Az általános elméleti keretek

Ahogy a szerzői jogi reformról szóló fejezetben láttuk, a legkisebb léptékű, de a jelenleginél magasabb fokú harmonizáció akkor érhető el, ha a már most is meglévő, de a tagállamok által szabad mérlegelés alapján átültetett kivételek vagy korlátozások a tagállamok számára köte-lezővé válnak, vagy ha legalábbis egyesek (akár a legtöbb tagállam által már átültetett, vagy a legfontosabb legitim társadalmi érdekek/igények érvényesülését szolgálók) tekintetében a tagállamokat arra kötelezi az uniós jog, hogy azokat mindenképp ültessék át a saját jogukba.

Persze a szabályozás minimumharmonizációs jellege miatt ez önmagában még közel sem tökéletes megoldás, ugyanis a tagállamok egyes vonatkozásokban természetesen akár el is térhetnek a kötelezővé teendő uniós szabályoktól: a rendszer olyan módon került kialakítás-ra, hogy szigorúbb feltételeket minden esetben megállapíthatnak a kivétel vagy korlátozás nemzeti szintű érvényesülésére. Ugyanakkor már az is fontos előrelépés lehet, ha legalább a

kivételek és korlátozások minimumszintje magasabbra kerül össztagállami szinten. Ezeket a fejlesztési irányokat a különböző, az EU szerzői jogi reformjával kapcsolatban készült uniós szintű dokumentumok szinte mind tartalmazzák.

Számos olyan nemzetközi és uniós szintű, stratégiai vagy jogi dokumentumot mutattam be az előző fejezetekben, amelyek immár hosszabb ideje fogalmazzák meg azt célként, hogy az európai kulturális örökséghez tartozó védett és (már) nem védett tartalmak (és ezen belül különösen azok, amelyek valamely formában közpénzből készültek) lehetőség szerint minél szélesebb körben kerüljenek szabadon hozzáférhetővé tételre, vagyis e vonatkozásban quasi public domain tartalomként viselkedjenek, ami persze „csak” a vonatkozó kivételek vagy korlátozások megfelelő kiterjesztését jelentené.

A digitalizált tartalmak közönséghez történő eljuttatására az utóbbi időszakban számtalan technológiai megoldás született, amelyek különböző szintű biztonsági megoldásokkal is tár-sulnak. Ezek egyszerre szolgálják a tartalmak bármely szempontból szűkített körben történő elérhetőségét és azt, hogy csak a címzettek férjenek hozzájuk. Nem jelenthet azonban prob-lémát ma már az, hogy olyan technológiai megoldás kerüljön alkalmazásra, amely a tartal-mak távoli hozzáférhetőségét is csak meghatározott (az általunk vizsgált esetekben: a kivétel vagy korlátozás végső címzettjeiként fellépő) személyek számára biztosítja. Emiatt pedig az a megoldás, hogy a digitalizált tartalmak csak meghatározott fi zikai helyeken ismerhetők meg, további nyitásra érdemessé vált, a kérdés csak az optimális szint megtalálása arra tekintettel is, hogy a piaci szolgáltatások mellett megférjenek ezek a közönség számára távoli hozzáférést biztosító, intézményi hozzáférésre alapított lehetőségek.

A fejezet első jelentős része azt tekinti át, hogy a jelenlegi kivételi-korlátozási rendszer mi-ként lenne ezen vonatkozásokban továbbfejleszthető – különös tekintettel a témakörünkbe eső kivételekre és korlátozásokra.

A fejezet második jelentős pillére a kötelespéldány-rendszer kiterjesztésének problemati-káját vizsgálja. A dokumentumok kötelespéldányként való megőrzésére szolgáló különböző rendszerek célja elsősorban a kötelespéldány-szolgáltatási kötelezettség alá tartozó anyagok tárolása, megőrzése, ápolása és hozzáférhetővé tétele a közönség számára.

A kötelespéldányként megőrzendő művek és más teljesítmények esetében a fennmaradás jóval nagyobb hatékonysággal lehet biztosított, mintha a mű bármely más úton kerül be egy gyűjteménybe – még ha a gyűjtemény gyűjtőköre meg is van határozva valamely normában, a tényleges bekerülés számos esetleges szemponton nyugodhat (a megfelelő forrásokon, az archívumi szakemberek tájékozottságán, képzettségén), aminek eredménye egy nem minden műre kiterjedő, némileg eshetőlegesen összeálló gyűjtemény lehet.

A kötelespéldány-rendszer nyugodhat önkéntes megállapodásokon, de akár jogszabályi kötelezésen is, az utóbbi megoldás előnye lehet a viszonylag magasabb fokú egységesség és megbízhatóság, hosszú távú kiszámíthatóság.

A kötelespéldány-rendszer gyűjtőköre meghatározó jelentőségű abból a szempontból, hogy mihez lehet később ennek alapján hozzáférni. A kötelespéldány-szolgáltatási kötele-zettség alá tartozó audiovizuális művek köre alapvetően kétféle lehet: a médiaszolgáltatás során hozzáférhetővé tett tartalmak (művek és más teljesítmények), illetve a fi lmgyártás során készülő művek (és más teljesítmények). Az audiovizuális örökségbe mindkettő be-letartozik, így a kötelespéldányként való megőrzés mindkét területen indokolt lehet. Ez különösen indokolt igényként merülhet fel a különböző közpénzekből létrejövő művek és más teljesítmények esetében.

Bár a kötelespéldány-rendszer az audiovizuális területen több okból sem olyan mértékben elterjedt, mint például az irodalmi művek esetében, meg kell vizsgálni azt, hogy a közönség számára való jobb hozzáférhetőséget fokozhatja-e az, ha a kivételek vagy korlátozások egy rendszerre építve biztosítják a művek elérhetőségét, vagyis a kötelespéldány-rendszer alkalmas lehet-e a felvázolt célok jobb elérésére, továbbá hogy milyen alapon ter-jeszthető ez ki az egész Európai Unióra olyan módon, hogy az segítse a művek jobb európai hozzáférhetőségét.

A harmadik pillérben azt mutatjuk be, hogy a határon átnyúló felhasználásokat sem a kivételek és korlátozások mai paradigma szerinti kiterjesztése, sem a kötelespéldány-rendszer (és a ráépített kivételek, korlátozások bevezetése) nem oldja meg önmagában, hiszen így a nemzeti jog alapján csak az adott országban lévő kedvezményezettek válhatnak a kivételek vagy korlátozások kedvezményezettjévé, és az adott országban lévő személyek lehetnek végső élvezői az ilyen módon hozzáférhetővé vált tartalmaknak. E cél eléréséhez viszont mintául szolgálhat a többi kivétel vagy korlátozás határon átnyúló működtetése tekintetében az a modell, amit az Árvamű-irányelv vezetett be, a szerzői jog kölcsönös elismerési szabályaként.

E fejezet tehát a kölcsönös elismerési modell adaptálhatóságát vizsgálja meg.

Az alábbi fejezetekben mindezek alapján azt mutatom be részletesen, hogy véleményem szerint hogyan lehetne létrehozni – legalábbis a szabályozási környezetet megteremteni – egy olyan, határokon átnyúló audiovizuális archívumi hozzáférési rendszert, amely

– alapvetően biztosítani képes a közszolgálati vagy más közérdeket szolgáló, részben vagy egészben közpénzből fenntartott audiovizuális archívumok gyűjteményeinek, elsősor-ban pedig a kötelespéldány-gyűjtési körbe tartozó művek és más teljesítmények nyilvá-nos (szabad) on-line hozzáférhetőségét,

– méghozzá a tanulmány korábbi fejezeteiben kifejtetteknek is megfelelően elsősorban széles értelemben vett oktatási, tudományos és kutatási célra, valamint tájékoztatási célra (annak feltételezésével, hogy ezen túlmenően, vagy kifejezetten üzleti célokra nem vezethető be kivételen vagy korlátozáson nyugvó hozzáférés), mivel jellemzően ezek azok a közérdekű célkitűzések, amelyek ebben a vonatkozásban indokolhatják a szerzői engedélyezési jogok korlátozását,

– kézenfekvően egy olyan környezetben, amely már ma is létező kerete az európai kultu-rális örökség megőrzésének és hozzáférhetővé tételének, ez pedig a nemzeti gyűjtemé-nyek által szolgáltatott metaadatokon és műveken (illetve más teljesítmégyűjtemé-nyeken) felépü-lő Europeana.

Az alábbi elemzés kissé utópisztikus jellegét az adja, hogy igyekszik egy olyan állapotot modellezni jogilag, amely jelenleg még a Bizottság reformtervein is túlhalad, de a jelen kötet előbbi fejezeteiből kétségtelenül látható az, hogy a jogi keret fejlődése ebbe az irányba tart. A cél tehát nem az akadályok beazonosítása, hanem ellenkezőleg: azon szabályok átgondolása, amelyek működése szükséges egy ilyen rendszerhez.

Előre kell azt is bocsátani, hogy a cél az volt, hogy ne egy teljesen új intézményrendszer bevezetésére tegyek javaslatot, hanem a meglévő intézményi, szervezeti, anyagi és jogi kere-tek megtartása mellett, azok továbbfejlesztése útján jöjjön létre egy hatékonyabb hozzáférést biztosító rend.

5.2. Az audiovizuális archívumok jobb hozzáférhetőségét szolgáló kivételek