IOO STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ
a társadalomstatisztikai mutatók rendszere.
Jelenleg 17 alrendszer tartozik ide. amelyek a társadalmi feltételek és az életmód kü—
lönböző oldalait jellemzik. A társadalomsta- tisztikai mutatószám-rendszer jelentőségét a komplexitás adja. Jellemző továbbá az is.
hogy a mutatószám-rendszer a népgazdasá- gi mérlegrendszer egy sor mutatóját tartal—
mazza.
A népgazdasági mérlegrendszer tovább—
fejlesztésében fontos helyet foglal el a gaz- dasági tevékenységek osztályozása. A KGST Statisztikai Együttműködési Állandó Bizottsá- ga 1975-ben adta ki (: KGST-tagországok népgazdasági ágazatainak és az ipar ágaza- tainak osztályozását. amelynek segítségével a két alapvető —- termelő és nem termelő — tevékenység köre meghatározható,
A népgazdasági mérlegrendszer tovább- fejlesztése a Statisztikai Együttműködési Ál- landó Bizottság tevékenységében különleges helyet foglal el, mivel szerepe egy sor más mutató tökéletesítésében és továbbfejleszté—
sében kulcsfontosságú.
A nemzeti számlák rendszerének tovább—
fejlesztésére irányuló munka az utóbbi évek- ben az ENSZ Statisztikai Bizottságában fo- kozódott. A nemzeti számlák rendszere je- lenleg érvényes variánsának közzétételétől már 10 év telt el' és az egyes kapitalista or- szágokban folytatott kutatások azt mutatják, hogy a rendszerben egy sor pontosítás. vál- toztatás és új mutatók felvétele szükséges.
Ilyen összefüggésben mindenekelőtt szó van a nemzeti számlák rendszere azon ré- szeinek pontositásáról, amelyekkel kapcsolat—
ban még a fejlett kapitalista országokban is problémák jelentkeztek az adatgyűjtés és -feldolgozás során.
A nemzeti számlák rendszerének tökélete- sítésekor nagy figyelmet forditanak a lakos- sági fogyasztás mutatóira azzal összefüggés—
ben, hogy az utóbbi években sok kapitalista országban kiszélesedett az állam szerepe a szociális és kulturális intézkedések finan—
szirozásában. Ezzel kapcsolatban vizsgálják annak lehetőségét, hogy a nemzeti számlák rendszerébe integrálják ,,a lakosság összes fogyasztása" mutatót. mely tartalmazza a háztartások fogyasztásának minden fajtáját, függetlenül a finanszírozási forrásoktól.
Szükséges lehet továbbá a vállalati végső fogyasztás kategóriájának a pontosítása is, amelynek tartalmazni kell néhány vállalati szociális kiadást is.
A fentieken kívül viták folynak még a nem- zeti számlák rendszerével kapcsolatban ar- ról, hogyan vegyék figyelembe az infláció ha—
tását a gazdaság egészére és ágazatonként.
miként szélesítsék ki a rendszert a nem piaci tevékenységek becslésére, és hogyan teremt- sék meg a két fajta —- intézményi és válla-
lati — osztályozás összhangját.
A nemzeti jövedelem statisztikájában nagy jelentősége van a nemzeti számlák és a nép- gazdasági mérlegek alapján számított nem—
zetijövedelem-mutatók módszertani össze- hangolásának és tökéletesítésének. Ezt a munkát alapvetően az ENSZ Statisztikai Bi- zottsága végzi. Az ENSZ 1977-ben adta ki a nemzeti számlák és a népgazdasági mér- legek összehasonlitására vonatkozó doku—
mentumot. Az 1980-as évek elején az ENSZ Statisztikai Hivatala megkezdte a két mód- szer mutatói összekapcsolására és tökélete—
sítésére irányuló munkát. A cél: a két fajta módszertan alapján kapott mutatók átszá- mításának javítása.
Az ENSZ Statisztikai Hivatala már több éve kisérleti számításokat is végez a bruttó
hazai termék és a nemzeti jövedelem össze—
kapcsolására. Az erre vonatkozó számításo- kat 1982—ben tették közzé. '
Hasonló jellegű munkák folynak az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának keretében is az Európai Statisztikusok Értekezletének égisze alatt, kétoldalú alapon. lgy például a finn és a magyar Központi Statisztikai Hi—
vatal 1975—re vonatkozóan kiszámította Ma- gyarország bruttó hazai termékét és Finnor- szág nemzeti jövedelmét. A kétoldalú össze- hasonlítás előnye. hogy nemcsak a módszer—
tani. hanem a gazdaságban jelentkező el- téréseket is figyelembe lehet venni.
A nemzeti jövedelem összehasonlitása te- rén az 1980-es években fontos feladat (:
KGST—tagországok 1983. évi főbb értékmuta- tóinak összehasonlitása. továbbá az ENSZ keretében folyó, a bruttó nemzeti termék alapján történő összehasonlitásoknak először
50—60 országra való kiterjesztése.
(Ism.: Csahók István)
KRAVCSENKO. R.:
AZ AGRÁRIPARrI KOMFLEXUMOK MEZÖGAZDASÁGI TERMELÉSENEK
HATÉKONYSÁGA
(Pokozatel' ékonomicseszkoj éffektivnoszti szel'- szkohozjajsztvennogo proizvodsztva v sziszteme agro- promüslennogo kompleksza.) — Vesztník Sztatisztíkí.
1983. 1. sz. 12—17. p.
A Szovjetunió élelmiszerprogramja a sta- tisztikai megfigyelésre is feladatokat rá. A program végrehajtásában az alapvető fel—
adat a mezőgazdaságra hárul. amelynek ha- tékony termelésétől függ az agráripari komp- Iexum egészének működése. A mezőgazda- sági ágazat termékeinek egy része végső fel- használásra, más része mint nyersanyag to—
vábbfeldolgozásra kerül. E kettősség szerint kell a statisztikának a mezőgazdaság vál- lalati és ágazati fejlődését mérnie.
A mezőgazdasági végső termelés, amely el- hagyja az ágazat körét —— a szerző vélemé—
STATlSZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ
101
nye szerint —- mindkét csoportot magában foglalja. Ennek megfelelően az ágazat vég—
ső termelése: az ágazat saját termékeinek termelő felhasználásával csökkentett bruttó termelése. Nem teljesen pontosan ugyan, de gyakorlati megközelítésben a mezőgazdaság árutermelése hasonló a végső termeléshez.
Az élelmiszerprogram az ország lakosságá- nak egy főjére számítva irányozza elő a ki—
vánatos élelmiszer—ellátást. A fogyasztás je- lenlegi szinvonalából azonban nem állapít- ható meg, hogy azt a mezőgazdaság adott termelése milyen fokon elégíti ki, mert tar—
talmazza az importált élelmiszerek mennyi- ségét, de nem tartalmazza a tárolás, szál- lítás feldolgozás veszteségeit. Éppen ezért a program teljesítésének mezőgazdasági fel—
adatát a termékenkénti mérlegszámításoknak kell megalapozniok. Ebből következően a népgazdasági ág hatékonyságának legfőbb mutatója az egy főre számított mezőgazda—
sági termékek mennyisége (kilogramban, a minőség figyelembevételével). A hatékonyság mutatószáma a követelmények és a termelés egybevetésével mérhető. Ez végezhető fizikai mértékegységű mutatószámokkal vagy ezek értékbeni kifejezésével (változatlan áron).
A mutatószám-rendszerrel azt vizsgálják.
hogy a tervezett fogyasztást eléri-e a tény- leges, másfelől pedig azt, hogy a tervezett termelést a tényleges termelés milyen mér- tékig fedezi. A szerzők a fogyasztás terve- zett színvonalának elérését tartják fontosabb—
nak, illetve elsődlegesnek. A mezőgazdaság termelési előirányzatának teljesítése azért nem elegendő, mert a program megvalósí- tása magában foglalja azt a követelményt is. hogy ,,a mezőtől a fogyasztóig" terjedő út vesztesége ne haladja meg a terv szerin- tit. A javasolt mutatószám-rendszer további előnye, hogy megkönnyíti a ,.szűk kereszt—
metszetek" feltárását, módot nyújt radikális felszámolásukra, természetesen csak termé-
kenkénti részletezés esetén.
Az ágazat egészének eredményességét ösz—
szehasonlító (változatlan) áron a végtermék (esetleg az árutermelés) értéki kategóriájá—
val lehet analóg módon megállapítani. A végső termelés értelmezhető a mezőgazda- ság egészére vagy az élelmiszer-komplexum- ra. A bruttó termelés mutatószámát erre a célra nem tartják megfelelőnek. Ez nem je- lenti azt. hogy egyéb célokra a mutató nem alkalmas. Vélekedésüket elsősorban arra ala—
pozzák, hogy az élelmiszerprogram teljesíté- sében a fő feladat a mezőgazdaságra há- rul. Elfogyasztani viszont csak a végső ter- méket (árutermelés) lehet. Második érvük az.
hogy a mezőgazdaság jelenlegi iparosodó szakaszában (amely a saját termékek ter—
melő felhasználásának mérséklődésével jár) a végső termelés gyorsabban nő a bruttó termelésnél.
Képletben az ágazat hatékonyságát egy törtszám fejezi ki, amelynek számlálójában a végtermék van, nevezőjében pedig az ér—
tákben meghatározott élő- és (: holtmunka- ráfordítások (költségek). A számlálónak.
méginkább a nevezőnek pontos megállapítá- sa módszertani nehézségekkel jár, inkább tudományos jellegű. semmint gyakorlati cél- ra alkalmazható. Helyette elegendőnek tart—
ják a mezőgazdasági végterméket a foglal—
koztatottak számával osztani (végtermékké!
mért munkatermelékenység). Ez a mutató megítélésük szerint az agráripari komplexum más szféráinál is jól használható. Választ ad ugyanis arra a fő kérdésre, hogy melyik vál- lalati formában (kolhoz, szovhoz. háztáji).
melyik területi vagy közigazgatási egységben tettek többet az élelmiszerprogramért. Ilyen módon mérhető az is, hogy hány ember lát- ja el élelemmel a Szovjetunió lakosságát.
Alkalmas a mutató a földek területi ter- melékenysége színvonalának kifejezésére is.
Korábban az volt a vélemény, hogy a vég- termékkel mért munkatermelékenység a ter- mészeti és közgazdasági viszonyoktól, az egyes vállalatok szakosodásától. a koncent- ráció fokától. a technológiai folyamatok ipa- rosodásának mértékétől függ. Van azonban ennél fontosabb is. Egyrészt mivel az élel- miszerprogram végtermék szemléletű, az azt teljesítő ágazatok eredményeit is csak ilyen mutatóval lehet egybevetni, a változást mér- ni. Másrészt a mutatószámra hatást gyakorló tényezők az általános gazdasági törvények- nek vannak alávetve. Csakis ezek befolyáso—
lásával változhat a mutatószám, és valósul—
hat meg az SZKP XXVl. kongresszusának ha—
tározata.
A végtermékkel mért munkatermelékenység mint a hatékonyság két tényező függvénye: a földellátottságé (szántóegységben mérve) és a területi termelékenységé.
Képletben kifejezve:
ahol:
V — a végső termelés,
L ——a mezőgazdasági termelésben foglalkoztatot- tak létszáma.
F — a terület szántóegyse'gben.
A hatékonyságnak és a termelésbővítésnek legfontosabb eleme a föld termelékenységé—
nek fokozása és a földalap megóvása. A la- kosság egy főjére számított szántóterület 1965 és 1981 között 097 hektárról 0.84 hek- tárra csökkent.
A területi termelékenység növeléséért so- kat tettek, (talajjavítás. vegyszerek alkalma- zása, jobb talajművelés. termelékenyebb faj- ták). A mezőgazdaságban dolgozók száma csökkent, az egy dolgozó által megművelt
102 STATISZTIKAI lRODALMI FlGYELÓ
földterület nőtt, ugyanakkor a gépesítés, automatizálás, a szakképzettség javult.
A szovjet mezőgazdaság hatékonyságának növelésében tehát az élőmunka—termelékeny- ség és a területi termelékenység növekedése egyaránt fontos szerepet játszott. A jövőben a hatékonyságot az eddigieket felülmúlóan
kell javítani.
(Ism.: Molnár István)
WOLF, N. E.:
A HÁZTARTÁSOK VAGYONA AZ EGYESULT ÁLLAMOKBAN
(The size distribution of household disposable wealth in the United States.) —— The Review of In—
come and Wéalth. 1963. 2. sz. 125—146. p.
A háztartások rendelkezésére álló vagyon (továbbiakban HDW, azaz ,,Household Dís—
posable Wealth") felmérésének fontosabb for- rásai: az adóhatóságok vagyonbecslései; a fogyasztói pénzügyi, piackutatói felvételek;
az 1962. évi háztartási vagyonok és adós—
ságok összeírása; az 1969. évi részletes jö- vedelmi felvétel. amely 64 000 háztartásban írta össze a kereseteket, jövedelmeket, a tar- tós javakkal való felszereltséget, az adós- ságállományt, a demográfiai jellemzőket.
A becslés valamennyi adatforrás hibalehe- tőségeit mérlegelte és figyelembe vette. Pél—
dául az adóhatóságok vagyonbecslései csak egy igen magas jövedelmű rétegre vonat- koznak, sok közöttük az idős családfő, ma- gas a halandósági arányuk. Az örökösjelöl—
tek vagyontalanok, mégsem azonos a hely—
zetük a többi, örökségre nem váró, vagyon- talan rétegével.
Nem egyöntetű a ,,vagyon" fogalmánaka használata. Például az 1962. évi felvétel nem vette számításba a nyugdijjogosultságot. —- a háztartások tartós javait, — a gépkocsik- tól eltekintve —- és a háztartási fogyóeszkö- zök becsült értékét.
A bevallások hiányosságai miatt a jövedel—
mi felvételek adatai csak részlegesen alkal- mazhatók vagyonbecslésre. Ismerve a nem—
zeti jövedelem mérlegének makrostatisztikai összetevőit, ehhez mérten 1966-ban a meg- takarítások 49. a szövetségi államkötvények 45. a helyi államigazgatási kötvények érté- kének 41, a részvényérték 21, a fogyasztói hitelek 42 százaléka hiányzott a mikrofelvé- telböl. A hiány feltehetően nem azonos ará-
nyú a különböző lakosságcsoportokban.
A lakossági vagyon felölel olyan nem el—
adható ,,javakat" is, mint a nyugdíjjogo- sultság, a szakszervezeti jogok, a társada—
lombiztosítás. Ezek a jogok mentesítik az egyéneket a vagyonfelhalmozás kényszerétől, bizonyos mértékig tehát helyettesítik a va—
gyont. Elhagyásuk irreálissá tenné az ered-
ményt, például eltúlzottak lennének a különb- ségek a saját vagyonára számító, nyugdíj- biztosítással nem rendelkező és azzal ren- delkező rétegek között, a saját munkaalkal- mát saját eszközből megteremtő gazdák, iparosok és a munkavállalói jogokkal ren- delkező alkalmazásban állók között. Figye- lembevételük esetén viszont csak meglehető- sen szubjektív becslésekre lehet támaszkod—
ni. A nem eladható javak létezésének tény- leges hatását igazán nem lehet tükröztetni a számításokban, ezért az eredmények értel—
mezésénél kell létükre — kellő óvatossággal
—— tekintettel lenni.
A számítás megkülönbözteti az ,,életút va- gyont" (lakás, gépkocsi, egyéb tartós javak, háztartási felszerelések stb. értékét) és a ,,tőke vagyont" (megtakarításokat, értékpapí—
rokat, biztosítási kötvényeket). Az életút va- gyon az aktívák 36 százalékát teszi ki. el- oszlása értelemszerűen kiegyenlítettebb, mint a tőke vagyoné. Nettó —- tehát az adóssá—
gokkal csökkentett — tőke vagyonnal a ház- tartások 42 százaléka egyáltalán nem ren- delkezik.
A vagyoni egyenlőtlenséget összefoglalóan jellemzi, hogy a lakosság legvagyonosabb 1 százaléka a HDW 31 százalékát birtokolja, felső 5 százaléka pedig már 49 százalékát.
A vagyoni egyenlőtlenségnél lényegesen ala- csonyabb a háztartási jövedelmek egyenlőt—
lensége (a felső 1 százalék részesedése 17, a felső 5 százalék részesedése 28 százalék- nyi az összjövedelemből), illetve a bérek és keresetek egyenlőtlensége (ó és 16 százalé- kos a felső 1 és 5 százalék részesedése). Táv—
latban a jövedelmek kiegyenlítettebb elosz- lása mérsékli a vagyoni különbségeket: míg a 25000 dollárnyi HDW-vel rendelkezőknek vagyonuk pótlására 3—4 évi teljes jövedel- müket kellene félretenniök, addig a félmil—
lió dollárnyi HDW-vel rendelkező háztartá- soknál a pótlási idő 7—8 év.
1969—ben -— folyó áron ——a lakosság vagyo- na 2.9 billió (2911 milliárd) dollár volt. Ez 440 millió dollárral (18 százalékkal) megha—
ladja az adóhivatali adatok alapján becsült értéket, 25 százalékkal a jövedelmi felvéte- lek alapján becsült szintet. Az egy háztar- tásra jutó vagyon átlagos értéke 46000 dol-
lár volt.
A háztartásoknak közel 8 százaléka ren- delkezik 100000 dollár feletti, 29 százaléka 10000 dollár alatti vagyon felett. A felső 1 százalék átlagos vagyona mintegy másfél millió dollár. Az évente 100000 dollár jöve- delemmel rendelkező háztartások átlagos
HDW-értéke 2.5 millió dollár.
A 100000 dollárt meghaladó vagyonúak HDW—állományából több mint 95 százalék a betétek. részvények, termelőberendezések aránya. A lakásra, tartós javakra fennmara- dó néhány százalék is elégséges a látvá-
