A magyar széphistória forrásáról szólva először Ritoókné Szalay Ágnes hívta fel rá a figyelmet egy kiváló cikkében,28 hogy léteztek olyan Historia‒kiadá-sok, amelyek a novella szövege mellett a már II. Piusként regnáló Piccolomini epistola retractatoria címen ismert szövegét is tartalmazták, s ezek valamelyi-ke valamelyi-kerülhetett a Pataki Névtelen valamelyi-kezébe.29 ezen a nyomon elindulva szegedi doktori disszertációm30 írása során annak a tizennégy kiadásnak a tartalmára koncentráltam, amelyek a novella szövegét és az epistola retractatoria szövegét együttesen tartalmazzák.
1. H 151 epistole familiares, Nürnberg, Anton Koberger, Niklas von Wyle [a kiadás szerkesztője], 1481. 16 Kal X (16. IX.). IStC ip00717000.
2. H 154 epistole familiares, Nürnberg, Anton Koberger, Niklas von Wyle [a kiadás szerkesztője], 1486, 16 Kal VIII (17. VII.). IStC ip00719000.
3. H 156 epistole familiares, Nürnberg, Anton Koberger, Niklas von Wyle [a kiadás szerkesztője], 1496, 16 Kal VI (17. V.). IStC ip00720000.
4. H 157 epistole familiares et varii tractatus, Milánó, Ulrich Scinzenzeler, Ambrosius Archintus & johannes Vinzalius [a kiadás szerkesztői], 1496, 10. XII. IStC ip00721000.
5. H 158 – C 37 epistole familiares et varii tractatus, Lyon, jean de Vingle, Ambrosius Archintus & johannes Vinzalius [a kiadás szer-kesztői], 1497, 8. IX. IStC ip00722000.
6. H 160 epistole familiares, Strassbourg [?], Adolph Rush [?], Niklas von Wyle [a kiadás szerkesztője], [1478 előtt]. IStC ip00716000.
7. H 219 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris.
epistola retractatoria, Strassbourg [?], johann Pruss [?], [1489 körül]. IStC ip00683000.
27 Hadobás Pál, szerk., Csenkeszfai Poóts András élete és költészete, edelényi füzetek 16 (ede-lény: Városi Rendezvények Háza és Könyvtár, 1997).
28 Ritoókné Szalay, „»Irják gyermek-képben«”.
29 Ritoók Ágnes tkp. a Hain 235, Hain 236 és Hain 226 kiadásokat említi, bibliográfiai leírásukat lásd a főszövegben. Uo., 683.
30 Máté, „»Mostan kiváltképpen két ifjú szerelmesnek szerencséjét éneklem«...”. http://dokto-ri.bibl.u-szeged.hu/842/.
4. fejezet
8. H 226 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris.
epistola retractatoria, Lipcse, Conrad Kachelofen, [1489‒1495 körül]. IStC ip00682000.
9. H 235 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris.
epistola retractatoria, Antwerpen, Mathias van der Goes, 1488. IStC ip00681800.
10. H 236 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris.
epistola retractatoria, Antwerpen, Gerard Leeu, 1488. IStC ip00681700.
11. P 157 Historia de duobus amantibus. epistola de remedio amoris.
epistola retractatoria, Köln, Heinrich Quentell, [1495 körül].
IStC ip00685000.
12. Epistole et varii tractatus, Lyon, jean Moylin alias de Cambray, 1518, 15. IV.
13. Opera que extant omnia, Bázel, Henrichus Petri, 1551. VD16 P 3095.
14. Opera que extant omnia, Bázel, ex officina Henricpetrina, 1571. VD16 P 3096.
A tizennégy kiadás e. j. Morrall vizsgálatai alapján az alábbiak szerint sorolható a szöveghagyomány két nagy ágához: a félkövéren szedett öt nyomtatvány a szö-veghagyomány X- ágába tartozik (H 219, H 226, H 235, H 236, P 157), míg a dőlt betűs kilenc kiadás az Y-ág tagja (H 151, H 154, H 156, H 157, H 158, H 160, Lyon 1518, Bázel 1551, Bázel 1571).31
ez a nagyon koncentrált vizsgálat azonban nem vezetett megnyugtató ered-ményre, ugyanis a magyar fordítás a szöveghagyomány X- és Y-ágának is mu-tatta a filológiai sajátosságait, tehát valamiképpen kontaminált, vegyes latin forrásra utalt. Ráadásul szigorúan a filológiai egyezésekre koncentrálva a latin változatok és a magyar fordítás között, kutatásaim 2010. májusi állapota sze-rint, amikor disszertációmat lezártam, a Hain 234 (Róma, Plannck, 1485) és a Hain 237 (Róma, Plannck, 1492) jelű kiadások32 álltak a széphistória szövegéhez a legközelebb, amelyek azonban nem kerültek a fenti listára, hiszen nem is tar-talmazzák az epistola retractatoriát!
Mind a vizsgálati szempontokat, mind a vizsgált szövegek körét szélesíte-nem kellett tehát disszertációm megvédése (2011. március) után. ekkor bőví-tettem a vizsgálandó szöveghelyek számát huszonháromra, amelyeket elkép-zelésem szerint a magyar fordítás ideális forrásának tartalmaznia kellett. A kérdés csupán az volt, hogy ilyen szövegváltozat létezett-e, s fellelhető-e
csak-31 Morrall, „The early editions...”. Morrall a Bázel 1551 és Bázel 1557 kiadásokat nem vizsgál-ta, de ezek saját eredményeim alapján az Y-ágba tartoznak.
32 [Historia de duobus amantibus. epistola iuveni non esse negandum amorem dicens. epistola amatoria], s.l. [Róma], s.t. [Stephan Plannck], 1485, 15 VII, IStC ip00681000. [Historia de duobus amantibus. epistola iuveni non esse negandum amorem dicens. epistola amatoria], s.l. [Róma], s.t. [Stephan Plannck], 1492, 5 III, IStC ip00684000.
Johannes Oporinus vegyes variánsa...
nem négy és fél évszázad múltával. Néhány szembetűnő szöveghely alapján ekkor már valószínűnek látszott, hogy a keresést a nyomtatványok esetében az Y-ágba tartozó példányokra kell korlátozni, mert az X-ág nyomtatványaiban vannak olyan tipikus hibák, amelyek automatikusan törlik ezeket a szövegeket a lehetséges források közül. A jó néhány példa közül elegendő emlékeztetni rá, hogy az X-ághoz tartozó eddig vizsgált négy kézirat és harmincegy nyomtat-vány mindegyikéből hiányzik a szerelem áldozataiként emlegetett három bibliai hős közül Dávid király neve, s bennük csak Sámson és Salamon alakjaival talál-kozhatunk: Scis quam δ[nec sanctissimum David] nec sapientissimum Salamonem, nec Sansonem fortissimum ista passio dimisit immunem.
A magyar fordításban azonban nemcsak eurialus és Pandalus beszélgetésé-ben merül fel e három személy, hanem a mű első nyolc versszakában is, amelyek-ben a Pataki Névtelen előre összefoglalja az eseményeket: IV. 42. Mindeneknél szentebb az ő idejében az Dávid király vala, / Ő fia Salamon mindeneknél bölcsebb, Sámson is erősb vala, / De azért egyik is szerelem tüzétől magát meg nem óhatta.33 Illetve: I. 3. Egy pogány asszony is Sámsonnak elméjét oly igen megvakítá [...] // I.
4. Szent Dávidnak fia, bölcs Salamon király Istennél kedves vala, / De Fáraó király leánya szerelme miatt bálványt imáda (...).34
Az ideális szövegváltozat keresése során kérdésként vetődött fel az is, hogy a kontaminációt csak a magyar fordító hozta-e létre, vagy már munkája előtt létezett a huszonhárom vegyes szöveghelyet tartalmazó szövegváltozat. egy ideig hajlottam arra, hogy elfogadjam jankovits Lászlónak a szegedi dokto-ri disszertációmhoz írt opponensi véleményében felvetett ötletét, miszedokto-rint a magyar fordító esetleg két szakaszban, két különböző latin szöveghez jutott hozzá, s először lefordította az egyiket, majd fordítása bizonyos részeit a másik latin alapján kijavította, például a magyar lovag nevét Baccarusról Pacorusra.
ez a feltételezés azonban, (meg)ismerve számos más nemzeti nyelvű fordító módszerét és szöveghez jutási lehetőségeit, egy idő után eléggé életszerűtlen elgondolásnak tűnt. Megfigyeléseim szerint ugyanis a korai európai Historia‒
fordítások tizenhat szerzője közül csak egyre, a német Niklas von Wylére igaz, hogy életében két különböző Historia‒kézirat is rendelkezésére állt, mint ezt a fordításáról szóló fejezetben már említettem. Ugyanannak a szövegnek egy időben két különböző példányban, illetve szövegváltozatban való megismeré-séhez a korai újkori európában nyomdász kapcsolatokkal,35 esetleg könyvgyűj-tő szenvedéllyel és az ehhez szükséges anyagi forrásokkal kellett rendelkezni,
33 RMKt XVI/9, 441.
34 Uo., 405.
35 Már a bázeli 1551-es Piccolomini Opera omnia kiadásban, majd az 1571-esben is néhány helyen a margóra *alia jel alatt feltüntették, ha a főszövegbe választott olvasattól eltérőt is ismertek. ez talán azt jelenti, hogy a bázeli nyomdákban szinte szabályszerűen több mint egy szövegváltozattal dolgoztak.
4. fejezet
egyébként nem volt túl nagy esély rá, hogy egymástól olyannyira eltérő szö-vegváltozatok kerüljenek valaki kezébe, mint ahogy ideális forrása alapján ez a Pataki Névtelennel látszott történni.
A kétségek elűzése érdekében teszteltem az ideális forrásról szóló elméletet.
A 23 szöveghelyből álló listát szűrőként alkalmazva most már csak az Y-ág tagjaira, kutatásom 12 nyomtatványt emelt ki az eddig mintegy 37 kéziratot és 18 nyomtatványt számláló csoportból. A már említett két római, H 234 és H 237 jelű kiadások, valamint az a szövegcsoport, amely az 1571-es második Opera omnia kiadással zárul, és 10 elemet tartalmaz, került a figyelmem középpont-jába: H 160, H 151, H 154, H 156, H 158, H 239, Lyon 1505, Lyon 1518, Bázel 1551, Bázel 1571. A 23 kritériumnak csak mintegy felét tartalmazta a két csoport, különböző megoszlásban. A H 234 és a H 237 tizenegyet (4+7) tudott teljesíteni a felállított kritériumok közül, az Opera omnia szövegcsalád pedig tízet (4+6), de mind a huszonhármat egyik sem. Az összes kritérium teljesítése csak úgy volt lehetséges, ha a két alcsoport jellemzői egy harmadikat hoztak létre, azaz tényleg létezett legalább egy kontaminált verzió.
2013 kora nyarán végül sikerült is megtalálni azt a kiadványt, amely a rég keresett ideális szövegváltozatot tartalmazza. 1554 augusztusában a bázeli johannes Oporinus nyomdája adta ki a tizenhatodrét, de igen vaskos köny-vecskét, amelynek címlapján ez áll: Epistolarum Laconicarum atque selectarum farragines duae: Quarum Prima e Grecis tantum conversas: Altera Latinorum, tam veterum quam recentium elegantiores aliquot complectitur: Gilberti Cognati Nozereni opera in studiorum usum iam olim collectae, et nunc rursum magna accessione locupletatae. Harum Catalogum proxima post Praefationem pagella indicabit. Basileae, per Ioannem Oporinum.36
egészen Cambridge-ig kellett elmennem, hogy ráleljek erre a kiadásra, bár mint utóbb kiderült, Magyarországon is van belőle példány, sőt szövege digita-lizálva az interneten is elérhető.37 Nem volt azonban kielégítő bibliográfiai leírá-som róla, így nem tudhattam, hogy ez a kiadás tartalmazza csaknem az összes Piccolomini‒epistolát, amelyet eneas Silvius valaha a szerelem témakörében írt,38 köztük a már Ritoókné Szalay Ágnes által a magyar forrás kritériumaként tételezett epistola retractatoria szövegét is. Aeneae Sylvii de Euriali et Lucrecie amore libellus címmel a nyomtatvány 386‒491. oldalain a Kaspar Schlicknek, illetve Mariano Sozzininak írt bevezető Piccolomini‒leveleket követi a zsig-mondhoz, Ausztria hercegéhez írt levél, majd a Hannibal álnéven Lucretia dák
36 Gilbert Cousin, Epistolarum Laconicarum atque selectarum farragines duae, Basel: johannes Oporinus, 1554, 386–491. Cambridge University Library, K.14.44(G). A továbbiakban:
Oporinus.
37 Bayerische Staatsbibliothek VD 16 C 5611. http://reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/
object/display/bsb10175792_00005.html. Letöltés: 2016. január 11.
38 A sokszor Epistola de remedio amoris címen említett levél nem található meg a kötetben.
Modern kiadása: Doglio, Enea Silvio Piccolomini...
Johannes Oporinus vegyes variánsa...
hercegnőhöz címzett fiktív levél. ezután következik Historia principalis címen a két szerelmes története.39 A 492‒493. oldalakon a már II. Piusként Carolus Cypriacushoz írt epistola retractatoria címmel ismert Piccolomini‒levél követ-kezik, majd a 494‒495. oldalakon Antidotum ad precedentem Euryali et Lucretie historiam, Eiusdem Aeneae Sylvii, dicti poeta Pii Papae Secundi címen a Cupi-do‒vers (inc. Vidimus effigiem lascivi nuper Amoris) és a hozzá tartozó továb-bi fejtegetés prózai és verses idézetekkel (Prudentius, Architrenius, Iuvenalis, Seneca és Lactantius szövegeiből) az 503. oldalig, amelyen így fejeződik be a Piccolomini‒írások sora: Finis Tractatus Aeneae Silvii de Amore.40
Cambridge-i utam nem volt azonban teljesen felesleges, mert az ottani egye-temi gyűjteményben rögtön megtalálhattam azt a korábbi kiadást is, amely-re az Oporinus‒nyomtatvány címlapja így utal: „iam olim collectae, et nunc rursum magna accessione locupletatae”. Létezett ugyanis egy méretében és címében hasonló, ám jóval kisebb terjedelmű levélválogatás, amelyet a báze-li Robert Winter nyomdája jelentetett meg 1545-ben, és amely a Piccolomini‒
szövegegyüttes minden imént felsorolt elemét tartalmazza, jóllehet számos filológiai eltéréssel: Epsitolarum Laconicarum farragines duae, quarum una ex Graeco versae sunt, altera Latinae tantum continentur. Catalogum vero earundem cum suis Autoribus, versa pagella, deprehendes. Per Robertum Vuinter, Basileae, Anno MDXLV.41
e két nyomtatvány Historia‒szövegváltozatait a következőképpen illeszthet-jük be a szöveghagyomány Y-ágának a történetébe. A római szöveghagyomány valamely példánya, melyet számunkra a H 234 és a H 237 kiadások képviselnek (de természetesen lehetett szó római eredetű kéziratról is) valamilyen úton eljut Bázelbe, ahol a novella szövegét tekintve nem túl sok változtatással bekerül Winter kiadásába 1545-ben. Néhány évvel később Oporinus műhelyében42 kéz-be veszik ezt a kis kötetet talán az 1551-kéz-ben szintén Bázelkéz-ben, a Henricus Pet-rus-nyomdában megjelent Opera omniával, talán szövegcsaládja egy korábbi
39 e szövegek jó, de nem kritikai igényű modern kiadásban olvashatók a Donato Pirovano által sajtó alá rendezett, legújabb latin‒olasz kétnyelvű kiadásban: Piccolomini, Historia....
tudomásom szerint az epistola retractatoria szövege modern kiadásban se latinul, se semmi-lyen nemzeti nyelvű fordításban nem jelent még meg.
40 ez a kiadás sem tartalmazza azonban a magyar széphistória 2., 3., 4. és 5. énekeinek be-vezető disztichonjait. ezeket, valamint a történet öt részre való felosztását én továbbra is a Pataki Névtelen leleményének tulajdonítom. Arról továbbra sincs tudomásom, hogy az RMKt kritikai kiadás szerkesztőinek hol, és melyik disztichont sikerült volna megtalálni és azonosítani. vö. RMKt XVI/9, 581. talán nem haszontalan azonban emlékeztetni a jakub Myreccus (Mirek) z Sącza nevű lengyel humanista által készített 1581-es latin hexameteres Historia‒átiratra, amelyet a lengyel fordításról szóló fejezetben említettem. Ilyen átiratot egy latin műveltségű magyarországi humanista is készíthetett.
41 Cambridge University Library, Acton.e.49.21.
42 A két nyomdász, Winter és Oporinus sógorok voltak, így az új kiadás elkészítése lehetett családi vállalkozás is.
4. fejezet
tagjával együtt,43 s a két szöveget kontaminálva létrehozzák az 1554-es kiadás szövegváltozatát. A kis zsebkönyv aztán nagy karriert fut be Magyarországon, ahol az Eurialus és Lucretia históriás ének forrásául szolgál.
forrásból fordítás
Hogyan alakította ki Oporinus (szerkesztője) a számunkra fontos 23 olva-satot? Mivel két, jelentősebb eltéréseket mutató forrásból dolgozik, saját vé-leménye alapján válogat közülük, illetve néhányat saját filológiai megítélése alapján változtat meg. Itt csak azokat az eseteket tárgyalom, amelyek benne maradtak a Pataki Névtelen fordításában. Nem részletezem azonban Oporinus azon választásait, amelyek a Historia teljes szöveghagyománya szempontjából ugyan beszédesek, viszont Oporinus szándéka ellenére még távolabb viszik a latin szöveget a feltételezhető szerzői szándéknak megfelelő szövegállapottól, mint az általa felhasznált két szövegváltozat.44
A számunkra fontos 23 olvasat közül négy olvasat mind a római, mind az Alpokon túli szövegváltozatokban ugyanaz, így Oporinus sem változtat rajtuk. Hét olyan olvasat van, amelyek révén az 1554-es bázeli szöveg nem csupán 1545-ös bázeli előzményére megy vissza, hanem egyúttal a római ha-gyomány örököse is (Róma—Bázel ’45—Bázel ’54). Hat olvasatot láthatólag az Opera omniában található alakok közül választott ki Oporinus, vagyis az Ope-ra omnia szövegcsalád Itália felől nézve Alpokon túli hagyománya él tovább az Oporinus‒kiadásban, s így a Pataki Névtelen munkájában is (Bázel ’51—
Bázel ’54). Három olvasatot már az 1545-ös bázeli Winter-féle szövegváltozat behozott változtatásként a római eredetű latin szövegvariánshoz képest, amit azután Oporinus kiadványa is továbbvitt (Bázel ’45—Bázel ’54). Végül három olvasatot Oporinus alakított ki, mivel valószínűleg nem volt elégedett sem a római, sem az Alpokon túli variánsokkal (Bázel ’54). A jelen alfejezetben eze-ket az olvasati csoportokat elemzem. A követező alfejezetben pedig szó lesz egy, a Pataki Névtelen által önállóan visszaalakított olvasatról a magyar
fordí-43 erre mutatnak bizonyos jelek, lásd alább a Tegi non potest amor nec ascondi tussis/diutius variánsok kapcsán.
44 Csak egyetlen példa arra nézvést, hogy a Robert Winter-féle Bázel 1545-ös kiadás teljesen helyes olvasatát Oporinus ellenkező értelműre változtatja, s ezzel a szerzői szándékkal is szembehe-lyezkedik. Amikor eurialus saját magát győzködi arról, hogy belebonyolódjon-e a Lucretiával való viszonyba, régi, szerelmi kalandjaikról is ismert hadvezérek, költők és filozófusok pél-dáját hozza fel, akikhez hasonlóan saját magát is érdemesnek tartja az efféle tapasztalatokra.
A Winter-féle kiadásban ez áll: „Num me licebit, quod Iulium licuit, quod Alexandrum, quod Annibalem?” Oporinus kiadásában azonban a változtatás következtében eurialus azt állítja, hogy ezek a kalandos tapasztalatok még Caesart, Nagy Sándort és Hannibált sem illették meg:
„Nun me licebit, quod neque Iulium licuit, nec Alexandrum, nec Annibalem?” Oporinus, 415. A latin szöveghagyomány egyértelműen Winter olvasatát támasztja alá.
Johannes Oporinus vegyes variánsa...
tásban, valamint néhány olyan szöveghelyről is, amelyeket a Pataki Névtelen forrásának ismeretében sem tudok megmagyarázni.
először tekintsük át azt a négy szöveghelyet, amelyek megegyeznek mind a római, mind az Alpokon túli Opera omnia szövegcsoportban, a széphistóriában való előfordulásuk sorrendjében.
Amikor Lucretia megérzi a szívében ébredő szerelmet eurialus iránt, egy hosszú monológban győzködi magát arról, vajon érdemes-e belemennie egy bizonytalan kimenetelű kapcsolatba. Az egyik érve a magyar széphistória kri-tikai kiadásában így hangzik: I. 34. Azki hitét, nevét felette őrizi, nincs semmi merészsége.45 ez a mondat a latin tökéletes fordítása:46 Nihil audet qui fame nimis studet.47 A latin szöveghagyományban több variánsa is megtalálható ugyan a nimis ’túlságosan, fölöttébb’ jelentésű határozószónak, de azok jellemzően kéz-iratokban és az X-ág nyomtatványaiban fordulnak elő.48
A következő hely abból a részből való, amikor két hónapos római tartózko-dás után eurialus visszatér Sienába, és zsigmond császár a következőképpen ugratja, rámutatva, hogy Lucretia kedélyének gyors javulása a szerelmük árul-kodó jele: III. 21. Minthogy az hurutnak, így az szerelemnek nincs semmi titok há-za.49 ez a mondat a következő latin mondatrész megfelelője: tegi non potest amor, nec abscondi tussis.50 A két római H 234 és H 237 kiadás, valamint az Alpokon túli csoportból a H 151, H 154, H 157, H 156 és H 160 jelű kiadások egységesen a tussis olvasatot hozzák. A H 158 és a két lyoni kiadás, valamint a két Opera omnia kiadás azonban két kisebb alcsoportot hoznak létre eltérő olvasataikkal.
Amennyiben Oporinus ismerte ezen olvasatok valamelyikét, talán maga javítot-ta vissza azt a római szövegvariáns olvasatára támaszkodva.
H 158, Lyon 1505, Lyon 1518 nec abscondi tu scis ’sem te nem tudsz el rejtőzni’
Bázel 1551, Bázel 1571 nec abscondi diutius ’sem tovább elrejtőzni
[nem tud a szerelem]’
A harmadik fontos közös jellemzője a római és az Opera omnia‒szövegcsalád tagjainak, hogy bennük egységesen megtalálható Dávid király neve is, amint
45 RMKt XVI/9, 408.
46 Amennyiben elfogadjuk az RMKt kritikai jegyzeteinek (Uo., 584, 99. j.) nyelvtörténeti ma-gyarázatát, hogy a hit itt és a többi előfordulási helyen is ’becsület’-et jelent. Azért mégis feltűnő, hogy egymástól független öröklődési ágakon is „hír-re banalizálta” az olvasatot több, egymástól független szedő és másoló.
47 Oporinus, 406.
48 Például: H 213 és csoportja: fame minis studet; ms Ricc és csoportja, beleértve a H 225-től kezdve a római nyomtatványokat is: nihil audit[sic!] qui fame minus studet. A részletes listát mindig lásd az Appendixben.
49 RMKt XVI/9, 426.
50 Oporinus, 436.
4. fejezet
erre fentebb az X‒ és Y‒ágakat egymástól szétválasztó jellemzőknél utaltunk.
A magyar széphistóriában pedig mind a IV. 42., mind az I. 3. versszakban elő-fordul a bibliai király neve.
A negyedik szöveghely pedig ismét olyan, amely a Historia latin szöveg-hagyományának egészében sok értelmetlen variánsban van jelen,51 de a szá-munkra fontos római és Alpokon túli nyomtatványokban problémátlan. Ami-kor az utolsó közös éjszakán eurialus az idő túl gyors múlásán kesereg, az északi országokban jellemző rövid nyári éjszakákra utal: IV. 139. Soha rövidebb éj nem tetszett énnékem ennél az éjszakánál, / Jóllehet én sokszor voltam Dáciá-ban és az britannusoknál.52 A szóban forgó idézet latin megfelelője a következő:
Numquam mihi nox visa est hac brevior quamvis ad Britannos Dacosque fuerim.53 A következő csoportot az a hét olvasat alkotja, amelyeket Oporinus a római szövegvariánsból emel át saját kiadásába (Róma—Bázel ’45—Bázel ’54).
Az egyik legszembetűnőbb szöveghely, amely a római hagyomány követését mutatja Oporinus 1554-es nyomtatványában, s egyértelműen kizárja az Alpo-kon túli hagyományt, az a Lucretia szerelmére hiába vágyakozó magyar lovag, Pacorus neve a széphistóriában: IV. 1. Egy Pacorus nevű tisztes ifjú legény Panno-niából vala.54 Az Opera omnia‒szövegcsoportjának tagjai a szöveghagyomány egészét tekintve kisebbségi olvasatként ugyanis a Pacorus névalakot a németes kiejtésből eredő Baccarus formában örökítik tovább.
A következő olvasatról, amelyet már a kötet bevezetőjében említettünk,55 e. j. Morrall azt feltételezte, hogy valószínűleg a nyomdász Greyff viccből cse-rélte ki a Commune malum libido est mondatot a Commune bonum etc. olvasatra, és az innen öröklődött tovább a Opera omnia szövegcsaládjába. természetesen Oporinus, és nyomában a Pataki Névtelen a konzervatív véleményt követte, a testiséget így helytelenítve: III. 37. Közönséges vétek minden emberekben az fajta-lan bujaság.56
A harmadik esetben a latin szöveghagyomány szempontjából ismét a ró-mai variáns hordozza a többségi olvasatot, amelyet Oporinus is átvesz kiadá-sába: Sed tu Ovidium legisti invenistique post Troiam dirutam Achivorum57 plurimos, dum remeant, peregrinis retentos amoribus numquam in patriam revertisse.58 A svájci
51 Például: mss Ma, CV4. C 64, C 65, R 3, R 4, BMC IV 44: laicanos dacosque. mss fiC, RCo, RCa, tr1: lattanos dacosque.
51 Például: mss Ma, CV4. C 64, C 65, R 3, R 4, BMC IV 44: laicanos dacosque. mss fiC, RCo, RCa, tr1: lattanos dacosque.