Lady Cicely. Mit mond?

Brassbound.

Ha azt hinném, hogy csak egy csepp is van bennem az ő fekete véréből, késsel szakgatnám fel az ereimet. Nincs rokonságom. Édes anyám volt: más senkim.

Lady Cicely

(minden meggyőződés nélkül). Azt hiszem, hogy az arcza az édes anyjáé. De nem tűnt fel önnek sir Howard temperamentuma, nyakassága, dölyfössége, s főleg az a meggyőződése, hogy az emberekkel erőszakosan kell bánni, a mint ön bánik az embereivel, meg aztán, hogy bosszúállás és büntetés kell nekik, mint a hogy ön meg akarja bosszulni az anyját. Nem ismert rá mindebben önön­

magára ?

Brassbound

(meghökkenve). Magamra — ebben?

Lady Cicely

(visszatér a szabó-ügyhöz, mintha legutolsó megjegyzésének mi jelentősége sem volna).

Nem volt egy kicsit szoros hónaljban az újjá?

Talán jó lenne, ha egy kicsit kiereszteném.

Brassbound

(ingerülten).^ bántsa azt a kabátot.

Jó lesz úgy, a hogy van. Tegye le.

Lady Cicely.

Ne kívánja tőlem, hogy tétlenül itt üljek. Elunom magamat.

Brassbound.

Bánom is én, tegyen, a mit akar.

Csak engem hagyjon békében.

Lady Cicely.

Éjnye be kár. A Hallamok mind olyan ingerlékenyek.

Brassbound

(alig bír dühével). Már

kijelentet-tem egyszer, hogy ez a megjegyzés nem vonatkoz- hatik rám.

Lady Cicely

(újra felveszi a varrást). Igazán mulatságos ! A Hallamok mind haragusznak, ha azt mondják róluk, hogy hasonlítanak egymáshoz.

Brassbound

(érezni a hangján, hogy kezd kétségbe­

esni). Minek jött ide? A kelepczét neki szántam, nem önnek. Tudja-e, hogy milyen veszélyben forog?

Lady Cicely.

Az ember többé-kevésbé mindig veszélyben forog. — Azt hiszi, hogy ezt a kérdést érdemes firtatni?

Brassbound

(pirongató hangon). Hogy hiszem-e?

Hát azt hiszi, hogy érdemes megfoltozni a kabá­

tomat ?

Lady Cicely

(prózaian). Hogyne, de hiszen annyira még nem vagyunk.

Brassbound

(leül). Van önben egyáltalán érzés?

Vagy azt higyjem, hogy bolond?

Lady Ciecely.

Attól tartok, hogy teljesen hóbortos nő vagyok. De nem tehetek róla. Azt hiszem, hogy ilyennek születtem.

Brassbound

(miután leült a másik nyereg­

táskára). Ön talán nincs tisztában azzal, hogy az ön sógorára, az én jószívű nagybátyámra nézve a legjobb eset az, ha megkegyelmeznek az életének s elhurczolják örökös rabszolgának.

Lady Cicely.

Erről nem vagyok teljesen meg­

győződve, Mr. Hal — azaz hogy Brassbound kapi­

tány úr. A férfiak mindig azt hiszik, hogy valami nagy kárt tesznek az ellenségeikben; de mikor kenyértörésre kerül a dolog, az igazi rossz ember csak olyan ritka, mint az igazi jó ember.

Brassbound.

Ön elfelejti, hogy az ön felfogása

szerint én a nagybátyámra ütöttem. Kételkedhetik-e abban, hogy a nagybátyám igazán rossz ember?

Lady Cicely.

Isten őrizz ! Az ön Howard nagy­

bátyja a legjámborabb ember a világon, sokkal derekabb, mint a legtöbb hivatalnok. Persze, mint bíró szörnyű dolgokat követ el; de ha elő­

vesznek egy embert, s évi ötezer fontot fizetnek neki, csak azért, hogy gonosz legyen, s ráadásul meg is dicsérik érte, aztán rendőröket, törvényszéke­

ket, törvényeket és esküdteket mozgósítanak, hogy még jobban belelovalják, hogy a szegény maga sem tehet róla: hát mit is várhat ön ilyen esetben ? Sir Howard nagyon derék ember, ha magára hagyják.

Egy éjjel Waynfleteben tettenértünk egy betörőt, a mikor Howard éppen nálunk volt; én ragaszkod­

tam ahhoz, hogy a míg a rendőrök érte jönnek, a szegény embert egy olyan szobába zárják, a melynek ablaka a rétre nyílt. Az az ember másnap megint beállított, s azt mondta, hogy megint vissza kell térnie a rossz útra, ha nem adok neki valami kis kerti munkát; én megtettem, a mit kért. Sokkal okosabb dolog volt, mintha tíz esztendei kényszer­

munkára Ítélték volna. És Howard megengedte.

A miből láthatja, hogy cseppet sem rossz ember.

Brassbound.

Megszánta a tolvajt, mert tudta, hogy ő maga is tolvaj. Elfelejti, hogy az édes anyá­

mat börtönbe záratta.

Lady Cicely

(szelíden). Nagyon szerette ön a szegény édesanyját és mindig nagyon jól bánt vele ?

Brassbound

(némi szünet után, meglehetős za­

varba jön). Azt hiszem, én sem voltam rosszabb, mint más fiú.

Lady Cicely

(tágra nyílt szemekkel). Óh, ez minden?

Brassbound

(sötét emlékeivel küzdve, mintegy igazolni akarja magát). Ön nem ért engem. Nem rajtam múlt, hogy nem bánhattam mindig jól az anyámmal. Szerencsétlenségére nagyon hevesvérű asszony volt — meg aztán — aztán —

Lady Cicely.

Igen, ezt már Howardnak is mondta (őszinte részvéttel). Önnek nagyon szomorú lehetett a gyermekkora.

Brassbound

(felugrik a nyeregtáskáról — dühö­

sen). Pokol volt. Az volt az én gyermekkorom.

Pokol!

Lady Cicely.

Nem gondolja, hogy az anyja csak­

ugyan beváltotta volna a fenyegetését s megölte volna Howardot, ha börtönbe nem záratja?

Brassbound

(megint kitör, mert érzi, hogy erkölcsi kelepczét állítanak neki). Hát aztán? Miért lopta meg az anyámat? Miért nem szerezte vissza a jószágát, úgy, a hogy megszerezte később a maga számára ?

Lady Cicely.

Hiszen hallotta, mit mondott;

nem volt módjában. De az igazi oka az lehetett, hogy Howard nem szenvedhette az ön édesanyját.

Hiszen maga is tudja; hogy ha nem szeretünk valakit, akkor ezerféle okát keressük, hogy miért nem segítünk rajta, ha pedig szeretünk valakit, akkor száz okot találunk az ellenkezőre.

Brassbound.

De hát testvéri kötelességei?

Lady Cicely.

Hát ön talán gondol most rokoni kötelességeire ?

Brassbound.

Ne játszszék búj ócskát velem.

Meg fogom tenni kötelességemet mint fiú, s ön ezt tudja.

Lady Cicely.

De én úgy képzelem, hogy ez akkor lett volna helyén, a mikor az édes anyja még élt

Brassbound kapitány megtérése. 5

s ön jól és elnézően bánhatott volna vele. Az édes­

anyjának vajmi kevés haszna lesz abból, ha most bajba dönti a nagybácsiját.

Brassbound.

De a többi gazember megtanulja, hogy tisztelni kell az özvegyeket és árvákat. Ön elfelejti, hogy igazságszolgáltatás is van e világon.

Lady Cicely

(jókedvűen kirázza a megvarrt kabátot). Ha most maga veszi fel a hermelint meg a bibort és röviden igazságszolgáltatásnak nevezi magát: akkor én lemondok magáról. Hiszen most megint szakasztott a nagybátyja, csakhogy neki ötezer fontot adnak érte minden évben, maga pedig ingyen csinálja. (Magasra tartja a kabátot, hogy lássa, van-e még rajta javítani való.)

Brassbound

(mogorván), ön nagyon ügyesen csavarja el a szavaimat. De se férfi, se nő a szándé­

komtól soha el nem térített.

Lady Cicely.

Én édes Istenem! Ez nagyon kellemes lehet az ön embereire nézve, a kikkel dolga van, mert így mindig számíthatnak önre;

de az talán önre nézve hátrányos, ha eltér föltett szándékától ?

Brassbound.

Én sohasem térek el föltett szándé­

komtól.

Lady Cicely

(fölkel a kabáttal a kezében). Óh ! Óh 1 Én nem tudom elhinni, hagy maga olyan csökönyös.

Brassbound

(sértődve). Csökönyös?

Lady Cicely

(gyorsan, hízelgő mentegetőzéssel).

Nem, nem, nem. Nem úgy értettem. Szilárd ! Rendíthetetlen ! Elszánt! Vasakaratú ! A követ­

kezetesség élő szobra 1 így gondoltam.

Brassbound

(reménytelenül). Maga engem ki­

csúfol. (Előre jön megint.)

Lady Cicely

(utána jön). Nem ; higyje el, hogy félek magától. De nem volna szives felpróbálni ezt a kabátot? Attól tartok, hogy hónaljban nagyon is szorosra varrtam (háta mögött tartja a kabátot).

Brassbound

(gépiesen engedelmeskedik). Azt hiszem, hogy maga bolondnak tart engem. (Nem találja a kabátja ujját.)

Lady Cicely.

Minden férfi bolondnak látszik, a mikor nem tud belebújni a kabátjába.

Brassbound. Ah!

(Megfordul s kiragadja a lady kezéből a kabátot; aztán segítség nélkül veszi föl és begombolja a legalsó gombot.)

Lady Cicely

(iszonyodva). Megálljon! Nem.

Sohasem szabad egy kabátot a két szélén meg­

fogni, kapitány úr, hiszen tönkre teszi a szabását meg az állását. Szabad kérnem. (A kabát hajtókáját előre rántja.) Húzza hátra a vállát. (Brassbound a homlokát ránczolja, de azért engedelmeskedik.) így már jobb. (Be gombolj a legfölül.) Most aztán goim bolja be a többit fölülről lefelé. Nem vág egy kissé hónaljban?

Brassbound

(nyomorultul, mint a kinek minden ellenkezését elnémították). Nem. (Az asztal mögötti székre leül.)

Lady Cicely.

Akkor jól van. (Kis szünet, mely után Brassbound odamegy az asztalhoz.) De most, mielőtt visszamennék a szegény Marzóhoz, köszönje meg, hogy megfoldoztam a kabátját, a hogy egy derék, udvarias tengerészhez illik.

Brassbound

(leül az asztalhoz : nagy izgalomban).

Ördög vigye. Az egész életemet megkisebbítette a szememben. (Tenyerébe hajtja fejét s nagyon meg van rendülve.)

Lady Cicely

(tökéletesen megérti s kezét gyöngéden 5*

a vállára teszi). Óh nem. Én meg vagyok róla győ­

ződve, hogy maga tömérdek derék és bátor dolgot művelt, csak most nem jut eszébe. Például Gordon oldalán. Azt senki sem kisebbítheti. (Brassbound egy pillanatig fölnéz rá ; azután megcsókolja a kezét.

Lady Cicely megszorítja a kezét s olyan nedves szem­

mel fordul el tőle, hogy Drinkwatert, a ki éppen akkor lép be a nagy nyíláson, valóságos dicsfényben látja.

Sőt a mikor már tisztán látja, akkor is alig ismeri föl: mert Drinkwater nevetségesen tiszta s ki van kefélkedve; a haja, a mely előbb agyagszínü volt, most lángvörös.)

Drinkwater.

Kapitány úr, kérem. (Brassbound felugrik és hamar erőt vesz magán.) Az az átkozott sejk vagy ötven emberrel felbukkant a láthatáron.

Bizony Isten, nem telik bele tíz perez és itt lesznek.

In document Endre Ábrányi (Pldal 67-73)