Endre Ábrányi

Hervieu Ábrányi Ambrus Marx Ady Endre

Shaw

Móricz Zs.

12097

MAGYAR KÖNYVTÁR

Szerkeszti Radó Antal

700 szám 70 kötetbe kötve.

I—10. szám.

Katona József Maupassant Berzsenyi Coppée Kisfaludy Károly Sipulusz De Amicis Zrínyi

Du Maurier-Potter Csokonai

II—21.szám Arany János Olasz elbeszélők Petőfi ifj. Dumas francia elbeszélők Rovetta

Kisfaludy Károly Shakspere

22—30.szám.

Kármán József Byron Ágai Adolf Sardou Najac Deák Ferenc Aischylos Bársony Murger-Barriére .Névtelen jegyző

31—40. szám.

Moliére Gracza György Bourget Sz ibokska Turgenyev Kossuth Flammarion Tóth Kálmán Droz Gusztáv Vértesi Arnold

41—50. szám.

Ibsen

A kuruc világ költé­

szete Petőfi Poe Jókai Kozma Andor Butti Petőfiné Tennyson

51—60.szám.

Murai

Magyar népballadák Cavallotti Fáy András Szalagub Ambrus Zoltán Meyer Konrád

Jókai Csehov

61—70. szám.

Kölcsey Yke Áldássy Antal Falk Miksa Cicero Kipling Kabos Ede Szalárdi Arany János

71—80. szám.

Moliére Jókai Plutarchos Arany János Spanyol elbeszélők Nansen

Gvadányi

81—90. szám.

Mikszáth Coppée Serao Sophocles Ábrányi Emil Tolnai Lajos Arany János

Heltai Gáspár

91—99. szám.

Musset Kielland Wells Kölcsey Boccaccio Keleti Gusztáv Francia elbeszélők Olasz elbeszélők 100—113. szám.

Jókai Arany János Shakspere Papp Dániel 114—122. szám.

Moliére Virág Benedek Murai Károly Korchmáros Kálmán Orosz elbeszélők Farina Cserei Mihály Arany János 123—130.szám.

Ibsen Coppée Kisfaludy Sándor Tolsztoj Becsky László Byron Kóbor Tamás Kazinczy

Moeller Angyal Dávid Sipulusz Kazinczy Zöldi Márton Arany Janos France Anatole

141—150. szám.

Poe Moliére Thury Zoltán Arany János Tinódi Tóth Ede

Szabóné Nogáll Janka Kisfaludy Károly i Kipling

Magyar népdalok

151—160. szám.

Kempis Tamás Jókai Musset Wells Petőfi Tábori Róbert Ouida

161-170. szám.

Francia elbeszélők Aischylos Petőfi Kipling Majthényi Flóra

Plutarchos Mindszenthy Gedeon Dosztojevszkij

171—180. szám.

Petőfi Barnum milliói Radó Antal Kenedi Géza Jókai

id. Ábrányi Kornél Szemere Maróczi Shakspere

181—190. szám.

Petőfi Heine Vanderheym Tarczai György Racine Balassa Bálint Patapenkó

a bécsi képes krónika Conan Doyle Cyprian

191—200. szám.

Kipling Ovidius Jókai Verga

Német elbeszélők Mikes Kelemen Herczeg Ferenc

I unius Rákosi Jenő

Cornelius Nepos Kisfaludy Károly Brieux

Ambrus Zoltán Dickens Kazár Emil Wells A Kalevalából Petőfi

211—220.szám.

Faludi Ferenc Endrődi Sándor Multatuli Shakspere Zrinyi Bársony István Angol elbeszélők Hauptmann Gerhardt Petőfi

221—229. szám.

Radó Antal Conan Doyle Mikszáth Pierre Loti Tóth Edo Benedek Elek Petőfi

230—240.szám.

Rostand Galdós Petőfi Vergilius

Gróf Széchenyi István Petőfi

Mikszáth Bródy Sándor Amerikai elbeszélők Heltai Jenő Faludi Ferenc Petőfi

251—259. szám.

Kipling Gorkij

Francia elbeszélők Jókai

Schiller Brieux Galeotto Marzio

260—270. szám.

Jókai Tutsek Anna Tolstoj Theuriet

C. Sallustius Crispus Gorkij

Petőfi

271—280. szám.

Gróf Apponyi Conan Doyle Ouida Peisner Turgenyev Mikszáth Tacitus Petőfi

Kemechev Jenő Maeterlinck Jókai Mór Ambrus Zoltán Marni Plutarchos Shakspere Petőfi

291—300. szám.

Jókai Ignotus Vergilius Turgenyev Szomaházy Vergilius Gorkij Dóczi

301—310. szám.

Beöthy Demosthenes ifj. Hegedűs Sándor Mikszáth

Church Goethe Petőfi

311—320.szám.

Verne Maeterlinck Kőnig Dénes Hoffmann Gesta Romanorum Conan Doyle

BERNARD SHAW

BRASSBOUND KAPITÁNY MEGTÉRÉSE

vígjáték három felvonásban

fordította

HEVESI SÁNDOR

o

BUDAPEST

LAMPEL R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) rt.

KÖNYVKIADÓ VÁLL ALATA

Sir

Howard Hallam,

angol pair és bíró.

Lady

Cicely, a sógornője.

Brassbound

kapitány, más néven

Black Pa

quito.

Drink water

Félix

Redbrook Johnson

Brassbound emberei

Marzo

Rankin,

hittérítő.

A kádi.

Szidi el Asszif

sejk.

Ozmán,

a sejk embere.

Kearney,

amerikai kapitány.

Matróz.

Muley.

Hordár.

Két négerfiu.

Történik Marokkóban, a múlt század végén.

1*

Azon a hegyvidéken, mely Marokkó nyugoti partján, a mogadori kikötő felett nyúlik el, egy hűvös, késői délutánon a misszionárius, Voltaire ismert tanácsához híven, a kertjét műveli. Afféle idősebb skót, szellemileg egy kissé viharvert, mint a ki idegen vizeken haj ókázik a maga hitvallásával, ellenséges szelek közepette ; mind­

amellett hithű fia a Szabad Egyháznak és az Éjszak­

afrikai Mis siónak, hűséges, barnaszemű és békéssé ges lelkű ember. Testileg vékonydongájú, de szívós em­

berke, napbarnított, simára borotvált, finom és elszánt arczczal; szelid humor pislog a szeméből. Tropikus fejre- való van rajta és kalap-fátyol; neutralis színű szem­

üveg, fehér spanyol vászon-szandál, a milyet a mai skót misszionáriusok viselnek ; de az olcsó glasgowi turista­

öltöny, a fehér gallérral kiegészített szürke flanelling és a zöld matróznyakkendő helyett, melyet olcsó melltű szokott diszíteni, tiszta fehér vászonba van öltözve, a mely ha szabására nem is, de színére nézve megfelel az arabs Ízlésnek. A kertről tágas kilátás nyílik az Atlanti Óczeánra. Látni a homokos déli part hosszú sávját, melyet az éjszakkeleti passzátszelek járnak át s a melyen nyomorúságosán tenyészik néhány csenevész borsfa, redves pálma és tamariszk. Amennyiben a szárazföldet nézzük, a kilátás apró halmokban végződik, közel a tengerhez, s ezek az Atlas-hegység végső nyúl­

ványai. A misszionárius, a kinek vagy harmicz esz­

tendő óta minden áldott nap volt alkalma gyönyörködni

ebben a tengeri tájképben, most szemügyre sem mél­

tatja, minthogy éppen egy hatalmas piros muskátli­

bokrot nyeseget, mely angol felfogás szerint minden természetes mértéket meghalad s a mely egy vagy két poros magyallal egyetemben kedvencz virágágyának egyetlen dísze. Munkáját egy kis mór széken ülve végzi.

A kert közepén kellemes ülőke van egy tamariszkfa árnyékában. A ház a kert délnyugati sarkában áll, a muskátlibokor pedig a délkeleti sarkában. A ház kert­

ajtajában most megjelenik egy ember, a kiről látnivaló, hogy nem barbár, mivelhogy valósággal kevésbé kelle­

mes és sajátos produktuma a modern kapitalista kultúrának. A testi mivolta és formája egy rosszul táplált tizenhétéves suhanczra vall, de a kora kifürkész- hetelen ; csakis agyagszínü haja, melyben nyoma sincs egy szürke szálnak, bizonyít amellett, hogy minden valószínűség szerint túl van a negyvenen, de nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy még innen van a húszon.

A londoni ember mindjárt fölismerné benne nyeszledt, de szívós példányát annak a csenevész emberfajtának, mely a nagyváros pocsolyájában nő fel. Czirkalmazott, mesterkélten nyájas beszédje, mely természettől fogva közönséges és nazális, egyúttal gyors és folyékony;

a természet, a napközi otthon és némi járdataposás valamennyire szónokot nevelt belőle. Táj szólása, le­

számítva ordináré orrhangjait, nem is nagyon elütő a londoni előkelő világ beszédjétől, a mely szintén magán­

hangzókkal helyettesíti a kettős hangzót (néha nagyon tetszetősen) és a hangzók hagyományos kiejtését teljesen összezavarja. Úgy fest, mint egy parti őr nagyon másod­

osztályú uniformisban, a mely nem az övé ; úgy gerálja magát, mint egy színpadi matróz, de legjobb esetben is csak azt tudja a világgal elhitetni, hogy talán hal­

csarnoki hordár abból a rosszabbik fajtából, a kinek

csak olyankor akad dolga, mikor szokatlanul nagy a forgalom. Viselkedéséből kirí a komoly iparkodás, hogy behizelegje magát a misszionárius kegyeibe,

alkalmasint valami tisztességtelen szándékkal.

ELSŐ JELENET.

Rankin, Drinkwater.

Drinkwater (megpillantja már a kertajtóból, hun- czut mosolylyal közeledik feléje s csak akkor szólítja meg, a mikor már egészen a közelébe ért). Jó estét, Rankin úr. (A misszionárius sietve fölkel s megfordul, kötelességszerüen beletörődve abba, hogy háborgatják.) Hogy szolgál a becses egészsége?

Rankin (kimérten). Jó estét, Drinkwater úr.

Drinkwater. Nem nagyon örül, szentatyám, hagy az ilyen magamfajta ember háborgatja a kerti munkájában ?

Rankin. Drinkwater úr, a misszionárius nem olyan ám, hogy az egyik embert szereti, a másikat meg nem szereti. Mit tehetek magáért?

Drinkwater (melegen). Semmit, szentatyám.

Híreket hoztam.

Rankin. Hát akkor üljön le.

Drinkwater. Köszönöm, atyám. (Leül a fa alatt a székre s hozzákészülődik a beszédhez). Hallotta-e hírét Haliam bírónak?

Rankin. Sir Howard Hallamot gondolja?

Drinkwater. Persze, hogy őt — a legfurfango­

sabb bíró Angliában ! — betöréses lopásért mindig kutyakorbácsot adat, hogy az Isten akárhova tegye.

Különben én egy szóval sem bántom ; magam is a mondó vagyok, a törvény, törvény ; hiába !

Rankin. Nos?

Drinkwater.

Hát a sógornéjáról hallott-e már : Lady Ciceley Waynflétéről?

Rankin.

Arról a híres ladyról beszél, — a ki a világot járja?

Drinkwater.

Meghiszem azt, hogy róla. Bejárta egész Afrikát s csak az ölbeli kutyája volt vele — s mindent leírt az újságokban, bizony.

Rankin.

És sógornője sir Howard Haliamnak?

Drinkwater.

Elhalt feleségének a testvére : igen bizony.

Rankin.

Hát aztán mi történt velük?

Drinkwater.

Mi történt velük 1 Az, hogy meg­

jöttek. Alig húsz percze, hogy a gőzjachtjuk kikötött itt Mogadorban. Mentek egyenest az angol konzul­

hoz. Az meg ide küldi őket, mert nem tud nekik szállást adni. Egy arab meg két négerkölyök hozza a podgyászukat. Én előreszaladtam, hogy tudassam önnel.

Rankin.

Köszönöm. Ez igazán nagyon szép öntől, Drinkwater úr.

Drinkwater.

Szót sem érdemel, szentatyám.

Hogy az Isten is áldja meg, hát nem maga térített meg engem? Mi voltam én, a mikor idekerültem ! Szegény, elveszett bűnös. Hát nem magának köszön­

hetem, hogy megváltoztam ? (Feláll.') Mellesleg szólva, szentatyám, ennek a Lady Cicely Waynfletenek alig­

hanem az a szándéka, hogy bejárja Marokkót, ki­

ránduljon lóháton a hegyekbe, meg mi egy más. Hát a mint tudja, szentatyám, kirándulni nem lehet fegy­

veres kiséret nélkül.

Rankin.

Lehetetlen; lemészárolnák az egész társaságot I Marokkó nem olyan, mint más afrikai ország.

Drinkwater.

Nem, szentatyám, ezek az arabsok

nagyon tartják a hitüket és ezért veszedelmesek.

Megtérített-e már valaha egy arabsot, szentatyám?

Rankin

(búbánatos mosolylyal). Soha 1

Drinkwater

(ünnepélyesen). Ezentúl se fog, szentatyám !

Rankin.

Álló huszonöt esztendeje munkálkodom itten, Drinkwater úr, s maga az én első és egyetlen megtért báránykám.

Drinkwater.

Nem fogott rajtuk a szép szó, úgy-e?

Rankin.

Azt éppen nem állíthatom. Én hiszem, hogy némi jót műveltem. Hozzám jönnek orvosság­

ért, a mikor betegek, és azt mondják, hogy én vagyok az egyetlen keresztyén, a ki nem tolvaj. Ez is valami.

Drinkwater.

A lelkűk nem tud úgy fölemelkedni a kereszténységhez, mint a mienk, szentatyám, ez a hiba. Hát a mint mondtam, ha fegyveres kiséret kell, itt az én barátom és parancsnokom, Brassbound, a »Hálaadás« nevű kétárboczos kapitánya, meg a bandája, velem együtt; mi szívesen vállaljuk a ladyt és Haliam bírót akármilyen észszerű kis ki­

rándulásra. Atyám, ön ezt megemlíthetné nekik.

Rankin.

Én semmiesetre sem fogom nekik aján­

lani, hogy ilyen veszedelmes kirándulásokat te­

gyenek.

Drinkwater

(erényesen). Nem, szentatyám, azt nem is kívánnám öntől. (Fejét csóválva.) Nem, nem : a kirándulások veszedelmesek. De annál inkább kell fegyveres kiséret, ha netán mégis fejükbe vennék, hogy kirándulnak.

Rankin.

Remélem, hogy nem fog eszükbe jutni.

Drinkwater.

Magam is remélem, szentatyám.

Rankin

(töprengve). Igazán különös. Olyan nagy

a

világ s éppen ide kellett csöppenniök Mogadorba s

éppen az én házamba ! Sok esztendővel ezelőtt talál­

koztam egyszer sir Howard Haliammal.

Drinkwater

(álmélkodva). No de ilyet! Képzelje csak, szentatyám, én is szakasztott úgy jártam. De tévedés volt a dologban, bizony Isten. Úgy hagy­

tam el a törvényszéket, hogy nem maradt folt a be­

csületemen, nem bizony.

Rankin (némi felháborodással). Remélem, nem gondolja, hogy én is ilyenformán találkoztam sir Howarddal? !

Drinkwater. Higyje el, szentatyám, a legbecsü­

letesebb, a legjobb hiszemű emberrel is megeshetik.

Rankin (feláll, közelebb lép Drinkwaterhez, szi­

gorú hangon). Kérem, Drinkwater úr, vegye tudo­

másul, hogy én Sir Howarddal, mint magánember­

rel találkoztam. Az öccse jó barátom volt. Sok évvel ezelőtt. Kivándorolt Nyugotindiába. (Visszaül he­

lyére.)

Drinkwater.

Nyugotindiába ! Egyenesen át az óczeán túlsó partjára. (A tenger felé mutat.) Édes istenem ! A hiúság táplál bennünket és elnyel a sö­

tétség. Igaz-e, szentatyám?

Rankin

(füleit hegyezve). Micsoda? hát olvasgatta azt a kis könyvet, a melyet adtam?

Drinkwater. Hogyne, a mikor csak futotta az időmből. Nagyon épületes olvasmány, szentatyám.

(Attól tart, hogy a további examinálás készületlenül találná.) Jó estét, atyám : most tömérdek a dolga, várja a vendégeket, sir Ho wardot és Lady Cicely t, úgy-e bár? (Indulni akar.)

Rankin

(feláll). Nem. Maradjon; mi errefelé mindig készenlétben vagyunk, ha utasok jönnek.

Van egyéb mondani valóm — kérdezni akarok ma­

gától valamit.

Drinkwater

(aggodalommal, melyet azzal leplez, hogy túlozza az őszinte matróz-modort). Szolgálatára állok, szentatyám.

Rankin. Ki az a Brassbound kapitány?

Drinkwater (mint a ki bűnösnek érzi magát).

Brassbound kapitány ! Hát ő — ö — az én kapi­

tányom, szentatyám.

Rankin. Jó, jó. Hát aztán?

Drinkwater (gyönge hangon).

A

»Hálaadás«

nevű kétárboczos parancsnoka, szentatyám.

Rankin (fürkészve). Hallotta-e már hírét ezen a környéken egy silány ficzkónak, a kit Black Paquitonak hívnak ?

Drinkwater (a ki egyszerre megért mindent). Ahá, most már értem, hogy szentatyám mire gondolt.

Hallotta valakitől, — hogy Brassbound kapitány és Black Paquito egy és ugyanaz a személy. Nem így van-e?

Rankin. De így van. (Drinkwater diadalmasan veregeti a térdét. A misszionárius határozott hangon folytatja). És az, a kitől hallottam, nagyon derék, igazlelkű ember, a mennyire én meg tudom Ítélni.

Drinkwater (elfogadva a következtetést). Hát persze, hogy az, szentatyám. Hát vádoltam én csak egy szóval is? Vagy vádolom most?

Rankin. De hiszen akkor Brassbound kapitány azonos Black Paquitóval?

Drinkwater. Hát ezt a nevet boldogult édes­

anyja adta neki, a mikor a térdén ringatta. Ezen csak nem akadhat fönn senki. Nyugotindiai nő volt, (a tenger felé mutat) látja, oda való — azaz, hogy mégsem, azt hiszem brazíliai nő volt; Brazíliában azt az istenverte papagályfiókot — bocsánat a szóért — nevezik Paquitonak (érzelgősen). Mint a

hogy egy angol dáma azt mondaná a fiacskájának, hogy pintyőkém.

Rankin

(mint a ki nincs teljesen meggyőződve).

De miért Black Paquito?

Drinkwater

(egyszerűen). Hát tudja, atyám, azért, mert a papagály a maga természeti állapotá­

ban zöld, a kapitány azonban fekete, — így hát —

Rankin

(szavába vág). Értem. De most feleljen egy másik kérdésemre. Kicsoda-micsoda az a Brass­

bound kapitány vagy Black Paquito, vagy akár­

minek is hivatja magát.

Drinkwater

(buzgón). Hát Brassbound, szent­

atyám. Mindig csak Brassboundnak hivatja magát.

Rankin.

Jó, hát Brassbound.

De

micsoda?

Drinkwater

(hévvel). Ön azt kérdi tőlem, szent­

atyám, hogy micsoda?

Rankin

(határozottan). Azt.

Drinkwater

(növekvő lelkesedéssel). És mondjam meg önnek, szentatyám, hogy ő micsoda?

Rankin

(a kit ez egy csöppet sem hat meg). Ha volna olyan szives, Drinkwater úr.

Drinkwater

(a kiből kitör a meggyőződése). Hát akkor megmondom, atyám, hogy ő micsoda. Töké­

letes gentleman; az ő.

Rankin

(komolyan). Drinkwater úr, az a jelző, hogy tökéletes, nem illeti meg a nyugoti part kapi­

tányait, hanem csakis urukat és teremtőjüket.

S vannak a világon gentlemanek és gentlemanek.

Kivált a mi vidékünkön. Mifajta gentleman az a kapitány ?

Drinkwater.

Angol gentleman, szentatyám- angol az anyanyelve, angol az apja, Nyugo tin diá­

ban van a birtoka, igazi, vérbeli, világos angol.

(Eltűnődve). Talán csak anyai részről sötét egy kicsit, mert az brazíliai nő volt.

Rankin.

Most pedig, Drinkwater Félix, mondja meg igaz keresztyén hitére: rabszolgakereskedő-e Brassbound kapitány, avagy nem?

Drinkwater

(aki minden londoni csalafintasága mellett is nagyon meg van lepetve). Szó sincs róla.

Rankin.

Bizonyos ön ebben?

Drinkwater.

Egy kalandor-gentleman lehet a világon úgyszólván minden, de rabszolgakereskedö nem lehet.

Rankin.

Drinkwater úr, én ezt a kifejezést, hogy »kalandor-gentleman«, nem most hallom elő­

ször. Annyit jelent, hogy kalóz. Van önnek erről tudomása ?

Drinkwater.

Jóságos ég, hiszen manapság már nem lehet az ember kalóz. A tengeri jog éppen olyan szigorú, mint a londoni törvényszékek. Ha én itt az Atlanti-óczeánon olyanokat mernék tenni, mint sihederkoromban a Waterloo-Roadon, sarkon sem fordulhatnék s már bezúznák a pofámat. Pokolba a kalózokkal. Bocsánat a szóért, szentatyám ! No és most, hogy egy kis fogalma legyen róla, milyen kotnyeles volt az az igazlelkű úriember, a kit az imént emlegetett: mit gondol, szentatyám, ki volt az az úr, a kinek a keze alatt Brassbound kapitány a mesterséget kitanulta?

Rankin.

Nem tudom.

Drinkwater

(felugorva). Gordon, szentatyám, Gordon. A nagy Gordon, a kinek a szobra mai napig is ott áll a Trafalgar-Square-en. ö vette rá Black Paquitót, hogy verje szét a rabszolgakeres­

kedőket. Megfogadta Gordonnak, hogy soha többé nem csempész be sem puskát, sem rabszolgát és

(elfojtott nehezteléssel) nem is vállalja azóta, ha mind­

járt térden csúszunk is elébe és úgy könyörgünk neki, hogy vállalja. (Rankin fölkel és ránéz, úgy hogy Drinkwater ijedten elhallgat).

Rankin (szárazon). Hát térdencsúszva szoktak könyörögni neki, hogy vállalja?

Drinkwater (hirtelen leül, kissé szégyenkezve).

Vannak közöttünk olyanok is, a kik nem tértek meg, szentatyám. Ezek azt mondják : kapitány úr, ha már úgy is van, a mit csempész, miért ne csem­

pészhetne be egyebet is?

Rankin. No végre hát ide lyukadtunk. Gondol­

tam, Brassbound kapitány tehát csempész.

Drinkwater (vigyorogva veregeti a térdét). Hát miért is ne? Miért is ne? Mi angolok a szabadkeres­

kedelem hívei vagyunk. Nem nézhetjük összetett kézzel, hogy azok az átkozott idegenek területeket szerezzenek és vámot szedjenek egész Afrikában.

Hát nekik több közük van Afrikához, mint nekünk?

Mi ezt kérdezzük. Akárhogy van is, a mi üzletünk törvényes. Fegyveres kíséretre pedig szüksége van a turistának is meg a kereskedelemnek is. Cook-féle utazás az Atlasz-hegységbe, ennyi az egész. Ezzel pedig csak a czivilizácziót terjesztjük. Nincs-e igazam ?

Rankin. Azt hiszi, hogy Brassbound kapitány emberei kellőképen föl vannak szerelve erre a czélra, mi?

Drinkwater (röhögve). Föl vannak-e szerelve?

Meghiszem azt. A legkönnyebb puskáik vannak, minden magazinban tizenkét töltény. Minket ugyan föl nem tartóztat senki.

Rankin. Ezen a környéken a legveszedelmesebb törzsfőnök Szidi el Asszif sejk, a kinek új szerkezetű

amerikai géppisztolya van, a melyből tizet lőnek ki s tölteni sem kell, a puskákhoz pedig minden magazinban tizenkét töltényük van.

Drinkwater

(felháborodva). Igen és azok az em­

berek, a kik ilyen holmikat adnak el ezeknek a fekete szerecseneknek, keresztyéneknek merik nevezni ma­

gukat ! Szégyen-gyalázat, annyit mondhatok.

Rankin.

Drinkwater úr, ha egy embernek van szíve elsütni a fegyverét, akkor már nem jöhet számba, hogy milyen szinü a bőre. — Van talán még egyéb mondanivalója a jelen perezben?

Drinkwater.

Nincs, szentatyám, csak annyi, hogy kívánok önnek jó egészséget és sok megtérő bűnöst. Jó estét, szentatyám !

Rankin.

Jó estét, Drinkwater úr.

MÁSODIK JELENET.

Előbbiek. Arabs hordár. Két néger fiú.

(Amikor Drinkwater éppen indulni akar, egy arabs hordár és két néger fiú jön ki a házból).

Hordár

(az ajtóban, Rankinhez). Bikouros 1 (Marokkói szó, Epikuros helyett, s elfogadott neve Marokkóban a misszionáriusoknak, a kikről az ara­

boknak az a föltevésök, hogy a kényelmes, tunya élet kedvéért választották ezt a foglalkozást). Egy hitetlen kutyát hoztam a házadba, meg az asszonyát.

Drinkwater.

No hát ez finom modor 1 Sir Ho­

ward Hallamot hitetlen kutyának, Lady Waynfletet pedig az asszonyának nevezi. Kerülnél csak a vád­

lottak padjára, jaj de hamar megtanulnád, hogy ki a kutya és ki a gazdája, azt elhiheted.

Rankin.

Ideszállítottad az utasok podgyászát?

Hordár.

Allahra, két teve hozta. (Drinkwater a hordár jobbjára kerül).

Rankin. A

béredet megkaptad?

Hordár.

Egy hitvány dollárt adtak, Bikouros.

Idehoztam őket a te házadba. Fizetni fognak neked.

Adj valamit, a miért ilyen szép haszonhoz juttat­

talak.

Drinkwater.

Jaj ! Be kár, hogy nem keresz­

tyénnek születtél. Nagyon érted a módját.

Rankin.

Csak kellemetlenséget és költséget okoztál nekem, Hasszán; és te ezt nagyon jól tudod. Hát megfizettettem-e valaha az orvoságot, a mely a feleségednek vagy a gyerekednek kellett?

Hasszán

(filozófusi nyugalommal). Kérni mindig szabad, Bikouros, — mondta a próféta.

(Jókedvűen megy be a házba a két néger fiúval.)

Drinkwater.

Vén bitang ! Az emberi természet mindenütt egyforma. Ez is szakasztott olyan, mint maga vagy én.

HARMADIK JELENET.

Előbbiek. Lady Cicely. Sir Haliam.

(Egy hölgy és egy űr, mindketten angolok, belépnek a kertbe. Az űr, a ki már több, mint öregecske, kény­

telen-kelletlen, s nem megadással tűri éveinek számát.

Simára van borotválva, okos, négyszögletű homloka van, merész orra, melynek czimpáin nagy energiával uralkodik s összeszorított szája, a melyet annak idején valószínűleg nagy haragjában és indulatjában csukott össze. Egész viselkedése szándékosan fölvett méltóság és tekintély, de mint turista, kissé vidámabban és köny- nyebben akarja fölfogni az életet, a mit fehér kalapja

és nyárias sportöltönye még jobban hangsúlyoz. A hölgy 30 és 40 között van, magas termetű, nagyon csinos, rokonszenves, intelligens, csupa gyöngédség és humor, s jól kiszámított egyszerűségével nem úgy fest, mint valami hivatalos turista, a kit a szabója öltöztetett ki, hanem úgy, mintha a szomszéd villában laknék és blúzban és virágos szalmakalapban jött volna át teára.

Csupa életkedv és emberség, a ki egy véletlen talál­

kozás első pillanatában már ott tart, a hol az angolok harmincz évi ismeretség után, föltéve, hogy egyáltalá­

ban el tudnak jutni odáig. Rögtön elcsípi Drinkwatert, a ki kalapjával a kezében, szives üdvözlettel az arczán, vigyorog rája. Az úr ellenben a legrövidebb úton jön le a házból s ösztönszerüleg vigyáz arra, hogy bizonyos távolságot őrizzen meg maga és a többiek között.

Lady

Cicely

(Drinkwaterhez). Hogy van? Ön a misszionárius ?

Drinkwater (szerényen). Nem, milady, nem aka­

rom tévútra vezetni, ámbár ez a tévedés csak ter­

mészetes. Én a misszionárius egyik legnagyobb sikere vagyok — az első megtért bűnös, egy alázatos lelkű angol matróz, miladynek és ő lordságának földije.

Ez pedig Rankin úr, a legjobb ember, a ki itt a nyugoti part mentén működik. (Bemutatja őket).

Mister Rankin — Sir Howard Hallam ő lordsága (diszkrétül visszavonul a házba).

Sir Howard

(Rankinhoz, a midőn kezet fog vele).

Sajnálom, hogy úgy megrohanjuk önt, mr. Rankin, de fogadó hiányában nincs más választásunk.

Lady Cicely

(ráragyog Rankinre). Különben is, Rankin úr, sokkal, de sokkal szívesebben lakunk önnél, ha elfogad bennünket.

Sir

Howard (bemutatja). Sógornőm, lady Cicely Waynflete — mr. Rankin.

Brassbound kapitány megtérése.

2

Rankin.

Örvendek, hogy szolgálatára lehetek, milady. Bizonyosan óhajt egy csésze teát az utazás fáradalmai után.

Lady Cicely.

Milyen figyelmes ember ön, mr.

Rankin ! De mi már a födélzeten megteáztunk.

A szolgaszemélyzettel is már mindent megbeszél­

tem, s kérem, folytassa a kerti munkáját, mintha mi itt sem volnánk.

Sir Howard.

Kénytelen vagyok önt figyelmez­

tetni, mr. Rankin, hogy lady Cicely afrikai útjain azt a szokást vette föl, hogy benyit idegen házakba, a hol úgy viseli magát, mintha odahaza volna.

Lady Cicely.

De kedves Howard, hidd el nekem, hogy a benszülötteknek ez nagyon tetszik.

Rankin.

Nekem is tetszik.

Lady Cicely

(elragadtatva). Milyen kedves em­

ber ön, Rankin úr ! S milyen bájos ország ez ! És az emberek olyan jóknak látszanak. Olyan szép arczokat látni! Milyen szép ember volt az az arabs, a ki a podgyászt hozta. Meg az a két gyönyörű négerfiú. Megnézted az arczukat, Howard?

Sir Haliam.

Meg. És minthogy hosszú birói praxi­

som alatt sokszor néztem farkasszemet a legrosszabb képű emberekkel, bizalmasan megsúghatom neked, hogy soha életemben nem láttam olyan szemenszedett gazember-triót, mint az az arabs meg a két néger­

fiú, a kiknek te öt dollárt adtál, holott egy dollárral is nagyon meg lettek volna elégedve.

Rankin

(összecsapja a kezeit). Öt dollárt ? Meg­

látszik mindjárt, hogy milady nem skót nő.

Lady Cicely.

Óh, szegény ördögök, nekik jobban kell, mint nekünk ; és te nagyon jól tudod, Howard, hogy a mohamedánok sohasem isszák el a pénzüket.

Rankin.

Engedelmet kérek egy pillanatra, mi-

lady ; még idejében akarok két szót váltani azzal az arabssal. (Bemegy a házba.)

Lady Cicely

(körüljár a kertben, megnézi a virá­

gokat, gyönyörködik a kilátásban). Tökéletes, isteni egy hely 1

Drinkwater

(széket hoz ki a házból s sir Howard elé teszi). Szives engedelmével, sir Howard.

Sir Howard

(ránéz : Drinkwater visszanéz reája s vigyorogni kezd). Én már régebben láttam önt valahol.

Drinkwater

(vigyorogva). Látott, sir Howard.

(Komoly hangon). De tessék elhinni, hogy tévedés volt.

Sir Howard.

Természetesen. (Leül). Tévedtünk, a mikor elitéltük, úgy-e bár?

Drinkwater

(alattomos gyönyörrel). Nem, uram.

(Félig súgva, félig vigyorogva). Tévedtek, a mikor fölmentettek.

Sir Howard.

Ne mondja! Világéletemben ez volna a legelső ilyen eset.

Drinkwater.

Igaz-e, sir Howard, nagy balekok voltak azok az esküdtek. Mi ketten tisztában vol­

tunk a helyzettel, mi?

Sir Howard.

Meghiszem azt. Sajnálom, de nem tudok visszaemlékezni, hogy miért gyűlt meg a baja a birósággal. Nem támogatná egy kissé az emlékező tehetségemet ?

Drinkwater.

Fiatalkori kirúgások, milord. Ve­

rekedések a Waterloo-Roadon. A mit csirkefogás­

nak neveznek.

Sir Howard.

Micsoda, ön csirkefogó volt?

Lady Cicely

(megütközve). Csirkefogó I

Drinkwater.

Ezt a nevet, milady, nekünk, sze­

gény ficzkóknak egy olyan úr adta, a ki újságot

2*

csinál. (Rankin visszajön, a házból, Drinkwater pedig megyen a dolgára, de a küszöb előtt feltartóztatja egy pillanatra a misszionáriust s a homlokához nyúlva így szól). Itt leszek a közelben, szentatyám, ha esetleg szükségük lenne rám. (Zajtalan léptekkel bemegy a házba, Rankin hátul visszamegy a helyére).

(Lady Cicely leül a padra a tamariszkfa alá. Rankin veszi a széket a virágágy mellől s a lady baljára ül, míg sir Howard a jobbján marad).

Lady Cicely.

Milyen kellemes arczú ember az ön matróz barátja, mr. Rankin. Olyan becsületes, olyan őszinte volt hozzánk. Tudnia kell ugyanis hogy nincs az a bók a világon, a mely jobban esnék nekem, mintha valaki az első pillanattól fogva nyíl­

tan és őszintén beszél velem. Az őszinteség a jó mo­

dor netovábbja.

Sir Howard.

Valahogy azt ne higyje, mr. Ran­

kin, hogy sógornőm szántszándékkal beszél bolon­

dokat. Addig fog bízni az ön barátjában, a míg az el nem cseni az óráját, s még azután is fog ment­

séget találni a számára.

Rankin

(szárazon, más tárgyra térve). S hogy érzi magát, sir Howard, ama reggel óta, mikor negyven esztendővel ezelőtt utoljára találkoztunk a londoni kikötőben?

Sir Howard

(nagyon meg van lepve, s össze kell szednie magát). A mikor utoljára találkoztunk?

Rankin úr, csak nem feledkeztem meg egy régi ismerősről ?

Rankin.

Hiszen talán nem is vagyunk régi ös- merősök. De én testi-lelki jóbarátja voltam az ön Miles öccsének. S a mikor elhajózott Braziliába, egy páran kikisértük a hajóig. Ha nem tévedek, ön is ott volt velünk. Én természetesen jól megnéztem

önt, mert Milesnek bátyja volt s mert soha azelőtt nem láttam. Önnek azonban nem volt rá oka, hogy tudomást vegyen rólam.

Sir Howard

(elgondolkozva). Igen, volt ott Mi­

lesnek egy fiatal barátja, a ki most önnel egykorú lehet. De ha jól emlékszem, annak Leslie volt a neve.

Rankin. Én voltam, sir. A nevem Leslie Ran­

kin ; az öccse meg én mindig csak Leslienek meg Milesnek hívtuk egymást.

Sir

Howard (nem minden kérkedés nélkül). Ah, így már világos. Még megbízhatom az emlékező tehetségemben, mr. Rankin, bár vannak, kik pa­

naszkodnak, hogy öregszem.

Rankin. És Miles vájjon": hol van most, Sir

Howard? . •. <

Sir Howard

(hirtelen). Hát nem tudja, hogy meghalt ?

Rankin (nagyon megindultan). Sejtelmem sem volt róla. Szegény, szegény Miles ! Nem látom többé ebben az életben : és annyi esztendő után, már az arczára is alig emlékszem ! (Könnyezik a szeme, a mi­

vel rögtön megnyeri lady Cicely rokonszenvét). Nagyon fáj ez nekem, — nagyon fáj.

Sir

Howard (a helyzethez illően tompítja a hang­

ját). Igen, nem volt hosszúéletű, bizony sohase tért vissza Angliába. Idestova harmincz esztendeje, hogy meghalt, nyugotindiai birtokán.

Rankin (meglepetve). A birtokán! Milesnek birtoka volt!

Sir

Howard. Volt; ültetvényes lett és kedve­

zett neki a szerencse, mr. Rankin. (Ravasz, alatto­

mos hangon és nem minden kérkedés nélkül). Annak a birtoknak a története különben nagyon furcsa

és érdekes — legalább is magamfajta jogász emberre nézve.

Rankin.

Nagyon szeretném hallani, Miles miatt, ha nem is vagyok jogászember.

Lady Cicely.

Sohasem tudtam, hogy neked öcséd is volt, Howard.

Sir Howard

(nem örül ennek a megjegyzésnek).

Talán mert sohasem kérdezted. (Barátságosabb han­

gon Rankinhez). Elmondom önnek a történetet, mr.

Rankin. (Rankin közelebb húzza a székét). A mikor Miles meghalt, egy ingatlan maradt utána vala­

melyik nyugotindiai szigeten. Egy ügynök kezelte, a ki egy sokféle hájjal megkent fortélyos ficzkó volt.

Hát ez az ember olyasmit tett, a mit még itt Ma­

rokkóban sem lehetne büntetlenül elkövetni, pedig az egész czivilizált világban ez a legbarbárabb or­

szág. Egész egyszerűen rátette a kezét a jószágra és megtartotta.

Rankin. De

mit szólt hozzá a törvény?

Sir Howard.

A törvény, sir, azon a szigeten, de facto nem egyéb, mint a koronaügyész meg a főügyész; ezt a két urat az ügynök megfizette.

Ennélfogva az egész szigeten nem akadt ügyvéd, a ki ezt a pert elvállalta volna.

Rankin.

Hát ilyesmi is lehetséges manapság az angol birodalomban?

Sir Howard

(nyugodtan). De még mennyire!

De még mennyire !

Lady Cicely.

Nem küldhettetek volna ki Lon­

donból egy elsőrangú ügyvédet?

Sir Howard.

Küldhettünk volna, ha fizettünk volna annyit, hogy érdemes lett volna fölhagynia londoni praxisával; vagyis jóval jobbét, mint a

mennyit hozzávetőleges számítás szerint az egész jószág megért.

Rankin.

így hát a birtok odaveszett?

Sir Howard.

Nem véglegesen. Ez időszerint az enyém.

Rankin.

De hát hogyan szerezte vissza?

Sir Howard (

ravaszul nevet, mint a ki meg van elégedve magával). Úgy, hogy a gazembert saját aknájával robbantottam fel. Sok éven át szabadjára kellett engednem a dolgot, mert poziczióra kellett szert tennem a világban. De végre mégis csak sike­

rült nyélbe ütnöm. Egy szünidőm alatt átrándul­

tam Nyugotindiába, a hol megtudtam, hogy az a becstelen ügynök már elköltözött a szigetről s a birtokot egy másik ügynök kezére bízta, a kit elég bolondul, nagyon silányan javadalmazott. Én ennek a másik ügynöknek előadtam a dolgot s ő elhatározta, hogy a birtokot az én nevemben fogja tovább ke­

zelni. A rabló tehát most szakasztott abba a helyzetbe került, a melybe annak idején engem juttatott.

A szigeten senkisem vállalta a pört ellenem, leg­

kevésbé pedig a koronaügyész, a ki ismerte befolyá­

somat a gyarmatügyi minisztériumban. így kaptam vissza a jószágot. Az úr malmai lassan őrölnek, Rankin úr, de nagyon finoman őrölnek.

Lady Cicely.

Ha én Angliában ilyen ügyes dol­

got művelnék, azt hiszem, hogy börtönbe csukatnál.

Sir Howard.

Valószínűleg, kivéve, ha megőrzöd a törvényesség látszatát a jogbitorlókkal szemben.

Ha valaha ki akarod játszani a törvényt, Cicely, mindenekelőtt egy jó ügyvédhez fordulj !

Lady Cicely.

Azt meg is fogom tenni. De tegyük föl, hogy a te ügynököd meggondolja magát, s megint visszaadja a jószágot az ő egykori kapzsi gazdájának.

Sir Howard.

Bár visszaadná.

Rankin,

(tágranyilt szemekkel). Szeretné, ha visszaadná ?

Sir Howard.

Hát hogyne. Pár évvel ezelőtt a nyugotindiai czukor-ipar válsága évi 150 fonttal apasztotta a jószág jövedelmét. Ha rövidesen túl nem adhatok rajta, egyszerűen le kell mondanom róla — ha csak ön, mr. Rankin, el nem fogadja tőlem ajándékba.

Rankin

(nevetve). Köszönöm, sir; ilyenfajta jószágaink vannak nekünk is bőven Skócziában.

De ön háttal ül a napnak, lady Cicely, s egy csoda­

szép látványtól fosztja meg magát. Nézzen csak arra. (Fölkel és a tenger felé mutat : a hol már elkez­

dődött a hirtelen alkonyodás).

Lady Cicely

(fölkel, körülnéz s kitör belőle a cso­

dálkozás). Oh, milyen gyönyörű !

Sir Howard

(szintén fölkel). Miféle hegyek azok, arra délkeletnek?

Rankin.

Ezek úgyszólván az Atlas-hegység előőrsei.

Lady Cicely.

Az Atlas-hegység ! A hol Shelley varázslónője élt! Holnap kirándulunk oda, Howard.

Rankin.

Milady, az lehetetlen. A bennszülöttek nagyon veszedelmes emberek.

Lady Cicely.

Miért? Talán valamelyik utazó lövöldözött rájuk ?

Rankin.

Nem. De minden bennszülött azt hiszi,, hogy a mennybe jut, ha megöl egy hitetlent.

Lady Cicely.

De az Istenért, édes mr. Rankin Angliában is azt hiszik az emberek, hogy a mennybe jutnak, ha minden vagyonukat a szegényeknek ad­

ják. De azért még sem adják oda. Ez engem egy csöppet sem ijeszt meg.

Rankin.

De a bennszülöttek nincsenek hozzá­

szokva, hogy a nőket fátyol nélkül lássák.

Lady Cicely.

Én mindig akkor boldogulok leg­

jobban az emberekkel, ha láthatják az arczomat.

Sir Howard.

Cicely, bolondokat beszélsz s te magad is nagyon jól tudod. Ezeknek az embereknek nincs törvényük, mely korlátot szabna nekik, s ennél­

fogva megátalkodott rablók és gyilkosok.

Rankin.

Nem, nem ; azt éppen nem mondhat­

nám, sir Howard.

Lady Cicely

(méltatlankodva). Hát persze, hogy nem. Neked az a meggyőződésed, Howard, hogy az emberek csak azért nem öldösik egymást, mert félnek a ti akasztófáitoktól. Milyen badar felfogás ! És milyen csúnya ! Hiszen ha ezeknek az emberek­

nek nem lenne valami czéljuk és rendeltetésük itt a földön, akkor sohasem születtek volna a világra

— igaz-e, mr. Rankin !

Rankin.

Ez mindenesetre komoly érv, lady Cicely.

Sir Howard.

Hja, ha theologiai fejtegetésekbe bocsátkozol —

Lady Cicely.

S ugyan miért ne? Én azt hiszem, hogy a theologia is van olyan tiszteletreméltó, mint a jogtudomány. Különben is belőlem csak a józan ész beszél. Miért öldösik a bennszülöttek az idege­

neket? Mert az idegenek a helyett, hogy udvariasak lennének s megkérdeznék tőlük, hogy vannak, úgy, mint én, — pisztolyt fognak rájuk. Jártam én vad­

emberek, kannibálok, mindenféle népek között.

Mindenki azt jósolta, hogy meg fognak ölni. De ha egy bennszülöttel találkoztam, mindig megkérdez­

tem tőle : »Hogy van?« s nagyon kedvesek voltak

hozzám. A fejedelmeik mindig feleségül akartak venni.

Sir Howard.

Nekem úgy rémlik, hogy ez a mód­

szer itt nem nyújt semminő biztonságot, Cicely.

Egy lépést sem fogsz tenni a konzul hatáskörén túl s a mennyiben rajtam múlik, erős fegyveres kiséret nélkül.

Lady Cicely.

Nekem nem kell fegyveres kiséret.

Sir Howard.

Nekem kell. S remélem számítasz rá, hogy én is elkísérlek.

Rankin

(közelebb lép lady Cicelyhez).

Nem bá-

torságos a környék, milady: őszintén és igazán szólva, nem bátorságos. Az idevaló néptörzsek na­

gyon vadak ; s vannak itt olyan helységek, a hova keresztény ember még soha be nem tette a lábát.

S ha kellő fedezet nélkül utaznak, az első törzs­

főnök, a kivel találkoznak, foglyul ejti és vissza- kisérteti önöket, hogy az ő emberei kárt ne tehesse­

nek önökben.

Lady Cicely.

Ez nagyon szép lesz attól a törzs­

főnöktől, mr. Rankin.

Rankin.

Nem az ön jóvoltáért fogja tenni, lady Cicely, hanem a saját jóvoltáért. Ha önöket meg­

ölnék, a szultánnak meggyűlne a baja Angliával s a szultán megöletné az illető törzsfőnököt, hogy kiengesztelje az angol kormányt.

Lady Cicely.

Én akárhová elmegyek és akár­

mikor. Tudom, hogy az emberek itt hozzám se nyúlnának. Olyan csinos az arczuk s olyan jól van­

nak beállítva.

Sir Howard

(Rankinhoz megy, a ki megadással ül vissza helyére). Gondolhatja, hogy az ember hiába beszél egy nőnek, ha ő megbámulja azoknak a hara-

miáknak az arczát, a kik a kikötőkben garázdál­

kodnak. Gondoskodhatnék-e fegyveres kíséretről?

Rankin.

Van itt egy bizonyos Brassbound nevű kapitány, a ki a partvidék mentén kereskedést űz s alkalomadtán utazó karavánokat is kisér az ország belsejébe. Hallom, hogy Gordon alatt szolgált Szu­

dánban.

Sir Howard.

Ez biztatóan hangzik. De többet is szeretnék tudni róla, mielőtt az őrizetére bíznám magamat.

Rankin.

Nékem is ez a nézetem, sir Howard.

Majd üzenek érte Felix Drinkwaterrel. (Tapsol.

Egy arabs fiú megjelenik a ház ajtajában). Muley, itt van még az a matróz? (Muley bólint). Mondani matróznak, kapitányt ide hívni. (Muley bólint és el).

Sir Howard.

Ki az a Drinkwater?

Rankin.

Ügynöke vagy altisztje : igazán nem tudnám pontosan megmondani.

Lady Cicely.

Ha az altisztjét Drinkwater Félix- nek hívják, akkor a kísérete is csupa derék ember­

ből állhat. Drinkwater nagyon szép név.

Rankin.

Itt láthatta az imént. Megtért híveim közül való.

Lady Cicely

(elragadtatva). Az a csinos, őszinte

— matróz?

Sir Howard

(elszörnyedve). Micsoda? Az a csirkefogó !

Rankin

(zavartan). Csirkefogó? Nem, milord.

Angol állampolgár.

Sir Howard.

Kedves mr. Rankin, az az ember annak idején a vádlottak padján ült utonállás miatt.

Rankin.

Elmondta nekem. Attól tartok, hogy elhibázták a nevelését.

Lady Cicely.

Persze ! Bizonyság rá, hogy min-

dent őszintén beismert. Igazán, Howard, az a sok szegény ördög, a kivel annyi bajod van, nem vétett annyit, mint a mennyit mi vétünk ellenük. Hidd el, hogy ha egyszer barátságos hangon szólanái hozzá­

juk s nem sújtanád őket kemény ítéletekkel, meg­

látnád, milyen jól viselnék magukat veled szemben.

(Felháborodva). Nem engedhetem, hogy ezen a sze­

gény emberen tapossanak, csak azért, mert az anyja csirkefogót nevelt belőle. Az imént olyan kedves volt hozzánk, hogy senkitől sem lehet többet kívánni.

Sir Howard. Szóval, lesz fegyveres kíséretünk, csupa csirkefogóból, a kiknek a parancsnoka közön­

séges kalóz. Nagyon szép, nagyon szép. Te minden valószínűség szerint meg fogod bámulni az arczukat és nekem egyáltalában nincsenek kétségeim az iránt, hogy ők is meg fogják bámulni a te arczodat.

NEGYEDIK JELENET.

Előbbiek.

Drinkwater. Marzo.

(Drinkwater jön ki a házból egy olaszszal, aki nagyon kopott kék serge-öltönyt visel, ócska alpesi kalapot, czipőjébe pedig madzag van fűzve. Megáll az ajtóhoz közel, mialatt Drinkwater sir Howard és lady Cicely között előre jön.) j £.<

Drinkwater. Alázatos szolgájuk. (Az olaszhoz).

Marzo, ez sir Howard Hallam ő kegyelmessége.

(Marzo megbillenti a kalapját). Olasz tengerész, mi­

lady. A mi főszakácsunk.

Lady Cicely

(barátságosan bólogat Marzo felé).

Hogy van? Nagyon szeretem Olaszországot. Olasz­

országnak melyik vidékéről való?

Drinkwater.

Nem született ez soha Olaszország-

ban, milady, Londonban jött a világra. Házi verklis, utczai kintornás talián az istenadta. Brassbound kapitány tiszteletét küldi és odabenn várja pa­

rancsaikat.

Rankin. Menjünk be hozzá a házba?

Sir Howard. Azt hiszem, jobb lesz, ha napvilág­

nál láthatjuk.

Rankin (fölkel, a ház felé siet). Akkor ne veszte­

gessük az időt. A mi vidékünkön nagyon hamar beesteledik. (Drinkwaterhez). Drinkwater úr, szóljon a kapitány úrnak, hogy szíveskedjék kifáradni hoz­

zánk a kertbe.

Drinkwater. A mint parancsolja, szentatyám.

(Szolgálatkészen besiet a házba. Lady Cicely és mr.

Rankin visszaülnek a helyükre, s ügy várják a kapi­

tányt. A világosság ezalatt hirtelen borul s nyugat felé narancsveres szinbe olvad át az alkony.)

Lady

Cicely

(súgva). Nem borzong egy kissé a háta, mr. Rankin? Nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy milyen ember. (Feláll és hátraoson a ház felé, Brass- boundot várva.)

(Dulakodás zaja hallatszik a házból. Drinkwater ki­

rohan az ajtón s keresztül a kerten, s minden jel arra vall, hogy ügy rúgták ki a házból. Mindjárt utána az ajtónyitás mellöl Marzo siet le a kertbe sir Howard felé.) Drinkwater (testi fájdalmát és csúnya megaláz­

tatását vidám arczczal próbálja leplezni). Utálatos grádics, éppen az ajtónál! Majdnem orra buktam.

(Emeli a hangját s nagy nehezen erőt vesz magán, hogy föl ne ordítson fájdalmában). Brassbound kapitány.

(Elhúzódik a háztól a mennyire csak lehet, Rankintől balra. Rankin fölkel s vendége elé megy.)

ÖTÖDIK JELENET.

Előbbiek. Brassbound.

(Egy olajbarna arczu, sötétszemü és feketehaju, szikár ember lép ki a házból. Körülbelül 36 éves, vonásai nem rútak, de az arcza barátságtalan : sötét szemöldö­

kei nagyon közel vannak egymáshoz, a száját harago­

san összeszorílja, az orrczimpái nagyok és dagadtak ; olyan tekintet, mely egy tragikus czélra van irányozva.

Keveset beszél, keveset mozog, de annál nyomatéko­

sabban. Egészben véve érdekes, némikép vonzó is, de nem nyájas. Egy pillanatra megáll a vöröses fényben s körülnéz, hogy ki van jelen, miközben sajátságos, szinte gyilkos pillantással méri végig sir Howardot.

Aztán kissé meglepetve és nyugtalanul nézi lady Cicelyt. Végre lejön egészen a kert közepéig és szembe­

kerül Rankinnal, a ki a belépése pillanatától fogva megdöbbenve nézte öt s most nem tudja levenni róla a szemét, a mi olyan feltűnő, hogy Brassbound szeme

szikrázni kezd, mert sértve érzi magát)

Brassbound.

Ejnye, uram, hát még mindig talál bámulni valót rajtam?

Rankin

(megrezzen, összeszedi magát). Bocsánat az illetlenségért, kapitány úr. De roppantul hason­

lít egy régi iskolatársamhoz, a kiről pedig tiz percz- czel ezelőtt azt állítottam, hogy nem tudnék vissza­

emlékezni az arczára. Mintha csak kilépett volna a sírjából, hogy megint eszembe jusson.

Brassbound.

Miért hivatott?

Rankin.

Üzleti ügyben kérettük, kapitány úr !

Brassbound.

Ki az a kérettük?

Rankin.

Itt van, sir Howard Hallam, ő felsé­

gének egyik bírája, kinek hirét már bizonyosan hallotta.

Brassbound

(megint különös pillantást vet sir Howardra). Az özvegyek pártfogója! Az árvák védelmezője !

Sir Howard

(meglepetve). Nem is tudtam, ka­

pitány úr, hogy ilyen jó hírben állok ezen a kör­

nyéken. Fegyveres kíséretre volna szükségünk, mert ki akarunk rándulni a hegyek közé. (Lady Cicely közéjük lép.)

Brassbound. Ki

ez a hölgy?

Rankin.

Lady Cicely Waynflete, sir Howard sógornője.

Lady Cicely.

Hogy van, kapitány úr? (Brass­

bound komolyan meghajol.)

Sir Howard

(kissé türelmetlen az ilyen kérdések miatt, a melyek nagyon bántják, mert illetleneknek találja őket). Kérem, térjünk a tárgyra. Kisebb ki­

rándulást tervezünk, éppen csak hogy a környéket megismerjük. Gondoskodhatik-e számunkra olyan kíséretről, mely tisztességes, megbízható emberek­

ből áll?

Brassbound.

Nem.

Drinkwater

(erősen tiltakozva). Na, na, na!

Nézze csak, kapitány úr, hiszen nagyon jól tudja. —

Brassbound.

Fogd be a szádat!

Drinkwater

(alázatosan). Igenis, kapitány úr.

Rankin.

Én úgy hallottam, kapitány úr, hogy önnek mestersége fegyveres kíséreteket vezetni.

Brassbound.

Nagyon jól hallotta. Mesterségem.

Lady Cicely.

Hát akkor miért nem teszi meg nekünk is?

Brassbound.

Önök nem érik be fegyveres kíséret­

tel. Önöknek tisztességes és megbízható emberek kellenek. Miért nem hoztak inkább magukkal egy

szakasz londoni rendőrt? Nekem sem tisztességes, sem megbízható embereim nincsenek.

Drinkwater

(nem türtőztetvén magát). Ejnye már no, kapitány úr. Ha minden áron szerény akar lenni, legyen szerény a maga rovására, de ne az én rová­

somra.

Brassbound.

Láthatják, hogy milyenek az én embereim. Ez a gazember itt (Maizora mutat) egy dollárért elmetszené akárkinek a torkát, ha meg­

volna hozzá a bátorsága.

Marzo.

Nem érteni, mit beszélni, olaszul7érteni.

Brassbound.

Ez az izé pedig (Drinkwaterre mu­

tat) a legnagyobb hazug, tolvaj, iszákos gézengúz az egész nyugoti part mentén.

Drinkwater

közömbösséget színlelve).

Ugyan, ugyan, sir Howard, ismeri a jellememet.

Tudja, hogy mit tartson rólam.

Lady Cicely.

Kapitány úr, mindezt hallottam már egyszer a feketékről, s én mégis azt tapasztaltam, hogy nagyon kedves emberek, csak jól kell velük bánni.

Drinkwater

(röhögve, a talián is vigyorog). Hát ehhez mit szól, kapitány úr? Most már igazán büszke lehet.

Brassbound.

Nagyon jól tudom én, milady, hogyan kell vele bánni. Ha az én engedelmem nél­

kül még egyszer kinyitja a száját, minden csontját összetöröm.

Lady Cicely

(sugárzó objektivitással). Mondja csak, Drinkwater úr, a kapitány úr máskor is így bánik magával?

(Drinkwater habozik és szemrehányóan tekint a ka­

pitányra.)

Brassbound.

Felelj, te kutya, ha a lady kérdez..

(Lady Cicelyhez). Ne hívja Drinkwater úrnak, mi-

lady. Megszokta, hogy Pálinkáspof áj ú Jacknak szólítják.

Drinkwater

(méltatlankodva, gyorsan). Ej, ne mondjon ilyet, kapitány úr. Az én nevem Drink­

water. Tudakozódjon csak a Waterloo Roadon.

Rajta van a nagyapám sírkövén.

Brassbound.

Majd rajta lesz mindjárt a tulajdon sírköveden, ha nem tudod befogni a szádat. (A töb­

biekhez fordulva). Kérem, értsük meg egymást. Egy eszkort itt, vagy bárhol másutt, a hol nincsenek katonailag fegyelmezett csapatok, — mindig az, a mit a kapitány farag belőle. Ha elvállalom a dol­

got, akkor én leszek az önök eszkortja. Szükségem van egy tuczat emberre, mint a hogy szükségem van egy tuczat lóra. A lovak közt lesz egy-két rossz­

indulatú. Az emberek egytől-egyig rosszindulatúak lesznek. De ha valamelyik ló vagy ember rajtam próbálná ki a rosszindulatát, az az ő baja, de önök ezzel ne törődjenek. Meg fogom parancsolni az em­

bereimnek, hogy a lady jelenlétében viseljék magu­

kat tisztességesen, s ők parancs szerint fognak el­

járni. De viszont a mylady lesz szives tudomásul venni, hogy én a magam módja szerint bánok velük s beavatkozást nem tűrök.

Lady Cicely.

Kapitány úr, nekem egyáltalában nem kell fegyveres kiséret. Csak veszedelembe dön­

tene mindnyájunkat, s lenne aztán dolgom, míg kigázolnánk a bajból. Az eszkortokkal mindig így jár az ember. De minthogy sir Howard ragaszkodik az ő eszkortjához, azt hiszem, jobb lenne, ha ön itthon maradna s az embereit rám bizná. Bizonyos vagyok benne, hogyha jól bánok velük, kifogásta­

lanul fogják viselni magukat.

Brassbound kapitány megtérése.

3

Drinkwater

lelkesedve). Isten a tanunk, hogy jól fogjuk magunkat viselni, mylady.

Brassbound

(csufondáros hangon). Jó. Nem bá­

nom. (Drinkwaterhez). Hát nálam nélkül fogtok menni.

Drinkwater

(megrémülve). Mit? Hogy mondta?

Mi nem mehetünk ön nélkül. (Lady Cicelyhez). Nem, mylady. Önnek is csak kára lenne belőle. Nem kíván­

hatja mitőlünk, szegény tanulatlan emberektől, hogy szembeszálljunk annyi veszedelemmel s ne legyen kapitányunk, a ki megmondja, hogy mit kell ten­

nünk. Nem, milady — egyesülve megállunk, külön- külön elveszünk.

Lady Cicely.

Óh, hogyha annyira ragaszkodnak a kapitányukhoz, hát maradjanak együtt. Jól esik az, a hogy a kapitány bánik magukkal ?

Drinkwater

(hiú mosolylyal). Azt csak nem ta­

gadhatja milady, hogy a kapitány úr tökéletes gentleman, úgy-e bár. Talán egy kissé nyakas;

de egy gentleman is lehet nyakas. Nyakas ember legyen ám, annyit mondhatok, a ki ránczba tudja szedni ezeket az átkozott sejkeket.

Brassbound.

Elég volt. Eredj.

Drinkwater.

Még csak azt akartam mondani a ladynek . . . (Brassbound egy fenyegető mozdu­

latára abbahagyja. Esze nélkül rohan a házba, az olasz utána.)

Brassbound.

Most hallotta, milady. Ezek az emberek a maguk jószántából szolgálnak engem.

Ha nincsenek megelégedve, odább állanak. Ha én nem vagyok megelégedve, akkor is odább állanak, így hát iparkodnak, hogy meg legyek elégedve.

Sir Howard

(a ki helyeslőleg és egyre növekvő bizalommal hallgatta). Kapitány úr, ön az az ember, akire szükségem van. Ha föltételei elfogadhatók, számítok az ön szolgálatára, ha csakugyan kirán­

dulunk a hegyek közé. Remélem, Cicely, ez ellen nincs kifogásod.

Lady Cicely.

Óh, dehogy. Utóvégre is az embe­

rek nagyon szeretik önt. Bizonyosan tudom, hogy önnek jó a szíve. Olyan szép szemei vannak.

Sir Howard

(megbotránkozva). Édes Cicelym, igazán le kell már szoknod arról, hogy szemükbe mondj az embereknek mindent, a mit gondolsz.

(Brassboundhoz). Nos, kapitány úr, halljuk a föltételeit?

Brassbound.

Hova szándékoznak kirándulni?

Sir Howard.

Magam sem tudom. Hova mehet­

nénk, mr. Rankin?

Rankin.

Fogadja meg tanácsomat, sir Howard.

Ne menjen messzire.

Brassbound.

Elvezethetem önöket Meskalába, a honnan beláthatják az Atlas hegységet. Meskalából aztán kirándulhatnak egy ódon kastélyhoz, a he­

gyek közé, a hol addig tartózkodhatnak, a míg jól esik. A szokásos fizetség naponkint és fejenkint fél dollár meg az ellátás. Én kettőt számítok.

Sir Howard.

Fölteszem, hogy markos legényei vannak s ön jót áll értük, hogy, ha kell, fegyverrel a kezükben is megállják a helyüket.

Brassbound.

Azért jót állok, hogy jobban fél­

nek tőlem, mint az araboktól.

Lady Cicely.

De hiszen ez igazán mellékes, Ho­

ward. Kapitány úr, a fődolog az, hogy először is minél kevesebb embert vigyünk magunkkal, — mert a férfiak útközben mindig temérdek dolgot adnak

3*

az embernek. Aztán lehetőleg jó tüdejü emberek legyenek, a kik nem hülnek meg minduntalan. De még ennél is fontosabb, hogy jó tartós ruhájuk legyen, mert különben egész úton betegápolással, varrással, foldozással tölthetem az időmet; pedig elhiheti, úgyis elég fáradságomba fog kerülni, hogy mindig jól tartsam és tisztán tartsam őket.

Brassbound

(gőgösen). Asszonyom, az én em­

bereim nem óvódás gyerekek.

Lady Cicely

(rendületlen meggyőződéssel). Kapi­

tány úr, a férfiak mind óvódás gyerekek. Látom, hogy magának fogalma sincs ezekről a dolgokról.

Annak a szegény taliánnak csak egy szál rendes czipőzsinórja volt; a másik czipőjébe madzagot fűzött. És Drinkwater úr külseje után Ítélve, az a meggyőződésem, hogy neki is némi kúrára volna szüksége.

Brassbound

(látszólag el van határozva, hogy nem enged magával paczkázni, de alapjában véve meg van zavarodva). Asszonyom, ha önnek fegyveres kiséret kell, azzal szolgálhatok. De ha önnek vasárnapi iskola kell, azzal nem szolgálhatok.

Lady Cicely

(édes szomorúsággal). És ezt nem sajnálja, kapitány úr? Oh ha bemutathatnám önnek a Waynflete-féle vasárnapi iskola gyermekeit! Az édes kicsikék nagyon megszeretnék ezt a helyet, a sok tevét meg a fekete embereket. Meg vagyok róla győződve, hogy ön is nagyon megörülne az apróságoknak, kapitány úr ; s milyen nevelő hatás­

sal volna ez az ön embereire ! (Brassbound tikkadt ajakkal mered rája).

Sir Howard.

Cicely, ha majd összes képtelen­

ségeidet kitálaltad a kapitány úrnak, akkor rátér-

hetünk arra is, hogy véglegesen megegye­

zünk vele.

Lady Cicely.

De hiszen már — megegyeztünk.

Kedves kapitány úr, holnap reggel nyolcz órakor indulunk. Az olasz miatt ne aggódjék : egy nagy láda ruhát viszek Rómába a bátyámnak : van abban egy pár czipőzsinór is. Most menjen szépen haza, feküdjék le és ne nyugtalankodjék. Rendelje ide az embereit és egyébbel ne törődjék. A többi az én gondom. A férfiak mindig olyan idegesek, ha utazniok kell. Jó éjszakát. (Kezet nyújt neki. A ka­

pitány meg van lepve s először esik meg vele, hogy leveszi a kalapját; valami aggodalom nem engedi, hogy megragadja a lady kezét. Habozik, aztán sir

Howardhoz fordul és komoly hangon óvja).

Brassbound. Sir Howard Hallam : ajánlom önnek, hogy mondjon le erről a kirándulásról.

Sir Howard.

Ugyan ! És miért?

Brassbound.

Itt biztonságban érezheti magát.

Figyelmeztetem, hogy e hegyek között is van igaz­

ságszolgáltatás, de nem olyan, mint Angliában. Ha valaha megbántott egy embert, összekerülhet vele.

Ha valaha megbántott egy asszonyt, összekerülhet a fiával. Az igazságszolgáltatás a hegyek között a boszuló igazságszolgáltatás.

Sir Howard

(a kit ez egy kissé mulattat). Kapi

­

tány úr, ön babonás. Úgy tapasztaltam, hogy majd­

nem minden tengerész babonás. Akárhogy van is, én föltétlenül megbízom az ön eszkortjában.

Brassbound

(szinte fenyegető hangon). Jó lesz vigyázni. Hátha a bosszúálló éppen a kíséretben lesz.

Sir

Howard.

Egy ember van a kíséretben, a ki talán haragudhatott volna rám, de azzal már talál­

koztam is ; és különben annak idején fölmentettük.

Brassbound. Akkor hát végzete önnek, hogy kiránduljon a hegyek közé.

Sir

Howard (mosolyogva). Úgy látszik.

Brassbound. Lelke rajta, úgy legyen! (Lady Cicelyhez, a kinek végre megragadja a kezét). Jó éjszakát.

(Elmegy, be a házba. Időközben feljöttek a csillagok.)

Dél. Kis terem egy mór kastélyban. Köröskörül a rombadóit agyagfalak mentén diván. A falak részben festve vannak, részben sárga és zöld mintázatú fehér cseréppel borítva. A boltozat kicsi, tarkára festett, aranyszélü négyszögekből áll, aranyos gombokkal.

A czementpadlón gyékények, fuhbőrök és bőrvánko­

sok, szabályos mintázattal. Középen kis mór asztal;

mellette óriási hatalmas nyereg, különböző szinü nyeregtakarókkal, a mi arra vall, hogy a termet idege­

nek használják, a kik székekhez vannak szokva. Ha valaki ezen a széken ül, akkor a főbejárat (egy patkó­

alakú nyílás) a baljára esnék és egy másik nyeregülés közéje és a nyílás közé : ellenben ha érzékeny a lég­

vonat iránt, valószinüleg meghütené magát egy kis mór ajtó miatt, mely mögötte van tőle jobbra. Brass- boundnak két-három embere, a kiket elnyomott a hőség, hanyatt feküsznek a padlón : fejük aljának a kabát­

jukat használják : a térdüket felhúzzák úgy, hogy a lábukat kényelmesen a divánra tehetik. A kiknek ingük van, a nyaknál kigombolják, hogy ne legyen olyan melegük. Némelyik gyapjuinget visel. Vala­

mennyi csizmát és övét hord. Egyikük a fejét a máso­

dik nyeregüléshez támasztja : olyasmit hord, a mi valamikor elegáns, fehér yachtöltöny lehetett. Nyil­

vánvaló, hogy ez valami haszontalan, semmirekellő fiatal angol gentleman, a ki rossz útra tévedt, de még mindig megőrzött annyi önbecsülést, hogy gondosan

borotválkozik és fésülködik, bár a haja gyér s úgy látszik, hogy legjobb napjaiban sem lehetett valami

nagyon dús.

ELSŐ JELENET.

Drinkwater. Redbrook. Négy ember.

Brassbound

kalózai.

Drinkwater.

Hahó! Talpra legények! Fel»

talpra ! (Berohan a patkóalakú kapun, kimelegedve»

izgatottan s körülszaladgál, megrugdosva az alvókat)- Mi lesz? Keljetek! Keljenek! He, Redbrook ifjúúr.

(Jól meglöki).

Redbrook

(fölül). Ne lármázz már no. Mi baj?

Drinkwater

(boszusan). Mi baj? Hát persze, nem is hallottuk a puskaropogást?

Redbrook.

^{Nem hát.}

Drinkwater

(vigyorogva). Nem hát. Sokkal oko­

sabb dolog volt nem hallani, mi?

Redbrook

(hirtelen átérti a helyzetet). Micsoda, te szököl innen? (Felugrik és elkiáltja magát). Talpra fiúk ! Veszélyben a haza. A pálinkás pof áj u szökik.

(Mind felugrálnak s fegyverükhöz kapnak).

Drinkwater.

Veszélyben ! Meghiszem azt, hogy veszélyben voltunk. De most már elmúlt, mint mindig, a mikor maguk fegyverhez nyúlnak. (Megint erőt vesz rajtuk a lustaság). Miért nem voltak a törés­

nél, hogy jelt adtak volna nekünk? Béni Sírász rajtunk ütött és mondhatom, hogy nyargalvást kel­

lett jönnünk. Marzo sebet kapott, egy golyó épen a mellébe fúródott, Brassbound meg ötven méternyi távolságból kilőtte a sejk alul a lovát. (Ébreszti őket). Fel, fel, helyet az angol arisztokrácziának.