• Nem Talált Eredményt

IX. Az Ernst Múzeum 1920–1937 között

IX. 1. A gy ő jtemény újrarendezése

a jubiláris kiadványban felsorolta az újabb szerzeményeket, és itt, az árpádházi teremnél külön kiemelt egy oklevelet. Ez az 1292-bıl származó dokumentum III. András oláhok letelepítésére vonatkozó engedélyét tartalmazta, mely Lázár szerint „bizonyítéka annak, hogy az oláhokat az árpádházbeli királyok alatt telepítették be Magyarországba”603. Nem kell különösebben magyaráznunk e sorok aktuális jelentését. Nyilvánvaló, hogy a vesztett háború, a forradalmak megrázkódtatásai és Trianon után az „ezeréves nemzeti kultúra folyamatosságát” bemutató győjtemény, részleteiben és egészében különös jelentıséget kapott.

A többi terem anyaga oklevelekkel, magyar festık történeti mőveivel és egy Corvinával bıvült. Egy hungarica-győjtı számára Corvinára szert tenni a legnagyobb dolog volt, s Ernst elıdei közül is csak Teleki Sámuel és Jankovich Miklós dicsekedhetett ilyen rangos mőtárggyal. Úgy tőnik ezt Ernst 1912-ben szerezte be, s noha csak 1922-ben mutatta be a közönségnek, győjteménye emblematikus darabjának tartotta. 1913-tól a Falus Elek által tervezett katalógus borítót lecserélte, s a címlapokon Corvináját reprodukáltatta.604

Az elrendezésben bekövetkezett másik változás az volt, hogy az erdélyi fejedelmekre vonatkozó tárgyakat a VII. terembıl a nyolcadikba tették át, a VII. terem pedig a külföldi mesterek magyar vonatkozású képeinek adott otthont. Lázár már 1916-os könyvének magyar múzeumtervében felvetette, hogy a 17–18. századi magyar anyagot ki kellene egészíteni „a magyar kultúra folyamatosságának igazolására – a külföldi nagymestereknek magyar vonatkozású mőveivel.”605 Tervét, mely a háborús gyızelem reményében született végül Ernsttel együttmőködve kicsiben itt sikerült megvalósítania, s ehhez lehetıséget adott Ernst győjteményének gyarapodó külföldi anyaga. Itt kapott helyet Bernhard Strigel II. Ulászlót és családját ábrázoló festménye606, Barend van Orley II. Lajos portréja és a győjtemény egyik legértékesebb darabja, Jacopo Tintoretto festménye,

603 LÁZÁR 1922. 7.

604 Az 1912-es katalógus még nem említ eredeti Corvinát. 1913-ban a Vasárnapi Ujság egy cikkben beszámolt Ernst új Corvinájáról, melyet Stemmer Ödön szerint a győjtı 1912-ben vásárolt, és amit csak 1922-ben láthatott elıször a közönség. Vasárnapi Ujság, LX/39. 1913. szeptember 28., 771.; STEMMER 1985.

34.; A Corvina 1939-ben az Ernst-aukcióról az Országos Széchényi Könyvtárba került. ZICHY 2002.172; A borító változásával együtt új cimkét is terveztek, ekkortól jelenik meg a „Pro Cultura Hungariae” a katalógusokban, s ugyanezt a cimkét ragasztották a győjtemény mőtárgyaira is.

605 LÁZÁR 1916.128.

melyrıl Ernst azt gondolta, hogy a Patrona Hungariae jelenetet ábrázolja, Szent Istvánt, amint Szőz Mária oltalmába ajánlja Magyarországot. A kutatók azonban ezzel az értelmezéssel nem értettek teljesen egyet. Herman Lipót érdekesen írta le, hogyan szerette volna meggyızni, illetve megtéveszteni Ernst a nagyközönséget. „A kép érdekes és jó (mégha Tintoretto fia festette is). Csak persze tárgyában kételkedtek a szakértık. A. L.

Mayer, a Pinakotheka másodigazgatója cikket írt a képrıl, és elismerte, de a kávéházi kételkedık csak kitartottak rosszalló véleményük mellett. A kép jobb sarkában homályos körvonalakban látszott a szent korona. Ernst rábeszélte a fényképészt, hogy némi retussal erısítse meg azt. És íme, a fénykép-másolaton oda volt rajzolva a korona felsı része alá az alsó rész is, amely Szent István idejében meg nem is létezett, és a Tintoretto képen még csak homályosan sem volt rajta. Ez a túlbuzgalom hátránya.”607 Amennyiben hihetünk a jóíző adomák kedvelıjének, Herman Lipótnak, ez a történet mutatja, hogy mennyire szerette volna Ernst, ha olyan mőtárgyakat talál, melyeket az európai mővészettörténetben elismert, régi mesterek alkottak, és magyar történeti témákat dolgoznak fel. Túlzott lelkesedésében pedig még a valóság meghamisítástól sem riadt vissza. A kép témájának azonosítása körül volt némi összefonódás is. Az említett müncheni múzeumigazgató jól ismerte Ernstet, aki aukcióinál szakértıként alkalmazta ıt, ráadásul az említett cikket is Ernst adta ki.608

A győjtemény történeti részének kiállításában legközelebb 1926-ban következett be kisebb változás. Ekkor Ernst a mohácsi vész emlékére berendezett egy külön termet, s a múzeum lépcsıházát is „feldíszítették” erre az alkalomra: „...észrevették-e mi lett a Muzeum bejárójából? – írta Lázár Béla – Egy kis magyar Pantheon, nagy szobrászmesterünk, Izsó Miklós alkotásainak felsorakoztatott győjteménye”. A magyar történelem és irodalom neves alakjai „állnak ırt a feljáróban, mint jelképei a magyar multnak és vezérszellemei a magyar jövendınek”609. Megvalósult tehát a szobor-pantheon Ernst múzeumában is, és mint a Nemzeti Múzeumban, itt is a lépcsıházban, elmélyedésre szólítva fel a látogatót, mielıtt még az a termekbe belépne. A Mohácsnak szentelt terembe

606 E képet német magántulajdonból szerezte meg Ernst. Lázár elemzésében az arcképek hitelességének bizonyítása játszik központi szerepet. Dr. Lázár Béla: Bernhardt Strigel: II. Ulászló és családjának arcképe.

Ernst Muzeum II. Bp., 1918.

607 HERMAN 1958. 122.

608 Ernst halála után, győjteménye aukcióján a kép már A Tiburi Sibilla címen szerepelt. ERNST AUKCIÓ 1939.

9-10., 630. tétel., repr. II.; ERNST MÚZEUM 1926 D. 2.

tematikusan ide tartozó darabokat tettek. E válogatásban II. Lajos, II. Ulászló és Anna királyné egykorú ábrázolásai mellett éppúgy helyet kaptak Székely Bertalan és Orlai Petrics Soma képei, mint ahogyan 1912 óta múzeuma termeiben a hiteles és idealizáló történeti festmények együtt szerepeltek. A korábbiakhoz hasonlóan a tárlókban okmányok, metszetek egészítették ki az anyagot. A mohácsi csata évfordulójáról a Magyar Történelmi Társulat is megemlékezett. A kiadásában megjelent Mohácsi emlékkönyvben szinte kizárólag egykorú ábrázolások voltak, s ritka kivételnek számított a Török martalócok üldözése Vágó Pál rajza, mely az elıszót illusztrálta, vagy Székely Bertalan II. Lajos holttestének feltalálása címő festménye. Törekedtek tehát a történeti hitelességre, de ekkor még nem zárkóztak el teljesen a heroizáló történeti képek felhasználásától. A könyv bevezetıjében Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a Történelmi Társulat elnökének minıségében a mohácsi csata aktualitására világított rá, párhuzamot vonva Mohács és a háborút és Trianont elszenvedett generáció áldozata között: „Trianon után a mai magyar nemzedék hasonló helyzetben van, mint a XVI. század elsı felének nemzedéke volt Mohács után. De a mai helyzet mégis vigasztalóbb, mert míg ekkor hazánknak éppen a magyarságlakta részei, a Dunántúl és a Nagyalföld kerültek török uralom alá, addig Trianon után ez az áldott magyar föld megmaradt nekünk, amelybıl erıt szívunk a regeneráció és a rekonstrukció nagy mővéhez. De a nemzet hangulata komor és a Trianont átélt generáció, éppen a tragikus helyzet párhuzamos voltánál fogva, sokkal inkább meg tudja becsülni a mohácsi hısök áldozatkészségét, mint azok a korábbi nemzedékek, amelyek Nagy-Magyarországon jó módban és megelégedettségben élhettek. A világháború sokat szenvedett nemzedéke kegyeletes tisztelettel emlékszik meg a mohácsi harctér hısi halottairól.”610 A „nemzeti szenvedéstörténet” egyik fontos pillanata tehát újra érzelmekkel, s aktuális áthallásokkal telítıdött, a politikai retorika pátosza pedig párhuzamba állítható a más közegben született, de hasonlóan a romantikus nemzeti hıskultuszban gyökerezı történeti festmények heroizmusával.

A millenniumi szellemiségő győjtemény szinte változatlan maradt, ám Trianon után új aktualitást nyert. Eredendıen azon a kultúrnacionalista nemzetfelfogáson alapult, amire a két világháború közötti neonacionalista kultúrfölény ideológiája is épült. Az egy évtizede álló kiállítás koncepciója ráadásul éppen azon a ponton változott, ami a klebelsbergi eszme

609 ERNST MÚZEUM 1926 D. 4., 10-11.

középpontjában állt. Bár Lázár a múzeumban zajló „újabb átalakítással” indokolta a Vezérek kora termének lebontását, mégis az, hogy a történeti tárlat Istvánnal és az Árpád-házzal indult nagyon jól illeszkedett a szent istváni állameszme közegébe.611 Az 1926-os mohácsi kiállítás pedig kifejezetten a hivatalos irányt követte.