Verbális szociologizmus

Mindezzel – következik negyedik megjegyzésem – a jogon belüli analízisre koncentráló elmélet s a kívülről is közelítő, a mindenkori külsővel is számoló szociológiai vizsgálódás egységének vagy kettősségének, avagy lehetséges szintézisének kérdése ilyen módon megvetette alapját a Hartot illető általános bírálatnak, még pedig több szinten és olyan módon, ami immár túlmutat a pusz-tán jogelméletiként számba vehető problematikus pontokon, s így azon a leegy-szerűsítőként bírált harti választáson is, mely a jogi jelenség szabály(halmaz) ra visszavezetésére s ezen belül a másodlagos szabályok, illetőleg az elismerési szabály különválasztására épült. Már eleve problematikusnak és bizonyítatlan-nak találták, hogy bármiféle leíró szociológiai igény egyáltalán teljesülhetnék egy analitikus fogalomjogászati megközelítésen belül, hiszen ez az adott ideo-lógiai keretet mindenkor adottnak veszi, noha csupán belülről az nem érthető meg, nem is értelmezhető.²⁸ Nem kevésbé lényegre tapintó megjegyzés – mely már első olvasásakor, amikor bő három évtizede Bolgár Vera professzor asszony (University of Michigan) a korhatár elérésével kényszerű visszavonulásakor saját példányát nekem ajándékozta, számomra is feltűnt, hosszú időre kedvet-lenné is tett –, hogy a harti elemzés nyelvhasználatból kiindulása „lényegileg egy burzsoá világkép kisugároztatásáról” tanúskodik²⁹ – olyasfajta csaknem zártkörű, rétegjellegű vagy éppen elitista előzetes megfontolásokat s racionali-tásokat egyetemesen adottként és elfogadottként feltételezve, amik pedig (éppen brit bírálói szerint) inkább valamiféle „klubszerűség” ezoterizmusát tükrözik.³⁰ Mint írták, olyan „társadalmi egyetértést” posztulál mögéje, ami nem fennálló konszenzus, hanem pusztán mesterségesen hiposztazált, noha mellőzhetetlen kapcsoló és indító láncszem szerepét tölti be a logikai levezetésben.³¹

Keményebb kifejezéssel élve, elmélete éppen ezért nem is más, mint pőrén

„idealista”, a szó ‘valóságellenes’ vagy legalábbis ‘valóságmentes’ értelmében.

Hiszen

28 Ilyen állásfoglalások – Judith N. S : Legalism. Cambridge, Mass., Oxford University Press, 1964. korai, vagy E. H. T in Modern Law Review, vol. 35. (1972) 606. skk. realiz-must hiányoló észrevételén túl – döntően a The British Journal of Law and Society hasábjain fogalmazódtak meg, vö. különösen I. D. W : Getting of with Sociologists. vol. I. (1974) 3–12., főként 3.; és C. M. C : Legal Thought and Juristic Values. vol. I. (1974) 13–30.

Vö. még átfogóbb áttekintéséhez Martin K : The Concept of Law and Social Theory.

Oxford Journal of Legal Studies, vol. 2. (1982) 155–180., főként 155.

29 Philip L : Introduction. In: L –I (szerk.) i. m. [vi.]

30 C (1988) i. m.

31 Malcolm W : Rule, Rules and Law. In: L –I (szerk.) i. m.

II. K / H 100

„A jog fogalma elegánsan megkonstruált jogrendszere az elismerési szabálytól meghatározott s a rendszeralkotó egyes szabályokat adott kritériumok révén azonosító egységével nem az összes, de nem is bármely – akár az angol, akár egy bármikor is ténylegesen fennállott – jogrendszer lenyomata.”

Ilyen módon pedig nem is bármiféle terepbeszámoló illúzióját rejtő leírásban, hanem kizárólag abban rejlhet csak a haszna, hogy „a mostanában hanyatlásnak induló nyugati liberális legalizmus tipikus hagyománya teoretikus implikációi-nak a klasszikus értékű elemzését” nyújtja.³²

Ám mindez persze nem változtathatott az akkor harmincvalahány éves tanítványok³³ lelkesedésén, adorálva kanonizáló szándékán, abbéli megváltó él-ményükön, hogy legelső művük létrehozásával való személyes viaskodásukkor, szakmai ifjúságukban inspiráló mesterre leltek. Nem egyszerűen az elméleti jogi gondolkodás közel évszázados angliai űrjének a kitöltőjét ünnepelték hát benne, de éppen MacCormick hálás növendéki buzgalmával túlzásba, ellen-kező végletbe csaptak, magiszterüket egyenesen Hans Kelsen mellé, a XX.

század jogbölcseletének képzeletbeli pantheonja csúcsára helyezte. Hiszen változatlanul látnunk kell: nem csupán az oeuvre saját művek során át, alkotói és teoretikus felfogásbeli szakaszokon keresztül történő kiterjedésében, de belső (módszertani) szigorúságában, következetességében, sőt esetleges benső feszültségeinek, számos következetlenségének mégis folyvást visszaépítésre al-kalmasságával³⁴ változatlanul és egyedülien az a gigantikus életmű emelkedik ki magányos óriásként, amelyben egyfelől az elemző jogász Kelsen és másfelől

32 S (1981) i. m.

33 Joseph Raz (1939–), Izraelből érkezve, 1963–1967 között munkálkodik Hart-közelségben posztgraduális hallgatóként, Neil MacCormick (1941–2009) pedig, Skóciából érkezve, 1965-ben. Kiemelkedően tehetséges pályakezdők kevéssel egyetemvégzés utáni első meghatározó intellektuális hatásáról van tehát szó.

34 Az önmagában könyvtárnyi Kelsen-irodalom gazdagságából s az eltérő nézőpontú periodi-zációkból – pl. Stanley L. P : Toward a Periodization of the Pure Theory of Law. In:

Letizia G (szerk.): Hans Kelsen’s Legal Theory. A Diachronic Point of View.

Torino, Giappichelli, 1990. 11–47. és Stanley L. P : Four Phases in Hans Kelsen’s Legal Theory? Refl ections on a Periodization. Oxford Journal of Legal Studies, vol. 18. (Spring 1998) 153–166. – a jogi folyamat (s ezzel a jog létesülése és működtetése) teoretikus felfogására koncentráltan, s egyszersmind persze a nyelv és a logika meghatározó vagy pusztán ellenőrző-közvetítő szerepét (és ezzel a beszámítás kanti kategóriájának jelentését) előtérbe helyezve, magam négy szakaszt különítettem el, a Hauptprobleme (1911), az Allgemeine Staatslehre (1925), a Reine Rechtslehre (1934) s az Allgemeine Theorie der Normen (1960) periódusát.

Vö. V Csaba: Kelsen jogalkalmazástana (fejlődés, többértelműségek, megoldatlanságok).

Állam- és Jogtudomány, 1986/4. 569–591., ill. V Csaba: A bécsi iskola. In: V Csaba (szerk.): Jogbölcselet. XIX–XX. század. Előadások. [Bibliotheca Cathedrae Philosophiae Iuris

a jogot valóban leíró szociológus Weber „egymást kiegészítővé” szervesült.³⁵ Legalábbis a weberi gondolatot az Egyesült Államokban megismertető német gyökerű jogász, Rheinstein megállapítását most már Hart indítása örvén a mi problematikánkra is visszavetíthetjük:

„Annak ténye, hogy az emberekben eszmék kavarognak s ezek társadalmi magatartásukat ténylegesen befolyásolják, a

»lét« világába tartozik, maguk az eszmék azonban a »legyen«

terrénumáról valók. Mindegyik rendelkezik a maga jogos vizsgálódási területével: előbbivel a társadalomtudós, utóbbival a gyakorlati és elemző jogász foglalkozik. Kutatásuk mind-azonáltal eltérő módszert feltételez, melyek összevegyüléséből csakis zűrzavar adódhatik.”³⁶

A kérdéskör további története s elágazásai már nyilvánvalóan a szociológia és a szellemtudományok, különösen a normatív tudományok, specifi kusan pedig a jogszociológia és a jogtudomány ütközési területeiről valók, amikben Kelsen már Harttal való találkozása előtt fél évszázaddal, Ehrlichhel folytatott emlékezetes polémiájában megedződhetett,³⁷ s amelyek ezután az éppen nem erőtlen szociológiai hagyományú Nagy-Britanniában immár a jogszociológia (újra)megerősödése vitáihoz vezettek.

et Rerum Politicarum Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae] Budapest, Szent István Társulat, 1999. 60–68.

35 Említendő, hogy Kelsennél tett látogatása és a Tiszta Jogtan felfogásának szentelt két vasko-sabb tanulmánya ellenére sem tudott Hart eljutni a normativizmus megértéséig. Talán ez is magyarázza, hogy a Hart-interpretáció visszhangja a Kelsennek szentelt angol reprezentatív kötetben – Richard T – William T (szerk.): Essays on Kelsen. Oxford, Clarendon Press, 1986. – annyi lesz csupán, amennyire a Hart-tanítvány Raz emlékezésre érdemesíti.

Röviden szólva: annyit sajátított el Kelsenből, amennyit belőle hartosítani tudott. Gyakorlatilag tehát semennyit, hiszen fogalmi-logikai absztrakcionálásában Kelsen bármennyire redukálta is ismerettárgyát, igazi jogászként tisztában volt azzal, hogy a jog milyen összetett, mélyen társadalmi, politikummal átszőtt jelenség. Hart maga emlékszik vissza – H. L. A. H : Kelsen Visited. University of California at Los Angeles Law Review, vol. 10. (1963) 709–728., újranyomva in H. L. A. H : Essays in Jurisprudence and Philosophy. Oxford, Clarendon Press, 1983. 287. – arra, hogy a Kelsennel folytatott amerikai nevezetes nyilvános vitájuk végéhez elérkezvén, tovább magába nem fojtható méltatlankodását kifejezve egyszer csak

„Kelsen sztentori hangon felkiáltott – ami egy nyolcvanas éveiben járó öregúrnál ugyancsak fi gyelemreméltó –, hogy: »A norma – norma!«”.

36 Max R : Max Weber on Law in Economy and Society. Cambridge, Mass., Harvard University Press, 1954. lxxi.

37 Összegyűjtve s újraértékelve az I. világháború középidejében lezajlott klasszikus vitát, ld.

Stanley L. P (szerk.): Hans Kelsen und die Rechtssoziologie. Auseinandersetzungen mit Hermann U. Kantorowicz, Eugen Ehrlich und Max Weber. Aalen, Scientia Verlag, 1993.

II. K / H 102