által felértékelıdött a közép-európai régió. Immár innen igyekeztek beszerezni a bécsi, berlini kereskedık a mőtárgyakat, melyeknek az értéke is jelentısen megnıtt. Elkezdıdött a mőtárgyak kiáramlása az országból, ami azt a veszélyt hordozta magában, hogy kulturális javaink külföldön szétszóródnak. Ernst 1917-ben elsı aukciójának katalógusában hangsúlyozta, hogy célja ennek megakadályozása volt.

Valószínőleg e hazafias cél azonban csak részben játszott közre az aukciók megindításában. Valójában ebben a helyzetben a mőkereskedelem kitőnı üzleti lehetıség volt, melyet Ernst józanul felmért. A mőtárgyak honi árverezése nagyobb lehetıséget nyújtott a hazai közönségnek a vásárlásra, de nem jelentette azt, hogy külföldiek nem jutnak hozzá a tárgyakhoz, sıt ezekre szükség is volt, hogy licitjeikkel az árakat fenntartsák. Ennek felismerésérıl árulkodik az a tény, hogy Ernst már az elsı aukciós katalógus munkálataiba osztrák és német szakértıket is bevont, akik a külföldieknek is garanciát jelentettek.567

Az aukciók lebonyolításához megfelelı hely biztosítása nem jelentett problémát Ernst számára. A múzeum ugyan a háború kitörése után bezárt, termeinek többségében hadikórház mőködött, de az 1915-ben megrendezett Rippl-Rónai tárlat után újra megindultak a kiállítások.568 Ettıl kezdve az idıszaki kiállítási termek felszabadultak, és váltakozva hol az aukcióknak, hol a kiállításoknak adtak otthont.569

Az elsı aukció megszervezését 1917 januárjában kezdte Ernst Lajos és Lázár Béla.

Ekkor kérvényezték, hogy a fıváros engedélyezze számukra Holitscher Róbert mőépítész

566 A Győjtı, IV/1-3. 1915. január-március 49.

567 Ernst-Muzeum aukciói I. Holitscher Róbert építész győjteménye. Kat. Bp., 1917.

568 ERNST MÚZEUM 1915 A. 569 LÁZÁR 1922. 10., 16.

porcelángyőjteményének elárverezését. A tanács február 13-án a fıváros vásárjoga alapján az engedélyt a következı árverési feltételekkel adta meg: az árverés helyét, idejét, jegyzékét közölni kell, az árverésen sem Ernst, sem megbízottja nem vehet részt és tilos az összebeszélés, ami az árak felverését célozza. Az aukción a tárgyakat tételenként kell árverezni, a vételár 5 %-át a fıvárosi szegényalap számára be kell fizetnie. 570 Néhány nappal késıbb Ernst az 5%-os szegényalapba befizetendı adó csökkentésének kérelmével fordult újra a fıvároshoz és hangsúlyozta, hogy vállalkozása az ország kulturális szolgálata és nem rideg üzlet: „Költséget és fáradtságot nem kimélve, számos német és semleges lapban közzétett hirdetéssel hivtuk fel a szakkörök figyelmét erre a magyar és jelesen budapesti kulturvállalkozásra, mely iránt fél európaszerte nagy érdeklıdést keltettünk”. Bár e külföldi hírverést a valutajavítás céljával indokolta, nyilvánvalóan szigorú üzleti szempontok miatt, a külföldi résztvevık árnövelésének reményében hirdette aukcióját.571

Az árverést 1917. február 28. és március 5. között tartották meg. A katalógusban Ernst külön megköszönte Holitscher Róbertnek, hogy nála bocsátotta aukcióra győjteményét, melyet egyben „hazafias cselekedetnek” minısített. Emellett megköszönte Steiner Lajos régiségkereskedı közremőködését572, aki ettıl kezdve az aukciók állandó vezetıje lett.573 Az árverés anyagi sikerrel zárult, az adók levonása után több mint 220 ezer korona tiszta jövedelme volt Ernstnek574, ami még akkor is nagy bevétel volt, ha jelentıs költségekkel járt a katalógus és a hirdetések megjelentetése, a személyzet alkalmazása.575

Második aukcióját 1917 decemberében tartotta a múzeum. Ernst Lajos már júniusban kérvényezte az engedély megadását576, majd szeptemberben azzal a kéréssel fordult a fıvároshoz, hogy ne kelljen alkalmanként külön folyamodnia az engedélyért, hanem kapjon állandó aukciós jogot. Levelében hangsúlyozta a múzeum kulturális jelentıségét, és azt, hogy annak fenntartása állandó deficittel jár, emiatt szükségesek az aukciók. Kiemelte, hogy árverései megakadályozzák, hogy jeles győjteményeket külföldön aukcionáljanak, és a külföldi amatırök és mőértık figyelmét felhívják a fıvárosra. A

570 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 10335/1917.

571 A fıváros február 20.-án tartott ülésén végül módosította a feltételeket, így Ernst csak a tiszta jövedelem 5%-át volt kénytelen a szegényalapnak befizetni. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz.

18157/1917.

572 Ernst-Muzeum aukciói I. Holitscher Róbert építész győjteménye. Katalógus Bp., 1917.

573 LÁZÁR 1922. 16.

574 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 35507/1917.

575 LÁZÁR 1922. 16.

költségek nagyságát taglalva megjegyezte azt is, hogy a decemberi aukción szereplı Kilényi győjtemény megszerzése úgy volt lehetséges, hogy egymillió koronáig személyes felelısséget vállalt az árverésért.577 Kilényi Hugót egyébként már 1913-ban biztosan ismerte, mert a múzeum biedermeier kiállítására a győjtı több mővet kölcsönzött.578 Ezeknek a személyes kapcsolatoknak az anyagi garancia mellett nyilván része volt abban, hogy Kilényi beleegyezett, hogy Ernstnél bocsátsa árverésre anyagát. Ernst kérvénye immár a kereskedelmi miniszter hatáskörébe tartozott, aki az alkalmi engedély megadását javasolta, de arra hivatkozva, hogy az árverési ügyek törvényi szabályozása függıben van, elutasította az állandó aukciós jogra vonatkozó kérését.579

Az 1917. november 26.-tól december 2.-ig lefolytatott aukcióról annyit tudunk, hogy némi „csúsztatás” történt a tárgyak leütése körül, amit a kerületi elöljáróság küldöttje jelentésében kifogásolt. Eszerint a Kilényi győjtemény mellett egy „E.V.” nevő győjtınek külön katalógusban felsorolt mőtárgyait is értékesítette, így a kevésbé tájékozott és mőértı közönség azt gondolhatta, hogy ezek a tárgyak a Kilényi győjtemény részei. Ilyen módon a vásárlók kihasználhatók, hiszen egy neves győjtemény egyfajta garanciát jelent. Az egész árverés bevétele 3 264 360 koronára rúgott580, ami majdnem két és félszerese volt a Holitscher aukciónak581. Lázár Béla néhány évvel késıbb az árverést teljes mértékben sikeresnek nevezte. Kiemelte az aukciók etikai jelentıségét, hiszen az állami múzeumok is több mőtárgyhoz ily módon jutottak hozzá, nem csak vásárlások, de adományozás és az aukción folyt győjtés révén. Ettıl kezdve több állandó munkatársat alkalmazott a múzeum.

Holitscher Róbert vállalta az aukciók szervezését, dr. Térey Gábor, a Szépmővészeti

576 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 66789/1917.

577 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. ikt. sz. n.; Talán ezzel függ össze, hogy ez év júliusában újabb 400 ezer koronával volt kénytelen a Nagymezı utcai ingatlanát megterhelni. BFL VII. 12/D Pesti telekkönyvek Nagymezı utca 8. 29356. hrsz. 3941sz. betét teherlap.

578 Erre a kiállításra Kilényi Hugó mellett olyan neves győjtık kölcsönözték tárgyaikat, mint például Wolfner Gyula, Glück Frigyes, A Győjtı fıszerkesztıje Dr. Siklóssy László, Nemes Marcell. ERNST MÚZEUM 1913 D.; A Kilényi-győjteményrıl lásd: SINKÓ 1981. 17-18.

579 Az aukciós engedélyt az 1888/ XXII. törvénycikk alapján adták meg. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV.

45/1917 lev. sz 114215/1917.; Novemberben Ernst újabb levelekkel fordult a fıvároshoz, melyben a szegényalapnak fizetendı adó leszállítását kérte. Egyik levelébıl kiderül, hogy a múzeumban kiállító mővészektıl a képek eladása után 10%-ot kapott, mely nem volt elegendı a múzeum fenntartásához. E kérvényéhez egy jövedelem kimutatást is csatolt, mely szerint 1915-16-ban mintegy 15 ezer korona deficite volt. A tanács elutasította kérvényét és a 2%-ot végül kénytelen volt befizetni.BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 123449/1917, 114215/1917.

580 BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 59081/1917.

581 A Holitscher aukció teljes bevétele 1 315 949 korona volt. BFL IV. 1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 35507/1917.

Múzeum régi képtárának igazgatója a képeket, Csányi Károly az Iparmővészeti Múzeum igazgatója az iparmővészeti tárgyakat írta le a katalógusokban, ez utóbbiak az aukciók színvonalának és szakmai hitelének garanciái voltak.582 Ernst 1918-ban újabb levélben kérte a fıvárostól az árverési jogot, évenként kétszer tartandó aukcióra, de ezt ismét elutasították. Valószínőleg 1919–1920 körül végül megkapta az engedélyt, ugyanis 1918 után a fıvárosi iratok között semmi nyoma nem maradt további kérvényeknek.583

Az aukciók megindításával Ernst már nem csak lelkes győjtı, mővészeti szaktekintély, de kiterjedt európai és magyar szakmai kapcsolatokkal rendelkezı marchand-amateur lett. Saját aukciójának anyagából gyakran adományozott a Szépmővészeti Múzeumnak festményeket és rajzokat584, s ennek köszönhetıen, valamint Ernst korábbi, Nemzeti Szalon-beli tevékenységét hangsúlyozva Petrovics Elek 1918-ban a következı kéréssel fordult a vallás és közoktatásügyi miniszterhez: „ S mivel ı, mint magyar történeti győjtı, a magyar nemességet óhajtaná már rég elnyerni, bátor vagyok javasolni, hogy Ernst Lajos urnak a hazai mővészeti kultúra terén kifejtett sok évi hasznos mőködésével szerzett érdemei elismeréséül a magyar nemességgel való kitüntetését – és pedig atyja és nagyatyja származási helye okán „sasvári” elınévvel – legfelsıbb helyen kezdeményezni méltóztassék.”585 Ernst tehát 1909-óta továbbra is a nemességet szerette volna elnyerni, s bizonyára Nemes Marcell példája lebegett elıtte. Petrovics javaslatát ugyan elsodorta a történelem, Ernst azonban tovább folytatta az aukciókról a múzeumnak az adományozást.586

Az aukciók megindításának valóban nagy kulturális jelentısége volt. Amint Lázár Béla és Ernst Lajos a korábban idézett írásokban többször említette, az árverések révén a hazai győjtık értékes tárgyakhoz juthattak, az eladott mővek – legalábbis részben – az

582 LÁZÁR 1922. 16-17.

583 Két 1918-as aukcióra vonatkozó iratanyag maradt még fenn. Az egyik Gróf Vay Péter és kisebb győjtemények, a másik Dr. Balassa Istvánné és más magángyőjtemények anyagait vonultatta fel. BFL IV.

1407/b Tanácsi iratok XV. 45/1917 lev. sz. 7040/1918, 20485/1918, 9440/1918, 676407/1918, 127756/1918.; TAMÁS 2004.77-79.

584 SzM Adattár Iktatókönyvek: 1918/443.; 1919/123.; 1920/57, 352, 412.; 1921/188.; 1923/147.; 1924/243, 847.; 1930/1081.; 1931/892.; 1933/885.; 1936/533.; SzM Adattár 352/1920, 412/1920, 756/1920.; Az iratoknak csak egy része aukcióról való adományozás, emellett kortárs mővészektıl is vásárolt mőveket, melyeket a Szépmővészeti Múzeumnak juttatott.; Az Ernst-Aukción 1922-ben egy Munkácsy-vázlatkönyv megvételéhez pl. 10.000 koronával járult hozzá. SzM Adattár 1922/399.; Az összes múzeumnak 1922-ig tett adományairól: LÁZÁR 1922.19-20.

585 Petrovics Elek levele a kultuszminiszterhez 1918. augusztus 11. SzM Adattár Ltsz.: 1918/626.

586 Pl. ekkor adományozta Deák Ébner Lajos Szolnoki parasztszoba címő festményét és Munkácsy Mihály két ceruzarajzát a Siralomházhoz. SzM Adattár Ltsz.: 1919/123, 1920/57.

országban maradtak. A mőgyőjtésre felhívták a figyelmet a győjtési kedvet fokozták, a tulajdonosokat pedig arra ösztönözték, hogy közgyőjteményeknek juttassanak anyagukból.

Múzeumok gazdagodtak nemcsak adományok, de rendszeres vásárlások révén is. Ezeknek a vételeknek az egyik módja az aukción való licitálás volt, de Ernst gyakran közvetlenül is beszállított a Szépmővészeti Múzeumba eladás céljából képeket.587 Ugyanakkor a múzeumokkal való kapcsolatnak volt egy másik oldala is. Több adatunk van arra vonatkozólag, hogy a múzeumok leselejtezett tárgyaikat a húszas években az Ernst-aukciókon értékesítették. A Szépmővészeti Múzeum 1920-ban hat festményt, a Nemzeti Múzeum 1924-ben fajanszokat, ékszereket, fafaragásokat és márvány dombormőveket adott el Ernstnél.588 A múzeum és a győjtı-mőkereskedı közötti intenzív kapcsolatoknak volt egy ilyen, üzleti oldala is, s a levelekbıl úgy tőnik, mintha mindez a kölcsönös korrektség jegyében történt volna.

Az Ernst-aukciók – szemben a Szent György Czéh egyesületi alapon nyugvó kereskedelmi rendszerével – az elsı modern, tisztán üzleti szempontú mővészeti árverések voltak, s következetesen a berlini vagy bécsi árverezıházakkal egyenlı színvonalat tartottak.589 A mőkereskedelem ilyetén fejlettebb formájának őzése hosszú ideig virulens üzletnek bizonyult. A két világháború közötti gazdasági krízisek eredményeként győjtık vesztették el anyagi hátterüket és kényszerültek mőtárgyaik eladására, és újabb győjtemények alakultak. Ebbıl a bizonytalan, változékony helyzetbıl egy darabig nagy hasznot tudott húzni a mőkereskedelem. 1920-ban bevezették a fényőzési és luxusadót, amit minden mőtárgyeladás után a vevınek be kellett fizetni, és ami fékezıleg hatott a mőpiacra, de elsısorban a kortárs mővészeknek jelentett nehézséget. Az aukciós házak a gazdasági világválságig jól mőködtek, amit az is bizonyít, hogy hamarosan több árveréssel foglalkozó intézet is alakult. 1920-ban kezdte meg mőködését az Állami Árverési Csarnok, amely eleinte a ki nem váltott zálogtárgyak árverezésével foglalkozott, s csak idıszakonként rendezett mővészeti aukciót. 1921-ben alapították a Magyar Studio Rt.-t, a társaság a szakma legkiválóbbjait, nagyrészt neves mővészettörténészeket, állami múzeumok vezetıit alkalmazta, ami amellett, hogy az aukciós ház tekintélyét növelte, összeférhetetlenségi kérdéseket is felvetett. 1921-ben ezért a Mőbarátban a Szépmővészeti

587 SzM Adattár Iktatókönyvek:1913/116, 132.; 1914/419.; 1922/744.; 1935/757, 765.

588 SzM Adattár Ltsz.: 1921/45.; MNM Történeti Adattár É.R. Ltsz.: 1924/258, 1925/5, 1926/22.

589 BUZINKAY 2000.172-173.

és Iparmővészeti Múzeum igazgatósága úgy nyilatkozott, „hogy a múzeumi tisztviselıknek aukció körül való közremőködése az illetıknek tisztán egyéni vállalkozása (…) de amely egyébként semmiféle vonatkozásban sincs magával a múzeummal. Igy a meghatározásokért is az illetı tisztviselık csak egyénileg felelısek.”590 A húszas évektıl a fentieken kívül több helyen is rendeztek árverést: a Magyar Nemzeti Reneszánsz Társaság, és az Állami Árverési Csarnokkal 1925-ben fuzionált Magyar Királyi Postatakarékpénztár is foglalkozott aukciókkal.591

Források hiányában nehéz képet alkotni a két világháború közötti mőkereskedelem helyzetérıl, melynek bemutatása fontos lenne ahhoz, hogy világosan lássuk Ernst tönkremenetelének okait. Néhány korabeli cikk tartalmából következtetve úgy tőnik, hogy a válság elsı jelei már a húszas évek második felében megmutatkoztak. A Mőgyőjtı címő lap 1927-ben az Ernst Múzeum aukciójának ismertetése kapcsán az árak csökkenésérıl számolt be, és hangot adott abbéli félelmének, hogy a budapesti aukciók nem fogják betölteni hivatásukat, mert nem tudják megvédeni az eladók érdekeit és képtelenek megakadályozni a mőkincsek külföldre vándorlását. A cikkíró szerint jobb reklámmal és az árverési csarnokok garanciavállalásával életképesebbé lehetne tenni a mőpiacot, amely a gazdasági helyzet miatt „most csak tengıdik”.592 Egy évvel késıbb ugyanaz a szerzı megemlítette ugyan, hogy az Ernst Múzeum és a Postatakarékpénztár „szép eredménnyel dolgozik”, de hozzátette, hogy az eladók nem bízva abban, hogy az aukciók elegendı vásárlót vonzanak, gyakran külföldön árvereztetik el anyagukat.593 Az igazi válság jele azonban az volt, hogy 1930-ban Ernst az aukciós illetéket leszállította, 22% (10%

fényőzési adó és 12% árverési illeték) helyett csak 16%-ot kellett fizetnie a vásárlóknak, így próbálta magához édesgetni a vevıket. Ám hogy ez a kedvezmény „valami túlságosan ösztökélı hatással lett volna a vásárlási kedvre azt a legjobb akarattal se lehet mondani” – írta a cikk szerzıje.594 Genthon István 1931-ben a mőkereskedelem világmérető válságának

590 Mőbarát, I/4. 1921. április 1., 91.

591 Magyar Studio Elsı mővészeti aukció. Kat. Bp., 1921.; IM Irattár 1922/5.; A múzeumok vásárlása Ernst aukción pl.: IM Irattár 1922/6.; Magyar Mővészet 1919–1945. (Szerk.: Kontha Sándor) Bp., 1985. 55, 110-111.; BUZINKAY 2000.175-177.

592 Sz.V. [Szilárd Vilmos]: Helyzetkép az aukciókról. A Mőgyőjtı, 1927. 105.

593 A szerzı szerint kisebb idıközökben kellene aukciókat tartani, és akkor a megszorult eladónak nem kellene várnia, vagy külföldre vinnie mőtárgyait. Szilárd Vilmos: Az aukciók szaporítása. A Mőgyőjtı, 1928.

325.

594 N.N.: Az aukciós vásárló illetékei. A Mőgyőjtı, 1930. 26.; Az Ernst Múzeum aukciói XLIII. Katalógus Bp., 1929.és XLIV. Bp., 1930.

okait a gazdasági krízisen, általános pénztelenségen túl a bizalom megrendülésében, az árak manipulálásában és a hamisításban látta.595 Mindezek a tényezık nyilván közrejátszottak az üzletág hanyatlásában, azonban leginkább arról volt szó, hogy az egyre elmélyülı gazdasági válság elérte a mőkereskedelmet is. Mindaddig, amíg a krízisek csak bizonyos rétegeket érintettek, máshol pedig a fejlıdés, gazdagodás volt tapasztalható, a mőtárgyak csak kicserélıdtek, jelentıs jövedelmet biztosítva a mőkereskedıknek. Mivel azonban a harmincas évek elejére a válság olyan méretővé vált, hogy tömegesen próbáltak pénzt csinálni értékeikbıl, a mőtárgypiacon túlkínálat lépett fel.596 Ez a vásárlóképesség csökkenésével együtt a mőkereskedelem hanyatlását idézte elı.

Ha Ernst személyére vetítjük ezeket a jelenségeket világos, hogy ı két szempontból is nehéz helyzetbe került. Egyrészt a múzeuma fenntartásához és győjteményének gyarapításához szükséges pénzt nem tudták „kitermelni” az immár kevéssé jövedelmezı aukciók (melyeket ennek ellenére haláláig évente kétszer megrendezett), másrészt magánvagyonának legnagyobb részét képezı győjteményének az értéke óriásit esett.

Ráadásul az aukciós anyagokra Ernst elıleget adott, melyet banki kölcsönökbıl fedezett.597 A válság miatt az árverések deficitesek lettek, gyakran a tárgyak értéke, – mire aukcióra került – annyit zuhant, hogy kevesebbet értek, mint a korábban rá felvett kölcsön. Ernst így végleg eladósodott, 1931-ben arra kényszerült, hogy Nagymezı utcai házát eladásra kínálja.598 Ettıl kezdve az életébıl hátralevı hat év hosszú agónia volt, melynek öngyilkossága vetett véget.

595 Genthon szerint a válságból kivezetı út a hazai mőtárgyak vásárlása lenne, ez esetben ugyanis kisebb az esély a szakemberek tévedésére. Fejtegetéseihez hozzátette: „Magyarországon is erısen érezhetı a hungaricák iránti érdeklıdés” Genthon István: Mőgyőjtés és mőkereskedelem mai válságok okai. Magyar Szemle, 1931. november, 235-242.

596 A gazdasági válság eredményeként felbomlott és szétszóródott győjteményekrıl lásd: MRAVIK 2001. 169, 184-185.

597 Tamás Henrik: A Tamás Galéria története. Kézirat MTA MKI Adattár MDK-C-II-25/1. 20.; Kiadva TAMÁS 2004.78.

598 A Mőgyőjtı, 1931. 248. A cikk szerzıje úgy tudja, a bérház eladása után Ernst valószínőleg a Váci utcában bérelt helyen fogja bemutatni győjteményét.; Herman így ír errıl naplójában: „Ernst persze kissé sötéten lát s most az a terve, hogy a Váczi uccában csinál kiállítási helyiséget és képkereskedést.” Lásd:

Herman Lipót naplója 6860. MNG Adattár 19920/1977. 1931. augusztus 9. bejegyzés.