Ernst kibuktatása a Nemzeti Szalonból

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ RÓKA ENIK (Pldal 118-125)

III. Ernst és a Nemzeti Szalon

III. 8. Ernst kibuktatása a Nemzeti Szalonból

Azok a kritikusok is, akik Ernst győjteményének szemléletét elavultnak tartották azon az alapon, hogy nem esztétikai, hanem tartalmi szempontok szerint válogat, nagyra értékelték Nemzeti Szalon-beli tevékenységét: „Az immár híres Ernszt féle kép- és szoborgyőjtemény abból a nem éppen artisztikus tendencziából győjtıdik és gyarapodik, hogy mentıl több történelmi eseményt és alakot ábrázoló kép és szobor győljön együvé. Szinte azt lehetne mondani, hogy itt a legagyonvertebb, legavultabb akadémia, a téma, a könnyen kapiskálható irodalmi tartalom kultusza él ebben a tendencziában, s ha Ernszt egyebet nem tett volna, minthogy összegyőjti ezt a sok vásznat, bronzot, gipszet és fát, aminek nagyrészben a történelemhez van csak némi köze, a mővészethez azonban semmi sincs, akkor ez az írás nem íródott volna meg. De Ernszt sajátosan kettıs lényő ember, egy magyar amatırbıl és egy európai mőértıbıl van összealkotva, s miután ez a második énje dolgozik fıképpen a nagy nyilvánosság számára, megkülönböztetett tisztelettel kell néznünk azt a résztvételt, amely ıt részesévé teszi a mi mővészeti életünknek.”408 Ernst győjteményének és mővészetszervezı munkásságának ilyetén szembeállítása azonban elfedi koncepciójának lényegét, hiszen e két terület nála nem ellentétes, hanem szerves egységet alkot. Győjteményében a nemzeti kultúra múltját és a nemzeti történelmet idézte meg, a Nemzeti Szalonban pedig a jelen nemzeti mővészeti eredményeinek elfogadtatásáért küzdött. A kettı közötti folytonosságot késıbb az Ernst Múzeumban tudta ideálisan demonstrálni a győjtemény és a modern mővészet együttes bemutatásával, de e kontinuitás már a század elején megfogalmazódott írásaiban.

A Nemzeti Szalon igazgatói posztjának elnyerésével Ernst aktív résztvevıje lett a budapesti mővészeti életnek, jelentıs kapcsolatokra, tapasztalatokra tett szert, melyeket késıbb saját múzeumában is kamatoztatni tudott. Megismerte a kortárs magyar mővészetet, és magukat a mővészeket is. Részt vett a kiállítások megszervezésében, lebonyolításában, a képek értékesítésében is. A Nemzeti Szalonban árulták a tárlatokon a kiállított mővek egy részét, amelyek közül állami múzeumok, intézmények és magánemberek is vásároltak, így

408 m. [ismeretlen szerzı]: Ernszt Lajos. A Hét, XVII/16/841. 1904. április 22., 266.

Ernst győjtıkkel, múzeumok vezetıivel is mindennapos kapcsolatba került.409 İ maga azonban – egy-két kivételtıl eltekintve410 – csak akkor vásárolt kortárs festıtıl, ha az önarckép, mővészarckép, történeti tárgyú mő volt, amely beillett győjteménye koncepciójába, ami mellett egész pályája során kitartott. Pedig a visszaemlékezések alapján tudjuk, hogy agitációjának köszönhetıen maradt itt a nagy francia mesterek több alkotása, tanácsaival győjtıket vett rá, hogy kortárs magyar mővészektıl vásároljanak.411

A Nemzeti Szalonban eltöltött évek alatt Ernst felismerte, hogy a nemzet néhány nagy mővészének életmőve külföldön van, és elsırendő feladat ezeket hazahozni és itthon értékesíteni, hogy hazai múzeumokba és magángyőjteményekbe kerüljenek. Zichy, Munkácsy, Paál László Nemzeti Szalonban megrendezett kiállításának, Ernst szervezésének és kapcsolatainak köszönhetıen e mesterek több jelentıs alkotása itthon talált gazdára.412 Ekkor döbbenhetett rá arra, hogy a honi mőkereskedelem olyan kezdetleges, hogy képtelen ezt a feladatot ellátni, sıt a magyar győjtemények darabjait külföldön értékesítik. Ez utóbbi tendencia igazán az elsı világháború idején öltött nagy méreteket, amikor Ernst ennek ellensúlyozására – és természetesen tisztes haszon reményében – megindította az aukcióit.

Ernst a Szalon igazgatójaként nemcsak mőértı, mővészetszervezı kívánt lenni, de ambíciója volt, hogy a modern mővészet mecénásaként is fellépjen. Ezért 1904-ben, az intézmény fennállásának tizedik évfordulóján egy 10 000 koronás alapítványt hozott létre, melynek kamatai olyan festmények díjazására voltak szánva, amelyeket elıször a Nemzeti Szalonban mutattak be.413 Az Ernst-díjat 1904-ben Kacziány Ödön Városégés címő mőve kapta, de a további díjazottakról 1909-ig nem tudunk.414 1905-ben Rózsa Miklós a Nemzeti Szalon közgyőlésén sérelmezte, hogy az Ernst-díj adományozásának feltételei nincsenek rögzítve, s hogy az alapítvány összege nem lett egy összegben befizetve. Vészi József ugyan kiállt Ernst mellett, s példaként – enyhén hízelgıen – Széchényire hivatkozott, aki

409 Magángyőjtık vásárlásai a Nemzeti Szalonban lásd: NEMZETI SZALON ALMANACH 1912.

410 1901-ben a Nemzeti Szalonban megvette Büttner Helén Szénakaszálás és Lámné Hilberth I. Nyaraló címő olajfestményét. NEMZETI SZALON ALMANACH 1912.264.

411 JESZENSZKY 1938. 159.

412 Ernst Lajos: Munkácsy Mihály 12 képe. In: NEMZETI SZALON 1903 F. 5-6.; NEMZETI SZALON 1902 A; NEMZETI SZALON 1902 B.

413 A Nemzeti Szalon Évkönyve 1903. Bp., 1904. 10.

414 A Nemzeti Szalon Évkönyve 1904. Bp., 1905. 10.; Nemes Marcell is alapított díjat a Nemzeti Szalonban bemutatott mőveknek, s 1909-ben azt is Kacziány Ödön kapta Leselkedı címő mővéért. Ezt az adatot köszönöm Németh Istvánnak.

szerinte szintén nem egy összegben tette meg alapítványát, de valószínőleg Rózsa felszólalása rossz szájízt hagyott maga után és az sem kizárt, hogy ezt követıen ezért nem osztottak ki éveken keresztül díjat.415 Persze lehet, hogy Ernst bejelentette ugyan a díj megalapítását, ami igazi mecénási gesztus volt, de valójában ekkor nem rendelkezett megfelelı mozgó tıkével, s erre a visszás helyzetre akart Rózsa rávilágítani. Mindenesetre a következı díj adományozására csak 1909-ben került sor, ekkor Kéményffy Jenı kapta.416 1905-tıl Ernst többször kísérletet tett arra, hogy kilépjen a Nemzeti Szalonból és múzeumi állást szerezzen magának. Az 1905-ös közgyőlésen valamilyen sértettség okán egészségi állapotára hivatkozva le akart köszönni állásáról, de ekkor visszakozott, vagy visszatartották. Elıször 1906. május 31-én adott be kérvényt – Andrássy Gyula ajánlásával –, hogy a Történelmi Képcsarnok ırévé nevezzék ki, kérelmét azonban ekkor visszavonta, majd egy évvel késıbb újra júniusban újította meg. A Szalon éves közgyőlései májusban voltak, s lehet, hogy kérvényei ezekkel függenek össze. Az 1906-os közgyőlés jegyzıkönyve nem ismert, de az 1907-esrıl tudjuk, hogy nagy összecsapás volt a palotaavató mővészei és a konzervatív irány képviselıi között, ami indokolja „kiugrási kísérletét”.417 Próbálkozásait nem koronázta siker, ezért maradt, s csak 1909-ben próbálkozott újra posztjának elhagyásával, amikor helyzete a Szalonban megrendülhetett.

Lehet, hogy ez a labilis pozíció volt az Ernst-díj 1909-es felújításának is az oka, mintha ezzel akarta volna visszaszerezni a tagok bizalmát.

Nemzeti Szalon-beli igazgatói státusza jelentıs társadalmi presztízst jelentett Ernst számára. Több volt már, mint lelkes ifjú győjtı: karrierjét tudatosan építı, neves mőértıvé vált. 1909-ben elérkezettnek látta az idıt, hogy rangot is szerezzen magának. 1909 tavaszán Feszty Árpád volt Bajza utcai palotájában megnyitásra készen állt a Petıfi Társaság által létrehozott Petıfi-Ház. Ernst Lajos, aki az egyik legjelentısebb Petıfi győjteménnyel rendelkezett ekkorra, felkereste Herczeg Ferencet és felajánlotta a múzeum számára győjteményét. Egy feltételt szabott: az egyik közgyőlésen megválasztják a Petıfi-Ház igazgatójának. Anyagát a Bajza utcába szállíttatta, és elkezdte rendezni. Ekkor azonban újabb feltételekkel állt elı. Eszerint győjteménye letét, bármikor jogában áll visszakérni, és ha elszegényedne a Petıfi-Ház köteles 100. 000 koronáért megvenni. A Petıfi Társaság

415 Jegyzıkönyv a Nemzeti Szalon mővészeti egyesület 1905. április 30-án tartott rendes évi közgyőlésérıl.

MNG Adattár 14093/60.

416 NEMZETI SZALON ALMANACH 1912.128.

pedig közbenjár, hogy kulturális érdemeiért nemességet kapjon. Ezt a Társaság természetesen elutasította, egyrészt, mert a teljes győjtemény A Nap cikkírója szerint 30.

000 koronát ér, másrészt Herczeg Ferenc kijelentette, hogy a nemesség ügyében ık nem tudnak – valószínőleg nem is akartak – lépni. Ernst lebontotta és elszállíttatta anyagát, a ház megnyitását elhalasztották. A Pesti Futár gúnyosan megjegyezte: Ernst „arra gondolt, hogy na most itt az ideje, hogy szép, finom elıkelı pozíciót szerezzen magának”.418

Az eset több szempontból is érdekes. Egyrészt valószínőleg azért törekedett egy másik rangos poszt megszerzésére, mert 1909 áprilisában már érezte, hogy helyzete a Szalonban megingott. S valóban, az 1909. május 16-án tartott, nagy port kavart közgyőlésen többekkel együtt ıt is kibuktatták a Szalonból. Nagyjából megismétlıdött az 1907-es forgatókönyv, csak ezúttal Ernst is az „áldozatok” között szerepelt. A sajtóhíradások alapján úgy tőnik Vaszary János, Iványi Grünwald Béla, Kriesch Aladár, a mőpártolók közül Batthyány Lajos és Hadik-Barkóczy Endre grófok, Nemes Marcell kényszerültek távozni, Szinyei Merse Pál pedig önként lemondott alelnöki pozíciójáról.419 A progresszív mővészetet pártoló sajtó azonnal temette a Szalont, s az Apponyi-rezsim konzervativizmusát vélte a forulat mögött felfedezni. Csodálkozva konstatálta, hogy

„Andrássy Gyula grófot hagyták meg az elnöki székben, akinek a mővészeti fölfogása csudálatosképpen homlokegyenest ellenkezik politikai meggyızıdésével.”420 A politikai összefüggések sejtéséhez hozzájárult, hogy Molnár Viktort, Apponyi államtitkárát választották meg Edelsheim-Gyulai Lipót gróf helyére az alelnöki pozícióba, de idıközben kiderült, hogy Molnár Viktort még Ernst kérte fel a közgyőlés elıtt, hogy vállalja el az alelnöki tisztet.421

A Szalon részérıl Déry Béla titkár igyekezett a konfliktushelyzetet elsimítani, s nyilatkozatot tett közzé, mely szerint a közgyőlésen történtek semmiképpen nem jelentenek konzervatív irányba való eltolódást. Ugyanekkor felreppent a hír, hogy ha a fordulat következtében esetleg Andrássy is lemondana, megválasztanák a MIÉNK elnökének,

417 SzM Adattár 958/1906, 1084/1907.

418 N.N.: Ernszt Lajos kútbaesett nemessége. Pesti Futár, II/53. 1909. április 25., 7-8.; Sz.N. (ismeretlen szerzı): Igazgatóválság a Petıfi-Házban. A Nap, VI/98. 1909. április 24., 4.; Ez utóbbira hivatkozik:KALLA 1994. 75-76.

419 N.N.: A Nemzeti Szalon közgyőlése. Az Ujság, 1909. május 18., 13.; N.N.: Iparosok és mővészek.

Független Magyarország, 1909. május 18., 2-3. Tímár Árpád győjtése.

420 N.N.: Feketék a Nemzeti Szalonban. Népszava, 1909. május 19. Tímár Árpád győjtése.

421 N.N.: A Nemzeti Szalon ügye. Magyar Szó, 1909. május 20., II. Tímár Árpád győjtése.

melynek igazgatója Ernst Lajos, alelnöke pedig Szinyei lehetne.422 Az elégedetlen modernek, a MIÉNK tagjai és pártolói küldöttséget menesztettek Andrássy Gyula elnökhöz, aki ismét abba a helyzetbe került, mint 1901-ben: neki kellett a békítı szerepét játszania. A Szinyei Merse Pál vezetésével – Fényes Adolf, Kernstok Károly, Kosztolányi Kann Gyula és Rózsa Miklós részvételével – megjelenı küldöttséggel szemben a Szalont Déry Béla képviselte, aki a MIÉNK-kel való megegyezést szorgalmazta. Déry a MIÉNK tagjainak pozíciókat ajánlott a Szalonban, de felvetette a mőpártolók között allítólag elterjedt ötletet is, mely szerint a MIÉNK-nek lehetne egy „külön kiállítási palotát emelni”.

A MIÉNK tagjai természetesen az utóbbi terv mellett lettek volna, s ezzel az eshetıséggel számolva – a korábbi híreknek megfelelıen – Andrássyt kérték fel az elnöki szék elfoglalására. Andrássy jó politikushoz híven minden támogatásáról biztosította az új épület tervét, s elvileg elfogadta a felajánlást, ugyanakkor igyekezett meggyızni a feleket a békés megegyezés szükségérıl. Ennek érdekében javasolta, hogy a MIÉNK három jelöltje és a Nemzeti Szalon küldöttsége közösen üljön össze megtárgyalni a vitás kérdéseket. Az Andrássy lakásán rendezett megbeszélésen megszületett megállapodás szerint a MIÉNK mővészei egyénileg és csoportosan is részt vesznek a jövıben a Szalon tárlatain, sıt ehhez még hozzátették, hogy a Mőcsarnok kiállításain is. Ugyanakkor a MIÉNK tagok nem fogadták el a Szalon által felajánlott pozíciókat, s Szinyei sem vonta vissza lemondását, ami jelzi a Szalonnal szembeni tartózkodó álláspontjukat.423 Ebben a fázisban már két dologról nem esett szó: egyrészt a MIÉNK kiállítási palotájáról, melyrıl Lakos Alfréd gúnyosan meg is jegyezte, hogy „egy kissé illúziókon épült”, valamint Ernst Lajos jövıjérıl.424 Úgy tőnik a MIÉNK tagjai a saját érdekeiket képviselték, s Ernstrıl megfeledkeztek.

Ernst a konzervatív mővészek szemében minden politikus egyensúlyozási kísérlete ellenére a modern irány képviselıje és azok érdekeinek érvényesítıje volt, s ez önmagában elég lehetett volna kibuktatására. A Japán mővészasztal körében született pletykák szerint makacsul kitartott álláspontja mellett, s a zsüri által elutasított mőveket gyakran vissza-visszacsempészett a kiállításra – ahogyan Márk Lajos ironikusan megjegyezte: „Zsőri

422 N.N.: A Nemzeti Szalon ügye. Az Ujság, 1909. május 19., 11. Tímár Árpád győjtése.

423 N.N.: A „MIÉNK” Andrássy Gyula grófnál. Az Ujság, 1909. május 20., 11.; N.N.: A Nemzeti Szalon botránya. Népszava, 1909. május 21., 5.; N.N.: Mővészbéke. Független Magyarország, 1909. május 27., 10.

Tímár Árpád győjtése

424 Lakos Alfréd: A Nemzeti Szalon tárlata. Budapesti Napló, 1909. május 28., 7. Tímár Árpád győjtése.

tervez, Ernst végez” – s ez minden bizonnyal ellenérzéseket válthatott ki a Szalonban.425 Ugyanakkor a Petıfi-Ház igazgatói posztjának megszerzésére vonatkozó kísérlete, valamint ambíciója, hogy nemességet szerezzen magának, szintén visszatetszést kelthetett a Szalon tagjainak körében. Margitay Ernı egy cikkében erre utalt, amikor így írt: „ha a Petıfi-ereklyék meg az Ernst magyar nemességének ügyét ismeri az ember, nem csodálkozhatik azon, hogy akadtak olyanok, akiknek ez a história egyáltalán nem tetszett.”426 Nem kizárt, hogy ez a botrány járatta le ıt, és lendítette támadásba amúgy is meglevı ellenségeit. Másrészt azonban a májusi közgyőlés napján felvett kimutatás szerint a Szalon tartozásai ekkorra majd 92.000 koronát tettek ki.427 Ha arra gondolunk, hogy a minisztérium 1907-ben 114.000 koronát (57.000 forintot) adott az építkezésre, ez hatalmas összegnek számított.428 Nem kizárt, hogy bukásában ez az óriási deficit is szerepet játszott.

A május 16-i jegyzékhez képest Ernst június 15-én tett nyilatkozatában csak 53.000 korona adósságról számolt be.429 Az ügyvezetıi tisztség átadásánál amúgy is elrendelt számvevıi vizsgálat eredménye októberben eljutott a sajtóhoz is: rendetlen pénzkezelésrıl, és rengeteg adósságról számoltak be a lapok.430

A Petıfi-Ház esete más szempontból is tanulságokkal szolgál: mutatja Ernst általános feltörekvését, hogy kulturális tevékenysége, győjteménye révén megfelelı pozíciókat, és végsı soron nemességet kívánt megszerezni. A magyarországi nemesítések abba az egész Európára jellemzı folyamatba illeszkednek, melynek során a polgárság vezetı rétegei magukba szívták a nemesi-feudális hagyományt, s a megmaradt nemesi vezetı réteggel összeolvadva így legitimizálták hatalmi pozíciójukat.431 A polgárság szimbolikus refeudalizációja – nemesi cím szerzése birtokadomány nélkül – egyben gyakran konzervatív irányba való eltolódást is jelentett. Ernst esetében a konzervatív politikai ideológiával való azonosulás megragadható függetlenségi álláspontjában, bár ennek mélységeirıl és árnyalatairól nem sokat tudunk. Ugyanakkor a tény, hogy a Petı

425 LÁZÁR 1918.157-158.;GÖMÖRY 2002.217.

426 Margitay Ernı: A Nemzeti Szalon kiállítása. Élet, 1909. június 6., 751-752. Tímár Árpád győjtése.

427 A Nemzeti Szalon tartozásai 1909. május 16-án, a közgyőlés napján. MTA MKI Adattár MDK-C-I-5/8774.

428 Ráadásul a minisztérium 1907–1908 folyamán az építkezésbıl fennmaradt adósságait is kifizette a Szalonnak. A Nemzeti Szalon Évkönyve 1907. Bp., 1908. 7.

429 MTA MKI Adattár MDK-C-I-5/8775.

430 N.N.: A Nemzeti Szalon. Független Magyarország, 1909. október 27., 1-2.; N.N.: A Nemzeti Szalon válsága. Adósság mindenfelé. Független Magyarország, 1909. október 27., 6. Tímár Árpád győjtése

431 SZABÓ 2003.23.

Házzal próbált ilyen módon kapcsolatba kerülni, nemcsak Petıfi győjteményének jelentıségét, de a konzervatív nacionalizmus Herczeg Ferenc és a Petıfi Társaság által képviselt szemléletének elvi elfogadását is jelentette. Ernst és Herczeg kultúrafelfogása számos ponton analóg: a nemzeti irodalom és képzımővészet pártfogolásának ügye, a nemzeti elem hangsúlyozása a kultúra különbözı területein, aktív közremőködés a Petıfi kultusz, s általában a nemzeti kultuszok fenntartásában. Egyedül a nyugati áramlatok recepciójában lehetett megragadni elvi különbözıséget közöttük, hiszen Herczeg óvta az irodalmat a modernségtıl a nyugattól és világpolgároktól, míg Ernst ennél lényegesen nyitottabb szemléletet képviselt.432

Petıfi-Házzal való kapcsolata mögött tehát a konzervatív nacionalizmus elemeire ismerhetünk s a nemessé válás vágya mögött is részben ez húzódhat meg. Ernst nacionalista, historizáló és a történeti folytonosságot hansúlyozó szemléletének logikus következménye, hogy egy olyan réteghez – a függetlenségi nemesi-dzsentri világhoz – kívánt kötıdni, mely magát a nemzeti ideológia letéteményesének hirdette, a középkorra vezette vissza származását, s a jogfolytonosság elvébıl következıen továbbra is a nemzet jövıjének biztosítójaként kívánt vezetı szerepet betölteni. Ernst refeudalizációs kísérlete ugyanakkor nem pusztán ideológiai, de természetesen szociális természető is. A nemesség megszerzése társadalmi rangot, jelentıs státuszemelkedést, egyben – tekintettel Ernst zsidó származására – asszimilációs magatartást jelentett.

432 KALLA 1994.83.

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ RÓKA ENIK (Pldal 118-125)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK