Sir Howard. Foglya ? I

(Lady Cicely fölnéz, s aztán mintha nem is érdekelné a dolog, folytatja munkáját.)

Brassbound.

Óvtam önt. Hallgatott volna a szavamra.

Sir Howard

(rögtön a hideg undor hangját üti meg a kötelességmulasztással szemben). Hát úgy értsem a dolgot, hogy ön közönséges haramia?

Váltságdíjat kíván?

Brassbound

(leírhatatlan erővel). Anglia minden kincsével sem válthatná ki magát.

Sir Howard.

Hát akkor mi a czélja?

Brassbound.

Hogy a tolvaj és gyilkos meglakol­

jon. (Lady Cicely félreteszi a munkáját és ijedten tekint fel).

Sir Howard

(mélyen megsértődve, tiszteletet paran­

csoló méltósággal kel föl). Sir, ez nekem szól?

Brassbound.

Önnek. (Lady Cicelyhez fordul és megvetően mutatva sirHowardra, így folytatja).Nézze meg őt jól. Ugy-e bár nem hinné, hogy ez az erényes gentleman egy haramiának a nagybátyja — mi?

(Sir Howard meghökken. Ez váratlan és nagy csapás reá nézve. Megint leül és nagyon öregnek látszik ;

a keze reszket ; de a szeme s a szája merész, elszánt és gonosz.)

Lady Cicely.

Nagybátyja? Hogy érti ezt?

Brassbound.

Nem beszélt önnek soha az anyám­

ról? Ez a ficzkó, a ki hermelint és bíbort ölt magára

•és »igazságszolgáltatásnak« nevezi magát ?

Sir Howard

(szinte hangtalanul). Az az asszony volt az ön anyja?

Brassbound

(dühvei). Az az asszony! (Egyet mozdul, mintha neki akarna rohanni sir Howardnak.)

Lady Cicely

(gyorsan fölkel és Brassbound kar­

jára teszi a kezét). Vigyázzon ! Ne üssön meg egy öreg embert!

Brassbound

(dühöngve). Ö nem kímélte az anyá­

mat, azért, hogy csak gyönge nő volt. Úgy beszél róla, hogy »az az asszony« — én sem fogom őt kímélni, azért, hogy öreg ember. (Tompább hangon, melyben alattomos bosszúvágy szólal meg.) De egy újjal sem nyúlok hozzá. Nem ütöm meg. (Lady Cicely elereszti a karját és megdöbbenve leül. Brass­

bound kajánul néz sir Howardra.) Csupán igazságot fogok tenni.

Sir Howard

(visszanyeri hangját és az erejét).

Igazságot tenni! Talán bosszút állani az igazság örve alatt?

Brassbound.

Hány meg hány szegény ördögön állott ön így bosszút az igazság örve alatt, a kik a vádlottak padján ültek — mert a társadalom igazságszolgáltatásnak nevezi a saját alacsony bosszuállását. Nos hát, a megbántott igazság most a bosszú örve alatt lép ön elé. Hogy tetszik ez önnek ?

Sir. Howard

(fölkel). Szembeszállók vele, mint ártatlan ember és igaz bíró. Mivel vádol ön engem?

Brassbound.

Azzal, hogy megölte az anyámat és elkaparította az örökségemet.

Sir Howard.

A mi az örökséget illeti, sir, azt bármikor visszakövetelhette volna. Három percz- czel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy ön a világon van. Akár meg is esküszöm erre. Sohasem tudtam

— nem is álmodtam — hogy Miles öcsémnek fia maradt. A mi az édes anyját illeti, az súlyos eset volt — talán egész bírói pályámon a legsúlyosabb.

Említettem ezt Rankin úrnak is, a misszionárius­

nak, aznap este, mikor találkoztunk önnel. A mi édesanyja halálát illeti, ön tudja — tudnia kell — hogy a szülőföldjén halt meg, sok évvel azután, hogy találkoztunk. Ön talán még sokkal fiatalabb volt, semhogy felfoghatta volna, hogy édesanyja nem igen számíthatott hosszú életre.

Brassbound.

Ön arra czéloz, — hogy ivott.

Sir Howard.

Nem én mondtam ki. Nem hiszem, hogy mindig felelős volt azért, a mit tett. (Visszaül helyére.)

Brassbound.

Igen, őrült is volt. Hogy az iszákos- sága kergette-e az őrültségbe, vagy az őrültsége kergette az iszákosságba, az számba sem jöhet.

Az a kérdés, hogy ki hajszolta bele mind a kettőbe.

Sir Howard.

Nyilván az a gaz ügynök, — a ki megkaparította a birtokát. Ismétlem, hogy súlyos eset volt — rettentő igazságtalanság. De nem lehetett rajta változtatni.

Brassbound.

Ezt mondta ön az édesanyámnak, és a mikor az nem érte be ezzel a kifogással, kikergette a szobájából. És a mikor megállította önt az utczán s fenyegetőzött, hogy sajátkezüleg fogja megszerezni az elégtételt, a melyet a törvény megtagadott tőle, ön becsukatta, aláíratott vele egy bocsánatkérő

nyilatkozatot s még az országból is távoznia kellett, mert különben nem nyerhette volna vissza a szabad­

ságát s nem kerülhette volna el a bolondok házát.

S mikor az anyám félreállt és meghalt s már el is temették, akkor ön a maga számára kijárta, a mit az anyám részére nem tudott kijárni; akkor könnyű szerrel megszerezte a jószágot magának, mert tolvaj és gazember. Ezt is elbeszélte a misszionáriusnak, lady Cicely — mi?

Lady Cicely

(részvéttel). Szegény asszony ! (Sir Howardhoz.) Hát nem segíthettél rajta, Howard?

Sir Howard.

Nem. Értem, hogy ez az ember itt, a maga tudatlanságában fölteheti, hogy mint kezdő ügyvéd elérhettem volna mindazt, a mit mint főügyész elértem. De hát te be vagy avatva.

Az édes anyjának van némi mentsége. Műveletlen brazíliai nő volt, a ki nem ismerte az angol társa­

dalmat és a kit az igazságtalan Ítélet az őrületbe kergetett.

Brassbound.

Ez az ön védekezése ! . . .

Sir Howard

(szavába vág). Én nem védem maga­

mat (megint fölkel s egy lépést tesz Brassbound felé). Felszólítom, hogy tartsa meg a törvényt.

Brassbound.

Ezt akarom. Az Atlaszhegységben Szidi el Asszif sejk lát törvényt. Nem telik bele egy óra sem, s meg fog itt jelenni, ő is bíró, csakúgy, mint ön. Majd neki beszéljen arról, hogy mi a törvény és mi a próféta igéje.

Sir Howard.

És ismeri a sejk Anglia hatalmát?

Brassbound.

Tudja, hogy a mádi leölette az én gazdámat, Gordon tábornokot, és hogy a mádi az ágyában halt meg és a mennyországba szállott.

Sir Howard.

Akkor azt is tudja, hogy Anglia bosszúja nyomában volt a mádinak.

Brass

bound.

Igen, nyomában volt a Cap-kairói vasúton! Kicsoda ön, hogy egy nemzet háborút indítson ön miatt? Ha nyoma vesz, mit fognak írni az újságok? Egy vakmerő turistával kevesebb.

S mit fognak mondani az ön tudós kollégái? Éppen ideje volt, hogy helyet csináljon fiatalabb és külömb embereknek. Ön mint nemzeti hős ! ! Okosabb lett volna, ha egy aranymezőre akad az Atlasz-hegy­

ségben. Akkor Európának valamennyi kormánya rohanna a megmentésére. De addig vigyázzon magára ! Eddig csak kétségbeeséstől elfehérült arczokat látott, a mikor nyomorult embereket az ön Istenének irgalmába ajánlott; most látni fogja, a mit eddig még nem látott: a képmutatást a bíró kenetes szavai mögött, a ki le fog önre sújtani.

Sir

Howard (a kit mélyen sért hivatásának le­

kicsinylése, magára erőszakolt méltóságáról most először feledkezik meg és ökölbe szorított kezekkel közeledik Brassboundhoz, úgy hogy lady Cicely félszemmel fölnéz a munkájából, mintegy megbizo­

nyosodni, hogy kettőjük között áll az asztal). Nincs több mondani valóm, sir. Nem ijedek meg sem öntől, sem bármilyen más banditától, a kivel esetleg ön egy húron pendül. A mi a jószágot illeti, az rendelkezésére áll, mihelyest ön észre tér, s mint apai örökségét követeli. De kövessen el valami gazságot, akkor földönfutóvá lesz, s nemcsak a jószágát veszíti el, de mindörökre becsapja maga előtt a czivilizáczió kapuit.

Brassbound. Én bosszút állok az anyámért,, ha tíz jószágot kínálnak is cserébe.

Lady Cicely

(csendesen). Mellesleg szólva, Howard, minthogy a jószág fenntartása évi száz­

ötven fontba kerül, a helyett, hogy hozna valamit.

igazán attól tartok, hogy Brassbound úr nem sok hasznát vehetné. (Brassbound elképed erre a föl­

fedezésre.)

Sir Howard

(meghökkenve — kis szünet után).

Ki kell jelentenem, Cicely, hogy nézetem szerint ennek a körülménynek megemlítésére alkalmasabb pillanatot választhattál volna.

Brassbound

(undorral). Pfuj ! Csaló ! Fiskális ! Még azt az árt is, mivel az életét akarja megváltani, hamis pénzben kínálja. (Kiszól.) Hahó! Johnson!

Redbrook! Valaki jöjjön ide ! (sir Howardhoz.) Ön egy kis magányosságot óhajtott, meglesz.

Én nem maradok egy szobában ilyen ficzkóval.

Sir Howard

(nagyon dühösen s rettenthetetlen bátorsággal.) Ön sérteget, sir. Ön gazember ! Gaz­

ember !

TIZEDIK JELENET.

Előbbiek. Redbrook, Johnson

s még ketten főnnek

In document Endre Ábrányi (Pldal 60-65)