Az ENSZ keretében folyó nemzetközi összehasonlítások néhány kérdése

MÓDSZERTANI TANULMÁNYOK

AZ ENSZ KERETÉBEN FOLYO

NEMZETKÖZI OSSZEHASONLITÁSOK NÉHÁNY KERDESE

DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

A gazdasági fejlettség (az egy főre jutó bruttó hazai termék, a nemzeti jövede—

lem) országok közötti összehasonlítása a legutolsó néhány évben jelentős lendületet vett. A munkák bővülésével. szélesedésével egyidőben egy sor módszertani kérdés—

sel kapcsolatban is megélénkültek a viták. A jelen tanulmány ez utóbbiakról kíván számot adni. Mielőtt azonban ezeknek a metodikai kérdéseknek a részleteire rátér—

nék, kívánatosnak látszik röviden áttekinteni az eddigi fejlődés menetét és főbb állomásait.

Az első nagyobb igényű országok közötti színvonalösszehasonlítások az ötvenes évekig nyúlnak vissza, 5 M. Gilbert és !. Kravis nevéhez fűződnek. Ez a 8 országot felölelő OECD-tanulmány még nem igazán hivatalos jellegű: inkább egyéni kutatók alkotásának fogható fel. mintsem a részt vevő országok statisztikai szervei terméké- nek. Az 1960—es évek elején indultak be az első KGST-összehasonlítások, ezek már a részt vevő országok statisztikai hivatalainak teljes együttműködésével készültek.

Az 1960-as évek legvégén kezd hozzá az ENSZ bruttó hazai termék és vásárlóerő—

összehasonlítási programjához (az lCP-hezl). Az első fázis eredményeit tartalmazó tanulmány — 1970—es eredményekkel 10 országra vonatkozóan —- 1975-ben jelent meg; a második fázis eredményeit — 1970 és 1973—ra vonatkozóan 16 országot ölelve fel — 1978—ban publikálták. Gyakorlatilag elkészültnek tekinthető a valószínűleg még ebben az évben nyomtatásban megjelenő harmadik kötet, több mint harminc or- szág 1975—re vonatkozó eredményeivel. Mór folynak az előkészületek a negyedik fázisra, amelynek eredményei 1980-ra fognak vonatkozni, még több (valószínűleg 50 körüli) országra való kiterjedéssel.

Közben — többé—kevésbé párhuzamosan — folytatódnak a KGST—összehasonlí- tások, itt is a negyedik fázisnál tartanak már (1959. 1966, 1973, 1978). Az Európai Gazdasági Közösség'(EGK) 1970-re vonatkozóan készítette tagországai bruttó hazai termékét és pénznemeik vásárlóerejét összehasonlító első tanulmányát. s 1978-ban jelent meg az 1975-ös évre vonatkozó, ekkor már kilenc országra kiterjedő második

kiadvány. A harmadik fázis (1980) most van előkészületben.

Az összehasonlítások és az általuk felölelt országok számának növekedésével egyidejűleg a metodika is sokat fejlődött. Ezt a folyamatot kezdettől fogva élénk viták kísérték, melyeknek intenzitása azonban —- s ez így is volt várható — fokoza- tosan csökkent. Jellemző például. hogy az lCF' első és harmadik fázisának módsze- rei között alig volt különbség. A legutóbbi időkben azonban —— az lCP negyedik fá-

l,,lnternotional Comparison Project" kezdőbetűi alapján.

zisának előkészítésével kapcsolatban — egyes módszertani kérdések körüli viták új- ból erősen lángra lobbantak. A véleménykülönbségek csökkentésének első kísér- letei — például egy 1979 közepén Genfben tartott módszertani vita - egyelőre csak korlátozott eredményt hoztak. Bár biztosra vehető, hogy végül is eldőlnek a most még nyitott kérdések, érdemes ezeket egy kissé közelebbről is megvizsgálnunk, mert jellegzetesen szemléltetik a metodika fejlődésének sajátos vonásait. A problémákat

— legalábbis egy részüket —— az okozza, hogy a nemzetközi összehasonlításokkal szemben egyre határozottabban támasztanak olyan követelményeket, amelyek ko- 'rábban háttérbe szorultak, vagy amelyekre esetleg egyáltalán nem is gondoltak a

munkák végzői.

Az alábbiakban a legjelentősebbnek tartott nyitott kérdésekről kísérlek meg áttekintést adni. Az elmondottakból természetesen saját álláspontom is kifejezésre fog jutni, de sokkal inkább a helyzetkép bemutatására, az eldöntendő kérdések megfogalmazására törekszem, mintsem valamilyen határozott állásfoglalásra.

A SÚLYOZÁS PROBLEMÁJA

Amióta statisztikai indexeket számítanak. sohasem volt teljes szélcsend a for- mulák körüli vitákban. A jelentős nézetkülönbségek, a sokszor igencsak szenvedé—

lyes polémiák hátterében az húzódott meg. hogy az indexproblémának nincs töké—

letes, minden igényt kielégítő megoldása (szinte minden évtizednek megvolt a maga feltalálója, aki a tökéletesnek tekinthető indexfarmulát vélte megalkotni), másrészt pedig különböző szerzők az indexek más-más tulajdonságának adtak nagyobb fon—

tosságot, s ezért jutottak eltérő következtetéshez. A vitáknak nagy része az időbeli összehasonlítások indexeivel kapcsolatban zajlott akkor, amikor országok közötti in—

dexeket gyakorlatilag még nem is számítottak.

A nemzetközi összehasonlítások metodikájónak kialakulásában inkább az volt a jellemző, hogy itt a formulák körüli viták viszonylag csendesebbek voltak. Már az 1950-es évek OECD-tanulmánya feltárta azt a jellegzetességet, hogy két ország ese—

tén. attól függően, melyik ország súlyait alkalmazzák. jelentősen eltérő eredménye—

ket kaptak. Az árarányok és a mennyiségi arányok közötti negatív korreláció követ—

keztében a térbeli ,,Laspeyres"—inclex gyakorlatilag mindig számottevően magasabb eredményt ad, mint a térbeli ,,Paasche"—index.

Már az OECD-tanulmány is eleget kivánt tenni a .,semlegesség" követelmé- nyének (minthogy általában nincs ok azt feltételezni, hogy az egyik ország súlyai jobbak, mint a másikéi), amit úgy valósított meg, hogy egymás mellett közölte a két indexet mint egyenrangú eredményeket. Lényegében ugyanezen az alapon állt a KGST—összehasonlítások metodikája is, amely azonban annyival ment tovább, hogy a két indexet átlagolta is, s az így kapott térbeli ,,Fisher"—indexet tekintette az össze- hasonlítás végeredményének. Azóta is kétoldalú összehasonlítások esetében ez a gyakorlatilag egyetlen alkalmazott módszer.

A hatvanas évek végén, az ICP multilaterális összehasonlításaival kapcsolatban fogalmazódott meg először az az igény. hogy nagyobb súlyt kellene adni az ún. ad- ditív konzisztencia követelményének. Ezen azt kell érteni, hogy az aggregáció minden fokán levő indexeknek (részindexeknek és főinclexeknek) szigorú összhangban kell lenniök egymással, s ugyanilyen összhangnak kell lennie a valamilyen közös árakon kifejezett abszolút értékek között is, ahol a részek összegének pontosan kell kiadnia

az egészet (innen az ,.additív konzisztencia" elnevezés).

Minthogy a Fisher-formula hadilábon áll ezzel a követelménnyel. olyan megol- dást kezdtek keresni. amely amellett. hogy megőrzi semlegességét. eleget tesz az

NEMZETKCZi OSSZEHASONLITÁSOK 987

additív konzisztenciának is. Ilyen tulajdonságokkal csak valamilyen átlagos árakon való számítás rendelkezik. így esett a választás az akkor egyedül ismert átlagos árakon alapuló módszerre, az ún. Geary—Khamís-formulára. Lényegét tekintve a Geary—Khamis index az összehasonlított országok átlagos árain veti össze az egyes országok színvonalait, s amit itt most hangsúlyozni kell — mert ennek a továbbiak- ban még jelentősége lesz —, ezek az árak súlyozott átlagos árak. Az lCP mindhárom eddigi fázisában a Geary—Khamis-indexeket tekintették a multilaterális összehason-

lítások végső eredményeinek.

Az additív konzisztencia követelménye teljesítésének, valamilyen átlagos árak alkalmazásának szándékával kezdte az Európai Gazdasági Közösség is 1975-—ös összehasonlítási munkáját. A Geary—Khamis formulát azonban nehézkesnek tartot—

ták. bizonyos hátrányos tulajdonságai miatt tartalmilag sem tekintették kielégítő- nek, s a jobb megoldás keresése során bukkant rá a Közösség egyik munkatársa, Gerardi egy másfajta átlagos árakon alapuló formulára. amit már az 1975—ös ösz- szehasonlításnál is egyedüli módszerként alkalmaztak. s a továbbiak során is alkal-

mazni akarnak.

Gerardi módszere rendkívül egyszerű: az országcsoport árainak egyszerű mér—

tani átlaga alapján végzi az összehasonlítást. Minden ország természetes mérték- egységben kifejlesztett mennyiségi adatait olyan árral kell megszorozni, amelyet a részt vevő országok nemzeti valutában megadott egységárainak egyszerű mértani átlagolása útján nyernek. Egy háromtagú országcsoport példáján illusztrálva ezt:

ha a tojás egységára Franciaországban 0,5 frank, Olaszországban 100 líra és a Német Szövetségi Köztársaságban 0.3 márka. akkor az átlagos ár, amivel a tojás

mennyiségi adatait minden országban meg kell szorozni:

3

Vo.5. 100 . o,3 : 2.47

Ugyanilyen módon határozzák meg a többi termék átlagos árát is.2 A Geary—

Khamis— és a Gerardi-formula között több különbség is van ugyan. a legjelentősebb azonban az. hogy súlyozott vagy súlyozatlan módon határozzák-e meg az ország-

csoport átlagos árait. Ez képezi a két módsze'rlhívei közti vita súlypontját is.

A vita igen szenvedélyes hangú, éles, s egyelőre elég sok gondot okoz az ICP negyedik fázisának előkészítésében. Az ICP a 12 tagú EGK-országcsoport3 belső eredményeit készen akarja átvenni, s az természetesen nehézséget okoz, ha az egyik régión belül más formulát alkalmaznak, mint az ICP egészénél. Az EGK Titkárságá—

nak képviselői elsősorban azért támadják a Geary—Khamis—módszert, mert a súlyo—

zás vét a semlegesség ellen. A Német Szövetségi Köztársaság és Luxemburg össze- hasonlításánál például, ha súlyozva számítanák ki a két ország átlagos árait, a több mint 60 milliós Német Szövetségi Köztársaság árarányai teljesen elnyomnák a nem egészen félmilliós Luxemburg árarányait. A kapott volumenindex így nagyon közel fog esni a Német Szövetségi Köztársaság árain számított indexhez. s távol lesz a

luxemburgi árakon számított indextől.

Az ICP szervezői viszont idegenkednek az árak súlyozatlan átlagolásától. Azzal érvelnek, hogy az ilyen átlagos árnak nincs önálló közgazdasági értelme, s ha ezt a

2Az árak mértani átlagolása már más szerzőknél is felmerült, ezt azonban mindig elvetették, mert min—

denki azt gondolta, hogy ilyen esetben a végső eredmények függni fognak attól, hogy milyen egységben te—

jezzük ki az egyes országok pénznemét (például Magyarországát forintban vagy fillérben). Gerardi érdeme az a felismerés, hogy mértani átlagolás esetén az árarányok (s ezen keresztül a számítások végső eredmé- nyei) függetlenek a pénznemek egységeitől, például semmit sem változtatna a volumenindexek eredményein.

ha ceteris paribus az egyik összehasonlított országban minden a'rat ugyanazzal a szorzóval megváltoztatnónk.

3A kilenc tagországon kívül a három ,,tagjelölt" (Görögország, Portugália és Spanyolország) is ebben az országcsoportban vesz részt.

módszert alkalmaznák. akkor például a Franciaország—Olaszország index eredmé- nye attól is függne, hogy Belgiumot és Luxemburgot két külön országként vagy egy

országként kezelték./'

Tulajdonképpen mindkét érvelésnek igaza van, s ilyen jellegű konfliktusokkal gyakran találhatjuk magunkat szemben az indexszámítás területén. A dolog lényege azonban az, hogy melyik hátrány jelent a gyakorlatban nagyobb veszélyt. Ha csak világ-összehasonlítást végeznénk. akkor — véleményem szerint — közömbös volna, hogy melyik formulát alkalmazzuk. Az egész világ súlyozott átlagos áraiban, amely—

ben egyaránt benne van az Egyesült Államok. India, Japán, Brazília stb. árszerke—

zetének hatása, ha igaz is az, hogy a nagy országok árarányaínak nagyobb befo—

lyása van, mint a kis országokénak, az árszerkezet és volumenszerkeZet közötti ne- gatív korreláció hatása már annyira elmosódik. hogy aligha lehetne ezt a semleges- ség megsértésének tekinteni. Akármelyik két országot is állítjuk egymással szembe.

nem lehet a prioritást megjósolni, hogy a világ átlagos árainak alkalmazása milyen irányba húz (nagyobb vagy kisebb indexet fog-e adni, mint a két ország közvetlen összehasonlításának Fisher—formula szerinti eredménye).

Egyes régiókon belüli összehasonlításoknál azonban igenis van jelentősége an- nak, hogy súlyozva vagy súlyozatlanul végezzük az árak átlagolását. A KGST—n be—

lüli összehasonlításoknál (: súlyozott KGST—árarányokra a Szovjetunió árszerkezete fogja rányomni a bélyegét. Ezért eleve számítani lehet arra. hogy például egy Szov—

jetunió—Magyarország összehasonlításnál az átlagos árakon végzett számítás ered—

ménye közelebb fog esni a szovjet árakon számított indexhez, minta magyar árakon

számított indexhez. Ha a Fisher-formulát fogadjuk el mint semleges indexet. akkor

a Geary—Khamis—formula alkalmazása itt a Szovjetunió hátrányára, Magyarország

(és a többi kis ország) javára torzít.

Ezt a torzítást — legalábbis a KGST régiójában — a magam részéről jóval na—

gyobb veszélynek tartom, mint azokat a hátrányokat, amelyek súlyozatlan átlagolás esetén keletkezhetnek. Az országok egységei rendszerint eleve adottak, így az a veszély csak nagyon ritka esetben léphet fel. hogy a statisztikus döntése — mely or—

szágokat kezel együtt s melyeket külön — befolyásolja a végső eredményeket. An- nak pedig nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget, hogy egy közbülső eredménynek, a súlyozatlan átlagos áraknak nincs önállóan értelmezhető közgazdasági tartalma.

legalábbis nem olyan nagyot, mint amilyet a semlegesség követelménye jelent. Az átlagos árak csak eszközök a volumen-összemérés elvégzéséhez, s nem önmagában való céljai az összehasonlítási munkának.

Érdemes említést tenni a súlyozott átlagolás (Geary—Khamis-formula) még egy hátrányáról. A gyakorlatban eddig minden nemzetközi összehasonlítást az ún. té- nyezőpróba bázisára építettek, vagyis ha már meghatározták a szinvonal—összeha- sonlítás (volumenindex) és a vásárlóerő-összehasonlítás (árindex) közül az egyiket.

a másik indexet leszármaztatva, közvetve számították ki oly módon, hogy *a két or—

szág saját valutájában kifejezett értékadatok hányadosát (az értékindexet) elosz—

tották az elsőként meghatározott indexszel.

A statisztika általános elméletéből ismeretes az az összefüggés, hogy ha egy értékindexet egy Laspeyres-féle volumenindexszel osztunk el. Paasche-féle árindexet kapunk, a Paasche—féle volumenindexszel való osztás pedig Laspeyres—féle árindexet eredményez. Mindebből az következik, hogy a volumenindex súlyainak (az áraknak) súlyozott átlagolása az árindexnél visszafelé sül el. Akik örülnek például annak.

hogy egy EGK-n belüli volumen—összehasonlítást jobban befolyásolnak a Német Szö-

" Ez utóbbi mellett is szólhatnak bizonyos indokok. mivel Luxemburgnak is a belga frank a pénzneme.

NEMZETKÖZI ÓSSZEHASONLITÁSOK

989

vetségi Köztársaság árarányai, mint Luxemburgé. aligha fognak ugyanolyan örömet érezni, ha rájönnek arra. hogy az EGK-n belüli vásárlóerő—összehasonlításokat Lu- xemburg mennyiségei sokkal nagyobb arányban határozzák meg, mint a Német Szövetségi Köztársaság mennyiségei. Márpedig ez így van, mert ha például a Német Szövetségi Köztársaság/Luxemburg értékindexet olyan volumenindexszel osztjuk el.

amely nagyon közel van a nyugatnémet árakon számított volumenindexhez (és távol a luxemburgi árakon számított volumenindextől), olyan árindexet kapunk eredmé—

nyül, amely a luxemburgi mennyiségekkel számított árindexhez lesz nagyon közel (a nyugatnémet mennyiségekkel számított árindextől pedig távol).

Ebben a vitában tehát azt a nézetet vallom, hogy ha egyáltalán van értelme a súlyozott és súlyozatlan ótlagolc'is közül az egyiket előnyben részesíteni. akkor (:

Gerardi-formula javára billen a mérleg. Azt természetesen. hogy végül is mire fog—

nak vezetni az lCP- és az EGK—összehasonlítás irányítói közötti viták. egyelőre nem lehet tudni.

A VlLÁG—ÖSSZEHASONLl'l'ÁS ÉS A REGIONÁLIS 'OSSZEHASONLlTÁSOK

Az lCP a világ—összehasonlítás szándékával indult el, s ha az első fázisban a részt vevő országok szóma még csak tíz volt is, a kör gyors ütemű bővülésével való- ban ezt a funkciót kezdi megvalósitani. Az a gondolat. hogy az lCP egyidejűleg a regionális összehasonlítások igényeit is kielégítené, az első két fózis során fel sem merült.

Bizonyos regionális összebasonlitásak természetesen már ebben az időben is folytak. Említés történt már a KGST—, az EGK-összehasonlításokról, s hozzá lehet tenni, bizonyos regionális összehasonlítások történtek a latin-amerikai országok kö—

rében is. Ezeknek azonban nem volt kapcsolatuk az lCP—vel, a módszerek nem voltak egységesek, s így inkább zavarták, mint kiegészítették volna egymást. Már az 1970—

es évek közepén is felvetődött az a gondolat, hogy az lCP-t is ..regionalizálni" kei- lene. Először E. Kreczkowska lépett fel ezzel a javaslattal. amit néhány év lefolyása alatt az országok többsége magáévá tett. s a negyedik fázis előkészítésének ez vált az egyik legfontosabb jellemzőjévé.

A regionalizálás nem azt jelenti. hogy az lCP eredményeit régiókon belüli ösz- szehasonlításokro is fel lehet használni. Ha csak egyszerűen ez lenne a célkitűzés.

ezt már az első fázisokban is el lehetett volna érni. hiszen az egészet mindig ré- szekre lehet bontani, az első fázis tíz országából el lehetett volna különíteni például a nyugat-európai országokat. s ezekre külön elemzést készíteni, A dolog lényege az.

hogy az ICF' világmércét, s csakis világmércét alkalmaz. az egyes régiók elemzéséhez pedig jobb volna regionális mércéket használni. Az lCP-ben az összehasonlítások

— akármilyen országról is van szó —— világ átlagárakon történnek, egy európai elem- zéshez pedig jobb lenne európai átlagárakon végezni a számításokat. Egy magyar- francia összehasonlítás például lényegesen jobbnak tekinthető, ha az európai át- lagárakon történik, mint ha olyan árakon, amelyeket India, Kenya stb. árszerkezete is befolyásol. De ugyanígy egy Uganda—Kenya összehasonlítás afrikai árakon ígérkezik jobbnak. nem olyan árakon, amelyekre a náluk sokszorosan fejlettebb or- szágok árszerkezete is kihat.

A regionalizálás tehát azt jelenti. hogy az összehasonlítást először régiókon belül végzik el. az adott régiókra jellemző mércét (árakat) alkalmazva. A világ.-ösz- szehasonlítós a régiók összekapcsolásával épül fel. Ebben a szakaszban természete- sen már nem lehet megmaradni a regionális átlagos áraknál (ez esetben ugyanis a különböző régiókba tartozó országok nemlennének összehasonlíthatók egymás-

sal), 5 át kell térni valamilyen közös mércére. lgy visszajutunk a világ átlagárakhoz, akárcsak az lCP korábbi fázisaiban, de azzal a különbséggel. hogy menet közben az egyes régiókra sokkal jellemzőbb indexeket is kaptunk.

Bár nem minden országcsoportnál fogalmazódott meg határozottan a regionális;

mérce alkalmazásának igénye. Európa fellépése annyira határozott és egységes volt..

hogy a kérdés ma már eldöntöttnek tekinthető. Az lCP negyedik fázisa regionális.

összehasonlítások bázisán épül fel. Európában először két szubrégióban végzik el az összehasonlitásokat: az első lényegében az EGK (a ,,tagjelölt" és esetleg még egyes;

skandináv országokkal együtt), a másik egy Ausztria köré tömörülő csoport, ebben

foglalnak helyet az lCP-ben részt vevő szocialista országok is. A két szubrégióbanr először szubregionális árakon végzik az összehasonlítást. majd a két szubrégiót ösz—

szekapcsolvo összeurópai mércével mért európai összehosonlításhoz jutnak. Az Egyesült Államokkal való összehasonlítások útján kapcsolódik végül is be Európa a világ-összehasonlításba (amely természetesen világ átlagárakon bonyolódik le).r Ha a regionalizálás ténye már el is dőlt. nem tisztázódott azonban még a re- gionális eredmények és a világ eredmények egymáshoz való kapcsolatának kérdése.

Az egyik, méghozzá a legtekintélyesebb régió. az EGK képviselői azzal az igénnyel léptek fel, hogy a regionális összehasonlításban kapott színvonalkülönbség—indexe-r ket a világ—összehasonlításnak változatlanul kell átvennie. Ha például az EGK-ösz—

szehasonlítás azt hozta ki eredményül, hogy a francia egy lakosra jutó bruttó hazai termék 30 százalékkal magasabb. mint az olasz, akkor a világ-összehosonlításban is:

ugyanennek (: francia/olasz indexnek kell szerepelnie.

Ez az első hallásra eléggé ésszerűnek és jogosnak látszó követelés azonban nem fér össze az lCP általánosan elfogadott módszerének a szellemével. Ha elfo—

gadjuk azt. hogy mind európai, mind világ árakon végzünk összehasonlításokat, ak- kor azt is el kell fogadnunk. hogy ugyanarra az országpárra is más eredményt ka- punk az egyik mércével mérve, s mást a másikkal mérve.

Természetesen megtehetnénk azt. hogy az egyik mércével kapott eredményeket beerőszakoljuk a másik mércével történő számítás keretébe; ezért azonban nagyon nagy árat kellene fizetnünk az összehasonlítás más fontos tulajdonságai tekinteté—

ben. Csak úgy tudjuk megőrizni az EGK-ban kapott francia/olasz—tndexeket a világ- összehasonlításban, ha mind Franciaország, mind Olaszország abszolút értékeinek minden sorát ugyanazzal a szorzóval számítjuk át EGK átlagárakról világ átlag—

árakra. A tojást is. a gépkocsit is, a bruttó hazai terméket is. Márpedig a regionális:

árarányok és a világ árarányok között nagy különbségek is lehetnek, ugyanaz az árindex. amely jó a bruttó hazai termék egészére, könnyen lehet. 50 százalékos 'ni-

b'át'is tartalmaz a tojásra. lgy ezt a módszertweztkühnázva előfordulhat, hogy bár

ugyanannyi tojást fogyasztanak például Japánban. mint Franciaországban, a világ- összehasonlítás az egyik ország tojásfogyasztását 50 százalékkal magasabbnak fogja mutatni a másikénál. Általánosan megfogalmazva: a régiókon belüli indexek bizonyos javítását (a régiókon kívüli árszerkezeti hatások kiszűrését) csak a régiók—

közötti indexek nagyfokú romlása árán tudnánk elérni.

A másik lehetősége annak, hogy megmentsük a regionális indexeket a világ—

összehasonlítás számára. az volna. hogy lemondunk az additív konzisztencia köve- telményének érvényesüléséről. Ez is túlságosan nagy ár volna az elérhető eredmé—

nyért. Érthető, hogy ilyen körülmények között az IC? irányítói ellenzik az EGK köve—

telését, a regionális indexek változatlanul tartását. A vita egyelőre nyílt. s még nem tudni, hogyan fog eldőlni.

Magam részéről is azon az állásponton vagyok. hogy meg kell alkudnunk azzal..

ugyanarra az országpárra más-más eredményt kaphatunk attól függően. hogy mi—

NEMZETKÖZI USSZEHASONLITASOK 991

lyen keretben, milyen mércével végezzük az összehasonlítást. Az összehasonlítások különböző követelményei kibékíthetetlen konfliktusban vannak egymással,5 s ezért akármilyen megoldást választunk is. ilyen vagy olyan kompromisszumot el kell fo—

gadnunk. Ez a probléma tulajdonképpen még általánosabb jellegű, mint ahogy az elmondottakból kitűnik; a konfliktust tovább lehet élezni. Tételezzük fel, az a kérdés merül fel, hogy Ausztria egy főre jutó bruttó hazai terméke hány százalékkal na—

gyobb. mint Magyarországé. Erre a következő válaszok adhatók:

a) egy osztrák és magyar árakon végzett számítás eredménye (a feltett kérdésre tulaj—

donképpen ez a legjobb válasz, mert itt alkalmaztuk a két ország viszonyaira legjellemzőbb.

mércét; ezt az összehasonlítást azonban nem tudjuk összeházasítani semmiféle más összeha- sonlítás eredményeivel, mert nem fogja biztosítani a tranzitivitást);

b) egy ,,Ausztria-csoport" szubrégió átlagos árain számitott Ausztria/Magyarország in- dex (ez az index a legalkalmasabb a szubrégión belüli összehasonlításokra, az osztrák—ma- gyar viszonylatra azonban már nem a legjobb. mert itt a két országon kívüli árszerkezetek is

belejátszanak a mérce meghatározásába);

c) egy Európa régió átlagos árain számított Ausztria/Magyarország index (ez az index a legalkalmasabb az európai összehasonlítások osztrák/magyar színvonalkülönbség kifejezé—

sére —— egész Európán belül jól illeszthető minden más indexhez —-. egy kifejezett osztrák—ma- gyar összehasonlításra azonban még kevésbé alkalmas, mert a mérce itt még több idegen elemet tartalmaz);

d) egy világ átlagárakon számitott Ausztria/Magyarország index (ez az index illeszkedik egyedül a világ—összehasonlítás többi indexéhez, az osztrák—magyar különbségek elszigetelt elemzését azonban még az előzőnél is nagyobb mértékben zavarhatják a mércét — az átlagos.

árakat — meghatározó idegen elemek).

Mind a) négy indexnek megvan a maga létjogosultsága. s azt. melyiket vagy melyikeket használjuk fel a feltett kérdés megválaszolására, az határozza meg, hogy milyen összefüggésben vetődött fel ez a kérdés. Ha például az elemzés kizárólag az osztrák és a magyar gazdaság összehasonlítására korlátozódik, az a) alatti index egyedüli alkalmazása az indokolt.

Nem valószínű, hogy a négy index eredménye számottevő módon térne el egy—.

mástól. Erre egyelőre még nincsenek empirikus eredményeink. Az sem biztos, hogy az eltérések mértéke aszerint lesz nagyobb vagy kisebb. hogy maguk a mércék tar—

talmilag távolabb vagy közelebb vannak egymáshoz. Például megtörténhet. hogy a

világ átlagárain számított index (d) közelebb fog esni az osztrák—magyar árakon

számított index (a) eredményéhez, mint az Európa átlagos árain számított index (c).

A KÉTOLDALÚ ÉS SOKOLDALÚ ÖSSZEHASONLlTÁSOK

Aligha túlzás azt állítani, hogy a sokoldalú összehasonlítások a kétoldalú ösz—

szehasonlitásokból nőttek ki. A KGST sokoldalú összehasonlitásai éldául (: Cseh-

szlovákia—Német Demokratikus Köztársaság. a Csehszlovákia—%gy rország. a Ma—

gyarország—Bulgária kétoldalú összehasonlítások előzték meg. Mindezt azért érde- mes felidézni, hogy érzékelhessük. a kétoldalú összehasonlítások iránt is van igény.

ezek az összehasonlítások önálló célként is megjelenhetnek, s nem csak minta sok—

oldalú összehasonlítások alkotóelemei. Bár minden országot érdekel a sokoldalú A összehasonlítások eredményei is (hol a helye a világban, valamilyen gazdasági kö—

zösségben. régióban). számos példát lehet felsorolni arra, hogy valamilyen megha—, tározott országgal (például közvetlen szomszéddal. legfontosabb kereskedelmi part- nerrel) való öszehasonlításban jóval nagyobb mértékben érdekelt, mint más össze-

hasonlításokban. Ilyenkor érthető az a törekvése. hogy szeretné, ha az adott két-

5Lásd erről részletesebben: Az indexek súlyozásának kérdései a nemzetközi összehasonlítósoknál. Sta—

tisztikai Szemle. 1973. évi 5. sz. 454—472. old.

oldalú összehasonlítás a lehető legjobb lenne, ne legyen alárendelve a sokoldalú összehasonlítások követelményeinek.

Az lCP beindulásával a kétoldalú összehasonlítás érdekei valahogy háttérbe szorultak. Kimondva vagy kimondatlanul olyan szemlélet kezdett kialakulni, amely szerint a kétoldalú összehasonlítások kora lejárt, ezek szerepét most már magasabb szinten látják el a sokoldalú összehasonlitások, az összes további számításokat ez

utóbbiak érdekeinek kell alárendelni. Egyes nemzetközi szervekben valahogy még

mintha rosszallni is kezdték volna a szórványosan fellépő kétoldalú kezdeményezé—

seket, azokat a szóban forgó országok szeszélyeinek tekintették. valamiféle antikol- lektív magatartásnak, amely zavarja a sokoldalú összehasonlítások vizeit.

A konfliktus nagyon hasonló itt ahhoz. mint amit az előzőkben a regionális összehasonlítások és a világ—összehasonlítás ellentéteként irtam le. Az azonban lé—

nyeges különbség, hogy míg a regionális összehasonlításoknak megvannak a maguk érdekvédő testületei (az EGK, a KGST stb. Titkársága), amelyek viszonylag könnyen ki tudták vívni maguknak az ilyen összehasonlítások jogait, a kétoldalú összehason- lításoknak nincs ilyen természetes érdekvédő szerve, egyes országok szórványos (bár néha nagyon is erőteljes hangú) ,.lázongásainak" csak részben volt meg eddig az eredménye. Nehéz volna megmondani, hol tart most ez a csata; annyi azonban bi—

zonyos. hogy a kétoldalú összehasonlitások nem keveset visszanyertek jogaikból.

A probléma lényege itt nem abban van, hogy mennyire, milyen érzésekkel mer—

nek egyes országok kétoldalú összehasonlításokat kezdeményezni. Ennyi szabadsága végül is minden országnak lehet, s a sokoldalú összehasonlítások sem szenvednek hátrányt, ha az eredményeket megfelelő körültekintéssel, a felhasználók tájékozó- dását nem zavarva publikálják. A kérdéssel azért érdemes mégis részletesebben foglalkoznunk. mert nem közömbös, hogy a sokoldalú összehasonlításokat hogyan szervezik: úgy, hogy azok lehetőséget adnak egyúttal kétoldalú összehasonlitások végzésére is, vagy úgy, hogy ilyen lehetőséget nem nyújtanak.

Ebből a szempontból jelentős különbség van az EGK-összehasonlítás és az lCP között. Formailag mindkét program kétoldalú ár-összehasonlításokkal kezdődik. Mig azonban az EGK-ban az árreprezentánsokat kétoldalú alapon választják (külön ke—

resik például a Franciaország és Olaszország ár-összehasonlítását legjobban szol- gáló reprezentánsokat, külön a Franciaország—Belgium összehasonlítás legjellem—

zőbb reprezentánsait), addig az lCP—nél egy közös sokoldalú reprezentánslistából indulnak ki, s minden két ország közötti ár-összehasonlításhoz lényegében az ebben a listában szereplő termékeket ározzák. (Ha valamilyen. a közös listában szereplő termék valamelyik országban nem szerepel, akkor mesterséges úton regresszió-

számitással rendelnek hozzá árakat.)

Azon is lehetne vitatkozni, hogy a multilaterális összehasonlítás céljait meiyik közelítés szolgálja jobban. Az lCP—módszernek az a viszonylagos előnye, hogy köny—

nyebben tudja felhasználni a közvetett ár-összehasonlításokban rejlő információkat.

Az EGK módszere viszont sokkal rugalmasabb; azzal, hogy minden kétoldalú ár- összehasonlításhoz az adott viszonylatban legjobban reprezentáló termékeket igyek- szik kiválasztani, olyan súlyozást is bele tud vinni a számításba, ami az lCP—módsze—

rénél nincs meg. ;

Túlságosan nagy kitérőt jelentene azonban. ha most ebbe a problémába is ér- demben bele akarnék bocsátkozni. itt csak a kétoldalú összehasonlítások lehetősé- geit vizsgálom, s ebből a szempontból arra a különbségre akarom felhívni a figyel- met, hogy míg az EGK sokoldalú módszere olyan alapadatokra támaszkodik—, amelyek egyúttal a legjobb kétoldalú összehasonlitások megvdlósítását is szolgálhatják. az lCP—nél nem ez a helyzet. Az lCP-hél, ha pé'ldául'eg'y KenyaL-lndia kétoldalú össze-

NEMZETKÖZI OSSZEHASONLiTASOK

993

hasonlítást akarnánk végezni. az ármegfigyelésben sok olyan reprezentáns szerepel.

amely sem a kenyai, sem az indiai viszonyokra nem jellemző, ugyanakkor számos.

mind Indiában, mind Kenyában nagyvolumenben előforduló termékről nem áll ren-

delkezésre információ. '

A sokoldalú összehasonlításokban részt vevő országok aldaláról ez a probléma

— némileg leegyszerűsítve —— a következőképpen merül fel. Ha már vállalkoztunk erre a nem csekély terhet jelentő feladatra, s ha történetesen úgy adódott. hogy a mun—

kába úgy kapcsolódunk be, hogy közvetlen szomszédunkkal végzünk ár-összehason—

lítást, akkor szeretnénk ezt úgy lebonyolítani, hogy egyúttal a közvetlen szomszé- dunkkal való legjobb összehasonlításhoz is hozzájussunk.

Ez a kérdés sincs még lezárva, a kétféle közelítés egymással szembeni előnyei- ről, hátrányairól megoszlanak a vélemények. Annak ellenére, hogy több ország ve- tette fel elég nagy nyomatékkal olyan ármegfigyelések szükségességét amelyek a kétoldalú összehasonlítások követelményeinek is eleget tesznek, az lCP első három fázisában alkalmazott módszernek is sok híve van. Az már szinte biztosnak látszik, hogy az lCP EGK szubrégióján belül olyan ármegfigyelést fognak végezni, amely a legjobb kétoldalú összehasonlítások alapjául is szolgálhat; azt azonban, hogy mi—

lyen módszert fognak alkalmazni az lCP többi részében, nem lehet még tudni.

A VOLUMEN—USSZEHASONLíTÁS ÉS A VÁSÁRLÓERÖ-USSZEHASONLlTÁS

Az ICP címében (lnternational Comparison of Real Product and Purchasing Power Parities) egyforma előkelő helyet foglal el a reáltermék- és a vásárlóerő-ösz- szehasonlítás. Az eddig megjelent tanulmányok szövege is azt érezteti az olvasóval, mintha az alkalmazott módszer egyformán szolgálná a két célt, mint hogyha a volu- men-összehasonlítás és az ár-összehasonlítás egyforma minőségű volna. Ugyanez mondható el az EGK-összehasonlításokra is. Közelebbről megvizsgálva azonban ki- derül. hogy a módszer, amit alkalmaztak, nem egyenrangúként kezeli a két célt.

Teljes mértékben a volumen-összehasonlítás követelményeinek van alárendelve. az dir-összehasonlítás mintegy melléktermékként adódik. Pontosabban szólva: azt a módszert, amelyet az ár-összehasonlitás céljaira alkalmaznak, úgy választották, hogy az a lehető legjobban szolgálja a volumen—összehasonlítás célját. Egy önállónak te- kinthető, saját jogán fellépő ár—összehasonlítás céljait azonban nem ugyanez a módszer szolgálja a legjobban.

Az ár-összehasonlítás (vásárlóerő-összehasonlítás) követelményeinek oldaláról nézve az lCP—ben és az EGK-összehasonlításban alkalmazott módszerekkel kapcso—

latban :: következő hátrányos tulajdonságokat kell megemlíteni?

1._a valuták vásárlóereje összehasonlításának csak azokon a területeken van kézzelfog- ható közgazdasági értelme, ahol a valutákat ténylegesen vásárlásra használják fel; a szóban forgó összehasonlításoknál azonban az árindexek súlyaiban nem áruforgalom jellegű tételek is szerepelnek (például a saját termelésből történő fogyasztás, a közigazgatási szolgáltatások);

2. igazi vásárlóerő-összehasonlításhoz a valóságban ténylegesen létező árak alapján kellene a számítást végezni, az IC? és az EGK árindexeibe azonban fiktív árak is belejátszo- nak (például a lakbéreket, bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat több országban nem tény—

leges árukon fejezik ki, hanem egy szubvencióval növelt fiktív áron); más szavakkal, az ösz- szehasonlítások nem az országokban előforduló tényleges árakat vetik egymással össze, ha—

nem a volumenek értékeléséhez felhasznált árakat, ez pedig nem teljesen ugyanaz;

3. a végső eredményként szereplő árindexeket mind az lCP-ben, mind az EGK—összeha—

sonlításban leszármaztatott módon nyerik oly módon, hogy például a francia/olasz értékin- dexet (a saját valutában kifejezett értékek hányadosát) elosztják a francia/olasz Geary—

Khamis—féle vagy Gerardi-féle volumenindexekkel; az így kapott árindexek már messze nem rendelkeznek azokkal a jó tulajdonságokkal. amelyekkel a volumenindexek rendelkeztek (meg- sérthetik például az átlagpróbát, azaz egy csoportindex magasabb vagy alacsonyabb lehet,

4 Statisztikai Szemle

mint a csoportban levő alcsoportok indexeinek mindegyike.6 ami a volumen—összehasonlitá—

soknál nem fordulhatott elő).

Az eddigiek során az itt leírt problémákra viszonylag kevesebb figyelmet fordi- tottak. Ezzel a konfliktussal is azonban előbb-utóbb szembe kell nézni. Két kiút ki—

nálkozik. Az egyik. hogy megmaradnak az eddigi módszerek mellett, de akkor tudo—

mására kell hozni az eredmények felhasználóinak azt. hogy a volumen—összehason—

lítást és a vásárlóerő—összehasonlitást nem kezelik egyenrangúan ezekben a tanul- mányokban. Az említett korlátok ellenére is hasznos szolgálatot nyújthatnak az ár- összehasonlítás eredményei, ezek azonban nagyobb óvatossággal kezelendők. Az

alárendeltségi viszonyra is célszerű ráirányítani a figyelmet.7

A másik kiút az. hogy a vásárlóerő-összehasonlitást az önálló tanulmány rang- jára emelík. Ehhez azonban bizonyos mértékig változtatni kell a módszereken is. A volumen-összehasonlításhoz felhasznált alapanyagok továbbra is hasznosíthatók, ezeket azonban meg kell tisztítani a fiktív áraktól (szubvenciáktól), s a nem árujel- legű tranzakciók (például a saját termelésből történő fogyasztás) hatásától. Ugyan- akkor a formula tekintetében is önállósítani kell aSvásárlóerő-összehasonlitást. át kell térni a közvetett (implicit) árindexszámításról a közvetlenre (explicitre). Ez egy-

formán vonatkozik arra is, ahol a Geary—Khamis—formulát alkalmazzák a volumen—

összehasonlításra, s arra is, ahol Gerardi képlete szerint történik a számítás. A sok—

oldalú vásárlóerő-összehasonlításnak — ha ezt mint önálló célt tekintjük —— nincs még

kidolgozott, általánosan elfogadott formulája. A volumen-összehasonlításokra ki-

dolgozott módszerek azonban értelemszerűen alkalmazhatók az ár-összehasonlitá- sokra is. Ahogy a volumenindexeknek van átlagos árakon alapuló Geary—Khamis- vagy Gerardi—formulája, ugyanúgy az árindexeknél is lehet valamilyen átlagos meny—

nyiségeken alapuló formulát szerkeszteni.

Mindez egyúttal azt is jelentené, hogy az eddig oly nagy becsben tartott té- nyezőpróba (árindex X volumenindex : értékindex) követelményének érvényesülé- sén valamit engedni kell. Véleményem szerint ebből semmilyen jelentős hátrány nem származik, a tényezőpróba nagyon hasznos technikai eszköz ugyan, de — mint ahogy ez (: mondottakból kiderül — nem közgazdasági alapon nyugvó összefüggés, amelynek minden körülmények között érvényesülnie kell.

lRODALOM

Gilbert, M. -— Kravis, I.: An international comparison of national products and the purchasing power of currencies. A study of the United States, the United Kingdom, France, Germany and italy. OEEC. Paris. 1954.

203 old. ,

Geary, R. G.: A note on the comparison of exchange rates and purchasing power between countries.

Journal of the Royal Statistical Society. Series A (General) 1958. évi 1. sz. 97—99. old. * Khamis, $. H.: Some problems relating to the international comparabiiity and fluctuations of production volume indícators. Bulletin of the International Statistical Institute. Vol. XLii. Book 1. 1967. 213—329. olgl.

Drechsler, L.: Weighting of index numbers in multilateral international comparisons. The Review of Inc0me and Wealth. 1973. évi 1. sz. 17—34. old.

Kravis, I. B. és szerzőtársai: A system of international comporisons of gross product and purchosing power. Hopkins University Press. Baltimore -—- London. 1975. Xl. 294 old.

A bruttó hazai termék és a vásárlóerő nemzetközi összehasonlításának rendszere. Nemzetközi szervezetek statisztikai tevékenységéből. 30. sz. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1976. 115 old.

Kravis. I. B. és szerzőtársaí: international comparisons of real product and purchasing power. Hopkins

University Press. Baltimore — London. 1978. Xl. 264 old. '

Gerardl, D..- Alcuni aspettl metodologlcl riguardanti il caicolo delle Parita dei Poteri d'Acauistoira ! paesi della Communitá Europea. Atti del convegno della Societa italiana di Statistioa. 1978. március.

Comparlson in real values of the aggregates of ESA. 1975. Statistical Office of the European Com- munitites. Luxembourg. 1978. 225 old.

" Erre több konkrét példát is találhatunk az iCP eddigi publikációiban. A francia frank/amerikai dollár 1970-es vásárlóerő—paritás például a ,.Pihenés"-nél 4.80, az ,,Oktatós"-nái 4,78, a két előbbi alcsoport ösz- szevonósa'ból nyert csoportnál 4,72, vagyis alacsonyabb. mint az előbbi két index bármelyike. ,

" Ezt a megoldást alkalmazták néhány KGST-összehasonlítósnái, vagy például az Ausztria—Lengyelorszag fogyasztás-összehasonlitásnál, ahol közölték ugyan az ("indexeket is. nyomatékosan felhívták azonban az al- vasók figyelmét. hogy ezek nem igazi vósárlóerő—összehasoniitási eredmények.

NEMZETKÖZI USSZEHASONLITÁSOK

995

PE3tOME

MemAyHapoAi-ibre conocrasneunn B paMKax OOH, CBB, E3C ÖbICTPO pasauaaiorcsi "

pacnpocrpar—immcs. Hpoucxognr Tamxe coaepweHCTaosai-me merogos, Ho HeCKOJ'IbKO Bon- pocoa eme He abiscueno AOJ'm-(HblM oőpasoM, arra ocraanno mecro p,:m BoanuxHoseHun 3Ha- HHTeanle pacxomgenuü ao MHer—mnx.

OAHoü ua Tanux npoőneM mennem; npumenneman mopMyna: T. H. Memg Pupu—

KeMuca (Koropbiü npnMeHnncn a npoaoAuaLm—txca .no cux nop conocraanenunx OOH), mm me'rop. )Kepapnu (npnMeHneMblú a pacue'rax, ocymecrsnneMbix EEC). Oőa Me'rana npenyc- ManHBatOT cousMepem—re no CpeAHHM u.eHaM, Ha a TO BpeMSI Kan nepem—í npnmeuser asse- weHHble cpemme, aropoü ucnonbzyer He ssaemeuubie cpeAHue. Aarop npuxonwr K smaony, two a cnyuae Bennem-nemm TOI'IbKO anoamx cpaBHeHi—rü BOHPOC usőpam—m nepBoro mm aro—

poro M6TOA6 zanuerca őespaannunbm; oAHaKO npn pernoHanthix cpaBHer-imix — no Kpaí—i- Heü mepe B omenbl—ibix peruonax -- ncuucneHr—re He eszemet-mux cpem—mx wmeer npeuMy—

utecraa no cpaaHeHmo c ucuucnenneM ssaetueHHux cpepuux.

B p.anweümem aB'rop nccnegye-r npoőneMy ,,pernouanuaaunu". l'ipuauae-r npaBOMom—

HOCTb pernonanbnbix cpaaHei-mü (npmvieHel-me CpeAHHX u.eH any-rpm pernona), HO non-tep- Kuaaer uro MeTOA Muposoro COHOCTaBJ'leHHS He őbmo 65! npaauanbiM I'TOAHHHMTB Tpeőo- BaHHSIM pel'MOHaanle cpaBHem—rú.

Aa'rop a HeKo'ropoü creneHu omaer npeAnouTeHl—re npumeuneMOMy B CpaBHEHHHX B paMKax E3C ,,AaycropoHHemy npnőnmxeumo" B ommne OT npumeHaeMoro B paMKBX OOH ,,MHOFOCTOpOHHeI'O npuőnmkewz". I'lpennaraer ocymecmnmb abiőop Toaapos-npencrasn—

Teneü TaKHM oőpasoM, l-lToőbl OHH B paBHoü Mepe cnymunu HymgaM Kan MHOFOCTOpOHHHX,

TÖK " Haunyumux .nsycwponnnx cpaBHem—rü. .

B aakmouem—re aerop oőpamaet BHnMai-me Ha TO, HTO : n.o cwx nop npoaeneuubix wc—

cnenoaanmx merop, cpaanem—m nouynatenbnoü CHnbl .no HeKoropoí—i creneHu 65111 napun- HeH meronam conocmanenm oőbemoa. Hoa'romy Kauecma HHAeKCOB noxynarenbnoü Cvmbt xyme Kauecma ungekcos oő'beMa Kek B conoc-rasneumix a paMKax OOH, 'raK " E3C.

SUMMARY

The inter—country comparison programme of the United Nations and other international organizations (CMEA, EEC, etc.) is auickly broadening and developing. Methodology is also progressing, there are, however, a number of auestions that are not sufficiently clarified yet and in respect of which views considerably differ.

One of the problems is the formula to be used: that of the Geary—Khamis (as used in the first three phases of the lCP), or that of the Gerardi (as used in the EEC comparisons).

Both are average price methods. the main difference being that the first uses weighted aver- ages, while the second unweíghted ones. The author comes to the conclusion that if only world level comparisons were made, it would not matter whether the prices used for the common denominator are weighted or unweighted averages; in regional comparisons — at least in some regional comparisons -— however, the unweighted averages seem to have certain advantages over the weighted averages.

The problems of .,regionalization" are considered next. The author recognizes the full

competence of the regional comparisons (i. e. the use of regional average prices within the regions; emphasizes, however, that world level comparisons should not be subordinated to the reauirements of the regional comparisons.

The author reveals some preferences for the binary approach (as used in the EEC) against the multilateral approach (as used in the first three phases of the lCP). He suggests that the selection of the representative items should be made in a way that provides a basis for both the multilateral and for the best binary indices.

Finally the author draws attention to the fact that the methods used hitherto subordi—

nate to some extent the purchasing power comparison to the real product comparison. The guality of the purchasing power indices is, therefore. inferior to that of the real product indi- ces, both in the lCP and EEC comparisone

4: