A szöveghagyomány teljes feltárása nélkül kimerítő leírást nem adhatunk a Historia de duobus amantibus szövegtörténetének alakulásáról, de kísérletet te-szünk néhány csomópontot jelentő szöveg(állapot) meghatározására. Mint a kötetben végig, itt a tárgyalás elején is kiemelt szempontot jelent a nemzeti
feleségül, vagyis eneas Silvius bácsikája volt. egyetemi évei alatt Piccolomini Lolliéknál lakott, s valószínű, hogy később is mindenről értesült nagybátyjától és nagynénjétől, ami a házban és a városban történt, beleértve zsigmond császár látogatásának részleteit is.
Schlick egyébként nagyon komolyan vette a vendégbarátságot, és vállalta, hogy Lolli egyik unokájának keresztapja legyen, akit ezért róla Gaspare-nak neveztek el. Lásd: Gioacchino Paparelli, Enea Silvio Piccolomini: L’umanesimo sul soglio di Pietro (Ravenna: Longo editore, 1978), 72; Donato Pirovano, „Letteratura e storia nell’Historia de duobus amantibus di enea Silvio Piccolomini”, Giornale Storico della Letteratura Italiana 183, 604 (2006): 540–555; e.
Kovács Péter, Zsigmond király Sienában (Budapest: Corvina, 2014).
34 „Rem petis haud convenientem etati mee, tue vero et adversam et repugnantem. […] Nam quanto es natu maturior, tanto equius est parere amicitie legibus, quas, si tua iustitia non veretur mandando infringere, nec stultitia mea transgredi timebit obediendo.” (Olyan dol-got kérsz tőlem, amely nem illik életkoromhoz, a tiéddel pedig ellentétes és ellenkező is […]
Azonban, amennyivel idősebb vagy nálam, annyival jogosabb engedelmeskednem a barátság törvényeinek, amelyeket, ha a te bölcsességed nem szégyell megszegni kérésével, az én okta-lanságom se fél áthágni azzal, hogy eleget teszek kérésednek.) Piccolomini, Historia…, 18.
35 „tu etiam aderas et si verum his auribus hausi, operam amori dedisti […] Ideo historiam hanc ut legas precor, et an vera scripserim videas.” (Hiszen te is ott voltál, és ha füleim igazat hallottak, engedtél a szerelemnek. […] ezért arra kérlek, olvasd el ezt a történetet, s nézd meg, vajon igazat írtam-e.) Uo. 120.
36 Lásd például az mss Me, St és Vc jelű kódexeket az Appendixben.
Bevezetés. Eneas Silvius Piccolomini és a Historia de duobus amantibus
nyelvű fordítások, illetve a modern latin kiadások miatt fontossá vált szöveg-változatok jellemzése, elhelyezése egy nagyobb rendszerben.
Mai bibliográfiai adataink szerint a műnek legalább kilencvenegy korai kéz-iratát és ötvenhárom kiadását ismerjük37 a megírástól Piccolomini Opera omnia kötetének második kiadásáig (Bázel, Henricpetri, 1571). A novella egy tucatnál nem több, ezt követő latin változatával nem foglalkozom, mert azok lényegében a második Opera omnia kiadás szövegváltozatát örökítik tovább. Könyvészeti adatok alapján kijelenthető, hogy a nagy számú incunabulum és antikva ki-adásban megjelent Historia-változatok századokig képesek voltak kielégíteni az európai olvasóközönség igényeit, s a szerelmi történet egyre több nemzeti nyel-vű fordítása mellett a 17. századtól alig volt szükség új kiadásra latin nyelven.
ezt a hatalmas szöveghagyományt teljes egészében senki nem dolgozta még fel, azonban a 20. század utolsó évtizedében két kutató, a brit eric john Morrall és a spanyol Ines Ravasini igen nagy erőfeszítéseket tett a nyomtatott kiadások és részben a kéziratos változatok rendszerezése érdekében.
Morrall előbb a Historia korai német, Niklas von Wyle-féle fordításának,38 majd egy ismeretlen szerző tollából származó angol fordításnak modern kiadá-sát39 készítette el, előbbihez huszonkét kézirat és nyolc nyomtatvány, utóbbihoz pedig negyven nyomtatvány szövegét használva fel. Vizsgálatai közben Morrall a latin szöveghagyománynak két nagyobb ágát vázolta fel, amelyeket X- és Y-ágnak nevezett el, kimutatva a két ág részleges kereszteződését is,40 és mind-két fordítás feltételezett forrását is elhelyezte az általa készített sztemmákon.41
Ines Ravasini a maga kritikai kiadása42 készítésekor negyvennyolc nyomtat-vány és két, ma Spanyolországban őrzött kézirat szövegét vizsgálta meg a ko-rai spanyol fordítás forrásának felderítése során. Morrallhoz képest a spanyol kutató annyival volt részletezőbb az adatközlésben, hogy ő a spanyol fordítás szempontjából releváns filológiai helyeken nemcsak azt a variánst jegyezte fel,
37 A lista Morrall és Ravasini alább idézett munkáinak és saját kiegészítéseimnek köszönhetően tartalmazza ezt a megközelítő adatot, nem véve figyelembe, hogy néhány listázott kézirat csonka szöveget tartalmaz, így a kritikai vizsgálatokban igazából nem használható.
38 Piccolomini and von Wyle, The Tale of Two Lovers…
39 Pope Pius II, The Goodli History of the Ladye Lucres of Scene and of Her Lover Eurialus, ed. e.j.
Morrall (early english text Society, Oxford Univerity Press, 1996).
40 eric john Morrall, „Aeneas Silvius Piccolomini (Pius II), Historia de duobus amantibus:
The early editions and the english translation Printed by john Day”, The Library: The Transactions of the Bibliographical Society 18, 1 (1996): 216–229.
41 A német fordításhoz készített sztemmát lásd: Piccolomini and von Wyle, The Tale of Two Lovers…, 50. Az angol fordítás pozícióját a sztemmán lásd: Morrall, „The early editions…”, 229. e. j. Morrall 2010. február 10-én nekem írt válaszlevelében felhívta rá a figyelmemet, hogy az utóbbi folyóiratcikkben a sztemma rosszul jelent meg nyomtatásban, a custodiis-csoportban a p jelű kiadásnál lemaradt egy 5-ös szám a felső indexből. ez alapján a sztemmán a p5 a C 72-es kiadásnak felel meg.
42 enea Silvio Piccolomini, Estoria muy verdadera de dos amantes, traduzione castigliana ano-nima del XV secolo, a cura di Ines Ravasini (Roma: Bagatto, 2004).
1. fejezet
amelyik a spanyol szöveget magyarázta, de nagyon gondosan az adott helynek az általa talált összes variánsát is kilistázta. Ravasini tehát állást foglalt ab-ban a kérdésben, hogy kutatásai szerint az adott szöveghelyen melyik olvasat tekinthető többséginek, és milyen egyéb olvasatok fordulnak elő a szövegha-gyomány általa feltárt részében. Ines Ravasini azonban a latin szövegek közötti rokonsági viszonyokról nem nyilatkozott, nem készített róluk sztemmát sem.
A nemzeti nyelvű fordításokat a két kutatónak elsősorban a latin változa-tokban előforduló olyan tipikus hibák (pl.: lacuna, romlott névalakok, saut du même au même) segítettek a latin hagyomány egyes ágaihoz, illetve kisebb cso-portjaihoz kötni, amelyek a fordításokban is tükröződnek. Saját kutatásaim során én is ugyanezt a módszert követtem, s az általam vizsgálni kívánt ösz-szes korai, a 16. század végéig keletkezett fordítás forrásának feltárásához egy nagyjából ötven elemet tartalmazó szöveghelylistát állítottam össze. A latin szöveghagyományra vonatkozó vizsgálataimat 2016 januárjában zártam le, s addig harminckilenc kézirat és ötvenkét kiadás szövegét vizsgáltam meg.
A következőkben azt a Morrall alapkutatásait illusztráló sztemmát haszná-lom kiindulópontul, amely a The Library folyóiratnak lábjegyzetben már idézett helyén jelent meg. A kéziratok esetében Morrallhoz hasonlóan a mai őrzési helyük (város és/vagy könyvtár) és szükség esetén sorszám kombinációjából álló siglákat használok. Így például a CV1‒4 kéziratok a Città del Vaticanóban, vagyis a Biblioteca Apostolica Vaticana gyűjteményében található kéziratos Historia példányokat jelentik. Én azonban, Morralltól eltérően nem a kiadási város kezdőbetűje+felső indexben sorszám rövidítéssel jelölöm az ősnyomtat-ványokat, hanem annak a bibliográfiának a kezdőbetűjével, amelyben a ki-adást először leírták és az azokban adott sorszám segítségével. Így lesz például a Historia de duobus amantibus. Epistola de remedio amoris. Epistola retractatoria, Antwerpen, Mathias van der Goes, 1488, IStC ip00681800 számú ősnyomtat-ványból, amelyet először a Hain bibliográfia43 katalogizált a 235. sorszámon, a továbbiakban H 235. A tizenhatok századi, azaz antikva kiadásokat pedig a kiadási város teljes neve és a kiadási év feltüntetésével jelölöm. Például a Bá-zel 1571 kiadás azt a Piccolomini műveiből készült Opera omnia kiadást jelöli, amely a Henricpetri nyomdában jelent meg Bázelben 1571-ben. A mellékletben minden általam használt kézirat és nyomtatvány bibliográfiai leírása mellett feltüntetem, hogy mely példányokat melyik előttem járó kutató vizsgálta, és hogy melyik kiadást mely gyűjteményekben vettem kézbe, vagy melyik gyűj-teményből származó digitális másolatot használtam.
43 H = Ludwig Hain, Repertorium Bibliographicum in quo libri omnes ab arte typographica inventa usque ad annum MD, 2 voll. (Stuttgartiae–Lutetiae Parisiorum, é. n.).
Bevezetés. Eneas Silvius Piccolomini és a Historia de duobus amantibus
Az X-ág E. J. Morrall sztemmájának tükrében és az újabb felfedezések
Úgy vélem, szükség van rá, hogy legalább részben megismételjem Morrall elemzését a szöveghagyomány alakulásáról, amely elsősorban az X-ágban a nagyobb szövegcsoportok kialakulását magyarázza. ennek az elemzésnek a lé-nyege, hogy az Angol Névtelen fordító munkájában benne maradt néhány tipi-kus olvasat vagy latin szöveghiba mentén az X-ágat szabályosan kétfelé ágazó sztemmával lehet ábrázolni a carmen amatorium/carmen pergratum‒csoportok kialakulásáig, ettől lefelé pedig több alcsoport, s ennek megfelelően több kisebb ág alakítandó ki a szövegcsalád-fán.
e. j. Morrall megfigyeléseit követve kijelenthetjük, hogy mind a Historia de duobus amantibus kéziratos másolatai, mind nyomtatott kiadásai alapvetően két nagy csoportba, a szöveghagyomány X‒ és Y‒ága alá sorolhatók be. Az X‒ág alapszövegének a prágai Nemzeti Könyvtár egykor Lobkowitz 462 (ma XXIII f 112) jelű P1 (Morrallnál P) kézirata tekinthető,44 s én a Morrall által vizsgált bambergi kéziratot45 kutatásom anyagi korlátai miatt nem vettem be vizsgála-taimba. Az Y‒ágat a H 160 kiadás képviseli (Reutlingen, Greyff).
Az X‒ és az Y‒ágakat két szöveghely együttes előfordulása, illetve különbsé-ge hozza létre, amelyek azonban azonos jelentésük miatt a fordításokban nem tükröződnek. Az első igealak abban a jelenetben fordul elő, amikor egy vén-asszonnyal, akinek kerítőnői híre jár Sienában, eurialus először küld levelet Lucretiának. Lucretia indignálódva utasítja rendre a vénasszonyt, megfenye-getve, hogy rossz következménye lesz, ha a férje, Menelaus a házban találja (inveniat/deseruit):
X: ne te vir inveniat meus P1. (ed. Wolkan, p. 363, 23) Y: ne te vir offendat meus H 160 (eL, p. 103, 10)46
A másik idézet Lucretia elmélkedéséből való, aki régi asszonyok szomorú pél-dájával próbálja lebeszélni magát a szerelmi kalandba bocsátkozásról, felidézve köztük Ariadné történetét, akit Theseus otthagyott (deseruit/dimisit) Naxosz szi-getén, s nem jött vissza érte:
X: illam tamen desertam aput insulam deseruit P1. (ed. Wolkan, p. 366, 10) Y: illam tamen desertam aput insulam dimisit H160. (eL, p. 109, 22)47
44 Mivel létezik Prágában őrzött másik kézirat is, ms P2, ezért logikusabb, ha áttérünk a sorszámozásra.
45 Staatsbibliothek Bamberg Msc. Patr. 81.
46 Morrall, „The early editions…”, 223.
47 Uo.
1. fejezet
Az X-ágba a következő szövegek tartoznak (előbb mindig a Morralltól vizs-gált variánsok jelét tüntetem fel, majd külön oszlopba szedem azokat, amelyek-kel én bővítettem a kutatást):48
Morrall inveniat/deseruit C 71, H 236, H 235, H 217, H 221?, H 214, H 213, C 62, H 215, H 220, H 231, H 219, P 157, H 226, H 232, H 230, H 222, C 61=H 216, C 59, C 68, C 69(inveniet), C 72, C 70, H 228, H 218, R Suppl 1, H 233, H 240, Velence 1504 + ms Bm Máté ms Ox, Velence 1514, Velence 1515
ezeken felül az X-ághoz tartoznak a következő kéziratok, mint az X-ág ős-változatához közel eső variánsok:
Morrall mss Ba, Gi, Ms, P, St, Vc Máté mss Ml, Bp1, CV1, tr3, Pz.
Az Y-ágban a Morralltól már adatolt tiszta offendat/dimisit‒csoportok mellé további köztes csoportok állíthatók fel.
Morrall offendat/dimisit mss Ga, Gs, L, M, Mf, Mg, Mr, Mü, R, Q, Va, Vb. H 225, BMC IV 44, C 65, R 4, C 64, R 3, Bázel 1554, H 239, H 160 M á t é mss CV3, Bp2, M, Ricc, Mm, Ma, Pz, Ps2, WUn2, WOs, WUn1.
Morrall inveniat/dimisit mss Be, Me. H 234, H 237.
Morrall fenti kategóriái azonban tovább finomítandók az mss Mr, Mg és Mü kéziratok tekintetében:49
Máté offendat/deseruit mss Mr, Mh.
Máté offendat/misit mss Mg, Mj, Mü, Mk.
Mint Morrall megállapította, az X-ág huszonnyolc tagja és az Y-ág néhány képviselője egyszerűsít egy mondatot Pandalus és Agamemnon beszélgetésé-ben, akik Menelaus távollétében vigyáznak a házra. Agamemnon be akarja re-teszelni a ház kapuját egy nehéz vassal, hogy azután nyugodtan aludhassanak:
Quod postquam Agamemnon movere non potuit: „Iuva me”, inquit, „Pandale, admoveamus ferrum hoc ostio, ne fures subeant; tum dormire in utramvis aurem otiose poterimus.”50
Csupán az X-ág egyetlen tagja, a C 72 nyomtatvány és néhány kiadás az Y-ág tagjai közül51 hozza ezt a teljes mondatot.
Morrall52
tum dormire quietique dare aurem ociose poterimus C 72
cum dormire nunc eamus (iniciamus H 225) aurem (aut rem R 3) ociose poterimus BMC IV 44, C 65, R 4, C 64
48 Uo.
49 Lásd még: Piccolomini and von Wyle, The Tale of Two Lovers…, 48.
50 ter. Heaut. II 3, 101. „in aurem utramvis otiose ut dormias.”
51 A csak általam vizsgált, Y-ágba tartozó kéziratok e helyéről nincs adatom, M. Á.
52 Morrall, „The early editions…”, 224.
Bevezetés. Eneas Silvius Piccolomini és a Historia de duobus amantibus
Morrall megfigyelése szerint azonban az utolsó tagmondatot az X-ág tagjainak többsége és néhány, velük rokonítható kiadás az Y-ágból csak ennyivel intézi el:
Tum dormitum ibimus. (eL, p. 161, 30)
Morrall C 71, H 236, H 235, H 217, H 221, H 214, H 213, C 62, H 215, H 220, H 231, H 219, P 157, H 226, H 232, H 230, H 222, C 61=H 216, C 59, C 68, C 69, C 70, H 228, H 218, R Suppl 1, H 233, H 240, Velence 1504 + ms Bm; H 239, H 160, H 234, H 237, Bázel 1554 Máté ms Ox. Velence 1514, Velence 1515, Bázel 1545, Bázel 1551, Bázel 1571
A következőkben Morrall eszmefuttatását ismételjük meg az Angol Név-telen fordításának john Day-féle 1553-as kiadásában nyomra vezető hibák alapján, amelyek a fordítás latin forrására utalnak, figyelmünket most tehát csak az X-ágra koncentrálva. A szerelmesek második találkozása után, amikor Lucretia csak a borkóstolás trükkjével tudja eltávolítani férjét a szoba közelé-ből, ahol eurialus rejtőzik, Menelaus gyanakvóvá válik, és befalaztatja Lucretia ablakát, amely a szomszéd kocsma falán lévő budira nyílt, és ahonnan eurialus beszélgetni tudott vele. A narrátor Menelaus tetteit kommentálja, aki az általá-nos véleménnyel egyetértve a jó őrök segítségétől várja a baj megelőzését:
Sequebatur ergo viam maritorum pervulgatam, quorum opinio est infortunium bonis excludi custodiis.53 (Menelaosz a férjek szokásos útját követte tehát, akik-nek az a véleménye, hogy jó őrökkel a baj elkerülhető/kizárható.)
Morrall H 160 (eL, p. 147, 21): infortunium bonis excludi custodiis Y + C 62, H 215, H 231, H 222, C 59, C 68, C 70, C 72 Máté ms Ox.
Az X-ág tagjainak nagyobb részében egy, talán az infortunium szóból kiin-duló lapsus miatt a jó őrök (bonis custodiis) helyett a jó szerencse (bonis fortunis) révén lehet elkerülni a bajt – s így a mondat értelme módosul, de nem sérül:
Morrall infortunium bonis excludi fortunis C 71, H 236, H 235, H 217, H 221, H 214, H 213, H 220, H 219, P 157, H 226, H 232, H 230, C 61=H 216, C 69, H 228, H 218, R Suppl 1, H 233, H 240, Velence 1504 + ms Bm Máté Velence 1514, Ve-lence 1515.
Az Angol Névtelen fordítása ez utóbbi hibát tükrözi: to auoyde mysshap, thoughe it come wyth good lucke (GH, p. 29, 34-35).54
A következő világos hiba a latin szövegek egy részében a történetnek abban a részében található meg, amikor eurialus hazatérve első légyottjáról, barát-jának, Achatesnek mesél tapasztalatairól. elragadtatva ecseteli Lucretia testi
53 Uo.
54 Morrallnak a The Goodli History… idézett kiadását jelölöm a továbbiakban GH rövidítéssel a főszövegben.
1. fejezet
adottságait, s magát Kandaulész királyhoz hasonlítja, aki a legenda szerint be-csempészte testőrét (szó szerint, társát: socius-socio), Gügészt a hálószobájába, hogy ott a másik férfi is megcsodálhassa a királyné meztelenségét:
Morrall H 160 (eL, p. 137, 22): Non miror illum voluisse nudam coniugem socio demonstrare C71, H 232, H 230, C 69, H 228 + H 222 [+ H 220 (sotio), RSupl1 (sacio) unclear] Máté [ms CV1 nem világos kapcsolódás] (Nem csodálom, ha ő [Kandaulész] meztelen hitvesét meg akarta mutatni társának is.)
Az angol fordítás azonban arról tanúskodik, hogy ismeretlen szerzője nem tudott mit kezdeni a latinban bekövetkezett egyszerű o/a betűcserével, amely-nek következtében a socio ’társának’ jelentésű értelmes szóból egy értelmetlen sacio alak lett:55
Morrall Non miror illum voluisse nudam coniugem sacio demonstrare H 236, H 235, H 217, H 221, H 214, H 213, H 219, P 157, H 226, C 61=H 216, H 218, H 233, H 240, Velence 1504 + C 70 + ms Bm Máté Velence 1514, Ve-lence 1515
ezt a hibás sacio alakot az angol fordító tulajdonnévként értelmezte, mintha Kandaulész király barátját hívták volna így: Satius.
(GH, p. 25, 35-36) I wonder not yf hee woulde shewe her naked vnto Satius.
A következő hibás latin olvasat a szerelmi történet ún. Pacorus-epizódjában olvasható, amikor eurialusnak riválisa akad egy magyar lovag személyében.
ez a szövegvariáns már egyértelműen nyomdahibából ered, Ulrich zell nyom-dájában ugyanis a szedő felcserélte két, egymás alá eső sor sorrendjét:56
„Sequitur Pacorus violam in manibus gestans deauratis foliis, in cuius collo epi-stolam amatoriam subtilibus inscriptam membranis asconderat. (…) Parumper ultra progressa violam alteri ex virginibus dedit nec diu plus obviam facti sunt duo studentes: qui vergunculam ut sibi florem traderet non magno negotio induxerunt: apertoque viole stipite: carmen pergratum esse matronis nostris.
Sed plus quam caesaris amatorium invenerunt. Solebat hoc hominum genus cum Senas venit: irrideri despici et odio haberi, quia plus armorum strepi-tus quam litterarum lepor nostras foeminas oblectabat. Hinc grandis livor et simultas ingens erat: quaerebantque toge vias omnes: quibus possunt nocere sagis.”57
55 A H 220 nyomtatvány és a CV1 kézirat szerzői talán egyszerűen saját maguktól visszaál-lították a helyes socio olvasatot, valamint a carmen amatorium mondatsorrendjét is, ezért nem konzisztens a besorolásuk. Mint később, az olasz fordító Alamanno Donati esetében látni fogjuk, egy latinul jól tudó személy számára nem okozott gondot kibogozni a carmen amatorium/pergratum problémáját.
56 Vö. Morrall, „The early editions…”, 225. A hibát Ulrich zell nyomdász követi el, vagyis a novella első nyomtatott kiadásában már megjelenik ez a hiba.
57 „Pacorus követte őt, kezében egy aranyos levelekbe kötött ibolyával, amelynek a nyakába egy nagyon finom papírra írt szerelmes levelet rejtett (…) Kissé tovább menve [Lucretia] az
Bevezetés. Eneas Silvius Piccolomini és a Historia de duobus amantibus
Mint láthatjuk, az idézetben zavar támad a körül, hogy mit találnak a diákok a virágcsokorba rejtve (carmen amatorium), és ki vagy mi az, ami kedves szokott lenni a sienai asszonyoknak (hoc hominum genus). A helyes sorrend szerint, amely alább olvasható, természetesen egy szerelmes verset (talán egy petrarcai ihletésű szonettet?) találtak a diákok a virágba rejtve, s a császár emberei ide-gen szépségükkel voltak oly megnyerőek a sienai matrónák előtt:
„Sequitur Pacorus violam in manibus gestans deauratis foliis, in cuius collo epistu-lam amatoriam subtilibus inscriptam membranis absconderat. (…) Parumper, ultra progressa violam alteri ex virginibus dedit. Nec diu post obviam facti sunt duo studentes, qui virgunculam, ut sibi florem traderet, non magno negotio induxerunt.
Apertoque violae stipite carmen amatorium invenerunt. Solebat enim hoc homi-num genus pergratum esse matronis nostris. Sed postquam Caesaris curia Senas venit, irrideri et despici et odio haberi coepit, quia plus armorum strepitus quam litterarum lepor nostras feminas oblectabat. Hinc grandis livor et simultas ingens erat quaerebantque togae vias omnes, quibus possent nocere sagis.”58
A nyomdahiba tehát a carmen amatorium‒ és a carmen pergratum‒csoportokat alakítja ki a szöveghagyományban. Az angol fordító nem érti az összezagyvált mondatokat, így megpróbál a tőle telhető módon értelmet adni nekik:
(GH, p. 26, 13-15, 24–32)
„Pacorus folowed her wyth a violet wyth golden leaues in his hande, in the stalke whereof ho hadde hydde a letter of loue, wrytten in fine letters (…) [a]
nd shortelye after they mette wyth two scholers, whyche I wot not how lyghtly obtayned the floure of the mayde, and opening the stalke, founde the pleasaunte letter. Nowe after the matronnes of Scene, had founde the louers, that the ibolyát az egyik leánynak adta, de nem sokkal később útjukba került két diák, akik nem nagy erőfeszítés árán rávették a leányt, hogy adja nekik a virágot. Miután kinyitották az ibolya szárát, asszonyainknak nagyon kedves verset. De többet, mint császári szeretőt találtak. Szokott lenni ez az emberfajta mikor Sienába jött elkezdték kinevetni, megvetni és gyűlölni őket, mivel asszonyaink nagyobb gyönyörűséget leltek a fegyverek zajában, mint az irodalom kellemességében. ebből nagy irigység és hatalmas ellenkezés támadt, s a tógások kerestek minden utat, melyen a katonaköpenyeseknek ártani tudnának.” Mint látható, a latin értelmetlensége miatt igen nehezen fordítható le.
58 „Pacorus követte őt, kezében egy aranyos levelekbe kötött ibolyával, amelynek a nyakába egy nagyon finom papírra írt szerelmes levelet rejtett (…) Kissé tovább menve [Lucretia] az ibolyát az egyik leánynak adta, de nem sokkal később útjukba került két diák, akik nem nagy erőfeszítés árán rávették a leányt, hogy adja nekik a virágot. Miután kinyitották az ibolya szárát, szerelmes verset találtak. Nagyon kedves szokott lenni ez az emberfajta a mi asszonyaink. De miután a Császár udvara Sienába jött, elkezdték kinevetni, megvetni és gyűlölni őket, mivel asszonyaink nagyobb gyönyörűséget leltek a fegyverek zajában, mint az irodalom kellemességében. ebből nagy irigység és hatalmas ellenkezés támadt, s a tógások kerestek minden utat, melyen a katonaköpenyeseknek ártani tudnának.”
1. fejezet Emperoure broughte, and after the Courte was come thyther, these folke were mocked and deceyued, and little estemed, for the clatterynge of harneys delyted more these women then eloquence of learnynge. Here vppon gerwe greate enuye, and the long gowns soughte alwayes howe to lette the courtyers.”59
eddig a pontig Morrall az X-ágba tartozó variánsokat mindig kétirányú le-ágazásokkal tudta ábrázolni a sztemmán – noha kereszteződések a
eddig a pontig Morrall az X-ágba tartozó variánsokat mindig kétirányú le-ágazásokkal tudta ábrázolni a sztemmán – noha kereszteződések a