Vitatott besorolású művek a közszolgálati médiavagyonban

Működésük megkezdése óta mind a közszolgálati rádióknál, mind a televízióknál számtalan

„saját” szerzői mű, előadóművészi teljesítmény, hangfelvétel és rádió-, televízióműsor készül, amelyeken mind szerzői, mind kapcsolódó jogok keletkeztek, és ezek egy nem elhanyagolha-tó része a közszolgálati rádiókat és televíziókat illette meg akár munkaszerződések, akár jog-átruházó szerződések alapján. Ugyanakkor ezek a jogátszállások gyakran nehezen dokumen-tálhatók, mivel vagy soha nem kötöttek a felek írásbeli felhasználási/jogátruházó szerződést, nem lelhetők fel a munkaszerződések, nem beszélve a munkaköri leírásokról, vagy az évek során elkallódtak ezek. Az ilyen, vagy más szempontból bizonytalan jogállású művek felhasz-nálására vonatkozóan az Mttv. 100. §-ának eredeti (8) bekezdése új rendet állapított meg.²²

Ebből a rendelkezésből olybá tűnt, hogy a közszolgálati médiavagyonba tartozás tekinte-tében vitatott besorolású művek esetekinte-tében az Szjt.-től eltérő, sajátos jogszerzési és jogérvénye-sítési szabályok lesznek alkalmazandók. Ennek értelmezésénél természetesen nem csak azt a magyar jogi környezetet kell fi gyelembe venni, amelybe ez bele kellett, hogy illeszkedjen, hanem azt az európai szabályozási hálót is, amelyből ebben a tekintetben a Jogérvényesítési irányelv²³ tűnik különösen relevánsnak. A Médiakommentár a szabály magyarázatában pél-daként említi azt a helyzetet, amikor a felhasználást követően derül ki, a felhasznált műsort egyáltalán nem használhatta volna fel a közszolgálati médiaszolgáltató, mert pl. csak négy-szeri sugárzásra kapott engedélyt és ezt a lehetőséget a médiaszolgáltató már kimerítette.

Ebben az esetben (ha tehát mégis megtörtént a felhasználás) az utóbb fellépő jogosultak az Szjt. XIII. Fejezete szerinti jogérvényesítési eszközökkel is élhetnek.²⁴

Az Mttv. 100. §-ának eredetileg elfogadott (8) bekezdése lehetővé tette, hogy abban az esetben, ha az Archívumban található valamely szerzői mű esetében az bizonytalan volt, hogy a közszolgálati médiavagyonba tartozik-e, a közszolgálati médiaszolgáltatásban történő bemutatása esetén a bemutatást követően fellépő szerzői vagy szomszédos jogi jogosult a

22 „(8) Ha az Archívumban található valamely szerzői műről nem dönthető el, hogy a közszolgálati média-vagyonba tartozik-e, a közszolgálati médiaszolgáltatásban történő bemutatása esetén a bemutatást követően fellépő szerzői vagy szomszédos jogi jogosult a további felhasználást megtilthatja. A már megtörtént felhaszná-lás után a fellépő jogosultat a médiaszolgáltató részéről megfelelő díjazás illeti meg. Vita esetén a díj összegét a bíróság állapítja meg.”

23 A szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004. április 29-i 2004/48/EK európai parlamenti és taná-csi irányelv.

24 Koltay–Nyakas i. m. (7. j.) 673.

további felhasználást megtilthassa. A már megtörtént felhasználás után a fellépő jogosultat a médiaszolgáltató részéről megfelelő díjazás illette meg. Vita esetén a díj összegét a bíróság állapította volna meg (ilyen jogvitáról a szabály hatályba lépése óta nem tudni).

Ez az Szjt.-től eltérő szabály volt, mivel nem írta elő ezen problémás művek tekintetében azt, hogy a felhasználó médiaszolgáltatónak meg kelljen keresnie a jogosultat, hanem utóla-gos tiltakozási jogra korlátozta az engedélyezési jogot. Ez önmagában felvetette azt a kérdést, hogy a szabályozási megoldás összhangban állt-e az uniós joggal és a nemzetközi jogforrások-kal, amelyek nem utólagos tiltakozásra vonatkozó, hanem kizárólagos, előzetes engedélyezési jogot biztosítanak a nyilvánossághoz közvetítésre a jogosultaknak.

A rendelkezés gyakorlati szempontból amiatt is problematikus volt, mert nem volt és azóta sincs arra vonatkozó nyilvántartás, hogy mi minősül ténylegesen a közszolgálati médiava-gyonba tartozónak (az Mttv.-ből nem is lehet arra következtetni, hogy lenne ennek létre-hozására irányuló szándék), emiatt a médiaszolgáltató bármikor állíthatja, hogy nem tudta eldönteni, hogy az adott mű (helyesebben persze a vonatkozó felhasználási/szerzői jog) a köz-szolgálati médiavagyonba tartozik-e. Ilyen módon pedig e szabály alapján előzetes engedély nélkül is felhasználhatta a művet, és az a jogosult (illetve képviselője) „szemfülességén” múlt, hogy tudta-e gyakorolni az – immár megcsonkított – jogát.

Ez abból a szempontból is aggályos, hogy nem arra az esetre mentesített az engedélyszerzés alól, ha a jogosult esetleg nem található (ilyen esetben segítséget nyújtott és nyújt ma is végső soron a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (a továbbiakban: SZTNH) árva műves en-gedélyezési rendszere vagy a vonatkozó szabad felhasználás), hanem arra, ha az bizonytalan, hogy a mű a közszolgálati médiavagyonba tartozik-e. A fogalom szélessége miatt viszont ezt szinte lehetetlen megállapítani.

A szabály több kérdést vetett fel. Mindenekelőtt, hogy e szabályt úgy kell-e érteni, hogy előzetesen a vitatott esetekben is engedélyt kell kérni a jogosulttól, vagy legalábbis meg kell próbálni ezt. Ennek során természetesen ki kellett, hogy tűnjön az is, hogy az adott mű a közszolgálati médiavagyonba tartozik-e. Úgy vélem, itt nem lehetett más a helyes értelmezés, hiszen egyébként minden esetben a médiaszolgáltató a saját mérlegelése alapján tekinthetné úgy, hogy vitatott a közszolgálati médiavagyonba tartozás ténye, így pedig a jogosult kizáró-lagos engedélyezési joga automatikusan egy utókizáró-lagos tiltakozási, csonka joggá torzulna. Hogy ez ne történhessen meg, egyértelmű, hogy a szabályt csak úgy lehetett – helyesen – érteni, hogy az előzetes engedélykérés megkísérlése minimális kötelezettsége a médiaszolgáltatónak.

Érdekes azt is megvizsgálni, hogy ha a vitatható státuszt az okozza-e, hogy nem található a szerző vagy más jogosult (arra, hogy a jogalkotó erre az esetkörre gondolhatott, abból lehet következtetni, hogy a felhasználás után „fellépő” jogosultról rendelkezik), akkor alkalma-zandó-e az Szjt. e tekintetben megállapított kisegítő rezsimje, vagyis ezekben az esetekben az SZTNH-tól kell-e előzetesen engedélyt kérni a szerzői mű, illetve az előadóművészi telje-sítmény felhasználásához? Ugyanis abban az esetben, ha ez okozza a vitatott státuszt, akkor egyértelmű, hogy a mű felhasználásának engedélyezésére az SZTNH jogosult. Az Mttv. pe-dig nem tartalmazott olyan rendelkezést, amely kizárta volna az ún. árva művekre vonatkozó engedélyezési eljárás alkalmazhatóságát. Viszont ha a szabályt ténylegesen így kellett érteni, akkor – az SZTNH-tól szerzett engedéllyel jogszerűen végzett felhasználás miatt – aligha fordulhatott volna elő az, hogy azon túlmutatóan is alkalmazandónak minősült volna az utólagos megtiltás joga, amilyen körben az Szjt. alapján az árva művekre adott engedély jo-gosultjával szemben a szerző, illetve az előadóművész ezzel a jogával élhetett.

Ha viszont ez teljesen téves értelmezés lenne és ezekben az esetekben nem alkalmazandó az Szjt. hivatkozott eljárása, akkor arra a kérdésre kell választ adni, hogy ha a jogosultnak csak a fellépéséig szűnhetett meg a kizárólagos rendelkezési joga, ez azt jelenti-e, hogy a kizárólagos jogot csak a már megtörtént felhasználásra nézve szorítja a norma díjigényre, illetve, hogy ez az értelmezés azt is jelenti-e, hogy a jogosult a fellépéséig megtörtént felhasználások tekinte-tében nem kérheti az engedély nélküli felhasználásból fakadó (szerzői vagy szomszédos jogi) jogsértés esetén érvényesíthető valamennyi jogkövetkezményt?

Úgy vélem, hogy végső soron ez lehetett a célja a normának, azaz hogy könnyítse a közszol-gálati médiaszolgáltató helyzetét a jelenleg hatályos rendre történő átálláskor, és ne járjon ez a helyzet azzal, hogy a médiaszolgáltatónak a jogsértés esetén alkalmazandó teljes szankció-rendszerrel kelljen szembenéznie: hanem elintézhető legyen mindez egy egyszerű díjfi zetéssel.

Tartani lehetett azonban attól, hogy azokban az esetekben, amikor nemzetközi szerződés, illetve uniós jogi norma [ld. különösen a Berni²⁵ Uniós Egyezmény 11^bis cikke (1)–(2) bekezdé-se, a Római Egyezmény²⁶ 7. cikke (1) bekezdése a) pontja, 12. cikke, a TRIPS-megállapodás²⁷ 14. cikke (1) bekezdése, a WCT²⁸ 8. cikke, a WPPT²⁹ 15. cikkének (1) bekezdése, illetve a Műhold-irányelv³⁰ 2. cikke, a Bérleti-irányelv³¹ 8. cikke, illetve az INFOSOC-irányelv³² 3.

cikke] a szerzői, illetve szomszédos jogi jogosultak számára kifejezetten engedélyezési tar-talmú, kizárólagos jogot biztosít, nem helyes az utóbbi értelmezési kísérlet. Csak oda lehet eljutni, hogy az utólagos megtiltásra biztosított lehetőség az Szjt. szerinti engedélyezési jogot nem korlátozta, csak felerősítette annak a tiltásra vonatkozó elemét (még ha ez kodifi kációs szempontból nem is tűnik helyesnek).

Ezt a következtetést erősítette meg az ASZ 6. pontjának megfelelő rendelkezése is, amely szerint:

„A vitatott jogállású művek közszolgálati médiaszolgáltatásban történő bemutatását követően fel-lépő szerzői vagy szomszédos jogi jogosult a további felhasználást megtilthatja. Ehhez bizonyítania vagy legalábbis valószínűsítenie kell az engedélyezési jogát a mű nyilvánossághoz közvetítéséhez. Ha a vita egyértelműen nem tisztázható a felek között, akár a jogosultság, akár a díjazás kérdésében a bíróság hoz döntést.”

25 Az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, az 1971. évi július hó 24. napján felülvizsgált szövege. Magyarországon kihirdette a 1975. évi 4. törvényerejű rendelet.

26 Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. októ-ber 26-án aláírt Római Egyezmény. Magyarországon kihirdette az 1998. évi XLIV. törvény.

27 A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi aspektusairól szóló Marrakesh-ben 1994. április 15-én aláírt egyez-mény. Magyarországon kihirdette az 1998. évi IX. törvény.

28 A Szellemi Tulajdon Világszervezetének 1996. december 20-án Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződése.

Magyarországon kihirdette a 2004. évi XLIX. törvény.

29 A Szellemi Tulajdon Világszervezetének az Előadásokról és Hangfelvételekről szóló, 1996. december 20-án Genfben aláírt Szerződése. Magyarországon kihirdette a 2004. évi XLIX. törvény.

30 A műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló 1993. szeptember 27-i 93/83/EGK tanácsi irányelv.

31 A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szom-szédos bizonyos jogokról szóló, 2006. december 12-i 2006/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.

32 Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001. május 22-i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.

Ugyanakkor azonban, még ha végső soron az derül is ki egy műről/teljesítményről, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató elvárhatóan gondos eljárása mellett egyértelmű lett volna, hogy az nem tartozik a közszolgálati médiavagyonba, akkor az e bekezdésben rögzített eljá-rásrend mégsem lett volna alkalmazható. Ebben az esetben a felhasználás engedélyezésének elmaradása esetén a jogosult nyilvánvalóan teljes jogérvényesítési eszköztárral élhetett volna ugyanis a közszolgálati médiaszolgáltatóval szemben. A két esetkör – tehát amikor tényle-gesen vitatható a mű besorolása és amikor csak elvárhatóan gondos eljárást kellene folytat-nia a közszolgálati médiaszolgáltatónak a helyzet egyértelművé tételére – igen nehezen volt elválasztható egymástól világosan: a jogalkotó sem a közszolgálati médiaszolgáltatót, sem a jogosultat nem hozta könnyű helyzetbe ezzel a megoldással, még ha az ASZ igyekezett is a médiaszolgáltató oldalán fennálló veszélyt csökkenteni azáltal, hogy a 6. pontban kimondta:

„Ha az Archívumban található valamely szerzői műről a rendelkezésre álló iratok alapján nem dönt-hető el egyértelműen, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatásban felhasználható-e, az Archívum vezetője kikéri a Jogi és Igazgatási Igazgatóság állásfoglalását a mű bemutatásának engedélyezése vagy egyéb felhasználása céljából. A vitatott jogállású művek felhasználásának és hasznosításának eljárásrendjét külön belső utasítás állapítja meg.”

Az ASZ sajnálatos módon még itt is továbbdelegálta a szabályozást külön belső utasításra olyan esetekben, amely kérdéseket egyébként az ASZ-ben kellene rendezni. Ráadásul az Szjt.

rendjében a felhasználásnak a „vitatott jogállású” művek egy csoportja (az árva művek) eseté-ben – a fentiekeseté-ben kifejtett álláspontom szerint – az azokra vonatkozó rendelkezések szerint kellett történnie. [Elismerve azt is, hogy a vitatott jogállás nem biztos, hogy egybeesik az árva minőséggel (pl. a jogközösség tagjai – két jogutód – vitatkoznak arról, hogy ki jogosítson, vagy az a vita tárgya, hogy egy átdolgozásra kinek terjed ki az engedélyezési joga), ezt igen nehezen fogja rendezni belső utasítás.] A belső utasítás mindenesetre ezek fényében legfeljebb arra terjedhetett ki, hogy döntsön arról, hogy az Archívum felhasználja-e az ilyen művet vagy sem, illetve hogy árva mű esetén a jogosult keresésére milyen sajátos eszközöket vegyen igénybe az Archívum, de nem vonatkozhatott a felhasználás és hasznosítás eljárásrendjére, mert azt az Szjt. meghatározza.

E rendelkezést végül a 2014. évi CVII. törvény hatályon kívül helyezte.