A természetjog megoldatlansága

A másik következtetés az ilyen gyakorlat előfeltételére vonatkozik: annak kérdésére, hogy a jognak valóban kizárólag – és kizárólagosan kritériumszerű – formális eljárásosságban kimerülő érvényessége és faktuálisan empirizálható s kvantifi kálható hatékonysága van-e; és továbbmenve: lehet-e, gondolható-e még bármiféle más tényezőnek hasonlóképpen kritériumszerűsíthető bármely szerepe. Ti. ha a jog modernitásunkban valóban ilyenné fejlődött, vagyis a társadalmi komplexitásban egyéb tényezőktől önállósuló kiválása tényleg azt eredményezte, hogy levált az addig az emberi magatartásformákat és szociabilitásunkban az ordo mikénti berendezkedését átható és végső fokon uraló theologicum és ethicum keretszabásától, úgy nyilvánvalóan ez utóbbiak minőségei, kritériumszabása, vagy legalábbis minimum-tartalmaiknak addig sine qua non feltételt képező imperativuma is kikopott az imígyen immár okkal nevezhetően modern formális jogból. Akkor viszont mi maradt a jogot érték-ként való megközelítés lehetőségéből? Túl sovány lenne vigasznak, ha csupán annyit mondhatnánk, hogy ott munkálhat az axiologikum, az értékelő szemlélet a jogpolitikában, a szabályozás tervezéséről gondoskodó törvényhozástanban [Gesetzgebungslehre], illetőleg amúgy elkerülhetetlenül jelen van (s jelen is kell lennie) a valójában alternatív (tehát önálló decisio momentumát magában rejtő) opcionális lehetőségeket egyirányú logikai levezetési sorba verbálisan, de kulturálisan is átrendező (hiszen döntési hatalmunkat a napi rutinban gyak-ran magukban az eljáró döntnökökben sem tudatosító) jogalkalmazástanban [Rechtsanwendungslehre].

Nos, amennyiben a természetjog és jogpozitivizmus úgymond örök szem-benállásának az úgyszólván örök képzetére gondolunk,¹² úgy valójában ma az előbbi folyamatos térvesztését konstatálhatjuk csupán.¹³ Sőt, e szembenállásra

12 Ld. pl. Szabó Miklós (szerk.): Natura iuris. Természetjogtan & jogpozitivizmus & magyar jogelmélet. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2002.

13 Ebben újragondolást igényel, hogy egy végre valahára született grandiózus áttekintés – ld.

http://www.springer.com/series/7758 az »A Treatise of Legal Philosophy and General Jurisprudence« sorozat tagjait illetően – nem szűnő, nem is szűnhető szembenállást láttat, melyben a valahai természetjog immár a kötés/oldás, a gyakorlati megvalósulás kontextusá-ban érvényesül.

III. J , 122

nem gondolhatunk másként, mint a klasszikus idők párharcának szimbolikus értékű kifejeződésére. Arra, amikor az ókori görögségben, a romanizmusban, majd egészen a középkor vívódásáig és a korai modernitásig valójában az ancilla theologiae pozíciójából kiszabadulásért, evilági rendünkben és emberi gyakorlatunkban az emberi minőségbeli renaissance kivívásáért folyt a küzde-lem. Ez a voluntas, a jog mint akaratkifejezés előtérbe kerülésével járt, s így a praxis, s benne az emberi érdek és haszonelvűség meglelte a maga terepét. Mert azóta – s függetlenül attól, hogy monokrácia uralkodik-e még, vagy kitalálták már a képviseleti demokráciát – tetszőlegessé lett a jog; aligha mássá, mint amiként a Kommunista Kiáltvány másfél évszázada jellemezte: uralkodóvá tetten formaiságokba burkolt akarat.¹⁴

S úgy tetszik, széplelkek terrénuma maradt immár a jó minőségének páro-síthatósága a joggal.¹⁵ Másként szólva, modernitásunkhoz elérkezve szociális világunk önállósodott, leszakadva immár szellemi világunkról is. Mert krité-riumszerűen a jog értékmentessé (vagy pontosabban, de divatos kifejezéssel:

értékközömbössé) lett, amit azonban nem követett – s szerencsénkre, mara-déktalanul nem is követhetett – a professzionális deontológia mint a jogászság szakmai ideológiája¹⁶ értékmentesedése vagy éppen bármi mélyen emberi iránti cinizmusa.

Egy amerikai magyar idős bencés szerzetes következetes fi zikatörténeti kutatásaiból tudjuk,¹⁷ hogy tudománytörténetünk csak azzal írhatja le keresz-ténység és iszlám szétválását, a scientia eszméjének kizárólag a nyugati kultú-rában létrejöhetőségét és létrejöttségét, hogy az első ezredforduló után lezajlott teológiai viták kinyilvánították evilági esendőségünk esélyét. Azt tehát, hogy valóban birtokunkká tétetett földünk, s sorsunkká az életünk. Mert az isteni providencia sem a világunkba beléteremtett törvényekkel, sem a jó és rossz közti visszavonhatatlan választási lehetőségünkkel nem interferál. Tudományként is létezhet hát valóságos ontológia, továbbá az ember bűnbeesését éppen nem

14 Vö. pl. V (1999) i. m. 24–32.

15 Ld. Sebastião C : Ius. Derectum (Directum) Dereito (derecho, diritto, droit, direito, Recht, right, etc.). 7.^a ed. Coimbra, [Gráfi ca de Coimbra], 1986. és Jesús Lalinde A : Las culturas represivas de la humanidad. (H. 1945.) I–II. kötet. Zaragoza, Prensas Universitarias de Zaragoza, 1992., valamint – magyar jelentéstörténeti összefüggésként – K Ferenc: A magyar jogi terminológia kialakulása. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964.

16 Ontológiai és ismeretelméleti összefüggéseire ld. V Csaba: A jog helye Lukács György világképében. Budapest, Magvető, 1981. & http://mek.oszk.hu/14200/14244/ különösen VI.

fej. 4. pont, 251. skk.

17 J Szaniszló: A természettudomány eredete. Győr, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezete, 1993. általában, valamint különösen J Szaniszló: Jézus, iszlám, tudo-mány. Budapest, Való Világ Alapítvány, 2002.

kizáró humán antropológia. Törvényekként megfogalmazhatókká lettek ezáltal ismétlődő szabályszerűségek. És nem kishitűség, hanem éppen a Teremtőtől kapott megbízatás beteljesítése az ezek megismeréséért történő ügyködés, az emberi jóravalóságnak tettekben való megnyilatkozása.

Ez a XI–XIII. század táján lezajlott, valójában világunk örömteli belakha-tását, egy a majdani renaissance lehetőségét biztosító és véglegesítő esemény azonban, mint a természeti és a szellemi világ relatív szétválása, nem ismétlő-dött meg ilyen egyértelműséggel a szociális és szellemi szféráik, vonatkozásaik terén.

Csupán néhány meghatározó nagy eseményre utalhatunk.

A természetjog klasszikus nagy korszakai ugyan például modernitásunk felé haladva új formációknak adták át helyüket, azonban sem a természetjog általi jusztifi káció régi igénye, sem a jogból kiűzetése után a voluntarizmustól betöl-tött űr nem ritkán ijesztő kietlensége nem engedte teljesen elfedni emlékét.¹⁸

Új öltözékbe bújtatta e teoretikus megválaszolatlanságot az Egyház társadal-mi doktrínájának kritikai igényként történő bejelentése legújabb jelenkorunk egyébként sem megkésetlen időszakában, amikor a nyugati világ társadalmi s gazdasági berendezkedésének elembertelenítő diszfunkcionalitásában végre a klasszikus spirituális hatalom a szót magához ragadta és megnyilatkozni kez-dett. Mert nyilvánvaló, hogy az Evangéliumnak van üzenete általában. Azonban Aquinói Szent Tamás kora óta sem záratott le – egész földi létünk elhivatottsága nem is teszi egyébként lehetővé, hogy magunkat, szociális világunkat s az abban teremtendő rendet a fi zikalitásba épült/épített törvényszerűségekhez illő részvétlenséggel és totális autonómia-igénnyel kezeljük – megnyugtatóan, hogy a természetjog egyébkénti kétségbevonatlansága mit is jelent pontosan a pozitív jog számára. Az egyház társadalmi tanítása nyilvánvalóan az Evangéliumból meríti érveit, de ezt korunk – a mindenkori kor – teológiai hermeneutikájába ágyazott értelmezésben teszi. Tanításában ezek alkalmazása vegyül hát egy aktualizált és temporális hic et nunc válaszadás igényével, vagyis a mögötte álló társadalom és kultúra legjobbként érzett várakozásainak egyfajta optima-lizálásával.¹⁹

18 A folyamatot életműszerűen, megújulóan elemzi Michel V : Leçons d’histoire de la philosophie du droit. Nouv. éd. Paris, Dalloz, 1962.; Michel V : Seize essais de philosophie du droit, dont un sur la crise universitaire. Paris, Dalloz, 1969. és Michel V : Critique de la pensée juridique moderne. Douze autres essais. Paris, Dalloz, 1976., valamint hatalmas jegyzetvállalkozása, Michel V : La formation de la pensée juridique moderne. Paris, Presses Universitaires de France, 2003.

19 Különösen az előbbi jegyzetben már hivatkozott szerző vívódott visszatérően e kérdéssel, arra következtetve, hogy már Aquinói Szent Tamásnál is éppen azért különül el a gyakorlati világi

III. J , 124

Végezetül elmúlt századunk barbaritása, majd az ember emberrel szem-beni elaljasodásának felváltása jövőnk technokrata kiüresítésével, bolygónk és tartalékai célratörő kifosztásával, azaz a szocializmusok ideokráciáinak most már a globalizmusok pragmatikusan célratörő (profi t-maximalizáló) homogenizációjával történő utódlása – s ezzel valamiféle végső fi nita la commedia! általánosuló érzetével való párosulása – a II. világháború vége óta többé-kevésbé állandósulóan veti fel a jog öntörvényűsíthetőségének a kér-dését. A náci típusú elvetemültség jogi számonkérhetősége,²⁰ a polgárhoz illő viszonyoknak a kódex szorításától valamelyest mentesülő újraépíthetősége,²¹ majd legszorosabban jelenkorunkban a dél-amerikai és más roncstársadalmak megoldatlan kínja, bolygónk erőtartalékainak az emberiség jövőjét felemésztő elpocsékolása, a technológiai vívmányainktól szült hallatlan manipulációs lehe-tőségek emberellenes felhasználhatósága, a nyugati példaértékű világ végleges romlottsága saját önérdekeiben fogant belső morális széthasadtságával,²² s nem utolsó sorban az amerikai jog- és államszervezési tapasztalatok egyetemes kiterjesztéséből, az univerzalizálásból adódó gyakran pusztító hatású diszfunk-ciók²³ – nos, mindezek mintha mind valamiféle külső, exteriorális mérték után kiáltanának.²⁴

jogfogalom, mert annak közvetlen uralására sem az Evangélium, sem a bármiképpen felfogott természetjog nem képes, így tehát nem is illetékes. Ld. Michel V : Questions de Saint Thomas sur le droit et la politique, ou le bon usage des dialogues. Paris, Presses Universitaires de France, 1987., valamint – fragmentumokként – még Michel V : Les Carnets. Réfl exions sur la philosophie et le droit. (Réd. Marie-Anne F -R – Jamine C ) Paris, Presses Univesitaires de France, 1995.

20 Radbruch egy 1946-ban Gesetzliches Unrecht und übergesetzliches Recht címmel szüle-tett írásában – Gustav R : Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog. In: V Csaba (szerk.): Jog és fi lozófi a. Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből. 3. bőv.

kiad. Budapest, Szent István Társulat, 2001. 229–238. alapozta meg a háború utáni német felelősségrevonást formulájával, miszerint tömegesen súlyos sérelemokozásnál az állami tiltás esetleges hiánya nem lehet egy felsőbb jog nevében történő számonkérés akadálya.

21 Szintén természetjogként, „a dolog természete” néven a német joggyakorlatban.

22 A kettős mérce kérdésére lásd pl. Jeane J. K : Introduction. In: Jeane J. K : Rationalism and Reason in Politics. New York, Simon and Schuster, 1982. – magyar fordítás-ban In: V Csaba (szerk.): Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben. Budapest, [AKAPrint], 1998. 9–11. –, esettanulmányként pedig Jamie C : The Uncertain Promise of Law. Lessons from Bhopal. Toronto, etc., University of Toronto Press, 1993.

23 Különösen kelet-európai térségekben, valamint a law & modernization, majd law &

development amerikai mozgalmai imperialisztikus hatásának kitett ún. fejlődő területeken, vö. V Csaba: Jogi mintaadás egy globalizálódó világban. Társadalomkutatás, 2006/1.

33–60.

24 A fentiek néhány kardinális vonatkozását elemzi tömör, de iránymutató áttekintésében – a római LUMSA jogi karát megtisztelő díszdoktori beszédében a későbbi XVI. Benedek pápa;

Miközben tudjuk, hogy egy mai természetjogi újjászületés kapcsán csakis érzékenységbővítésről, topikus érdeklődés kiszélesítéséről, szélesebb kultúránkba történő visszaágyazódásról lehet szó, és aligha egy új levezetés [Ableitung] vagy alárendelés [subordinatio] igényléséről, hiszen ez – legalább is mai tudásunk szerint – csakis egy pre-scientismushoz vezethetne vissza. A kérdés tehát részben nyitott, s így elméleti érdeklődésünktől is választ várva teoretikus megalapozás után kiált.