Espersit János és könyvei

K ő szegfalvi Ferenc – Borus Gábor:

Espersit János és könyvei

Hódmez

vásárhely – Makó

1999.

A tanulmány K

szegfalvi Ferenc,

a katalógus Borus Gábor munkája.

I. Életút, pályakép

Espersit János hírét igazából - a József Attila irodalmon kívül - talán csak könyvei

rzik. A hódmez

vásárhelyi újságírónak, a makói ügyvédnek, a radikális köztársasági politikusnak, Tornyai János barátjának, a m

vészetek mecénásának tisztes neve lassan felejt

dik, halványuló alakjára könyvei, legendás hír

tékája vet el nem múló fényt, neve a Gutenberg galaxis sorsával fonódott össze örökre.

Espersit els

sorban az az ember, aki utolsó fillérjén is könyvet vásárolt, a szépmesterségekért minden áldozatra kész volt, s akinek elhíresült könyvesháza a magyar irodalomtörténet két halhatatlanjának, Juhász Gyulának és József Attilának adott menedéket, otthont, békés munkahelyet.

A tépett lelk

, árva Juhász Gyula így emlékezett barátjára: „…

Espersit János idealista volt a szó legtisztább, legnemesebb értelmé- ben. Idealizmusa nem is volt e földre való és mégis az élet nagyszer

szeretetében nyilatkozott meg. Leírta például Kosztolányival, Babitscsal, Oláh Gáborral folytatott egész levelezésemet, lemásolta Ady Endre összes verseit, jegyzetekkel látta el

ket és nagy tanulmányt akart írni róluk. Úgy tudom, hogy regényírásra is gondolt, és lehet, hogy tervezett regényét titokban meg is írta. Életében az volt a legmeghatóbb, hogy nem csak mecénás volt, hanem erején felül volt mecénás. Mindig támogatnia kellett néhány m

vészt, költ

t, fest

t. Ez lelki szükség volt nála.”

Szinte a reneszánszhoz fogható m

pártolói hajlamát pedig nem

hozhatta otthonról, a gének szelíd játékaként ez távolabbi

seit

l

eredhet. Tizenkét gyermekes foltozószabó gyermekeként a Torontál

vármegyei Nagyszentmiklóson született 1879. január 18-án. Az apa

ered, bánáti sváb. (A hely televénye egyébként több talentumot is termett; a 18. századi nyelvész-költ

, Révai Miklós után, Espersitnél mindössze két évvel fiatalabban itt született Bartók Béla is.) A nehéz sorsú család nemsokára Makóra költözött, itt próbált egzisztenciát teremteni, János itt kezdett iskolába járni, elemibe, majd polgáriba.

Emlékezése szerint 12 éves korától már maga próbálta kenyerét megkeresni.

1893

szét

l a vásárhelyi gimnáziumban tanult, ahol érlel

, gyarapító, fontos évek után 1898-ban érettségizett. Közép- iskolásként, itt Vásárhelyen alakult ki, szilárdult meg kemény negyvennyolcassága, azonkívül jellemének olyan fontos vonásai, mint a közéleti szereplés igénye, s a bibliofilia. Pedig nem volt jó tanuló, hisz sorra hat elégséges osztályzattal abszolválta osztályait, (hetedikben ráadásul meg is buktatták politikai földrajzból és természettanból), a számára fontos, kedves studiumokkal azonban szívesen és eredményesen foglalkozott. Az

si, protestáns gimnázium szelleme, híres magyartanárai, Futó Mihály és Imre Lajos, meg az iskola Pet

fir

l elnevezett önképz

köre jellemének és m

veltségének kialakulását egyaránt dönt

en befolyásolták. Tanulmánynak is beill

dolgozataival (Mátyás királyról, Kisfaludy epikájáról,) meg emlék- beszédeivel, szavalataival már ötödikes korától pályadíjakat, elismerést nyert, hetedikesként éppen bukása évében, ifjúsági könyvtárosnak, nyolcadikos korában pedig az önképz

kör titkárává választották.

A frissen maturált, 19 éves ifjú nem költözött vissza Makóra,

Vásárhely, amely éppen a századforduló éveiben ér dualizmus kori

anyagi, szellemi gyarapodásának tet

pontjára, s ahol barátokra tett

szert, vonzóbbnak t

nhetett számára. Éppen érettségije másnapján

avatták a f

gimnázium új épületét, néhány hét múlva pedig az

Erzsébet-ligetben a pompás új színházpalotát, a Nyári Színkört.

Villanyvilágítás, teniszpálya, korcsolyapálya javította az élet min

sé- gét. Négy nyomda m

ködött, öt újságot adtak ki nagyjából egyid

ben ezekben az években. Vetró Lajos Endre már 1898-ban napilappal próbálkozott, Németh László kés

bbi regényh

se, Kenéz Sándor ügyvéd 1900-ban indította meg Vásárhelyi Híradó cím

modern, liberális lapját. Megindult Szeremlei Sámuel ötkötetes várostörténeté- nek kiadása, 1904-ben megrendezték az els

tárlatot, megalapították a városi múzeumot.

Az utóbbiakban jelent

s szerepe volt az 1899-ben szül

városába hazaköltöz

Tornyai Jánosnak, Endre Bélának, s a körülöttük kialaku- ló baráti körnek. E kör egyik tagja éppen Espersit János, akir

l a vele egyívású Kiss Lajos, a kés

bbi néprajztudós, a vásárhelyi m

vészélet krónikása, ilyen pillanatképet festett: „Espersit János újságszerkeszt

, majd jogász. Bátor fellépés

, határozott beszéd

fiatalember.

Egyformán lelkesült az irodalom, m

vészet, jogi és politikai dolgok iránt. Diákkorában nagyhangú /!/ szavaló, nagyhangúságát kés

bb is megtartotta. Különben

szinte barát. Mióta a m

vészek közé járt, bársonykabátot viselt.”

Espersit rövid hivatalnokoskodás után találta meg a számára legmegfelel

bb foglalkozást, az újságírást. Érettségi után el

bb közjegyz

i írnok lett, majd rövid ideig városi segéd- számtiszt, mígnem 1900. február 1-jén belépett Kenéz Sándor említett induló lapjához, a Vásárhelyi Híradóhoz.

Önkéntesi évét 1901

szét

l 1902

széig szolgálta le, a katonaság-

tól visszatérve felel

s szerkeszt

je is lett a lapnak, ahol vezércikkt

l

tudósításig mindent írt. Eperjesi János, Endre János, Bizon (Bölény)

álneveken szépirodalmi munkákat, verseket is. Érdekes egyébként,

hogy éppen 1902-ben magyarosíttatni akarta nevét, az újsághír szerint

(Vásárhelyi Híradó 1902 július 17.) Endre Jánosra. Talán az is

jellemz

apróság, hogy ezekben az években, - nomen est omen -,

gondolt, amikor 1904 márciusában az Ady feltétlen hívének számító, polgári radikális hitvallású Gonda Józseffel együtt megindítja a Vásárhelyi Ellenzéket. A nyolc hónapig él

lapnál Gonda volt a f

-, Espersit a felel

s szerkeszt

. A vásárhelyi újságíróévek utolsó állo- mása a Vásárhelyi Reggeli Újság, ahol 1906 márciusától néhány hónapig a frissen indult, akkor még függetlenségi lap társszerkesz- t

jeként m

ködött. Az életkörülményeiben ekkortájt beállott változás pályamódosításra késztette.

1903. június 20-án ugyanis megn

sült, feleségül véve egykori

iskolatársának n

vérét, a tehet

s birtokos családból származó Nyikos

Máriát. Két éven belül gyermekei is megszülettek, 1904-ben Mária, a

József Attila-versekb

l ismert Caca, majd 1905-ben ifjabb János. Így

biztosabb polgári egzisztenciát kellett teremtenie. Apósának tanácsára

folytatta még 1900-ban megkezdett, s megszakításokkal végzett jogi

tanulmányait, (1905-1906 telén már rend

rségi segédfogalmazóként

dolgozott), s 1907. június 21-én letette az ügyvédi el

szigorlatot a

kolozsvári egyetemen. 14 év után odahagyva Vásárhelyt, néhány nap

múlva családjával Makóra költözött, s 1907. július 14-én már

ügyvédjelölt lett Kiss Pál ügyvédi irodájában. Nem szakadt el azonban

az újságírástól sem, hisz függetlenségi párti principálisa szerkesztette

Justh Gyula makói lapját, a Makói Újságot. Espersit Kiss Pál mellett

vált a helyi politikai élet lelkes harcosává, az irodalom, a m

vészet

fáradhatatlan munkásává. 1910. május 15-t

l Kiss Pál új lapjába, a

Makói Független Újságba dolgozott, itt 1912-ig szintén felel

s

szerkeszt

, de 1912-t

l, doktori szigorlata után, amikor apósa

segítségével önálló ügyvédi irodát rendezett be, az újságírást már csak

id

nként, mellékesen folytatta.

Ezek a háborúba torkolló esztend

k mégis Espersit tevékeny életének talán legs

r

bb esztendei. Hazaköltözése után szinte azonnal 1909. február 2-án megrendezte Makó els

tárlatát, a megyeháza nagytermében, ahol vásárhelyi mesterének, Tornyai Jánosnak képeit mutatta be városának. 1912-ben sem csak ügyvédi irodáját nyitotta meg, ekkor Endre Béla tárlata következett. Az ebben az évben Vásárhelyen megalakult Országos Köztársasági Párt is azonnal soraiban tudhatta, 1913. április 14-én a rend

rség éppen az

lakásán verte szét a párt országos gy

lését. Ugyanebben az évben ismerkedett meg Espersit az akkor Makón tanító Juhász Gyulával. El

adott, szavalt, cikket írt, szervezett, - éppen önmagára, családjára jutott a legkevesebb ideje. Családi élete ezt meg is sínylette. Felesége számon- kérte az apai támogatást, szót emelt a polgári felfogás szerinti tékozlás, a könyvekre, m

tárgyakra „kidobott” pénz miatt, s 1914-ben gyerme- keivel külön vált t

le, hazaköltözött Vásárhelyre szüleihez. A szemre- hányásoknak persze semmi foganatja nem lett, Espersit éppúgy nem tudott lemondani a könyvvásárlásról, a fest

k, költ

k támogatásáról, mint a leveg

vételr

l.

Az els

világháború otthonától való ötven hónapnyi távollétet,

harminc hónapi harctéri szolgálatot, maláriát, tengernyi keservet

hozott, a háborút követ

forradalmak rövid, lázas politikai szereplést,

be nem váltott reményeket jelentettek Espersit Jánosnak. A háború

utáni újrakezdés során a tisztalelk

idealista a hatalomra került

ellenforradalommal szemben is töretlenül vállalta régi eszményeit, a

polgári demokrácia, a szabadelv

ség, a liberalizmus eszméit. Az

újrainduló, s 1924-ig él

Makói Újság (1922-t

l Makói Reggeli Újság)

az

szerkesztésében ismét az ellenzékiség fóruma lett, a Makón is

berendezked

ellenforradalmi rendszer bátor bírálója. Újságíróként az

elemi szabadságjogok elsikkadását kérte számon, ügyvédként a

tevékenykedett a városi és a megyei közéletben is.

Megismerte, otthonába fogadta az árva, fiatal József Attilát, bemutatta Juhász Gyulának, akivel elmélyült, megszilárdult háború el

ttr

l datálódó barátsága is. Bár a szegedi költ

t befogadó makói baráti kör polgári radikális, pacifista eszmeisége jelent

sen hatott Juhász Gyula gondolkodásának fejl

désére, ha Espersit pusztán csak vendégül látta volna, ezt a fajta sajátos mecénási szerepet önmagában is irodalomtörténeti jelent

ség

nek tarthatnánk. Juhász Gyula a 20-as években, a napokat összeadva, összesen mintegy fél évet id

zött Espersit János hajlékában. Évente kétszer, néha háromszor is, napokat, olykor heteket töltött itt, ihlet

környezetben, önfeledt munkában.

Espersit így írt egyik látogatásáról 1923-ban: „Megtalálta munka- kedvét. Jól érezte magát. Három nap helyett kilencig maradt és kilenc álló napig folyton dolgozott. Gyönyör

ség volt nézni, amint át- szellemült arccal forgatott régi fóliánsokat, latin és magyar bibliákat, modern írásokat, régi és új könyveket, és írt, írt reggelt

l estig, a rövid ebédid

t kivéve. És ez id

alatt megírt öt verset, négy novellát, két egyfelvonásost és két visszaemlékezést, egyiket Riedl Frigyesr

l, a másikat Adyról…” Maga Juhász Gyula 1925

szén, barátjához írt versében így összegezte akkori itt-tartózkodását:

„… Társalkodám itt a jeles nagyokkal S önnön tüzem kigyúlt oltárikon, E hely vala számomra – Helikon…”

/Hangzatka/

Nemcsak dolgozni járt persze Makóra, sok régi kedves emlék is

f

zte ide, szívesen szerepelt el

adóként, olykor Espersittel együtt is,

mint például a Pet

fi centenáriumára rendezett esten, vagy a Makai

Emilre emlékez

alkalmon. Makón is megünnepelték költ

i m

ködé-

sének huszonöt éves jubileumát, közölték verseit, el

adták a színház- ban egyfelvonásosát. Mindezt természetesen Espersit hathatós közre- m

ködésével. Utoljára 1929. januárjában járt itt, az Ady-emlékünne- pen, amikor Baumgarten-díjjal való kitüntetését is ünnepelték barátai.

József Attila és Espersit kapcsolata, ez a gyerekember számára oly fontos ismeretség 1921

szén keletkezett, amikor a hatodik osztályos gimnazista tehetségét fölismer

tanárok, élükön Galamb Ödönnel, már verseinek kiadására gondoltak. Elvitték Espersithez,

pedig a következ

év tavaszán bemutatta Juhász Gyulának. Karácsonyra megjelent a Szépség koldusa Juhász Gyula baráti el

szavával, s József Attila a tél végén, 1923 elején már Espersit udvari szobájában lakott, itt készült magánúton vizsgáira. Azt találta meg itt, aminek legnagyobb híjával volt, szeretetet, gondoskodást kapott, szinte apai szeretetet.

Sohasem tudhatjuk meg, legfeljebb eljátszhatunk a gondolattal: mi lett volna e kapcsolat nélkül József Attilából. Annyit bízvást elmondha- tunk, hogy Espersit nélkül a „magasba lendül

fiatal élet biztató indulója” (ahogy Saitos Gyula írt róla), nem lett volna ilyen üstökösszer

, s kés

bbi kálváriája még keser

bb, rögösebb lett volna.

Hosszabb-rövidebb megszakításokkal, - el

ször egyfolytában fél évig élt itt -, majdnem két évig Espersit János házát érezte igazi otthonának, a napokat összeadva körülbelül egy esztend

t töltött a Kazinczy utcai házban. 1923 decemberét

l, - a Pesten megszerzett érettségi után -, ismét itt múlatta a napokat 1924 február elejéig, - „nyugodtan, szépen”, ahogy írta, dolgozva sokat. Augusztusban ismét itt volt, szeptember, októberben is gyakran megfordult régi tanyáján, 1925 februárban újra, majd utoljára 1928 nyarán vendégeskedett itt vagy két hétig. „Elköszön

ölelésének melegével, ilyen sorokat hagyva itt maga helyett:

ölelő csendje néhány öreg háznak, szeretlek, mint az álmodó a méhest.

Ó, itt a nyugalom zenél fülünkben, ha esténként a békák harmonikáznak.

Nagyon szeretlek néhány jó komám.”

A máról holnapra él

, „er

n felül mecénás” Espersit természetesen

a háború után sem csak költ

ket pártfogolt; a 20-as években folytatta

az 1909-ben, a Tornyai-kiállítással, Makó els

tárlatával megkezdett

m

baráti, m

pártolói tevékenységet is, noha, mint 1926-ban, naplójá-

ban megjegyzi, a koronás infláció után, az új valuta bevezetésének

idején már négyezer peng

[!] volt adósságainak összege. Ennek

ellenére 1925-ben, a legnagyobb infláció idején, nyári m

vésztelepet

szervezett régi barátjának, az akkor már képz

m

vészeti f

iskolai

tanár, Rudnay Gyula növendékei számára. Mindjárt az els

évben 16

fest

növendék talált egész nyárra otthont és munkalehet

séget Makón,

amit a nyár végén kiállítással próbáltak meghálálni. A sikeres,

országos visszhangot kelt

vállalkozást a következ

két évben is

megismételték. Közben 1926-ban a másik régi barát, Endre Béla

kiállítását segített megszervezni. A szintén Rudnay-tanítvány Weisz

(Vén) Emil 1926-i, majd 1927-i kiállításáról (aki gyakran volt egyedül

is Espersit vendége) ismertetést is írt, majd külön füzetben értékelte

Rudnay realizmusának kedvez

hatását a fiatal kolorista m

vészeté-

ben. 1927 decemberében, azután 1928 novemberében újra régi,

vásárhelyi barátai, Endre Béla, meg Tornyai következtek, az

tárlataik

rendezésében m

ködött közre, s majd 1929 októberében, meg 1931

májusában ismét Vén Emil. (

egyébként 1929 nyarán fest

tanfolya-

mot is tartott.) Espersit cikkeket, kritikákat írt a helyi sajtóban,

el

adásokat tartott a realista m

vészet védelmében, vásárlással is

gyakorolta a m

pártolást. Így, de ajándékokból is gyarapodó saját gy

jteménye legalább száz darab festményt, grafikát, karcot, kis- plasztikát

rzött, mintegy húsz-huszonötöt, f

leg kortárs m

vészt

l. A legtöbbet Endre Bélától és Vén Emilt

l, de volt például festménye Gulácsytól, Rippl-Rónaitól, Barcsay Jen

t

l. Károlyi Lajos, Vén Emil és Bodzássy István Espersit portréját is elkészítették. Bodzássy István munkája Espersit könyvtárának ugyancsak a 20-as években készült szecessziós ex librise is.

Szerette, pártolta Espersit a színházat is. Szívesen tartott bemutatók el

tt bevezet

el

adást, színikritikákat is írt.

A szellem és a szépség igézetében telt élet fájdalmasan korán, id

el

tt ért véget, a pályakép jónéhány vonással szegényebb maradt.

Életének megújítása el

tt, a reménnyel teli új házasság után alig két

héttel érte a kegyetlen, gyors vég; 1931. november 29-én, vasárnap

este állt meg fáradt szíve.

II. Az Espersit-könyvtár és utóélete

1932. szeptember 6-án a következ

tudósítást közölte a Vásárhelyi Friss Újság: „A város árverésen megvette néhai Espersit János dr érté- kes könyvtárát. Az elmúlt hét szombatján [szeptember 3.] polgár- mesteri megbízásból Pitvaroson jártak Draskovits Ern

f

számvev

és Gravátz Ferenc, a közkönyvtár kezel

je. Útjuknak célja az volt, hogy megszerezzék a város részére néhai Espersit János dr értékes könyvtárát, mely az elhunyt ismert író és kultúrbarát hagyatékának egy része gyanánt Pitvaroson árverés alá került. Az út teljes sikerrel járt. A város megbízottai az 1800 kötetes könyvtárat 944 Peng

árverési áron megvették s intézkedtek annak hazaszállításáról.” Egy másik helyi lapból, a Vásárhelyi Újságból azt is megtudjuk, hogy a könyvek „egy része szépirodalmi m

, nagyobbik fele szociológiai és jogi szak- munka.” (Megrovóan említette a lap, hogy Espersit festményei „az els

árverésen 10-20 peng

kért árverési hiénák kezére került megfelel

nyilvánosság hiányában.”)

Az eseményt a vásárhelyi levéltár iratai is dokumentálják. Ezek között a f

számvev

augusztus 29-én kelt beadványából ezt olvashat- juk:

„Méltóságos Polgármester Úr! Tudomásomra jutott, hogy néhai

Espersitz [!] János volt makói, majd pitvarosi ügyvéd hagyatékát

szeptember 3-án árverezik el Pitvaroson. Tekintettel arra, hogy

meggy

z

désem szerint nevezettnek értékes könyvtára volt, amely

Közkönyvtárunk gyarapítására esetleg el

nyösen megszerezhet

volna,

tisztelettel javasolom, Gravátz Ferenc közkönyvtárkezel

t ezen

árverésre kiküldeni azzal, hogy a könyvtárt átnézve, el

nyös feltételek

mellett a közkönyvtár részére vásároljuk meg. A vételár fedezésére

méltóztassék kezeimhez elszámolási kötelezettséggel 500 Peng

t kiutalványozni.”

A beadvány a benne közölt adatokon kívül több okból is méltó figyelmünkre. Jellemz

, a könyvtár hírét, ismertségét min

síti, hogy még egy olyan eltér

érdekl

dés

hivatalnok is, mint a f

számvev

, - aki Espersit nevét is hibásan írja -, ismeri a gy

jteményt, értékesnek tartja. Az viszont már az

ismereteit jellemzi, hogy ugyanakkor a tékát 500 peng

ért megszerezhet

nek véli. (Mint láttuk duplájáért vette meg a város.)

A f

számvev

szeptember 7-én a következ

ket jelentette a polgármesternek:

„A 15.159 és 15.536/1932. polg. m. számú határozatokra tiszte- lettel jelentem, miszerint a kapott megbízásnak eleget tettem, f.hó 3-án Gravátz Ferenc közkönyvtár kezel

vel Pitvaroson megjelentem, s a néhai Espersitz [!] János hagyatéka árverésén a városi közkönyvtár részére az elhalt túlnyomó részben díszkötéses, mintegy 1.900 kötetet számláló könyvtárát, és 3 darab vásárhelyi vonatkozású festményt és pedig 2 Tornyait és 1 Endre Bélát a város közkönyvtára részére igen el

ny

s áron megvásároltam. A vásárolt könyveket és képeket f. hó 5- én személyesen csomagolva a város teherautóján haza szállítottuk s a közkönyvtárban elhelyeztük[…] A vásárolt 3 darab kép és pedig az Endre Béla önarcképe 30.- Peng

Tornyai János szalma kazla 25.- Peng

és a vízfestménye 7.75 P értékben veend

leltárba. A közkönyvtár részére vásárolt könyvek összes leltári értéke 1.000 Peng

.”

A tiszteletreméltó szellemi építmény, az Espersit-könyvtár, -

milyen groteszk fintora a sorsnak -, visszahelyez

dött tehát abba a

városba, ahol alapozása, mintegy negyven évvel azel

tt kezd

dött.

Vásárhelyre kerülésének id

pontjával, ösztönös, örökölt bet

szeretete itt alakult át bibliofíliává. Alkati adottságai mellett jeles nevel

iskolá- ja, a gimnázium hatásának kell ezt tulajdonítanunk, de könyvbaráttá válásában minden bizonnyal szerepe volt képz

m

vész, újságíró baráti körének, s a város kulturális kínálatának, például könyvesboltjainak. A dokumentálhatatlan, rövidebb élet

, jelentéktelen, inkább csak szatócs- bolt jelleg

kisvállalkozásokat leszámítva, Vásárhelyen az 1890-es években két, a következ

évtizedben három könyvesbolt m

ködött. Az els

üzletet a Miskolcról idetelepül

Csengeri Ferenc (1839-1874) alapította 1867 májusában. Jogutódai közül 1881-t

l Jäger Nándor, 1903-t

l Posztós Pál tulajdonában volt az üzlet. A második jelent

sebb könyvesboltot Lepage Lajos nyitotta 1895-ben. A jó fekvés

, a f

tér és a f

utca sarkán lév

üzletet 1897-t

l Grossmann Benedek m

ködtette.

Vállalkozása nyomtatással, könyvkiadással is próbálkozott; 1903-ban jelentette meg a könyvek ismeretére, szeretetére is nevel

kézikönyvét, a Vásárhelyi almanachot. E kett

mellett a szellemi igények er

södé- sének biztos jeleként nyílhatott meg az új században a harmadik könyvüzlet, amelyet Nemes Ármin Káldor Mártonnal alapított 1905- ben. Ezeknek a könyvesboltoknak a kínálatával találkozhatott tehát naponta Espersit, hisz akár a gimnáziumba, a városházára, a Fekete Sasba, a m

vészek találkozóhelyére, a Plohn-m

terembe vagy a Híradó szerkeszt

ségébe ment, szemébe ötlöttek a f

utcai, f

téri könyves üzletek kirakatai.

Hogy vásárlójuk is volt, erre korai könyveinek egyike szolgáltat bizonyítékot. Arany János Buda halála cím

remekének Espersit-könyvtári példánya szerencsésen fönnmaradt a Németh László Könyvtárban. A hetedik kiadású darab 1897-ben jelent meg Ráth Mór gondozásában. A könyv címlapján Lepage Lajos

„könyv és zenem

kereskedésének" ovális bélyegz

lenyomata mellett

a tulajdonos bejegyzései is láthatók. Alul a bal sarokban „896. decz.

20.”, majd a jobb föls

sarokban: „120, Espersit” bejegyzés olvasható.

Tehát a millenniumi év karácsonyára lephette meg magát vele, s ez

volt a százhuszadik könyve. A tudatos gy

jt

megjelenését, a gy

jtés

megkezdését azonban egy másik, ugyancsak a vásárhelyi könyvtárban

rzött kötet bejegyzése alapján az el

bbinél is korábbi id

pontra

tolhatjuk vissza. A Toldi népszer

, ifjúsági kiadását Ráth Mór

Aranynak a Szent László füve, a Jóka ördöge, és Az els

kisepikai munkáival egybekötve, 1890-ben jelentette meg. E kötetben

a tulajdonosra utaló névaláíráson kívül az ajándékozás tényét s az

ajándékozó nevét is föltüntette; a kemény borító hátlapján ezt olvas-

hatjuk: „Kaptam a makói polg. fiúisk. tettes [tekintetes?] igazgatójától

Molnár Alberttól. Espersit János III. gymn. o.t.” A két id

pont - 1893

és 1896 - közé esik gy

jt

i tudatossága ébredésének újabb érdekes

bizonyítéka, egy afféle könyvkatalógus megnyitása. A gyerekember

komolykodó játékosságával, nem mentesen némi színpadiasságtól

sem, az alábbi szöveg beírásával nyitotta meg a vaskos, nagyalakú,

üres lapokból álló könyvet: „Jelen könyv … oldallapot tartalmazónak

találtatván, - magánhasználatra – hitelesíttetik. Hmvásárhely 1894 évi

szeptember hó 5 ik napján. ifj. Espersit János f

gimn. tanuló VI.” A

lap alján „Az el

szó Espersit által írandó” kitétel olvasható. A makói

múzeumban található könyvkatalógus, amely több díjnyertes iskolai

pályam

vének szövegét is

rzi, 1071 folyamatosan beírt tételt

tartalmaz; m

vek szerz

jét, címét. Sajnos azonban az nem állapítható

meg, hogy a gy

jt

mett

l meddig vezette katalógusát, mivel a tételek

sora nemcsak a bet

rendet, de az id

rendet is mell

zi. A legvaló-

szín

bb, hogy 1894-ben csak megnyitotta a katalógust, s az ezernyi

tételt csak jóval kés

bb, viszonylag rövid id

alatt írta be, - szinte már

a kész gy

jteményt írva le -, mivel a m

vek közt egyaránt el

fordul

összekeveredve. Érdekes a lajstrom rovatbeosztása is. A szerz

és cím, a kiadás helyének, idejének megnevezése mellett föltüntette a m

vek sorozatcímét, de például a könyv kötésének színét, min

ségét is.

E könyvkatalógus, az ezer fölötti tételszám mindenesetre arra utal, hogy a könyvtár építése rendszeres vásárlással folyamatos volt, s

t – a család, f

leg apósa kárhoztatásából is következtethet

en – önálló egzisztenciájának megteremtését

l kezdve pedig egyre többet költött könyvekre, képekre. A vásárhelyi könyvesboltok után, leánya közlése szerint, vásárolt közvetlenül a kiadóktól is. Makón, ahol az 1920-as években két bolt m

ködött, Vészi Dezs

könyvkeresked

új könyvekb

l álló csomagját el

ször mindig

nézte át, de törzsvev

je volt a szegedi Bartosnak Lipótnak is, aki Espersithez hasonlóan szintén szabadk

m

ves volt.

Rövid ideig vezetett naplójában Espersit szerencsére azt is följegyezte, milyen könyveket vásárolt például 1925- ben. A rövid címlista, - cseppként a tengert - , jellemz

en megmutatja, milyen korszer

, értékes könyvtárat épített. Az 1925 október 14-én vásárolt hat m

a következ

volt: Le Bon: A tömegek lélektana, Anatole France: A vörös liliom, Haraszti Gyula: Edmond Rostand, Lukács György: A modern dráma, Mösner Pál: A német tudományos

Bizonyára volt a gy

jteménynek valamilyen szakrendje. Leánya szerint sokat és nagy kedvvel foglalkozott könyveinek, képeinek ren- dezésével, átrendezésével. Kölcsön nem adott senkinek sem, helyben, mint láttuk, azonban korlátlanul használta Juhász Gyula, József Attila, de bizonyára más is.

A jellegzetes, sötét tónusú kötéstábla, aranyozott gerincnyomás

mellett az Espersit-tékához tartozást – majdnem valamennyi kötetben -

ex librissel is hangsúlyozta a gy

jt

. A rendkívül er

teljes hatású,

mozgalmas, szecessziós kisgrafikát Bodzási István készítette, való- szín

leg 1921-ben. Az 1887. december 11-én, Makón született m

vész Aradon végezte a gimnáziumot, s a háború után Szegeden telepedett le.

Juhász Gyula közvetítésével került Makóra, Espersit pártfogoltjai közé.

tervezte A szépség koldusa borítóját is, 1921-ben kiállítása nyílt Makón, sok m

ve került Espersithez. Apró Ferenc szerint az ex libris is 1921-ben készült, mindenesetre 1923, a m

vész Német- országba költözése el

tt.

A kisgrafika az „Ex libris doctoris Joh.

Espersit” feliratot hordozza, a római lictorok vessz

nyalábja fölött ül

, s könyvet nyújtó óriási egyszarvú emberalak rajzát pedig az „Abusus optimi pessimus” jelmondat kíséri, ami (szabad fordításban) arra figyelmeztet: „A legjobbal való visszaélés a legrosszabb.”

József Jolán, aki 1923-ban látogatta meg el

ször Attilát Espersit- nél, a következ

képpen emlékezett meg a fénykorát él

gy

jteményr

l, könyvtárról: „még nem találkoztam emberrel, aki annyira szerette volna a verseket[…] olyan volt az egész ember, mint a háza[…]

amikor az ember belépett a csukott tornácra, csodálkozva nézett körül.

A kerek, íves ablakok alatt roskadozó könyvespolc[…] ami konyha volt valaha, ott is könyv meg könyv sorakozott a falhoz tapadó állványokon. Két kicsi szoba nyílt kétoldalt, az egyik padlótól mennye- zetig csupa könyv, a másik csupa kép. Itt egy nagy dívány állott a szoba közepén, mellette könyvekkel telerakott alacsony asztalka. A másik szobában rengeteg könyv közepette hatalmas íróasztal terpesz- kedett, körülrakva szobrokkal. Az íróasztalhoz támaszkodva nagy fóliánsok állottak, albumok, tömve részkarcokkal, fametszetekkel.”

Bányai László, József Attila sógora ugyancsak megörökítette

Espersittel, s otthonával kapcsolatos benyomásait.

így írt Négyszem-

emlékezésében: „Espersit egyéniségét

felesleges külön díszít

jelz

kkel ellátni. Elegend

megemlíteni a kis

ez a kívül-medve, belül-ember. Ezek a szobák zsúfolásig tele voltak rakva válogatottan értékes tartalmú és kiadású könyvekkel.”

A gy

jtemény pontosabb leírásával mindketten adósok maradnak,

igaz ez nem is lett volna elvárható az emlékez

kt

l. József Jolán és

Bányai László még a gy

jtemény nagyságát illet

en is kétségekben

hagy bennünket. Erre nézve csak az árverés, a könyvtár megbontása

körül napvilágra került adatok tájékoztatnak, pedig ezek megtéveszt

k

is lehetnek. Nem állíthatjuk ugyanis minden kétséget kizáróan, hogy a

Hódmez

vásárhely város megvásárolta könyvmennyiség azonos a

gy

jtemény fénykorának darabszámával. Az utóbbi ugyanis nyilván

nagyobb volt, hiszen el

fordulhatott, hogy a Espersit halála után

valamelyik gyermeke vagy második felesége megpróbált az árverés

el

l „megmenteni” bizonyos mennyiség

könyvet, esetleg Pitvarosra

költözése el

tt még maga Espersit vált meg néhány kötett

l. Vizsgáló-

dásunk alapja tehát tulajdonképpen nem a teljes Espersit-könyvtár,

ennek csupán Vásárhelyre került része, hiteles adataink, leltárkönyvi

bejegyzések legalábbis csak err

l vannak. (Varga József, a vásárhelyi

közkönyvtár kezel

je, az Espersit-gy

jtemény feldolgozása során

1933. június 13. és 1937. december 14. között a makói mecénás 1427

kötet könyvét és folyóiratát leltározta. Ehhez még 1940. április 9-ig 22

kötet utólagos lajstromozása járult, összesen tehát 1449 kötetet vettek

állományba.

Kézbe persze még a Vásárhelyre került köteteket sem

vehetjük mind, hisz az Espersit-téka darabjai a polgári kölcsön-

könyvtár kötetei közé kerülve, ennek sorsában osztoztak. Ma a száz

éve megalapozott legendás gy

jteménynek mindössze 581 kötetét

tehetjük vizsgálat tárgyává, a téka Vásárhelyre került részének b

harmadrészét. Egykori otthonában, a makói Espersit-ház 1979-ben

nyílt kiállításában 213 könyv és 16 periodikum látható a Németh

László Könyvtár tartós letéteként, s 34 kötet, a Bethlen Gábor Gimnáziumtól, összesen 263 kötet.

A maradvány további része, - szakkönyv, szépirodalmi m

és bekötött folyóirat -, kevés kivétellel a vásárhelyi könyvtár segédkönyvtári és bels

raktári állományrészében található, néhány képz

m

vészeti kötetet és az Ethnographia év- folyamait pedig az 1940-es évek közepén a Tornyai János Múzeum könyvei közé leltároztatott át a múzeum és könyvtár akkori közös igazgatója, Galyasi Miklós. Mint említettük, még a Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárába is került 34 kötet, amelyeket

k szintén átadtak az Espersit-háznak. A sokat idézett római bölcsesség tehát az Espersit könyvtár esetében is mélységesen igaz: „Habent sua fata libelli.” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa.)

Milyen volt tulajdonképpen ez a gy

jtemény, és hova t

nt a jeles könyvtár állományának nagyobb része?

Amikor Hódmez

vásárhely városa a jószem

f

jegyz

javaslatára megvásárolta az Espersit-gy

jteményt, a szétszóratástól mentette meg azt. Ugyanakkor azzal, hogy a könyveket azonnal közkönyvtári használatba adták, a viszonylagos védettség mellett tulajdonképpen mégis csak szétszóratásra ítélték, ha lassúbbra is. Nem kárhoztathatjuk

ket ezért, hisz a vásárlással nem kulturális missziót teljesítettek, ez számukra csupán jó üzlet, alkalmi vétel, jó vásárlás volt. Mi történt tehát a könyvekkel? A tartalmi elemzés el

tt próbáljuk meg áttekinteni útjukat az árverést

l napjainkig.

Amint korábban az ide vonatkozó levéltári iratból idéztük, a

vásárolt könyveket (és festményeket) 1932. szeptember 5-én a város

teherautóján szállították haza, s helyezték el a közkönyvtárban, amely

akkor a Ferenc József sugárúti (ma Szántó Kovács János utca)

úgynevezett kultúrpalotában m

ködött a múzeummal együtt. A

reprezentatív külsej

köteteket nem egyszerre adták használatba, az

kezdte el állományba venni Varga József könyvtárkezel

, és kisebb- nagyobb megszakításokkal, más beszerzésekkel vegyesen majd öt évig leltározta; az utolsó tételt 1937. december 14-én írta be a leltár- könyvbe, 22 elmaradt kötetet pedig csak 1940-ben vett állományba. Az els

sorszám a 14 458., az utolsó pedig a 17 931. volt. (Amint szintén említettük, 1449 kötetet vettek számba.)

A viszonylag alacsony olvasói létszám, a sz

k kölcsönzési id

meg a gy

jtemény darabjainak jó állapota ellenére a kurrens kötetek (regények, kisebb mértékben a drámák, versek) ett

l kezdve éppen úgy koptak, pusztultak, vesztek, mint a legutolsó detektívregény, hisz éppúgy jártak kézr

l kézre, vagy – újdonságukból kifolyólag – talán még fokozottabban.

Az Espersit-tételek megjegyzés rovatában is fölt

nnek a következ

bejegyzések: „Elveszett.” „Ellopták.” „Az olvasó ismeretlen helyre költözött, a bíróság sem tudta megtalálni.”

Az egyszer

, hétköznapi kopás, pusztulás mellett azonban

legalább ekkora, ha nem nagyobb rendet vágott a könyvtár polcain, így

az Espersit-kötetek között is a politika. Súlyos történelmünkb

l

közismert, közmondásos az a szinte mániákus ellenérzés, amellyel az

mind jobb, mind baloldali széls

séges rendszerek bizonyos könyvek

iránt viseltettek; az a félelem, gy

lölet, amellyel hatalomra jutásuk

után pusztították, égették a könyveket. Az Espersit-könyvtár darabjai

1939 és 1944 között "zsidó", egy-két évvel kés

bb pedig ugyanezek a

könyvek "polgári" irodalomként váltak gyanússá. A könyvtár korabeli

leltárkönyvei a történelmi változásokat is dokumentálják. Az els

öt

leltárkönyv el

zéklapjára 1944-ben, nyílván fels

bb utasításra a követ-

kez

bejegyzést írták: „10800/944 M.E. rendelet alapján, 8894/944

[és] 9216/944 pgm.sz. [polgármesteri számon] a zsidó szerz

k

könyveit a leltárból töröltük. Hódmez

vásárhely, 1944. VI. 19-én.

Varga József könyvtárkezel

.” Az ilyen, áthúzott tételek "megjegyzés"

rovatában pedig ott a sz

kszavú, rosszalló min

sítés: „Zsidó.”

Nemcsak a marxista szerz

k, Adler, Bebel, Kautsky jártak így, de Balázs Béla, Bíró Lajos, Ignotus, Jászi Oszkár s még sokan mások.

A könyvtár a frontok átvonulását szerencsésen átvészelte. Bár megkapta a vagont a kiürítéshez, a z

rzavarban sikerült elszabotálni, a gy

jtemény, hála a könyvtáros csendes bátorságának, a múzeum kincseivel együtt itthon maradt. Egy másik, kisebb kollekciónak, a munkásotthon könyvtárának

re, Bodrogi János, a háború után a városi könyvtár kezel

je, így írt a német megszállás idejér

l: „1944 tavaszán azzal a váddal kerültem a rend

rség elé, hogy a zsidólistán szerepl

marxista könyveket nem szolgáltattam be (ami igaz is volt), megijesztgettek, megfenyegettek, hogy internálnak. Vártam is, de úgy látszik, hogy meggondolták, én is itthon maradtam, a könyvek is."

1945-46-ban már A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtó-

index négy egymást követ

listája alapján selejteztek. A háborút után a koalíciós években a „demokratikus” selej- tezés, a gyakori könyvtárosváltozás, a lazább kölcsönzési fegyelem, baráti kölcsönzések következtében ugrásszer

en megn

tt az állo- mányból kivont, elveszett könyvek száma; az 1949-évi számvev

ségi vizsgálat a 18 170 kötet mellett másfél ezer hiányzóról adott számot.

(A felgyülemlett hiány egy része azért valószín

leg régebbr

l való

lehetett, hisz hivatalos törlés régóta, vagy talán még soha nem volt a

könyvtárban.) A hiánylistán szerepl

könyveket ebben az évben

polgármesteri engedéllyel törölték.

1949-ben – amint a leltárkönyvi

bélyegz

lenyomatok Claude Farrere, Gobineau vagy Herczeg Ferenc

nem egy m

vének címe mellett tanúsítják – az Országos Könyvtári

Központ 09088. és 09494. számú rendeleteiben közölt jegyzékek

szerint is irtották a könyveket. Némely esetben talán okkal, legalábbis

rövid úton, saját hatáskörében is kivont néhány kötetet a forgalomból, amint azt például Wyhs Béla: Nem! Nem! Nem! cím

könyve bizonyítja. A helyi kiadású, irredenta [?] regény címlapján Bodrogi János kézírásával ugyanis ezt olvashatjuk: „Az olvasók kívánságára forgalomból kivonva. 1946. V. 27.” Ha nem nagy számban is, de a leltárkönyvek Espersit-tételeiben is el

fordulnak a „Demokráciaelle- nes”, „Ponyva, selejtezve” megjelölések. (Például Georges Ohnet, vagy ahogy írták, Ohnet György munkáinál.)

A jobb sorsra méltó városi gy

jteménynek nemcsak az éppen hatalmon lév

rendszert

l kellett félnie a nagy társadalmi-politikai változások idején, hanem voltaképpen saját igazgatójától is. Galyasi Miklós (1903-1974) 1949-50-ben, a könyvtár és a múzeum külön- választása el

tt a gy

jtemény értékesebb m

vei, régi folyóiratai közül több száz kötetet egyszer

en átleltároztatott a múzeum kezeletlen, föltáratlan, alkalmi kis zárt könyvtára számára. Az összevont kulturális intézmény, a könyvtár, múzeum és képtár igazgatója, a Tornyai Társaság megalapítójaként, m

vészettörténészként, költ

ként vált ismertté a városban még a háború el

tt, utána pedig a helyi kulturális élet egyik irányítója lett. Érdemeinek csorbítása nélkül le kell azonban szögeznünk, hogy igazgatói m

ködése a könyvtár számára nem volt el

nyös. Bibliofil egyéniség volt, de a könyvtári munkához sem képzettsége, sem tapasztalata nem volt. Sokféle tisztsége miatt (a Tornyai Társaság elnöke, a Puszták Népe f

szerkeszt

je, stb.) a gy

jteménnyel nem is ért rá foglalkozni, amikor pedig foglalkozott, az, mint láttuk, káros volt. Szerinte olyan „mozgékony népkönyvtár”

számára, mint a városi, csak „ballaszt”, fölösleges teher a tudományos

anyag. „A népkönyvtár anyaga a demokratikus könyvtári elvek alapján

a gyakorlati használat részére elkülönítend

a tudományos anyagtól.”

Ezt a múzeum „szakkönyvtárának” kell átvennie, hogy „szakemberek- nek, búvárkodóknak” rendelkezésre bocsáthassa. Mint a tanácshoz intézett beadványából kiderül, szándékában állott a városi könyvtár állományából minden régi (1850 el

tti) és tudományos jelleg

m

vet (csak az olvasmányokat, szépirodalmat hagyva ott) a múzeumba átirányíttatni.

A könyvtáros ellenállása, illetve id

hiánya miatt szándéka nem valósult meg teljesen, „csak” 660 kötet néprajzi, régészeti, várostörténeti m

és több tucat évfolyam bekötött folyóirat került át a múzeum zárt kis gy

jteményébe, és veszett el lényegében a közm

vel

dés számára. Az Espersit-kötetek közül a „Múzeumi tudo- mányos könyvtárba átvéve” feliratú bélyegz

lenyomata ötvenegy leltárkönyvi bejegyzésnél található. Az 1949-i, említett számvev

ségi vizsgálat nyomán töröltek közül 47 kötet volt valaha Espersité. (Ebben az 1949-i jegyzékben szerepeltek egyébként az 1945-46-ban a rend

rség, államvédelmi hatóság által, elismervény nélkül elhurcolt

„fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus” sajtótermékek is.) Amint

bejegyzés vagy bélyegz

lenyomat tanúsítja, a „zsidó” billogot a makói

bibliofil 27 kötetére sütötték rá, az Országos Könyvtári Központ 1949-

i selejtezési utasításai alapján pedig 25 Espersit-könyvet vontak ki az

állományból. A semleges, semmitmondó „selejtbe téve”, s a jelzés,

vagy bélyegz

lenyomat nélkül csak kihúzott tételeket is ideszámítva

összegzésképpen azt a meglep

konklúziót vonhatjuk le, hogy az

Espersit-téka a hódmez

vásárhelyi városi könyvtárral való közös élete

els

sz

k húsz évében, 1950 végéig, a politikai változások ellenére

tulajdonképpen épp maradt, lényegében nem szenvedett súlyosabb

károkat; állományának durván számítva csak (?) mintegy 15 %-át

vesztette el. Ezerötszáznyi kötetb

l körülbelül kétszáz könyvet,

folyóiratot.

károkat, pedig a könyvtár társadalmi kulturális hátterét pusztító változások már 1949-ben megkezd

dtek. A régi, városi közkönyvtár, a

„polgári” kölcsönkönyvtár ideje, - ahol az egyszem könyvtárkezel

(nem könyvtáros!) hetenként kétszer-háromszor „könyvosztást” tartott az összesen 4-500 olvasónak az évente körülbelül háromszáz kötettel gyarapodó állományból -, a nyugalmas, kissé zárt intézmény ideje a háború után nemsokára lejárt. 1948 után, a voluntarizmusba forduló kulturális forradalom Vásárhelyen is módszeres elszántsággal látott hozzá a polgári könyvkultúra intézményi-szervezeti rendszerének, objektumainak szétzúzásához. Miután egyetlen állami üzlet kezdett el m

ködni, hat könyvesbolt sz

nt meg öt nyomdát államosítottak.

Fölszámolták a városi könyvtár „hátországát” jelent

kisgy

jteménye- ket: megszüntették a város ötven olvasókörét; kiselejtezték, majd 1951 elején elkobozták a még m

köd

két magán-kölcsönkönyvtár anyagát.

Mindezek pótlását, helyettesítését a rendkívül egyszer

közm

vel

dési könyvtárak, az úgynevezett népkönyvtárak gáttalan szaporításával, az olvasók számának állandó, versenyszer

emelésével kívánták elérni.

1949-t

l 1952-ig a városi könyvtár állománya is alapjaiban változott meg. Az els

id

szak „min

ségi változásai”, a kényszer

selejtezések, elkobzások után ezekben az években ugrásszer

mennyiségi gyara- podás észlelhet

, ez azonban az állomány felhígulását is jelentette. A korábbi háromszáz kötetes évi fejlesztés átlag 950-re ugrott, ám a kiadók, s a Népm

velési Minisztérium ajándékaként érkez

új könyvek tartalmukban és külalakjukban is gyöngék, f

leg a kortárs szovjet irodalom hitvány papírra nyomott, gyönge kötés

termékei, valamint kisebb számban tendenciózusan válogatott, elfogadott,

„haladó” külföldi szerz

k (Nazim Hikmet, Pablo Neruda, stb.) munkái

voltak.

A vásárhelyi könyvtár ilyen körülmények között kezdte meg rövid önálló életét, miután a múzeumtól, ennek államosítása miatt, 1951.

január elsején végre különvált. A társadalmi hátterét

l megfosztott, fölkavart állományú, egy f

utcai lakóház négy szobájában meg mosókonyhájában és padlásán [!] elhelyezett egyszemélyes könyvtár- nak nemcsak önmagát kellett volna megújítania és fölépítenie, a nyomorúságos körülmények közt verg

d

intézménynek át kellett vennie az új, területi könyvtári hálózat irányítását is. 1952. december 21-én, Sztálin 73. születésnapja tiszteletére kinevezték megyei könyvtárnak.

Az igazi nehézségek ezzel kezd

dtek az intézmény számára. Az Espersit-könyvtár e második húsz év folyamán, 1952 és 1973 között, a megyei könyvtári id

szakban szenvedte el a súlyosabb károkat. (Habár a lehetetlen tárolási körülmények már 1951-52-ben is bizonyára okoztak veszteséget.)

Az ötvenes évek elején az új és a kisgy

jteményekben „államo- sított” régi könyvek egyre fokozódó sebességgel özönlöttek a könyv- tárba: 1953-ban 4300, 1954-ben 5300 kötet. A régi városi könyvtári állomány a szó szoros értelmében szinte elsüllyedt a rázúduló „új”

könyvek tömege alatt, s mivel a régi leltárkönyveket is sutba dobták, a

polgári, tehát gyanús, nem is kölcsönözhet

állományrész, így Espersit

könyvei is, elvesztették arcukat, a raktár mélyére szorultak. Az új

könyvtárosnemzedék tagjai már különben sem tudták, ki volt Espersit

János, s hogy könyvei milyen értéket jelentenek. Az alkalmi

raktárakban pusztuló köteteket persze még mindig szerencsésebbnek

mondhatjuk, mármint ha megmaradtak, hisz a politika által irányított

hivatalnok könyvtárvezetés a legel

bb törlend

anyagot is ezek között

találta meg, mondván: „Ez els

sorban kölcsönz

könyvtár, kell a hely

az új könyveknek, nem

rzünk ennyi régi kacatot.” Így került az

egykori Espersit-tékának papírhulladékként a MÉH-telepre [!].

A státusváltozással járó újraleltározási kötelezettség csak fokozta a fiatal megyei könyvtár z

rzavaros helyzetét. Egyik munkatársa Vörös Géza, a Vásárhelyi Szó 1955. novemberi száma által közölt cikkében ilyen képet festett a korabeli körülményekr

l: „Könyvtárunk ez év közepén megkezdte a m i n t e g y 30000 kötetes könyvállományának újraleltározását, feldolgozását […] Ez óriási munka, több évet vesz igénybe, amit jelenleg gátol az a körülmény, hogy könyvtárunk mindössze 9 f

vel dolgozik, s ezeknek a megyei hálózati munkát is el kell látniok. Többezer kötet könyvünk úgyszólván ö m l e s z t e t t állapotban van, polchiány miatt[…]”

A megyei könyvtárnak ezekben az években (a többszáz népkönyvtárról nem is beszélve) három járási, egy városi és tizenkét, függetlenített könyvtárossal dolgozó községi könyvtár szakmai felügyeletét kellett ellátnia, (miközben a városban is volt négy fiókkönyvtár), ugyanakkor a munkatársak, mint láttuk, azt sem tudták, hány kötet könyvért tartoznak felel

sséggel, mennyi hever

„úgyszólván ömlesztett” állapotban pincében, padláson saját raktáruk- ban. Mindehhez 1955 végén újabb költözködés is járult: a gy

jteményt a négyszobás f

utcai lakóházból egy másik, valamivel nagyobb, ugyancsak államosított, volt nagygazdaházba helyezték át. (Valószín

- leg a költözködések során is elkallódott néhány kötet.)

A megyei könyvtár saját, régi és 1949 után az államosításokból

kapott „új” könyveinek újrafeldolgozása, feldolgozása, mint Vörös

Gézától olvashattuk, szintén 1955-ben kezd

dött. A többéves, hosszú

folyamat során azonban az újrafeldolgozott kötetek között az Espersit-

tékának, becslésünk szerint, már csak alig fele szerepelhetett. Hat-

hétszáz kötet kaphatott így (els

sorban a 60-as évek elején) „kegyel-

met”, került be újra a körforgásba, miközben egy-kétszáz Espersit-

kötet, - másokkal együtt -, még mindig alkalmi tárolóhelyen maradt.

Ezeknek apródonkénti újrafeldolgozása csak a 70-es évekre történt meg.

A többi, körülbelül ötszáz kötetr

l azt kell gondolnunk, hogy az alkalmi, vagy inkább alkalmatlan tárolási körülmények miatt mentek tönkre, valamint a két költözködés idején vesztek, pusztultak el; ezen- kívül az 1955-ig tartó „interregnum” idején féllegálisan, majd innen kezdve a hatvanas évek eleji „konszolidációig” legálisan törölték, selejtezték. (Mintegy kétszáz kötet pedig, mint korábban kifejtettük, az els

sz

k két évtizedben, 1933 és 1950 között pusztult el.)

Az újrafeldolgozott könyvek élettartama, ellentétben az újrafeldol- gozással párhuzamosan folyó törlés során halálraítélt könyvekével, meghosszabbodott, bár a kölcsönzési állomány köteteinek igénybe- vétele sokszorosa volt a városi könyvtári id

szakénak. Az igénybe- vétel, különösen az 1960-as évek elejét

l, csak egyre fokozódott, hisz, míg az 1930-as években a négy-ötszáz olvasó csak mintegy 20 ezer kötetet használt egy évben, addig például 1955-ben már 3 ezer olvasó vette igénybe a könyvtár szolgáltatásait, 80 ezer kötetet kölcsönzött, ett

l az évt

l kezdve már mindennapos kölcsönzési id

alatt. 1959.

január elsejét

l a hatalmas határ népe is rendszeres olvasóvá válhatott;

ett

l a naptól m

vel

dési autó hozta-vitte a könyveket a tanyai

kisközpontokba. (1962-ben már a második bibliobuszt állították be.)

Nemkülönben földrengésszer

változást jelentett a könyvtár állománya

számára az áttérés szabadpolcos kölcsönzésre.

Egyszeri hatásában és

következményeiben egyaránt, ugyanis már az erre való fölkészülés

során alaposan átrostálták az állományt, 1960. november 11-t

l pedig

már nagyobb könyvanyagból válogathattak az olvasók szabadon, mint

az egykori városi könyvtár teljes állománya.

ezreinek kezén, az egykori Espersit-könyvtár sok esetben már hetven- nyolcvan éves darabjai sokkal hamarabb koptak, pusztultak, vesztek, mint korábban. Egy jó évtized alatt vagy háromszázzal lettek keveseb- ben. Sokszor talán csak túlbuzgóságból a könyvtárosok is „irtották”, selejtezték az Espersit-könyveket.

Elpusztult a kötéstábla, a szennylap s az ezeken található ex libris.

Aláírás híján az azonosítás csak a régi leltárkönyvek alapján történ- hetett volna, azonban az 1977. évi állományellen

rzésig ezek is elfelejtve, sutba dobva hevertek a pincében. Kedvez

bb helyzetben voltak azok a kötetek, melyeket az újrafeldolgozás nem kölcsönözhet

állományegységbe, a segédkönyvtárba és a helyismereti gy

jteménybe irányított, vagy az ún. bels

raktárba helyezett. (Az els

sorban a meg

rzés végett különválasztott, nyitó állománybeli vagy az 1949 után ideömlesztett régi, ritka könyveket magába foglaló raktári egységet 1972-ben állították föl.)

Adatszer

összegzést adva a gy

jtemény maradványának állapotá- ról, tehát azt mondhatjuk el, hogy a Vásárhelyre került másfélezer kötetes Espersit-kollekcióból ma 581 könyv vehet

kézbe. Ebb

l 229- et a Németh László Városi Könyvtár átadott tartós letétként a makói Espersit-emlékház kiállításába 1980-ban.

(Ugyanekkor a Bethlen Gábor Gimnázium is átadta Makóra azt a 34 kötetet, melyek az akkori megyei könyvtárból 1971-ben meggondolatlan selejtezés nyomán az iskolába kerültek.) A városi könyvtárban, a Makóra átadottakon túl, - immár külön kezelve, kölcsönzésb

l kiemelve -, 184 szak- és szépirodalmi munkát, és 107 kötési egység periodikumot, összesen 291 kötetet

riznek.

A Tornyai János Múzeum könyvtárában 26 kötet képz

m

vészeti

és néprajzi könyv, periodika található, ennyi maradt a negyvenes évek

közepén oda átleltároztatott 51 Espersit-kötetb

l. S végül, bizonyára a már említett 1971-i selejtezés maradványaként, három könyv még ma is a Bethlen Gábor Gimnázium tékájában található. (Edvard, David:

Szocializmus és mezőgazdaság 1-2. 1909. és Rácz Gyula: Gazdasági önállóság alkotja meg nemzeti és világgazdasági függetlenségünket.

1905. Ez utóbbi ex librissel, aláírással.)

Egy-egy m

r

l a könyvtár régi leltárkönyveib

l mindössze a szerz

nevét, a m

címét, a kötetszámot és a kiadó nevét tudjuk meg;

pontosabb képet csak a ma is kézbe vehet

kötetek megtekintésével kaphatunk a gy

jtemény min

ségér

l. (Ha az egykori teljes könyvtár mintegy harmadát kitev

kollekciót az egykori egész, ti. a Vásárhelyre került mennyiség jellemz

mintájaként foghatjuk föl.)

Bányai László, amint már korábban is idéztük, „válogatottan értékes tartalmú és kiadású könyvek”-et látott Espersit otthonában. A gy

jtemény megvásárlásáról beszámoló vásárhelyi lap szerint a könyvek „egy része szépirodalmi m

, nagyobbik fele szociológiai és jogi szakmunka”. Az idézett levéltári irat annyit tett még ehhez hozzá, hogy a kollekció „túlnyomó részben díszkötéses” könyvekb

l áll. A fönti elejtett szavakon, utalásokon túl, a könyvtár leltárkönyvei s a gy

jtemény köteteinek kézbevétele után pontosan megállapítható, hogy az Espersit-könyvtár 86 %-ban magyar, 13 %-ban német nyelv

; kétharmad részben szépirodalmi munkákat tartalmazó s túlnyomó részben az 1880-as, 1890-es években s a 20. század els

két évtizedé- ben kiadott m

vekb

l állt. Ezekhez tucatnyi reformkori és mindössze három 18. századi könyv, egy 1790. évi latin-német szótár, ezen kívül Gracianus 1752-i könyvének, a De prudentia civili maximae (Az udvari ember, vagy a polgári erkölcsr

l), és John Locke A gyermekek

vének 1771-i kolozsvári kiadású példánya járult.

(Espersit használni akarta könyveit, nem könyvmúzeumot létesíteni.)

bibliofil gy

jt

a hasonló témájú, valamilyen szempontból rokonítható könyvek közül, alighanem helykihasználás végett is, kett

t, - hármat, négyet-ötöt egybeköttetett, 174 társaskötetet hozva így létre. (Pl. az 1911-1920-i Modern Könyvtár kötetei.)

„Még nem találkoztam emberrel, aki annyira szerette volna a verseket” – írta Espersitr

l József Jolán 1923-ban. A gy

jtemény szép- irodalmi hányadának 12 %-a a vers, f

leg magyar klasszikusok és kortárs külföldi költ

k egyéni kötetei vagy antológiái. A dráma ennek majdnem duplája. A legtöbb az elbeszélés, regény: az összes szépirodalmi m

nek majd kétharmada. Itt legtöbb a francia és a skandináv szerz

. A drámai és epikai gy

jteményt olyan nevek jellemzik, mint Balzac, Anatole France, Flaubert, Hamsun, Ibsen, Maupassant, Romain Rolland, Strindberg, Zola, de szerepel itt Tolsztoj, Dosztojevszkij s a századel

néhány divatos szerz

je, például Maeterlinck, Mereskovszkij. A magyarok közül els

sorban a Nyugat íróinak munkái vannak jelen.

Az Espersit-könyvtár 38 %-át kitev

szakirodalmi m

vek ugyan-

csak a gy

jt

igényességét, m

veltségét bizonyítják. Az els

sorban

kortárs szakírók, valamivel több külföldi, mint hazai, rendkívül széles

körben, legalább húszféle tudományágból közvetítik a legfrissebb

ismereteket. A legtöbb az irodalom- és történettudományi munka,

(Pet

fir

l majd negyven különböz

írás), majd körülbelül egyenl

arányban 60-70 kötettel a szociológia, lélektan, filozófia, m

vészet-

történet. Az orvostudomány, biológia, fizika szintén ilyen arányú, de a

természettudományi anyag általában kevesebb. Képviselve van még a

földrajz, a vallástörténet és legalább tucatnyi munkával jelen van a jog,

könyvtártan, közgazdaságtan, nyelvtudomány, zene, de találni a

gy

jteményben szótárat, útikalauzt és például a szabadk

m

vességr

l

szóló könyveket is. (Espersit is szabadk

m

ves volt.) Gy

jteménye nyelvi szempontból is homogénnek mondható: a magyar s a f

leg szépirodalmi és történettudományi munkákat, m

fordításokat magában foglaló 254 német nyelv

kötet mellett mindössze öt-öt latin és francia, négy angol, két spanyol és egy olasz nyelv

könyvet tartalmaz.

Nem volt jellemz

az Espersit-könyvtárra a bibliofil vagy dedikált m

vek nagy száma sem. A kevés kivétel közé tartozik például a gy

jtemény alighanem legszebb könyve, Gonda Józsefnek (1877- 1913) Tevan kiadásban megjelent (1912) Semper idem cím

gy

jtemé- nyes kötete. Az egykori vásárhelyi társ, az Ady-követ

polgári radikális író, szerkeszt

a következ

meleghangú ajánlással adta barátjának könyvét:

„Kedves, régi harcostársamnak, jó barátomnak szeretettel:

Hódmez

vásárhely, 912. nov. 25. Gonda József.”

Másik barátja, Ormos Ede (1873-1944), a szociáldemokrata újságíró, ügyvéd saját példányát ajándékozta Espersitnek Fustel de Coulanges: Az ókori község cím

jogtörténeti munkájának 1888-i kiadásából. Legalábbis erre következtethetünk a könyv az „Ormos Ede 1891” bejegyzéséb

l.

A gy

jt

igényesen válogatott könyveinek esztétikumát az egy- séges küls

és az ex libris adta. Könyvköt

i az általában sötét tónusú félvászon kötéshez kétféle papírt használtak; a gerinc és a könyv sarkainak burkolása elütött a kötéstábla többi részét

l; a gerincre vízszintesen, több sorban aranyozták föl a szerz

nevét és a címet.

Espersit színazonosságra törekedett magyar, idegennyelv

könyveinek és a folyóiratoknak köttetésénél. A jelesebb kiadói kötés

könyveket meghagyta eredeti alakjában.

Az Espersit-könyvtárat nagyszámú irodalmi, kulturális, társada-

lomtudományi folyóirat, évkönyv, kalendárium egészítette ki. A

Vásárhelyre, ezekb

l jelenleg is megvan 132 kötet. Tucatnyi folyó- iratnak legalább három évfolyamon át el

fizet

je volt (legalábbis ezt mutatja a meglév

anyag). Legtovább a Nyugatot járatta, ennek 1909- t

l 1928-ig húsz, József Attila, Juhász Gyula és Móra Ferenc kezenyomát

rz

évfolyama található a vásárhelyi könyvtárban.

Három vagy több évfolyama volt meg könyvtárában a Budapesti Szemlének, az Ethnographiának, A Gy

jt

nek, a Huszadik Századnak, az Irodalomtörténetnek, a Jövend

nek, a Szabadgondolatnak, a Századoknak, a Századunknak, a Szocializmusnak, (ezek javarészt meg is vannak), de az érdekl

désének határait kijelöl

színskála magában foglalta a Könyvbarátok Lapja, a Literatúra, a Magyar Bibliofil Szemle, és a Széphalom egy-két évfolyamát is.

o - o