Egy lehetséges válasz körvonalai

Pedig joggyakorlatban, jogtudományban, jogtanításban egyaránt mégis csak a jogról van szó; klasszikus tömörségében arról: végtére is, mi a jog? Világszerte, évezredek tűnődése és saját munkában fél évszázad vívódása³⁵ nyomán ez nyil-vánvalóan nem néhány bekezdésben megválaszolandó/megválaszolható kérdés;

mindazonáltal egyetlen példa talán mégis megvilágítja, hogy a mai tudományos felfogások és elemzések tükrében voltaképpen miről is van szó.

A topika, amelyből ez láttatható, a jogalkalmazási folyamat természete, melynek kutatása napjaink tudományfi lozófi ai s nyelvfi lozófi ai robbanásában paradigmatikus megújulási változáson esett át.³⁶ Nos, az európai szemlélet a jog tételezettségének hagyománya okán valamiféle jogszabálynak kézzelfogható dologszerűségeként fogja fel a jogot, míg az angol–amerikai eszmélődés szá-mára a jog sohasem volt más, mint ami a mindenkori bírói jogkinyilvánításból

feb/14/ronald-dworkin és http://www.nytimes.com/2013/02/15/us/ronald-dworkin-legal-philosopher-dies-at-81.html?pagewanted=all&_r=0.

34 Vö. pl. Mauro Z : The Policy of Law. A Legal Theoretical Framework. Oxford, Hart Publishing, 2007.; a hazai irodalomban pedig S Mihály: Jogpolitika. A jog depolitizálása és humanizálása. 3. átdolg. bőv. kiad. Budapest, Rejtjel, 2012.; vö. még V Csaba: A jogpolitika önállóságáért. Társadalomkutatás, 1985/3. 5–10.

35 Csupán példaként, ld. pályája elejéről s jelenéről V Csaba: A jogmeghatározás néhány kérdése a szocialista jogelméletben. Állam- és Jogtudomány, 1967/1. 143–156. és V Csaba: A jogmeghatározás kérdése a ‘60-as évek szocialista elméleti irodalmában. [1967.]

Állam- és Jogtudomány, 1979/3. 475–488. egyfelől, valamint V Csaba: A jog talánya.

Hat évtized vitái. Állam- és Jogtudomány, 2010/1. 121–136. & http://jog.sapientia.ro/data/

tudomanyos/Periodikak/scientia-iuris/2011-3/hu1-Varga.pdf; V Csaba: Jogfogalmunk változása. (Jogbölcseletünk az utóbbi évtizedek tükrében.) Iustum Aequum Salutare, 2011/3.

93–100. és V Csaba: A jog nyelvi dimenziója: jog és nyelv? Jog mint nyelv? Ontológia és episztemológia különneműségéről és végső egységéről. In: S Miklós (szerk.): A jog nyelvi dimenziója. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2015. 11–28. másfelől.

36 Ld. V Csaba: Kelsen jogalkalmazástana (fejlődés, többértelműségek, megoldatlanságok).

Állam- és Jogtudomány, 1986/4. 569–591.; V Csaba: Autopoiesis és a jog jogalkalmazói-gyakorlati újratermelése. Jogtudományi Közlöny, 1988/5. 264–268., valamint továbbgondoltan V Csaba: Jog, jogértés, jogalkalmazás (35 tételben). Magyar Jog, 2007/11. 641–648.

következtethető s előrelátható volt. Nem csodálkozhatunk azon, hogy mind a globalizáció, mind közös uniós tagságunk mára erőteljes közeledést eredmé-nyezett ilyen egykori szembenállások tompításában, s ma már kontinensünkön is kezd általánosodni a benyomás, miszerint a „mi a jog?” kérdésének végső megválaszolásakor kriterialitásként a judicial event [jogalkalmazói esemény]

lesz az utolsó adu.

Nos, a magyar jogtudományban történtek már úttörések, de korántsem táratott fel teljes mélységében a jog mivolta e nézőpontból s az általa megkívánt komplexitás sokoldalú – történeti, összehasonlító, kultúr- és jogantropológiai kiindulásból (jog)szociológián keresztül (jog)logikai újrafogalmazáshoz érkező nyelvi analitikai – szemszögéből. Ezek közös gyökere, hogy ebben egyetlen egységnek csupán elemzési szinten megkülönböztetett vonatkozásaként kell feltárni egyfelől a hivatalosként feltárható jogot (a joggyakorlat belőle következőként levezetett eredményeivel együtt), másfelől azt a jogalkalmazói gondolkodási és érvelési módot, ami (a hivatalos jog fennálló különbözőségei ellenére is) hasonló eredményhez szokott vezetni a világ egymással összemér-hető civilizációjú/fejlettségű országainak jogrendszereiben.³⁷ Paradigmatikus váltást jelez, hogy az alapkérdés itt már kevésbé valamiféle tényszerűség (mint történelmileg felhalmozódott gyakorlati tapasztalatok mögött álló) „miért?”, mint inkább a „miként?”. Másképpen kifejezve, a jogi érdeklődés ma már ke-vésbé a „honnan?” kérdését feszegeti, mint inkább a merőben pragmatikusan, akarati vonatkozásként felfogott „hová?” latolgatásából indul ki. Azaz: a múlt, az adottság – tehát a jog, mint beszámítása szerint valahai voluntas, ami adott hatalmi konstellációban történetesen törvényi formát öltött – nem feltétlenül, nem automatikusan, nem mechanikus személytelenséggel diktáló hatalom immár; inkább keret, kiindulópont, vagy bármi egyéb, amelyben a jövő, a kí-vánatos választás, a normatívum jegyében kimondandó opció nyílt esélyekkel kidolgoztatik.

Azon feladat bevégzése viszont, hogy ennek útjait s módjait az adott érvelési/

igazolási kánon követésével felfejtsük, egy még a nemzetközi színtéren sem jelenlévő új tudományos megközelítés kibontakozásával kecsegtethet, mint ahogy erre bizonyos kísérletek történtek is már, történetesen a jogi kultúrák összehasonlító tanulmányozásából kinövő ún. comparative judicial mind köré-ben. Egy ilyen, a bírói gondolkodásmód feladat-megoldási és eredmény-igazoló rétegeinek megkülönböztetését is vállaló kutatómunka további feladata lehetne

37 Konrad Z : Des solutions identiques par des voies diff érentes. Quelques observations en matière de droit comparé. Revue internationale de droit comparé, vol. 18. (1966) 5–18. &

http://www.persee.fr/doc/ridc_0035-3337_1966_num_18_1_14471.

III. J , 146

egyszersmind egy új hídépítés megkísérlése egyrészről az elméleti, másrész-ről a tételes, valamint a történeti jogtudományok között, hiszen az utóbbiak gondolatvilága túlnyomórészt változatlanul a hagyományos, a jogot valamiféle dologiságként felfogó és zárt, biztonságos, a tárgyak megismerésével analogon módon megismerhető képzet nyújtotta keretek közt fejlődik.

Következésképpen nem válságban kell gondolkodnunk; következésképpen a kiútkeresés sem időszerű. A tudományfi lozófi a forradalma közel másfél évszázada kezdődött; a nyelvfi lozófi ai forradalom csaknem évszázados immár;

s az antropológia, szociológia, rendszerelmélet gyökeres megújulása, vagyis a newtoni fi zikai világkép atomikus rekonstruálhatóságáról a folyamatáramlás tömegessége irányjelölésében történő meghatározhatóságra való áttérés, azaz a halmazokban, az azok összmozgásainak kvázi-törvényszerűségeiben megnyil-vánuló autopoiesis felismerése pedig fél évszázados – ám gyakorlatilag mindez érintetlenül hagyta eddig a jogtudományt.³⁸ Nem a világ, hanem világfelismeré-sünk változott tehát: ennek új látásmódját kellene lassan érzékelnünk a jogban, s érvényesítenünk jogtudományban, jogi oktatásban egyaránt.

38 Vö. V (2004a) i. m.