Abaúj-Zemplén Értékeiért Közhasznú Egyesület

(1)

(2)

Információk Északkelet-Magyarország természeti értékeiről VI.

Lektorálták:

Hegyessy Gábor, Marschall Zoltán, Pelles Gábor, Dr. Szerényi Gábor,

Dr. Tuba Zoltán 

A kiadvány a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld forrás 2008 programja támogatásával jelent meg

A felvételeket készítette: Druzsin József

A borítón: kapcsos korpafű az Ósva-völgyben A hátsó borítón: a Csapontai fenyves

(3)

A ZEMPLÉNI KORPAFÜVEK CSODÁLATOS VILÁGA

„Viduljanak a mezők és Minden, ami rajtuk van!

Ujjongjon akkor az erdő Minden fája…”

(Ps.96,12)

Rozgonyi József erdész emlékének

(4)

DRUZSIN JÓZSEF

A ZEMPLÉNI KORPAFÜVEK CSODÁLATOS VILÁGA

Lycopodiaceae in Flora Matricum Tokajense (Zemplén)

Abaúj-Zemplén Értékeiért Közhasznú Egyesület

SÁTORALJAÚJHELY, 2009.

(5)

Előszó az Olvasóhoz

Korpafüvek hallatán sokan trópusi egzotikumot, mások pázsitfüvekre emlékeztető növényeket sejtenek. Kevesen, talán csak a botanikusok tudnak arról, hogy e valóban csodálatos és a maga nemében egzotikus növénycsalád képviselői nemcsak, hogy Európában, de hazánkban is tenyésznek. A hazai korpafű fajok – bár flóránkban csupán roppant kis százalékban képviseltetik magukat – mégis, annak egyik legérdekesebb tagjai. Igazi túlélők, az alkalmazkodás nagymesterei, akik átvészelték az évmilliók viharait, túléltek súlyos környezeti változásokat, jégkorszakokat, felmelegedési periódusokat, sőt életképességük és szívósságuk révén elterjedtek az egész Földön. Megjelenésük, életmódjuk nagyon különböző lehet.

Hajdanában óriás fákként éltek, és mára a kőszén anyagát képezik. A trópusokon fákról lecsüngő szakállszerű telepeket alkotnak, míg a mi korpafüveink kis termetűek, arasznyi bokrocskák.

Többségükkel csak nagyon ritkán találkozhatunk, legtöbb fajuk lokális előfordulású így csupán az ország néhány pontján élnek, ott is kis egyedszámban. Jellegzetes virággal, délceg termettel nem hívják fel magukra a figyelmet, ezért előfordulhat, hogy hosszas, akár több éves keresés ellenére sem találjuk majd őket. Rejtőzködő életmódjuk, szerénységük szintén a túlélésüket szolgálja.

Szinte valamennyi edényes flórával foglalkozó botanikai munka, ismeretterjesztő kiadvány említést tesz a korpafüvekről, saját tudományos céljának megfelelően, azonban a témát alaposabban feldolgozó, a nagyközönségnek is szánt mű eddig a hazai szakirodalomban még nem jelent meg. A tudományos igénnyel kidolgozott szakmunkák a botanikusok szűk körének kincse marad, megjelenésük kis példányszáma miatt hozzáférésük korlátozott.

Most, amikor könyvünket útjára bocsátjuk az a nem titkolt célunk e hiány pótlásával, hogy ötvözzük a tudományos és az ismeretterjesztő műfajt. Elsősorban a tanulóifjúságnak, középiskolásoknak, kezdő természetbúvároknak, de természetjáró és természetvédő csoportoknak, társaságoknak is a segítségére szeretnénk lenni: az I. részben egy kevéssé ismert növénycsalád bemutatásával, alaposabb megismertetésével, és ezen keresztül a II. részben természetvédelmi kérdések felvetésével. Különös tekintettel arra, hogy szükséges-e a korpafüvek legjelentősebb hazai élőhelyének számító Zemplén-hegységben nemzeti park létrehozása. Szinopszist kívánunk nyújtani, mely az első értékelhető botanikai leírásoktól kezdve napjainkig feldolgozza a nyomtatott és elektronikus szakirodalom eredményeit és bőséges irodalomjegyzékkel segíti a további kutatást, bővebb ismeretek megszerzését. Az élőhelyükről szóló fejezetben saját terepi megfigyeléseink adataira támaszkodunk. A téma feldolgozásának tematikájában több ponton is eltérve a fő témától, bővebb kitekintést adunk, így segítve elő olvasóink ismereteinek gyarapodását s egyben indítást is kívánunk adni a kapcsolódó tudományágak alaposabb megismerésére. Ezt a célt szolgálják a vaskos lábjegyzetek, a kislexikonban összefoglalt szakkifejezések jegyzéke, valamint a földtörténeti korokat bemutató melléklet. Színes, túlnyomórészt saját készítésű fényképfelvételekkel kívánjuk szemléletesebbé tenni a fajok leírását, illetve bemutatni élőhelyeiket, társulásaikat.

Ezúton fejezzük ki köszönetünket lektoraink hasznos tanácsaiért és önzetlen segítségéért.

Köszönetet mondunk Dr. Tuba Zoltánnak a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Növénytani és Növényélettani Tanszék vezetőjének, Marschall Zoltánnak a SZIE MKK Növénytani és Ökofiziológiai Intézet munkatársának és Dr. Szerényi Gábornak az Érdi Vörösmarty Gimnázium szaktanárának, Pelles Gábornak az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi őrének, Hegyessy Gábor biológus- muzeológusnak. Megköszönjük áldozatos munkáját Géczi Istvánnak, mint a kiadó Abaúj- Zemplén Értékeiért Közhasznú Egyesület titkárának.

2009. február A szerző

(6)

Bevezetés

Immár húsz esztendeje annak, hogy biológiai fakultációt hallgató gimnazista diákként egy zempléni táborozás során megismerkedtünk a korpafüvekkel. Nemcsak futó ismeretség volt ez, mint annyi más növény és állatfaj esetén, hanem szerelem első látásra, mely azóta is tart.

Köszönhetően a tábort szervező karizmatikus tanáregyéniségnek nemcsak megismertük, de meg is szerettük a fajokat, a táborozók közül sokan biológiai, botanikai pályát választottak. De mindenesetre, a környezettudatos életmód, a környezet- és természetvédelem elkötelezett híveiként hagytuk el az iskolát és a fajok sokféleségének fontosságát megértve (biodiverzitás) növekedtünk fel és neveljük mi is gyermekeinket. Családommal évről évre a nyári hónapokban visszatérünk a Zempléni-hegységbe, hogy bejárva annak tájait, aktuális terepi megfigyeléseket végezve adatokat gyűjtsünk a védett növényfajokról, különös tekintettel a korpafüvekre. Úti célunk legtöbbször Telkibánya, ahonnan kiindulva gyalogtúrák során közelítjük meg a sok-sok évvel ezelőtt felfedezett élőhelyeket, társulásokat. Így módunk nyílik egy-egy konkrét populáció hosszú távú megfigyelésére. Figyelemmel kísérhetjük azok változásait, fejlődését, stagnálását, esetleg degradációját. Megfigyelési területünk mintegy 375 Km²erdőterületre terjed ki, melyből egy 8 x 8 Km-es területet, (3. térkép) mint a Zempléni Tájvédelmi Körzet szívét részletesen ismerünk. E Tájvédelmi Körzet úgy földtani, mind tájképi, mind pedig botanikai szempontból egyike hazánk legfigyelemreméltóbb területeinek. Több mint 1300 virágos növényfaja és legalább ennyi virágtalan taxonja alapján a növényföldrajz a Pannóniai Flóratartomány (Pannonicum) Északi-középhegység Flóravidékének (Matricum) a Zempléni-hegység és Hegyalja (Tokajense) Flórajárását Subcarpaticum néven átmeneti területnek tekinti a Kárpátok növényvilága és a jellegzetes Pannon flóra között. Míg a hegylábakon, a hegység hegyeinek déli lejtőin a tipikus Pannon flóra meleg kedvelő, esetenként szárazságtűrő fajaival találkozhatunk, addig a hegyek északi oldalán, nyirkosabb, csapadékosabb völgyekben a kárpáti flóra nem egy védett ritkasága kerül a természetjárók szeme elé. Az északi fekvésű, rontott talajú, elnyíresedő erdők alján találjuk meg a korpafüveket is, mint például a Kishutai Sompataki-völgyben. Ilyen fenyéres talajú élőhelyeken jelentkezik a gyakoribb fekete és a ritkább vörös áfonya is.¹

I. rész 1. A kezdetek

A korpafüvek eredete az ősharasztokig nyúlik vissza a Szilurba² (Protolepidodendron), melyek közül már nagyon korán, a Devonban³ kiváltak. A Karbonban⁴ érték el fejlődésük csúcspontját, majd a földtörténeti középkorban, a mezozoikumban⁵ lehanyatlottak, a jelenkort csupán néhány fűnemű típus érte meg (Pl.: durdafű, korpafüvek). Pedig olyan ősökkel és felmenő rokonsággal büszkélkedhetnek, mint az általunk csak a fosszilis⁶ Devon-Karbon kőszéntelepekből ismert (1.1. kép) pikkelyfák (Lepidodendron), melyek 5 méter átmérőjű másodlagosan vastagodó törzse elérhette a 40 méteres magasságot is. (1.2. kép) A fatörzs alapján villásan elágazó hajtásrendszer viselte a gyökeret. Levélalapjuk felett ligula⁷ (nyelvecske) alakult ki, mely a csapadékvizet volt hivatott felvenni. A hozzá kapcsolódó szállítónyaláb a vizet a központi hengerbe vezette. A fa kérge igen vastag volt, rajta rombusz

1 Nagy Lajos (Szerk.): Zempléni hegység Útikalauz Sport Lap- és Könyvkiadó Bp. 1958. 20-29.o.

2 ld.. Földtörténeti korszakok – Melléklet 2.2. pont

5 ld.. Földtörténeti korszakok – Melléklet 3. pont

6Fosszília: ld.. Kislexikon (Megkövesedett élőlény)

7 Ligula: ld.. Kislexikon (Levél nyelvecske)

(7)

alakú levélripacsokkal, törzse erősen elágazó koronát viselt, ágai végén tobozszerű sporofillum⁸ füzérek ültek. A pecsétfák (Sigillaria), 2 méter átmérőjű törzse alig ágazott el, magasságuk elérhette a 30 métert is.⁹ A hajtástengely csúcsán fél méter hosszú levelek nőttek, alattuk csomókban lógtak a spóratermő levelek (sporofillumok).¹⁰ Törzsüket hatszögpecsét alakú levélripacsok borították.(1.1.kép) Mivel az osztályuk fejlődése igen korán megrekedt, így a ma élő, igen alacsony szerveződési szintet képviselő fajait joggal tekinthetjük élő kövületeknek (fosszíliák).¹¹

1.1. Megkövesedett Pikkelyfa és Pecsétfa ( www.forest.mtu.edu 2008.01.22. felhasználásával)

1.2. Pikkelyfa és pecsétfa (Forrás: www.forest.mtu.edu 2008.01.22. )

8 Sporofillum: ld.. Kislexikon (Spórákat létrehozó levelek)

9 Dr. Hortobágyi Tibor: Agrobotanika Mezőgazdasági Kiadó Bp. 1986. (329-331.o.)

10 Jacob-Jäger-Ohmann: Botanikai kompendium Natura Bp. 1985. (282-286.o.)

11 Dr. Horánszky A.:Uránia Növényvilág I. Gondolat Bp.1974. (43-50.o.)

(8)

2. A korpafüvek elterjedése

A korpafüvek bámulatos alkalmazkodó képességűek, elterjedtek szinte az egész Földön.

A korpafüvek több mint 200¹² – más források szerint 400¹³ - fajának képviselői megtalálhatóak úgy az Északi-sarkvidéken, mint a trópusokon, a magas hegységekben és a sík tájakon.

Megélnek a tundrán, a lápokon, a fenyéreken, a tűlevelű erdőkben, de a trópusi esőerdőkben is.

Az északi féltekén boreális¹⁴ jellegűek, (északi flóraelemet képeznek) a tajgaerdő-zóna fenyveseinek és lápjainak a növényei. Hazai elterjedésüket illetően részesedésük a flórában csekély, csupán 0,3 %.¹⁵ A glaciálisok¹⁶ idején elterjedtek, ám mára már csak néhány hideg zugban maradtak fenn, ezért nevezzük őket „maradvány növényeknek”¹⁷(jégkori reliktum).¹⁸ Magyarországon, a Pannoniai flóratartományban legnagyobb faj és egyedszámban az Északi-középhegység flóravidékén találkozhatunk korpafüvekkel. Nagyszámú előfordulást tapasztalunk a Zempléni-hegységben, illetve az Alpokalján, különösen az Őrségben (Castriferreicum). Szórványosan előfordulnak még a Neogradense kivételével az egész Északi- középhegységben, az Aggteleki-karszton (Tornense), a Bükkben (Borsodense), a Mátrában, a Medves és a Karancs (Agriense) környékén. A kapcsos korpafüvet a fent említetteken kívül megtaláljuk a Cserhát, Cserehát, a Pilis, a Budai-hegység, a Bakony, a Göcsej és Dél-Zala erdeiben is. A Nyugat Dunántúlon, az Alpesi flóratartományban (Alpicum) legnagyobb faj és egyedszámban a Vendvidéken, a Stájer flórajárásban (Stiriacum), valamint a Kőszegi és a Soproni-hegységben (Ceticum), a Kárpáti flóratartományban (Carpaticum) pedig az Észak- Zempléni flórajárásban (Cassoviacum) fordulnak elő.¹⁹

3. Élőhelyük éghajlata

A korpafüvek élőhelyei közül az általunk vizsgált Zempléni-hegységben a környezeti tényezők közül elsősorban a talajadottságokkal és az éghajlattal foglalkozunk. Az ország átlagos meteorológiai adataihoz viszonyítva tekintsük át a hegység időjárási helyzetét.

Magyarország éghajlata a szoláris éghajlati felosztás szerint mérsékelt, földrajzi elhelyezkedése miatt mentes a túlzott éghajlati szélsőségektől. Az országon belüli kis földrajzi szélességkülönbség illetve az elhanyagolható magasságkülönbségek miatt Magyarország éghajlata meglehetősen egyöntetű - természetesen a hegyrajzi tényezők befolyásoló hatással vannak a lokális klíma kialakulására. Magyarország a 45°45' és 48°35' északi szélességek között fekszik, az Egyenlítő és az Északi-sark között középen. Felszínének több mint a fele 200 m tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb síkság, illetve alacsony terület, a 400 m feletti területek aránya pedig kevesebb, mint 2 százalék. Hazánk (Trewartha rendszere szerint) a hűvös éghajlatok tartományában, azon belül is a "kontinentális éghajlat hosszabb melegebb évszakkal"

altípusban helyezkedik el. Ezt az éghajlati típust globálisan nagy évi hőmérsékletingás, élesen elkülönülő négy évszak és a földi átlagnál alacsonyabb évi középhőmérsékletek jellemzik.

Magyarországon a nyár hosszú, legalább 3 hónap középhőmérséklete meghaladja a 18 °C-ot, s a nyár derekán nem ritkán 35 °C-ot meghaladó felmelegedés is előfordul. (1. térkép) A téli hőmérséklet szeszélyes, zord és enyhébb időszakok váltják egymást, de a 0 °C-nál alacsonyabb középhőmérsékletű hónapok száma 3-nál nem több.

12 Dr. Horánszky A.:Uránia Növényvilág I. Gondolat Bp.1974. (46-47.o.)

13 Jacob-Jäger-Ohmann: Botanikai kompendium Natura Bp. 1985. (284.o.)

14 Boreális elemek: ld.: Kislexikon (Északi flóraelemek)

15 Dr. Hortobágyi T. – Dr. Simon T.: Növényföldrajz, társulástan és ökológia Tankönyv Kiadó Bp. 1981. Nemzeti Tankönyvkiadó 2000. (96-113.o.)

16 Glaciálisok: ld.: Kislexikon (Jégkorszakok)

17 Farkas Sándor (szerk.): Magyarország védett növényei Mezőgazda Kiadó Bp.1999. (15, 47-48.o.)

18 Reliktum: ld.: Kislexikon (Maradvány faj)

19 Farkas Sándor (szerk.): Magyarország védett növényei Mezőgazda Kiadó Bp.1999. (50-52.o.,83-85.o.)

(9)

1. térkép

Átlagos éves középhőmérséklet az 1961—1990 közötti időszak adatai alapján

A levegő hőmérsékletének nagy térségű eloszlását befolyásoló legfontosabb tényezők a földrajzi elhelyezkedés, a tengerszint feletti magasság valamint a tengertávolság.

Magyarországon a kis meridionális kiterjedés miatt kevésbé figyelhető meg a hőmérséklet délről északra csökkenő tendenciája, viszont a januári -2 °C-os izoterma (Köppen klímarendszere szerint) a Börzsönyön át kettészeli a Magyar-középhegységet és az egész országot. Ettől a közép-dunai flóraválasztó vonaltól nyugatra (meleg-mérsékelt klímaöv, C klíma) a Dunántúli- középhegység flóravidéke, keletre (hideg-mérsékelt klímaöv, D klíma) pedig az Északi- középhegység flóravidéke helyezkedik el. Nyugatról keletre haladva a legtöbb szubmediterrán jellegű növényfaj, keletről nyugatra haladva pedig számos kontinentális és kárpáti elterjedésű növényfaj elterjedése szakad meg a közép-dunai flóraválasztó vonal közelében. A D klíma jellemzője, hogy a januári középhőmérséklet -2 °C alatt van, a tél 4 hónapig tart.

Hazánkban a domborzat a jelentősebb hőmérsékletet befolyásoló tényező.

Magyarországon az évi középhőmérséklet országos átlagban 10 °C, 8 °C alá csak a magasabb területeken, a Bakony és az Alpokalja egyes vidékein illetve az Északi-középhegységben süllyed. Általános törvényszerűség, hogy az évi közepes hőmérséklet 100 méterenkénti magasság változással 0,6 °C-al csökken. Így a korpafüvek élőhelyei körül a Zemplén- hegységben a 100 méteres tengerszint feletti magasságú Tarcal évi középhőmérséklete 10,3 °C, a 320 m-es tengerszint feletti magasságú Repka-völgyben 9°C, a 380 m-es tengerszint feletti magasságú Szalonnás-bércen 8,6 °C, a 420 m-en fekvő Csaponta fenyvesében 8,4°C, az 540 m- en fekvő István-kúti nyírjesben, vagy a hasonló fekvésű Borinzás tetején 7,6 °C az évi közepes hőmérséklet, míg a Nagy-Milic csúcsán, 896 méteres magasságban ez az érték mindössze 5,6 °C.

Általánosságban elmondható, hogy az évi napfénytartalom 1850—1900 óra, az évi középhőmérséklet a hegység hegyeinek északi részén 6—7 ^oC, a védett déli oldalakon, a sík területeken eléri a 10 ^oC-t. Az ország leghidegebb hónapja a január, de középhőmérséklete, és általában a tél középhőmérséklete évről évre változékonyan alakul. A nyár időjárása kiegyenlítettebb, a nyári hónapok hőmérsékletének évről évre való változékonysága általában kisebb, mint a téli hónapoké. Legmelegebb hónapunk a július. A Zempléni-hegység legderültebb hónapja az augusztus és a szeptember, a legborultabb pedig a december és a január. Az első

5 6 7 8 9 10 11 °C

A vizsgált terület

(10)

fagyos nap átlagos kelte október 10-e, utolsó napja pedig április 25-e. A hegység területén a fagyos napok száma 120—130, melyből olvadás nélküli 50—60 nap. A napsugárzás hatására néhány °C-os hőmérsékleti eltérést tapasztalhatunk a hegyek északi és déli oldalai között, melynek köszönhetően az északi oldalak hűvösebbek, a hó is tovább marad meg rajtuk.

Magyarországon az évi átlagos csapadék 600—650 mm, (2. térkép) de tájaink között jelentős eltérések vannak az éves csapadékmennyiségében, ami ugyancsak befolyásolja a korpafüvek elterjedését. Az ország csapadékellátottsága a vízigények közepes mértékű kielégítését biztosítja, azonban csapadékhozam tekintetében jelentős az évek közötti változékonyság. Az éves csapadék nagyobbik része a nyári félévben hullik.

2. térkép

Átlagos éves csapadékösszeg az 1961—1990 közötti időszak adatai alapján

Általánosságban az éves csapadékösszeg területi eloszlásában kettős hatás tükröződik, egyrészt a magasság másrészt pedig a tengertávolság hatása. 100 m-es magasságnövekedés nagyjából 35 mm-nyi évi csapadékhozam növekedést eredményez, a kontinentalitás fokozódása pedig a csapadékösszeg csökkenésében mutatkozik meg. A legcsapadékosabb délnyugat-dunántúli területek (ahol a Földközi-tenger hatása számottevő) és a magasabb hegyek csaknem kétszer annyi csapadékot kapnak, mint az Alföld közepe. A legtöbb csapadék május és június hónapokban hullik, a legkevesebb pedig januárban és februárban. Az ősz folyamán az ország jelentős részén kialakul egy másodlagos csapadékmaximum is. A csapadék meglehetősen változékony időjárási elemünk, mennyisége évről évre nagyon szeszélyesen ingadozik.

Bizonytalanságára jellemző, hogy legcsapadékosabb éveinkben háromszor annyi eshet, mint a legszárazabb éveink során, és minden hónapban előfordulhat teljes csapadékhiány. Az éves csapadékösszeg az elmúlt évszázadban változékonysága mellett is csökkenő tendenciát mutatott.

A Zempléni-hegységben télen az északi és északkeleti széljárás uralkodik. A Kárpátok erdős gerincein átáramló hideg légtömegek először a Zempléni-hegységet érik el, melynek köszönhetően először az országban itt szokott havazni és a hideg idő is itt tart a legtovább. Az északi oldalakat összefüggő hótakaró borítja, melynek vastagsága 30—70 cm is lehet. A hótakarós napok száma a magasság függvényében változik, 150 m-es tengerszint feletti magasságon átlag 25 nap, 500 m-en 80 nap, míg 900 méter körül elérheti a 110 napot is évente.

Nyáron az óceáni eredetű nyugati szelek az uralkodók, melyek a nedves légtömegeket szállítják.

Ennek megfelelően a nyugati hegyoldalak némileg csapadékosabbak, mint a keletiek. 1956-ban például a keleti fekvésű Tarcalon 403 mm csapadék hullott, míg a nyugati fekvésű Vilmányban

500 550 600 650 700 750 800 mm

A vizsgált terület

(11)

450 mm. A legcsapadékosabb időszak a május-június, a legszárazabb pedig a január és a február. A hegység belsejében a csapadék éves mennyisége 500—800 mm között változik.²⁰ Általánosságban kijelenthető, hogy az évi csapadék a hegyekben 650 mm feletti, míg a sík tájakon 600 mm alatti. Az elmondottak alapján a Zempléni-hegység a Zólyom Bálint-féle csapadékjárási típusok közül a Közép-európai csapadékjárási típusba tartozik, ahol egész évben elegendő a csapadék, 600—800 mm között, júniusi maximummal, határozott szárazság nélkül.

Mindebből kiviláglik, a hegyvidék, különösen a legészakibb Zempléni hegysor éghajlata jelentősen eltér az országban uralkodó klímától, attól lényegesen hűvösebb, csapadékosabb, már-már valóban a Kárpátok viszonyaira emlékeztet. Itt, és az ehhez hasonló környezeti adottságokkal rendelkező hegységekben, tájakon lelt menedékre és vészelte át az évezredeket a hazánkban élő öt korpafűfaj: a részeg korpafű (Huperzia selago), a kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum), a kígyózó korpafű (Lycopodium annutinum), a lapos korpafű (Diphasium complanatum), és a tölcséres laposkorpafű (Diphasium tristachyum).

4. Élőhelyük, cönológiájuk

A földtörténeti korszakok klíma és növénytakaró változásainak rövid áttekintésével képet nyerhetünk a korpafüvek alkalmazkodó képességéről.

Az utolsó jégkorszak első eljegesedése 1 700 000 éve kezdődött és utolsó fázisa 10 000 éve fejeződött be. Ezt a hatalmas időtávot azonban védett sziklazugokban és szurdokvölgyekben számos faj átvészelhette a jégkorszaki zord körülmények ellenére. A harmadidőszaki interglaciális²¹ maradvány növények elszakadtak eredeti elterjedési területüktől, sőt rendszertanilag is elszigetelődhettek. A jégkorszak előtti és közötti melegebb éghajlat tanúi az ország flórájában a pre-, vagy interglaciális²² reliktumok, melyek egyúttal boreális flóraelemek is hazánkban. A következő nagy szakaszban, a Kr.e. 8000 – 7000 közötti időszakban bekövetkezett felmelegedés hatására a Skandináv jégtakaró vissza húzódott, aminek következtében a hideg erdőstundra helyét tajgaerdők váltották fel. Ebben a korszakban, mely az emberiség történetében csiszolatlan kőkorszakként (paleolitikum) ismert, a fenyő és a nyír uralkodott hazánk területén. Emlékül a Nyugat-Dunántúlon erdei fenyvesek és boreális elemekkel tűzdelt tőzegmoha lápok maradtak fenn. Az ezt követő korszakban, a Kr. e. 7000 – 5500-ig terjedő időben - az emberiség történetében mezolitikum - hirtelen felmelegedés következett be, melynek hatására a középhegységeket mogyoró és tölgy borította be. A száraz éghajlatnak köszönhetően az Alföldön kialakult a löszsztyepp. A következő időszakban (Kr.e.

5500 – 2500), mely a csiszolt kőkorszakkal, a neolitikummal esik egybe, csapadékosabbra fordult a Kárpát-medence éghajlata, így összefüggő tölgyesek borították a középhegységeket, sőt az Alföld is beerdősült. A Kr. e. 2500-tól az éghajlat ismét hűvösebbre fordult, a középhegységekben tért hódított a bükk. A bükk-kor első fázisa régészetileg a bronzkornak felel meg. A Kr.e. 800 körül beállt környezeti változások miatt az éghajlat szárazzá vált és a bükk-kor második fázisában a mocsarak kezdtek kiszáradni, elszikesedni. A megindult népvándorlás eredményeképpen földművelő népek telepedtek a Kárpát medencébe, akik az erdőirtással a löszpusztai tölgyesek Alföldről történő visszaszorulását okozták. A többszöri klímaváltozás és a fokozott emberi tevékenység hatására alakult ki hazánk növénytakarójának mai képe, melyben a korpafüvek a vázolt kedvezőtlen fordulatok ellenére is megtalálták élőhelyüket.²³

20 www.omsz.hu (2007.10.15.) és Nagy Lajos (Szerk.): Zempléni hegység Útikalauz Sport Lap- és Könyvkiadó Bp.

1958. 27-29.o.

21 ld.. Földtörténeti korszakok – Melléklet 4.2.1. pont

22 Interglaciális: ld.: Kislexikon (Glaciálisok)

23 Dr. Hortobágyi T. – Dr. Simon T.: Növényföldrajz, társulástan és ökológia Tankönyv Kiadó Bp. 1981. Nemzeti Tankönyvkiadó 2000. (120.o.)

(12)

A vizsgált területen, a Zempléni-hegységben, annak is északi, növényföldrajzilag részben az Észak-kárpáti flórához, nagyobb részben pedig az Északi középhegység flóravidékéhez tartozó andezit-vulkános területein, a hegytetőkön kárpáti jellegű montán bükkösök (K5)²⁴élnek.

A Zemplénben az északi lejtők jellemző erdőtársulása a mészkerülő bükkös-tölgyes (K7), valamint a bükkös termőhelyére telepített lucos (S5). Az ilyen, erősen kilugzott, savanyú talajú erdőkben a Kárpáti fenyvesekre emlékeztető aljnövényzet él. Így korpafüveink (Lycopodium és Diphasium fajok) is, olyan társnövényekkel, mint a körtikék, a fekete áfonya, és páfrányok.²⁵

3. térkép Megfigyelési területünk

Közép-Európa csapadékos, kiegyenlített éghajlatú hegyvidékein – így Magyarországon is, 500—1000 méteres tengerszint feletti magasság között bükkerdők (K5) váltják fel a tölgyeseket (K2). A bükk (Fagus silvatica) koronája erősen záródik, a 25-35 méter magas fák sűrű árnyékot adnak. Az ilyen bükkösben a cserjeszint - a növényzet vertikális tagolódását tekintve – szinte teljesen hiányzik, a gyepszintet is főként a kora tavaszi geofiták alkotják, melyek lombfakadás előtt hoznak virágot. Mire a fák kilombosodnak, ők már termést érlelnek, hiszen a zárt koronájú bükkösbe a teljes fény alig 1,25 %-a, jut csak be.²⁶ A középhegységek szilikát alapkőzetű, savanyú talajú területeinek jellegzetes társulásai a mészkerülő tölgyesek

24 mÁ-NÉR élőhelylista számozása. IBOA segédanyag, megjelent 2000.11.22. A Nemzeti Biodiverzitás- monitorozó rendszer módosítása.

26 Dr. Hortobágyi T. – Dr. Simon T.: Növényföldrajz, társulástan és ökológia Tankönyv Kiadó Bp. 1981. Nemzeti Tankönyvkiadó 2000. (83-88.o.)

(13)

(Genisto tinctoriae-Quercetum petraeae), melyeknek bolygatott területeken gyakori keverékfája a nyír (Betula pendula). Jellemzőek a mészkerülő bükkösök is (Deschampsio-Fagetum), különösen az Északi-középhegység csapadékosabb és magasabb fekvésű tájain. A podzolosodó²⁷ riolit és kvarcitalapú talajokon, főleg a Zemplénben gyakori az áfonyás-korpafüves társulás.²⁸ A lomberdei fafajok (tölgy, bükk, gyertyán) az átmeneti sávban telepített tűlevelű fafajokkal (erdei és lucfenyő) keverednek, elegyes erdőket alkotnak. A lomberdők irtása és legeltetése nyomán jellegzetes másodlagos vegetációtípus jöhet létre: a fenyér (nyíres fenyér: Betulo-Callunetum). E növényzeti típust örökzöldek, tűlevelűek, főként törpecserjék alkotják. A fenyérek jellegzetessége, hogy erősen elsavanyodott, leromlott, tápanyagszegény talajokon fejlődnek ki.²⁹ A közép-európai hegyvidékeken, az Alpokban és a Kárpátokban 800—1600 méteres tengerszint feletti magasság között kialakul a tűlevelű erdőzóna (N3), mely jellegzetes fafaja a luc (Picea abies), melyhez vörös fenyő (Larix decidua) társul.³⁰ A Zempléni-hegységben ezek az élőhelyek lényegesen alacsonyabban, telepített formában vannak jelen. A Lycopodium taxonok³¹ jellegzetesen a mészkerülő bükkösök (Luzulo-Fagetum) helyén felnövő, vagy mesterségesen felújított bükkösök elnyírjesedő szegélyein, utak letörésében, rézsükön tenyésznek. Főleg a kovasavban gazdag alapkőzeten élő perjeszittyós-bükkösökben (Luzulo-Fagetum subcarpaticum) erodált talajú fiatalosokban élnek, de előfordulnak gyertyános-bükkösben (Melliti-Fagetum subcarpaticum), talajsavanyúságot kedvelő (acidofrekvens) fajokban gazdag szubasszociációjában (Luzulotosum albidae) is. Termőhelyeik fajszegény gyepszintjében jellemző a két áfonya faj (Vaccinium myrtillus, V. vitis-idea) a fehér perjeszittyó (Luzula luzuloides) és az édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare), valamint számos moha és gomba faj is. További jellegzetes zempléni élőhelyük a bükkösök termőhelyére telepített Lucosok (Piceetum cultum) szegélyei. A három boreális korpafűfaj (Diphasium complanatum, Huperzia selago, Lycopodium annotinum) és a szubboreális Lycopodium clavatum zempléni előfordulásai is bizonyítják, hogy a Zempléni-hegység flórája kárpáti jellegénél fogva inkább az Eucarpaticumhoz tartozik, mint a Pannonicumhoz.³² Egyes szerzők³³a két flóratartomány közötti konkrét határvonalat is megjelölnek klimatikai, florisztikai és talajtani megfontolásból. A korpafüvek, mint kárpáti flóraelemek legjelentősebb gócpontjait a Zempléni-hegységben Simon Tibor foglalta össze idézett művében. (1. táblázat)

Zempléni korpafüves gócpontok:

1. A Kis- és Nagyhutai Gilevár – Lackó-hegy csoport mészkerülő bükkösei, nyírjes leromlásokkal, melyben Jávorka Sándor 1950-ben már négy korpafűfajt írt le.³⁴

2. A Komlóska-pataktól nyugatra, a Borzás oldal, mely Magyarország talán legszebb montán völgye bükkösökkel, fenyvesekkel, három korpafű fajjal, vörös áfonyával és körtikékkel.

3. István kút és a közeli Háromforrási völgy nyírjese lapos korpafűvel, illetve a Nagy-Péter-mennykő – Szarvas-kő vonulata.

27 Podzolosodás: ld.: Kislexikon (Teljes kilugzódás)

30 Dr. Hortobágyi T. – Dr. Simon T.: Növényföldrajz, társulástan és ökológia Tankönyv Kiadó Bp. 1981. Nemzeti Tankönyvkiadó 2000. (101-107. o.)

31 Taxon: ld.: Kislexikon (Rendszertani egység.)

32 Tuba Z.-Herczeg Cs.: A korpafüvek Zempléni-hegységi új lelőhelye Botanikai Közlem. 73. 1986. (73-75.o.)

33 Dr. Simon T.: A Zempléni-hegység északi részének védendő flóra különlegességeiről Abstracta Botanica V.

1977. (57-61.o.)

34 Jávorka S.: A hazai Lycopodiumok Annal. Biol. Univ. Debrecen 1. 1950. (198-200.o.)

(14)

4. Az Ósva-völgy a Bíró-heggyel, Borinzással, Herceg-fia-bérccel, a Solymossal és Csapontával egészen a Hosszú-kő lábáig. E területről jelentették a legtöbb megfigyelést, és mi magunk is erre a tartományra koncentráltunk. Innen került elő a sokak által vitatott Diphasium tristachyum is, és innen közölte Boros Ádám 1970-ben Vajda László megfigyeléseit lapos és részeg korpafűre.³⁵

GÓC LELŐHELY UTM H.selago D. compl. D. trist. Lyc.ann. Lyc.clav.

1.

Kishuta: Lackó-hgy EU35 Bánó 1949 Simon 1950

Bánó 1949

Simon 1977 Bánó 1949

Simon 1950 Bánó 1949 Nagyhuta: Gilevár-hgy EU35 Kiss 1950

Simon 1970 Jávorka 1950 Kiss 1939

Nagyhuta: Repka-vgy EU35 Simon 1970 Vajda 1962-63 Simon

1981 Simon 1970 Vajda 1954 2. Komlóska-vgy:Borzás

oldal EU25 Kiss-Hulják

1936 Kiss 1939 Kiss 1939

3.

Istvánkút EU25 Simon 1991

Nagy-Péter-mennykő EU25 Simon 1990 Simon 1990

Háromforrási-vgy EU Simon 1977 Simon 1977

Rostalló: Szarvaskő EU25 Simon 1990

Rostalló: Kababükk EU25 Simon 1977

4.

Ósva-vgy: Bíró-hgy EU25 Bánó 1949

Ósva-vgy: Borinzás EU25 Vajda 1962-63 Simon

1991

Ósva-vgy: Kutyaszorító EU25 Boros 1970

Ósva-vgy:Hercegfia-bérc EU25 Simon 1991 Simon 1991 Hosszú kő (Bohó-rét felé) EU25 Szerényi

1978 Szerényi 1978 Szerényi 1978 Szerényi 1978

Újhuta: Danyóka-hgy EU34 Soó 1964 Tuba 1986

Újhuta: Kecske-hgy EU34 Tuba 1986

Kemence-vgy:Kis-

Gereben-hgy EU35 Simon 1977

Senyő-vgy: Kemencefej EU25 Vajda 1962-63 Simon

1988 Simon 1988

Pusztafalu: Égettbokor EU36 Simon 1977

Hollóháza: Szurok-hgy EU26 Kiss 1939

Nagy-Hangyás-hgy EU35 Tuba 1986 Tuba 1986 Tuba 1986 Tuba 1986

Sárospatak: Nagy-Száva-

hgy EU43

Kiss 1939

Sárospatak: Ciróka-t EU43 Egey 1958

Sárospatak: Pusztadélő EU43

Soó-Hargithai 1940

1. táblázat

Korpafű előfordulások a Zemplénben (Simon T. nyomán)

35 Boros Á.: Florisztikai közlemények V. Bot. Közlem. 57.köt 1.füzet 1970.

(15)

Az egyes taxonok előfordulását a jelentősebb lelőhelyek megjelölésével és az UTM- rendszerű (Universal Transverse Mercator) térkép szelvényének megadásával, a főbb adatközlők neveinek és közlési dátumainak mátrixában adjuk meg.

Az elterjedési és élőhelyi adatok elemzése azt mutatja, hogy a vizsgált területen a Zempléni-hegységben a korpafüvek terjedőben vannak. A folyamat részben a vágásterületek növekedésének köszönhető. Például a Repka-völgyben Jávorka Sándor 1948-ban még csak egyetlen Lycopodium annotinumot talált, addig a kilencvenes évekre a populáció megközelítette a 100 m²-t.³⁶ Az utolsó közlés óta (1991) eltelt több mint másfél évtized sok változást hozott a hegység életében. A klíma változásainak kihatásai, a térség településeinek fejlődése, a megnövekedett turizmus, az erdőgazdálkodásban beállt szemléletváltás, és egyéb tényezők mind- mind hozzájárultak a biotikus és az abiotikus környezeti tényezők változásához. Megfigyeléseink szerint a fenti változások a korpafüveket kedvezően érintették, mert figyelemmel kísért állományaik évről-évre szépen gyarapodnak. Saját megfigyelési adatainkat a 2. táblázat tartalmazza.

LELŐHELY UTM Mag.(m) FEKV ÉSZLELÉS TAXONOK EGYEDSZÁM

(A) BORÍTÁS (D)

FENOLÓGIA/MEGJ.

Csapontai

elágazás EU25 385 ÉNy

1993.08.24 Lyc. ann. D>75%

Fiatal bükkös szegélyén

1997.08.12 Lyc. ann. D>75%

2000.07.25 Lyc. ann. D>75%

2001.07.21 Lyc. ann. D>75%

2003.07.17 Lyc. ann. D>75%

2006.07.28 Lyc. ann. D>75%

Csaponta

fenyves EU25 420 ÉK

1993.08.24 D. trist?+ D.

compl. A=15-20 tölcsér

Lucos nyiladékában

1994.06.09

D. trist?+

D. compl. + Lyc.clav.

A=3 tölcsér 1995.07.08 D.trist? A=3 tölcsér 1998.06.09 D.trist? A=4 tölcsér 1999.07.13 D.trist? A=4 tölcsér 2006.07.28 D.trist? A=5 tölcsér 2007.07.28 D.trist? A=5 tölcsér

Borinzás

oldalában EU25 405 É-ÉK

1994.06.09

D.trist? + D.compl. + Lyc.ann.

D>75%

Lucos szélén.

1995.07.11

D>75%

1998.06.09

D.trist? + D.compl. + Lyc.ann. + Lyc. clav.

D>75%

Borinzás

oldalában EU25 450 É 1995.07.11

D=40% Lucos szélén.

Bíró-vgy EU25 320 ÉNy 2001.07.20 Lyc.clav. D<5% Lábon álló bükkös alatt, f.

áfonyával, sprof. füzérrel Hercegfia-

bérc alatt EU25 395 K 1995.07.09

D. trist?+ D.

compl. + Lyc.ann.

D>75% Út nyiladékának partoldalán

36 Dr. Simon T.: Korpafüvek a Zempléni-hegységben Lippai János Tud. Ülésszak Előadásai 1992. (220-223.o.)

(16)

Borinzás tető EU25 540 É

1994.06.09 Lyc.clav. +

D.compl. D>75%

Fiatalos nyírjesedő lucos alatt, sporofillum füzérekkel 1995.07.08

D. trist?+ D.

compl. + Lyc.ann.

D>75%

Felserkenő Lucos alján, 1-2m szélességben f.

áfonyával 1997.08.12

D. trist?+ D.

compl. + Lyc.ann.

D>60% Sporofillum füzérekkel

1998.06.09

D>75% Sporofillum füzérekkel

2005.07.22

D>75%

Fiatalos nyírjesedő lucos felserkent, sporofillum füzérekkel

2006.07.28

D>75%

Nagy tömegben, de levágott gallyakkal betemetve

2007.07.28 Lyc.clav. +

D.compl. D>75%

Egyre nagyobb tömegben, gazdag sporofillum terméssel Solymos

oldala EU25 455 Ny 1994.06.11 D.compl. +

D.trist? D<40%

Tölgy-nyír elegyes fiatal bükkös nyiladékban sporof.füzérrel Rostallói

elágazás EU25 445 1994.06.11 Lyc.clav. D<5% Lucos alatt Szalonnás-

bérc Ny-i oldala

EU25 350 ÉK 1996.07.27

Lyc.clav. + Lyc.ann. + D.compl.

D=60%

Cseres-bükkös fiatalos aljában, út nyiladékában, Polypodium vulgare-val

Ógönc alatt EU25 345 ÉNy

2000.07.25 Lyc.clav. D>50% Felnövekvő larix elegyes Lucos alján

2003.07.17 Lyc.clav. D=60% Sporofillum füzérekkel 2005.07.22 Lyc.clav. D=60% Sporofillum füzérekkel 2006.07.28 Lyc.clav. +

Lyc.ann. D>75% A felszökött fenyves alatt 2007.07.28

Lyc.clav. + Lyc.ann. + D.compl.

D>75% Sporofillum füzérekkel Kispataki-

vgy, Nagy- Varga-hgy alatt

EU25 385 É

2005.07.23 Lyc.ann. D=60% Bükkös irtásán, luc csemetés alatt

2006.07.27 Lyc.ann. D>75% Sporofillum füzérekkel Csoszota Nyi

oldala EU35 325 ÉNy 2007.07.31 Lyc.ann. D<30% Felnövekvő bükkös alatt, partoldalban

Repka-vgy

alja EU35 320 K 2007.07.25 H.selag +

Lyc.clav A=6 tő Bükkös alatt István-kúti

nyírjes EU25 500 É 2007.07.30 Lyc.clav. D<5% Vörös áfonyával

2. táblázat

Megfigyelési adataink 1993-2007. között

(17)

A részletes fajismertetésben megadott vertikális elterjedési adatoknak ellentmond, ismert hazai állományaik alacsonyabb fekvése. A hazai, középhegységi viszonyok között ezért jelenlétük figyelemre méltó és egyedeik, valamint élőhelyeik törvényi védelmet érdemelnek.

Megfigyelési adatainkból kitűnik, hogy korpafüveink rendre az észak-déli völgyek letörésein, peremein, utak nyiladékaiban találnak otthonra, valamely hűvös, árnyékos, északias, keleties kitettségű élőhelyen. Elsősorban luc (Picea abies) és bükk (Fagus silvatica) állományainak félárnyékot biztosító szegélyein találkoztunk velük. Az egyedszám-szaporulat mértékéről alkothatunk képet, ha a Borinzás-tető és az Ógönc alatti állományok adatait áttekintjük.

Kéziratunk lezárta után tudtuk csak kiértékelni a 2009-es esztendőben végzett megfigyeléseinket, így most ide csatoljuk a legújabb adatokat. Tesszük ezt azért, mert azzal az összegzéssel zártuk mondandónkat, hogy megfigyeléseink szerint a vizsgált területen a korpafüvek örvendetesen szaporodnak. Az idei év eredményei még inkább arra mutatnak, hogy ha megfelelő életkörülmények nyílnak számukra (fényviszonyok, taposás mentes élőhely, nyíres fenyér kialakulásának lehetősége) akkor a kedvező kímaviszonyok és talajadottságok miatt a fiatal fenyvesek alján fajgazdagságuk nő, egyedszámuk szaporodik, a birtokba vett élőhelyet mind nagyobb borítással fedik. A megfigyelt területen egyre több és több folton jelennek meg korpafüveink, az erdő felnövekedésével, az élőhelyi adottságok lokális változásával a megfigyelt populációk indáikkal néhány métert „odébb költöznek” keresve a kedvező fényviszonyokat.

Némely ideális élőhelyen tömeges, mi több, kertszerű a megjelenésük, néhány négyzetméteren akár mind az öt hazai faj megtalálható.

ÉLŐHELY UTM Mag

(m) FEKV ÉSZLELÉS TAXONOK

EGYED- SZÁM (A) BORÍTÁS

(D)

FENOLÓGIA/

MEGJEGYZÉS

Fekete Senyő-vgy EU35 350 É 2009.07.07 Lyc. ann. D=60% Luc fiatalos alatt, nyírrel.

Sporofillum füzérekkel.

Fekete és Téglás kő

nyergében EU25 720 É 2009.07.08 Lyc. clav. A=30tő

Lábon álló lucos nyiladékában, szőrmohával.

Lengyel bérc és

Gilevár nyergében EU35 320 ÉK 2009.07.09 Lyc. clav 100X100m D20%

Nyíres-bükkös alatt, csarabbal, saspáfránnyal, f.

áfonyával István-kúti nyírjes EU25 500 É 2009.07.10 Lyc. clav. A=10 tő Vörös áfonyával

Ógönc alatt EU25 345 ÉNy 2009.07.11.

Lyc. clav.

D. compl.

D. trist.?

80X3m D50-60%

Lucos alatt, nyírrel, mohapárnákkal.

Solymos oldala EU25 455 ÉNy 2009.07.11. Lyc. ann. 30X5m D70-80%

Fiatalos bükkös alatt Phegopteris connectilisszel.

Borinzás tető 1.

megfigyelési hely EU25 540 É 2009.07.11.

Lyc. clav.

D. compl. 1X3m D=80%

Fiatal lucos alatt, annak nyíresedő szegélyén.

Borinzás tető 2.

Lyc. ann.

D. compl. 4X4m D80-90%

Fiatal lucos alatt, annak nyíresedő szegélyén.

Borinzás tető 3.

Lyc. clav.

D. compl.

D. trist.

80X80m D80-90%

Fiatal lucosban, tömegesen. Sporofillum

füzérekkel.

(18)

Borinzás oldalában

1. megf. hely EU25 405 É-ÉK 2009.07.13. D. compl. 5X5m D=70%

Lúc, nyír alatt szőrfüves partoldalban. Sporofillum

füzérekkel.

2. megf. hely EU25 405 É-ÉK 2009.07.13.

Lyc. ann.

D. compl. 8X4m D=50%

Mint az 1. mf. A Lyc. ann kisebb számban.

3. megf. hely EU25 405 É-ÉK 2009.07.13. D. compl. 1X2m

D=60% Mint az 1. mf.

4. megf. hely EU25 400 É-ÉK 2009.07.13. Lyc. ann.

Lyc. clav.

6X2m D=40%

Irtásréten, fiatal bükk-nyír előtt. Sporofillum

füzérekkel.

5. megf. hely EU25 400 É-ÉK 2009.07.13. Lyc. clav. 3X2m D=20%

F. áfonya, bükk-nyír előtt.

6. megf. hely EU25 395 É-ÉK 2009.07.13. Lyc. ann.

Lyc. clav.

20X5m D=20-70- 100%

Nyír, bükk, lúc.

Sporofillum füzérekkel. A megf. helyen a borítás

változik.

7. megf. hely EU25 390 K 2009.07.13.

Lyc. clav.

Lyc. ann.

D. compl.

D. trist.

H. selago

200X10m D=50-80-

100%

H.selago:

A=20 tő

Nyír, bükk, lúc alatt, Luzulával, Phegopterisszel.

Sporofillum füzérekkel. A megf. helyen a borítás

változik.

8. megf. hely EU25 380 K 2009.07.13. Lyc. ann. 15X5m D=40%

Nyír, bükk, lúc alatt.

9. megf. hely EU25 425 É-ÉK 2009.07.13. Lyc. ann. 6X1,5m D=40%

Kis irtásrét szegélyén felnövő nyíres, lúc alatt,

Phegopterisszel.

10. megf. hely EU25 425 É-ÉK 2009.07.13. Lyc. ann. 2X2m D=40%

Kis irtásrét szegélyén felnövő nyíres, lúc alatt.

11. megf. h. EU25 505 Ny-

ÉNy 2009.07.13. D. compl. 2X2m D=50%

F. áfonya, lúc, nyír előtt.

12. megf. hely EU25 500- 510

Ny-

ÉNy 2009.07.13. D. compl. 100X2m A=6X50 tő

F. áfonya, lúc, nyír előtt.

5. A korpafüvek rendszertana Növényrendszertani elhelyezkedésüket tekintve a

korpafüveket a XIV. harasztok törzsében (Pteridophyta) találjuk. A harasztok már valódi száras, leveles, gyökeres autotróf – tehát fotoszintetizáló - növények. Edényesek, tehát testükben szállító edénynyalábok gondoskodnak a vízszállításról (1. ábra), virágtalanok, spórákkal szaporodnak. Ivaros (haploid) nemzedékük a kis méretű előtelep (prothallium), a spóratermő, ivartalan (diploid) nemzedékük a harasztnövény. Bár a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodtak, a nedves, párás élőhelyeket kedvelik. A mai harasztok ősei a földtörténeti felső Szilurban jelentek meg, a Karbonban³⁷ élték virágkorukat, s már a Permben kihaltak. Az ősharasztok a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott zöldalgákból fejlődtek ki. Ezek az 1-2

kéreghatár endodermis

háncsrész floém

farész xilém

1. ábra

L. clavatum szármetszete

(forrás: www botany.hawaii.edu 2008.01.22)

(19)

méter magas, villás elágazású, fás, vagy lágyszárú, sűrűn apró levelű ősharasztok (Psilopsida) voltak a mai zsurlók, páfrányok és korpafüvek igazi ősei. A mai, korpafüvek rendszertani besorolása nem egységes, egyes szakértők szerint a Harasztok Törzsének 1. Osztálya a Korpafüvek (Lycopsida), mely osztály egyik rendje a Korpafüvek (Lycopodiales). E rend egyetlen családja a Korpafűfélék (Lycopodiaceae) négy nemzetsége több mint 200 fajt számlál.³⁸ Más botanikusok rendszertani megközelítésben a Korpafüvek Osztályát 1250 fajra, a 450 fajt számláló 5 korpafű nemzetségre, a 100 fajt számláló 2 durdafű nemzetségre és a 700 fajjal bíró csipkeharasztok nemzetségére bontják.³⁹ Bizonyos alapvető tankönyveink szerint a XIV. törzs, a harasztok törzse, melynek 3. osztálya a Lycopsida, melynek 4. rendje a Lycopodiales.⁴⁰ Megint más megközelítésben a növények 13. tagozatának, a harasztoknak a III. osztályát, Lycopsida, annak is első rendjét Lycopodiales alkotják.⁴¹ Talán a leghelyesebb, ha a sokak által elavultnak tartott, mégis mértékadó Soó-féle vegetáció rendszertani kézikönyvet tekintjük mi is alapvető forrásnak és így azt mondjuk, hogy a Harasztok törzsének 1. osztályát a korpafűalakúak (Lycopsida), annak 1. rendjét a Lycopodiales, melynek egyetlen családját a korpafűfélék (Lycopodiaceae) alkotják.⁴² A különböző szerzők abban azonban egyet értenek, hogy az említett rend mindössze egyetlen családot, a Lycopodiaceaet tartalmaz.

6. Első hazai említésük

A hazai szakirodalomban először Diószegi Sámuel debreceni prédikátor és barátja Fazekas Mihály főhadnagy – a Lúdas Matyi szerzője – a híres, 1807-es debreceni kiadású Magyar Füvészkönyvükben említik a korpafüveket. Carl Linné svéd természettudós nyomán – aki a Lycopodium annotinumot és clavatumot, a Huperzia selagot és a Diphasium complanatumot először, 1753-ban írta le - 24 seregre (Classes = Osztály) osztották a növényeket. Ebben a rendszerben a XXIII. sereg a Lopvanöszők osztálya, melyről így írnak: ”... ebben a seregben vagynak azok a növények, mellyeknek szembetűnő virágjok nints, és a termésekbenn nemző részeket vagy éppen nem, vagy tsak nagyító üvegenn lehet valamennyire látni. Ezek formájoknál és gyümöltsözéseknél fogva négy rendekre oszlanak: Harasztok, Mohok, Moszatok, Gombák” A rendszertan kiforratlanságára utal a harasztok, moszatok, gombák közös osztályban történő említése! A Harasztok rendjében a korpafüvek általános leírása: „ Termése hosszúdad fűzér, fedelékes pikkelyekből, pikkely alatti, vagy a levelek tövénn gyümöltsei vese formák, porszem magvakkal tele, kétfelé pattanók, mohformájúak.” Érdekesség továbbá, hogy a Diószegi - Fazekas szerzőpáros hét Kárpát-medencei fajt ismer, még differenciálatlanul Lycopodiumként.:

„1.L. clavatum: Kaptsos korpafű ki lakik erdős hegyekenn 2. L. complanatum: Lapos korpafű ki lakik fenyvesekenn 3. L. selagionides: Prémes korpafű ki lakik mohos rétekenn 4. L. helveticum: Horgadó korpafű ki lakik havasokonn 5. L. selago: Szártetéző korpafű ki lakik nedves fenyvesekbenn 6. L. annotinum: Boróka korpafű ki lakik fenyvesekenn.

7. L. inundatum: Indás korpafű ki lakik vízfuttatta helyekenn.”⁴³

38 Dr. Horánszky A.: Uránia Növényvilág I. Gondolat Bp. 1974. (43 - 47. o.)

39 Jacob-Jäger-Ohmann: Botanikai kompendium Natura Bp. 1985. (284. o.)

40 Dr. Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan Tankönyvkiadó Bp. 1979. (377.o.)

41 Dr. Terpó András: Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival I. Mezőgazdasági Kiadó Bp. 1986. (337- 342.o.)

42 Soó Rezső: A Magyar flóra és vegetáció rendszertani – növényföldrajzi kézikönyve I. Akadémiai Kiadó, Bp.

1973. (513-515.o.)

43 Diószegi – Fazekas: Magyar Füvészkönyv Múzsák Kiadó Bp. 1988. (547-556.o.)

(20)

A Zempléni-hegység területéről az első korpafű adatot Chyzer Kornél közölte 1905-ben.

Megfigyelése Lycopodium annotinum és Huperzia selago-ra vonatkozott Sátoraljaújhely közeléből.⁴⁴

7. Általános leírásuk

Modern rendszertani megközelítésben a (Lycopodiaceae) korpafűfélék családjának négy nemzetségét tárgyaljuk: a monotipikus Phylloglossumot (Csipkeharaszt) csak az említés szintjén, míg a Huperzia, a Lycopodium és a Diphasium nemzetségeket alaposabban, bár ezek elkülönítése a szakemberek számára sem mindig egyértelmű.⁴⁵ Ez utóbbi három nemzetség alapvetően növekedési formáikban térnek el egymástól. Közös jellemzőjük, hogy évelő örökzöldek, életformájukat tekintve chamaetophitonok,⁴⁶- a Raunkiaer-féle rendszerben: Ch - sűrű és kislevelű, villás elágazású, lágyszárú, izospórás⁴⁷ növények.⁴⁸ Kúszó hajtásaikat sűrű csavarvonalban lapos tűlevél, vagy pikkelyszerű kis levelek fedik (mikrofillumok). Felálló hajtásaik végén a hajtáslevelektől eltérő sporofillum füzéreket alkotnak levélhónaljukban spóratermő tokokkal (sporangiumokkal)⁴⁹ – kivéve a részeg korpafüvet (Huperzia selago).

(2.ábra) Hazánkban ritkák, törvényi védelem alatt állnak. A Simon-féle természetvédelmi érték kategóriák besorolásban hazánkban „U” jellel unikális fajként szerepelnek.⁵⁰ A Föld flóráját tekintve viszonylag elterjedtek, a trópusokon kifejezetten gyakoriak, csupán a sivatagos és sztyepp éghajlatot kerülik. A Kárpát-medence csapadékviszonyai alatt a korpafüvek meszes talajon igen ritkák, ha előfordulnak is csak a telepített fenyvesek által megsavanyított pontokon, illetve tűzköves kovatelérek felett jelennek meg.⁵¹

A korpafüvek családjának elnevezése a görög λχος (lykos) = farkas és a πος Gen. ποδς (pos) = láb szavak összetételéből ered. Elterjedési területén minden nyelv külön szót alkotott a korpafüvek megnevezésére németül: Keulen-Bärlapp, Schlangenmoos; franciául: Jalousie;

angolul: Common clubmoss; olaszul: Erba strega, licopodio; dánul: Ulvefod; norvégul: Kråkefot;

lengyelül: Widlak; svédül: Lummer; csehül: Plavurt obecná jeleni růžek, hogy csak néhány példát említsünk. A magyar népi elnevezés szépen adja vissza a görög eredetit: farkasnyom.

A Huperzia fajok kivétel nélkül villásan ágaznak el, a villaágak mindkét irányban újra elágaznak, az ágak keresztben átellenesen helyezkednek el, soha sem kúszók. A trópusi fán élő (epifiton) fajok többsége e nemzetségbe tartozik, melyek részben csüngő alkatúak. Talajlakó fajaik is ismertek, melyeknek gyökérzete csak a hajtás alapi részén fejlődik, hajtásaik mindig felállóak. A Huperzia nemzetség kb.150 fajt foglal magába. Sporofillumai (spóratermői) ugyanolyanok, mint az asszimiláló levelek, zöldek, ezért részt vesznek a fotoszintézisben. A hajtások csúcsán egy fertilis⁵² zóna fejlődik ki, mely a sporofillumok beérése után tovább

44 Chyzer K.: Adatok Észak Magyarország, különösen Zemplén megye és Bártfa sz. kir. Város flórájához Magyar Botanikai Lapok 4. (304-331.o)

45„The Lycopodiaceae are an extremely diverse, ancient family. The family may contain even more than the estimated 400 species because the tropical members and the very large genus Phlegmariurus are still poorly known.

The relationships among genera of Lycopodiaceae are not well understood because large evolutionary gaps exist among most genera. Some of the genera, notably Diphasiastrum , Huperzia , and Lycopodiella , exhibit extensive interspecific hybridization, which has caused much taxonomic confusion in the past. Differences in expressions of many of the generic characters are subtle, and some of the characters are microscopic”.

www.efloras.org/florataxon.aspx?flora_id (2008.01.22.)

46 Chamaetophiton: ld.: Kislexikon (Törpe cserjék és párnás növények )

47 Izospóra: ld.: Kislexikon (Az előtelep (gametofiton) első sejtje) Mitózis: (Kromoszóma szám tartó osztódás)

48 Dr. Hortobágyi Tibor: Agrobotanika Mezőgazdasági Kiadó Bp. 1986. (329. o.)

49 Dr. Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan Tankönyvkiadó Bp. 1979. (378. o.)

50 Simon Tibor: A hazai edényes flóra természetvédelmi-érték besorolása Abstracta Botanica 12. 1988. 1-23.

51 Farkas Sándor (szerk.): Magyarország védett növényei Mezőgazda Kiadó Bp.1999. (83.o.)

52 Fertilis: ld.: Kislexikon (Termékeny)